Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1918-06-05 / 23. szám
Hetedik évfolyam Budapest, 1918. junius 5-én 23. szám q»iiamaiiiaiiiniiiaiiiaiiiaiiiamaiiminniimiimiiiDmpiiipmamnmnnioiiiamamainn»namaiHBiiiDinc ELŐFIZETÉSI TtRXKt Egész évre .......... 2S K. F*tl évre ............... 74 K. Eg yes számok hajtható!* a Madó hivat a than. Városi, politikai és közgazdasági hetilap Felelős szerkesztő t DotCSÓ JEntH Jlfegfetcnlk minden szerdán, Szerkesztőség és kiadóhivatal t VI, kér. Szív-utca ....... IS. szám Te lefon .............. 137-13 ... A gyomrunk ma a legféltettebb kincsünk, ő az, akié minden atyai gondosságunk, szerető ápolásunk. A háború elkényeztetett kis árvagyerekké tette ezt az azelőtt lenézett emberi szervet és ma ott tartunk, hogy egy városi tanács egész működését aszerint Ítéljük meg, hogy milyen közélelmezési politikát csinált. A költségvetés nem lehet olyan tanulságos ma Budapest lakossága számára, mint az, hogy miket kér a közélelmezési minisztériumtól félévi közélelmezési jelentése kapcsán a főváros tanácsa. Megelégedéssel kell konstatálnunk, hogy a tanács, amelynek működését bizony igen sok tekintetben szigorú kritika alá kell venni, köz- élelmezési kérdésekben megmaradt amellett a pesszimizmus mellett, amelyet Folkusházy még a háború első esztendejében oltott beléje. A pesszimizmus szérumja megfogant és ezáltal elértük azt, hogy négy keserves háborús esztendő alatt egyetlen-egyszer volt csak egy huszonnégy órán át kenyérbeli megszorultságunk és az apróbb múló bajokat leszámítva, nagyobb kellemetlenségünk csak a margarinnal való találkozásunk alkalmával volt. óvatosan, mindent előre biztositva, mindig a legrosszabbra számítva lehet ma csak közélelmezést csinálni és a városházán megtanulták, hogy ez az egyetlen norma, amelyhez végletekig, körömszakadtig ragaszkodni kell. Nem árt egy futó pillantást vetnünk arra ,hogy melyek azok a pontok, amelyekre nagyobb gondot kell fordítani, hol lehet és hol kell könnyíteni a lakosság helyzetén. Elsősorban a liszt kérdésében kell megmozdítani minden követ, hogy mi, az agrárállam fővárosának lakossága megkapjuk azt a fejkvótát, amelynek hiánya már eddig is sok szenvedést okozott a lakosságnak, amely a drága hús és az állandó főzelék- meg tojáshiány mellett legalább elegendő kenyeret és tésztát akar enni. E tekintetben más a német és az osztrák helyzet, mert ne felejtse el senki, hogy mi vagyunk a tésztaevő ország, amely, sajnos, mindenkor leginkább rá volt szorulva Karlsbad gyógyító vizére. Hogy ez sikerülhessen, a főváros természetesen állást foglal a gabonának a cséplőgépnél való lefoglalása mellett, amely még mindig humánusabb eljárás, mint a részletekben való, örökkön megismétlődő, ezerszer zaklatóbb rekvirálás. Eljutottunk az államszocializmus beteljesedéséhez, amikor a közszükségleti cikkek fölött csak az emberek közületei parancsolhatnak, de az egyének nem. A városi lakosság is megkövetelheti a maga kenyerét, mert a város is tesz any- nyit a faluért, mint a falu a városért. Legyen ott tehát Budapest magtárában már az ősszel mind az a kenyér, amit a jövő esztendőben meg fogunk enni. De legyen ott a hidasban a kellő mennyiségű hizó malac is, legyen ott a disznóknak szóló kukorica, legyen bab, borsó, lencse, bízzanak a fővárosban, amely négy esztendőn keresztül jól spórolt, jól sáfárkodott. De gondoskodni kell más élelmiszereink kellő mennyiségéről is. Emeljék fel a régi magasságra a cukor fejadagját, akadályozzák meg a tojással való visszaéléseket, adjanak a szegény népnek, ha az állam ráfizetésével is, olcsó húst, mert aki dolgozik, annak, ha másra nem is, de arra, hogy egyék, mindenesetre joga van. Hárítsák el a veszedelmet, ami már a közeli hónapokban a zsir miatt ránk várakozik. A főváros idejekorán teszi meg e tekintetben előterjesztő lépéseit, senki sem mondhatja majd, hogy későn jelentettük be a?, igényeinket • « • Az autotaxi benzinhez jutott és a mai közlekedési mizériák között boldogan üdvözöljük a hirt, hogy negyven kocsi áll ismét majd forgalomba. Hogy ezt a boldogságot újra tarifa- emeléssel fogják majd a vállalkozók megünnepelni, erre sem igen vetünk ügyet. Ha mást nem, azt mindenesetre el fogjuk érni, hogy a hadimilliomosok átengedik a helyüket a villamoson, ami — tekintettel ennek a társadalmi osztálynak veszedelmes elterjedésére — nem lesz lékicsiny lend ö térbeli nyerésé.g Az autotaxi olyan mint a fiatal liba. Valaha a polgárembernek is jutott belőle ha ki akart rúgni a hámból, ma azonban a pincér a hadimilliomosnak is csak a fülébe meri sugni, hogy mit kóstál egy porció. A közlekedési ügyosztály azonban megfeledkezik arról, hogy neki elsősorban nem a dúsgazdagok kényelméről kell gondoskodni, hanem arról, hogy a munkába siető polgárság közlekedési eszközhöz jusson. Erre a célra peóig valószínűiég alkalmasabb lett volna, ha a negyven kocsira való benzinből inkább néhány autóbuszt helyeznének üzembe. Az autóbuszok azonban tovább is háborús álmukat fogják aludni, s mi koptathatjuk tovább a cipőnket, amelyről ma még nem tudhatjuk, hogy lesz-e és mikor lesz utódja? A pékek a héten csatázó kedvükben voltak. Nagyokat húztak a malmok fejére, támadták az agráriusokat és kegyetlenül neki rontottak a Zsákelosztó Hivatalnak. És mindjárt — panaszaik kapcsán — levonták a konzenkven- ciát: fel kell emelni a kenyérárakat. Nekik nem az a fontos, hogy a visszaéléseket megtorolják és mindenkinek az üzletét a rendes medrébe szorítsák vissza, hanem az, hogy ők is résztvehessenek a nagy osztozkodásban. A tanácsnak azonban nem szabad elfelejtenie, hogy ha semmit sem lehet megóvni az uzsorától, a kenyérnek nem szabad semmiképen az uzsora karmai közé kerülni. A pékeket sem kell külön szánni és megsajnálni, mert az ö soraikban sem egészen ritkák a hadimilliomosok. A margarin engedelmeskedett Sümegi Vilmosnak. Az uj tanácsjegyzők ugyan nem magyarosították meg a nevüket, de a margarinból már ételzsir lett. Úgy látszik a tudós, de végtelenül jámbor vegyész urak azt hiszik, hogy a budapesti közönség gyomra annak idején nem a margarint, hanem csak annak idegenül hangzó nevét nem tudta bevenni. Az ételzsir álarcában tehát a margarin újabb offenzív ár a készülődik és ezt annál inkább jogosan teheti, mert a főváros tanácsa máris bejelenti, hogy az idő őszrehaj- lásával már nem lesz elegendő disznózsírunk, ha csak a közélelmezési miniszter nem gondoskodik rólunk. Bún Sámuel és fiainak tehát minden oka meg van arra, hogy dörzsöljék a markukat, mert két margarin készítésre berendezett gyáruknak lesz mit cselekedni. A kereskedelmi kikötő és a balparii csatornázás A költségvetés készen van, az uj kölcsön is útban, annak, hogy egyet-mást, a legszükségesebbeket meg lehessen valósítani, a pénzügyi lehetősége megvan. Sajnos csak a pénzügyi lehetősége, mert egyébről semmiről sem lehet szó. Fölkerestük Fock Ede tanácsnokot, az ut- és csatornaépítési ügyosztály vezetőjét és megkértük nyilatkozzék a Fővárosi Hírlap számára legközelebbi terveiről és szándékairól. Fock tanácsnok a következőket volt szives elmondani: A kereskedelmi kikötő partfalai. A pénzügyi lehetőségek mellett ott állanak azok a lehetetlenségek, amelyeket az anyaghiány és az anyagárak horribilis magassága miatt nem tudunk leküzdeni. A keleti harc téren valamint a budapesti .eírődépitésnél felszabaduló anyagokra, különösen a gömbvasakra nézve bejelentettük igényeinket, ezideig azonban Ígéreten kívül még semmit sem kaptunk. — Első dolgunk lenne természetesein a budapesti kereskedelmi kikötő megépítése. Most van folyamatban a kikötő partfalának méretezése, amely rendkívül fontos és nehéz munka. Olyan pontos és lelkiismeretes munkát kell végezni, amilyenhez fogható alig van. Meg is kezdjük a partfal építését, mihelyt a kellő anyag rendelkezésünkre áll. Vasat ígértek, de még nincs, Resicáról fogjuk kapni, de nem tudták garantálni, hogy mikor. Cementünk van már és pedig egyrésze már a helyszínére is érkezett. — A partfalméretezés a legfontosabb feladat. Hogy milyen felelősséggel jár, arra alig tudnék jellemzőbbet mondani, mint azt, hogy semmi néven nevezendő építmény nem dőlt be még annyi, mint partfal és támfal. Egy partfalnál olyan dinamikai határok lépnek fel, hogy azok igen könnyen rombolni tudnak. Rendesen viz megy az építmény alá és az okozza a veszedelmet. Nemrég például az Albrecht-uton volt bajunk egy támfallal, amely egy miliméterrel elmozdult és összeomlással fenyegetett. A támfalat sikerült megmenteni, de csak nehezen tudtuk megállapítani, hogy a bajnak az oka abban rejlett, hogy valahol a támfal fölött egy vízcső megrepedt. Tanácsnokságom elején 1912-bem összesen öt támfallal volt bajunk, az Albrecht-utival, az Ilona-utival, a Csónak-utcaival, a Mechwart-szobor mellettivel és az alag- utival. Egy év alatt öt támfal! Az ok természetesen a régi rosszul sikerült méretezésben rejlett. Epen ezért a kereskedelmi kikötő partfalainak méretezése, amely most van folyamatban, a legnagyobb gondossággal folyik. — A budapesti erődépitési igazgatóság, amelynél igen nagy mennyiségű gömbvas szabadul föl, megígérte, hogy juttatni fog a keres- kediellmi kikötőnek. Eddig még nem kaptunk, de bízunk a szives Ígéretben. Ha aztán vas lesz, akkor megkezdjük a partfal építését. A közgyűlés ezeknek a munkálatoknak a megejtésére két millió koronát engedélyezett és meg vagyok róla győződve, hogy ha a terveket bemutattuk, a miniszter engedélyezni is fogja ezt az ös.z- szeget. Az Alagút viztelenitése. — Az imént tanácsnok ur az Alagutat említette, — mondottuk — mennyire vannak az Alagút viztelenitési munkálatai? — Az Alagút viztelemitése természetesen állami feladat. A munkálatok tárnákkal Zie-
