Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1917-02-21 / 8. szám
Budapest, 1917. február 21. 3 Tanácsok a lakásínség enyhítésére Benedek Dezső műépítész tanulmánya A háború után özönével felmerülő problémák közül a városokra nézve a legfontosabb és a legégetőbb a lakáskérdés helyes, okszerű és mindenkit kielégítő problémája. Erről tartott előadást hétfőn este a „Magyar Mérnök- és Építész Egylet“-ben B e- ii e d e k Dezső műépítész, a főváros bizottsági tagja és a Gellért-fürdő építkezésének felügyelője. Előadása során a kislakások építésének népszerűsítéséről és építési módjáról beszélt. Egészen újszerű nézeteit a kislakások építésére és az állami és községi segélyezésekre vonatkozólag a „Fővárosi H i r 1 a p" munkatársának a következőkben adta elő:- Lakásínség van, s ez a háború után csak fokozódni fog, mikor nemcsak a katonák fognak ideözönleni, hanem azok is, akik meggazdagodtak, s itt szórakozást, vagy akik elszegényedtek és a fővárosban uj exisztenciát keresnek. Röviden, háború után mindenki a fővárosba fog gravitálni, holott itt lakás már most sincsen. Az állam és a főváros feladata gondoskodni olyan intézkedésekről, amelyekkel aiz építkezési kedvet fel lehetne lendíteni és egyúttal olcsóbbá .tpnni az olyannyira szükségessé vált, de megindulni nem akaró építkezéseket. —- Első sorban az adózás kérdését kell rendezni. A házakat uj adókkal terhelni nem szabad. Egyedüli adó, amelyet kivetni nemcsak szabad, hanem szükséges is, a telek-adó (és nem a telekértékemelkedési adó). Az ugyanis, ha más hatással nincs is, a1 telek értékének szabályozásához vezet, meggátolja a telkek túlságos értékemelkedését és megakadályozza a mértéktelen telekspekulációt.- Ameddig a normális viszonyok be nem állanak, s az árak nem lesznek olyanok, amelyek mellett oly házak építhetők, melyek lakásainak árát a középosztály és. a munkások megfizethetik, addig középitkezésekkel kell a lakáshiányon segíteni. Középitkezések alatt értem a családi házaknak a főváros által való építését, olyképpen, mint az Németországban a ,,Kriegsheims tütte“-kkel történik. A fővárosnak kis parcellákat kellene a jelentkezők rendelkezésére bocsátani. Ezek nem fizetnék meg a telkek értékét, csak kamat fejében évröl-évre a1 telkek mindenkori értékének 3—4 százalékát. A főváros, hogy a parcellákon a házakat felépíthessék, az építési költségek 90 százalékát jelzálogkölcsön alakjában adná az építőknek. Ilyen viszonyok és olcsó kamatláb mellett kiegyenlítést nyernének a magas anyagárak is.- Véleményem szerint a háború után ilyenmódon 10,000 családi házat lehetne felépíteni Budaipesten. Hogy azonban a nagy lakásépítési kampány megindulhasson, három feltétel szükséges: munkaerő, olcsó anyag és olcsó hitel. — Munkás a háború után lesz elég. Ha ezeket a mostani katonai barakkokban elhelyezzük, tehát lakást adunk nekik és népkonyhákban olcsón élelmezzük, feltétlenül olcsóbb lesz a munkájuk is,- Az anyag-árak leszorítása feltétlenül állami feladat. Elsősorban meg kell szüntetni a kartelleket, amelyek munkája eredményezte azt, hogy az anyag-árak mostanáig indokolatlanul majdnem 600 százalékkal emelkedtek. Az állami erdők egy részét más kezekbe kellene adni, olcsó árak mellett, maximált piaci áraik kikötésével, melyeknek nem szabad sokkal magasabbnak lenni a háború előtti áraknál. — Az államnak ki kell lépnie a vaskartellból is és kényszeríteni kell a többi vasgyárat is, hogy-Sizinte redukált árakon szállítsanak az épitő-ipar számára vasat. Amig a gyárak ebbe nem mennek bele, ezeknek nem szabad állami és községi megrendelést adni. — Ezen intézkedések mellett az építkezések bizonyára serényen meg fognak indulni. Gondoskodni kell azonban olcsó jelzáloghitel nyújtásáról is. Erre a célra a legalkalmaisaíbb