Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)

1919-03-19 / 12. szám

Újra keresztelik a [óváros utcáit

Látogatás Móricz Zsigmondiról

Valamikor régen, nagyon régen, talán: három hónapja is van annak, a megboldogult közmunkák tanácsának. — most már kis k-val és kis t-vel írhatjuk le ezt a két szót, a nagy Potermacher nem haragszik meg érte — hatáskörébe tartozott a budapesti utcák nevének megállapítása. A közmunkák tanácsa élt is ezzel a jogával és lassanként annyira elkeresztelte ezt a szerencsétlen várost, hogy Budapest egészen kivetkőzött hajdani jellegéből. A régi, igazán .szépnevü pesti utcák eltűntek, lekerültek a patinás utcatáblák a sarokházakról és helyükre olyan táblák kerültek oda, amelyeken már politikai nagyságoknak és a dinasztia kis- és nagykorú tagjainak nevei szerepeltek. Természetes, hogy a közmunkák tanácsa mindig vigyázott arra, hogy csak a kormányon lévő párt politikusairól nevezzenek el egy-egy pesti utcát és tévedésből sem történt meg, hogy valamelyik nagynevű ellenzéki politikus jutott volna utcához Pestbudában.

A közmunka-tanács immár a múlté és ennek ellenére sem neveznek el egyetlen utcát Budapesten a Közmunkák Tanácsa Utcájának. Ellenben az utcaneveket revízió alá veszik mégis. Ezt a munkát a főváros néptanácsa végzi el, amely e célra bizottságot küldött ki, e bizottságban rcsztvesznek azok az irók. akiknek érzékük van ahhoz, hogy minő nevet kell adni a pesti utcának. Biró Lajos, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, azután P e i s- n e r Ignác, a régi Budapestnek ez az alapos ismerője lettek tagjai az irók közül a bizottságnak.

K rúd y Gyula a Fővárosi Hírlap hasábjain egy alkalommal már elmondta terveit a főváros utcáinak ujrakereszteléséről. Most Móricz Zsigmondot kerestük fel, hogy véleményt és nyilatkozatír élét kérjünk tőle arról, hogy milyen élvek alapján hajtják keresztvíz alá a pesti utcák ösz- beborult, szomorú és sok vihart látott fejét. Móricz Zsigmond megnyilatkozása e kérdésben különös érdeklődést kelthet, mert ö nem tartozik az úgynevezett pesti irók közé, Móricz Zsigmond a falu, a ringó buzakalasz, a pacsirta, a barázdás homloku paraszt írója és igy joggal várhatunk sokat attól, hogy ő is résztvesz a nagy elkeresztelésnél.

Móricz Zsigmond az Üllői-uton lakik, a 95-ös számú házban. Meghitt, kedves otthonban fogad, a csöngetésre a három esztendős Lily szalad az ajtóhoz és mondja, hogy apukája benn van a szóPESTI ÉLET

Az idén szűzen maradnak a csapok, amelyeket a régi rothadt rend a korteshordókba vert be. Megindult a választási agitáció. Az eredmény körül nem lehet kétség: a forradalmi pártok szinte kizárólagos győzelmet fognak aratni. Az ellenforradalmi alakulatok sanyarú kilátásokkal indulnak a küzdelembe, pár gyászmagyarnál többet nem tudnak behozni az. uj parlamentbe. Egyelőre egymást érik a plakátok. Művészi szépségek telepszenek az utcák falára. A szocialistáknál Biró Mihály-plakátjai vezetnek. A Vörös parlamentet! egyike a legkiválóbb alkotásoknak. Óriási agitativ ereje van. A népgyülé- sek egymást érik. Nagy Vince belügyminiszter bizonyul a legtevékenyebb kortesnek. Ez a rendkívül tehetséges fiatal politikus minden vasárnapra bő programmal van felszerelve, hogy aztán hétköznapokon reggeltől késő éjszakáig megszakadásig dolgozzék a minisztériumában. Hiába, ma az ilyen vágású politikusoké a világ, a bőtorku, tartalmatlan, üres szólalni!, szájtépő kortesek világának befellegzett. A pénzzivatarok, a bankó-viharok elcsendesedtek, az idén nem fognak, a választásokon ügyes szélhámosok egész emberéletre való vagyont lopni. Persze, vannak békétlen elemek, akik nem tudnak belenyugodni, hogy a megváltozott világban a választás nem nagyobb ünnep a szüretnél és a disznótornál. Ezeknek sok a kifogásuk. És különösen a sajtószabadság kérdése fáj nekik. Persze, nem lehet ellenforradalmi cikkeket írni, mert akkor megjelenik a kitűnő Fabók- csoport, amely ma a sajtó-lelldismeret ellenőrévé küzdötte fel magát. Az egyik nagy napilap tulajdonosa, aki kénytelen-kelletlen üvölt ma a forradalommal együtt, a minap az Otthonban próbálta bizonyítgatni, hogy ez, amiben most része van a sajtónak, nem szabadság, a cenzúra súlyosabb, mint volt a háború alatt. A saját lapja egyik főmukatársának magyarázgatta: „ : , . ,,

bábán. Amikor az Írónak elmondom jövetelem célját, mosolyogva akarja elhárítani a személye ellen tervezett merényletet.

— Egyszer már résztvettem utcakeresztclés- ben és láz nekem éppen elég- volt. Leányfalun kértek meg arra, hogy kereszteljem él az utcákat, amelyeknek ott nem volt akkor még nevük. Én azután nagy 'ambícióval hozzá is fogtam a kereszteléshes. Abban az: időben Kruzsinszky ásatásokat rendezett a Duna' plairtján és valami két hétig tartó kutatás után római leleteket is talált. Ennek az alapján én a hajóhoz vezető utat Római Fasornak neveztem eV. A leányfalusiaknak sehogysern tetszett ez az elnevezés és váltig mondogatták, hogy ennek semmi értelme sincs, mert a fákat nem a rómaiak' ültették a Római Fasorban, hanem iái Szitányi. Ez a Szitányi földesur ott Leányfalun és a leányfalusiak nem tudták megérteni, hogy miért nem rólá neveztem el a Római Fasort.-— Hát itt Pesten is sok Szitányi van, itt Pesten sok Szitányiról neveztek el utcákat. Én azt hiszem, hogy ha már névhez kötik iái pesti utcát, akkor az utca nevénél igazán csak nemzeti fontosságú nevet 'lehet fölvenni. Szakitiatni kell végre azzal a1 szokással, hogy a főváros mindegyik polgármesteréről utcát nevezzenek el. Hogy miért kelllett Heltai Ferencről utcát elkeresztelni, azt én igazán nem tudom, sőt ezt az elkeresztelést annak idején egyenesen botránynak deklaráltam, Ez a rendszer a régi társadalmi rend szolgaságának ai kifejezője volt.

— Hogy miért van Pesten Karpfenstein-utca, azt sem tudom, de azt sem értem, hogy miért éppen a1 mai Petőfi-utcát nevezik Petőfi-utcá- nak, mikor ennek az utcának Petőfihez igazán semmi, köze sincs és maga az utca sem monumentális, díszes útvonal, hogy méltó lenne Petőfi emlékéhez.

— Kell, hogy egy csomó történeti név szerepeljen a pesti utcák tábláin, de a helyi nagyságoknak, akik csak a maguk idejében és a maguk körében voltak nagyságok, el keil tűnni onnan és a lekerülő utcatáblák helyébe sokkal1 szívesebben tenném én vissza laizokat a régi utcatáblákat, amelyek sokkal jobban össszeforrottak ennek a városnak az életével, mint az uj utcatáblák és mint azok a személyek, akikről! az uj utcatáblákat elnevezték. A régi, jó pesti utcaneveket nem hagyom bántani, Isten őrizzen például attól, hogy a Régiposta-utcát elkereszteljék.

— Budáról külön kelj beszélnem. Budáitok külön varázst ad a sok kedves, furcsa utcanév. Ezekhez, nem szabad hozzányúlni, mert ha hozzájuk nyúlnánk, könnyen úgy járhatnánk, mint azok a vidékiek, lakik a városukból egy lexikont, egy címtárat, egy szótárat csináltak, megölték a városuk hangulatát, amikor megfosztották m utcákat régi nevüktől.

Beszélgetésünk végén elmondotta még Móricz Zsigmond, hogy Ady Endrének feltétlenül keli utcát kapni Budapesten. Móricz Zsigmond különbem nagyon örül annak, hogy a bizottságba való kinevezésével szövődött egy szál. amely hozzzáköti őt Budapesthez, ahhoz a városhoz, amelyet nagyon szeret.

Ütvén millió útburkolásra

Fock tanácsnok nyilatkozata

E számában közli a Fővárosi Hírlap ár. Déri Ferenc alpolgármester nagyérdekii nyilatkozatát, melyből kiderül, hogy a most felvételre kerül« 200 milliós beruházó kölcsön igen jelentékeny részét a háború alatt lerongyolódott útburkolat rend- behozatala r a. szánták a főváros illetékes körei. Ebből az alkalomból kérdést intéztünk

Fock Ede tanácsnokhoz,

az átépítési ügyosztály vezetőjéhez a szükségesé vált javítási munkálatokra vonatkozólag. A tanácsnok ur kérdéseinkre a kővetkezőkben volt szives válaszolni: • . f'H'-jjj.'?

Nem mondok újságot avval, hogy a főváros egész utcahálózatának burkolata sürgős javításra szorul. Csak az a kérdés, hogy mivd végezzük a javítást? Az erdélyi, főleg a kissebesi kőbányák, ahonnan a főváros eddig a szükséges kőanyag legnagyobb részét kapta, idegen megszállás alatt vannak, a korlát! bazaltbánya pedig, ahonnan szintén kaptunk követ, még mindig nem vette fel rendes üzemét. A német- ausztnai kormánnyal most folynak re-kompenzációs alapon a tárgyalások, hogy a mulhatat- 'lianul sürgős szükséglet fedezésére a mauthau - sem, illetőleg a stájer és bajor bányákból kapjunk követ.

— Leginkább a makadatn-barkólát mondotta

— Látod, ez nem jó az újságírónak se. Ha nem azt írod, ami a tengerészeknek tetszik, akkor holnap megjelennek ié.!s rád kényszerítik, hogy az ő szájuk ize szerint irj. Valid be őszintén,'ki a jobb szerkesztő, én-e, akivel lehet vitatkozni, vagy a tengerész, aki parancsol?

— Bocsáss meg, — mondta a főmunkatárs —

de a tengerész jobb szerkesztő, mint te vagy. Mert te csak mindig azt mondtad, hogy miről Írjak, de a tengerész azt is megmondja, igen precízen, hogy m i t írjak. > ; ! j I - j

Vájjon, ki kételkedik benne, hogy a íömunka- társnak volt igaza?

*.

Három ukrán jár Pesten. Az egyik diplomata, a másik újságíró, a harmadik természetesen költő. A három közül csak az újságíró töri a francia nyelvet, a másik kettő csak oroszul és ukránul tud. Jobbára tolmács utján érintkeztem velük, de kétségkívül érdekes emberek. Produktív szellemüeknek nem épen lehet mondani őket: mindössze abban sejtik a közeledés lehetőségét, hogy egymás irodalmát átültessük a másik náció nyelvére. A magyar költők verseiből ukrán nyelvű antológiát, az ukrán költők verseiből pedig magyar nyelvű antológiát szeretnének kiadni. Furcsán kedves és élhetetlen emberek tehát.

Van eset azonban rá rnégiS^ amikor jobban talpra esnek, mint mi, bensziilött budapestiek. Teszemi, a minap a Ritzben vacsoráztam velük együtt. Vacsora után egy mulatóba mentünk, ahonnan azonban kilenc órakor annak rendje és módja szerint kidobtak bennünket. Amikor kint voltunk a csatakos, sötét pesti utcán, megszólal az ukrán poéta. Azt mondja:

— Még nem lehet lefeküdni.

— De hova menjünk? — mondom én.

— Ne búsuljon, — felel — jobban ismerem! én Pestet, mint maga.

I ÍÉs megindultunk a Rákóczi-ut felé. A Dohániy- I utcába vezényelt bennünket. Megállt egy' elsötétített f

bar vasrollója előtt és tolvajnyelven való kopog» jeleket adott le. Zörgetett és megnyittátott nekünk. Tíz óra jól elmúlt, a bar vendégei mind együtt voltak. Lefüggönyzött szeparékban fehéfrnépek sikongattak, viháncoltak. Zajlott az élet. Alig helyezkedtünk el és alig kóstoltuk meg azonban az italunkat, amikor megjelent a rendőrség. Mindenkit igazoltattak. Bennünket is.

Azt kérdik az ukránoktól, mi járatban vannak Pesten? T

— Diplomáciai küldetésben.

— Miféle diplomáciai küldetésben? — kíváncsiskodik a rendőrtiszt.

Mondom :

— Ha diplomáciai küldetés, akkor nem önnek fogják elmondani, hanerrf a külügyminisztériumnak.

Ez hatott: a rendőr csak a nevűinket irta fel- Az ukránok meg voltak ijedve, hogy mi lesz most velük.

— Megbüntetik a bar tulajdonosát — mondtat* — és ezzel vége van.

A derék és naiv ukránok azonban most már nekem sem hittek. Valami borzalmas dolgot vártak és a diplomata örökké felejthetetlen pózzal nekivetette a hátát az utcai lámpaszlopnak és úgy szavalta:

— Uraim, ez katasztrófa, ezzel az órával, ha engem valami baj ér, megszűnt Ukrajna és Magyarország között minden összeköttetés.

Csak az én mérhetetlen szónoki készségem érhette el, hogy rövid egy óra alatt el tudtam hitetni vele, hogy az ukrán antológia meg fog jelenni magyar nyelven. A meggyőzést az utcán kezdtem és egy másik bárban fejeztem be. Az utcán nem hitt az érveimben, de a másik barbam mindet! szavamat készpénznek vette.

*

A forradalom semmiesetre sem hatolt be a villamosok perionjára. Ha sehol nem itt megtalálod a