Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1917-03-28 / 13. szám
2 Budapest, 1917. március 28. vele. Mindent gondosam áttanulmányoztunk és a külföldi példákkal fogjuk illusztrálni, hogy mi olcsóbbak voltunk a vizárakbam, mint akár Bécs, akár a német városok. Egyben pedig nagy munkával egészen a hetvenes évekig visszamenően kikutattuk a vízmüvek anyagi viszonyainak alakulását és meg fogjuk kísérelni, hogy a főváros pénzügyeitől elkülönítve is tisztán mutassuk be a vízmüveket. — Ami magát a vizárak emelését illeti, ezt mi egészen természetesnek tartjuk, amikor azt látjuk, hogy a német városok békében is drágábban adták a vizet, mint mi a háborúban, már pedig a németekről igazán el lehet mondani, hogy tudnak gazdálkodni. Mindazonáltal nekem az a meggyőződésem, hogy az az emelés, amit most fogunk eszközölni, pusztán időleges jellegű. A háború után, ha sikerül az én álláspontomnak érvényt szerezni, vissza fogjuk állítani a régi vizdijakat, mert végre is a viz nem luxuscikk, a vízmüvek pedig nem jövedelmezőségre alapított üzem. Egyébként is teljes a meggyőződésem, hogy ha a háború elmúlik, igen gyorsan kedvező napok köszöntenek a főváros budgetjére. A Közúti vasutaR megváltó — Leipzig és Budapest — Irta: Szekula Gyula, nyug. vasúti igazgató, miiegyetemi m. tanár, a m. kir. földmiv. miniszt. vasutiigyi szakelőadója. Budapest főváros vezetősége az elmúlt év folyamán tudvalevőleg komolyan foglalkozott a közúti vasút megváltásának kérdésével. Vegyes bizottságot küldtek ki, mely több hónapi tanulmányozás után, az összes anyagot feldolgozta; statisztikai, forgalmi, pénzügyi és tariíális adatok gyűjtésével alapot szolgáltatott ahhoz, hogy a kérdés eldöntésénél tiszta kép legyen nyerhető. Az ügy, mint ismeretes, holt pontra jutott; a főváros, jelenlegi pénzügyi viszonyai mellett, a beváltás tervét egyelőre függőben hagyja, mindazonáltal érdemes lesz egyik német hivatalos vasúti szaklap nyomán egy nagy német városban felmerült hasonló kérdéssel foglalkozni. Leipzig városáról van szó, ahol sok tekintetben a mieinkhez hasonló viszonyok forognak fenn, úgy, hogy az ott hozott határozatok tanulságos példa gyanánt szolgálhatnak a mi fővárosunk állásfoglalásához. Leipzig a szász királyságnak legnagyobb kereskedelmi központja. Nagyobb lakószámmal bir, mint Dresden, a királyság fővárosa, közúti vasúti hálózata nagyobb a dresdeninél. E hálózat tulajdonában két társaság osztozkodik: a „Grosse Leipziger Strassenbahn“ és a „Leipziger Elektrische Strassenbahn“. A városi képvisel ő testület -— Stadtverordneten-Ver Sammlung — a mult 1916. év utolsó üléseiben foglalkozott az esetleges megváltás tervével. A tanács előadta, hogy a fennálló szerződések értelmében a húsz év óta létező nagy közúti vállalat vonalai további húsz év múlva, vagyis 1936-ban, bizonyos feltételek melleit, a város által vehetők át. Ha a város élne jogával és az engedélyszerü idő lejártával a hálózat díjtalan háramlását igényelné, akkor ennek, a tanács érvelése szerint, az volna gyakorlati következménye, hogy a közúti vasutak uj vonalakat csak abban az esetben építenének, ha a várható jövedelem az építési költségeknek a szerződés lejártáig való törlesztésére elegendő lenne. Ily uj vonalak építéséről tehát alig lehetne szó. Meglevő vonalak meghosszabbítása pedig teljesen ki volna zárva, mert a fennálló 10 Pfenniges egységdijszabás mellett ily vonalmeghosszabbitásokra egyáltalában nem volna pénzügyi fedezet. E Hz Pfenniges tarifa fentarfására pedig a város tanácsa súlyt fektet. A hálózat kívánatos fejlesztése tehát csak úgy volna elérhető, ha: a város erre esetröl-esetre pénzügyi áldozatokat hozna. Ezt vagy megtenné a város és akkor háztartási egyensúlyát kockáztatná, vagy nem tenné meg, mely esetben pedig a város közönségének közlekedési igényei szenvednének. Így tehát a lakosság elégedetlensége egyrészt, a közúti vál- a úttal támadó folytonos pereskedés másrészt vo na