Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1916-10-18 / 42. szám

4

Budapest, 1916. október 18.

— Én magam a városi jövedelmek fokozását célzó tanácskozásokban nem veszek részt és igy a dolog érdemére vonatkozólag nincs is módomban nyilatkozni.

Emlékeztettük az alpolgármestert a 1906-iki pénzügyi válság idejében végzett munkásságára, amelyre vonatkozólag ezeket mondta:

— Magát az átfogó határozati javaslatot nem én csináltam, akkor már nem is voltam a pénzügyi ügyosztályban. Pénzügyi tanácsjegyző koromban csináltam azonban két adójavaslatot. Az egyik a telekérték adóról szólt, a másik a telekértéknövekedés adójának tervezete volt. Annak idején az ebből a két adóból származó jövedelmet nem tartották elegendőnek a pénzügyi helyzet szanálására és ezért félrei is tették az én javaslatomat.

— A telekértékadó alapelve az lett volna, hogy ne a telek hozadékát, hanem a: telek értékét adóztassuk meg. Ezzel nemcsak a város jövedelmét fokoztuk volna, de egyben a városfejlesztésnek is szolgálatokat tettünk volna, mert az érték után fizetett adó kényszeritette volna a telektulajdonosokat telkeik kihasználására.- A telekérték növekedési adó behozatalával nem tudom foglalkoznak-e most hivatalosan. Azt azonban tudom, hogy a teoretikusok megmozdultak. Igen érdemes munkát végez e tekintetben Pikier J. Gyula, a statisztikai hivatal aligazgatója. Nem tudom, vájjon meg- valósitják-e a telekértéknövekedési adó gondolatát, de nem hiszem, hogy valami különösen nagy jövedelmet tudnának belőle kihozni.

Az építési illeték

— Kabdebo tanácsos nyilatkozata —

Nagy megértéssel fogadta akciónkat Kabdebo Gyula miiszaki tanácsos, aki az alábbiakban nagyon megfontolandó, mély tudásra valló dolgokat mondott el a Fővárosi Hírlap munkatársa előtt:

— Komoly meggyőződésem, hogy építési illeték címén jelentékeny jövedelemszaporitást lehetne elérni. A kész épületek megvételénél az állam 4’3°/o illetéket, a főváros pedig l°/o illetéket szed be. Ez összesen 5 3°/o illetéket tesz ki. Ugyanilyen módon kellene illetékkel sújtani az uj építkezéseket is. Hiszen az uj építkezés is ugyanolyan, mint maga a vétel. Aki épit, az tulajdonképen pénzért házat vásárol. A különbség csak az, hogy építkezés esetén a vételárat az építtető több iparosnak, nem egyszerre, hanem részletekben mintegy egy év alatt fizeti ki.

— Ha például valaki 100.000 korona értékű telken 100.000 koronáért házat építtet, az tulajdonképen nem tett mást, mint 200.000 koronáért ingatlant vett. Ha a kész kétszázezerkoronás házat eladás utján veszi, akkor 5 3°/o-os átira- tási illeték címén 10.600 koronát fizet ki. Ha pedig 100.000 koronás telket vesz és 100.000 koronát beépíttet rá, akkor csak a 100.000 koronás telekvétel után fizet 5'3°/o átiratási illetéket, ami ebben az esetben csak 5300 koronát tesz ki. A ház után semmit sem fizet. Egyszóval a vevő kétszerannyi illetéket fizet, mint az építtető. Rendes körülmények között azonban a telek lényegesen kisebb értékű a háznál s igy az arány még kirívóbb, mert a legtöbb esetben az építkező csak egy harmadrész, esetleg egynegyedrész annyi illetéket fizet, mint az, aki kész házat vesz. Ha viszont az újonnan épült házat eladja, a vevő már rendes illetéket fizeti.

Azt hiszem a példa kellőképen feltünteti, hogy az építkező és a vevő nem egyforma elbánásban részesülnek. De az építkező előnyei másként is tetemesek. Aki üres telken épit, annak számára nemcsak a ház, de maga a telek is jövedelemezővé válik. Az uj háznak is mindig nagyobb a jövedelemezősége, mint a réginek. Hiszen a lakók jobban keresik az uj házakat, mert modernek a berendezéseik, az uj háznak nincsenek tatarozási költségei, az uj ház adó- mentességet élvez, egyes vidékeken pedig rendkívüli adómentesség is van. A régi ház lakásai avultak, sok a fentartási költség, sok az adó, Ilyen előnyök mellett ugyebár teljesen méltánytalan, hogy az építtető nem fizet illetéket?

