Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1918-12-18 / 51. szám

Budapest. 1918. december 18.

3

kokba mi' nem megyünk bele. Mi ki is vonulhatunk, de ha itt vagyunk, viseljük a felelősséget.

Aigner Adolf Bokányi felszólalása után elállóit indítványától és kijelentette, hogy öt a legtisztább intenciók vezették, amikor az ülések nyilvánossága1 mellett foglalt állást. Ezeket, az intenciókat azonban félreértették.

Végre is abban állapodtak meg, hogy csak azok az ügyek kerülnek tárgyalásra nyílt tanácsülésben, amelyekre a tanács kimondja a nyilvánosság előtt való tárgyalás szükségességét.

A szocialisták azonban most már továbbra is gyanakodva tekintenek Aigner Adolfra, akiről valaki a tanácsülés után elmondta, hogy az V, kerületi Károlyi-párt plakátjait egy szálig eldobták és újakat nyomattak helyettük, mert véletlenül lemaradt róla Aigner Adolf neve.

Harminc millió az obsitosoknak

A katonai ügyosztály rekordmunkája — Tanácsnok, mint népszónok ideiglenes hivatalnok, mint fuvaroskocsis — Vita számtanácsos milliókat mentett meg az

államkincstárnak

Meglátogattam Bukovszky Viktor tanácsnokot - hatalmas, hodályszerű hivatalos szobájában, hogy információkat kérjek a katonai leszerelésre vonatkozólag, any.ly december 11-ike óta láthatatlanul, csendben legnagyobb eseménye volt a városházának. Kissé fagyos, rideg ez a szoba a többihez képest, ahol az előkelő városi főtisztviselők honolnak. Bukovszky nem volt egyedül. Vele együtt ott voltak munkatársai, akik a hallatlanul súlyos napokban testet-lelket ölő munkában csatáztak azért, hogy, akik a magyarság fájdalmas, ráerőszakolt harcában az osztrák szoldadeszka jármában szenvedtek és véreztek, mielőbb, szinte órák alatt polgári gúnyában hagyhassák el a kaszárnyákat. A rideg, komor szoba szinte percek alatt megtelt rrideg- séggel és a sokat látott, sokat átélt újságíró feledhetetlen emlékekkel távozott. Hosszan, szépen, okosan beszélt Bukovszky tanácsnok és soha sem magáról, hanem mindig a tisztviselőiről, az ügyosztályról, amely csodákat müveit a leszerelés napjaiban. Egyszer aztán, mikor már nem bírta tovább, lehullott a szeméről a csontkeretes evikkere, a hangja foldokolni kezdett és két nehéz kő nyes épp ült ki a szemszögletébe:

Nem tudom tovább mondani - szólt — nem tudok már beszélni... Amit az én embereim,; csináltak, felülmúl minden képzeletet... Bocsásson meg, nem tudok beszélni, de nagyon szép volt, nem lehet azt szóval elmondani..

A lelkiismeretes, becsületes, jóindulatú emberek egész tömegét ismerem a, városházán, de ehhez hasonló, lírájában felülmúlhatatlan jelenetet még nem láttam, még nem éltem át. Egy ügyosztálynak a vezetője nyitotta meg a szivét és nem volt szava, nem volt gondolata, air.ely- ben nem a tisztviselőit dicsérte. Mondják, hogy amikor Bukovszky idekerült, volt még az ügyosztályban néhány haszontalan, munkátlan innép, hogy igazságtalan átkok nehezednek reánk hogy fel kell szabadulnunk, vagy meg kell halnunk.

A kis zászlós feltűnést keltett a parlamentben. A hatalom bitarg urai összerázkódtak, mert Nagy Vince megjelenésében észre kellett venni a szimbolikus jelen.őségét. Meg kellett érteni, hogy a nép a fertőzetlen lelkiieket, az uj, az érintetlen embereket küldi ezentúl az ország kormányzására. Felszólalásai meglepetést keltettek. Ebben a fiatal emberben meg kellett látni nemcsak a tehetséget, de érezni kellett a joggal előretörő fiatalságot, az uj világ futárját. Amit mondott, azt színtiszta progresszív szellem súgta neki tS az a kis csoport, amely a fogatlan, botrány-parlamentben vele érzett, örömmel karolta föl.