vaiható. Sem az egyiket, sem a másikat kívánatosnak tartani nem lehet. Ezenfelül az engedélyek lejártánál történő háramlás esetén •a varosra a szükséges uj beszerzések, javítások és átalakítások révén igen lényeges pénzügyi megterhelések esnének. Ezeket előrelátva, a szerződésekbe annak idején oly kikötéseket vettek fel, melyek a várost feljogosítják, hogy mindkét vállalatot, bizonyos kártalanítások ellenében, a háramlási idő lejárta előtt is beválthassák. Ezek a kártalanítások azonban, melyek körülbelül olyanok, mint a budapestiek: t. i. az összes létesítmények és a forgalmi eszközöknek megváltásán kívül, az utolsó évek osztalékán alapuló járadék fizetése: a leipzigi tanács véleménye szerint, oly magasak volnának, hogy azokra a mostani háborús időkben gondolni sem lehet. A tanács tehát abból a célból, hogy a városnak a két vállalat vezetésében bizonyos befolyást szerezzen és a hálózat fejlesztését lehetővé tegye, a1 beváltástól való eltekintés mellett, többféle javaslatot tesz, melyek közül Budapestet legközelebb érdekli az az indítvány, hogy Leipzig városa a Grosse Leipziger Strassenbahn 22 millió márkányi részvénytőkéjéből 6 milliót megszerez és a társaság igazgatóságában (ott Aufsichtsrath) bizonyos számú helyeket a város képviselői részére biztosít. Ez tehát körülbelül olyan intézkedés, mint amilyent a mi polgármesterünk, Bárczy István doktor, bölcs előrelátással már néhány év előtt a városi villamos vasút részvényei felének megszerzésével tett. A javaslatok közt van egy pont, mely ösz- szehangzik azzal, amiket egyik kiváló műszaki szakemberünk, etédi Kelemen Móric igazgatófőmérnök a mérnök-egyletben nemrég tartott előadásaiban mondott: a leipzigi tanács ugyanis javasolja, hogy az összes városi közlekedésügy, különösen a közúti üzem, egy létesítendő nagy városi autóbusz-üzemmel szerves összeköttetésbe hozassák. A javaslat indokolásában azt mondja többek között a tanács: Igaz, hogy nagy áldozatról van szó1, de amint elődeink az első üzemszerződések megkötésénél egy húsz-, esetleg negyvenéves engedélyidő megadásával minket terheltek meg, úgy nekünk is jogunkban van az engedélyidőnek újabb húsz évvel való kitolásával iaiz utánunk következő nemzedéket megterhelni. Mindezeknek, az engedélyidő kitolásának és a részvények megszerzésének előfeltétele az, hogy a Grosse Leipziger Strassenbahn magába olvasztja a Leipziger Elektrische Strassenbahnt és megszerzi a Leipziger Allgemeine Kraftomnibus-Gesellschaft elsőbbségi részvényeit. Ezekre nézve a tárgyalások még folynak, de kedvező eredményük biztosítottnak látszik. BizMó hangulat a deficit eliiSritásőiuR lehetőségéről A főváros háztartásának rendbehozatala körül folyó tárgyalások során azoknak hangulata, akiknek intéző szerep jutott, igen sokszor változik. Voltak idők amikor teljes csiiggedés vett erő1! az embereken, mert nem látták a kibontakozás útjait. Most azonban is- m t optimisztikus hangulatot, bizakodást látunk, aminek illusztrálására álljon itt a főváros egyik vezető egyéniségének érdekes nyilatkozata: — Mindenekelőtt kijelentem — mondta informátorunk, — hogy a fővárosnak egy percig sem szabad, hogy a feje fájjon a pillanatnyi zavar miatt, amelynek szanálása véleményem ■szerint automatice fog bekövetkezni. Most, amikor minden erővel magunk akarunk magunkon segiteni, minden törekvésünkben gáncsot vet a kormány, amely nemcsak hogy uj adóinkhoz nem adja meg a hozzájárulását, de a betegápolási dijak emelését is megtagadja, akkor, amikor a fővárosban és a főváros kórházai által ápolt betegek nagyobb hányada nem is budapesti illetőségű. — Mivel felel a kormánynak erre az eljárására a főváros? Azzal, hogy hatalmas és költséges csecsemőkórházat emel, dispensair-eket építtet a tüdővészesek számára. Ha a fővárost valaha pazarlással vádolták meg, akkor ebben az esetben igazán megérdemli, mert a kormánynak egyedül azzal felelhetne az ápolási dijak dolgában való eljárásra, hogy