Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1917-12-05 / 49. szám
Budapest, 1917. december 5. ó A hadikonyliák és a polgári étkezők. _ A fővárosi akciónak az a része, amely a hadiktmyhákban talál ellátást, szintén rövidesen megkezdődik. Addigra elkészülnek a minden kerületben (tehát összesen. íiz) kibérelt helyiségek. Itt már polgárt rétegeket fogunk élelmezni és pedig olyanokat, akik az ebédet hazaszállítják. Felvette azonkívül a főváros a maga akciója kenetébe a polgári étkezőket is. ilyen polgári étkező a főváros különböző pontjain hat darab lesz. Itt az ellátandó sze nélye,k a helyszínén fogják elfogyasztani ebédjüket. Ezeknél a helyiségeknél igen nagy nehézségekbe ütközik a berendezés megszerzése. Az asztalokat, evőeszközöket és térítőkét megszerezni ma nem könnyű dologi Különösen az abroszokkal van nagy baj és bizony megeshetik, hogy terittetlen asztalnál kell majd étkezni, ami semmiesetre sem katasztrófa, ha különben az ebéd ízletes és tápláló. Az ebéd szállításához szükséges termoszokat Berlinből várjuk és ha azok is megérkeznek, akkor december végén a polgári étkezőkéi is megnyitjuk. — A hadikonyhák megnyitása előtt különben Csupor József dr. fővárosi tanácsnok és Medve Miklós dr., a népjóléti minisztérium titkára társaságában Becsbe utazom, ahol a bécsi hadikonyhák szervezetét fogják tanulmányozni. Biró Henrik érckkes nyilatkozatához még hozzáfűzzük, hogy azok az egyesületek, amelyeket a népjóléti minisztérium a legszegényebb néposztályok ellátására szolgáló akcióba bevont, a következők: az V. kerületi Népháza, az L, II., 111., VI., Vili., IX. és X. kerületi Általános Közjótékonysági Egyesületek, Weiss Manfréd jótékony konyhája, Mautner Alfréd hadikonyhája Kohner báró népkonyhája, az Omike Menza Akademika, az Országos Katholikus Növédő- Egyesület, az V. kerületi izr. Nőegylet leány- menzája, az orthodox izraelita népasztal, az izr, siketnémák intézete, az Uránia Nővédő-Egyesii- let, a Fővárosi Gyermekkert Egyesület, az Izr. NőegyM népkonyhája, a székesfővárosi melegedőszoba és levesosztó, az Eötvös levesosztó, valamint a Tisztviselőnők és Diáknők Otthona. Mindezeknek a konyháknak a kibővítése szintén küszöbön van. hogy nagyobb termelőképességet biztosítsanak számukra, mint a múltban volt. davár parancsnoka, Zenney, kamaraigazgatósági tanácsos. Ahol név nincs, ott is sok helyen ott van „a budai kamaraigazgató“, a „főhadbiztos felesége“, az „udvari kamara elölülője“, vagy a „várparancsnok titkára“, ha pedig az ügy még diszkrétebb volt, akkor ez volt a sablon: „a város egy nagy patron usának.“ A .,honorárium“-nak a kegyelemdöfést Mária Terézia 1755-iki rendelete adta meg. Tudniillik azóta csak titokban osztogatták őket. A társaság különben, amint a fenti névsorból látható,, igen vegyes volt. Előkelő főuraink, piég a nádor is, éppen úgy elfogadták a honoráriumot, mint Fux ur, vagy a főhadbiztos felesége. Néhány nevet a német jegyző nyilván rosszul irt le, de alig lehet, 'nehéz kitalálni, mi az eredetije a „Desewy“ vagy a „Huniad“ névnek. Milyenek voltak a honoráriumok, nem tudjuk, de a szegény Pest város inkább adott egy házat, vagy telket mint egy aranyat. Amaz kevesebbjébe került neki és több volt belőle. Nagyon szegény volt még akkor Pest városa, az öreg panamisták sem kereshettek rajt sokat. Volt egy sörháza. egy korcsmája-, két téglavetője' és aiz a pénze, amit vámként beszedett. így történhetett, hogy a tanács 1709. március hó 7-ikén határozatot hozott, amely igy. hangzott: „Dem Schnabl die Versicherung zu geben wegen h er gebenden Kerze n, v n d t zwar d'ermahlen 3. Kerzen zur B u r g e r w a c h t, nach Ostern aber 2. Woven nach Bessern Ze itten y.ndt wann d i e S t a 11 B e y M i 11 e 1 sein w i r d t, i'r e Con tert'irung foil gen volle.