Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1918-10-09 / 41. szám
Budapest, 1918. október 9. 3 bizonyos pontokon a gyakorlat útmutatásai alapján ne szorulna korrektúrára. Így lesz ez a lakásrendelettel is, ezidőszerint azonban lakbéremelésről nem tudok. Kérdező födtünk azután a lakáshivatal működéséről is, amelyre vonatkozólag: a főügyész meglehetősen szomorú képet nyújtott. A közönség türelmetlen, a helyiség rossz, a személyzet elégtelen. Ennek a fontos hivatalnak működése igen súlyos viszonyok közé jutott. A lakáshivatal mai elhelyezésében mondta a főügyész — igen súlyos teherpróbá- kat kénytelen kiállani. A hivatalnoki kar kicsi, nem győzi a munkát. A múlt: napokban nyolc emberünk volt egyszerre spanyolbetegségben, ami olyan állapotot szült, hogy kis hijja, hogy be nem kellett csukni a hivatalt. Egyébként is kevesen vagyunk és a fogalmazói kar működését. módfelett zavarja a közönség türelmetlensége, amely bármennyire érthető is, mégis igen nagy akadálya a munkának. Aki tegnap jelentkezett igényével, az már ma a referenst keresi és a mai rossz lokalitásban valóságos tolakodás van, ahol rendszeres miunkát' végezni teljes lehetetlenség. Nem látja be a közönség, hogy utánjárásaink vaunak, a feleket kell meghallgatnunk, helyszíni szemlét kell tartanunk, amely min’d időt vesz igénybe. Ráadásul a mi helyiségeinkben, a hol a fogalmazói karnak nincsenek külön helyiségei, teljesen lehetetlen állapotok uralkodnak a közönség tömeges felvonulása miatt. Minden megváltozik azonban, ha elfoglalhatjuk uj helyiségeinket és személyzetünk számát is szaporítani tudjuk. Ha mindezzel rendbejövünk, akkor a közönségnek azt az Ígéretet tehetjük, hogy minden kérdést nyolc nap leforgása alatt letárgyalunk, feltéve természetesen, hogy kívülünk fekvő akadályok, mint a megidézettek meg nem jelenése, nem hátráltatja munkánkat. A közönségnek azonban nagyobb belátással kell lennie a; lakáshivatal munkájával szemben. Meg kellene tanulnia a közönségnek, hogy mi lakások közvetítésével nem foglalkozhatunk. mi csak lakásokat rekvirálhatunk, ha annak megvan a módja. Tudjuk nagyon jól, hogy ar közönség lakás dolgában rendkívül szorult helyzetben vám Tudjuk, hogy idegessé és türelmetlenné válik a lakástalanság1 rettenetes helyzetében, viszont azt is be kell látnia mindenkinek, hogy a lakáshivatalban ülni és állandóan a közönség koncentrikus tüzében lenni sem tartozik a legkellemesebb dolgok közé. dóit megérteni, de akit Krúdy Gyula méltányolni tudott Ö mondja, hogyan fiatalodott meg ez a város: „Fiatal kalapácsok csengése, lelkes férfiak okos tekintete és serény munkáskarok acélgép pontosságú munkája zeng vissza az elmúlt évtizedekből. Nappal mindig épitet'ek, palotákra tornyot a nap felé és éjszaka mintha temettek volna: — végtelen sora a temető kocsiknak hordta ki a korhadt anyagot a városból, öreg emberek és öreg házak, régi utcák és szokások tetemeit.“ Ahogy évtizedeken át mozdultak, lendültek a kalapácsok és csendültek az elnyúló vasak, ahogy eltakarodtak a romok, ahogy felépültek a tornyos paloták, Krúdy Gyula mindig itt volt, mindig nézett, mindig bámult a maga vesékig tekintő, mindent látó pompás szemével. A misszióról, amit Polónyi szánt neki, ebben a pillanatban még nem tudjuk megmondani, hogy mint alakul ki. Valahogy úgy szeretnénk látni, hogy odaadnák Krudynak ezt a nagy várost, annak száz meg száz utcáját, csináljon vele, amit akar. Legyen az alkotása egy pompás költemény erről a nagyszerű városról. Az utcák neveiből alakuljon ki a térképen olvasható poézis, amelyben benne lenne mindaz a szeretet és rajongás, amit ez a nagyszerű iró a város iránt érez. Ne Itékezzék fantáziáját, tudását, ízlését, se tradíciók, se a köteles konvenciók. Legyen Budapest térképe olyan, amilyennek az ő tökéletes művészete szánta. Pompázzanak a falakon az ő színes, zengő szavai, az ő emlékezetében, az ő hálájának melegében viruló nagyszerű nevek, legyen Budapestnek igazi keresztapja, olyan, aki a vallás követelése szerint gondozza, ápolja, szereti viruló szép keresztlányát. Ha ez igy lesz és ha kicsinyes szempontok nem fognak Krúdy Gyula munkáján korrektúrát végezni, akkor büszkeségünk lesz az az utcanévsor, amelyben benne lesz ennek a városnak múltja, jelene, fejlődése, magyarsága, szépsége, nagyszerűsége, minden szive-Vobbanása. Kavarodás a Károlyi-toloK Kárai Schreyer Jakabék üzlete Még nem kezdték meg pénteken délelőtt a pénzügyi bizottság első ülését, amikor megjelent a tanácsteremben Schreyer Jakab is, aki egyébként szorgalmas látogatója a bizottság üléseinek. Azok, akik ott voltak, kis csoportokba verődve beszélgettek arról, lesz-,ei hamarosan béke vagy sem, az öreg Schreyer azonban szétreb- bentette őket és siránkozó hangon panaszolta mindenkinek: Azt írták rólam, hogy panamista vagyok... Negyven évi munkásság után kisütötték . . . Az öreg Schreyer mosolyogni próbált — nagyon rosszul sikerült neki— s aztán ugyanolyan panaszkodó hangon folytatta: Én panamista . . . Hallottatok ilyet... A bizottság tagjai nem igen akartak hozzászólni a kérdéshez Schreyer Gliicksthal Samu felé fordult s élesen rászegezte a tekintetét. Oh . . . oh... — sóhajtotta hatalmas hangon QUicksthal s aztán tovább magyarázta, hogy Wilsonnak mi lesz az álláspontja, ha újabb jegyzéket kap tőlünk. Feleki Béla szintén nagyon elmerült a külpolitika kérdéseibe, Havass Rezső az utcák tisztántartásának gondolatával volt elfoglalva, úgy, hogy az öreg Schreyer — mit tehetett egyebet — leült a helyére s várta az ülés megnyitását. Szorgalmasán végig is ülte az ülést, aztán szó nélkül eltávozott. Úgy látszik, Schreyer Jakab most már azon a véleményen van, hogy a Károlyi-féle telekügyben tisztázta magát a pénzügyi bizottság előtt. Neki nincs semmi szégyelnivalója s tökéletes korrektséggel cselekedett, amikor Károlyi Mihálytól megvásárolta a;zit a telket, amely a tanács állítása szerint nem Károlyi Mihályé, hanem a fővárosé. S hogy Schreyerék mennyire biztosak a maguk dolgában, arra nézve semmi sem jellemzőbb, mint az a kommüniké, amely vasárnap jelent meg néhány lapban, s amely igy hangzik: A Magyar Kereskedelmi Hitelbank megvásárolta Károlyi Mihály gróftól Stefániául 4632 négyszögöles telkét 1,181.338 koronáért és ezt parcellázni fogja. Mindenekelőtt állapítsuk meg azt, hogy Károlyi Mihály a Stefán!ia-uti telket négyszögölen- kint 152 koronáért, összesen pedig 704,170 koronáért vette a fővárostól. A Magyar Kereskedelmi Hitelbank 255 koronát adott ezért a telekért, miután megmagyarázta Károlyi gróf meg- bizottainak — Károlyi maga talán nem is tudott erről. — hogy a vétel következtében minden fe lelősséget magára vállal. Ennek megállapítása után konstatáljuk azt is, hogy a tanács a telek parcellázására vonatkozó kérelmet megtagadta, sőt felszólította Károlyi Mihály grófot, hogy a telket sürgősen adja vissza a fővárosnak. Mindezek után hogy meri a Magyar Kereskedőimi Hitelbank hirdetni, hogy a Károlyi-féle telket parcellázza1? Ujjat akar lmzni a tanácscsal, vagy talán a Magyar Kereskedelmi Hitelbank városatya-igazgatósági tagjainak, Schreyer Jakabnak, Silberberg Károlynak, Bihari Mórnak és Wel- lisch Alfrédnak sikerült meggyőzniük a tanácsot, hogy nem neki van igaza, hanem a banknak? Bárhogyan is áll az eset, ezt a dolgot nem lehet a nyilvánosság kizárásával elintézni. Ha a főváros hibázott s ha, a tanács helyesnek tartja, hogy Schreyerék nagy nyereséggel parcellázzák azt a telket, amelyet a múlt héten a főváros még a magáénak vallott, akkor mondják meg nyíltan, hogy a városatya-bizottsági tagok tiszták ebben az ügyben s joguk volt ekként cselekedni. De ha a tanács még mindig fentartja múlt heti álláspontját, akkor nem szabad titkolóznia, s nem szabad mentegetnie senkit. Az összes bizottsági tagok reputációja követeli, hogy közöttük ne legyenek olyanok, akiket minduntalan azzal lehet megvádolni, hogy nemcsak nem védelmezték meg a főváros érdekeit, de egyenesen a főváros érdeke ellen csináltak üzletet. Emlékezzenek csak vissza a bizottsági tagok, hogy a rosszhiszeműség és rosszindulat mennyire azonosította valamennyinket Zeidl Vencellel, s azt akarják-e most, hogy a közgyűlést olyan városatyák gyülekezetének tekintsék, akik mind szívesen feláldozzák a főváros érdekeit a maguk külön üzleti céljuk javára? korsós az épitöanyaMeíyekért Az építkezések uj rendje A napokban uj ácsorgás kezdődött Budapesten, de ennek az ácsorgásniak színhelye többé nem az utca, hanem a központi városháza harmadik emeleti folyosója. Krátky János tanácsnok ügyosztálya előtt ácsorognak azok, akiknek építőanyagra van szükségük, mert a legutóbb megjelent kormányrendelet értelmében a főváros véleményezi, illetve teljesiti vagy nem teljesiti azokat a kérelmeket, amelyeket építőanyag kiutalása iránt nyújtottak be. S nehogy azt higyja valaki, hogy az ácsorgás csak ideiglenes, vagy véletlenségből támadt; ez az ácsorgás egy csöppet sem hamisított, hanem igazi pesti ácsorgás, amely ezután még csak nőni fog. A legutóbbi napokban már tizen-tizenketten álltak sorjában az építkezési ügyosztály előtt, várva azt a pillanatot, amikor megkaphatják az építőanyag-jegyüket. Mert ilyen is van. Nincs ugyan külön téglajegy, mészjegy vagy cementjegy, de a főváros utalványt ad és csakis ennek az utalványnak ellenében lehet építőanyagot vásárolni. A kormány ugyanis lefoglalta az építőanyagokat s az erre vonatkozó rendelet kimondja, hogy az építőanyagra egy bizonyos minimális mennyiségig a főváros, azontúl pedig a kereskedelemügyi minisztériumiban fölállított miniszteri, biztosság ad vásárlásra jogosító utalványt. A kormányrendelet elsőfokú hatóságot említ, ami Budapesten az elöljáróság, de az elöljáróságok tiltakoztak a rájuk rótt nagy munka ellen, de. egyébként is belátta a tanács, hogy az utalványok kiosztását nem kerületenkint, hanem egységesen kell kezelni s igy utalta ezt a föladatot az építkezési ügyosztályba. A helyzet ma az, hogy ha valakinek építőanyagra van szüksége, akkor az építkezési ügyosztályban kell jelentkeznie. Itt legelőbb is meg- állapitják, hogy van-e építési engedélye, azután pedig azt vizsgálják meg, hogy csakugyan annyi anyag kelJ-e neki, mint amennyit kért? Amikor mindezt konstatálták, egy bizonyos mennyiségig az ügyosztály rögtön kiállítja a vásárlásra jogosító utalványt, nagyobb mennyiség esetén pedig véleményezve fölterjeszti a kérést a miniszteri biztossághoz, amelyben a főváros is. képviselve van Krátky János tanácsnok személyében. Az építőanyag előállításával foglalkozó gyárak csakis utalvány ellenében adhatnak el építőanyagot. Annak ellenére, hogy a gyárak bejelentő kötelezettsége csak e hónap 8-án jár le, az ügyosztályban máris igen sokan jelentkeztek, sőt, mint föntebb megírtuk, már szabályszerű ácsorgás is kifejlődött a harmadik emeleti folyosón. Eddig csupa olyan ember jelentkezett, akinek kisebb mennyiségű anyagra volt szüksége, s közülük egyet sem utasított el az ügyosztály. Voltak többen, akiknek az igényét lemérsékelték, de minden kérelmező kapott építőanyagot. Természetes, hogy napról-napra többen vannak, akik anyagot kérnek, ezért az ügyosztályban valószinüleg külön alosztályt kell szervezni az építőanyag kiutalására. Ma nég nincsenek tisztában azzal, hogy miképpen szervezik ezt az alosztályt, de a gyakorlat sok értékes útmutatót fog adni a szervezésre. Már ma is többen dolgoznak kizáróan azon, hogy megállapítsák, vájjon a kérelmezőknek tényleg mekkora mennyiségű építőanyagra van szükségük? Az építőanyag előállításával foglalkozó gyáraknak ezentúl minden hónapban be kell jelenteniük a készletüket. Az első bejelentésnek e hónap 8-ika a határideje, amelynek elmúlta ] után a miniszteri biztosság pontos statisztikát fog készíteni az ország területén lévő anyagról. Az eddigi jelentések szerint az országban meglehetősen nagy mennyiségű anyag van, különösen a vidéken, ahonnét elsősorban a vizi utón elszállítható anyagokat fogják a fővárosba hozni.