beszünteti a kórházak építését. Ha az állam nem akar hozzájárulni a mi kórházaink fenntartásához, akkor építtessen maga kórházakat. — De még a kormánynak ez az eljárása sem rendíti meg a főváros pénzügyeit. A gazdasági viszonyok óriási átalakulásának nyomai érezhetők, már pénzügyeinken, amelyek a háború elmúltával, amikor a viszonyok megrögződnek és nem kell állandóan uj változásoktól tartani, minden másként lesz. — Elég ha e tekintetben egyetlen példára hivatkozom. Itt van •=— teszem — egyetlen tétel: Budapesten ma kétszázhusz millió korona házbért fizetünk. Nem kételkedhetünk benne, hogy a háború után minimálisan 50 százalékkal fognak a házbérek emelkedni, amit kellően megmagyaráz az, hogy a háború alatt senki- sem építkezett, ellenben a háború alatt is emelkedett Budapest lakossága, idetódultak a meggazdagodott elemek, majd meg a frontról jövők áradnak a főváros felé, ahol jobb megélhetést remélnek, mint otthon. Ráadásul a háziurak is vérszemet fognak kapni, ha majd felszabadulnak a kormány szigorú tiltó rendelkezései alól. A stájgerolás elemi erővel fog elnyo- mottságából kiszabadulni és valljuk meg, minden körülmény a háziuraknak fog kedvezni. — Ismétlem, legalább ötven percentes lak- béremeléssel kell számolnunk, ami azt jelenti, hogy a házbérek összege 110,000.000-val fog emelkedni. Amily szomorú ez ránk lakókra nézve, ép oly örvendetes a főváros szempontjából, mert ennek a 110,000.000-nak a 17 százalékos állami adója tizennyolc milliót tesz ki, ami 33 százalékos községi pótadóban a fövéiros részére hat milliós többjövedelmet jelent. — Ismétlem, ez csak egyetlen tétel, de igy lesz az egész vonalon. Emelkedni fog az ingatlanok forgalma, ami az átiratási dijakon máris észlelhető. Megkezdődnek az épitkezések, tehát jelentékenyen megnövekednek a háború alatt csaknem teljesen elmaradt vámok jövedelmei. Emelkednek a fogyasztási adók bevételei és általában emelkedik minden, úgy hogy nem szabad megijedni, sőt inkább bizalommal tekinthetünk a jövő elé, amely biztosan és automatice meghozza a főváros háztartásának rendbejöttét. Bajok a világítási add köríti A kormány a kisexisztenciák ellen A kormány mindig és minden alkalmat felhasznál, hogy a fővárost a pazarlás vádjával illesse, de állandóan gáncsot vet, amikor arról van szó, hogy valami uton-módon segiteni lehessen a főváros pénzügyi válságán. Csak nemrégiben keltett általános felháborodást az a játék, amelyet a kormány a betegápolási dijak felemelése körül üz; de nem kevésbbé rosszindulatú dolog az is, amit a főváros uj adójavaslatainak jóváhagyásánál látunk. Ezidősze- rint két ilyen közgyűlési határozat fekszik a kormány előtt. Az egyik a közgyűlés által már december 21-én megszavazott világítási adó, a másik pedig a még előbbi keletű vigalmi adó. A jóváhagyás azonban túlságosan késik, dacára annak, hogy a sürgetések egymást érik. A vigalmi adó sorsáról mitsem tudunk, mindössze azt az érdekes értesülésünket jegyezhetjük föl, hogy a pénzügyminiszter előzetesen tudomásul vette, hogy a főváros adót akar kivetni a Budapesten elfogyasztott pezsgőre. Hosszú ideig kétséges volt ennek az adónemnek a sorsa, amelynek gondolatát már a múlt esztendőben a vigalmi adóval kapcsolatban fölvetették, akkor azonban úgy hirlett, hogy a pezsgőadót az állam a maga részére kívánja fenntartani. Most befejezett dolognak lehet tekinteni, hogy a pezsgő adóját a főváros kapja és annak megtervezésén máris dolgoznak a pénzügyi ügyosztályban. A legnagyobb kavarodás azonban a világítási adó körül van. A főváros közgyűlése által elfogadott adójavaslatot a belügyminiszter különböző szakköröknek adta ki véleményezés céljából. Bár ezek a vélemények még nem érkeztek be, a főváros uj adójáról máris kialakult a vélemény a kormánynál. A Fővárosi Hírlap hiteles forrásból szerzett értesülése úgy szól, hogy a kormány a világítási adót — legalább abban a formájában, amelyben ma van — nem hajlandó jóváhagyni.
