Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-06-27 / 26. szám

2

Budapest, 1917. Junius 27.

mar a valóságok közé fognak tartozni. Mihelyt I pedig ez utóbbira megadja a kormány a remélt J szankciót, azonnal hozzáfognak a teleknyilvan- tartó-hivaital megszervezéséhez.

Százhumnliároni u] állás

Két uj szakelőadó

Szomorú valóság, de ezen már hamarosan változtatni sem lehet, hogy a tisztviselők sorsa is szorosan egybe van forrva a politikával. Erről azonban ebben a pillanatban örömmel kell megemlékeznünk, mert úgy érezzük, az ország fölszabadult az oktalan, a fölöslges és a bosszantásra utazó spórolás lidércnyomása alól. Fölszabadult pedig legelsősorban a főváros és annak tisztviselői. Meg kell állapítani, hogy soha olyan hidegen nem bántak a fővárossal, mint az utolsó kormányzat alatt. A közgyűlés határozatait hónapokig hevertették, kifogásoltak mindent, intő szózatokkal illették a tanácsot, ai betegápolási dijakat nem fizették, fölemelni sem engedték. Külön gyönyörűsége volt azonban a fővárosnak Teleszky János pénzügyminiszter, aki úgy össze tudta csukni a markát, amikor Budapestről volt szó, hogy Robinetti sem bírta volna kinyitni. Most már be lehet vallatni, hogy veszedelmes optimistának kellett annak lennie, aki Teleszky minisztersége idején abban mert bizníi, hogy a főváros lejtőre jutott háztartási mérlegét rendbe lehet hozni és az uj adókhoz meg lehet kapni a hozzájárulást. Hiszen Teleszky, aki mikor a pénzügyekkel még csak elméletben foglalkozott, a legideálisabb állami jövedelemnek mondta a bettermentet, pénzügyminiszter korában papírkosárba dobta a főváros betterment-javaislatát. A fővárosi luxus- és világítási adótervezetek félesztendeig hevertek a Tisza-kormány előtt, miközben a vidéki luxus- adó-tervezetekből a legfontosabb részeket szigorúan kinyirbálták.

Ami azonban legbántóbb volt, a tisztviselői sorból emelkedett Teleszky leginkább a tisztviselők bőrén akart.spórolni. Ha a tisztviselőket a sors haragja épen a fővároshoz kergette — akkor annál inkább. Nem idézünk föl most minden keserűséget, csak azt említjük, amelynek jóvátétele, azt hisszük, igen közel áll. Ez a fővárosi tisztviselőknek két évvel ezelőtt megalkotott státusrendezése. Ezen a közgyűlési határozaton is több mint egy esztendeig ült a kormány, mig végre az idén jóváhagyta a belügyminiszter, de azzal a korlátozással, hogy a státusrendezést négy esztendő alatt szukcesszive szabad csak végrehajtani. Itt is Teleszky keze működött, mert ő volt az, aki felállította a szofisz- tikus tételt, hogy a státusrendezési terv azonnal való teljes végrehajtásával a főváros tisztviselői előnyösebb helyzetbe jutnak, mint az állami tisztviselők.

Ezen az alapon történt meg az idén az uj állások szervezése és azoknak betöltése. Most, hogy uj kormány jött, amelynek nyilván becsületesen fejlődött szociális érzéke és a főváros iránt melegebb szive van, a városházán gyorsan elkészítették az előterjesztést a státusrendezésről. A Fővárosi Hírlap értesülése szerint

az előterjesztés százhuszonhárom uj állás kreálását foglalja magában. Az uj állások között két szakelőadói állás is van.

A terv az, hogy ha a kormány akceptálja a főváros kérését, akkor a státusrendezést még a nyári szünet előtt végrehajtják. Csak azt jegyezzük föl még, hogy a státusrendezés természetszerűen nem gátolja a ruhasegélyek, háborús-segélyek és az őszi általános fizetésrendezés ügyét, amelynek ettől függetlenül el kell következnie.

Az uj kormány belügyminisztere, Ugrón Gábor, szeretettel fogja a főváros ügyét kezelni, maga a kormány pedig, amelyben — hogy másokat ne említsünk — egy Vázsonyi, egy Esterházy, egy Batthyány ül, minden tisztviselői érdeket örömmel karol föl. Nincs és nem lehet tehát semmi akadálya annak, hogy a főváros tisztviselőire is végre-valahárai jobb napok virradjanak.

yxjmßasiJiiJ2MP

Győzött a Közúti

Nem épit villamost a csepeli gyár

A Budapesti Helyiérdekű Vasút r.-t., amely a Közúti vasút mellékvállalata, hatalmas forgalmat bonyolít le a háború kitörése óta. A forgalom megnövekedésének az a magyarázata, hogy a villamosvasút útja a ferencvárosi pályaudvartól a csepeli lőszer- és konzervgyárhoz vezet,

ami annyit jelent, hogy a vasat óriási teherforgalmat is lebonyolít.

