Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)
1922-08-16 / 27. szám
2 Budaj>est, 1922. augusztus 16. reseti adót. A főváros régebbi adóreform-pro- grammjában ennek az adónemnek a megszüntetése szerepelt, amit többször is kért a főváros a különböző kormányoktól. Sokkal logikusabb volna, hogy, ha már mellőzhetetlen a lakásbérek utáni való részesedés, inkább ezt engedné át az állam a fővárosnak. Ennek a rendeltetése úgyis az, hogy lakásépítés céljára szolgáljon. Ami tehát ebből a fővárosban befolyik, azt helyesen csak fővárosi lakásépítésre szabad fordítani. Azonkívül kétségtelen, hogy nincs olyan adónem, amely logikusabban volna a községi háztartás céljára átegedhető, mint éppen az az adózás, amely kapcsolatos a házzal, azzal az objektummal, amely értékét és hozadékát a községi életnek köszönheti. • • • A Népszálióban lakni semmi esetre sem lehet valami nagy boldogság és gyönyörűség, Eszünk ágéiban sincs ezt az intézményt ócsárolni, vagy vele szemben vádaskodni, de egészen természetes, hogy a Népszálló nem arrogálhat magának egyebet, mint hogy ő az élet hajótöröttjeinek menedékhelye. Azzal is tökéletesen tisztában vagyunk, hogy miként a közepes polgári szállókban, azonképen itt sem lehet ma békebeli állapotokról beszélni. De az is bizonyos, hogy egy kis külön-fülkéért nem lehet 35 koronát kérni és egy tömeg-fekvőhelyért horribilisen sok a 25 korona, amire most drágította meg a felügyelő-bizottság az árakat. Ne méltóztassék elfelejteni, hogy a harmincötkoronás oda négyedévenkint több mint 3000 koronáiba kerül, amivel szemben egy kétszobás lakásnak a negyedévi bére közüzemi pótlékkal és kincstári részesedéssel egyetemben most, amikor négyszeresre emelték, csak 1500 és 2000 korona között ingadozik. Mi a magunk véges eszével nem tudjuk megérteni, hogy ennek a jóléti intézménynek miként szabad egy odúért kétszerannyit kérni, mint kérhet a háziúr, aki végre is üzletet akar csinálni, egy kétszobás, előszobás, fürdöszobs lakásért. Ha ez igy folytatódik, a végén kiderül, hogy előkelő, divatos dolog lesz a Népszállóban lakni. Nem is iskola többé a tánciskola és nem is tanulni járnak ide többé a „növendékek“: ez derül ki a belügyminiszter igen helyes, igen okos rendeletéből. No, természetesen tisztelet a kivételeknek, amelyekre szükség van, hiszen ifjúságunk mozdulatait, járását teszik hajlékonyabbá, ügyesebbé és ebbe a savanyú világba egy kis vidámságot öntenek. De igenis, veszedelem, hogy a tánciskola ibolya-szerény neve mögött az érzékiség tobzódásának adnak hajlékot. És ez mindenkor jó üzlet volt, kétszeresen jó üzlet ma, amikor az erkölcsök meglehetősen rossz lábon állanak. Élelmes üzleti vállalkozók, akik any- nyira nem táncmesterek, mint amennyire nem teure, hanem malacság az, amit ezeknek a lebujoknak a látogatói „lejtenek“. Zárt ajtók mögött tánciskolásdi címén a bujaság mozdulataival orgiákat rendezni, ennek nem szabad megtörténnie a mai szomorú magyar életben, amely valósággal az elpusztulással viaskodik. De a belügyminiszteri szemnek nemcsak a zárt, hanem a nyitott ajtók mögé is be kellene látni. Tapsolunk neki, mikor a zug-tánciskolákat ki akarja irtani; de tür- hető-e, hogy ugyanezeket a szemérmetlen táncmozdulatokat a < borokban és egyéb