— Kíséreljünk meg egy kis számítást, amely azt mutatná, milyen jövedelemre tehetne szert a főváros az építkezési illeték révén? Néhány

évre visszamenőleg Budapesten a következő építkezési értékek mutathatók ki:

1903- ban — — 25 millió korona

1904- ben — — 32 millió korona

1905- ben — — 46 millió korona

1906- ban — — 46 millió korona

1907- ben — — 43 millió korona

1908- ban -— — 49 millió korona

1909- ben — — 74 millió korona

1910- ben — •— 104 millió korona

1911- ben — — 145 millió korona

1912- ben —■' — 146 millió korona

— A háborús esztendők ebben a számvetésben nem numeráinak, mert az építkezések szünetelnek. A háború után következő években nyugodtan vehetünk átlagos alapul évi 150 milliót. A régi házak után fizetendő átiratási illetéket, az 5-3°/o-ot számítva, a fővárosnak az építkezési illeték évi nyolcmillió korona uj jövedelmet hoznának.

Természetesen az építkezési illetékhez az államnak semmi köze nincs, lévén az építkezés Budapestnek teljesen magánügye, a város fejlődését megadóztathatja a város, de az állam nem.

Az illeték jogossága mellett kézenfekvő annak igazságos volta is, hiszen ez legtehetősebb polgárságot, az ingatlanszerzö polgárságot terheli és pedig nem súlyosabban, mint az ingatlant vásárló polgárságot eddig is sújtotta.

— Megkérdeztük még K a b d e b o tanácsos urat, hogy mint az építkezési kérdések kiváló ismerője, nem tartja-e veszedelmesnek az építkezési illetéket az építkezések fejlődésére nézve?

— Nem — volt a válasz — hiszen az uj épületek értékét mindig a mellette levő épület értéke után számítják. Vagyis azonnal hozzáadják az értékbeli különbözeiét. Legalább ezen az utón is meggátolhatjuk némileg az építkezési spekulációt, amelynek leginkább köszönhetjük a rossz anyagból és rosszul épített házakat. Aki a maga céljára építtet házat, az nem érzi meg az építkezési illetékeket. Aki pedig spekulációra épít, annak az építkezése amúgy sem kívánatos. Az építkezési illeték jogos és igazságos és a város fejlődésére sem lehet káros.

Lakásveszedelem Berlinben.

Berlin, október közepén.

(Saját tudó sitónktól.) A „Fővárosi Hir- lap“-ban már volt alkalmam rámutatni arra a gondosságra^ amelylyel a berlini városi hatóságok a lakáskérdéssel foglalkoznak. Berlin eddig a lakók szempontjából az ideális város volt, a lakások ezrei állottak állandóan üresen, az árak folytonosan visszamentek és a helyzet végül is az volt, hogy a legelőkelőbb vidékeken, a város nyugati negyedeiben egy szoba ára átlagban négyszáz márka volt, tehát öt szobás lakást — a modern technikának valóban valamennyi vívmányával fölszerelve — kétezer márkáért lehetett kapni. Senki nem hitte volna, hogy valaha még lakásveszedelemröl lehet majd beszélni Berlinben. És ez a helyzet most mégis bekövetkezett, vagy legalább is arról van szó, hogy a háború után megismélödnek a hetvenes évi háború utáni események. A város vezető férfiai már eddig is sejtették, hogy a háború után valamit tenni kell a lakók érdekében, mert a viszonyok igen kellemetlen módon fognak megváltozni, most azonban a fenyegető lakásveszedelem, mint bizonyosság áll a szociálpolitikusok előtt. A császári statisztikai hivatal kiadta a lakásstatisztikáját és ebből sok érdekes tanulságot lehetett levonni. A kép, amely az emberek szeme elé tárult, oly sötét volt, hogy néhány hét előtt elrendelték Berlin városában az üresen álló lakásoknak a megszámlálását. Az anyagot most dolgozzák föl a statisztikai hivatalban, — nekünk azonban már most alkalmunk van az eddig feldolgozott anyagból levonni azokat a tanulságokat és kilátásokat, amelyek a statisztikai adatok alapján mutatkoznak és amelyeket nagyban és egészben a budapesti viszonyokra is lehet alkalmazni.

Berlinben általában soha nem állott annyi lakás üresen, mbit most, a háború alatt. Ez természetes, mert hiszen sok ember bevonult és feladta a lakását. De ebből nemcsak, hogy nem lehet arra következtetni, hogy a háború után a lakások ára esni fog, vagy hogy a lakásviszonyok a kínálat emelkedése következtében javulni fognak, hanem ellenkezőleg: ha a

helyzetet alaposan szemügyre vesszük, azt kell konstatálni, hogy a veszedelem egyenesen fenyegető. Az üres lakásoknak a túlnyomóan nagy része ugyanis nagy lakás, úgynevezett hochherrschaftliche Wohnung, inig a kislakások tekintetében azt tapasztalhatjuk, hogy mindig kevesebb lesz már most is az üresen álló kislakások száma.

