Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)
1922-01-04 / 1. szám
Budapest, 1922. január 4. 3 í'osra nézve sem. És há itt megkezdődik, alighanem gyorsabb tempóbjan fog .haladni, mini odaát. Hiszen itt nincsenek osztályellentetek, mánt amott, itt nem választják el az embereket nagy alkotmányjogi kérdések, mint amott. Itt, a városházán, ha egyszer a felekezeti kérdéseket száműzik, amit amott már sikeresen megtettek, akkor ki fog derülni, hogy egészen össz- hangzatos, becsületes, szép és jótékony munkát lehet végezni. Csak meg kell indulni ezen az utón. És pedig minél előbb, mert a főváros polgársága már réges-régen kijózanodott, csak a városházán uralkodik még a kaizen jammer. Huszár Károly meMMlu sipöcz nyomorenyhitá akcióját Most már meg lehet állapítani végérvényesen: Sipöcz polgármester nagy gcirral indított nyomor enyhítő akciója megbukott. Huszár Károly adta meg neki a kegyelemdöfést. Hiszen halva született az. egész Sipöcz-akció, egy kis életelixirt csak a Tébe tízmilliós adománya fecskendezett beléje. Ám ez a kámfor-injekció sem tudott elevenséget oltani a csenevész-műbe, amelynek különben eddig is — négy hét múltán — csupán csak Cégére van, de intéző gazdája még ma sincs. A nyomor-ügy mentőiéként végre is Huszár Károly volt miniszterelnök ugrott be, ha nem is azért, hogy Sipöcz akciójának hóna alá nyúljon, hanem hogy lényegesebb segítséget legalább annak a kétezernyolcszáz nyomorgó családnak szerezzen, amelyek az ő kataszterében szerepelnek. Huszár Károly nemzetgyűlési felszólalása óta s a „Láthatatlan Vendég“ javára repedezendő estély tervének felvetődése óta senki sem beszél már Sipöcz akciójáról s ha van még szélesebb körökben megnyilvánuló segítő-készség — aminek feltétlenül kell lennie — az bizonyára mind Huszár akcióját fogja inkább felkarolni, semmint Sipöczét. A bankok és takarékpénztárak szövetsége, a Tébe, bizonyára most már szintéin sajnálja azt az elhamarkodott lépését, hogy tiz millióját Sipöcz kezére adta. Hiszen négy hét óta van már ott ez a pénz s eddigelé még odáig sem jutották Sipöczék, hogy legalább azt eszeliék ki, mihez is fogjanak hozzá ezzel a tiz millió koronával. Elvégre a bankok elbírják, hogy két bőrt is lenyúzzanak egy rókáról, meg aztán a tömegnyomorra is ráfér, hogy a Tébe hivatalos adományán kívül, most az egyes pénzintézetek külön is kényszerülnek áldozni Huszár „Láthatatlan Vendége“ javára; azt azonban az eddigiekből is megtapasztalhatták a bankok, hogy a főváros mai vezetősége annyira tehetetlen, hogy még akkor sem tud semmi okos dologba fogni, ha pénzt is adnak neki rája. Érdemes ennél a kórtünetnél megállani egy percig. Az a destruktiv tábor, mely Wolffot, Csilléryt vallja vezéreiül és-Sipöczöt alkalmazta polgármesteri bábként, —■ az a destruktív tábor, mely annyi érdemes, kipróbált tisztviselő üldözésével és elcsapásával leziillesztette a fővárosnak nemrég még elismert adminisztrációját, — az a destruktiv tábor, mely szétzüllesztette a fővárosnak modernül megalapozott szociális segítő szervezetét: —■ ez a destruktív tábor végre odajutott, hogy már a sajátmaguk által pártfogolt „megbízható“ szegényeket sem volt képes egy pár koronával vagy valami rongyos ruhaneművel támogatni. A kerületi elöljáróknak a hatósági szegénysegélyezésre egy egész esztendőre egy millió korona állott rendelkezésre, ebből osztottak húsz-harminc koronás segélyeket azoknak a nyomorultaknak, akik még erre az alamizsnára is rá vannak szorulva, a Népjóléti Központ pedig üres kasszával és üres raktárakkal gúny ja lett a saját címének. Aligha túlozunk vele, ha azt állítjuk, hogy