Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1918-03-13 / 11. szám
Hetedik évfolyam Budapest, 1918. március 13-án 11. szám F.KÖFIXE TBSt &R7ZK: Egész, éwr»e .......... ZZ! IC. Ea í évvé ........ 14 ICEg yes szävncs?* fctujp hatóié ez hiadófiévestaihart. Várospolitikai és közgazdasági hetilap Eelelös szerfecszící : Pacsó Emii Megjelenik mindert szendéin. Szer* fteszíö ség és hia dó hivatal: VI. hév. Sziv-utca ....... IS. szám Te lefon ........... 137-15 A burgonyával sok furcsa eset 'történt már ebben az országban, amíg végre polgárjogot nyert. A magyar ember nem igen tudott vele megbarátkozni, azt mondta, hogy tótnak való és megcsinálta róla a kompromittáló közmondást, hogy:, „se jó, se rossz, mint a krumpli.“ A háború azonban másként döntött. A legdrágább kincseink közé sorolta a krumplit és amikor nincs, akkor látjuk, hogy ez „a kitelelő gumókkal biró növény“, — amint a természetrajz körülírja — bizony testvégje a mindennapi kenyérnek. Mi, akik álltunk a libasorban, ahol a krumplit osztogatják, nagyon jól tudjuk ezt, de úgy látszik a kormány és közélelmezésünk egyéb faktorai még mindig a „se jó, se rossz, mint a krumpli“ elve alapján intézkednek. A mezőgazdasági termények árának legújabb megállapítása alkalmával legalább úgy megfeledkeztek, olyan mostohán bántak el a szegény krumplival, mint a rendőri riporter bánik el a krumpli legnagyobb konzummálójával, a szegény tót napszámossal. Egyszerűen megfeledkeztek az élelmicikkek eme Hamupipőkéjéről és olyan alacsonyan szabták meg a maximális árát, hogy kétségbe kell esnünk miatta. A kormány cselekedeteit e tekintetben valószínűleg magasabb állatni és gazdasági érdekek irányították, amelyek azonban vagy haszontalan, vagy veszedelmes teóriákká változnak át abban a pillanatban, amelyben a gyakorlatban nagy károkat okoznak. A burgonyáról való, alighanem szándékos megfeledkezés, jelenthet komoly valutáris hasznokat az országnak, de mit ér a valuta javulása akkor, ha emiatt viszont a népélelmezés bajai szaporodnak meg. Az emberek ugyanis egyelőre inkább krumplit, mint valutát kívánnak ebédelni. Akármilyen! furcsának tetszik is a dolog, szinte nekünk, fogyasztóknak kell azt kívánnunk, hogy emeljék föl a burgonya árát. ügy tetszik ez a fogyasztók ajkáról szóló árdrágító törekvés, mintha harakirit akarnánk elkövetni önmagunkon, de minden másként fog festeni, ha rámutatunk arra az aggodalomra, amelynek igen autentikus férfiú, Bódy Tivadar dr. alpolgármester ad hangot a Fővárosi Hírlap mai számában. A most megszabott árak mellett minden gazda meg fogja gondolni, hogy vessen-e krumplit, amikor egyéb vetemények termesztésével hallatlan jövedelembeli külömbséget tud elérni. Aki tavaly elvetett egy hold tököt, az ezreket! árult ki belőle, aki krumplit vet, annak garasos, haszonnal kell megelégedni. Ezért okos és helyes az, amit Bódy alpolgármester mond. hogy tudniillik a kormánynak kényszeríteni kell a termelőket arra, hogy legalább annyi krumplit vessenek, mint tavaly. De mi nőm bánjak azt sem,, ha már a többi mezőgazdasági termények árát nem lehet visszacsinálni, isten neki íake- reszx még ezt a nyűgöt is el fogjuk bírni, de iktassák b*' jogaiba a szegény krumplit is. A kormány most úgy járt a.krumplival, mint anno 1654-ben Wesselényi Ferenc nádor, aki a Németországból hazatért protestáns akadémikusokat egyszerűen lecsukatta,. mert krumplit, talált .a tarisznyájukban. De Wesselényi akkor látott életében először ilyen veszedelmes, gyilkoló jószágot, mint a krumpli. Ám, vájjon miért akarja elvenni tőlünk Wesselényi késői utóda a kenyér éde.stestvérét? A belügyminiszternek nem szabad csodálkoznia, ha maid egy szép napon hívatlan vendedként be lógnak toppanni hozzá a főváros tisztviselői. Fádig előkelő személyiséget, a polgármestert, küldték mindig, hogy valamiképpen sürgesse ki már a stáluszrendezést, meg miegymás apró kenyér javít ő dolgokat. Miután a polgármester nem tudott egyebet kupid, mint június óta minden héten újabb és újabb kedves és megnyugtató választ, nincs más mád, minthogy a tisztviselők személyesen tisztelegjenek, hadd lássa a miniszter, hogy a tisztviselők komolyan érdeklődnek a saját dolguk iránt. De jő lenne ellátogatni oda is, ahoi a pénzügyminisztérium valamelyik osztályában logaritmussal számítják ki, hogy egy városi tisztviselőnek egy centiméterrel ne jusson hosszabb az életbőd, mint állami kollégájának. Nem ártana, ha ezeket az urakat egy kicsit megtanítanák a gyorsszái'nolásra, mert ezek is abbéd a fajtából valók, akik addig számolják, hogy mennyibe kerül a mindennapi kenyér, amíg maguk is éhen halnak, A bérkocsisok nem tartoznak abba a növénycsoportba, amelyben az ibolya foglal helyet. Megint kopogtatnak az ajtónkon, hogy újabb eret vághassanak a közönségen. A inegokolés persze megint az abrak drágasága, jóllehet tegnap még arról panaszkodtak, hogy a lovaiknak nincs mit enni. Ha pedig nincs mit enni, akkor mit akarnak a taxisrófolással? Aligha lesz tehát ezúttal szerencséjük újabb igényeik bejelentésével, de ez az alkalom egyre mégis jó lesz: talán a főkapitány ismét utána nézhetne, mennyire elkaná- szodtak megint a kocsis urak, amióta az il- lemiskolájuk megszűnt? Ilyenkor, a taksa- emelési kérelmek idején, csak van bennük egy kis hajlandóság arra, hogy, ha kényszereszközökkel is, de ideig-óréig mégis mórest tanuljanak. Herceg Közélelmezasch kiment a piacra, megnézte, hogy mit csinálnak a tisztelt parasztok és a tisztelt uzsorások, s mindezek után kijelentette, hogy a hús ára éppenséggel nem drága és megvigasztalt bennünket, hogy lesz ez még rósz- szabbul is. Istenem, milyen jó szive is van agy ilyen hercegnek, milyen szépen, vigasztalóén tudja megmondani, hogy a hús nem drága. Már hogy is lenne drága, amikor ma csak húsz korona egy kiló, a háború előtt pedig — horribile dictu — egy korona hatvan fillér volt. Rövid négy esztendő alatt igy lement a hús ára. Hiszen egészen valószínű, hogy az állatállomány folytonos csökkenése és a takarmányhiány még jobban fel fogja srófolni az árakat és igy a figyelmes miniszter jó előre azzal vigasztal, hogy ma még olcsón élünk ebben a boldog Fldorádódmn. Milyen szép is a háború és milyen szép a hercegi közélelmezasch . . . Leszállitlália U.U.U. Klvánságaii 20, 30, 40 fillér helyett 20, 24, 30 filléres jegyeket állapítanak meg Amikor a Közúti Vaspálya Társaság december hó első napjaiban azzal a kéréssel fordult a tanácshoz, hogy járuljon hozzá a tanács és a közgyűlés „az 1895-ben megállapított díjtételeknek a változott viszonyoknak megfelelően való felemeléséhez“, akkor a tanács hallgatólagosan úgy döntött, hogy megvárja, amig a Villamos Városi Vasúttársaság is kérni fogja a tarifaemelést. A Városi azonban késett beadványával, amig most azután megérkezett az ő kérvényük is és pedig határozott megjelölésével a tarifa- emelés mértékének. Amig ugyanis a! Közúti negyedévvel ezelőtt még csak egész általánosságban a változott viszonyoknak megfelelő viteldíjemelést kért, addig most a Városi az uj díjtételeket 20, '30,' illetőleg 40 fillérben kéri megállapítani. Mondanunk sem kell, hogy a Városi beadványában körülirt díjtételek sokkal kevésbbé előnyösek a közönségre nézve, mint lett volna az egységes tarifa, amelyet a múlt nyáron a közgyűlés nem fogadott el. A közgyűlés váratlan és megokolatfan fölbuzdulása túlságosan elhibázta a dolgot, mert nem szenvedhet kétséget, hogy már a közönség számára olyan olcsón nem lehet megcsinálni a tariíareviziót, mint akkor lehetett volna. A húsz esztendő óta érvényben levő díjtételek, de különösen az anyagárak háborús emelkedése és a személyzeti kiadások aránytalan növekedése odajuttatták a Városit, amelynek részvényei felerészben a főváros tulajdonában vannak, hogy a most folyó üzletévnek ötöd- félmillió deficittel kell végződnie. A Városinak meg kell adni tehát a tariíareviziót és ha a Városinak megadják, akkor komikussá fog válni azoknak a bizottsági tagoknak az álláspontja, akik eddig a Közúti tarifaemelési kérvénye ellen akartak állást foglalni. A két villamostársaság kérése tehát mindenesetre együtt fog a tanács és a közgyűlés elé kerülni és igy egyik fórumnak sem lesz módjában bizonyos mérvű viteldíjemelés ellen elzárkózni. Az a kérdés marad csak most már még kétséges, hogy a tarifaemelésnek az a mértéke megadható-e, amit1 a Városi beadványában kért? A Fővárosi Hírlap arról értesül, hogy a tanács és vele a közlekedési ügyosztály is hajlandó hozzájárulni a Városi tarifaemeléséhez, de a beadványban jelzett igényeket redukálni kívánja. A Városi kérését és vele valószín illeg a Közútinak újabban szintén megsürgetett beadványát igen rövid idő alatt le fogják tárgyalni. A közlekedési ügyosztályban Valtinyi József mii- szaki tanácsos foglalkozik az üggyel és az ügyosztályi előterjesztés már készen is van. Pár nap alatt a közlekedési bizottság és a huszas bizottság elé kerül az ügy, majd pedig a tanács foglal állást a kérdésben és valószínűleg igen hamar rákerül a sor a közgyűlés döntésére is. A tanács kebelében máris kialakult a vélemény, hogy milyen mértékben fogják a Városinak engedélyezni a viteldijak felemelését. A tanács állásfoglalása, úgy tudjuk, azonos lesz a közlekedési ügyosztályéval és pedig eszerint a íanács nem járul hozzá a 20, 30 és 40 filléres viteldijakhoz, hanem azokat 20, 24, illetve 30 fillérben hajlandó megállapítani. A tanácsi előterjesztés szerint tehát az uj
