Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-05-23 / 21. szám

3 első tartozéka elkészült. Mindem remény meg van rá, hogy miután a kotrási munkák is jelentékenyen előhaladtak, most már gyors iramban folytatódik a megvalósulás. Mindennél többet mond azonban kiváló informá­torunk nyilatkozata, amely itt következik: A soroksári Duna-ág rendezése céljából az 1904. évi XIV. törvénycikk jelentékeny mun­kálatokat rendelt el. Ezeket a munkálatokat ké­sőbb azután összefüggésbe hozták ti budapesti kereskedelmi kikötőnek, illetőleg a székesfővá­ros részéről tervezett soroksári Dima-ágmenti úgynevezett Ferencvárosi rakodónak tervezett munkálataival. Ez az egész nagy munkakom- plexuni a háború előtt már annyira jutott, hogy a soroksári Dtma-ág felső torkolatánál egy nagy hajózási zsilip elkészült, a belső kikötő­medence kotrási munkálatai megkezdődtek és megindultak az ehhez csatlakozó munkák is. A háború kitörése következtében ezek a munkálatok halasztást szenvedtek, de a székes­főváros, kereskedelmi minisztérium és földmi- veíésügyi minisztérium együttes megállapodása alapján a munkálatok szakadatlanul folytak to­vább és olyan előrehaladt stádiumba kerültek, hogy a múlt heten a soroksári Uuna-ág felső tor­kolatánál épült hajózási zsilipet átadták a for­galomnak. Egyelőre ugyan csak abból a célból helyezték üzembe, hogy a hátralévő sürgős kotrási munkálatokból származó anyagot ezen a zsilipül keresztül szállítsák a nagy-Duna felé. — A zsilip feladata, hogy a külső Duna ma­gas vízállásáról a hajókat lesiilyessze1 a belső kikötőmedence állandó vizszintjére, vagy vi­szont a belső kikötőből a Duna felé igyekvő hajókat felemelje a külső magas vizszintre. A csatorna-zsilip ebből a célból rekeszekre vau osztva, amelyek mindegyikébe elektromos erő­vel hajtott szivattyúk torkoltának. Ezek, éppen úgy, mint az ehhez szükséges többi erőmüvek is teljesen készen állanak. Hogy egy hajó a ki­kötőből a Dunára jusson, vagy viszont, nem kell öt percnél több idő, ami pedig elég kevés és a zsilip rendkívül gyors működésére mutat. A zsilipet a közforgalomnak még nem adták át, egyelőre, próbaképpen az ott dolgozó hajóik használják csak. Az utolsó zsilip-munká­latokat azonban a közeli hetekben elvégzik és így július végére remélhető, hogy a hajók a vil­Budapest, 1917. május 23. kérdezem, hogy mi az értelme, mindenki mást fog mondani. Van például demokratikus állam­forma is. En el tudok képzelni egy demokratikus monarchiát is, aminthogy mi is afelé haladunk. De az igazi, a tulajdonképeni demokratikus ál­lamforma mégis csak a köztársaság marad, már pedig (s itt mély bókot vet ai háta mögött ülő Bárczy felé) nem tudom elképzelni, hogy a pro­gramúi nagyrabecsiilt tervezői erre az államfor­mára gondoltak volna . . . Dnd so jagte ein Witz den anderen . . . Még Markus Miksa replikázott Polcnyinak és Oiess- wein Sándor prelátus, képviselő mondott tem­peramentumos beszédet, amikor egy igen ked­ves temesvári csata fejlődött a teremben. Dr. Róth Ottó temesvári ügyvéd, a kongresszus egyetlen szociáldemokratája mondott olyan véres beszédet, amelyet ezek a falak aligha hal­lottak. Volt abban rothadt kukoricakenyér, vá­lasztói jog, Stockholm, bordélyíiskális és bihari pelagra. Bárczyt és programmját azonban di­csérte ő is és nagyon szépen megkérte, hogy csinálja1 meg minél előbb az annexio és hadikár- pótlásnélküli békét, mert hogy éljen az Inter- nacionale. Bárczy megbólintotta a fejét, hogy majd megpróbálja. Temesvár becsületét azonban nem lehet hagyni, jött hát Vértes Adolf dr., egy kelleme­sen öblöshangu fiskális, aki kijelentette, hogy Temesváron más felfogás is van, mint a szo­cialistáké. Ne higyjenek neki, ez a temesvári Poló- nyi! — siivöltötte Róth Ottó. Ezt megmosolyogták és nyugodtan végig­hallgatták Vértes beszédét, valamint Jánosi Zol­tánét, a debreceniek aranyszáju papjáét is. Még Bárczy polgármester döntött a nagy kérdésben, hogy politikával, vagy politika nélkül? Minden közügy — mondta — egy kicsit politika is, de a politikát nem fogjuk kiélezni. Es ebben maradtak. (p. b.) lány er őre berendezett