Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)

1919-12-03 / 50. szám

Budapest, 1919. december 3. 3 kiaérleli eszközöket, ha azok fából voltak, egysze­rűen feltüzelték. Kivonulásuk alkalmával — mint megirtuk — saját maguk által megfogalmazott köszönő Írást helyeztek el a lapokban és az az irás arról szólt, hogy a román katonai parancsnokság valóban bő­kezű borravalót osztott szét a Gellérí-szálló alkal­mazottai között... itt volt ludvalően a megszálló csapatok főparancsnoksága. Borravalót tényleg ad­tak a románok a pincéreknek cs a szolgaszemély­zetnek, szobaszámláikat azonban nem fizették ki és a fővárost ötvennyolcezer korona kár érte csak azért, hogy a román katonák minden fizetlség nél­kül vették igénybe a Gellért-szállónak pazarul beren­dezett szobáit. Ugyancsak jelentős kárt okoztak az­zal is. hogy a berendezést alaposan megrongálták. Hasonlóképpen viselkedtek különben a meg­szálló csapatok minden lefoglalt középületben, a kaszárnyákban és az iskolákban egyaránt. A beren­dezéseket sehol sem kímélték, sok helyen még ajtó­kat és ablakokat is feltüzeltek. Az Andrássy-lak- lan'yában viszont nem voltak megelégedve azzal, hogy itt nincs villanyvilágítás, hanem csak gáz. Egy szép napon aztán tgy román főhadnagy jelent meg városházán, bement a katonai ügyosztály vezető­jéhez és röviden, de szigorúan ráparancsolt: — Elrendeljük, hogy az Andrássy-laktanyában a gázvilágitás hoszonnégy órán belül villamvilági- tássá alakitassék át! Az ügyosztály nem tehetett mást, sürgősen uta­sította a fővárosi elektromos müveket, hogy a romá­nok kívánságának haladéktalanul tegyenek eleget. Az átalakítás munkálatait meg is csinálták, sürgősen néhány száz körtét szereltek fel a laktanyában, a románok azonban ép úgy nem fizették meg az át­alakítási költségeket, mintahogyan adósak maradtak az elfogyasztott áram dijával is. Fizetni különben sem szerettek a latin nővérek. Nem fizettek például egy fillért sem a főváros hir­dető vállalatának azért, mert ez kiragasztotta a romá­noknak elég nagy számban készült plakátjait, de a ragasztási költségen felül adósak maradtak a nyom­tatás árával is. Azt nem is kell külön elmondani, hogy ezek a plakátok kivétel nélkül a főváros házi­nyomdájában készültek. Igazán véletlen szerencse és csak Kemény Géza tanácsnok erélyes fellépésének köszönhető, hogy a házinyomdát le nem szerelték. Már a gépekei le is foglalták, amikor aztán Kemény Romanellihez rohant, aki a többi eníente-missziókkal karöltve elintézte, hogy a házinyomdát azontúl béké­ben hagyták. Különben a fentérintett károk nem esnek olyan súlyos beszámítás alá, mint a román megszállás által okozott pusztítások túlnyomó része. Ezek a károk ugyanis pótolhatók, viszont vannak pótolha­tatlan károk is. így például megtették a románok azt, hogy az állatkertben őrzött állatok etetésére szolgáló takarmányt egyszerűen elvitték, aminek következté­ben az állatkertben sok értékes állat pusztult el és az állaíkertnek a háborús viszonyok következtében alaposan megcsappant állatállománya még jobban tönkrement. A tiizelőszer-raktárbó! fát és szenet, a Taííersal- ból takarmányt, a fuvartelepről lovakat, kocsikat és takarmányt, a müszerüzemből műszereket, a konyha­kerti gazdas-gtól rengeteg zöldséget, de ezenfelül lovakat is vittek el és semmiért nem fizettek. Leg­jelentősebb kára azonban a Községi Élelmiszerüzemnek van, innen vagonszámra vitték el a különböző ka­tonai alakulatok a főváros éhező és nyomorgó népé nek mindennapi kenyerét és a megszálló csapatok­nak ez az eljárása nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy ma olyan kétségbeejtően rossz Budapest köz- élelmezési állapottá. Adni nem adtak a románok semmit. Csak ígérni tudtak. ígéretükéi azonban soha és semmiben nem tartották be. A városházán erősen bíznak abban, hogy a fő­város kára az utolsó fillérig megtérül, mert a város vezetői azt remélik, hogy az entente erélyesen inter- veni lni fog, hogy a főváros hibáján kívül keletke­zett súlyos veszteségek megtéríttessenek. BOYAL OBFETjlT ä kitűnő ni decemberi műsor