Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-20 / 51. szám
Ötödik évfolyam Budapest, 1916. december 20-án. 51. szám EEÖF1XETÉS1 JftnVKt Égési évwe ........... 20 K. Fe l évne ................. IO K. Eg yes szántok kaphatók a kiadóhivatalban. Várospolitikai és közgazdasági hetilap Felelős szerkesztő t OCLCSÓ Emil Megjelenik minden szer- dán. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. ken. Szív-utca ........ 18. szám Te lefon ............... 137-13 •• Otven millióról beszélnek ma már, ötven millió koronás deficitről és ha sokáig tart a háború, vagy ha sokáig nyújtják még az uj bevételek kutatásának határidejét, akkor talán egyetlen tétellé zsugorodik össze a költségvetése száz és egynéhány milliós deficitté. Tüköryné a kis botjával nem kutatja fel olyan lázasan és szorgalmasan az üdítő, friss víznek a forrását, mint ahogy a tanács kutatja a sorvasztó uj terheknek a forrásait. Kezdték a kutatást a vigalmi adón, folytatják a világítás megdrágításán, a világítási adón, a zsibáru- sok, ószeresek és hajózási vállalatok béreinek emelésén, a járdafoglalási és útburkolási dijak emelésén, a vizdijak, csatornázási járulékok, örökösödési illeték növelésén, a pezsgőadón, az értéknövekedési adón és a közlekedés adóján. Itt aztán megáll a székesfővárosi finánctudománynak az óramutatója, mivelhogy nemcsak az ész véges, hanem ama forrásoknak a száma is, amelyekből milliók menthetők. Hiszen tiz, vagy tizenkét millióról még csak könnyen tud gondoskodni egy milliós nagyváros, de ha harminc, negyven, sőt ötven millióról van szó, akkor csődöt mond minden zseni, mert ahol nincs, ott hiába keres a székesfőváros ötven milliót. Toldozgatás, foldozgatás, amit az uj jövedelmekkel végez a főváros. Drágább lesz a szórakozásunk, a világításunk, a közlekedésünk, ezzel szemben pedig a kívánt célt mégsem fogja elérni a tanács. Rengeteg embert fog igénybevenni az uj jövedelmeknek a kezelése és a rengeteg kezelő rengeteg kezelési költséget is jelent. Tegyük fel, hogy a tanács számításaiba nem csúszott bele lényegesebb hiba és> többé- kevésbé beválnak az uj adókhoz fűzött remények. A helyzet végleges szanálásáról akkor sem lehet szó, mert a háborús deficit cirnén kirótt uj adókat a háború után, a normális idők, háboruelőtti viszonyok helyreállítása után nem lehet többé fentartani. Akkor aztán összedől minden kártyavár, mert a háború és háborús jövedelem nem lesz többé, a deficit ellenben a békeidőben is hü lesz a fővároshoz. Rendkívül egyszerű dolgok ezek csak a vak nem látja, hogy itt legnagyobb részen idült deficitről, nem pedig háborús hiányról van szó. Hiszen ha a deficit szülője valóban csak a háború volna, akkor várhatnánk, amig vége van a háborúnak és akkor a deficit összegének megfelelő kölcsön felvételével és a kölcsön amortizációs terhének megfelelő pótadóemeléssel úgy oldanák meg a problémát, hogy a háborús adósság egy részét áthárítanák a későbbi nemzedékre, amelynek békéjéért folyik a mostani nemzedék élet-halál- harca. Sajnos, nem háborús, vagy nem csak háborús deficitről van szó itt és minthogy a háborús ürügy előbb-utóbb mégis megszűnik, nem elegendő, ha uj meg uj jövedelmeket fedez fel a tanács, hanem rá kell térni végre a deficit ellenszerének másik módjára' is: a takarékosságra. Hihetetlen dolog, hogy erről még szó sem esett a háztartás rendezésénél. Pedig a kiadások okos redukálásával, fölösleges, nélkülözhető, vagy elhalasztható költségek beszüntetésével legalább is annyi millióval lehetne javítani a mérleget, mint az uj adókkal. Talán azért mellőzik ezt a megoldást, mert sokkal egyszerűbb és sokkal — olcsóbb. • • • Százötven darab ezresbe fog kerülni a koronázás. Erre kér felhatalmazást a tanács és szívesen kon- cedáljuk, hogy ez az összeg nagyon is kevésnek fog bizonyulni. Szeretnek, ha mennél pompásabb, díszesebb ruhába öltöztetnék a koronázás napjára Budapestet és nem sajnáljuk a pénzt, mert szentül hisszük, hogy ennél jobb üzletet még nem csinált a főváros. Ha milliós kiadásokba veri magéit a főváros a koronázás miatt, akkor is a legkitűnőbb beruházás ez a kiadás, mert a koronázás fénye bevilágít Budapest leikébe, szivébe és a világításnál meglátja a felséges pár, mit kíván a magyar nemzet és mit kíván Budapest. Magyar udvartartás, —- ez a vágya Budapestnek és a cél szentesit minden költséget, minden áldozatot. A háziurak panaszos feljajdulásait meg tudjuk érteni. Végtére is ők nem altruizmusból lettek ház- tulajdonosokká, hanem azért, hogy a pártájukból éljenek. De csodáljuk azt a következetlenséget, amelyet a házbér rendelet dolgában a fővárosnál észleltünk. Tudtunk- kal a helyzet november óta nem javult meg a partájók javára és ha novemberben indokolt volt a lakók védelme, úgy februárban sem szabad kitenni őket a lakbér uzsoráinak, mert