Hónapokkal ezelőtt nagy háborúság tört ki a vasút miatt a Közúti és a csepeli gyár között. Weisz Manfréd főrendiházi tag ugyanis elhatározta, hogy a hadügyi kormánynyal közösen uj villamosvasúti vonalat építtet Budapestről Csepelre. A kereskedelemügyi minisztériumban több szaktanácskozmányon megvitatták az előmunkálati engedély iránti kérelmet és a Közúti érthető ellenzése dacára megengedték az építést. Sándor Pál vezérigazgató azonban nem az a férfiú, aki egyszer vallott meggyőződésétől eláll. Tovább folytatta a harcot a csepeli gyár konkurrens terve ellen és nyíltan bejelentette előre, hogy amennyiben az uj villamosvonal mégis kiépül, úgy a Közúti, illetve a Helyiérdekű másfélmillió korona erejéig perelni fogja Weisz Manfrédet. Alapította pedig a jogát Sándor Pál vezérigazgató arra a tényállásra, hogy a Közúti annak idején Weisz Manfréd felhívására építette ki a csepeli vonalat, az volt a feltétele az építkezésnek, hogy a csepeli gyárral összeköttetésben fog állani a Helyiérdekű. Ez adta meg az anyagi bázisát a Közúti vállalkozásának és Sándor Pál sok joggal hivatkozott arra, hogy a'zt. a másfél milliót, amibe az építkezés került, iái konkurenciát támasztó vállalat megtéríteni tartozik.

A Közúti jogigényét elismerte a kereskedelmi kormány is és elismerte Weisz Manfréd is. Nemrégiben azután végleges döntés történt ebben a vitában. Weisz Manfréd lemondott az uj villamosra vonatkozó tervéről, a Helyiérdekű tehát továbbra is konkurencia nélkül marad.

Közélelmezési morzsák

Zöldbab-rendelés októberben? — Búcsú a sózott szalonnától. — A liszthivatal és a kereskedőik.

A mi közéielmezőink is olyanok, mint Bo- dóné, aki mindig másról beszél, amikor a bor árát kérik. Amikor lisztről beszéltünk, mindig azt mondták, jön már ai burgonya, mikor meg már burgonyának kellett volna lenni, akkor a gyümölcsre és a főzelékre hivatkoztak. Most élnénk igazán a gyümölcs és a főzelék korszakát. Ez viszont részben nincs, részben meg olyan

Bemutatkozott Vázsonyi

Bemutatkozott Vázsonyi. A múlt hétnek ez az eseménye. Az nem esemény, hogy Esterházy bemutatkozott. Ugrón, Mezőssy, Qrátz, Batthyány és Zichy Aladár. Az esemény az, hogy Vázsonyi bemutatkozott. Ha egy harminchat éves — különben kitűnő — mágnás miniszterelnök lesz, az semmi. Hogy egy negyvenéves képviselő, aki mindössze két éve képviselő s ez alatt az idő alatt mindössze egy beszédet tartott, — igaz, hogy nagyszerűt, — belügyminiszter lesiz, az sem szenzáció. De hogy Vázsonyi miniszter lett, egy átkiizdött, sikerekben, eredményekben, munkában szinte gazdagságtól túltengő élet delelőjén, amikor a neve már fogalom s a személye önmaga programmot jelent: — ez a szenzációk teteje! Miért?

El lehet képzelni nyugati államot, ahol egy Vázsonyi nem lett volna eddig már miniszter? Ahol meglepődnének az emberek, hogy a legnagyobbak egyike hatalomra jutott?

És mégis ez a szenzáció. Hiába arisztokrata ország vagyunk, vérünkben tradíciók szövevényes miazmái keringenek, agyunkat osztálybabonák itatták át és hangulatunk a konzervatív megszólás nyűgétől terhes.

Hát bemutatkozott Vázsonyi.

A csütörtöki ülés szokatlanul zajos és izgalmas volt. Ennyi embert nem látott még ez a Ház. A karzatok roskadoztak. Andrássy, Zichy, Batthyány, Esterházy grófnők szoronganak az elsöemeleti karzaton, de farkasszemet néznek velük a régi hatalom nagyasszonyai. T i s z á n é, Z e y k n é, a Beöthy, Q h y 11 á n y i hölgyek s a közép karzaton megjelennek az uj excellenciás asszonyok: Vázsonyiné őexcellenciája, Qrátz- n é önagyméltósága, odébb egy kissé a szép Sza- laj baronessze, az Ugrón kegyelmes ur fiatal felesége.

A folyosón körülfogják az uj minisztereket.

Esterházy magába zárkózott, Ugrón csöndes, Vázsonyi sápadt és megilletődött. Csak Batthyány Tivadar fürge, Szúr may isürög-forog, Serényi a régi munkapártiak intim csoportjában sugdolózik s Apponyi komoran vonul félre két régi hívével: a vén Szentiványiv.al és Tóth Jánossal.

Egyszerre megszólal a csengő. Megtelik a terem. Majd belépnek a miniszterek libasorban. Esterházy, Ugrón, Qrátz, Serényi, Mezőssy, Szurmay, Apponyi, Batthyány, Vázsonyi és Zichy. Felharsan az éljen, tapsorkán, kendőket lengetnek. Izzik, forr, tombol minden.

Elfoglalják a. bársonyszékeket. A munkapárt jobb szárnyán Szurmay és Serényi, majd Qrátz. A középen egymás mellett Zichy és Vázsonyi. Mellettük Ugrón és Esterházy. A függetlenségiek előtt Apponyi, Batthyány és Mezőssy.

Idegesek az uj kegyelmesiek. Vázsonyi szinte belesüpped a piros bársonyba. Arca szokatlanul megilletődött és ünnepélyes. Láthatólag fáradt s ideges. Talán nem is hallja a kormányeinök hosszú beszédét. Felnézni nem mer.

Mindenki őt nézi. A karzat látcső ezrei reá merednek. Feszélyezi ez . . .

A háta mögött neki idegen emberek, Erdélyi Sándor, Madarass y-B e c k báró, Zsilinszky Mihály, Hantos Elemér és Khue n-H éderváry ülnek.

De egyszerre Tisza kezd beszélni. Vázsonyi sápadt arca piros lesz. A megilletödés komorsága átváltozik gúnyos mosollyá. Zichy-hez fordul s valamit mond neki nevetve. Majd halkan közbeszól. Jegyez. Cédulát ir Ugronnak.

Már nem ünnepélyes, nem elfogult. A harci paripa t r o m b i t a s z ó t hallott. Már a régi Vázsonyi, a harcos, a gunyoros, a temperamentumos. *

Az első szünet. Kimennek a miniszterek. Már frissek, már megszokták a bársonyszéket. A n- drássy Qyula gróf jön mosolyogva Vázsonyihoz:

— Vezér, fogadd kegyesen egyszerű közlegényed hódolatát.

A régi exellenciásokból udvara támad. Darányi, Tóth János iidvözlik. Darányi motyogja:

— Sohasem hittem, hogy ezt megérhessem.

— Emlékszel, amikor kiakartunk verni — mondja mosolyogva Rakovszky, — mely változása az időknek?! Hitted-e akkor, hogy miniszterem leszel és én a te h ü s ég e s káplárod?

Újságírók fogják körül:

— Miniszter-kollega ur az a gyorsiroda nem akarja kiadni a kéket.

Vázsonyiban felébred egyszeriben az újságíró:

— Micsoda? A kéket? . . . Ez lehetetlen . . .

S már szalad P a 11 a v i c i n i őrgrófért, aki miniszterelnökségi államtitkár:

— Kérlek a sajtó nem kap kéket...

Szegény Pallavicini megrémül. Sejtelme sincs,

hogy mi az a k é k, vagy piros, vagy sárga. Úgy magyarázzák meg neki, hogy a nagy beszédek gyorsírói jegyzetek alapján lehúzott kék gépírásos másolatát hívják az újságírók kéknek.

De szalad, intézkedik. S Vázsonyi izgatott:

— Rend van-e már a kékkel?

— Rend van, — nyugtatjuk meg.

— Hála istennek, — rebegi.

Vázsonyiban felébred az újságíró. Nincs már baj. Vége a parádés, kegyelmes urnák, ö már a régi Vázsonyi.

*

Este hétkor bemutatkozás a főrendeknek. Az emelvényen diszmagyar ruhása elnök. A teremben galambösz dinaszták, grófok, hercegek, bárók, köztük egy-egy polgárember lézeng csak: Günther, Lánczy, Weis z Manfréd, W 1 a s s i t s, U11- m a n ii Adolf. Főpapok nagy aranykeresztekkel, szerb és román egyházfők sujtásos talárban, hosszú hajjal és szakállal.

Szinte kísérteties a csönd, a hideg és az előkelőség. Középkorias, egy kicsit kriptaszagu. Még a karzat is lélegzetvisszafojtva neszei s a hirlapiró-kar-