volna, ha a főváros maga nagyobb községi kölcsönt venne fel, községi takarékpénztárt létesítene. — Mindeme intézkedések mellett azonban a lakások árai még mindig drágábbak volnának, mint a háború előtti lakásárak. Ezért a háború megszűnésétől számított 5 éven belül épülő házak különös adókedvezményben részesülnének. Még pedig a háborút követő első esztendőben teljes községi r,dómentességet és 30 százalékos állami adókedvezményt kapnának. Minden későbbi évben épülő lakházaknál ezen adóengedményt 20 százalékkal kell csökkenteni. Ezeknek a megvalósítása, véleményem szerint, egy hatalmasabb építési fellendüléshez vezetne, a közszükségletet ki lehetne elégíteni és néhány éven belül véglegesen helyreállítani a normális viszonyokat a lakások terén. A Dunakonferencia első gyümölcsei A bajorok kiépítik a két méteres Dunamélységet.—Évenként 10—12 millió tonnát lehet szállítani a Dunán. — Bárczy üdvözli a regensburgi polgármester sikereit. A sokat ócsárolt Dunakonferencia első gyümölcsei máris érni kezdenek. Sajnos, nem mondhatjuk el, hogy nálunk Magyarországon van erről szó, de az eredményeket még sem szabad Iekicsinylenünk. Az elsők az elhatározásban, a cselekvés megindításában ismét azok a bajorok voltak, akik a Dunában felfedezték azt a hatalmas viziutat, amely az egész középeurópai kereskedelmi közlekedésnek gerince lehet. Bleyer József dr. regensburgi polgármesternek Bárczy István dr.-hoz intézett levele volt a megindítója annak az akciónak is, amely a Dunakonferen- ciát létrehozta. A Dunakonferencia; legelső gyümölcse az, hogy a bajorok a napokban elkészítették a törvényjavaslatot, amely megteremteni hivatott azt a Bajorországra eső hatalmas, mintegy 737 kilométeres viziutat, amely a Rajnának a Dunával való összekapcsolását fogja eredményezni. Bajorországnak ezek a terjedelmes munkálatok 650 millió márkáját fogják fölemészteni. Egyelőre másfél milliót irányoznak elő maguknak a munkálatokat előkészítő tervezéseknek költségeire. így természetesen lehet nagyot, szépet és hasznosat alkotni. És amilyen iramban, amily lelkesedéssel és kitartással indul ez a munka, el lehet hinni, hogy három esztendő alatt — amint tervezik — el is készül. Nálunk ezzel szemben csak nemrég hallottunk a kereskedelmi minisztert helyettesitő Teleszky pénzügyminisztertől egy beszédet, amely még mindig harmadrendű közlekedési eszközzé degradálta a hajózást. A kormányköröknek ilyen idegenkedése mellett nem lehet számítani rá, hogy a Dunakonferencia által kívánatosnak talált műszaki munkálatok nálunk idejekorán elkészüljenek, vagy csak meg is kezdődjenek. A szomorú sejtés, amit különben a bajorok is hangoztattak, hogy a magyarok nem foglalkoznak kellő komolysággal a Dunaikérdéssel, igy be fog következni. Budapestnek dunai központnak kellene lennie, de megint nagyon félős kezd lenni, hogy Bécs nem fog-e ismét legaloppozni bennünket. A Dunakonferencián Weis- kir elmer ék trükkje lehetővé tette, hogy a dunai központ székhelyének megjelölése a határozati javaslatban üresen maradt. Pedig a bajorok Budapest nevét Írták oda. Egyedül mi vagyunk a jogosultak is rá, ha persze a magunk Duna- szakaszát rendbehozzuk, modern felszerelésekkel, jó kikötőkkel látjuk el. Eddig azonban a minapi lekicsinylő miniszteri kijelentésnél egyéb lépés nem történt, pedig Bécs, titokban dolgozik, a bajorok pedig nyíltan, törvényjavaslatok előterjesztésével mutatják meg szándékukat, hogy a nagy .középeurópai viziutat meg akarják csinálni. A budapesti városházának semmit se tudunk e tekintetben bünül felróni. Bárczy polgármester éles szemekkel azonnal fölismerte a kérdés fontosságát, munkatársai: Déri alpolgármester, Fock Ede és Vita Emil dr., az e tárgyban érdekelt tanácsnokok, ragyogó munkássággal tettek ki magukért. És