hajózó-zsilipen át juthat­nak a nagy Dunáról a soroksári Duna-ág mel­letti részben kikotrott kikötőmedencébe és igy a budapesti kereskedelmi kikötő első tartozéka, habár korlátozott mértékben is, működését meg­kezdheti. Ezzel azután a soroksári Duna-ág mel­letti gyárak közvetlenül a hajókból végezhetik a ki- és berakodást. A Duna-ág igy tehát hasz­nálható, s mert a kotrások is igen előrehalad­tak már, úgyszólván csak az hiányzik, hogy a főváros partjának kiépítése is kezdetét vegye. Ami a csepelszigeti államilag építendő ki­kötői berendezéseket illeti, az előmunkálatok már ebben az irányban is' folynak. A szükséges kisajátítások már kivétel nélkül megtörténtek és a szükséges terület igy készen áll a munká­latok megindítására.- Az eddig elkészített munkálatok költ­ségei mintegy hét millió koronát tesznek ki. efxmßO^JlißMP A főváros lakásépítési akciója Irta: Katona Fiilöp dr., építész-mérnök. Bárczy István polgármester erős szociális érzése a budapesti égető lakáskérdést előrelát­hatólag a megoldás egyedül lehetséges útjára fogja vinni: aj lakások tömeges és sürgős építé­séhez. A város tehát folytatni fogja eddigi, sze­rintem helytelen, építési akcióját. A főváros lakáspolitikájának gerincét az a gyakorlatilag kivihetetlen okoskodás alkotja, hogy tömeges kislakásépitéssel a lakbér le lesz nyomható és a lakásviszonyokban a normális egyensúly ismét helyreállítható lesz. A gyakorlatban ez a helyesnek látszó eszme két okból nem valósítható meg: először, mert hogy a lakáspolitika ez a módja Budapesten tényleg lakbérleszállitást eredményezzen, —- ahhoz nem 6000—10,000, hanem 60,000—100,000 lakást kellene éintené aminek költsége mar meg­közelíti az egy milliárd koronát, tehát ez nem egyéb az utópiánál. De feltéve mégis, hogy ez valamely időpontban el is éretnék, mivel a la­kásszükséglet a lakosság szaporodása arányá­ban folytonosan emelkedik és mivel a város kis- lakásépitési akciója egész természetszerűen a magántőkét a kislakásépités Üzletszerű folytatá­sától teljesen elriasztotta: — az egyensúlyi hely­zet fentartása érdekében tulajdonkép a városnak minden évben kellene a kislakások egész töme­gét építeni, hacsak nem akarja eddigi óriási költ­ségeinek reális célját, a lakbéremelkedés mér­séklését feláldozni. A lakosságnak hajlékkal való ellátása sem állami, sem városi feladat nem lehet. De annál fokozottabb mértékben városi feladatot képez a kislakások építését lehetővé tenni. Ha a város­szabályozási tervben megfelelő területek jelöl­tetnének ki, ahol 60—80 négyszögöles telkeken - ma a legkisebb megengedett telek 300 négy­szögöl kis házacskák építése lehetővé tétet­nék, és ez a városrész jó közlekedéssel, vízve­zeték, csatornázással, utakkal, járdákkal és vi­lágítással elláttatnék, úgy egy csapásra nem lenne lakásnyomoruság. Es még pénzébe se kerülne a városnak! Csak próbálnák meg. Nem lesz ez ugrás a sötétbe. Hi­szen Németország és Anglia igy oldották meg már régen a kislakáskérdést. Csak hasítson ki a város akár 50,000 kis, 60 öles telket és engedjen rajta kis lakást építeni, állítom, hogy cgy-két év alatt be lesz mind épít­ve és nem is közpénzből. Azt mondják, hogy most sürgős a kérdés, azonnal kell építeni és ezt csak a város, vagy az állam teheti. Erre én azt kérdezem: miért kell a városnak kis bérlakásokat úgy építeni, hogy azok privát tulajdonba, már a telekfelosztás hiá­nya miatt, soha át ne mehessenek és miért nem építi a város azokat úgy, hogy egy-egy kis, 60 öles telekre egy-egy lakás, esetleg egy másikkal albérlői minőségben kerüljön? Még fedél alá sem fog kerülni és máris vevője lesz mindnek. Mert ami a parasztnál a földéhség, az a mun­kásnál egy kertszerti kis lakás birhatása iránti hatalmas, ösztönszerü vágy. A kislakáskérdés megoldásához csak ez az egy út vezet: módot adni egy jó városfejlesztési tervvel a munkásnak és a kishivatalnoknaik, hogy maga építhessen. Milyen egyszerű a dolog. Soha sem tudtam megérteni, miért nem valósítja meg Budapest azt, amit Rákospalota, Kispest, Erzsé­betialva, Dunakeszi már régen jól és szépen meg tudott oldani. A megoldáshoz pedig nem kell