Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)

1922-08-16 / 27. szám

Ara 4

korona

Tizenegyedik évfolyam

Budapest, 1922. augusztus 16.

27. szám.

Bí»iaiiiaiiiniiiniiiaiiiaiiiaiiiaiitáii>aniPusa«íiniiiaHTpmaíiiaiiimHáitiasiiöiiiat»aMia»»ainnitiái»niiig

ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 400 K. Félévre 200 K. Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban <£)<£>

VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP

FELELŐS SZERKESZTŐ DAC SÓ EMIL

Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. kér., Szív-utca 18. sz. Telefon 137—15. szám.

Ben Blumenthal

körül forog- a villáig, legalább a városházi többségi párt körében úgy gondolják és ezzel a dúsgazdag amerikaival szemben úgy viselkedtek, mintha azért akarna a Nagymező-utcában szintházat nyitni, mert ott akarja megkoronáztatni a zsidók királyát, vagy mert ott akar egy uj szovjetházat alapítani. Történik pedig ez a gyermekes gyanúsítás álékor, amikor Walkó Lajos kereskedelmi miniszter alig egy-két hete keservesen jaj dúlt fel, hogy a külföldi tőke nem1 jön, hiába csalogatják. Hát bizony ennek a külföldi tökének az ide csal ogatás a érdekében tényleg megtettünk miálr minden lehetőt. Ha mi nem1 is, de Wolff Károly mindenesetre. Tessék csak elképzelni, hogy tülekedik felénk a külföldi töke a’zóta, amióta meghallotta, hogy a községi többségi párt vezére komoly Ígéretet tett a választóknak, az adózó polgároknak, hogy a régi külföldi adósságoknak még a kamatjait sem hajlandó fizetni. Mint szarvas a hűvös patakra, áhítozik a külföldi tőke a Wolff Károly fővárosába, amióta hallotta1 a rongyos fuszekli, az ócska szvetter és az amerikai kiskapitány legendáját. Ide csak ész nélkül kell rohannia minden náció- beli vállalkozónak? Csattanónak mindezekhez nem kellett mais, mint a Ben Blumenthal esete a Fővárosi Orfeum húszéves bérletével, illetőleg annak Fővárosi Színházzá való átalakításával. A „világtröszt tőkeelhelye'ző kísérletéinek szelíd kifejezése mellett az invektivák egész sorát kellett ejszenvednie ennek a kemény akaratú Ben Blumen thalnak, amíg végre a városházi szives vendéglátással szemben igazságot szolgáltatott neki a magyar belügyminiszter.

Bennünket nem érdekel az, hogy Ben Blumenthal üzletet csinál-e Budapesten azzal, hogy nemzeti szellemű és valláserkölcsi alapon álló operetteket ad elő és mert volt éles szeme, mely- lyel meglátta, hogy a magyar színésznél nincs különb a világon. És még igen sok minden nem érdekel bennünket; de igenis, boldog örömmel tölt el. bennünket a’z a tudat, hogy van kormányunk, amely divatos jelszavak hatása alatt nem hajlandó nyakára lépni az igazságnak, nem hajlandó a jogegyenlőség elvét wolffi értelemben magyarázni. Igenis, az ország jó hírneve, becsülete függ attól, hogy Wolff óknak ne legyen módjában olyan operációt végezni az igazságon, amilyen nekik jólesik és amilyen a Bolin Jó- zsefék mentalitásától kitelik. Mert jöjjön Wolff Károly a maga elkeseredett ellentállásával, amelyet egészen a közmunkatanácsig elvitt, akkor, amikor Ben Blumenthal orfeumot vagy mulatóhelyet akar nyitni; de — bocsásson meg nekünk — nem vehetjük őt egy pillanatig sem komolyan, amikor nemes és szent ideálok nevében ki akarja húzni a gyékényt egy színház alól, amely egy orfeumnak a helyét akarja elfoglalni. Ezt a csatát — hála Istennek — a belügyminiszter megnyerte a külföld előtt, mert a külföldnek látnia kell, hogy Magyarországon van igazság van és jogegyenlőség. De Wolff Károly elvesztette Budapest népe előtt. A főváros lakossága, ha elolvasta a belügyminiszter logikus fejtegetését, meg kellett látnia, hogy a nemzeti gondolatot és a valláserkölcsi alapot ki félti jobban, az a belügyminiszter, aki két kézzel harcol a mulatóhelyek romlottsága és romboló munkája ellen, vagy az orfeum-párti Wolff Károly? Ezt a csatát a vezérnek nemcsak előttünk, de a maga alaposan megapadt tábora előtt is el kellett vesztenie. Meg fog történni a hajmeresztő szerencsétlenség, ami ellen Don Quihotte-i harcot vívtak, hogy Ben Blumenthal mégis színházat fog nyitni Budapesten, mert „úgy a vallás- és közoktatási miniszter, mint a hazai irodalomnak és művészetnek számos más mértékadó tényezője a szinháznyitási engedély megadása mellett nyilatkozott“. És csak mint érdekességet említjük meg, hogy a kultusz- miniszter, akinek szintén van egy operettszin- hiáza, nem félt attól, hogy Ben Blumienthal „a hazai színigazgatók exisztenciáját veszélyezteti4.

Wolff Károly hatalma a városházán ma már nemcsak időhatárok közéi szorult, de annak az ideiglenes hatalomnak az omnipotens mivolta

is megszűnt. Csak igen rövid időn belül két esetben, mindegyikben más és más miniszter rántotta ki Wolff Károly alól kedvenc vesszőparipáját. Az ő áldemokráciája mellett igen szépen megfért eddig cézári akarata, mert a jelszavak dorongjával nemcsak lefelé, de fölfelé is kitünően tudott hadakozni. Ma azonban takaródét kell fújni a gondolatnak, hogy ha nem is a miniszterelnöki székből, de a felhők közül ő dirigálja Magyarországot. Ha nem tartjuk őt alkalmasnak egy nagyváros vezetésére, de annyi józan belátást mindenesetre feltételezünk benne, be kell látnia, hogy a városházán is elérkezett a reális politikának az ideje.

«• «esst**«—«•

Az adóreform és a főváros

Legyen igazság az arányos teherviselésben! Dr. Déri Ferenc ny. alpolgármester nyilatkozata

Az uj adótörvények már a nemzetgyűlés előtt fekszenek és rövidesen a képviselők isi abba a helyzetbe jútinak, hogy észrevételeiket, aggályaikat vagy módosító javaslataikat a Ház előtt előterjeszthetik. Mióta a tervezeti nyilvánosságra került, hetek óta az összes gazdasági körök, intézmények, testületek* kiváló adótechnikusok behatóan foglalkoznak Uj- Magyarország telepítésének e iegvitalísiabb törvényével, csak egyedül a főváros^ amelynek pedig az él eltérd eke kapcsolódik az igazságost megvalósításhoz, hallgat mélységesen és nem tartja szükségesnek, hogy polgárai érdekében szántén állást foglaljon. A Fővárosi Hírlap már több Ízben foglalkozott a kérdéssel, amelynek a főváros jövő fejlődésére is messze kiható következményei lesznek és azért szükségesnek tartottuk

dr. Déri Ferenc

nyugalmazott! alpolgármester

véleményét is kikérni, akinek kiváló szakavatott- ságra valló és nagyértékii nyilatkozatát az alábbiakban közöljük:

— Uj adótörvények tervezeteit tárgyalja mostanában1 a nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága és készíti elő a plénum számára. Párhuzamosan ezzel az előkészítő munkával, sőt még azt megelőzőleg, a törvényjavaslatok nyilvánosságra hozatala óta foglalkoznak a kérdéssel különböző gazdasági körök, foglalkozási ágaknak a képviseletei és szögezik le álláspontjukat. Csak egyet nélkülöz a közönség: — a főváros állásfofgla- lását.

— Pedig ennek a megnyilatkozása nagyon helyénvaló volna. A főváros lakosságának rendkívül fontos, mondhatni életbevágó érdekei fűződnek az uj adótörvényekhez. A fővárost az ipar és a kereskedelem élteti s ezeknek a termelési ágaknak esetleges megbénítása visszahat a főváros fejlődésére. Azonkívül a fővárosnak kell képviselnie az itt nagy számban lakó fogyasztóközönséget is. Természetes dolog, hogy az egyes érdekképviseleteknek az álláspontja bizonyos mértékig egyoldalú. Éppen abban állana a főváros hivatása az e kérdésbeit való állásfoglalása körül, hogy összeegyeztetné ezeket a különböző szempontokat és kifejezést adná a lakosság általános közérdekének.

— Az állásfoglalás mellőzése tekintetében nem lehet elfogadható indok sem az, hogy az adókra szükség van, sem az, hogy úgyis hiábavaló volna esetleg a főváros fáradozása. Nem az adófizető készség megtagadásáról van szó. Azt tudja minden testület és minden egyes ember,

hogy a háztartásnak, ha élni akarunk, rendelkezésére kell bocsátani a szükséges anyagi eszközöket. A kérdés csak az, milyen arányban viseljék a terheket az egyes kategóriák és még ezen belül is, hogy az egyes kategóriák által viselendő terhek milyen rendszer szerint oszlanak meg a kategóriák egyes tagjai között? A rendszernek olyannak kell lennie, amely megvalósítja vagy legalább a lehetőség szerint megközelíti az igazságot az arányos teherviselésben.

— Ezeken kívül még annál is inkább helyénvaló volna a főváros állásfoglalása, mert az uj adótörvényjavaslatok szorosan belevágnak a községi adózás kérdésébe is. A községi adórendszert illetőleg pedig okvetetleniil kell a fővárosnak valami programmjának lennie. Igaz, hogy régebbi időből van a fővárosnak ebben a kérdésben is programmja és javaslata. De először is kérdés, hogy ezt a régebbi programmot valíja-e ma is a főváros, másrészt pedig, ha általában fenn is tartja, a viszonyok időközben történt változásai következtében bizonyára módosításra szorul az is.

— Az uj adóreformról érdemben szólva, általánosságban az a hibája, hogy — eltekintve a földbirtok hozadékának az eddiginél valamivel erősebb, a többi adóforráshoz közelebb álló arány szerint való megadóztatásától — nincsen vezető princípiuma. Sem a jövedelmi adónak az adófizető képességet leginkább megközeiitő igazságát nem veszi alapul, sem pedig a progresz- szivitás elvét nem érvényesíti. Az előbbi hibát még tetézi azzal, hogy a jövedelmi adónak a kereseti adóval, más helyen meg a hozadéki adónak a fogyasztási adóval való keresése által (1. az alkalmazottak és munkások adóját és a lakásbér után való kincstári részesedést!) az adórendszert még komplikáltabbá és igazságtalanabbá is teszi.

— Ami pedig az adóreform részleteit illeti, azoknak a kimerítő bírálata túlhaladná ennek az interjúnak a keretét, azért csak egy pár részletet lehet belőle kiragadni. Az alkalmazottak és munkások adója a tervezett formában, amely szerint a kereskedő és az iparos vonja le a bérből és a fizetésből az adót, nem egyéb, mint a fizetéseknek és a béreknek a kincstár részére való felemelése. Éppen úgy, mint ahogyan a lakásbér után való kincstári részesedés sem egyéb, mint a lakásbéreknek az állam részére való felemelése.

_ A községi háztartásokon úgy akar az uj

adó

reform segíteni, hogy átengedi részükre a ke-