mégis mit látunk? Még a budapesti kereskedelmi és ipari kikötő dolgában sem lehetett eddig a kormányközegek akadékoskodása miatt dűlőre jutni. Pedig Hoszpotzky Alajos és Kvassay Jenő miniszteri tanácsosok, akik e tekintetben a kormányt képviselik, teljes jóakarattal vannak, lelkes: agitátora mindkettő a dunai kérdés megoldásának. Gyönyörű tervek készültek, melyeknek megvalósítása azonban még a messze jövő zenéje. Mi az oka ennek? Semmi más nem lehet, minthogy a kormánykörök nem tartják fontosnak a megoldást, a közvélemény pedig, amelynek — sajnos köz- gazdasági érzékét a háború sem tudta kifejleszteni, leta'rgikusan szemléli a főváros és a kormány viaskodását. Sem a sajtó, sem a parlament nem exponáljál magát, nyugszik, pihen tehát minden egészen addig, amig majd megint azon vesszük észre magunkat, hogy az osztrákok és a németek fejünkre nőttek abban a kérdésben, amiben múltúnk és jövőnk egyaránt vezető szerepre predestinálna bennünket. A bajor törvényjavaslat megokolásában van azonban lefektetve ai Dunakonferencia egyik legfontosabb határozatának végrehajtási terve. A bajorok tervbevették a Dunának két méterre való kimélyiíését. Ez a Dunakonferenciának első nagy eredménye. Az osztrákok még nem jutottak annyira, de valószínűleg'sietni fognak vele. A magyar Duna két méteres mélysége megvan, ami azonban már nem a mai nemzedék érdeme. Nekünk a kikötőket és azok modern felszereléseit kellene megvalósítani. Úgy látszik azonban már régen készen lesz a Rajnáig hajózható vi- ziut, amikor mi gondolkozni kezdünk majd, hogy mit kell csinálnunk. A bajor terv szerint megoldódik a nagy kérdés, hogy a Rajnán, a Majnán, a Majna és Duna közt éptiendő csatornán és magán a Dunán egyfolytában — egyelőre az osztrák szakaszt leszámítva — mindenütt 1000—1200 tonnás teljes terhelésű hajók járhatnak .alacsony vízállásnál is, A hozzávetőleges számítás szerint ez azt fogja eredményezni, hogy a Dunán évenkint 10—12 millió tonnát lehet majd számtani. A Dunakonferencia bajor tagjai hazamentek, lemosták az utiport és elkezdtek dolgozni. Íme, ma! már elvben megvalósult náluk a két méteres mélységű Duna és büszkén mondhatják, hogy e tekintetben ők voltak az elsők, akik a Dunakonferencia határozatát végre is hajtották. A budapesti városházán tisztelettel tekintenek erre a munkára és erre .az eredményre. Úgy tudjuk, Bárczy István dr. polgármester méltányolva azt a fáradhatatlan tevékenységet, amelyet regensburgi kollégája kifejt, Bleyer dr.-t és a tanácsot táviratilag üdvözölte a bajor javaslat megalkotása alkalmából, mert nyilvánvaló, hogy az ő lelkes agitációjuk és fáradhatatlan munkájuk hozta létre ezt a pompás eredményt. Bleyer főpolgármester szintén táviratilag és hálásan megköszönte ,a: polgármester figyelmességét. Lássuk most, mi van a korszakalkotó bajor javaslatban és annak szinte még fontosabb megokol ásóban'? A bajor csatorna-javaslat Maga a törvényjavaslat, amelyet csatornajavaslatnak neveznek, mindössze két szakaszból áll és a következőképen hangzik: 1. §. Az Aschafíenburgtól, a Passan alatt levő birodalmi határig megalkotandó nagy hajózási ut kimerítő tervezetének kidolgozása céljaira az államkincstárból, mint első részletösszeg 1,500.000 márka Lrányoztatik elő. 2. §. Meghatalmaztatik a pénzügyek királyi állam- minisztere, hogy az e célra szolgáló szükségleteket egyelőre a központi állampénztár készleteiből fedezze. E szükségletek végleges fedezetéről a legközelebbi költségvetés keretében történik gondoskodás. Aáindössze ennyi a bajor törvényjavaslat, amely a maga szűkszavúságában is sokat mond és a jövő nagy koncepcióját már előre látjuk abból a tényből, hogy maguknak a tervek kidolgozásának céljaira első részletösszegként utalnak ki másfél milliót. Ugyanakkor, .amikor