Vegyük már most figyelembe a következő tényeket: A háború alatt igen sok „Kriegstrauung“ volt, olyan házasságok köttettek, amelyeknél a házasfelek az együttélést tulajdonképen még nem kezdették meg és nem alapítottak háztartást. Ezek az emberek a háború végével lakást fognak fölvenni, ami a kislakásokban való keresletet ismét jelentékenyen növelni fogja. Már ma is észlelhető a nagyvárosok lakosságának az a tendenciája, hogy a kislakásokba húzódik a nagyobb lakásokból. Ez a tendencia a háború után, amikor az anyagi viszonyok az általános gazdasági nyomás következtében jelentékenyen rosszabbodni fognak, még nagyobb mértékben fog bekövetkezni. Az emberek a nagyobb lakásokból kiköltöznek a kisebbekbe, takarékoskodni fognak és megint csak növekedni fog a kislakásokban való kereslet. Még nagyobb veszedelmet jelent az építkezésekben való tökéletes pangás. A háború majdnem minden magánépitési vállalkozást megszakított. Németország lakásszükséglete évenként késszázezer lakással emelkedik, ezt a számot a háborús építkezések meg se közelítették. Végül általános tapasztalati tény, hogy a háború után és pedig minden háború után jelentékenyen növekedik a házasságkötések száma, ami ismét a kislakásokban való kereslet emelkedését vonja maga után, továbbá, hogy a háborúk után a népességi mozgalom azt a tendenciát mutatja, hogy a nagyvárosok felé özön- lik.

Kétségtelenül megállapítható tehát, hogy a háború után Berlinben lakáshiány, különösen pedig kislakásokban való hiány lesz. Berlin város tanácsa felismerte ezt a veszedelmet és most különféle tervek vannak, amelyek azt célozzák, hogy ezen a veszedelmen valahogyan még idejében segítsenek és megtegyék a preventív intézkedéseket arra nézve, hogy ne ismétlődjenek meg az 1871-es forradalmi jelenetek Berlin utcáin, amikor a barakkokban lakó embereket a rendőrség kilakoltatta. Hogyan lehet ezen a veszedelmen segíteni?

A birodalmi gyűlés ötszáz millió márkát szavazott meg a Kriegerheimstätte céljaira.

ami azt jelenti, hogy a háborúból hazatérő harcosok egy része el lesz látva lakással, ami mindenesetre csökkenten! fogja a lakásszükséget. Berlin városa maga is nagy mértékben szándékozik részt venni ebben a mozgalomban, hogy ezáltal valahogyan paralizálja a lakásnyomort. Azonkívül arról is szó van, hogy a város maga is épit kislakásokat, hogy mennyit, ezt egyelőre még nem határozták el. Végül a közlekedés javításával akarják lehetővé tenni azt, hogy a város közelében elérhető helyeken olcsóbb lakásokat kaphassanak a munkások.

A Fővárosi Hírlap tudósítója érdeklődött a berlini városházán abban az irányban, hogy miféle tervei vannak a városnak a közeledő lakásveszedelem leküzdésére. A városházán a következő felvilágosítást adtak:

— Hogy mit fogunk tenni, azt e percben még nem mondhatom meg önnek teljes pontossággal — mondotta nekünk Weber tanácsos ur, — hanem annyi bizonyos, hogy a legnagyobb gonddal tanulmányozzuk ezt a kérdést. A statisztikai munkálatok folynak, tanulmányozzuk a kérdést és máris vannajc bizonyos tervek a tanács előtt, amelyekről azonban ez- időszerint még nem szeretnék szólani, mert hiszen nem határoztunk még ezek felől. Mindenesetre szerencsének lehet mondani, hogy a városi tanács már most fölismerte, hogy micsoda veszedelem rejlik a kislakáshiányban és bizonyos, hogy sürgősen fog intézkedni abban az irányban, hogy a baj kifejlődését meggátolja. Nem lehet tűrni, hogy a háborúból visszatért harcosok lakás nélkül maradjanak és azt sem lehet tiirni, hogy ezek az emberek kizsákmá- nyoltassanak később a lakásspekulánsok által. Különben meg vagyok győződve arról, hogy ez a probléma nem specifikusan berlini probléma, hanem valamennyi hadviselő állam nagyvárosában előáll a háború után. Arról van szó, hogy nem szabad értetlenül elmenni e kérdés mellett és vigyázni kell arra, hogy akkor tegyük meg a preventív intézkedéseket, amikor még lehet. Ha néhány hét múlva újra fölkeres, akkor többet mondhatok önnek és meg fogja látni, hogy Bér-