Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1918-02-27 / 9. szám
Budapest^-1918. •. február >W* 2 képviselete lenne a főváros tanácsában és a vezetőségnicik önálló intézkedési hatáskört adnának. Akkor aztán hiába jelentkeznék a rendőrségi konkurrencia, amely ezúttal alighanem alaposan lekésett. MejnyiliK a Gellért-fürdő szállodája A szálloda-hiány enyhítése A legelőkelőbb budapesti hotelekben, a Hungáriában!, meg a Ritzben, újabban egészen különös divat honosodott meg. Este tízkor a kisebb éttermekben leszedik a patyolatfehér abroszokat, kitologatják az ebédlőasztalokat, kinyitják egy kicsit az ablakot, hogy kimenjen a szivarfüst, a vendégek pedig ezalatt a hallban isszák meg a feketéjüket. Mire visszatérnek, a kis éttermek hálószobákká alakultak. Ilyen nehéz és körmönfont eszközökkel jut ma az idegen Budapesten ahhoz, hogy álomra hajtsa fáradt fejét. Iskolapéldája ez annak, hogy milyen mértékben dühöng ma a magyar fővárosban a szállodahiány, amely a kisebb szállodák vendégeinek egy részét viszont arra kényszeríti, hogy előszobákban, karosszékekben és rövidre szabott fürdőkádakban töltse az éjszakát. Ismeretes, hogy a főváros minden igyekezettel azon van, hogy a szállodahiányon enyhítsen, ez azocric ban nem megy egyszerre. Egyelőre nem lehetett mást csinálni, mint kijelölték azokat a telkeket, amelyeken., mihelyt az építkezések megkezdhetők lesznek, szállodákat kell emelni. A kijelölt telkeket egyelőre nem akarják nyilvánosságra hozni, nehogy a jogosulatlan! spekulációnak tegyenek szolgálatot. A szállodákat különben, — amint a Fővárosi Hírlap megírta — legnagyobb részben a Magyar Bank fogja a MÁV.-val kötött szerződéses megállapodás értelmében felépíteni. Egy szálloda azonban máris elkészült és ez a Gellért-fürdő szállodája. Maga a fürdő építése még nincs befejezve, de a szálloda olyan helyzetben van, hogy bármely pillanatban át lehet adni a forgalomnak. A szálloda ugyan kimondottan a gyógyfürdőt használó közönség számára épült, de ha a fürdő nincs is készeim, a főváros nem lehet abban a helyzetben, hogy ennek a luxuriozusam berendezett szállodának a hatalmas jövedelmeit az ablakon dobhassa ki, másrészt pedig a mai szállodahiányban erkölcsi kötelessége a fővárosnak a Gellért-fürdő szállodáját a lakás nélkül levő közönség rendelkezésére bocsájtani. Úgy tudjuk, a tanács is teljesen ezen a vélemélínyen van és igy a szálloda megnyitásának kérdése legközelebb bizottsági tárgyalás alá kerül. Hallottunk róla, hogy a bizottKávéház. A kávés urak úgy jártak, mint az ujságirók szoktak járni. Régi megállapítás, hogy az újságírók addig képviselik mások érdekeit, amig végre ők maguk kapnak hajba. A kormánypárt és az eílenzek már rendesen régen kibékült, amikor az ujságirók még mindig cibálják egymást, döngetik az egymás oldalát. A kávés urak is igy jártak valahogy. Addig oldották oldogatták meg sikeresen az árdrágítók és a publikum harcát, amig végre ők estek neki egymásnak és a kávés-közgyűlésen fölhangzott az „Ereszd el a hajamat!“ csataorditás. Jól fűtött, a korlátozás dacára is világos kávéházban ülök és nézem a kávés ur nyugodt, csontos ábrázatát, látom, amint udvariasan hajlik meg a kávéház fő-muristája előtt is, akinek semmi sem jó és akit minden nap a Czernju gróf diplomáciai készségével lehet csak megbékíteni. Ez a kávés azonban megbékíti. Ismerve a budapesti közönséget, amelyjnek minden idegessége a kávéházban és a villamoson tör ki, azt kel! állítanom, hogy a kávésok valahol egy titokban működő állatszeliditő-akadémiát végeznek. De hogy van az akkor, ilyen türelem és ilyen egészséges idegrendszer mellett, hogy) egymással mégis meggyűlik a bajuk? A kérdésre talán Hoffmann M. Mihály kir. tanácsos ur tudná megadni a feleletet, aki felborzolt szemöldökének minden haragját, szemének összes tüzes villámait a kávésokra zúdította. Ám őt sémi lehet semmiért sem okolni. Öt végre is megtették az árbiráló-bizottság elnökének és mint ilyen, nem adhatta vissza a mandátumot azzal, hogy nem volt mit megárbirnini. Hoffmann tanácsos ur azonban figyelembe vehette volna, hogy! vannak olyan színházi sági tagok között vannak olyanok, akik ragaszkodnak ahhoz az elvhez, hogy a szálloda a gyógyfürdő vendégei számára épült, tehát az más célra mem használható, ezzel szemben azonban, ha nem tekintik is érvnek a főváros anyagi érdekeit, akkor is meg kell hajolniok a szükség szava előtt. A Gellért-fürdő szállodájának megnyitása tehát csak hetek kérdése lehet, ami mindenesetre számottevő esemény lesz a szobahiány enyhítése terén. Értesülésünk szerint a békeárakhoz viszonyítva a szállodai szobák ára igen magas lesz, amennyiben 9—18 koronában kívánják azokat megállapítani. Figyelembe kell azonban venni, hogy ma harmadrendű szállodákban is kilenc koronába kerül egy szobácska, amivel szemben a Gellért-fiirdö szállodája mindenesetre azok számára épült, akik nagyobb fényűzést engedhetnek meg maguknak életük berendezésében. adómentesség a Közúti üzemeknek Milliókat takarít meg- a főváros A szerdai közgyűlés Feleki Béla dr. indítványára kimondotta, hogy a világítási adóról szóló módosított szabályrendelet felterjesztése alkalmából újra felír a kormányhoz és kéri a községi üzemek állami adómentességének engedélyezését. A közgyűlés állásfoglalásából! ugyanis az a vélemény alakul ki, hogy a főváros nem tartja méltányosnak a- kormánynak azt az álláspontját, amely szerint1 az állami üzemek és állami épületek után az állam ne fizessem világítási adót, holott azt a községi üzemek is megfizetik. És viszont pedig a községi üzemek nem mentesek még ma sem az állami adózás alól. Ezzel ismét egy régi kommunális probléma került felszínre, amelynek megoldását szorgalmazni tényleg igen nagy érdeke a fővárosnak. Annyival is inkább fontos a községi üzemek adó- mentességének újabb íorszirozásm, mert értesülésünk szerint a kormánynál az ebben a kérdésben való döntés közvetlenül a küszöbön áll. Megbízható forrásból vett értesülésünk szerint újabb időben a kormánnyal elöhaladott tárgyalások folynak abban az irányban, hogy az állam a főváros üzemeinek az egész vonalon megadja az adómentességet. Ezek a tárgyalások nemcsak előhaladott stádiumban vannak, de egyben a legszebb reményekkel is kecsegtetnek. Ennek a kérdésnek fontosságát rendkívül fokozza az a körülmény is, hogy az állami adók jelentékeny emelkedésével és sokasodásával kell számolnunk. Nem említünk egyebet, csak a széu- szállitási adót. Ha a fővárosi üzemek adómaikritikusok is, akikkel már megesett, hogy egy színdarabot nem; lehetett lehúznia. A bírálás még nem azt jelenti, hogy az árakat akkor is redukálni kell, ha azok nem magasak. Keserűen kell ezt megállapítani, keserűen, mert ez az első esiet, hogy egy intézmény, amely a közönség javát lett volna hivatott szolgálni, teljes jóindulattal bár, de a közönség kárára dolgozott. Roppantul tisztelem Hoffmann kir. tanácsos urat, meg a többieket, akikről bebizonyosodott most, hogy soha sem voltak a kávéházra utalva. Az életüket egyetlen szál sem fűzte a kávéházhoz, mert különben észre kellett volna venniük, hogy árbirálástikkal a kávésoknak sokkal kevesebbet ártottak, mint a közönségnek. Eddig ugyanis a kávéház volt az, ahol mi, boldogtalan pestiek, nem éreztük meg egy pillanatig sem a háborút. Itt tojást és vajat reggeliztünk, cukrot kaptunk a kávénkba, jól fűtött, világított helyiségben voltunk, mindent, de mindent kaptunk, amit szemünk, szánk megkívánt. Hát persze, hogy megkérték az árát is mindennek. Dé ha otthon tojást akadunk enni a múlt hónapban, egy koronát fizettünk darabjáért és még akkor is csak ritkán kaptunk. A kávéházban szépen szervírozva, gusztusosán, 8(1 fillérbe került, die legalább mindig volt. Ezentúl? Istenem, ezentúl nem lesz. Nem lesz se tojás, se vaj, se semmi. A kávésok majd csak megélnek valahogy a hadikávéból is, die mit csinálunk mi, akiktől Hoffmann urék a béke egyetlen boldog- szigetét vettek el? Eddig bámultuk a kávés urat, aki ■a. legnagyobb bűvésze volt Budapestnek, miiudent meg tudott teremteni, amit a vlendég szeme-szája megkívánt. Hogy csinálta, miint csinálta, ki törődött vele? Volt, megettük, mégittuk, kiélveztük és nem törődtünk vele, hogy honnan került. tességét a kormány ki fogja terjeszteni a leg- ujabban megalkotott szénszáflitási adóra is és a főváros összes üzemeire is, akkor ez a főváros budgetjében milliókra menő megtakarítást fog jelenteni. Hogy a mértéket meg tudjuk állapítani, mám kell tovább mennünk, csak a gázgyárig, amelynél egyedül a szénszállitási adó alól való mentessség több, mint egy millió korona megtakarítást fog évenkint jelenteni. Az idő vasfoga és a világítási üzemi bizottság Hiába, nem halt ki még a jószivü emberek fajtája, mutatja ezt fíuzáith tanácsnok esete, aki a múlt héten, mint Pókayné szerepelt és nem tudott választani a maga huszonhat fia közül. Salamoni ítéletet hozott tehát, amint az itt következik. A gázmüvek igazgatásáról szóló szabályrendelet ugyanis már egész terjedelmében életbelépett, kivéve azt, hogy eddig nem alakult meg a husztagu úgynevezett „világítási üzemi bizottság.“ Helyette mindeddig a régi „gázgyári bizottság“ működik, amely azonban az elektromos müvek ügyeivel is foglalkozni szokott. Egyszóval világos a helyzet: pusztán névmagyarosításról van szó és a cég neve tulajdonkénen igy szólna: „világítási üzemi, azelőtt gázgyári bizottság.“ Igen ám, de baj akadt a tagok létszámával. A gázgyári bizottság papiroson harminc tagot számlált, az uj bizottságinak pedig csak húsz tagjának szabad lenni. Buzáth tanácsnok egy darabig csak huzta-halasztotta a dolgot, mig végre most nincs tovább. A bizottságot formálisan meg kell alakítani. A harmincból tizet ki kell rostálni. De kit? A bizottságban csupa parádés név van: Biró Henrikkel kezdődik ábécé rendben és Vázsonyi Vilmoson végződik, de közben sem akad kivetnivaló név. A jószivü tanácsnok végre is, mit tehetett, nem tudott választani. A szivéhez nőtt valamennyi és igazán furcsa lenne, ha előterjesztést tenne akármelyik kibuktatására. Ahol azonban nem tud tönteni a szív, ott segítségül jön az ész. így történt ebben az esetben is. Buzáth tanácsnok mentő ötlete az idők vasfoga volt. Makacs szerelmeseknek szokták ezt orvosságnak ajánlani, de — úti figura docet - a világítási bizottságban is alkalmazható ez a módszer. Buzáth tanácsnok ugyanis azt mondta: — Hagyjuk meg szőröstül bőröstül a régi bizottságot, majd idővel leolvad a szám a törvényes numerusra. Végre is az ellen lehetne vaMost már tudjuk a titkot. Hoffmann tanácsos ur leleplezte a bűvészt, aki kiejtette a. kezéből a titkot eltakaró fekete kendőt. És e fekete kendő mögül kikukkantott az öreg háborús uzsorás torzonborz feje. A vén agrárius állt ott, aki igen drága pénzen adta a holmiját a kávésnak, aki mérsékelt hasznot csapott hozzá, kevesebbet, mint békében, de a vendégeit ellátta. Az árbiráló-bizottság hamis tiikrte azonban a kávést mutatta uzsorásnak, nem pedig a termelőt, vagy a háború hiénájaként jelentkező kereskedőt. Pedig a szegény kávés nem volt más, mint a vendég izzadó, kilógó nyelvvel szaladgáló nyomorult ügynöke. Ö volt az, aki betegre loholta magát azért, hogy .a. vendégeinek meglegyen mindene. Ezentúl kegyelmes ur lesz, aki nem fog törődni semmivel, mert nem törődhetik. Ha van is vagyona, nem áldozhatja rá arra, hogy a vendégeinek jólétét biztosítsa, mert viszont az árdrágító termelő még mindig megmaradhatott régi tisztségében. Nincs más mód tehát, mint hogy el kiéli siratni öreg barátunkat, a kávéházat. Tönkretettek valamit, ami egy es egyedül volt jó és tökéletes ebben a fél sikerekkel dolgozó Budapestben. Aza-z, mégis volt szivük az árbiráló uraknak. Ami a polgári közönség kávésainak nem szabad, az szabad ai Ritznek és a Gerbeaudnak is. Úgy van, menjen tönkre a vagyonos osztály, a,zok hadd fizessenek fantasztikus árakat, hadd egyenek fantasztikus ételeket és igyanak fantasztikus italokat. Hiába, nem is érdemes ebben az országban másnak élni, csak a hadiimiilliomosok- nak. Nekünk, szegény polgároknak eddig legalább a pénzünket volt szabad úgy elkölteni, ahogy akartuk. Ezentúl ez is tilos.
