Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1916-03-29 / 13. szám

4

ff

Budapest, 1916. március 29.

Villany, gáz és a záróra.

Megtakarítás az áramfogyasztásban.

Az éjszakai élet megrendszabályozásának és magának a záróra-rendeletnek nem az volt egyedül a célja, hogy a háborús viszonyok között megbotránkoztató dorbézolásoknak végét vesse, de egyben az is, hogy bizonyos tekintetben a fölösleges pazarlásnak is gátat állítsanak.

Kétségtelen, hogy éle miszerekben nagy pocsékolás folyt, Aki éjszakázott, szórakozott, nem kímélte a pénzt, hanem evett akkor is^ ha nem volt rá föitétlen szüksége. Természetesen az igy származó megtakarítást számokban kifejezni nem lehet, de az ember igy magában, rágondolva a háborús pesti éjszaka kiirtott népességére, is képet tud alkotni arról, hegy bizony nem lehet jelenték- te’en az az éleimiszeranyag, ami eddig veszendőbe ment és ami most meg fog maradni.

Nem jelentéktelen az a kérdés sem, hogy a világítás körül lehet-e spórolni.. E tekintetben még szintén nem állanak pontos adatok rendelkezésünkre, de mindenesetre élénken jellemzi a helyzetet az a két nyilatkozat, amelyet Ripka Ferenc dr. és Stark Lipót vezérigazgatók tettek a tővárosi Hírlap munkatársa előtt.

Ripka Ferenc, a fővárosi gázmüvek vezérigazgatója ezeket mondta: ,

— Az egyórai záróra a gázfogyasztást nem érinti észrevehető módon. Számtavehető csökkenést természetesen nem tapasztalhatunk. Ez természetes is, hiszen a kávéházak es mulatóhelyek nem gázzal, hanem villanynyal világítanak. A mi üzemünket inkább a konyha és ipar veszi igénybe. A* gázzal sokkal intenzivebben íütenek és főznek Budapesten, mint világítanak, ha pedig világítanak, akkor sem a kávéházakról, hanem a magánfogyasztásról var; szó. Ilyen körülmények között, ismétlem, az egyórai záróra egyáltalán nem jelent a mi számunkra számbauehető változást.

Stark Lipót, a fővárosi elektromosmüvek vezér- igazgatója igy nyilatkozott:

— Az egyórai záróra behozatalát az elektromos üzem bizony jelentékenyen megérzi. A budapesti kávéházak nagyszabású kivilágítása nagyon sok áramot fogyaszt és ha éjfél után egy órakor valamennyi lángot el kell oltani, csak természetes, hogy érezhető a megtakarítás, illetve a fogyasztás csökkenése.

— Ma még, amikor alig néhány napos a záróra-rendelet, pontos adatok nem állhatnak

rendelkezésünkre. Tiszta képet csak akkor nyerhetünk, ha az első záróra-hónap leteltével áttekintjük a havi számadásokat, amelyek már számadatokkal illusztrálják az üzemfogyasztás csökkenését.

— Hozzávetőlegesen azonban már ma is láthatjuk az eredményt. Itt a telepen, szerzett tapasztalatainkból körülbelül kialakul már a kép előttünk, amely azt mutatja, hogy az árammérési eredményeket értékre átszámítva, évi bevételeink egy százalékkal csökkennek. Koronákban kifejezve, egy esztendő alatt ez az egy százalékos fogyasztás-csökkenés nem kevesebb, mint 80.000 koronát jelent.

Hatósági közvetítést

követelnek az ápolónők

Amióta az Uj Szent János kórházbelí tragédia megtörtént, azóta az ápolónők ügye nem kerül le a napirendről. Ez mindenekfölött B u z a y Károly dr. tanácsnoknak, a közegészségügyi ügyosztály vezetőjének érdeme, aki a kormány ké~ sedelmeskedésével szemben is mindenáron és gyorsan radikális megoldást szeretne csinálni, bogy a szomorú esetek többé elő ne fordulhassanak, vagy ha mégis előfordulnának, a lelkek megnyugtatására mégis meg lenru» az a mentség, hogy az ápolónők rendes kiképzésben részesüljenek.

Ennek az ápolónői problémának pedig két megoldani való ága van. Az egyik a kiképzés megszervezése, a másik az anyagi helyzetnek javítása. A kiképzés dolgában a Fővárosi Hírlap már egyszer jelentette, hogy Buzay tanácsnoknak messzemenő, a célt kitünően szolgáló tervei vannak, az anyagi helyzet javítása körül az akadályokat viszont a belügyminiszter állítja, aki csökönyösen ragaszkodik ahhoz, hogy Budapest se dotálhassa az ápolónőket jobban, mint a vidék.

