Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1918-01-09 / 2. szám

ff

Budapest, 1918. január 9.

2

lakáskérdéssel a közlekedés megjavítása is. Bécs eltávolítja az öreg', füstös Stadtbahnt, földalatti hálózatot épít, községiclsit és végül az újonnan benépesedő területeknek kényelmes közlekedést akar nyújtani. Fájdalom, ezzel szemben nekünk nincsen közlekedési politikánk. Nálunk legfontosabb probléma a törvényhatósági bizottság számára, hogy megszavazza-e a viteldijak emelését vagy sei Olyan kérdés ez, amit igazán napok alatt el kellett volna intézni, annál is inkább, mert a viteldijak emelése mellett lehet csak szó a közlekedés megjavításáról. Ami pedig a földalatti hálózatot illett), sietve kell Bécs példája után mennünk, mert a mi íyulfarknyi földalatti vonalunk ma már igazán nem méltó egy milliós városhoz.

A közélídmezés kérdésében pedig, Bécs példáját látva, végre teljesen beigazolódik, hogy mi a jó és okos közélet nezési politikának épen a megfordítottját csináltuk eddig. Bécs most arra törekszik, hogy a termelők egy csoportját, amely csoport gondoskodni tud a nagyváros minden élelemmel való ellátásáról, bizonyos ellenszolgáltatások révén lekösse a maga számára. Bécs tehát a termelővel áll összeköttetésben, ő vásárol és ö látja el a kereskedőt, ezzel szemben Budapest a kereskedőtől vesz és maga adja el a községi élelmi szer üzem révén. Igazán nem nehéz megállapítani, hogy melyik az a módszer, az a közélelmezési politika, amely egy világvároshoz jobban illik. Bécs boldoggá teszi a termelőt, mert előnyökhöz juttatja, annak tejében, hogy terményeit neki adja el, megkönnyíti a kereskedő helyzetét, aki biztosan és közelben jut áruhoz, végül pedig a fogyasztó ezen a réven lényegesen olcsóbban jut mindenhez, mint például a budapesti rendszer mellett, ahol a termelő és a kereskedő már leszedte a tejfelt, amikor az áru a város kezébe jut, hogy még ö is keressen valamit a dekagrammonként való kimérésen.

Megöltek egy tengeri KM

A kormány én a főváros megegyeznek az ápolási dijak kérdésében. — Megszűnik a kórházi alapok deficitje

A Wekerle-kormányra még az ellenségei sem foghatják rá, hogy •— talán a közélelmezési ügyekben uralkodó jelentéktelen animozitást leszámítva — a fővárossal szemben nem viseltetik igen jó szívvel. Egyik adójavaslatot a másik után hagyják jóvá és pedig olyanokat, amelyek az előző kormány alatt igen kétes sorsnak nézA pesti Duna múltjából.

Sorozatnak készül ez az adatokat csoportosító írás. Futó jegyzetek kerülnek itt papírra, amelyekből a gyűjtő csak azt érzi, hogy jó lenne egyszer szerves egésszé gyúrni.

A pesti ember soha sem szerette úgy a maga Dunáját, amely pedig majdnem annyit ér, mint a velenceieknek a tenger. Sőt a hasizmát sem igen keresték. Csak amikor a Duna nekikeseredett és piszkos hullámú vizeit kikergette a partra, akkor jócskán észrevették. Ha semmi sem bizonyítaná ezt, ott van Pest valósának első magyar nyelvű díszpolgári oklevele, amelyet egy árvízi biztosnak adtaik. Lónyay János, az 1838-iki árvíz alkalmából kiküldött királyi biztos kapta. Buda város díszpolgárai között viszont ott vari Sina Simon báró (1839. jan. 23.), aki 40.000 forintot adományozott a budai árvízkárosultaknak. Pest díszpolgárai között az 1838-iki árvíz körül szerzett érdemeikért Lónyayn kivül még ezek szerepelnek:

Feiler (Pfeiler) Ferenc bécsi polgár,

Festetich Gusztáv császári kamarás,

Fiistkuti Länderer Lajos könyvnyomdász,

Klee József bécsi építőmester,

Sprenger Pál bécsi építőmester,

Wissgrill Mátyás bécsi udvari ácsmester.

* *

1791-böI ismeretes a pesti hatóság egész személyzetének a fizetési listája. Ez is mutatja, hogy a város nem igen törődött a Dunával. A vizi emberek nem szerepelnek itt. Mindössze egy partfelügyelő vau a fizetési listában és pedig 54 forint fizetéssel. Igaz, hogy a polgármesternek magának is csak 600 forint fizetése van, mégsem lehet ezt az állást valami nagy

tek'ölébe. Különösen Ugrón Gábor belügyminiszter az, aki a maga hatáskörében a legteljesebb mértékben segítségére van minden kérdésben a fővárosnak. Ezt az érdemét a belügyminiszternek maga Bárczy István polgármester is kiemelte a legutóbbi közgyűlésen. De meglátszott ez Ugrón Gábor belügyminiszternek a Fővárosi Hírlap karácsonyi számában megjelent nyilatkozatán is, amely minden tekintetben kuláns volt a fővárossal szemben.

