Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)
1919-12-03 / 50. szám
2 Budapest, 1919. december 3. férfiú, de Budapesthez nyilván annyit ért, mint kajdu a ha rangön télhez. Annyira nem lehet Budapestiét mégsem lekicsinyelni, hogy a legfőbb kormányzói hatalmat egy államtitkárság helyett vigasztalásként adják oda valakinek. Ha Meskö Zoltán urnák politikai helyzet-energiája olyan sokat jelent, hogy okvetlen reszt kell vennie a kormányzásban, akkor nevezzék ki miattunk akár miniszternek olyan tárca élére, amelyhez ért, de ne tegyék meg Budapest kormánybiztosának, mert az ilyen még rosszabb megoldás lenne, mint a Dévény-féle volt. De van más kombináció, még pedig legalább kettő, mert a többivel még foglalkozni sem igen érdemes. Eszerint Budapest kormánybiztosa vagy Bódy Tivadar dr. polgármester, vagy Samassa Adolf államtitkár lenne. De előre kijelentjük, hogy eddig egyik mellett sem történt döntés, sőt egyik kombináció sem volt a minisztertanács előtt. Bódy polgár- mester kétségkivül tett az utóbbi időben olyan lépéseket, amelyek a keresztény pártok hangulatát némikép megenyhitették vele szemben, de igazi, szilárd bizalom még mindig nem nyilvánul meg vele szemben, a baloldali politikusok pedig ebben, a tálán egyetlen kérdésben feltétlenül egyetértenek a kereszténypártokkal. Bódy kormánybiztossá való kinevezését tehát éppenséggel nem lehet olyan komolyan venni, mint azt az a lap teszi, amelynek információi rendszerint Polónyi Gézától származnak. Ha tehát szabad tovább következtetni, akikor Bódy nem is ány- nyira a kereszténypártokat, mint inkább Póló- «yi Gézát puhította meg. A Samassa-kombinációnak nem igen ismerjük az állapjait, de be kell vallanunk, hogy Samassa, aki kedvelt ember a keresztény pártokban, minden vonatkozásában ismeri a főváros ügyeit, ami nem is csoda, hiszen mint miniszteri tanácsos, a belügyminisztériumban évek hosszú során át Budapest ügyeivel foglalkozott, de azt sem szabad eltitkolnunk, hogy Samassa Soha sem vette szeretettel és megértéssel a kezébe a főváros ügyes-bajos dolgait. mindabban az összeütközésben, amelyek Budapest és a kormány között esztendőn át állandóan megismétlődtek, aktiv szerepe volt Samassa Adolfnak. Samassa tehát lehet igen kitűnő hivatalnok, lehet ragyogó jogász, lehet rátermett ember egy világváros vezetésére, de ennek a tönkrement, szomorít városnak ma megváltóra, ujjáépitőre van szüksége, aki meleg szivének egész szeretetévei karolja föl az elesett várost. Már pedig, ha nem csalódunk, akkor eizi a férfiú nem Samassia Adolf, aki lehetett igazságos Budapesttel szemben, de a jószívűségét eddig nem tapasztaltuk. Mindez azonban csak kombináció. A kor- mánybizosi kérdés elintézve nincs, de annál inkább el kell mondani az aggodalmakat, amelyeket a kormánynak meg kell fontolnia, mielőtt intézkedik. U és fél Amit a bányák javítanak, elrontják a szenesek - Végeredményben nem lesz olcsóbb a szén Vita Emil dr. tanácsnoknak boldog hete volt, amely azonban nem végződött olyan örvendetesen, mint ahogy kezdődött. Tisztában kell lenni azzal, hogy épen Vita tanácsnoknak van ma az egész városházán a legnehezebb szerepe. Neki kell diszponálnia minden olyasmi fölött, ami — nincs. Szén ... fa . . . Nem is kell többet mondani ahhoz, hogy az ember fantáziájában megelevenedjék az a rettenetesi kálváriajárás, amit a szén és a fa tanácsnokának végig kell szenvednie. Tanácskozás tanácskozás hátán, a szétosztandó anyagok hiánya, a vasuti kocsik kényszer-utja Románia felé, a töméntelen jogos panasz, a ki nem elégíthető vágyak, könyörgések, kilincselések. Igazán nem kell hozzá túlzott fantázia, hogy a szegény tanácsnok fájdalmas helyzetét be lehessen látni. De a múlt hét elején örömeseppek vegyültek a sok üröm közé. A magyar bányák bejelentették, hogy egyelőre körülbelül három koronával leszállítják a szénárakat éisi egyben arról is biztattak, hogy a közel