Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-12-05 / 49. szám

2

Budapest, í917. deeember 5.

részben (250) egyszoba-konyhás. harmadrész- beai kétszobás és végül pedig liárömszobás. Jakások lesznek. A háromszobás lakásokban két nagyobb és egy kisebb szoba lesz és arra számítanak, hogy ezekben akár jobbmődu polgár- családok is ellakhatnak. A szükséglakásokat földszintes, Iegfölebb egyemeletes házakban helyezik el és lehetőleg minden lakás, kap egy kis előkertet. A barakkházak helyei még nincsenek kijelölve^ de telke magának a fővárosnak is bőven van, szükség esetén azonban attól sem fognak visszariadni, hogy erre a célra telkeket rek- viráljanaik.

Népélelmezési premier

Bíró Henrik népélelmezési osztályvezető nyilatkozata

A népélelmezési Scyllák'és Charibdisek kezdenek kipusztulni és a héten meglesz a premier, amelyet annál nagyobb érdeklődés előz meg, mert a legjobb akarattal sem lehet elmondani, hogy a szervezkedés valami simán és gyorsan mént volna. Még amikor Kürthy Lajos báró volt a Közélelmezési Hivatal elnöke, a Tisza-kormány három millió koronát engedélyezett a népkonyhák céljaira, de mégis huzódott- halasztódott a dolog, mert a kormány és a főváros nem tudtak megosztozkodni a feladatokon. Aztán kor- mányváltózás, majd megint miniszterelnök-csere történt, a Közélelmezési Hivatal elnökéből is miniszter lett időközben, végül pedig a népélelmezés egész gondját a közélelmezési minisztériumból a népjóléti minisztériumba helyezték át és Hadik gróf helyett Batthyány gróf leüt a népkonyhák patrónusa. Mindez persze időbe került és mikor már a népélelmezési akció a munka vonalába kezdett volna jutni, akkor jött Demi é n tanácsnok betegsége és az a felfedezés, hogy H u b ért Emil dr. ideiglenes hivatalnok nem háborús népkonyhákat akart csinálni, hanem olyanokat, amelyekből akár kiállítást lehetett volna csinálni. Szerencsére erre a pazarlásra idejekorán rájöttek és a túltengő ambícióval rendlelkezö tisztviselő terveit félredobták. Persze, ez újabb időveszteség volt és ha e hét második felében miég is nyílik az első budapesti népkonyha, bizony már nem lehet eltagadni, hogy nagyon benne vágyunk a télben és a népélelmezési akció igen fontos időveszteséget szenvedett.

Mégis örömmel láttuk az első plakátot az utcán és felkerestük beckói Biró Henrik fővárosi bizottÖreg panamisták.

A panamáról minden kornak más a felfogása. Mikszáth Kálmán még nyíltan beszélt, mint legfőbb jói ól, a pártkasszáról. Az ellenzék is nevetett jókat ilyenkor, valamint a husosíazekat sem volt valami szégyen anno dacumal (nem is olyan régen) emlegetni. Most aztán egyszerre mindezt a régi kedves és nyílt panamát, amiről mindenki tudott, pellengérre állították, hogy helyet adjanak a titkos, a bűnös, a nagy, a börtönreérett panamának. Egyszóval a kor nem jobb, csak álszemérmcsebb lett.

Ne is essék tehát zokon, ha öreg panamistákról beszélünk, hiszen maga a történelembuvár, aki a múlt ködös tengeréből kihalászta őket, szintén hivatkozik a különböző korok különböző erkölcsi felfogására. A tizenhetedik század végén és a tizennyolcadik eleién például Pesten és Budán nem volt szégyen a „kijárás“, sőt ezért nyíltan „honorárium“ járt. Általában a fizetés inkább olyan szivarra való valami volt. Pestváros polgármestere egy esztendőre kapott 600 forintot. Ellenben a mellékjövedelem avanzsált íőjövedelemmé és bizony a városházán, azaz hogy a városok házain (Budán és Pesten) alighanem az volt az elv. hogy fizesse meg a tisztviselőkét az. akinek szüksége van rájuk.

A mellékjövedelem kétféle volt. Ékes latin nyelven az egyiket akcidenciának, a másikat honoráriumnak hívták. A tisztességesebb, a ma felfogása szerint korrektebb mellékjövedelem az akcidencia volt. Ezt a törvény rendelte és tulajdonképen mun- kadij volt, amit ma is fizetnek a falusi jegyzők irodáiban még a marhapasszus kiállításáért.

Az akcidencia miatt tehát nem kell álszeménne- sen megcsóválnunk a fejünket, bár talán legközelebbi utódainknak már ez sem lesz majdl ínyük szerint való, aminthogy vau is abban valami, hogy a hivatalnokot fizesse meg a köz, ne pedig az egyes ember. A „honorárium“ azonban már olyasvalami volt, amelyről ha csak egyet látnánk, azt kellene mondani annak élvezőjéről, hogy „lám lám, az öreg panamista, kétszáz év előtt élt és máris hogy értett

sági tagot, aki a népjóléti minisztériumban a kormány meghívására égjük irányítója a népélelmezési akciónak és vezetője a népélelrnezési; osztálynak. Biró Henrik kérdéseinkre a következő érdekes részleteket mondta el a népjóléti minisztérium és a főváros közös munkájáról a Fővárosi Hírlap tudósítója előtt:

Megindul a gyűjtés.

— Amikor a népélelrnezési akció újabb fejleményeiről szólok, mindenekelőtt Izabella főhercegnő őfensége munkájáról kell megemlékeznem. A főhercegasszony szeretetteljes érdeklődéssel viseltetik a népélelmezés kérdése iránt és fáradtságot bem ismerő tevékenységet fejt ki és a hét folyamán az ő vezetésével meg- inclul a nagyarányú gyűjtési akció és olyan auspicimnokkal, amelyektől a legszebb eredményeket várhatjuk. Nagy érdeklődést tanúsít azonban Őfelsége, a király is, aki a budapesti nép és az ország népe sorsát e tekintetben is szivén viselik

A vidéki városok és a környékbeli községek.

Akciónk különben nem szorítkozik Budapest székesfővárosa területére, hanem kiterjed az egész országra. Ma tehát „országos népéiel- mezésii akcióról“ kell beszélni. Erkölcsi és anyagi megsegítésben részesítünk minden várost, amelynek lélekszámú 10,000 fejnél nagyobb. Különös súlyt kiejll helyeznünk a főváros környékére, ahol tudvalevőleg hatalmas munkástömegek laknak. Erzséheítfalva, Kispest. Újpest, Rákosliget, Rákospalota. Rákoskeresztúr, Soroksár, Cinkota és a többi szomszédos községek lakosságának igen nagy percentje ipari munkás, akik legnagyobbrészt Budapesten keresik kenyerüket. Ezekkel a szomszédos községekkel, valamint a nagyobb vidéki városok vezetőségeivel is állandó tárgyalásokat folytatunk. Azoknak a vidéki városoknak a száma, amelyek eddig segítségünket kérték, mintegy hatvanra telhető. Ezeken a helyeken -— ellentétben Budapesttel — az élelmiszerrel való ellátás nem tartozik a népjóléti minisztérium hatáskörébe, hanem kizárólag a hadikonyhák szubvencionálása a gondunk.

30 filléres és ingyenes ebédek.

— A fővárosban az anyagi támogatásnál sokkal fontosabb kérdés a konyháknak élelmihozzá!...“ De hát ismétlem, a kijárás, aminek jutalmát finoman és nyíltan honoráriumnak nevezték. És a magas állami vagy városi funkcionárius, aki valamely eljárásáért egy házat kapott jutalmul, pirulás nélkül fogadta a kapuban előkelő barátait. Annyira divat volt ez, hogy e kor egyik legkiválóbb történetírója feljegyzi: „a városi tanács is a felsőbb hatóság tisztviselőinek, digni- 'iáknak, vagy amint nevezték a város P«i trónusainak és protektoraiiuk nemcsak utólag, de előre is osztogatott jutalmakat, sőt megígérte, hogy ügyének sikeres lebonyolítása esetére jutalomra számíthatnak.“ Nem volt ez más, mintha ma Bárczy polgármester egy millió jutalmat ígérne Wekerle miniszterelnöknek a negyedmilliárdos beruházó-kölcsön jóváhagyása fejében, vagy ha Sándor Pál ígérne ugyanennyit Bárczynak a köziül tarifaemelésének a közgyűlés által való elfogadtatásáért.

Akkoron magas állami tisztviselők és a bécsi udvar hivatalnokai egészen természetesnek tartották az ilyesmit és a szóbeli tárgyalások kiinduló pontját mindenesetre ezeken a helyeken kell keresni. Ma az ilyen csekélységek miatt egy csinos sajtóbotrányon át kétségkívül nehéz rabságot szenvedne a vakmerő közhivatalnok. A tizenhetedik század újságírói azonban ügyet sem vetettek az ilyesmire, Grassalko- vics bárónak, az udvari kamara elölülőjének nevét ilyesmi miatt soha ki nem Írták az újságba, pedig ugyancsak rájárt a város kasszájára. Olyan diszkréten kezelték az ilyen ügyeket, hogy szinte ma is szemérmetlenség újságban firkálni róla. A dolgok természetes rendje az volt, hogy a város szépen elszámolta a Qrassalkovics bárónak adott „honoráriumokat“ és a.z udvari karúdra, amelynek Orassal- kovics báró volt az elölülője, szépen rendbenhagyta ezeket a számadásokat. No ugy-e, hogy egészen egyszerű a dolog?

Azaz, hogy egyszer mégis baj akiadt. Buda városának egyszer nagyon tapasztalatlan számvevője vagy pénztárosa lehetett, mert egészen meztelenül kiírta egy bizonyos ilyen összeg elé Qrassalkovics

szerrel való ellátása, jtt tulajdonképen ez teszi főfeladatunkat. Ha e tekintetben nem tudnánk megfelelően gondoskodni, az egyesületi, konyhák kénytelenek lennének üzemüket megszüntetni. A fővárosi konyhák felállítására a kormány három millió koronát adományozott, amelyből a főváros megkapja a bidrendezkedési költségeket, amelynek ellenében azonban a főváros önköltségen adja az ételeket. A tonyhák fölállítására különben a főváros 500,000 korona elszámolandó előleget kap.

— Utolsó végrehajtó bizottsági ülésünkön,, amelyen Batthyány Tivadar gróf miniszter elnökölt, elfogadták az én álláspontomat, amely szerint a népkonyhákat és polgári étkezőket nem törekszünk egyszerre üzembe helyezni, hanem azokat szukcesszive nyitjuk meg. Akciónkban A. és B. tipusu konyhákat különböztetünk meg. Az A. tipusu konyhák a legszegényebb, a B. típusúak pedig a polgári osztályok számára lesznek szervezendők. E hét folyamán, való- szinüliüg a hét második felében megnyílnak az első A. tipusu konyhák, amelyek 30 filléres ebédekkel látják el a legszegényebb néprétegeket. Ezeket az ebédeket részben hatósági, részben magán-egyesületi konyhákban szolgáltatjuk ki. A harminc filléres ebédekre való jogosultságot egy hónapos jegyfüzet kibocsátással adjuk meg. Ma ugyanis a régi 30 filléres ebédek 50—56 fillérbe kerülnek az egyesületeknek, az állami hozzájárulást ilyenformán ebédenkint 30 fillérben állapítottuk meg. A minden ebédnél fenmaradó pár filléres hasznot az egyesületek amúgy is jótékonycélra adják. Az egyesületi népkonyhákban minden ebéd ellenében a lefizetett 30 filléren kívül egy-egy szelvényt is leszakítanak a jelentkező jegy füzetéből. Ezeknek az összegyűjtött szelvényeknek beszolgáltatása alapján történik azután a leszámolás. Ahány szelvényt szolgáltat be az illető egyesület, annyi 30 fillért kap tőlünk.- Hogy azonban azokra az elemekre is gondoljunk, amelyeknek 30 fillérjük sincs egy ebédne, az elöljáróságok ingyenes jegyeket is bocsátanak ki. Az ilyen ebédeknél 30 fillért az ledőlj áróság, 30 fillért pedig mi téritünk meg* Ezekben az A. tipusu 30 filléres ebédet kiszolgáló konyhákban középszámitással 15,000 ember ellátására számítunk, de el vagyunk készülve arra is, hogy a tél legszigorúbb napjaiban 20,000 emberre kell gondolnunk.

pgjjjjjpsa^ Antal bárónak, az udvari kamara elölülőjének nevét. Hát ez má»- mégse megy és Qrassalkovics visszaküldte ezt a számadást és utasította Buda városát, hogy a hibát hozza rendbe. 1698. január 20-ikán kelt azután Buda városának az a határozata. amelv úgy döntött, hogy a kellemetlen lapokat hivatalosan kitépeti és ui lapokat tétet a számadásba, amelyen rajtuk lesz ugyan a honorárium elszámolása, de nem lesz rajtuk a Qrassalkovics báró neve. Ki is tépték a pikáns lapokat, de frivol aktaként itt maradt az utókorra a város határozata, amely egészen nyíltan megmondta, hogy miért keL- lett uj lapokat csúsztatni a számadásba. Istenem, szép is az a diszkréció ...

Buda városa Szír may Istvánnak, a János király privilégiumának feltalálásáért egy házat adott honoráriumképen és azt a polgári terhek alól örök időkre felmentette. Ügyetlen ember volt azonban Szirmay István: sohase kapta meg a házat és amikor azt 1710-ben Schwingheimb Lipót megvette, azt Buda városa adta el.

Sőtér Ferenc, Pestmegye alispánja különben szintén kapott egy házat honoráriumként az 1695,-iki határjárás emlékéül. Szunyogh Imre az 1703-iki határjárásért viszont csak azt az előnyt kapta, hogy házát a katonai beszállásoktól felmentették. Pedig Szunyogh Imre nagy szolgálatot tett Pest városának, ö állapította meg ugyanis, hogy Kőbánya Pesthez tartozik, nem pedig, mint Qrassalkovics állította, Szent-Lőrinchez.

Akik honorárium címen pénzeket kaptak, ki vannak jegyezve és pedig Batthyány Adám gróf, az udvari kamara elölülője, Billard főhadbiztos, C a r a f f a gróf, C s á k y Zsigmond gróf, Desewy, Eux, Qrassalkovics Antal báró, Gyű n gél, Huniad, H über főhadbiztos, J á s z y Pál udvari kamarai tanácsos, J ö r g e r gróf, Budavár parancsnoka, K a r a f f i á t kancelláriai titkár, König Ferenc, budai térparancsnok, Nagy Zsigmond, Pálffy János gróf, nádor, Péterffy báró, S alle b u r g gróf, az udvari kamara elölülője, S i g r a y János báró, S t ö b r hadbiztos, Styrum gróf, Bu-