A forradalom nem érte itthon. Károlyi az izgalmas napokban Svájcba kiild.e, hogy a külföld igaz és becsületes informálását szervezze meg, egyben pedig elnémítsa, letorkolja a hatalom pénzén hazudó kétes exiisztenciákat. Amikor hazajött, már várt rá a miniszterelnökségi államtitkárság. Még ki sémi csomagolta a podgyászát, amikor kitört rajta az újságíró és egy szenzációs cikkben leleplezte W i n d i s c h- grätz herceg svájci manipulációit és az aranymagon élő sajtóbrigantijait. De hozott érdekes és becses értesüléseket, a spanyol-járvány ellen való küzdelemről is. Tegnap, liogy belügyminiszter lett, megjelent a főkapitányságon, hogy kibékitse a rend zsörtölődő őreit. Itt utoljára még mint rendőri riporter járhatott és mint belügyminiszter tért ide vissza.

Hogy milyen belügyminiszter lesz? Csak jó lenek Hiszen Vincét mindig és mindenki szerette.

(p. b.)

i gyen,élő. Ezeket hetek alatt elijesztette, elkergette. Azóta a legtökéletesebb demokratikus ' szervezet ez az ügyosztály, valóságos kis respublika, ahol Bukovszky tanácsnok mint primus inter pares szerepel, az ember hamarosan megállapítja, hogy a forradalomnak itt nem volt rendezkedni valója.

Ami pedig speciálisan a leszerelés munkáját illeti, itt az egészséges gyakorlatiságnak annyi életjelét láttuk, hogy szinte a hadügyminisztériumot is kisegítették. Az ügyosztály például nem szorult rá a pénzügyi ügyosztályra, hanem harcba küldte a maga szám.vivő szakértőjét, Vita Ede számtanácsost, aki klasszikus munkát végzett. Neki keil megköszönni, hogy az államkincstár, a magyar köztársaság szegényes kasszája sok-sok milliót takarított meg. Az éjszakák is nappallá olvadtak ebben az ügyosztályban és meg kell állapítani, hogy a budapesti leszerelés, dacára annak, hogy futó pár nap alatt szervezték nyeg, példás rendben, gyorsan és célszerűen folyt le.

Az alábbiakban megkíséreljük hü képét adni annak a nagyszerű munkának, amelyből az ügyosztály minden munkása joggal követeli a maga részét.

Két nap — két éjszaka.

A leszerelés munkáját mindenki egészen másként képzelte nemcsak a háború eleién, de a közepén Is, cmint az végeredményben megtörtént. Példátlan roham volt az;, amelyet a katonai hatóságok nem bírtak volna ‘ feltartóztatni, ha nem áll mellettük a főváros szervezete és a főváros katonai ügyosztálya nem áll rendelkezésre olyan önfeláldozó munkával, amilyenre a mai hisztérikus napokban nem igen leltet példát találni. A hivatalos lapban november 8-ikán jelent meg a hadügyminiszternek a leszerelésre vonatkozó rendeleíe, amely a leszerelés kezdetét november 11-ikében állapította meg. A katonai ágyosz tál ittak tehát m i n d ö s.s z, e két n a p j a é s két é j s z a k á ja volt a szervezkedésre és egy teljes haditerv kiképzésére. És valóban .negyvennyolc órá.s szakadatlan munkával, pillanatnyi éjszakai nyugalom nélkül példásan megszervezett mindent Bukovszky Viktor tanácsnok. Vita Ede szám- tanácsos, Schubert h Ernő tanácsjegyző, D a r- v a i Dénes .szakelőadó és D i n g li a Árpád pénztári aligazgató.

Harminc milliót fizettek ki.

A kidolgozott terv végrehajtása kitünően sikerült. A leszerelni akarók összeírására tiznehárom ki- rendeltséget létesítettek 56 bizottsággal, még pedig olyan módon, hogy a kirendeltségek a legnépesebb kaszárnyákban, illetve azok közvetlen közelében helyezkedtek el. Már a leszerelés legelső öt napján 23,901 ember jelentkezett, amely szám mo,startig 91.676 emberre emelkedett. Ebben a számban azon- ; ban nincsenek benne azok a katonák, akik itt szereltek ugyan le, de nem budapesti lakosok. A kifizetések december 1-én vették kezdetüket és mivel az volt I a cél, hogy a leszereltek minél hamarabb jussanak pítizükhöz, mindjárt az első öt napon 17,435.833 koronát fizettek ki 59.872 egyénnek, mig a mai napig közel 30,000.000 koronát osztottak szét a pénztárak.

Bukovszky Viktor tanácsnok nyilatkozata.

Olyan munka volt ez, amelynek gigászi arányai és különösen izgalmas tempója és a kedélyek izíga- ' totjsága révén- még a világháborúban és a forradalmi események forgatagában is különös megbecsülést és figyelmet érdemel. Meglátogattuk hát Bukovszky Viktor tanácsnokot, aki minden érdemet tisztviselőire

hárított. A tisztviselők viszont, akikkel szintén alkalmunk volt beszélni, egyhangú szeretetteljes dicsérettel szóltak a munkában elöljáró tanácsnokról, aki atyai barátja minden tisztviselőjének. Emberséges bánásmód, a munka megbecsülése és 'szerető meg- értés az osztályrésze minden tisztviselőnek, aki vele dolgozik.