Kezdete fél 7 órakor Vasárnap 2 előadás i P. u fél 3 és este fél 7 órakor. A „MkevíllumosoRat“ is elvitték a románok A pesti utcát megfosztották egy titkolt szen­zációtól — Amivel megakadályozták volna a lógást — A polgármester autója is áldo­zatul esett Budapest is meg akarta ünnepelni a békét. Ma azonban minden magyar szív elszorulva látja, hogy nem sok megünnepelni való lesz rajta. Még a verő- fényesebb időkben, szebbnél-szebb tervek születtek, amelyekkel a majdan eljövendő békét köszöntötte volna Budapest. Persze az Egyesült Városi Villamos Vasutak sem maradhatott löt, neki is volt ötlete, mivel a békét megünnepelhette volna. Az igazgatóság úgy gondolkozott, mint a praktikus férj, aki karácsonyra nem csecsebecsét vesz a fele­ségének, hanem — nyári kalapot. Mert arra is szük­ség llesz. A nyári kalapnak mindenesetre meg kell lenni, a karácsony kedvéért azonban valamivel dí­szesebbnek a költségeibe is beleverheti az ember magát. így történt a villamos vasútnál is. Uj kocsik kel­lettek, a békeünnep kedvéért rendeltek hát valami fi­nomabbat, előkelőbbet, praktikusabbat, sőt ha úgy tetszik, szenzációsat. Az uj villamoskocsik el is készültek ás a kelenföldi íremiszben boldogan, ujjongva várták a premiert. A kommu­nisták kivételesen, kegyelmesek voltak velük szem­ben, nem festették be május elsejére torz-pirosra, hogy a burzsujt rémitgessék vele. Vagy talán nem is tudtak róluk, a ftnom, előkelő kocsik csendben meg­húzódtak Kelenföldön. Pedig a szó szoros értelmében szenzációsak vol­tak ezek a békekocsik. Budapest utcája tapsolva fogadta volna őket a sok rozoga, hitvány alkotmány utáni, amelyeket elnyűtt a háború, tönkretett a tö­méntelen lógás. A békekocsik úgynevezett százas­kocsik lettek volna, mint amilyenek az 1-es relá­cióban Újpest felé mennek. Kényelmes, tágas, szép kocsik, természetesen újak, tiszták, kívánatosak, ki­tűnőn konstruáltak. Volt külön szenzációjuk is: az automatikus lépcsők. Ez egy pompás alko­tásnak Ígérkezett. Sok-sok tanácskozásnak, nagy szó­noki beszédeknek, a lógás ellen mondott filippikák- nak leredményeként kfitimő megoldásnak igérkfezetf ez a szerkezet, amely abban állott, hogy a kocsi hátsó lépcsője meginduláskor automatikusan felcsa­pódott, úgy hogy a lépcsőn senki sem állhatott. Ami­kor a kocsi megállt, a lépcső megint automatikusan leereszkedett a leszállók lába elé. Egyszóval ugrálás és lógás ki volt zárva: villamos kocsi volt minden izében a béke számára, amikor megint a régi, a be­csületes rendszabályokat lehetett volna betartani. Mindebből a szép álomból azonban semmi sem lett. Nem pusztán azért, mert a béke nincs itt, nem csak azért, mert ha a béke itt lesz, akkor is soká tart még, amig a lógásnak véget lehet vetni. Sok­kal fontosabb ok játszott közre. A nyájaís. olvasó nyil­ván el is találta már, hogy a sasszemii románok figyelmét nem kerülték el a kelenföldi remis?; kin­csei sem. A megszállás legutolsó napján fölpakolták a pompás; villamosokat és vitték egyenesen Buka­restbe. Egyelőre útban vannak a román főváros fele, bár az entente remélhetőleg vissza fogja majd te­relni azokat Budapest számára. És az lesz majd az igazi ünnep, amikor ezeket a gyönyörű, parádés villamoskocsikat viszont fog­juk látni. Ezt a gyönyörű zsákmányt nem szabad a románok kezében hagyni. * Vittek el azonban a sok minden pompás zsák­mány között még valamit a románok, ami hiányozni fog a pesti utcán. Elvitték Bódy Tivadar dr. pol­gármester gyönyörű automobilját is, amely szintén remekbe készült ipari termék volt. Pedig nem lehet ráfogni a polgármesterre, hogy könnyelműen kezelte volna a dolgot. Mindent megkísérelt az automobil megmentése érdekében. Mindenekelőtt az amerikai misszió, a derék Bandholtz tábornok, aki annyi mindent megmentett számunkra, felhatalmazta a polgármestert, hogy autóját amerikai lobogóval éke­sítve járassa. Bódy azonban nem tartotta ezt jó tipp- nek. Nem volt ravaszság nélkül való, amit a polgár- mester kieszelt. Ö azt mondta, hogy ezt a paklit igazán eredményesen csak a románokkal lehet meg­csinálni. Nemzeti