A belügyminiszternek ez az előzékenysége látszott meg azon a módfelett fontos tárgyaláson is, amely az elmúlt héten folyt le a belügyminisztériumban és amely a fővárosi kórházak ápolási dijaira vonatkozik. Azok, akik a főváros részéről cz-ii a tárgyaláson resztvettek, a meglepetés, a megelégedés és az öröm hangján konstatálják, hogy a belügyminisztériumban egészen uj hang, uj modor, uj szellem uralkodik. Ennek köszönhető, hogy a múlt héten sikerült megölni egy tengeri kígyót, amely nem volt más, mint a kormánynak és a fővárosnak az ápolási dijak körül való áldatlan, örökös nézeteltérése, amely a múlt esztendőben már szinte késhegyig menő harcig jutott el. A tárgyalások még nincsie- nek befejezve, de már ma is meg lehet állapi- tani, hogy a tengeri kígyó nincs többé és

a kormánynak a fővárossal az ápolási dijak

kérdésében való megegyezése befejezettnek tekinthető.

Az elmúlt esztendőben a tanács 6.44 korona napi ápolási dijat kért, ami/el szemben a belügyminiszter összesen 4.50 koronát engedélyezett akkor, amikor a budapesti közkórházaikban kezelt betegek 80 százaléka nem is budapesti illetőségű. Tavaly felterjesztés felterjesztést követett, de semminek nem volt haszna, Sándor János belügyminiszter csökönyösen 'ragaszkodott eredeti álláspontjához. Nem hatotta meg a belügyminisztert az sem, hogy a főváros kimutatta, hogy 1.798,000 ápolási napot véve alapul,

1917-re a kórházi alapok 3.588,120 korona deficitet fognak látni. Annyira nem hatotta meg ez a belügyminisztert, .Jaggy ez a hatalmas deficit tényleg a nyakunkon is van. Márkus Jenő t a- nácsnok akkor igen heves hangú jelentést tett a kormány szükkieblüségéről a közgyűlésnek, azonban mindez hiábavalónak bizonyult.

Uj rezsimnek kellett jönnie, amely megérti a lehetetlen helyzetet. Az ápolási dijakat az idén természetesen még magasabban kell megszabni. A főváros prepozíciója a múlt heti tárgyalásokon az volt, hogy emeljék fel az ápolási dijakat napi 7.60 koronára, amivel szemben a belügymihiv,rtalnak mondani, mert a csőszöknek (van köztük egy p a r t í csősz is) is 120 frt-juk van évenként, a tanácsi szolgáknak pedig 145 forint a fizetésük. Kevesebbet a partfelügyelő urnái már csak a bábák, a kéményseprő, a józsefvárosi esküdtek, az énekes fiú, a hóhér és még néhány hasonló funkcionárius kapott.

1791-től 1847-ig aztán a partfelügyelőnek a fizetése is felment 120 forintra, de a tanácsi szolgákat ekkor sem tudta utolérni.

Még ékesebben beszél a pesti hajósok kis számáról, vagy azok tekintélytelenségéről az a körülmény, hogy az 1731—1848-ig fennállott és választott polgárságnak nevezett testületben alig talál az ember hajóst. 117 esztendő alatt 867 tagja volt ennek a testületnek és a 867 között összesen három hajós volt. Egyéb a viz körül foglalatoskodó egyén azonban inkább akadt, lévén a testületnek ugyanezen idő alatt 12 halász és 18 vízimolnár tagja. Hogy milyen kicsi volt a hajósok száma a többi foglalkozásbeliekhez arányitva, mutatja, hogy még iró is akadt kettő, kávés pedig már akkor is — négy. Budapest már akkor sem tagadta meg magát, már akkor kezdeti a kávéházak városa lenni. Följegyezzük a három hajós nevét is:

Kristóf György hajós 1789. április 2.

Resell Antal hajós 1731. április 24.

Resner József hajós 1731. április 24.

Nem volt különös dolog akkoriban „tanácsos“- nak lenni sem. Volt is a tanácsosok között mázoló, szűcs, serfőző, katonatiszt, tímár, mindenféle. Legtöbb a tisztviselő, utánna pedig kereskedő. Csak hajóst nem lehet találni 1688—1848-ig egyetlen egyet sem.

Pesten valaha nem becsülték a vizet.