jövőben folytatni fogják ezt a nemes tevékenységüket. E szerint az előbb 40 koronás szenet 37 koronájával lehetett volna kapni. Elárom korona a mai világban nem sok pénz, de ha arra gondolunk, hogy a soksok három korona, amely a Budapesten naponkint elfogyasztott száz meg száz vagon szénnél megtakarítható csinos összeget eredményez, akkor nem lehet lekicsinyelni az eredményű. A magyar bányák napi termelése ma nyolcs,záznegyven vagonra tehető, ami azt jelenti, hogy a háromkoronás árleszállítás több, mint napi negyedmillió megtakarítást eredményezne. Az öröm azonban nem tartott sokáig, mert a bányák jószándékában nem osztoztak a szén kereskedők, akik a hét végén bejelentették Vita tanácsnoknak, hogy ha a bányák leszállítják az árakat, akkor ők felemelik. Nem állítottak fel ugyan ilyen okozati összefüggést, mert a szénkereskedők nem szoktak apropókat keresni arra, hogy mikor emeljenek. Annyi bizonyos, hogy a szegény budapeti közönségnek még az sem használ, ha a bányák egy-sizer, egyetlenegyszer jóindulatot tanúsítanak vele szemben. A szenesek kérése még nem intéződött el, a pesti ember már nem tud optimista lenni, a pesti ember már tudja, hogy ami egyszer fölment, az többet nem megy1 le. Egyszer legyenek jószivüek a bányák, akkor sincs belőle hasznunk. Nem tudják a bányák annyira leszállítani a szén árát, mint amennyire a szenesek fel tudják emelni. Buda tervez - Pékár végez A Vérmezőm felépül a Természetrajzi Muzeum és a botanikus kert — Állandó téli-nyári színházat is terveznek r.— Alagút a Batthyány - tértól a Déli vasúiig Irigyeljük a jó budaikat, akik; már annyira kiheverték a kommün fáradalmait, hogy agyukban rajzanak a szebbnél szebb tervek. Építenek, alkotnak, egyelőre persze csak képzeletben, de ahol annyi energia van, mint Budán, ott nem kell félni a tervek elvetésétől. Nem kell (félni még akkor sem, ha a pesti városházán alusznak az emberek, Buda ébren van és nem akar többé elaludni. Ha a városháza nem tesz értük semmit, megválasztják képviselőnek Pékár Gyulát, a közoktatási államtitkárt, majd segítségükre lesz az nagy terveikben. Mert el kell ismerni, a terveik szépek, sokat ígérők. Legelső sorban a Vérmezőről van szó. Elsősorban most Rosinay István volt fővárosi főmérnök egészen uij keletű terveiről emlékezünk meg, aki a Vérmezőn akarja elhelyezni az állandó budai téli- nyári színházat. A színház elhelyezését a Vérmező déli részére szánta, a Pauler-utca tengelyébe. A Pauler-utcára nézne a téli, a másik oldalra a nyári nézőtér, amely előtt ligetben tölthetné a közönség a felvonásközöket. Ugyancsak ő vet fel egy érdekes, szép és okos tervet, amely azonban igen nagy pénzbe kerülne. Ez a terv a Batthányi-teret a Déli vasúttal kívánná egy második alagút által ösz- szekötni, amely alagút a. tervbevett uj Duna-hiddal is szerves kapcsolatban állana. A Fő v á r oisi II i r 1 a p megemlítette már, hogy a hadügyminisztérium a Vérmezőre akarta telepíteni ,a Kenyérmezei fogolytábor barakkjait, amelyek — tényleg — kitűnő kisegítők lennének a mai lakásinséges időkben. De nem a Vérmezőn. Belátták ezt a városházán is és Fock tanácsnok kitűnő intervenciójára cl is álltak a hadügyminisztériumban ettől a tervtől. Most arról értesülünk, hogy a barakkok már meg is érkeztek Vérmezőre, de a budaiak erélyes fellépéséire már el is távolították azokat onnan. Hogy hova vitték, az iránt a ]ó budaiak nem is érdeklődtek, a fontos az, hogy ők megszabadultak tőle. A legnagyobb vívmánya azonban Budának, hogy a Vérmező mégis megkapja a Természetrajzi Múzeumot és a botanikus kertet. Ez, amint a Fővárosi Hírlap már megírta, Len dl Adolf dr. kiváló terve. És ebből az alkalomból szólni kell Lendl Adolfról is. Az állatkert kitűnő igazgatója a kommün után szintén indexre került. Úgy tudjuk, a városházán még mindig nem fejezték bei a fegyelmi vizsgálatot, amelynek nincsenek terhelő adatai. Buda azonban már ítélt. Ök tudják, hogy Lendlnejk nincsenek bűnei. Buda megadta neki a feloldozást és ma is a régi népszerű ember oda át. A városházán csak hadd piszmogjanak az aktákkal, az életrevaló budaiak már döntöttek. Sőt döntött Pékár Gyula közoktatási államtitkár is, aki a múlt héten magához kérette Lendl Adolf dr.