a Népjóléti Központ adminisztrációjának fenntartása az elmúlt 1921. évben több pénzbe került, mint a mennyit szociális feladatainak ellátására fordítani módja volt. t Ezzel szemben egyedül pénzben huszonegy .millió koronát tudott a Népjóléti Központ a segítő munkára mozgósítani 1917-ben és 1918-ban, amikor a kétszáz koronás segély fölért a mai kétezer korona értékével, a kommün bukása után pedig 1920 májusáig, tehát alig nyolc hónap alatt, amíg Sipöcz mint kormánybiztos nem vonult a fövároís élére, pénzben és természetben nyolcvan millió korona érték jutott a köznyomor enyhítésére a Népjóléti Központ révén. Természetes, hogy Sipöcziniek — Wolff meg Csilléry] parancsára — első dolga volt, eltenni a Népjóléti Központ addigi igazgatóját a helyéről, mert mit bánták ők, hogy ez áz áldásos intézmény a tehetetlenség és tehetsiögte- lenség dögrovására kerül, mit bánták ők, hogy nem lesz, aki mindéin) gondját abban merítse ki, hogy legyen miből a mezítlábas iskolásgycrek- nek cipőt adni, ,a szülőinőnek s a szoptatóanyá- nak némi táppénzt juttatni, a nyomorgó közép- osztálynak diszkrét és megértő módon néha nap a hóna alá nyúlni, — a jelszó az volt: „inkább pusztuljon az egész intézmény, pusztuljanak a szegények, de zsidó ne álljon a jó ügy élén!“ Nahát el is pusztult az intézmény, tönkre is ment a főváros szociális szervezete és a Wolff- Csilléry - Sipöcz - Folkusházy-féle társaságtól (mert a kurzusos. Folkusházlyt sem s'zabad kifelejteni : a négylevelü lóherének ő a negyedik levele), nos, ettől a négylevelü lóherétől alig virradt némi segítség szerencséje a tömegnyomor felfokozódott táborára. Kinek az ötlete volt vájjon? — Sipöczé semmiesetre sem1, mert két léves báb-uralma alatt ő ugyan magjától kevés ötletet produkált. — Alighanem Folkusházy ötlete lehetett, — mert csak tőle telhet ki a közelmúltnak annyi megtagadása, — csak ő, aki még pár héttel előbb a bankokat „leerkölcspréclikálta“ a polgármesteri székből, — csak ő inspirálhatta Sipöczöt: menjen a bankokhoz és kérjen pénzt tőlük a főváros segitőakciójára, melynek a múltban elismert működését vezéreivel és báb-társávial együtt ő is segített a tehetetlenség zátonyára juttatni. Sipöcz pedig ment, —- engedelmesen, mint mindig. Ment, mint az iskolásdiák és’ zsebrerakta a megérdemelt leckét, amit a bankoktól kapott, de végeredményben bekasszált tőlük mégis tízmillió koronát. Na, most aztán itt állnak Sipöczék tízmillió koronával és a nagy kínnal egyebütt összeguberált egy millióval, itt állnak négy hét óta és tartottak — két bizottsági ülést. Közben elmúlt iá karácsony, itt az újév, maholnap ki is tavaszo- dik talán: Wolff-Csilléry-Sipöcz-Folkusházy pedig, mint a jól ismert operai quartett áll a rivalda szélén és a hangskála minden fokán harsogja, susogja, rikoltja: A gróf a vízbe esett, A gróf a vízbe esett! Mentsük meg öt! Mentsük meg öt!! Me-he-entsük meg ö-hö-őt!!! I —• Mentsük meg a nyomorgókat! — sivitják kommünikéik, miközben a nyomorgók beleful- hatnak az ínség tengerébe, akárcsak a vízbe a gróf. Pont. Eddig van. Ezek az urak ismét levizsgáztak. Bebizonyították megint, hogy a főváros közönsége mennyire hallgat rájuk, mennyire siet a kezükre bízni pénzt, akár a nlyomorenyhi- tésre is, de bizonyították, hogy a bankoknál kielőszobázott pénzzel sem tudnak egy egészséges akciót produkálni, mert nem értenek hozzá. Jószerencse tehát, hogy beugrott Huszár Károly és feleleveniteni próbálja legalább a maga segitőakcióját. Nem rajongnak ugyan az adhoc- akciókért, mert a szegénység ügye rendszeres és jól megszervezett, intézményes istápolásra szorul, nem