*

A törökök kiűzése után 1687-től a császári kaniszterium képviselői a legelső szóra belementek a 7 koronáig való emelésbe. A megoldás azonban, úgy értesülünk, az lesz, hogy

a főváros a belügyminiszter hozzájárulásával 7 korona 50 fillérre emeli fel az ápolási dijakat, aminek meg lesz az a hatalmas előnye, hogy 1918-ban a kórházi alapoknak nem lesz egyetlen fillér deficitje sem.

Ezt a megoldást és megnyugtató előzékenységet a városházán természetesen a legnagyobb örömmel fogadják. Itt említjük meg, hogy a belügyminisztériumban érdeklődtek már az uj kórházi szabályzat most készülő terve iránt is, amelynek alapelveit helyesléssel fogadták és előre is biztosították az azokhoz való hozzájárulásukat.

Birkózás a deficittel

Bonyodalmak az uj adók korul

A múlt esztendőben jó március volt már, amikor végre megszületett a költségvetés, amelyet azután a közgyűlés május havában tárgyalt le. A tavalyi nehézségeket azonban gyermekjátéknak kell mondani ahhoz képest, amilyeneket most kell leküzdeni a költségvetés megalkotásánál. Tavaly a deficitről volt szó, amelynek megokolását a háborús kiadások tabelláris össeállitásával és a külföldről beszerzett költségvetések küvonatolásával eszközölték. Mindez persze lényeges időt vett igénybe, mindazonáltal a késedelem dacára is harminchét milliós deficitet kellett előterjeszteni.

Az ideli költségvetés még nehezebben késizül el, mint a tavalyi, mert a deficitet a múlt évben mégis csak könnyebb volt kimutatni, mint az idén eltüntetni. A pénzügyi ügyosztály Csupor József dr. tanácsnok vezetése mellett pedig ezen dolgozik most lázas szorgalommal, aminthogy az egész városi politika, amelyet az elmúlt esztendőben végigszemléltünk, a deficittel való kemény küzdelem volt.

Sikerül-e a nagy birkózásban két vállára nyomni a deficitet? Alig valószínű. Bizonyítja ezt az, hogy a legmerészebb álmaikban is hu- szonnegyedfél millióra! kalkulálták az uj adók összegét a város urai. Időközben a telekértók- adó behozatalával újabb nyolc millióval javultak a költségvetés kilátásai, viszont egész csomó olyan adó van, amelyet még meim hagyott jóvá a kormány, vagy amelyet már vissza is utasított.

Deficit tehát minden valószínűség szerint

maraigazgatóság volt az ur Budavárában, beszedte az adót, bíráskodott, és megkezdte Buda és Pest ui- játelepitését is. Leginkább mesterembereket toboroztak, elsősorban nyilván olyanokat, akik a két város újjáépítésében is szorgalmaskodhattak. Telket, adó- mentességet kaptak ezek, s ha egy év alatt felépítették házukat és lefizették az öt forintot, bejutottak a polgárságba. Aki ezeknek a feltételeknek meg nem felelt, csak lakók (Inwohner) lettek és zsellérsorsban éltek. Nem érdektelen feljegyezni, hogy Pest városának első elkönyvelt, ellajstromozott polgára Proberger Jakab serfőzö (később biró) volt.

1699-ben állítottak össze a polgárokról ezt az első társkönyvet (Burger-Roll). 1687-ben még csak 27 polgára volt Pestnek, amely szám 1716-ig mintegy 433-ra emelkedett. Ugyanez idő alatt a lakosok száma 238- ról 2765.-re emelkedett.

Törődtek-e már ekkor kellőképen a Dunával? A X.VI!-ik és XVIII-ik század határán levő esztendők térképe a mai Belváros területének beépítését mutatja. A törökök kiűzése után következő első évtizedben a Duna pesti partján mintegy tizenkét ház épül. holott ez idő alatt Pest már 244 házból állott, ami azt mutatja, hogy a polgárság nem igen törekedett a Du- naparton megtelepedni, hanem inkább a beljebb eső részeken építette fel házát. Itt áll azonban már ekkor a pesti plébánia. A következő tiz év újabb hat házat eredményezett a Dunaparton, közte a K o h á r y és J ászberegi házakat, a harmadik évtized már csak egy kis házacskát hozott, no és a piaristák hatalmas házát, bár a pesti házak száma ekkor már meghaladja a hatszázat. A városnak a Dunára néző frontja mintegy hatszáz öl hosszú volt. Az utcák, terek és intézmények neve között bőven szerepel a Duna és a „víz.“ Amint végigtekintünk a térképen, ott látjuk a „Duna-Roudell“-t, a Dunai Rondella-utcát, a Hid- puitat, a Császári hajóhivatalt, a beépittctlen Duna-