más, mint az építési szabályrendelet telek­felosztási paragrafusának sürgős megváltozta­tása. Házbércsata — vér nélkül Feljegyzések a szerdai közgyűlésről A pesti háztulajdonosok es lakok örök háborújá­nak a történetében lángvörös hetükkel jegyzik tel 1917. május 16-ikát. Ezen a napon az történt, hog? egy snájdig huszárfőhadnagy tomboló zajban ellen- offenzivát kezdett a lakók táborával szemben és bárha a túlerő — leszavazta, mégis győzött, mert elérte, hogy szavainak az igazságát elismerték. í csata délután négy. órakor kezdődött. Akkor­iéiban jelentkeztek az előőrsök mindkét részről. Erényi U Ibin a un üyula, a snájdig huszárfőhadnagy volt a háziurak vezére, V á z s o n y i Vilmos pedig a lakóké. Az előőrsi csatározás pedig abból állott, hogy B e n e d e k Dezső, az egyik indítványozó, tö­röltette a nevét az indítványról, látván a nevezetes többséget, amely előre kijelentette, hogy bedugja a fülét, nem hajlandó meghallgatni a háziurakat, mert — esetleg igazuk talál lenni. Folyt a kölcsönös kapa- cftálás a vezérek és csatlósaik között, de Ullma nn huszárfőhadnagy rendületlen maradt és Vázsonyi Vilmos sem az a legény, aki megszokott futamodni a harc elől. Denikvc megtörtént a hadüzenet, kettéváltak a táborok és Biró Henrik n demokrata padsorból át- hurcolkodott a Lipótváros mezőnyébe. Szigeti János helyi érdekű indítványa után felhangzott a csatazaj és U 11 m a n n Gyula a regi magyarok „Halljuk" kiáltásával vezette rohamra csapatát: előbb azonban egy kis seregszámla volt, amelynél kitűnt, hogy Benedek Dezsőn kivid mások is törölték á. nevüket az indítványról. Ullmann huszár kardjára ütött és minde/ii operaházi hőstenort megszégyenítő hangon mondotta el beszédét. F sorok szegény és szerény írója — mit tagadjuk — inkább szeretne agyonnyomorgatott háziúr lenni, mint zsarnok lakó, de azért el kell ismernie, hogy Ullmann nem túlozott és hogy a háziuraknak a helyzete ma nem éppen rózsás. A háziurak legtöbbje, mondotta Ullmann, a házbérből él, a liadbávonultak pedig nem igen fizet­nek házbért és a békeidők házbérjövedelme ma kü­lönben is jóval kevesebbet ér, mert a pénzünk, ami nincsen, némileg devalváltunk nevezhető. Mindezt viharos közbeszólások tengeréből halász Iiatta csak ki a krónikás, mert Ullmann beszédébe minduntalan belekötöttek a türelmetlen atyák. Ull­mann azonban győzte a harcot hanggal is, érvekkel is és amikor Gross mann Miksa egy hordóból ki­dugta a fejét és azt a felszólítást intézte a szónok­hoz, hogy legyen szives, menjen a lövészárokba, Ullmann igy riposztozott: — Fii tizenegy hónapig voltam a lövészárokban, de magát nem láttam ott, pedig kitűnő szemein van! Fzen azután nevetett az ellentábor is és aki nevet, az nem haragszik. Fttől fogva több türelemmel hall­gatták Ullmannt és Vázsonyi Vilmos,is bölcs mérséklettel, higgadtan, objektiv alapon válaszolt a szónoknak. Sok tekintetben igazat adott Ullmann Gyula „igen tisztelt barátjának", akiről azt is megálla­pította, hogy kiváló szakember, csakhogy ennek da­cára sem tartotta sürgősnek az indítványt és a köz­gyűlés többségének is ez volt a véleménye. Szava­zás után a helyzetet igy jellemezte egy elkeseredett háztulajdonosa: — igazat, azt adtak nekünk, de házbéretnelést nem! Ezzel be is fejeződött a házbércsata, takarodó helyett az orrukat fújták a harcosok és gyors egy­másutánban hadarták el referádáikat a tanácsnokok. Csak két megállóhely volt: a kéményseprők uj sza­bályrendeleténél és a tisztviselők dolgánál. A ké- ményseprű-hitbizományosok ellen a derék Füredi Mór hadakozott, de hiába, mert az Erzsébetváros kó­rusban vigasztalta az egyik főkéményseprőt: — Nessirj, nessirj — Kossuth Lajos ... A tiszt­viselők melegszívű, lelkes szószólót találtak Per- czel Bélában, aki tiszteletreméltó buzgalommal ecsetelte az állam és a főváros mostoha gyermekeinek cifra nyomorúságát. Alighogy a napirenddel ilyformán végzett a t. közgyűlés, ismét tisztviselő-eskü hangzott el a terem­ben. Csaplovich Pál, a Lipótváros uj elöljárója és Farkas, Géza, az ni tanácsjegyző rebegték el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom