Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)

1922-01-04 / 1. szám

2 Budapest, 1922. január 4. AMwmoäJiimiP vizszolgálat stib.), az építkezés a külföldi töke és visszavándorolni szándékozó amerikai testvéreink számára ma kitűnő, a közel jövőben a korona javu­lásával pedig igen nagy kamatot, tisztességes élet­járadékot biztositó üzletet jelent. Mondja ki a fővá­ros. hogy agy a j ó valutájú külföldö n. mint amerikai testvéreink körében az épít­kezés érdekében igen erős propagan­dát fog kifejteni. Kozségesitik az iskolakimyvek kiadását Tizenkétmilliós beruházásra készülnek — A tanügyi szakemberek kifogásai A tankönyvek kérdésében a Fővárosi H i r- 1 a p sokszor felszólalt és megállapította mindannyi­szor, hogy a tankönyvuzsora, amely Magyarorszá­gon folyt és folyik, szégyene kultúránknak. Most a főváros rászánta magát, hogy —- elsősorban az ele­mi iskolai tankönyveket — miaga fogja megiratni és kinyomatni. Ki kell jelentenünk — bárkitől származ­zék is az ötlet — hogy ez a kurzus első nagy­szabású és k om oly szociális célokat szolgáló gondolata. Természetesen csak a gondolatot értjük'és nem a terv részleteit, 'aminthogy ki kell jelentenünk azt is, hogy félünk a kiviteltől akkor, amikor a tanügyi ügyosztály élén Zilahi- Kiss Jenő tanácsnok áll, akinek október 6-iki ne­vezetes beszédét nem enyhíti az sem, hogy láttuk öt már demokratának és kisgazdának is. Nem tudjuk, az iskolakönyvek kiadásának községe,sitése az ö gondolata volt-e, de ha az övé volt, ö érdemli meg a legteljesebb elismerést, különösen ha a kivitelnél is félreteszi ia Sörház-utcai ideológiát és az igazi keresztény és nemzeti gondolattal akarja megnemesiteni és nem az antiszemitizmussal, meg a gyűlölködéssel akarja m.egmérgezni az ifjú­ság lelkét. Ha ezt a megoldást választja, maradandót és kiválót fog alkotni, amire bizony a múltak expiá- lása szempontjából neki igen élénken szüksége van. Régi dolog, hogy az iskolakönyvek kiadása a legjobb üzletek közé tartozott. Ki ne ismerné az újabb és újabb kiadásokkal való csúnya manipulá­ciókat, amelyekhez, sajnos, a tanügyi körök egyes kiválóságai is gyakran nyújtottak segítő kezet. Szo­ciális szempontból tehát igen nagyjelentőségű a lé­pés, amelyet a főváros most tenni készül. Amikor a könyvek ára szinte kibírhatatlanul magas, amikor a könyvkereskedőket éppenséggel nem hatja meg a középosztály- nyomora, feltétlenül nagyon hasznos lesz, ha a főváros olcsó és a legsúlyosabb esetekben ingyen könyvekkel láthatja el a gyermekeket. Ed­dig öt tankönyvkiadó-vállalat volt Budapesten, ame­lyeknek együttes évi tiszta jövedelme az utóbbi években .mintegy három millióra tehető. Ezek a vál- laliaitok kartellben voltak, ami csak megkönnyítette a helyzetüket, szükmarkuan honorálván a tankönyv- írókat és borsosán számítva minden egyes eladott könyvnek az árát. Ezektől a jövedelmektől most el­esnek a könyvkiadók, bár a fővárosnak jó lesz némi óvatosságoit tanúsítani, nehogy súlyos, eset­leg milliós pereket akasszanak a nya­kába. A mai tankünyvirók ugyanis kivétel nélkül a kiadók kezében vannak és magánjogi szerződései­ket felbontani nincs módjukban. Ez azt jelenti, hogy a szülőknek irtózatos kárára, minden könyvet újon­nan kell beszerezni. A régi szerzők pedig szintén rendkívüli kárt szenvednek. Végül pedig a tanköny­veket végeredményben a miniszter approbálja, még mindig kérdéses, nCm borul-e föl a főváros pro- grammja lázon, hogy a miniszternek másfajta köny­vek tetszenek majd, mint Zilahi-Ki s:s Jenőnek? Természetesen azokon a helyeken, ahol eddig megbeszélések folytak az uj tankönyv-kiadási ter­vekről, súlyos kifakadásokiat hallattak az eddigi is­kolakönyvekről. Csilléry Andrásnak például az a kifogása, hogy a régi tankönyveket ^szabadkőmű­ves-ideológiában“ Írták. Valószínűleg súlyosan téved ebben a kérdésben a kegyelímes fogorvos, mert ha igy lenne, annak okai csak a forradalom előtti kul­tuszminiszterek, egy A p p o n y i, egy Zichy Já­nos, :stb. lennének. De ezek közül a tankönyvek kö­zül egyet sem Ítélt máglyahialálra se V a s s József, se Huszár Károly, se Haller István, vagyis a kommiin óta való kultuszminiszterek. Igen komoly tanférfiunak, aki a kurzus szolgálatában áll és bizal­mában is részesül, ez a véleménye erről a kérdés­ről: — Egészben véve képtelenség a ter­vezet megvalósítása, csak bizonyos tár­gyakra, bizonyos iskolaíajokra és bizonyos köny- | vekre lehet a reformot kiterjeszteni. Maga a terve­zet különben még nincs kellően előkészítve. Az is kérdéses, h o g y ,m i é r t kell nyomban tizenkét m i 11 i ó t k é r n i, amikor még a m u nkap r o sramra ismeretlen és senki sincsen tisztában ia)iz előállítandó köny v/ekkel sem. A íankönyvirás nem olyan egyszerű dolog s amint jó költeményt nem lehet pá­lyázat utján kapni, éppúgy^ nem fognak csupa jó iskolakönyvet sem kapni, mert semmiféle olcsó könyvért nem szabad o daadni a jó könyveket. Emellett a legjobb könyv mellett is tönkreteheti a tanítást a rossz tanár. Hogy'konkré­tumot is mondjak, a*tervezet például a gimnáziumra semmiképpen sem valósítható meg, legföljebb az elemi és a polgári iskolára. Megemlítjük még, hogy a tanácsi előterjesztés megdöbbentő adatokat tartalmaz. Az utóbbi időkben ugyanis hihetetlen árak és megdöbbentő áremelkedé­sek fordultak elő. Az elemi iskolai számltankönyv például a békében 1 korona 20 fillérbe került, addig ugyanez ma 76 korona. Ugyanezt a számtan- könyvet rezsiben való előállítás és bizonyos, a fővárosi üzemeknél szokásos csekély üzemi költség hozzás^ámitása mellett a főváros üzeme 20 K 50 fillérért adhatná. Hogy milyen lényeges szempont ez, bizonyltja az, hogy ma egy öitödik elemi iskolába járó tanuló könyveinek a beszerzése nem kevesebb, mint 550 koronába kerül. TZßg&WDJZ • • • Boldog újévet mindenhol kivannak egymásnak, ma már nincs a magyar földön egy talpalatnyi terü­let, ahol igy ünnepi alkalmakkor meg ne bil­lentenék az emberek egymás előtt a kalap­jukat. Csak a budapesti városatyák lennének az egyedüliek, akik a megbékélés, a kien- gesztelődés olajágút még mindig nem talál- ' tűk meg. Miért? 'Vájjon ki az oka ennek? A Váci-utcában, az uj városházéin élesebb volna a levegő, mint a Dupaparton, az or­szágházban? Vagy véletlenül Budapest kö­zönsége temperamentumosabb városatyákat választott ki, mint amilyen követeket az or- ■ szag népe küldött? Hogyan lehetséges ez? Valami titok van a dolgok mélyén, amelyet kikutatni azonban aligha a mi hivatásunk. Kutassák ki azok a városatyák, akik már régóta töprengenek azon, mint lehetne a vá­rosházán is megalapozni a békét, a konszoli­dációt. Erélyes léptekkel • indulnak neki néha-néha, de hamarosan viszakozót fúj­nak? Vájjon miért? Állapítsák meg ők, néz­zenek körül ök a maguk pártjában. Vájjon hol lehet a hiba, a fejben vagy a lábakban? >!: Fúzióról van szó, fúzióról, amely a fogaskerekű és a sikló között létesülne, ha ugyan létesülne. Beval- juk őszintén, hogy se az öreg fogasról, se a vén siklóról nincs valami jó véleményünk. Budapestnek sokkal tiatalabbnak kellene lenni, semhogy ilyen öreges közlekedési esz­közökkel dolgozzék. No, de ha nem telik másra, ezekkel is számolni kell egyelőre. Most azt mondják, hogy a fogaskerekű nem tiul megélni egymagában, feleségül akarja venni a siklót, amelynek hozománya ele­gendő lenne arra, hogy együttesen clten­gessék az életüket, sőt még az Örömapának, a városnak is adnának valami tiipénzt. Erre a többségi párt azt mondja, hogy gyanús üzlet. Ez már olyan kedvező ajánlat, hogy el sem lehet fogadni, hátha valami lappang mögötte, fis nem fogadják el. Hát mi ennél furcsább, gyámoltalanabb valamit még nem igeit láttunk. Ez maga a kész szegénységi bizonyítvány. Hát nincsenek az uraknak látó szemeik, hogy megnéznék jobbról is, balról is azt az ajánlatot? Hát nincsenek a város­nak ügyészei, akik a szerződésben körül­bástyáznák a főváros jogait, akik biztosita­nának minden kijátszás ellen? Kurzus-Abbau? Usetty Ferenc és az italmérési engedélyek Usetty Ferenc képviselő a városházán is inkább a mérsékletet képviselte, mint a túlzáso­kat. A nemzetgyűlésen azonban most olyan sze­repet kapott, amely azt a jogos kérdést engedi felvetnünk, hogy ez a szerep része-e a kurzus „leépitésé“-nek, „Abbau“-jának? Mert a Duna- parti fényes palotában — ha imitt-amott felröp­pen is még egy-egy jelszó — már ezzel a leépí­téssel foglalkoznak. A dolog természetesen nem egyszerű, nem mennek a dolgok galoppban, de ha a liberális érzelmű polgárságnak voltak ide­gei a nagy fölépítés izgalmait kivárni, elszen­vedni, akkor kell hogy idegei legyenek az Ab­bau lassúbb iramának kivárásához is. Nemrégiben történt, hogy az egyik súlyos politikai napon Hegyesh.almy Lajos kereskedel­mi miniszter a p. ü. bizottság ülése előtt izga­tottan kereste Usetty Ferenc képviselőt. Szol­gák száguldottak a folyosókon, felkutattak min­dent, mig végre megtalálták Usettyt, akivel He- gyeshalmy miniszter boldog kettősben félrevo­nult és tanácskoztak. Csak jóval később derült ki, hogy Usettynek a miniszter igen fontos meg­bízást adott. Usetty terjesztett elő egy igen je­lentős indítványt, amit el is fogadtak és amely egy rendkívüli igazságtalanságot készül meg­szüntetni. Az indítvány az italmérési engedé­lyek revíziójára vonatkozott, amely tekintetben eddig mindazoktól megvonták az italmérési en­gedélyt, akiknek legalább húsz éves magyar állampolgárságuk nem volt. Usetty eziránt Sebeök Dezsővel, az Italmé­rők Egyesülete főtitkárával is folytatott beható tanácskozásokat, aki átadott neki különböző memorandumokat is. Ezzel az eddigi gyakor­lattal szemben elfogadták Usettynek azt az indít­ványát, hogy megtarthatja mindenki az italmé­rési engedélyétr aki a háború kitörése előtt szer­zett magyar honosságot. Ez jogos, becsületes, igazságos és emberséges, mert nincs Magyaror­szágon senki, aki a háború vándorainak és a. ha­dimilliomosoknak a ,,jogait“ védené. De ha jogos és igazságos is ez, vájjon nem lehet-e mégis a kurzus Abbau-jánuk tekinteni? Meggyőződésünk szerint ez igenis az és meggyőződésünk az, hogy Usetty Ferencnek •és társainak a közel jövőben még sok ilyen funkciója lesz, mert hinni kell ben­ne, hogy gróf Bethlen István be akarja váltani pécsi programmját, ahol pedig igen erősen hang­súlyozta a jogegyenlőséget. Még beszédesebb volt azonban az, amiket Usetty Ferenc a nevezetes pénzügyi bizottsági ülés után mondott: ■— Lehetetlen az italméréssel foglalkozóktól húsz éves állampolgárságot követelni, amikor a törvény szerint mindenki, aki tiz év óta magyar állampolgár, képviselővé választható. Ha fonto­sabb pozícióban elegendő a tiz esztendő, akkor az italmérésnél sem lehet különbséget tenni ál­lampolgár és állampolgár között. Tapsolni kell ennek a véleménynek és él ben­nünk a reménység, hogy csak egy Usetty Fe­renc van. Nincs külön nemzetgyűlési Usetty és külön városházi Usetty. Mert ha igy lenne, az baj volna. De miután hiszünk benne, hogy ez a fregoliság lehetetlen, tisztelettel kérjük Usetty Ferencet, vegye revízió alá a városházi véle­ményét is. Tegye meg a maga becsületes, józan indítványait a városházán is, ahol nem is ital­mér ükről, hanem sokkal magasabb rendű embe­rekről, tanítókról, tanárokról és tanítónőkről ítélkeztek a húszéves magyar állampolgárság­nál sokkal kegyetlenebb alapon. Az Usetty Fe­renc mentalitása valószínűleg alkalmas már ar­ra, hogy azt belássa, különösen, amikor kollégái­ról van szó. Mi szeretnénk őt ugyanebben a szerepben, az Abbau megindítójának szerepében a városházán is látni, ö talán tudja már, hogy ez az Abbau elmaradhatatlan és azt is, hogy ez az Abban nem állhat meg az italmérőknél, annak a fundamentumig kell mennie. Miért ne rombolhatnák le a rosszul sikerült épületet, ame­lyet egy beteg esztendő malterjával ragasztot­tak össze, maguk azok, akik építették? Mi sok­kal szebbnek, becsületesebbnek, férfiasabbnak tartanánk ezt igy. Ami az, országra nézve meg­kezdődött, nem késhetik immár soká a fővá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom