Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)

1919-11-26 / 49. szám

49. szám

Nyolcadik évfolyam Budapest, 1919. november 26-án

Hiioiiio£oomo3iiomaincimainpiiiaiiia!i[iG!iimiisai8i0mi3gi!QijiaiMDiiicasisQiiiaiimiii^ijiiaHic3iiiBiimfiiiie

megfizetési Jtrtxrrcs

Mgész évvé riJ ff.

Fel évre .............—• -t f ,K.

Ég

yes számaik kapha- iáit a kiadóhivatalban.

Várost, politikai és közgazdasági hetilap

Felelős szenhesxtö i DtlCSÓ Emil

Megjelenih minden aiiff« dán. Szer* he szí őség ém hl a db hivatal t VI. átw. Sziv-utca .m.m 18. számi Telefon 137-TM

A megnyugvás

tiszta, nemes, fölemelő érzése költözött szivünkbe, hogy a politikai élet tengerén hány- kódó hajónk valahogyan partot; ért. Hónapok keserű izgalmai után nyugtalan hetek vitái és tülekedései következtek, mig végre a megértés, a haza sorsának megmentése, a jobb belátása, jövőnk diktálta kötelességek mindenkit, akinek vállán felelősség nyugszik, arra kényszeritet- ték, hogy elvek ideiglenes feladásával, személyes érdekek kikapcsolásával, nagy áldozatokkal a társadalmi béke szolgálatába álljon.

Budapest igazi polgársága, mi, a dolgozók, mi, akiktől a jövő élete és halála függ, már régen, nagyon régen kikapcsolódtunk a politika elvadult várásából. Mi már réges-régen erre az egyetlen, erre a pótolhatatlan pillanatra vártunk, amikor konstatálhatjuk, hogy eljutottunk a társadalmi békéhez, amely a munka, az alkotás, az építés levegője. Több, mint egy esztendeje, hogy enélkiil a levegő nélkül éltünk. A forradalmak sorozata rázkódtatta meg földünket, szétszórt bennünket, eldobált munkaasztalunktól. összerombolta műhelyeinket. Hazátlanoknak, otthont a tanoknak éreztük magunkat], földönfutók lettünk, akik a forradalmak viharaiban céltalanul bolyongtunk az országúton, vagy bujkáltunk sásban, bozó,tban'. .'A fKárolyij éra káosza, a komm tin kegyetlenségei, az ellenforradalom nyugtalan ideje egyik sem volt alkalmas arra, hogy bárki is közülünk építésbe kezdjen. A béke, a nyugalom, a várvavárt reneszánsz napja ma mosolyog ránk először, amikor a megbékélt pártok vezérei közös asztalhoz ülnek le azzal a szent fogadalommal, hogy mindegyik munkára serkenti a társadalomnak azokat a rétegeit, amelyekre befolyásuk van.

Mi pedig azt mondjuk, hogy a munka megkezdésében nincs szüksége Budapest népének a '.vezérek parancsára^ mert mindnyájunk|ban réges-régen égett a munka vágya, de hiányzott hozzá a nyugalom, a béke, hiányzott az embereknek egymás iránt való szerető megbocsátása, amely nélkül lehet verekedni egy darab kenyérért, de lehetetlen a köz számára bármit is cselekedni. A nagy angol nemzet egy bölcs fiának, Sir George Clerk-nak, sikerült az állam- férfiúi tapintatta*! végilgkorbácsfolhi és nyugalomra kényszeríteni a magyar politika rakoncátlan tengerét. A magyar történelem hálásan jegyzi föl az ő nevét, Huszár Károly pedig, az uj magyar miniszterelnök kabinetje összes tagjaival legmelegebb hálára köteleztek bennünket, hogy a béke, a nyugalom, a munka napsütését ragyogtatták újra e sokat szenvedett városra.

Huszár Károly miniszterelnök a nagy órában, amikor a munka, a haladás, az uj életre- kelés feltételei születtek meg, a magába szállott nemzet lelkiismeretére hivatkozott. És mi bízunk benne mélységes hitt;el, hogy ez a lelkiismeret nem fog meginogni a még eljövendő nagy megpróbáltatások súlya alatt sem. Első sorban, mi budapestiek vagyunk hivatottak arra, hogy bármilyen sors várjon is ránk, el ne veszítsük többé fejünket. A magunkbaszállásra nekünk van legtöbb okunk és mi vagyunk azok, akik a: múlt tanulságait leginkább levonhatjuk. Ennek a szomorúan bűnös városnak pállott levegőjében burjánzottak fel a világtörténelmi rémek, ennek a városnak minden polgára hivatott ma arra, hogy a rendnek, fegyelemnek, a megértésnek megingathatatlan prófétája legyen.

jfz/zmY/yojz

• ® •

Ripka

Ferenc mindenkor nevezetes volt arról, hogy szereti a poliiikát, sőt széliében- hosszában mindenki tudta azt is, hogy politikai ambíciói vannak. Imitt-amott meg i<s ismerkedniük ezekkel a politikai ambíciókkal és ha nem csa1 Klünk, abban a szén- ügyletben, amelyben hónapok óta Csehországba meg vissza utazik, szintén nem nélkülözi a politikát. Hiszen a szocialista Tu- sarék már régen kijelentették, hogy nem adnak addig szenet, amíg kedvük szerint való kormány nem 7lakul Magyarországon. Kedvük szerint való, tehát minimálisan olyan, amelyben szocialisták is vannak. Amilyen jó politikus Ripka, azt is nagyon jól tudhatta, hogy mihelyt ilyen kormány alakul és annak meg kellett alakulnia, rögtön lesz is szén. Vájjon igazunk van-e, amikor azt hi.' szűk, hogy a jószi- rnaíu Ripka mindig optimistább nyilatkozatai mindig arra voltak visszavezethetők, hogy a koncentrációs kabinet megalakulásának sánszai is mindig biztosabbak lettek. Amikor pedig a szocialisták már csak egy lépésnyire voltak a, bársonyszékhez, teljes nyugalommal mondhatta Ripka, hogy megvan a szén, Ha pedig megvan, akkor egyet ne felejtsünk el: azt, hogy nem Ripka, hanem a változott politikai viszo<- nyok szerezték meg.

*

Legendás

utakon kell a tüzelőhöz hozzájutni. Előbb elmondtuk, hogy a politika sikátorain lehet a szenet megközelíteni, a fát mi favágók fehér keze teríti le, a kokszot pedig fel- töltött terek sima utjai alól kell kiásni, meg a kispesti szeméttelep mocskaiból kibányászni. Csak az a baj, hogy nálunk, amikor már valamit irgalmatlan küzdelmek árán megkeritenek, akkor jön az illetéktelen üzletember, ráteszi a kezét és vége mindennek. Semmi sem jut oda, ahol legnagyobb szükség lenne rá, A Cséry-telepi koksz például Krencsey Géza műszaki főtanácsosnak volt az ötlete. A Nemzeti Szövetségben mondta el ötletét, amelyben az ■ is benne volt, hogy majd a városi tisztviselők ezen a réven olcsó tüzelőhöz jutnak. A jóhiszemű Nemzeti Szövetség aztán vállalkozót keresett, a vállalkozó viszont csa- pot-papot, Nemzeti Szövetséget, mindent elfelejtett. Csak önmagáról nem feledkezett meg. A vállalkozó felesbe kapta a koksz kibányászását és már vígan szállítja is mindenkinek, aki mázsájáért 200 koronákat hajlandó leszúrm\ A vállalkozó lassan már milliomos lesz, de a tisztviselők még egy deka szenet sem kaptak. Ezen lehet csodálkozni, ezen lehet kétségbeesni, de ez igy van, a gyönyörű jelszavak az eget verdesik, a közélet tisztaságát tele szájjal kiabáljuk, de amellett a tisztviselők tovább fáznak, a vállalkozók pedig milliomosokká lesznek.

