Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1916-10-25 / 43. szám
Budapest, 1916. október 25. 3 szakban, amikor a fővárosi hatóságnak, de a sajtónak is együttes erővel a takarékosság elveit kell hangoztatnia és érvényre juttatnia. Budapest élelmezési kérdéseinek megvilágítására olyan személyiséget kértünk meg, aki nemcsak a közélelmezési ügyosztály tevékenységével van tisztában, de aki az országos közélelmezési állapotokat is ismeri. Informátorunk ezeket mondotta: — Eddig is két fronton harcoltunk. Az egyik front az volt, amely az ellenséggel állott szemben, a másik, amely itthon harcolt. Eddig mind a két front egyformán fontos volt, most azonban azt kell mondanom, hogy az itthon dolgozó front kezd a fontosabb lenni, amely katonáinkat is élelemmel látja el. Nálunk Magyarországon, persze Budapesten is, eddig, megállapíthatom, szükséget nem szenvedtünk, pusztán apró kényelmetlenségekkel volt dolgunk. Oktalanság volna titkolni, hogy ezek a kényelmetlenségek, minél jobban beljebb megyünk a háborúba, annál inkább fokozódnak. Úgy vagyunk az élelmezési kérdésekkel is, mint minden egyéb más drágulási tünettel. Amikor például a cipő ára 50 kor. volt, zúgolódtunk, ma, amikor már közel 100 koronába kerül egy pár cipő, szeretnénk visszasírni a hó- napokelótti, akkor átkozott állapotokat. — Tiszta meggyőződéssel állíthatom, hogy nem történtek hibák, hanem az állapot, amiben vagyunk, a háború természetes következménye. Nem kenyerem a dicséret, de a sokat támadott Fotkushdzy tanácsnok legalább is becsületes munkát végzett azok között a határok között, amelyeket a lehetőségek megadtak számára. Férfias tulajdonsága, hogy minden vágást, amely éri, arcránd.ulás nélkül tíir el, mert tudja, hogy a közérdeknek tesz vele szolgálatot. Elvei között — jól ismerem gondolkodását -— ott szerepel, hogy a háború nem alkalmas az egyén érvényesülésére, sőt mindenkinek mindenét a köznek kell feláldoznia még akkor is, ha hálátlan feladatra vállalkozik. Meg vagyok róla győződve, hogy Folkusházy tanácsnok, ha módjában lenne népgyüléseken felvilágosításokat adni, ngy meg tudná világítani helyzetét, hogy azok, akik erre a népgyülésre ökölbeszorított kezekkel mennének el, zsebretett kezekkel távoznának onnan. Eltekintve azonban az ő személyétől, Budapest úgy fölszerelte magát élelmiszerekkel, hogy kevés várost lehetne vele párhuzamba állítani. Folkusházy nem kereskedő ember, hanem bürokrata. Úgy tudom, a Fővárosi Hírlap, amely pedig nem egyszer érdes volt kritikájában, mindig elismerte, hogy jó bürokrata. Vitatkozni lehet azon, hogy a közélelmezési ügyeket bürokratikus alapon kell-e szervezni, vagy kereskedelmi alapon? Meggyőződésem, hogy mind a két szempont komoly igazságokat tud védelmére * * — Igen. Vagyis nem nekem adta az a gaz törvény a képviselői jogot, hanem a szamaraimnak. — No látja, hát ezt hívják nálunk — viril izmusnak. Rögtön megértette ezt Szamaras Kocsi. Vájjon megértik-e ezt a fővárosi Szamarasok?! * Kevesen emlékeznek már rá, hogy valamikor volt már titkos választói jog. Az alkotmányosság elején egyes törvényhatóságoknál titkos volt a választás. Néhol pálcával, máshol golyóval, némely helyen pedig cédulával szavaztak. Akkor még Deák Ferenc volt a Belváros képviselője, Gór övéért s Jókaiért marakodtak a terézvárosiak, Szentkirályi Móric, Királyi Pál voltak a törzsfőnökök. De akkor sem voltak jobbak az állapotok s a demokratizmust — horribile dictu! — Wahrmann Móricék képviselték. Egy ilyen titkos választáson történt akkortájt, hogy beállít egy őszbecsavarodott, tisztes polgár a szavazóhelyiségbe. — Szavazni akarok. — Itt a cédula — szólt a vezér — de nem szabad megnéznie, hogy ki van ráírva. — Hiszen akkor nem tudom, hogy kire szavazok? — Nem is szabad megtudnia azt. Nem hallotta, hogy titkos választás van. Ha tudná kire szavaz, már akkor nem lenne titkos a választás. — Értem — bólintott helyeslőén az őszbecsava-, rodott, tisztes polgár. Bezzeg, ha úgy lehetne megcsinálni az általános titkosat, de megszavaznák is azok, akik most ellene berzenkednek. fölsorolni. Ma azonban odajutott a főváros, hogy többé nincs módjában készleteket gyűjteni, hanem csak a készleteket fölosztani. Ez aztán igazán csak bürokrata munka lehet, amelyhez olyan jeles hivatalnokra, elméleti tudósra, van szükség, mint a közélelmezési tanácsnok. A hálátlan munka leghálátlanabbik része most következik és tiszta lélekkel merem állítani, hogy a sajtó komoly, minden melléktekintettől mentes támogatására most van a legnagyobb szükség. Ebben a feladatban minden hatóságot, még azt is, amely nem áll hivatása magaslatán, még azt is jóindulattal kellene támogatni. Ismerem a sajtó intencióinak tisztaságát és tudom, hogy nem fog megfeledkezni egy pillanatra sem arról az nj feladatról, amelynek betöltése uj körülmények között, bár a régi emberek (az emberek ma nem fontosak) között, legszentebb hivatása. Aranybánya a szeméttelepen Korszakos újítások a szemét feldolgozásánál A Fővárosi Hírlap megírta annakidején, hogy szeptember elején megkezdte működését az uj mütakarmánygyár. Eddig szeptember és október hónapokon át csak kipróbálták az üzemet, amely kitünően bevált. A mütakarmánygyár tulajdonképeni üzembehelyezése a jövő héten lesz. Ebből az alkalomból felkerestük B a 11 6 Alfrédet, a köztisztasági hivatal igazgatóját, aki az uj miitakarmánygyárról és a szemétbánya jövőjéről a következőket volt szives mondani: — A mütakarmánygyár a kéthónapos próba alatt kitünően bevált, úgy hogy igazi üzembehelyezése most nyugodtan megtörténhetik. Fölépült különben az a külön helyiségünk is, amelyet keverőhelynek nevezünk és ahol a lovaknak szánt mütakarmányt melaszszal keverjük. Eddig melaszhoz sem juthattunk, enélkiil azonban a mütakairmányt a lovak nem eszik. Különös örömmel említhetem meg, hogy a gyár termelő- képessége kitűnő, éppen háromszorannyit produkál, mint amennyit a meisseni Imperial-gépgyár, amelyből a gépeket beszereztük, garantált. A gyár napi két és fél vaggon anyag földolgozását biztosította, de mi hét vaggont is föl tudunk dolgozni, ha ugyan lenne anyagunk. A csarnoki szemét azonban nagyon megfogyott és igy örülhetünk, ha naponként egy vaggonhoz jutunk. — Erős a reménységünk, hogy a közeljövőben már jövedelmező vállalat lesz a mütakar- mánygyárból és ez is hozzá fog járulni ahhoz amire mindenképen törekszünk, hogy a szemétfeldolgozó telep mindenképen fedezze azokat a kiadásokat, amelyek Budapest szemétjének kiszállításával a fővárosra háramlanak. — A szemétfeldogozó telep nem jövedelmezőségre alapított vállalat, mégis óriási előny, amit a főváros a megváltással elért. Annak idején, amikor még Cséry volt a főváros vállalkozója, öt koronát kapott egy vaggon szemétnek a szemétgyüjtőtelepből a szemétbányáig való szállításáért. Hatalmas összeg volt ez, amelyen magán is nyert a vállalkozó, de ráadásul a szemétből kiszedett használható anyagot teljesen haszonként értékesíthette. Más a helyzet ma, amikor mi természetszerűleg semmit sem kapunk a kiszállításért, a szemétvasutat magunk tartjuk fönn, a szemétfeldogozó telep üzemét, világítást, gépjeit mind a szemétből kikerülő tüzelőanyaggal látjuk el. Üzemi költségeink ilyenformán 600.000 koronára rúgnak, amivel szemben átlagban 400.000 korona jövedelmet tudunk kimutatni, ami azt jelenti, hogy a fővárosnak a szemét eltakarítása ma mindössze évi 200.000 koronájába kerül. Ez sem marad azonban igy, mert minden törekvésünk az, hogy ezt is eltüntessük. Ha régi terveinket megvalósíthatjuk, minden másként alakul. — Ezek a régi terveink mintegy kilenc milliós beruházást igényelnek, de ezzel szemben ha kiépül az uj szemétfeldolgozó gyár, akkor az számításaink szerint évi másfélmilliós tiszta hasznot biztosit a fővárosnak. A mai helyzet úgyis tarthatatlan, hiszen ma is az öreg, elnyűtt Cséry-féle gépekkel dolgozunk, inig ha terveink megvalósulnak, akkor