hiszen a fizetőképességük februárban sem lesz nagyobb, mint amilyen most. A A fővárosra jellemző, hogy megijedt a saját radikalizmuséitól és most kezd arra eszmélni, hogy a közgyűlés háromnegyedrésze háztulajdonos. A vizdijak emelését is például azért halasztották el, mert a háziurak most nem emelhetik a házbért, ennélfogva nem tudják áthárítani a vizdijtöbble- tet a partájokra. Ez az indokolás annyit jelent, hogy a főváros előre megfontolt szándékkal nehezíti meg a pártátok helyzetét és hogy mihelyt szabad lesz a stájgerolás, semmi akadálya sem lesz többé a vizdijak emelésének. Holott az emberséges logika táléin mégis csak az, hogy éppen azért kell most életbeléptetni a vizdijemelést, mert most nem lehet áthárítani ezt az adót a partájokra. Emelik a világítás árát, emelik a közlekedés diját, emelik a szórakozás költségét, emelik a burkolási dijat, emelik a vízfogyasztás diját, emelik a járdafoglalási dijat, emelik a zsib- áirusok helypénzeit, emelik a dunai partbérletet, emelik a fuvardijakat, emelik a kenyér árát, emelik a pótadót és emelik — a városháza nívóját. Ezzel szemben leszállítják az élelmiszer adagokat, leszállítják a közvilágítást, leszállítják — a tekintélyüket. Ez a helyzet szignaturája a világháború harmadik évében és ez a mérlege a pesti polgár „követel" és „tartozik" rovatainak. Az érem egyik oldalán csupa áremelés, a másik oldalon pedig csupa korlátozás, megszorítás, csonkítás. Senki sem mondhatja, hogy a két oldal nincsen összhangban s hogy a mérleg egyik oldala könnyebb a másiknál. Nem lesz dupla fizetés A háborús évek és a nyugdijidő A Fővárosi Hírlap szögezte le először azt a gondolatot, hogy a főváros alkalmazottaira nézve azáltal lehetne emlékezetessé tenni a koronázási szép napokat, hogy az alkalmazottaknak a koronázás hónapjában dupla fizetést adna a székesfőváros. Ezzel egyidejűleg bukkant föl a városháza folyosóján az a hir is, hogy a hadiéveket duplán fogják beszámítani a nyugdijidőbe, a szolgálati évekbe. A hírek kissé ellentétesen szólották, mert részben az összes tisztviselőkről, részben pedig csak a katonai szolgálatot teljesítő tisztviselőkről beszéltek, végül mint legplauzibilisabbat hirdették, hogy nem az összes hadiéveket, hanem csak egy hadiévet fognak duplán számítani. Természetes hogy a tisztviselők mindkét hir iránt melegen érdeklődnek. Tudják nagyon jól, hogy mindkét jutalomra alaposan rászolgáltak, mégis azt kell mondani, hogy a jóindulatú híreket kissé bizalmatlanul fogadták. Meg kell vallani, hogy ez a bizalmatlanság nem volt túlságosan oktalan. A tisztviselők jól tudják, hogy sem az állam, sem a főváros pénzügyi helyzete nem túlságosan kedvező, de tudják azt is, hogy a főváros az állam előtt — sajnos, — semmiféle akciót nem kezdhet tisztviselői érdekében. Tekintettel arra hogy bármennyire szeretnénk Is, ha a tisztviselők megérdemlett jutalomban részesülnének, még sem tartjuk okos dolognak, hogy várakozásukat alaptalanul felcsigázzuk. Bizonyosat akarván tudni, illetékes helyre fordultunk, ahol a következő nem túlságosan vigasztaló felvilágosításokat kaptuk: — A főváros vezetőkörei természetesen mind a két dologra gondoltak már. Gondoltak arra, hogy a koronázás alkalmából valami jutalomban részesüljenek az alkalmazottak és arra is, hogy a hadiévek, vagy azoknak egy része duplán számittassék be a1 szolgálati időbe. Sajnos, valami biztató dolgot a mai stádiumban nem mondhatok, aminek oka az anyagi helyzet. Szóljunk először a koronázási jutalomról, amelyet úgy képzeltek el, hogy a főváros ösz- szes alkalmazottai a koronázási hónapban dupla fizetést kapjanak. Ennek nehézségeire máris rámutatok, ha csak annyit mondok meg, mit jelentene ez az ajándék pénzben kifejezve. Ha a főváros csak a közigazgatási tisztviselőknek és a tanszemélyzetnek adna koronázási jutalmat, ez nem kevesebb, mint 1,800.000 koronát tenne ki. Az államnak viszont, ha ugyanezt akarná a saját alkalmazottaival, negyven millióba kerülne a dolog. Azzal viszont a mi tisztviselőink is tisztában vannak, hogy csak -az állam után kezdhetnénk meg a magunk akcióját. — Pénz pedig nincs. Csaknem teljes bizonyossággal mondhatom tehát, hogy a mai viszonyok között a koronázási ajándéknak ez a módja lehetetlen. — Sokkal inkább a valószínűségek közé tartozik a hadiéveknek a nyugdíjban való duplán- számitása. Itt sem mondhatok azonban bizonyosat, mert mi hiába tervezünk valamit, ha a kormány nem akarja. Ennek is felülről kell kezdődnie és ha a kormány megcsinálja az állami tisztviselők számára, akkor mi sem fogunk mögötte maradni.- Beszélgetések, számitgatások természetesen ezen a téren is történtek. Ezeknek az — ismétlem — pusztán elvi jelentőségű megbeszéléseknek eredménye, hogy legokosabb lenne, ha azoknak a közigazgatási tisztviselőknek és ta-
