Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1918-02-06 / 6. szám

3

Budapest, 1918. február 6.

előtti Dunaparton, e sieti eg a Fehérvári-utról közúti vasúti közlekedés, amely kétségtelenül a hídon is létesül; végül a telepre vezető széles utakat, az automobilok, közönséges kocsik és a gyalogosok ezrei minden fennakadás nélkül vehetik igénybe. E kedvező körülményre nézve ez a terület túlzás nélkül páratlanul áll.

Az, hogy a területet, most nagyrészt viz borítja, nem lehet hátránynak tekinteni. Nemcsak azért, mert ezt a területet egyszer igy is, úgy is föl kell tölteni, de azért sem, mert teljesen szabad lévén, a berendezésre teljes szabadságunk van, a tervezőt semmi sem feszélyezi. Sőt minthogy parkokat, vagy kiállítási területet tavak és egyéb vízmedencék nélkül el sem lehet képzelni — itt ezek a medencék már készen állanak, csak ép‘cn ki kell azokat formálni. Tekintettel az előttünk álló nagy munkára, amely a kiállítással kapcsolatos sokoldalúságánál fogva, nagy nehézségekkel és jelentékeny költségekkel jár, elérkezettnek kell az időt tekinteni arra, hogy a végleges döntés sürgősen megtörténjék. Ez is egyike lehetne a háború után rögtön, csekély előkészülettel, de nagytömegű kiképzetten munkaerővel is megkezdhető munkának.

Ezekhez az érdekes fejtegetésekhez csak azt tehetjük hozzá, hogy tudomásunk szerint a városrendezési ügyosztály a Kelenföld beépítetlen területén modern kertvárost kíván létesíteni és ugyancsak itt akarja elhelyezni az állandó kiállítási területet is. A Warga László műszaki tanácsos által készített tervekhez már a Közmunkák Tanácsa is megadta hozzájárulását

Kaszáló a város belterületén

A Déli vasút heverő milliói

A Déli vasútnak nincsen nagy számmal heverő milliója, sőt maga a „vének tanácsa“ nem is igen meri föltételezni, hogy ilyen heverő milliók tényleg lennének. A társaság örökkön ingadozó financiái pedig igen szükségessé teszik, hogy minden garasra ügyeljenek; ha mégis megtörténhetik, hogy egy objektumból mintegy ötvenezer korona helyett összesen háromszáz korona jövedelmeit t u d n a k c s ak biztosítani, akkor megérdemli a vállalat a sorsot, amely reá várakozik és megérdemli azokat az elaggott tehetségteleneket, akik ma is aktiv szerepet játszanak az uj igazgató mellett. A vállalatnak ezek az öreg sírásói maguk akarták a hatalmat keMa a hatóságnak 4tl helyen vannak lakásai. A belső részekben nagy blockok, kint kertes-házak, 1900-ban már 42,000 embernek volt London a háziura. Nagy szeretettel igyekeztek egyben az angolok arra is, hogy a vagyontalanabb néposztályokat lakásuk tulajdonosaivá is tegyék.

A német példák közül igen fontos a városok területének övezetekre való osztása (Zonen- und Staffelbauordnungen). Ez; ma már a Fővárosi Közmunkák Tanácsa is megcsinálta. Ez a rendszer övék szerint különböző sűrűségű és magasságú építkezést enged meg, s különösen az ellen irányul, hogy a városok perifériáit sokemeletü épületekkel tömjék meg. Ezek a szabályok egyrészt egészségügyi tekintetben szülnek üdvös hatásokat, másrészt telekpolitikai fegyverek a hatóságok kezében, mert a telek kihasználásának megszorításával a telekárak spekulativ íslcsi- gázását megakadályozhatják. Sőt végeredményben a hatóság ezen a réven meggátolhatja a lakbérek túlságos fölverését is.

Németországban olyan törvényes intézkedések, amelyek az egészségtelen épületek, vagy városrészek kiirtás it lehetővé tennék, nincsenek, ellenben Hamburgban és Hessenben van külön törvényes la- kásinspekcio, Stuttgart pedig önként lakáshivatalt állított föl. A kislakások építése körül a német törvény- hozásnak különösebb érdemei nincsenek, itt inkább az egyes német városok tevékenysége érdemel figyelmet.

Olaszországban! döntő fontosságú az 1903-iki törvény, amely osztályozza az olcsó lakásokat tulajdonképeni népházakra, szegényeknek alacsony bér mellett kiadott házakra, népszállókra, ingyenes éjjeli menhelyekre, végül az iparosok, birtokosok, bérlők által épitett lakásokra, melyeket alkalmazottaiknak, vagy munkásaiknak adnak bérbe, vagy adnak el. Az intézkedések vezérlő motivuma pedig, hogy a népházak építésétől teljesen távol kell tartani a spekulációt. Népháznak tekint a törvény minden lakást, amelynek tiszta, az adózás alapját képező bérhozadéka a különböző városokban 200—700