A pecsétőr

Bárczy István — igazságügyminiszter

Jól esik a mai forgandó idők áramlásában megállapítani egy-egy emberről, hogy maradt az, aki volt, mert soha egy pillanatra sem volt oka megváltoznia. Ha valakit be lehet sorozni ezek közé az irigylésre méltó, ritka emberek közé: akkor legelső sorban Bárczy István az. Neki nem volt szüksége rá, hogy a forradalomban helyért tülekedjék, neki nem kellett vörössé lennie és nem érezte lelki szükségét, hogy fehérré váljon, mert ő mindig Bárczy István volt, amii mindig többet jelent, mint az iramló idők siorán való szineváltoztatás.

A Károlyi-kormány megszüntette főpolgár- mesiterségét és ő nem sietett, hogy miniszteri tárcát vállaljon, pedig de szívesen látták volna! A kom műn alatt elhurcolták és ő nem mondta, hogy szeretné a Közmunkatanács likvidálását csinálni. Az ellenforradalom győ- 1 zelme után nem állt ki harsogni, hogy ő is ellenforradalmár volt, nem gyűlölködött, nem hirdetett felekezeti1 türelmetlenség ejt, de dolgozott. Óriási energiával, megingathatatlan eltö- kéléssel, meleg szivének minden 'szépségével, hogy helyreállítsa a társadalmi békét, hogy megteremtse a rendet, amelyre soha sem volt olyan szükség, mint most.

Ha ma eljutottunk a konszolidáció egy tiszteletreméltó grádusához, akkor abból igen-igen nagy részt követelhet magának a csendben, a szerepléstől visszavonultan dolgozó Bárczy István. A mélyenérző, áldozatokra kész, a dicsőséget maguktól elhárító hazafiak magasztos fajtájából való Bárczy István, az olyanok fajtájából, akiknek nevét a történelem szokta feljegyezni. Most a soirs úgy hozta magával, hogy miniszteri tárcát kellett vállalnia. Nem olyan időket élünk, amikor a bársony székbe beülni öröm és gyönyörűség. Ma hazafias kötelesség és Bárczy István áldozatot hozott akkor, amikor ma ült be Magyarország igazságügyminiszteri székébe. Beleülhetett volna később, amikor ez a pozíció hatalmat, boldogságot ósi fényt jelent majd megint. De Bárczy Istvánnak sietnie kellett, az ő nagyszerű egyéniségére, magasztosan szép emberi szivére, örök jóságára ma van szükség. Ma, amikor a züllés rettenetes mélységeiből kell kiemelni Magyarországot, ma! amikor olyan embernek kell az igaziságügymi- niszteri székben ülnie, akire mint az igazságosság, emberiesség és emberi jóság szimbólumára tekinthet fel minden bíró, akinek egy megfertőzött ország bűnöseinek légiója felett kell Ítélkeznie.

Bárczy István miniszter lett. Ezen a tényen Budapesten senki sem csodálkozik. Aki csak ismerte, aki tisztában volt egyéniségével, mindaz nagyon jól tudta, hogy a legmagasabbra hivatott magyarok közül való. Hogy éppm őst került rá a sor, hogy a haza igénybe egye nemes szolgálatait, abból csak az következik, hogy a nagy kiegyemlitődés pillanataiban az ő talentumát, az> ő mindenhol tiszteit és népszerű egyéniségét ezekben a sorsdöntő pillanatokban nem lehetett nélkülözni.

Azt hisszük, Budapest minden lakója túláradó boldogsággal köszönti Bárczy Istvánt a miniszteri székben. Ennek a szegény, elhagyott városnak lesz végre hivatott szószólója a kormányban is. Az utolsó falusi választókerület ér-