Bukovszky tanácsnok különben a saját személyét mindig háttérbe szorítva, az ügyosztály példás nagy munkájáról meleg, szép szavakkal ezeket mondta el a F ö v á rosi H i r I a p munkatársának:

A toborzás.

A leszereltek közül mintegy 90,000 a budapesti lakos — mondta a tanácsnok ami azonban még neírj jelenti a végleges számot. A leszerelés tna is folyamatban van, de már a jelentkezők száma megenyhült. Egyébként is több a leszereltek száma, de jegyzékbe többet nem vettek, 8-ikán jelent meg a Hivatalos Közlönyben a leszerelési rendelet és mi onnan szereztünk tudo.rryíst róla, hogy két nap alatt készen kell lennünk a tervek elkészítésével. Katonán- kint 90 korona zsoldot kellett kifizetni, és J70 korona leszerelési illetményt. A zsoldot eleinte a katonai hatóságok, fizették, de miután nem volt elegendő váltópénzük, ennek kifizetése is a fővárosra hárult. Tizenhárom kirendeltségünkben mintegy háromszáz emberünk dolgozott, akiket összeszedni bizony a mai viszonyok között nem volt könnyű irpnka. A polgármester ur az elöljáróságok tisztviselőiből bocsátott rendelkezésünkre embereket, sajnos azonban az elöljáróságokról nem kaptunk valami jó munkás- anyagot. Mindenekelőtt sok nőalkalmazottat küldtek, akiket erre a munkára nem használhattunk. Jöttek azután öreg, magukkal tehetetlen tisztviselők, akik az ilyen iramú mimikát semmi esetre sem bírták volna. Mindezeket azonnal elbocsátottam, szerencsére sok népfelkelő vállalkozott, akik már leszerelhettek és hazamehettek volna, de becsülettel kisegítették bennünket.

Szónokol a tanácsnok.

Ezideig mintegy harminc milliót fizettünk ki. A napi forgalom a nehezebb napokon három-négy millió volt, amelynek kifizetését öxz- szesen hatvan pénztár eszközölte.

Az első napon a katonai hatóságok nem voltak felkészülve a tömegrohamra, amelyben részünk volt. Az első honvédgyalogezred laktanyájában például egy szűk folyosón állították fel az asztalokat, amelyek mellett öt bizottságnak kellett volna helyet foglalnia. A folyosónak csak egy bejárata volt, amelyen a tömegnek bejönni és távozni is kellett volna. Kívül a katonák ezrei éktelen lármával ostromolták a bejáratot és bizony már alaposan fenyegető volt a helyzet, amikor felállottam az asztal tetejére és formális szónoklatot kellett intéznem a tömeghez. Megmagyaráztam nekik a helyzetet, aztán, hogy higyjenek a: szavaimnak. Vita számtanácsos ur- rail megfogtuk az asztalt és nagy nehezen utat törve a tömegben, levittük azt az udvarba, ahol megkezdtük a fizetéseket. Mindez azonban más- félórás kemény küzdelembe került.

A kifizetés tulajdonképpen a pénzügyi ügyosztály feladata lett volna, mi azonban egyszerűbb eljárásnak véltük, ha a katonai ügyosztály pénztári személyzete vállalkozik erre a munkára és nem is csalódtunk, mert Vita szám- tanácsos ur vezetésével kitünően sikerült a vállalkozás. A számtanácsos ur a hadügyminisztérium általánosságokban mozgó rendeletéhez külön statútumot alkotott, amelynek alapján jártunk el. Gondoltunk arra is, hogy posta utján fizetjük ki a leszerelési járulékokat, a posta megbízottai, akikkel érintkezésbe Léptünk, kijelentették, hogy a posta mai helyzete mellett 1 hosszú hetekbe került volna a leszerelés. El kellett ejteni azt a tervet is, hogy a leszerelést az elöljáróságok utján bonyolítjuk le és a legalkalmasabbnak találtuk, ha magunk vesszük kezünkbe a dolgot.

Aki tizenegyszer vette föl a leszerelési illetményt.

Vita számtanácsos ur azonban hamarosan rájött arra is, hogy a hadügyminisztérium rendeleté hiányos. Azt mondja ugyanis a rendelet, hogy a leszerelő katona nemcsak saját pŐttesténéi, de máshol is leszerelhet. Ebből azután hamarosan visszaélések származtak. Nem-