-t, aki elmondta az államtitkárnak, hogy még a Károlyi-kormány hajlandóságot mutatott a Természetrajzi Múzeumnak és a botanikus kertnek a Vérmezőn való líelállitásiához és őt bizta meg a részletes tervek kidolgozásával. A talált akták alapján a kommün urai rendelettel utasították Lendl dr. egyetemi m. tanárt, hogy fejezze be terveit. íme a szörnyűséges vád, ime Lendl kommunizmusa. P e- k á r Gyula okosan napirendre tért a kommunista- ság vádja felett és töviről-hegyire letárgyalta Lendl dr. terveit, amelyet egész terjedelmükben akceptált. A Természetrajzi Muzeum és a botanikus kert megalkotásának kérdése annyira érett már, hogy a legközelebbi napokban az államtitkár már P a 1 óc z i Antal é,s Neuschloss Kornél műépítészeket fogja meghallgatni, akik már nagyjából szintén elkészültek munkájukkal. A Természetrajzi Múzeumnak ezek szerint a Mikó-utcára lenne a fő- frontja. Az államtitkár döntésében különben az is benne van, hogy a botanikus kert építését már a tavasszal megkezdik. Mindennek pedig az a titka, hogy Pékár államtitkár az egyik budai kerületnek a képviselőjelöltje. Természetes, hogy siet utána nézni, hol tehetne valamit jövendő kerülete kedvére. Szó sincs róla, Budának szerencséje van, de van esze, kitartása, akarata és energiája is. A városházán talán tudni sem fognak róla, de a Vérmező uj élete meg fog kezdődni. 15 millia kiadóssal A nagyszivű románok mindent Ígértek, de semmit sem adtak — Még a leláncolt tárgyakat is elhurcolták — A főváros kártérítést követel A főváros polgármestere — amint ismeretes — elrendelte, hogy a főváros összes ügyosztályai, üzemei, vállalatai és intézményéi sürgősen készítsenek kimutatást arról, hogy milyen károkat okozott náluk a román megszállás. Ezeket a jelentéseket a pénzügyi ügyosztályhoz a hét végéig kell beterjeszteni és az ügyosztály a jelentések alapján készít pontos kimutatást arról, hogy koronákban is kijelezve milyen nagy kárt okoztak a fővárosnak a megszálló csapatok. Ez a kimutatás természetesen megközelítőleg sem éri el azt a rengeteg kárt, amelyet egyes vállalatok és gyárak szenvedtek a főváros területén. Bár az összeállítás munkája még nem ért véget, azért a kár hozzávető nagysága megállapítható. Megállapítható pedig azért, mert a főváros különböző intézményei még a megszállás tartama alatt, természetesen a legnagyobb titokban, pontos kimutatásokat készítettek a megszálló csapatok által okozott károkból. Ezeket a kimutatásokat mindig felterjesztették a polgármesterhez, akinek gondja volf rá, hogy az entente-missziókkal kapcsolatot fentartő minisztérium vezetője, Pékár Gyula, a mostani kultusz- államtitkár, hozzájusson e jegyzőkönyvekhez és azokat átadhassa a különböző misszióknak. A pénzügyi ügyosztály a károkat tételenként tartja nyilván és ha a végleges összeállítás munkája elkészül, akkor a főváros törvényhatósága a külügyminisztérium és a miniszterelnökség utján hivatalosan is kérni fogja kárának teljes megtérítését. A román megszállás által szenvedett kár a fővárosnál az eddigi számítások szerint mintegy tizenöt millió koronára rúg. Ez az összeg vegyesen kis és nagy tételekből tevődött össze. Szerepelnek a kimutatásban pár koronás károk, de szerepelnek százezeres tételek is. A románok a legkülönbözőbb módon okoztak kárt a fővárosnak. Nemcsak közjavakat vittek el minden fizetség nélkül, hanem gyakran megtették azt is, — és e tevékenységükben minden kulturnemzetet megszégyenítő vandál módon jártak el, — hogy a katonák elhelyezésére szolgáló iskolákban az iskolai felszereléseket, a podokat, asztalokat, a különböző