Európában Budapestnek lesz a legszebb, legmodernebb szemétgyára. Ezzel aztán tökéletesen keresztül tudjuk majd vinni azt az elvet, hogy a szemétből semmi se menjen veszendőbe, nem úgy mint ma, amikor jó, ha a szemét öt százalékát tudjuk használni, a többi 95 százalék magában ég el. — A ma még használhatatlan szemétben rengeteg érték vesz el. Meg kell azonban valósítani a szemétégetőt, amely megmenti az igy veszendőbe menő kalóriát. A budapesti szemét feleslege ötmillió kilowatt elektromos áramot hoz ilyenformán létre, amiből villamos üzemmé fogjak átalakítani a szemétvasutat és elektromos utcaseprögépeket tudunk alkalmazni. — Igen kiváló vétele volt a fővárosnak az a háromszázötven hold, amelyen az uj telep nyer majd elhelyezést. Ezt a telket négy esztendő előtt 4.50 koronájával vette a főváros, ma pedig már 10 koronát ér. Fejlődő vidék ez, ahol egyre szaporodnak a gyárak, egyre fejlődőbb ipari és gyárvidék lesz belőle, úgy hogy nem fekszik messze annak a tervünknek a megvalósítása sem, hogy a szemétvasuton személyszállítást is fogunk eszközölni. — Tetemes jövedelemre tehetünk szert ezen a révén is, de jót is teszünk vele, mert az errefelé járó munkástömegeknek ez lesz az egyetlen közlekedési eszköze. Teherszállítással máris foglalkozunk. A környéken levő gyárvállalatok szívesen veszik igénybe a szemétvonatot, amelyen nyersanyagaikat szállítjuk. Nagy megtakarítást jelent ez számukra, mert a vasúti díjtételek olyan szállítmányoknál, amelyeknek a fővároson át kell menniök, igen magasak. Ilyenformán a mi vas- utunkon való szállítás révén pedig elkerülik a fővároson át való szállítást. Máris szerződéses viszonyban vagyunk ilyen szállításokra a Kom- mck-féle homoktéglagyárral és most folynak igen fontos alkudozásaink a hatalmasan terjeszkedő Lipták-gyárral, amelynek minden valószínűség szerint szintén fuvarosai leszünk. Megkérdeztük még az igazgatót, hogy a háború nem csökkentette-e a szemétíel- dolgozótelep jövedelmét? — Jelentékeny kárunk nincs. Mert bár a szemétbe kevesebb értékes dolog kerül, a kiválasztott anyag értéke éppen olyan mértékben növekedett, mint minden másé a háborúban. Egyetlen komolyabb veszteségünk a trágya, amelynek ára 50 százalékkal emelkedett ugyan, van is lekötve szállításra 10.000 vaggonnal, de nem tudunk hozzá vasúti kocsikat kapni és igy 30.000 v aggom a rugó óriási trágyakészletünk hatalmas hegyekben gyűlt egybe. Szénszállítás villamoskocsikon Gondoskodás a téli tüzeloszerről Budapest szénellátásának nagyon fontos és eleinte elintézhetetlennek vélt kérdése úgy látszik teljes megelégedésre fog megoldódni. Különösen magyar szénben nincs hiány, de a porosz szén szállítása körül tényleg nehézségek vannak. Háborúban élünk azonban és igy meg kell elégednünk a hazai terméssel is, amely még mindig jobb, mint a hire. Sokkal nagyobb baj van a szénnek pályaudvarokról, csúszdákból való befuvarozása és házhoz szállítása dolgában. Ebben a tekintetben azonban Vita Emil dr. tanácsnok, a közgazdasági ügyosztály vezetőjének kezdeményezésére a múlt esztendőben próbák történtek. Villamoson kísérelték meg a szenet a pályaudvarról elszállítani és a próbák komoly sikerrel is végződtek. Akkor azonban az uj módszert nem vezették be. Most ismét aktuális lett a kérdés. A Közúti ajánlatot is tett, hogy lowrikkal, bármely pályaudvarról beszállítja mérsékelt áron a szenet. Ezek között a helyek között szerepel az angyalföldi, nyugati és a filatorigáti pályaudvar. Természetesen a lowrik csak éjjel közlekednének, amikor a forgalmat nem zavarják. Most azonban újabb bonyodalmak keletkeznek. A szénnagykereskedők ugyanis nem akarják többé igénybevenni a Közúti ajánlatát, mert mióta a főváros a lovak számára kellő mennyiségű zabot biztosított, azóta elegendő számú széníuvaros van. Bár a körülmények igy látszólag igen kielégítőknek tetszenek, a valóság mégis az, hogy a k i s- sze meséknél a közönség nem tud szénKun Andor.