Most azután az ápolónő-kérdésnek igen érdekes mellék-problemája is akadt, amely a városházán igen komoly fejtörést okoz. Általában azt lehetne mondani, hogy az ápolónők teljesen törvényen kívüli helyzetben vannak. Nem tudják maguk sem, más sem, hogy hova tartoznak. Közegészségügyi segéderőknek lehetne őket nevezni, de a közegészségi törvény nem intézkedik róluk. Eígyancsak nem ismer ápolónőket az ipar- törvény sem, tehát nem jár ki nekik az ipari közvetítés sem. Ellenben szó esik róluk a cseléd- törvényben, s ilyenformán közvetítésük tulajdonképen a cupringerek birodalmába tartoznék.

És itt van az a sérelmes pont, amit az ápolónők legújabban egy a főváros tanácsához beadott kérvényükben panaszolnak el. Megszégyenítőnek tekintik magukra nézve azt, hogy elvben a cselédszerzőkre lennének utalva; az viszont szintén sérelmes, hogy a gyakorlatban pedig egyáltalán nincsen számukra semminemű közvetítő szerv. Azt kérik tehát az ápolónők, hogy vegye kezébe közvetítésüket a főváros, mert mégsem mehetnek a cselédszerzőhöz.

A közegészségügyi és a közgazdasági ügyosztályok hivatottak arra, hogy ebben a kérdésben véleményt mondjanak. Valószínű azonban, hogy mindenekelőtt a kvalifikáció kérdését kell megoldani és akkor ha tényleg képzett és komolyan a cselédek fölött álló ápolónői kar fog a főváros rendelkezésére állani, akkor majd lehet beszélni a közvetítési módozatokról. Valószínű azonban, hogy ez a közegészségügyi törvénynek egy paragrafussal való megtoldása révén fog elintézést nyerni. Egyelőre az ügyet az elöljárók értekez- Jete elé utalták, mondjanak róla ők véleményt, Logy aztan a tanács érdemében foglalkozhassék vele.

Szegény embert az ág is húzza.

Az agyonzaklatott hordárok.

Szegény pesti vörös-sipkásolk, szegény öreg hor- uáiok: Sokszor gondol rá az ember, szaporodik-e még ma is ez a becsületes céh, vagy csakugyan ők lesznek-e a pesti utca öreg honvédéi, akik min- dig kevesebben lesznek, de elfogyni nagyon nehezen tudnak. Az első súlyos csapást a boyok mérték rájuk. A gyűlölt, a közönség kíuzsorázásában tündöklő boyok, akik annyi borsot törnek az orrunk alá, de akiket mégis igénybevesz a pesti közönség, amely nem tud menekülni a mindenáron való modernség átkaitól. Aztán jött a háború. Elveszett a legjobb üzlet. A rózsaszínű tábori lapok még egy területről kiszorították őket. A diszkrét leveleit, amiket olyan tapintattal tudtak elintézni, ma a tábori posta közvetíti, A csokrok, amelyeket udvarias, finom meghajlással adtak át az öreg postilion damourok, szintén megfogyatkoztak.

Végül most még egy átok telepedik a mellükre: az ípartestület. Az ípartestületnek pénz kell, fizessenek a tagok, mert különben be kell csukni a boltot. Nincsen humor nélkül a dolog, hogy milyen viszonyban voltak eddig' a hordárok (finom szabályrendeleti műszóval élve: a „közszolgák“) a saját ipartestületükkel. Valami pátriárkálís állapot volt ez, mint az ilyen öreg céh-hez illik.

Onnan derül ki ez a kedves pikantéria, hogy a többi ipartestületek után most följajdul a közszolgák ípartestülete is és kaligrafikus betűkkel írott kérvényben elmondják a főváros tanácsának, hogy a közszolgákról szóló szabályrendelet hiányossága juttatta őket csődbe.

