Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1916-02-09 / 6. szám

Budapest, 1916. február 9.

közökig csak a háború után tok végleg dönteni a közgyűlés.

Tudvalevő dolog, hogy közvetlenül a háború előtt igen sóik átszervezést és uj állás szervezését vette tervbe a főváros. A háború kitörésekor a belügyminiszter e tekintetben tiltó leiratot in- tézett, de minthogy az uj szervezések költségét amúgy is felvették a költségvetésbe, nemsokára kérni fogják a belügyminisztertől, hogy a tiltó rendelkezéstől álljon el. Bizonyosra vehető, hogy a miniszter eleget tesz a kérésnek és ebben az esetiben májusban, legkésőbb júniusban töltik be ezeket az állásokat.

Sok szó esik a Fővárosi Hírlap egyik közleményének kapcsán azoknak a tisztviselőknek a kitüntetéséről, akik a háborús munkából fokozottabb mértékben veszik ki a részüket. Tisztára a polgármestertől függ, hogy ki kapjon kitüntetést és mikor. De éppen ez a körülmény hátráltatja az ondók hullását, mert a polgármester elvi ellensége minden oimnek és rendjelnek és fázik attól a gondolattól, hogy őt is érheti az a baleset. Bizonyos azonban, hogy a kormány legközelebb hivatalosan fel fogja szólítani Bárczy polgármestert, hogy helyettes főpolgármesteri minőségében tegyen előterjesztést ebben a dologban és akkor esőstől hull majd az áldás a városházára.

Az első ebéd a menzában.

Beszélgetés Lánczy Leonéval.

A központi segitő bizottság népélelmezési osztályának elnöke, Lánczy Leómé kezdeményezésére megalakultál fővárosi diák-menza, a melyet az cl nőik nő, Bárczy István polgármester, dr. Demjén Géza tanácsos és más előkelő közönség jelenlétében a Városház-utca 10. szám alatt szombat délután ünnepélyesen megnyitottak. Az intézmény méltón sorakozik a főváros szociális intézményeihez és szervezőinek fáradhatlan buzgalmára vall, a fővárosi diákság uj otthona, mely hivatva van a háború után is elősegíteni szűkös viszonyokban élő egyetemi polgárok létfenntartását.

Egy tágas, kellemesen tompított világosságit! teremben, hófehéren terített asztalok, a falakon művészi csendéletek világítanak élénk színeikkel, az egyik sarokban a „Fővárosi könyvtár“ jóvoltából kis kézi könyvtár és újságok, folyóiratok, mindenütt gondos női kezek szerető munkája, hogy enyhülést szerezzenek a nemzet reményeinek, a főváros szegény diákjainak. Az a nemes intenció vezérelte a vezetőséget, amint az Lánczy Leómé megnyitó beszédjéből kitűnt, hogy „egyenlően versenyképessé tegyük a a diákságot az élet küzdelmeire — mert sokszor nem a vagyon aiányában adódik a tehetség és az édes hazának erős, munkaképes nemzedéket biztosit sunk“.

*

Vasárnap délben fél egy óra van, jönnek a diákok és jóleső érzéssel pihen meg szemük a helységen és félfüllel hallom az egyik diák megjegyzését: „mégis csak vannak derék ember-ék, azt hiszem, a Ritz sem különb erűméi“. Fehérkö- tényes lányok tálalják a párolgó paradicsom- levest és a diákok a megízlelés után leteszik ka- zalaikat és szinte szemükkel integetnek egymásnak :

— Ez már teszi!

Lánczy kegyelmes asszony, ott vaui a tálalásnál, magának is kéret egy adagot és szinte sugárzó arccal mondja buzgó munkatársának a diákmenza megteremtésében, dr. Demjén tanácsosnak:

— Kitűnő! Ha az én szakácsnőm ily jól főzne!

A kegyelmes asszony szinte anyai gondossággal vesz részt a munkában, mert nemesük kezdeményezője volt a diák-menzának, hanem szinte a legapróbb részletekig megteremtője.

Megkérdeztük a kegyelmes asszonyt a diák- menza szervezése felől.