pedig ideig-óráig felbuzduló lelkiisme- retébredezésekre, de hát a mai kurzustól igazán nem kívánjuk, hogy ilyesmibe ők fogjanak bele. Ök, a konstruktivok, már megmutatták, mit tudnak: szétzüllesztették á főváros régi, elismert- szociális segitőszervezetét. — Nem baj: majd jönnek a destruktivok és felépitik újra, amit a konstruktiv-árviz lerombolt. Uj esztendei körséta a városházán Szinarany-válog-atás a Jurista-Klubban — Sipöcz megleckéztette Apponyit — Wolff Károly és a krisztusi szeretet Az ujesztendei, helyesebben a Szilveszterutáni katzenjammer nem volt valami nagy a városházán. A város is fukar kezekkel mér, nem telik pezsgőre, de talán még karcosra sem. Elég józan volt tehát mindenki harmadnapra, hogy a reggeli lapokból csodálkozva állapítsa meg Sipocz polgármester ama megtiszteltetését, hogy gróf Bethlen István miniszterelnök az ő .szavaiba kapcsolta (a magáéit. Az ilyen kapcsolat sohasem ártalmas a polgármesternek. Eltűnődtek az emberek azon, hogy mi is lehet az a Jurista-Klub. Valamiképpen úgy érezte mindenki, hogy a Jurista-Klub ma a’z uj kurzusnak—mert hogy uj kurzusban vagyunk már, csak az emberek ugyanazok még ideig-óráig — a'z erőrczer- voárja, a reprezentáló szerve, vagy micsoda. Egyszóval, valami olyan hely, ahova sok stréber szeretne majd bejutni, mert itt bugyog a hatalom és a karrier forrása. Lám, Wolff Károly és Sipöcz Jenő ama boldogok, ama „beérkezettek“ közé tartoznak, akik a Jurista-Klubban már díszhelyet foglalnak el és szónokolni is módjukban vau. A városházám tehát úgy vélik 'ezekből a'z ékesen beszélő jelekből, hogy Woiff Károly és Sipöcz Jenő pozíciója ujabb alátámasztásban részesült és ők is ama szinarány közé tartoznak, amelyet gróf Bethlen művészi kézzel most választ ki a salak közül. Tekintettel azonban arra, hogy a Juirista-Klubból az uj, sőt legújabb kurzus jelszavai áradnak felénk, valószínűnek kell tartanunk, hogy Wolff és Sipöcz a miniszterelnöknek minden szavát aláírják. Azt is, amikor azt fnondta: 1— Minket nem a gyűlölet vézet... A polgármesternek azonban mindenesetre előérzetei vannak. Ő már előre tudta, hogy a miniszterelnök a maga szavait az övébe fogja kapcsolni; valószínűleg ez bátorította fel arra, hogy bombát Jöjjön gróf Apponyi Albert felé. Olvassuk tudniillik, hogy amikor Csilléry ujesztendőkor hódolt Sipöcz nagyságának, a város feje felszólította a jelenlevőket, hogy „maradjanak hűek a szent koronához és ne kövessék sem azokat, akik elvileg monarchisták, de időlegesen köztársaságiak, sem pedig azokat, akik elvben ugyan köztársaságiak, de időlegesen monarchisták.“ A vak is látja, hogy a döfés Apponyinak volt szánva, aki mindenesetre megtisztelve fogja magát érezni, ha látja, hogy egy Sipöcz még ujesztendőkor is rágondol. Nem lett volna teljes azonban az ujesztendő, ha nem halljuk Wolff Károly vezéri szavát. „Látom, hogy a keresztény községi párt nagy átalakulásokon ment keresztül“ —- mondotta és mi megállapítjuk Wolff Károly látnoki tehetségét, mert ő ebben az esetben olyasmit is lát, ami a közönséges halandók szeme elől még el van rejtve. Sőt ez ünnepi alkalommal a kereszténységet is látó szemmel látta Wolff Károly és melegen tapsolunk egy mondatának, amely így hangzott: — Ezért hirdetjük a krisztusi világnézetet, mint a szeretet tanát és akik ennek ellene vannak, azokat nem a krisztusi, hanem az antikrisz- tusi demokrácia vezeti. És föladjuk ujesztendei találós kérdésnek: ki hirdette ezt előbb, mi-e, vagy Wolff Károly? NEMZETI ROYAL ORFEUM VII., Erzsébet-körut 31. Binden este 1/38 órakor. Tel.: József 121—68. Az uj fényes januári műsor.