ziikbe keríteni, Schlosser Ferdinand főfelügyelőt Breuer Mór igazgatónak utódjává kineveztetni és föl akarták •. borítaná a kombinációt, amely Gordon Róbert személyéhez fűződött. Mikor azonban ez a gyámoltalan aknafurás nem sikerült, akkor hajbókolva szegődtek az uj gazda szolgálatába. Most aztán nem igen van más törekvésük, mint a múlt bűneinek és mulasztásainak leplezése. Így történhetett, hogyi az uj igazgatónak sejtelme sincs arról, hogy a. Déli vasutnak nagyértékii telkei vannak Budapest legíejlődésképesebb részében és ezeket a telkeket ma mint kaszálót értékesítik Koch Ede igazgató- helyettesnek, a pályafentartó osztály vezetőjének üzleti zsenialitása révén é v i 300 koronákért, holott — mint említettük —- a teleknek legalább ötvenezer koronát kellene jövedelmeznie.

Az ablakon igy kidobott 50.000 koronáért azonban csak részben felelős Koch igazgatóhelyettes ur, aki szintén egyik oszlopa a Schlosser Ferdinánd elnöklése alatt álló és újból hatalomra kapott vének tanácsának. Koch különben beteges ember, aki legutóbb egy esztendős szabadságon volt, most azonban úgy találta Schlosser ur, hogy nélküle nem lenne teljes a vének tanácsa, sietett tehát a beteg Kochot reak ti váltatni. Kívüle azonban az igazi hibás a háromszáz koronás kaszáló históriájában az az antiszociális szellem, amely mindig inkább az ablakon szórta ki a pénzt, semhogy abból az al'kaJmazottak- nak juttasson valamit.

így történt ez azzal a huszonnégy holdas telekkel is, amely az Átlós-ut mentén, szemben a közismert K u d e 1 k a-féle házcsoporttal fekszik. Ezt a huszonnégy holdat adják bérbe évre 1-é v r e h áro m száz koronáért kaszáló- n a k. Egyéb haszna nincs a társaságnak belőle, holott Budapesten az utolsó gyerek is tudja, hogy a város fejlődésének egyik legfőbb iránya erre felé halad. Az alkalmazottakkal szemben való sziikkebliiség azonban ott kezdődik, hogy ezt a telket a Délivasut személyzete már számtalanszor kérte, adnák oda nekik családi házak épitése céljából, vagy ha ezt nem akarják, parcellázzák a telket, majd ők szereznek tökét, amely kész örömmel vállalkozik arra, hogy a déli vasúti alkalmazót ak családi házait felépiti. A Schlosserek, Czölderek, Kochok és Babosok vaksága és antiszociális szelleme azonban mindig ridegen elzárkózott ez elől a kívánság elől.

Ma azonban nemcsak a Déli vasút alkalmazottairól van többé .szó, hanem a főváros lakosságának egyetemes érdekeiről is, mely azt követeli, hogy minden alkalmas helyet beépítsenek és igy a lakáslira maximum között mozog, de királyi dekrétum ezt a határt még felével ki is tolhatja. A népházak lakói olyanok lehetnek, akiknek nincs 20 lira egyenes adó alá eső más házuk és nincs több jövedelmük, mint 1000—2000 lira. Családos embernél ez a maximum 1300—3500 lira. Az állam a népház,akat épitő szövetkezeteknek többféle lényeges kedvezményt ad. A törvény egyébként a községeket i,s felhatalmazza, hogy ha a munkások lakásszükségletét a inagánépit- kezés nem elégiti ki, maguk építsenek népházakat.

Hollandiában a közhatóságok 1875. óta avatkoznak be a lakásügybe, amikor is az amster- dami közegészségügyi bizottság 5000 pincelakást nyilvánított egészségtelennek. A tanács erre sürgősen egy munkásépitő-egyesiiletet kezdeményezett, amelynek kölcsönt és telkeket adott. Az egyesület ekkor 776 lakást épitett. 1901-ben azután a lakástörvénnyel (Woningwet) uj korszakba lépett a holland lakásügy. Eszerint a kormány speciális társaságokat, amelyeknek kizárólagos célja a lakásügy javitása, s amelyek részvényeseiknek legfeljebb 4 százalék osztalékot fizethetnek, feljogosít arra, hogy a községek közvetítése niellett az államadósság kamatával egyező állami kölcsönt vehessenek igénybe.. A községek az ilyen társaság céljaira szükség esetén kisajátítással- is élhetnek.

Franciaország 1850-ben hozott először egészségügyi szempontokból kiinduló lakástörvényt. Ennek kevés eredménye volt, de már többet jelentett az 1894-iki és 1906-iki törvény. Ezek szerint minden egyes departementben az olcsó lakások ügyére és szociális biztosításra védelmi bizottságokat szervezlek. A törvény által a kislakásoknak biztosított előnyök: a földadó, ajtó- és ablak-adó alól való mentesség, messzemenő bélyegmentesség a jogügyletekben síb. Az előzők engedélyezése attól a feltételtől függ, hogy kollektív lakásra rendelt házaknál minden egyes lakás tiszta bérértéke ne haladja meg azt az összeget, amelyet az egyes községekre nézve öt esztendőnként egy külön departementális bizottság állapit meg. A bérérték például Parisban

ínségen minél inkább segítsenek. Sajnos azonban az osztrák társaságnak Budapest érdekei nem feküsznek a szivén. Olyan időket élünk azonban, amikor a Déli vasutat nyomatékosain figyelmeztetni kell arra a kötelességére, hogy a parlagon beverő területet hasznosítsa. Igazán nem fekszik a szivén senkinek az, hogy a Déli vasút esetlen üzleti politikáját megjavítsa, de amiről itt szó van, az ma. már közérdekké lett.

Alkalmunk, volt a főváros egyik legkiválóbb lakás- és telek-szakértőjével beszélni, aki a következőket mondta el a Fővárosi Hírlap munkatársának :

— Nem ismerem a Déli vasat telkeit, de ismerem a Kudclka-házcsopoirtot és tudom, hogy az Átlós-út mentén a Közmunkák Tanácsának is vannak telkei Kétségtelen, hogy nagy pénzkidobás, ha a Déli vasút 300 kor ináért ad bérbe huszonnégy holdat a főváros e fejlődésképes részében. A főváros üres telkeiért, bármilyen célra bérlik is azt, egységárban egy koronát kapunk, ami azt jelenti, hogy a huszonnégy hold bérének minimálisan 38,400 koronát kellene hoznia.- Ami most már a Déli vasút alkalmazottainak azt a tervét illeti, hogy ott családi házakat szeretnének építeni, ez a mai viszonyok között nehézségekbe ütközik, bár a múltban tényleg megtehették volna. A családi házak épitése ma igen költséges, azt sem az alkalmazottak, sem az anyagiakban nem dúskáló Déli vasút nem bírták ki. Ellenben módjában lenne, sőt kötelessége lenne a Déli vasutnak törneglakdsokat építeni a parlagon heverő területén. Ha pedig maga nem tud építeni, ajkkor ajánlja föl a telket a székesfővárosnak, vagy ajánlja föl valamely magánrészvénytársaságnak, kétségtelen, hogy akármelyik kombinációt fogadja el a társaság, okvetlen meghallgatásra talál, de a várost fejlődésében megakasztani nincs joga. A huszonnégy holdas területért a főváros igen szép jövedelmet biztosítana a társaságnak, amennyiben a Wekerle-féle törvény értelmében, amely a főváros fejlesztéséről szól, a telek értékének 4 százalékát fizetné bér gyanánt. Az Átlós-uti telkiek pedig egységárban minimálisan 30 koronát érnek és igy 1.152,000 korona értéket képviselnek, aminek évi 4 százalékos kamata 46,080 korona. Ez az összeg, amit évenkint az ablakon dobnak ki és helyette háromszáz koronáért adják ki kaszálónak a huszonnégy holdat.

550 frankot nem haladhat meg. Franciaországban a magántőke olyan nagy fokban vett részt ezekben az akciókban, hogy a hatósági beavatkozás - szükségessége nem igen áliott elő.

B e 1 g i u m b a n azt a célt tűzték ki a lakásügy rendezésénél, hogy az életbiztosítás segedelmével a munkást egyszersmind a lakása tulajdonosává tegyék, ez azonban csak az igen jó helyzetű munkásoknál sikerült. A liége-i 1905-iki 1 akáskíálliíásón bemutatott telepen egy-egy kis ház négy kis szobával, összes mellékhelyiségekkel, telekkel együtt 4500 frankba került. Ezt a munkás életbiztosítás nélkül 25 év alatt havi 30—40 frankért, életbiztosítás mellett pedig — egy 25 éves munkást véve — 35—40 frankért szerezheti meg.

Ausztriában az olcsó lakások fejlődésének legfőbb akadályának — ép úgy mint nálunk — a súlyos adótörvényeket tekintették. Ezért az 1892-iki törvény a munkáslakásokat magukban foglaló házakat 24 évi adómentességben részesítette, de elkövették azt a hibát, hogy a munkaadók, akik munkásaiknak ingyen lakást építettek, ebben a kedvezményben nem részesültek és az, hogy ezt a kedvezményt módfelett alacsony házbérhez kötötték. 1902-ben azután enyhítették ezeket a megszorításokat. Érdekes kikötés, hogy az ilyen épületet ötven évig munkáslakás céljaira kell lekötni telekkönyvi bejegyzés utján. A munkáslakások neme szerint szigorú egészségügyi intézkedések vannak előírva, az albérlés és ágyrajá- rás el van tiltva.

Az Unió államaiban és nagyvárosaiban az ipar óriási fejlődésével szemben szintén felmerült a lakáskérdés, de ennek nyomása a hatóságot még csak kevés helyen tudta beavatkozásra kényszeríteni. New- york lakóinak kétharmadrésze szégyenletes lakásviszonyok között éi és amellett a lakásbérek is igen drágák. Különösen a bevándorlók élnek borzalmas odúkban. Newyork már régen épitett minta-kislakásokat, de ezek hamarosan annak lettek mintái, milyeneknek nem szabad a kislakásoknak lenniük.