— Csak valláson, szerkesztő ur, ha jónak látja, ámbár nem szeretnék interjút adni. hiszen kötelességünk, hogy a front mögött, a pesti

fronton, erőink arányában tevékenykedjünk, segítsünk a szükölködökön, enyhítsük a háború sújtottjait. Már régebben javasoltam a népélel- mezésá bizottságban több népkonyhának fölállítását és sokat hallottam a főváros egyetemi polgárainak nyomoráról és megpróbáltam megszervezni a diákmenzát. Főleg a Hadsegéiyző Bizottság nemeslefkiisége jött segítségünkre, midőn biztosította a diák-menza félévi ellátását és remélem, hogy az intézmény eredményes munkássága és szükségessége arra fogja indítani a Hadsegéiyző Bizottság kiváló vezetőségét, hogy további segítséget nyújtson a menza fönntartásában és fejlesztésében. De nem az én érdemem a diák-menza, hanem segítőtársaimé, a polgármester űré, aki fölkarolta az eszmét, dr. D e m- j é n tanácsosé, Hubert fogalmazóé és Szab ó Jánosné urhölgyé, akik fáradhatatlanul jártak el a diák-menza minden dolgában. Köszönet illeti még Fischer József főv. biz. tag urat. aki ingyenesen szerezte meg nekünk ezt a pompás helyiséget, és a népéielintézési bizottság hölgy- tagjait, akik mindennapra felügyeletet vállaltak magukra.

Mindenkihez van a kegyelmes asszonynak egy-egy barátságos szava, és a falakra aggatott csendéletre mutatva mondja:

— Sajnálom, hogy a gyümölcsöt csak — festve adhatjuk.

A felszolgáló kisasszonyok néha-néha belepillantanak a tükörbe, megállnak, hogy valamit igazítsanak ruháikon, a kegyelmes asszony tréfásan fenyegeti őket:

— Eltávolítjuk a tükröt, lányok, a forgalmat akadályozzák...

Az ebéd végén tortával vendégelte meg a kegyelmes asszony az ifjúságot és nehogy a premier utáni vasárnapokon hiányozzék, megígérte, hogy a véresbétüs napokon ezentúl is gondoskodik a cukrász-süteményről.

*

A diákok, mintegy kétszázan valának, jó étvággyal megebédeltek és csendesen beszélgetve sziesztának. A kegyelmes asszony érdeklődve megy körül a teremben és örömmel állapítja meg:

— Jó jel! a tányérok üresen maradtak.

Az egyik diák odamegy a kézikönyvtárhoz, kikér egy tankönyvet, hangosan mondja a társának:

— Most aztán offenziva, — a kór bonc tan ellen *

Üldözik a tejhamis hókat

Csalás, vagy közegészség elleni kihágás

Tejpancsolás mindig volt Budapesten és nem lehet benne kételkedni, hogy egyhamar nem is szabadulunk meg tőle. Minden törekvés tehát legföljebb arra irányul, hogy a hamisítás mértéke redukálódjék valahogy. Ha pedig valaha jogos volt a fölháborod’ás a tejpancsolás ellen, akikor ma igazán az, mert hiszen az a kis tej. ami a gyerekeknek és a betegeknek jut, igazán olyan kevés, hogy már ha tiszta tej lenne is, igen mérsékelt volna a tápláló értéke. Miután azonban épen a drágaság, meg a tejhiány egyenesen csábítja a termelőt és eláriisitót a hamisításra, nagy részben hitvány, festett vízhez hasonlatos folyadékot kapunk tej helyett. Igen fontos tehát, hogy a hatóságok rendkívüli éberséggel tekintsenek bele a tejeskaunákba.

És ez nem pusztán a miiimáuik garasos üzletére vonatkozik, hanem a tejnagykereskedők között is akad, aki ezer literével hamisítja a tejet és vidáman bujdosik a kerületi előljáróságo- j kon kiszabott jelentéktelen száz koronás büntetések között. A budapesti ember valósággal fóliájául mindig, amikor egy-egy hirt olvas a tej- hamisitók büntetéséről. Amikot ugyanis ő azt szerette volna látni, hogy keservesen kiverekedett fél liter tejének meghatniiitóját a börtönbe cipelik, akkor azt látja, hogy a tejnagykereskedő ur feszülő mellényének zsebéből játszva löki ki a büntetéspénzt. A tejhamisitás azonban csak vétség, amely pénzbírsággal, vagy. maximálisan egy havi fogházzal büntethető.

A városházán is gondolkodóba estek a most újból fölburjánzott tejhamisitások miatt és úgy

3

találták, hogy valami radikális módon kel! segíteni. Azt a kis tejet, ami gyerekeinknek és betegeinknek jut, meg kell menteni a hamisítóktól. Maga Bárczy István polgármester volt az. aki a legkeményebb üldözés mellett foglalt állást. Sok ötlet merült föl, de valamennyi olyan, hogy a törvény betűjébe ütközött, bármennyire a költői igazságszolgáltatást fedte volna is.