A szabályrendelet ugyanis kimondja 11-dik paragrafusában, hogy minden közszolga tartozik a közszolgák ipartestületének tagja lenni. A szabályrendelet ezzel aztán végleg el is intézi az ügyet. Nem így az ipartestület. A derék öreg hordárok tagjai ís becsülettel az ípartestületnek, csak éppen tagdijat nem fizetnek. De miért is fizetnének, mikor annak követelése nincsen benne a szabályrendeletben.,

Az ipartestületnek a feje fő, hogyan teremtsen pénzt az adminisztrációra, vagy ha már remény nincsen, veszett fejsze nyeleként hogyan lökje ki kebeléből a nem fizető tagokat? Nincs rá semmi mód, hiszen a szabályrendelet ebben a kérdésben nem intézkedik. Megesett tehát most már az a humoros eset, hogy az ipartestület a főváros tanácsához intézett alázatos instánciájában kéri:

méltóztassék módositarii a szabályrendelet megfe’elö szakaszát, hegy a közszolgák tartoznak az ipartestület rendes fizető tagjai lenni és nemfizetöket az ipartestületnek joga legyen kebeléből kizárni.

Szegény öreg vörös-sípkások, megint megnehezedik az idők járása feAttük. Eddig egyetlen ingyen gyönyörűségük volt, az ipartestület. Most ezt a szomorú előnyt is elveszik tőlük. Fizetni kell, mert a tanács bizonyára méltányolni fogja az ipartestület kérését.

Kállay Gyula halála.

Fájdalmas veszteség érte az elmúlt héten a főváros törvényhatósági bizottságát: Kállay Gyula bizottsági tag, mindnyájunk kedves, jó Gyula bácsija, elköltözött az élők sorából. Mindenki szerette és a cukorka, amit minden közgyűlésen átnyújtott ismerőseinek, szimbóluma volt a szive jóságának, kedves, szeretetreméltó modorának. Kállay helyére D é s i Géza kerül, az ismert ügyvéd, volt országgyűlési kéviselő.

Az üzemi tisztviselők segélye.

(Levél a szerkesztőhöz.) A főváros intézeteiben és üzemeiben a hivatalnokok egy része státusbeli és fizetését a központi pénztárból kapja, másik része pedig — bár sok esetben amannál már hosszabb ideje szolgálja — az üzemben -— a fővárost, és bár talán amannál fontosabb munkát végez, — a státusba sohase jut be, fizetését pedig az üzem pénztára fizeti ki. Ebből a kétféleségből állt elő c z a helyzet, hogy mig a státusbelieknek fizetési előleget és drágasági pótlékot szavazott meg a főváros, a státusban nem levő, de azért bizonyára nem kevésbbé érdemes hivatalnokok és hivatalnoknők mind a kettőből kipottyantak, holott a tiszvtiselők összeírásánál mind a kétszer összeírták őket is. Az önálló pénztárral biró üzemek és intézetek mellőzött hivatalnokainak ügyét a polgármester köny- nyen elintézheti; de nincs okunk kételkedni abban sem, ő utat-módoí talál arra is, hogy ai főváros költségvetésébe besorozott költségvetéssel biró üzemeknek nem státusbeli hivatalnokai is megkaphassák azt a pénzt, a mit éppenolyan áhitva várt. k, s a melyre éppen olyan nagyszükségük van, mint státusbeli kollegáiknak.

Egy üzemi tisztviselő.

Ut- és csatornaépítés.

A tanács e hó 20-án versenytárgyalást tartott, amelyre több útépítési és csatornázási ajánlat érkezett be. Az ut- és csatornaépítési bizottság, Fock Ede tanácsnok előadása alapján, hétfőn döntött a beérkezett ajánlatok között, amelyet a tanács keddi ülésében elfogadott. Ennek megfelelően a következő munkálatok elvégzését adták vállalatba: a Víllányi-ut rendezési munkálatait kiskőburkolattal a Hirsch Mihály r.-t. kapta 510.339 K-ért; a Kerepesi-ut egyrészének csatornázási munkálatait a Melocco Péter r.-t.-ra ruházták 185.673 K-ért; a X. kerületben az 1916. év folyamán szükséges kövezet- és keramitjavítási munkákat négyszögméterenkint 3.35 K-ért Halmos István kapta, aki az uj kövezési munkákat 60 százalék felülfizetéssel fogja végezni; ugyanezt a munkát a VIII. kerületben 2.40 K-ért, illetve 40 százalék ráfizetéssel a Tarján és Társa cég vállalta; a Sándor-utca rendezési és szegélykőmunkáit a Magyar aszfalt r.-t. 4468 K-ért kapta meg, míg a 14 évi fentartási munkákat cm3-ként 20 K-ért vállalta. A IV. kerület útjavítási munkáit az 1916. évben azonos feltételekkel az V. kerület vállalkozója vállalta; a IX. kerület hasonló munkáit pedig házilag fogják végezni. A IX. kér. Matolay-utca makadámszerü munkáira