“ Vagyis, hogy legyen nyugodt a kereskedő ur az öt szál gyertyáról (fontja 7 krajcár) szóló számlát biztosan ki fogják fizetni, mihelyt jobb idők járnak a város fölött. Ugy-e, hogy egészen ártatlan a dolog? Ilyen viszonyok között vájjon mit kereshettek a szegény panamisták? A számember a sajtó ellen „Munkarend“ a Muszerüzemben A főváros Müszerüzemében az utóbbi időben egymást érik ti munkásmozgalmak. A háborús viszonyok mellett a munkásság megélhetését állandóan újabb és újabb béremeléssel kívánja mifcigkönnyiteni. így van ez más magánüzemekben is, de jellemző, hogy a szociálde- mOikrata-párt lapjában megrovást kalandok keretében még magánüzemek sem szerepelnek olyan sáriin, mint a fővárosi miiszltírtizem. De a fővárosi üzemek sorában is kivételes helyet kapott e tekintetben a müszeriizem. A legfőbb oka. ennek nyilván az, hogy az üzem élén egy számember és nem kereskedő áll, aki dédelgetett számfai érdekében akár az élettel is szembeszáll. Legutóbb a múlt héten volt sztrájk a Miiszeriizemben. Redő Tivadar igazgatónak végre teljesítenie kellett a munkások minden követelését. Most aztán sürgős választ adott Bedő igazgató a munkásgyozelemre. Szombaton délben a fizetések kiadása alkalmával uj „Munkarend“-Ut terjesztett a munkások elé, amelyet azoknak alá kellene Írni. Egyelőre azonban bizonytalan, hogy ez meg fog-e történni? A munkások ugyanis sok komoly sérelmeit találnak a munkarendben, amely mindenek felett arra pályázik, hogy a munkásoknak a sajtóval való érintkezését szigorú tilalom alá vegye. Ez azonban olyan végtelen rövidlátásra mutat, hogy jóindulattal figyelmeztetni kell Bedő igazgatót, álljon d ettől a lépéstől, mert a szervezett munkásságot ilyen kicsinyes eszközökkel még soha senki sem tudta terrorizálni. Emlékezzék csak rá Bedő ur, hogy nemrég We- kerle Sándor miniszterelnök tett olyan kijelentést a parlamentben, amely a munkásság szervezkedési jogára nézve sérelmes volt és a bölcs miniszterelnök kijelentéseit még aznap visszavonta. Képzelje el most Bedő ur, hogy milyen kicsike pont ő Magyarország miniszterelnökéhez képest. Az uj munkarendben kétségkívül vannak olyan intézkedések, amelyeket a munkásság szívesen fogad. Főbb pontjai a munkarendnek ezek: minden munkás csak abban az üzemben foglalkoztatható, amelybe felvétetett, 14 évesnél fiatalabb munkást nem vesznek fel, a munkásokat óradij szerint fizletik,. mindenkinek van hatheti prétbaideje, a munkások által okozott károk az igazgatóság által megállapított összegben, megtérítendők, a károkért a műhelyben dolgozó munkások egyeteme is felelős, idegenek csak az igazgató engedelmével, annak vagy inegbi- zottjámak kíséretében tekinthetik meg az üzemet, az igazgató a távozó munkásokat megmo- toztathatja, a munkások kötelesek illedelmes, erkölcsös és tisztességes magaviseletét tanúsítani. Mindezen kívül a szokványos munkafeltételek vannak benne a munkarendben és a tulaj- donképeni sérelem a 22-ik pontban van, amely szóról-szóra igy hangzik: 22. Mindenkinek a imi u n k á b ó 1 való rögtöni elbocsátás terhe mellett tilos az üzemben magánmunkát végezni, az üzemnél az üzemnek szállítóktól borravalót, vagy ajándékot elfogadni továbbá az üzemre vonatkozó eseményeket, adatokat nyilvánosság elé v i nf n i, illetőleg hírlapokban közzé tenni és az itt készült munkákról vágj' megrendelésekről bárkit is tájékoztatni. Ezt a rendelkezést teljes joggal tartják a munkások sérelmesnek és az igazgatóságnak legfölebb azt van módjában megtiltani a munkásoknak, hogy üzleti titkokat, amelyeket úgy sióm bíznak rájuk, eláruljanak. Nem egyszer tapasztalták azonban a munkások és tapasztaltuk mi is, hogy a Műszerezem akkor, amikor a sajtó tudomást szierzett az üzemben folyamatban levő szociális mozgalmakról, inkvizíciót rendezett a munkások között. Most aztán jóelőre biztosítani akarja B'e'dő igazgató ur azt, hogy az üzemi munkásmozgalmakat a sajtó támogatásban ne részesíthesse. A Dénes-ügy kipattanása is fáj még a Műszer üzemnek, bár ha a sajtókampánynak ebben az. ügyben voltak is -elfajulásai, a főváros maga lehet hálás azért, hogy a sajtó tisztogató munkát véglett. A Dénes-ügy óta azonban, mint a nyárfíilevél, úgy reszket a Műszerezem a nyilvánosságtól. Zárt ajtók mögött, terrorizált és megmotozott munkásokkal akar dolgozni — valljuk be, lennek a törekvésnek ma, a demokrácia korszakában, egy kicsit burzisoa-illata van. Bedő ur a halott számok közül nézi a haladó, az eleven életet és a nyilvánosság, a sajtó szeme elöl riadtan akarja bezárni a Müszeriizem kapuját és merni is sejti, milyen hiábavaló munka ez, amikor a sajtó számtalanszor bizonyította már, hogy a kulcslyukon is mindent lát. A villamosok tarifaemelése A BKVT. és a VVV. beadványa a tanácshoz Alább közöljük egész terjedelmében azt a felterjesztést, amelyet a Budapesti Kö;zuti Vaspálya r.