Végre aztán elérkezett egy konkrét eset. Egy gazdag tejnagykereskedö, akinek nevét csak a folyamatban levő nyomozás érdekében nem írjuk ki, és akinek már rendes kiadási tétele van a költségvetésben a büntetések számára beállítva, ismét bűnben találtaték. Sok ezer liter tejet pancsolt el és pedig olyan mértékben, hogy a tej mindössze kétharmadrész. a többi pedig viz volt. A polgármester egyenes utasítására azután a bíróság elé került az iigy, ahol a íőpancsoló ellen a tiszti ügyészség csalás címén emelt vádat.

Szó sincs róla, megérdemelné a hírhedt tej- imitátor a csalásért járó szigorú büntetést, de a bíróság körében az a vélemény alakult ki. hogy a csalás fogalmát sehogy sem lehet ráhúzni a tejhamisitásra. A csaláshoz tudvalevőleg jogászi meghatározás szerint „ravasz fondorlat“ szükséges. Már pedig ki fogja rá akár a milimárira. akár a budapesti tejnagykereskedőre. hogy valami (különös lángésszel rendelkeznék. A tejhamisi- táshoz igazán nemi kell ravasz fondorlat — hanem csak viz. A legegyszerűbb és legbutább gazság, amire nem is illenék elpazarolni a csalás jogászi definícióját.

így hát a nagy tejhamisitási ügyben nem csalásról fog szólani a vád, hanem most uj jogcímet keresnek. Ehhez azonban ki kell mutatni, hogy a tejbe kevert viz nitrát-tartalmú volt és ha ez megtörtént, akkor közegészség ellen való kihágás dinén indul1 meg az eljárás, amelyet már nem lehet majd száz koronácskával elintézni. Egyelőre tehát a hírhedt tejimitátor azon imádkozik, hogy a vegyész ne találjon nitrátot az ő tejében, helyesebben az ő vizében. Csóválja is eleget a fejét, hiszen ő soha se hitte volna, hogy neki még ilyen furcsa chemiai elemekkel is.lesz dolga, mikor ö csak vÍzzel manipulált...

Provízió nélkül nincs kölcsön

Wald er Gyula szerepe

Megírtuk, hogy a főváros legközelebb 22 millió koronás kölcsönt vesz föl a pesti nagybankokból alakult konzorciumtól, amelyben — ezúttal először — a m. kir. Postaiak ar ékpénz- t á r is részt vesz. Most már a kölcsön részleteiről is tájékoztathatjuk olvasóinkat. Eredetileg a Postatakarékpénztártól akarta felvenni a főváros a kölcsönt és pedig úgy, hogy a kamat 4.35 százalék lesz, amennyiben pedig a bankráta csökken. úgy a kamat is kisebb lesz. A főváros részletekben is felyeheti a kölcsönt s az élelmiszerüzemből befolyó összegeket átutalhatja a Postatakaréknak, amely 3.5 százalékot fizet a betétek után. A Postatakarékpénztár két esztendőn belül nem mondhatja fel a kölcsönt, a főváros azonban bármikor élhet a felmondás jogával.

így szólották a feltételek és látható, hogy a főváros rendkívül olcsón jutott volna a kölcsönhöz. Már-már perfektuálták ezt az üzletet, de egyszerre mozogni kezdett a Pesti Hazai Takarékpénztár Wälder Gyula nevű vezérigazgatója, mellesleg városatya is, és fellármázta a pesti nagybankokat éis addig dolgozott, amíg a nagybankok is megkapták a maguk részét. W a 1- d e r Gyula érdeme, hogy a főváros most már nem a Postatakarékpénztárral áll szemben, hanem a nagybankok konzorciumával, amelynek a Postatakarék csak egyik tagja. A munkamegosztás rendkívül arányos: a pénzt a Postatakarék adja, a nagybankok pedig azon a címen, hogy ők a közvetítők, félesztendőnkint 1 százalék províziót kapnak. Ez az egy százalék 22 milliónál egy esztendőben 220 ezer koronát tesz ki, tehát igy a kölcsön 2 esztendős tartama alatt 440.00 koronát. Ennyit keresnek a nagybankok, mint közvetítők és ennyivel többet fizet a főváros a konzorciumnak csak azért, mert Wälder bizottsági tag ur nem tűri, hogy őnélkiile boldoguljon a főváros és a Postatakarékpénztár.