hasonló természetű lokalitásokban is mindenütt ott látjuk. A berlini tánctéboly és nekivadult erkölcs szennyes hulláma, úgy látszik, éppen úgy eljutott hozzánk is, mint a berlini patkány-veszedelem, amely a pestist hozza. Igaz, hogy a nagy erkölcsprédikátorokat még soha sem hallottuk ezek ellen az alávalóságok ellen menydörögni; de igenis, a belügyminiszternek joga és kötelessége, hogy a szemérmetlenséget ugyanazokkal az eszközökkel irtassa ki, mint a patkányokat. Körséta a városházán Apponyi és a főváros vacsorája — A többségi párt helyiségét a főváros fizeti — Ház- fa érhozzáj árulás és kincstári haszonrészesedés A Hölgyfutár, a Fővárosi Lapok, sőt Kemény Zsigmond I Pesti Napi ó-ja ilyen időtájban a Fürdőiévé 1-nek nevezett műfajtól hemzsegett, sőt maga a féktelen temparamen- tumu Csernátony Lajos is fürdőleveielket karcolt és a Fővárosi Hírek rovatának vezetője sem rendezett ilyentájt körsétákat a városházán. Ez a mi átkunk és vigasztalásul szolgáljon, hogy legalább ha nem is fürdőről, de fürdőre írjuk ezeket a leveleket. Fürdőre Írjuk azoknak az uraknak, akik itthagytak bennünket, itthagyták az öreg városházi falakat. Bizonyosan kellemesen esik most az itthoni apró botrányokról olvasgatni derűs esti órákban, hűvös fürdő után. Mert apró botrányjkiáink bizony vannak idehaza. Amolyan kedves, csinos nyári botránykák, amilyenek télen nem érdeklik az embereket, csak igy nyaratszaka, amikor a siófoki pofon is eseményszámba megy. Mert hát azért még nem dől össze a világ, ha Apponyi egy órát ül a Gellért-szálló halijában és azután anélkül, hogy bárki megakadályozná szándékában, hazamegy lefeküdni. Mert ugy-e kérem alásan, a mai világban az is meg-megesik. hogy az ember nem jut haza éjszakába hajló estén egészen zavartalanul? Teszem azt, igazoltatják az utcán. Hát igenis, határozottan és nyomatékosan kijelentjük, hogy gróf Apponyi Albertet senki sem igazoltatta, senki sem kérdezte, hogy kicsoda és hogy milyen szándékok vezérelték a Gellért-Szállóba. Igaz, hogy Apponyit a polgármester hívta meg oda vacsorára és valószínűleg lett volna ennek a nagy férfiúnak egy és más mondani valója az amerikai ifjak számára, akiknek tiszteletére a vacsora rendeződött Nyolctól kilencig üldögélt hát Apponyi a hallban, de miután senki sem kérdezte, hogy vier: jött, szépen hazament a Verbőczy-utra. Nagyobb baj azután sem esett, hacsak az nem, hogy a botrányocska felkavarhatván, megindult a rnente- getődzés. Meint ez a men.tegetődzés azután egészen szomorú. Sőt ha botrányról van szó, akkor ez az igazi botrány. Amely nemzetnek van egy Apponyija, az elé, ha valahol megjelenik, virágokat szórnak. De legalább is tisztességes, udvarias módon fogadják, ahogyan egy házigazda, aki úriembernek tartja magát, a legjelentéktelenebb vendégét is bevezeti a terített asztalhoz. A budapesti városházán azonban illenék végre megtanulni, hogy gróf Apponyi Albert nem akárki, hanem olyan valaki, akire még a mai városháza klasszikus oszlopainak is alázattal kell feltekinteni. , Ez is a kul.tura birodalmába tartozik, mint az a másik — immár régi nóta — hogy a többségi párt párthelyiségnek foglalta le a Királyi Pál-utcában levő fővárosi könyvtár-fiókot. Most a,ztán kiderüi, hogy a Királyi Pál-uicai