-t. a székesfőváros tanácsához intézeti a tarifaemelés kérdésében. Lényegében teljesen fedi ezt a felterjesztést az a másik, amelyet a társaság Serényi Béla gróf kereskedelmi miniszterhez intézett. A tarifaemelés ügyével legközelebb foglalkozik a tanács, majd az illetékes bizottságok elé kerül a kérdés és valószínűleg még ebben az esztendőben sor alá kerül a közgyűlésen is. A Közúti beadványa szószerint a következő: Tekintetes székesfővárosi Tanács! A hálózatunkon szedhető maximális viteldijak a köztünk és a székesfőváros között 1895-ben, tehát huszonkét évvel ezelőtt megkötött területhasználati szerződésben lettek megállapítva. Ezen szerződés megkötése óta úgy a munkabérek, mint az összes üzemi anyagok árai állandóan emelkedtek, ezen kiviil a szerződésben elvállalt terbeink is fokozatosan és pedig oly nagy mérvben emelkedtek, hogy már évek elölt bekövetkezett a szerződésben maximumként kikötött, de sohasem remélt 16 százalékos bruttó részesedési kulcs. Ez az állapot, amelyben az egyik fél terhei folyton súlyosbodtak, a másik fél előnyei pedig év- röl-évre növekedtek, már a háború előtt sem volt jogos és méltányos; a háború kitörése óta pedig olyan helyzet állott elő, melyet tovább fenntartani nem lehet. Az építési és üzemi anyagok úgyszólván napról-napra drágulnak, az alkalmazottak megélhetésének a változott viszonyok közötti biztosítására a fizetéseket és munkabéreket önként és több Ízben nagy mérvben emeltük, élelmiszerekben, ruházati cikkekben és fűtőanyagokban milliókra rugó kedvezményeket nyújtottunk. Mindezeken fölül a panasz- bizottságok már eddig is évi két és fél millió bértöbbletet állapítottak meg 6s az uj adók és közterhek is nagy összegű többkiadást okoznak. Az üzemnek ez a mérhetetlen megdrágulása még mindig emelkedőben van és beláthatatlan, hogy ez a drágulás meddig tart mé.g és milyen mérveket fog ölteni. A drágulást úgyszólván kezdettől fogva minden gazdasági ágblan minden termelő áthárította a fogyasztókra; igy tettek a fővasutak, a helyiérdekű vasutak és a közúti vasutak jó része is. Maga a székesfőváros nemcsak a saját üzemeiben — ideértve az omnibuszt is —• emelte az árakat, hanem az egyéb forgalmi eszközöknek, amelyek díjszabására ingerenciája van, igy a bérkocsiknak és az autotaxik- nak több Ízben megengedte, hogy a viteldijakat felemeljék. Az összes gazdasági ágakban egyedül néhány közúti vasút ntaradt meg a háború előtti árak mellett és ezek között társaságunk ma is azokat a viteldijakat szedi, amelyek huszonkét évvel ezelőtt lettek megállapítva. Sőt, ha figyelembe vesszük azt a számtalan díjkedvezményt és mérséklést, amelyet a területhasználati szerződés megkötése óta életbeléptettünk, akkor kitűnik, hogy tarifánk ma lényegesen alacsonyabb, mint volt 1895-ben. Ennek a helyzetnek méltánytalan, sőt tarthatatlan volta a fennforgó viszonyok között további bizonyításra ugyan nem szorul, de a tényleges állapot feltüntetése végett mégis a következő néhány adatra bátorkodunk utalni: Az üzem fenntartásához szükséges főbb anyagok közül a szén ára kétszeresére emelkedett, a többi szintén nagy mennyiségben szükséges elhasz- nálási anyag, mint olaj, réz, vas, papír, egyenruha, stb. ára 500—1000 százalékkal — sőt 2000 százalékkal is emelkedett. A személyzetnek élelmiszerben, lábbeliben és fűtőanyagban nyújtott kedvezmények, valamint az önként adott háborús pótlékok és a bevonult alkalmazottak családjainak segélyezése immár évi 3.5 millió korona költséget igényelnek. Ezeken felül a panaszbizottságok a mai napig körülbelül 2.5 millió korona bértöbbletet állapítottak meg. Igaz ugyan, hogy a háború folyamán bevételeink is — az 1914. évi veszteségtől eltekintve — emelkedtek. Ámde ez az emelkedés jórészbCn . a mai rendkívüli viszonyok eredménye és a rendes viszonyok helyre-r