érzésének feláldozásával ugyan, de a nemzeti vagyon megmentésének nyilvánvaló célza­tával a polgármester román lobogót tűzött az autóra. Minden a legmagasabb román funkcionáriusok bele­egyezésével történt, ük biztosították a polgármes­tert, hogy a román lobogó alatt robogó automobil­nak baja nem cshetik. Nem is esett a megszállás alatt. Még inkább tisztelettel szalutáltak neki a román őrjáratok is, de amikor elmentek — kíméletle­nül f e 1 p a k o 11 á k a polgármester r o m,áai 1 o b o g ó s automobilját is. Még ha valaki kérdőre vonja is őket, hogy merték ezt cselekedni, akkor is készen lehetnek a válasszal: hiszen román lobogó volt rajta. Ahogy azonban mi ismerjük őket, román lobogó nélkül is ugyanezt cselekedtek volna. • a o Cseh rémhír a Dunáról. A városházán, azokon a helyeken, ailiol még gondolnak Buda­pest jövőjével és annak egyik legbiztosabb zálo­gát a Dunában látják, nagy izgalom keletkezett a héten. Hogyan, hogyan nem, eljutott a város­házára a Pressburger Zeitung egy legutóbbi száma, amely megállapítja, hogy a cseh kor­mánynak sikerült hosszas tárgyalások után ke­res,ztülvinni'e, hogy a Dunabizottságnak és Tron­ic ridge tengernagynak székhelyéül Pozsonyt je­löljék ki. A városházáról sürgősen érdeklődtek kormánykörökben, hogy mii igaz ebből a rém­hírekből. A válasz megnyugtató volt. A csehek, akik nyilván haragosak most, mert Bratislavát vissza kell étit Pozsonynak keresztelni, a pozso­nyiak megvigasztalására találhatták ki ezt a kacsiát. Alapul Troubridge tengernagynak Bu­dapestről való elutazása szolgálhatott, azt azon­ban a csieihek nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy Troubridge vissza is fog térni Bu­dapestre és pedig mint a szövetségközi Duna- bizottság tagja vagy elnöke. A „szővetségköizi Dunabizottság“ pedig sokkal jelentőségesebb, hatalmasabb yalliami, mint az a misszió volt, amelynek vezetésével Troubridge eddig volt megbízva. Most ugyanazon formák és elvek sze­rint összetéve alakul meg a szövetségközi Du- nabizottság, mint amilyen alapon a budapesti katonai entente-miissziók meg vannak szervezve. A Duma-lklérdést a már Parisban készen levő magyar békeszerződés nem érinti és ha magán a kész szerződésien nehéz lesz is majd egyelőre változtatni, de ma már, amikor Magyarország a rend és nyugalom felé halad, amikor elismert kormányunk van, amikor volt élfenségeink is kezdik belátni, hogy nem látták tisztán a ma­gyarországi viszonyokat, ma már tisztára el­képzelhetetlen, hogy bármily legcsekélyebb uj intézkedés történhessen, amely a mi kárunkra szolgálna. Az entente-ban ma már meg van a belátás, hogy Magyarország ügyében ezentúl csak javitahii szabad, de nem rontani. Eddig szól az a felvilágosítás, amit <a főváros kor­mány-körökből kapott. De ha ez nem lenne, akkor is megkaphatja a cseh hírforrás a döntő bizonyité|kot saját hazugságával szemben. Nem kell egyebet tennie, mint ellátogatni a Hungária- szállóba, ahol az első emelet 112. számú szobá­jában éppen most állították fel Troubridge ten­gernagy gyönyörű empire-iróas|z;íalát. Ugyan­abban a szobában, ahol valaha Ferenc Szcdvator főherceg szokott lakni, majd pedig Vágó Béla népbiztos tanyája volt. A Hungária-szálló pedig egyelőre nem Pozsonyban, hanem Budapesten van. Itt van Troubridge íróasztala is, ahol pe­dig az van, ott van a Duna-bizottság szék­helye is. A közmunkák sorsa. A „fővárosi szükségmun­kák“ cimü komédia tijabb, de éppen nem utolsó íei vonása kezdődött meg. A polgármester és a volt kereskedelemügyi miniszter hírlapi nyilatkozatokban és lendületesen megfogalmazott kommünikékben egy­másra licitáltak, hogy kinek a hibájából nem tör­tént még meg a közmunkák megkezdéséhez szük­séges néhány millió kiutalása. A Friedrich-kormány pénzügyminisztere nagynehezen azután előleget utal­ványozott arra a IS millióra, amennyibe ezek a nagyjelentőségűnek éppen nem mondható szükség­munkák kierüinének. Közben az is kiderült, hogy ezek a közmunkák naponta legfeljebb 3—400 em­bert tudnak foglalkoztatni, ami a munkanélküliség

Next

/
Oldalképek
Tartalom