fiókkönyvtárnak még ma sincsen helyisége és hogy másfélmillió koronába kerül az uj helyiség átalakítása, őszintén mondjuk, de nem tudunk esetet, hogy még egy párt a fővárostól rekvirált volna helyiséget — pláne könyvtárhelyiséget — és ha már megtette, az ui könyvtár-helyiségnek átalakítási költségeit) is a fővárosra hárította volna. Hiszen amikor a többségi párt a drágaságról szóló plakátot a főváros nyomdájában nyomatta ki, akkor is felzugott a tiltakozás, pedig ez nem is került másfél millióba, de meg akkor még ez a párt úgy gerálta magát, mintha nemcsak a közgyűlésen, de a városban is többsége lenne. Ebből az alkalomból azonban érdemes néhány apró számtani feladatot feladni a jobb matematikusoknak. Például: mennyivel több (kultúrát adott a többségi párt Budapestnek, mint a Királyi Pál-utcai könyvtár-fiók adott volna, ha könyvtár marad és mennyi könyvet lehetett volna azon a másfél millión venni, amibe most az átalakítás kerül és végül mennyi idő alatt olvasnák el a többségi párt vezérei, al- és pót-vezérei a másfél millió áru könyvet? Közben pedig a főváros lakásépítési akciója is hallat magáról, igaz, hogy negatívum formájában, amennyiben a főváros és az állam közt ellentétek merültek fel a házbérhozzájárulás és a kincstári haszon- részesedés kérdésében és ebben a nagyon szomorú dologban az az egyetlen vigasztalás, hogy íme, végre mégis akad valami, amiben a fővárosnak van igaza. Mert a főváros lakosaitól adói, vagy illetékét, vágy tessék annak nevezni, aminek tetszik, beszedni és a végén a vidéket a budapesti ember pénzén felépíteni, Budapesten pedig (tovább halmozni a lakáshiányt: hát ez talán mégis lehetetlen. Bevalljuk azonban, hogy a sikerben az átlátszó igazság, illetve igazságtalanság dacára sem bízunk. A főváros ugyanis mindig rossz ügyet, igazságtalanságot képvisel már esztendők óta. Ki hiszi el neki, hogy most az egyszer mégis csak igaza van? Senki. Snllay Árpád hap Borvendég* főjegyzőt választják meg tanácsnoknak S allay Árpád tanácsnok korai és megrendítő halála rendkívüli vesztesége a főváros tanácsának. Esztendők óta valóságos fátumszerüen üldözi a tanácsot az a jelenség, hogy legjobbjai hullanak el és kétségtelen az. hogy Saliay Árpád halála mérhetetlenül súlyosbítja azokat á veszteségeket, amelyek a főváros tisztviselőkarát a politikai viszonyok révén valósággal megtizedelték. Nem szubjektív érzés, de szomorú valóság, hogy egy évtized óta a. tanács nívója nem emelkedett és ha Saliay Árpád is eltávozott az Íróasztaltól, amelynek mérhetetlenül gondos és szorgalmas munkása volt, ezt megint a legfájdalmasabb veszteségek között kell elkönyvelni. Több mint negyedszázadot töltött a főváros szolgálatában ez a kiváló főtisztviselő és egész munkásságával, egész szeretedével, minden tudásával szolgálta kenyéradó gazdáját, a fővárost és annak népét. Munkásságának legnagyobb része mégis arra az időre esik, amikor a városépítészeti ügyosztályban dolgozott ennek a közgazdasági ágnak rendkívüli ismerétével. Harrer Ferenc tanácsnok, Saliay akkor még Schmelhiegger Áripád főjegyző és Wargha László műszáki főtanácsos volt az a három férfiú, akik itt, ebben az ügyosztályban tökéletesen harmonikus és nagyvonalú munkával rendkívüli alkotásokra voltak hivatottak. A praktikus és poétikus, a céltudatos, szociális szempontokat követő, de mindig esztétikus terveknek gazdag kaptárja volt ez az ügyosztály ebben az időszakban. Az idő azonban homokkal fújta be a pompás terveket — s hogy a többiekről ma ne beszéljünk — Saliay Árpádot a sors magasabb tisztségre emelte, tanácsnok lett belőle; de csakhamar meg kellett válnia a régi ügyosztályától. A városrendező ügyosztály élén ma — nagyon helyesen — műszaki képzettségű tanácsnok ül, ami a műszaki képzettségű tisztviselőknek irégi, jogos követelése volt. Saliay Árpád ilyenformán a legutolsó tisztujitás után a világítási és vízvezetéki ügyosztály élére került, ahol élűiről kellett kezdeni a tanulást. Ez az ügyosztály neki természetszerűen terra incognita volt, de ereje, éles esze és akarata ezekkel a nehézségekkel is megküzdőtt anv- nyivál is inkább, mert olyan munkatársa volt, mint Borvendég Ferenc főjegyző, aki ebben az ügykörben olyan verzátus, mintha nemcsak a jogi, de a mérnöki tudomány is a kisujjában lenne. Ezek a körülmények voltak lazoiki,' amelyek Saliay Árpádot képessé tették arra, hogy a számára teljesen idegen területein is rendkívül gyorsan és tökéletesen megállja a helyét. A magánéletben szeretetreméltó, jókedélyii, előzékeny. kedves ur volt, a szive tele jósággal, baráti érzéssel, emberszeretettel. Nem tilthatja meg senki és ma már neki sem ártunk, ha megírjuk, hogy gondolkodása' nemes liberalizmussal volt telítve, mérhetetlen távolságban állott mindentől, ami politika, de műveltsége, tudása, érzése tiltakozott minden egyoldalúság ellen. Ez az oka annak, hogy a sirhalom, amely földi maradványát! rejti magában, Budapest egész lakosságának a sírja és emlékezetét párt-, politikai, felekezeti és osztálykülönbség nélkül mindnyájan szereletíel őrizzük meg. Saliay Árpád halálával megüresedett egy tanácsnoki állás, amelynek sok érdemes, kiváló ván> mányosa van. Nem akarunk ebben a pillanatban neveket felsorolni, hogy kik azok. akik mindnyájan 'teljes joggal tartanának igényt a megválasztásra. Nem említünk neveket, mert ez a tanácsnoki állás már le van foglalva. A főváros közgyűlésének nemcsak egy súlyos mulasztást kell pótolnia, amelyet akkor követett el, amikor a legutóbbi tisztujitáskor olyan kiváló tisztviselőt, mint Borvendég Ferenc főjegyző, nem választott meg; de a város rendkívül fontos érdeke is az, hogy a világítási és vízvezetéki ügyosztály élére olyan férfiú kerüljön, aki ezekben a nehéz időkben a legteljesebb mértékben megállja a helyét. Ilyen pedig ma csak egyetlen egy van és ez B o r- vendég Ferenc főjegyző. A közgyűlés többsége nem novicius többé, nem csinálhat többé olyan kusza, szeszélyes választást, amilyennel mézesheteiben gazdagította a főváros történetéit. Ma már éreznie kell a felelősséget, amellyel saját fényeivel szemben tartozik. Ha pedig ezt a felelősséget érzi, akkor tudnia kell. hogy a világítási üzemek és a vízmüvek működését és fejlődését másként biztosítani nem tudja, csak úgy. ha az ügyosztály élére Borvendég Ferencet állítja. De meg kell értenie ezt az ellenzéknek is és mi hiszünk benne, hogy amikor a tudás és tapasztalat érvényesülése parancsoló szükségességként vonul fel, akkor egyhangú választást kell várnunk.
