Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1916-09-06 / 36. szám

2

Budapest, 1916. szeptember 6.

Erdély Budapesten

A segítő akciót a főváros

központi irodája intézi

Szomorú karavánok bucsujárása folyik most; Erdély derék, becsületes népét kiűzték százados otthonából s a menekülők vonatai egymás után futnak be a fővárosi pályaudvarokra. Az első napokban zavaros fejetlenség jellemezte a hatóságok segítő akcióját, mert a menekülők özönlése teljesen készületlenül érte a hivatalos Budapestet. A sajtó és a közvélemény emiatt heves támadásban részesítette a fővárost, amelynek egyik legilletékesebb tényezője így nyilatkozott, munkatársunk előtt:

— Tagadhatatlan, hogy az első napokban meglehetős zavarok voltak észlelhetők az erdély- részi menekülők fogadtatása és elhelyezése körül. De a legnagyobbfoku rosszhiszeműség kell hozzá, hogy ezért egyedül a főváros vezetőségét tegyék felelőssé. Végtére is egy ilyen akciót alaposan meg kell szervezni, ehhez nagy apparátus kell és bizonyos rendszer, amelyet, ,ha a legnagyobb gyorsasággal is, de előbb kidolgozni kell. Ez szükségszerűen két-három napot vett igénybe és csakis akkor indulhatott meg ez a munka, mikor hiteles és hivatalos helyről szerzett értesülésünk volt már arról, hogy ilyen akcióra szükség lesz. Már mostan mi történt ebben az esetben: röviden az, hogy a szomorú eset teljesen váratlanul ért bennünket és felső helyről eredő megbízható intést, utasítást előzetesen nem kaptunk. Végtére is mi sem a diplomáciával, sem a hadvezetőséggel nem állunk közvetlen kapcsolatban, a mi felső fórumunk a kormány, helyesebben a belügyminiszter s amig a kormánytól nem kaptunk hivatalos közlést a román helyzetről, addig nem foghattunk hozzá a menekülési akció szervezéséhez. Magyarul szólva: az egész dolog a legnagyobb meglepetés volt számunkra, szinte egy éjjelen át szakadt a gond a nyakunkba.

— De most minden utólagos rekrimináció felesleges már. A hatóságok munkáját megkönnyítette a társadalom akciója, amely csodálatos gyorsasággal és szervezettséggel fogott szamaritánus működéséhez. A dolgok most már rendben folynak. Búrczy István polgármester felhatalmazást kért a belügyminisztertől, hogy a segitő-akciót a főváros hivatalosan megszervezhesse és irányíthassa. A belügyminiszter a kívánságot készséggel teljesítette. A főváros tanácsa ennek alapján megtette intézkedéseit és az erdélyi menekültek segítő akciójának rendszeres művelésére központi irodát állított föl. Az ügyek vezetését Bódy Tivadar dr. alpolgármesterre bízták, akit Festetics Géza gróf és Déri Ferenc alpolgármesterek is támogatnak munkájában. A központi iroda szervezését és vezetését Harrer Ferenc dr. tanácsosra bízták és melléje osztották be Csergő Hugó dr.-t, a fővárosi központi segitő-bizottság titkárát és Miklós Elemér dr. tanácsjegyzőt.

A kolozsvári pástétom,

a kenyérjegy, meg a copf

Ma alighanem kenyérjegynek lehetne hívni azt az intézményt, amit annakelőtte copfnak mondtak. Divatos pedig a városházán, a közélelmezési ügyosztályban. Róla, az erdélyi menekültekről, egy jószivü emberről, meg Vájná tanácsjegyzőről, a kenyérjegy- Napoleonról szól ez a szomorú történet.

Van az ügynek a központjában egy derék bácsi, származására székely, akinek egy különös rögeszméje támadt. Azt hiszi I j j á r t ó mester, hogy az a nap elveszett az életéből, amelyen nem köszön jóreggelt Miklós Elemér dr. tanácsjegyzőnek.

Vájjon hogy jutott ehhez a rögeszméhez? Van a kedves székelynek egy találmánya. () meg van róla győződve, hogy ez a világ legfontosabb közélelmezési cikke. Nem is igen beszél másról, csak a pástétomjáró 1, amelynek kedvéért fölköltözött Kolozsvárról Budapestre. Itt azt hitte meghódítja a világot. Elkezdett házalni a városházán. Vegyenek az éhező Pestnek az ö pástétomjából. Nem vettek. Ijjártó mester azonban, ha nem adta is el a pástétomot, itt rekedt a városházán és azóta vette föl leverhetetlen szokását, hogy jóreggelt köszön Miklós Elemérnek.

Időközben azután jobbra fordult a sorsa. Ha a városházán nem vettek is tőle pástétomot, vettek a

katonák. Büszkén járkál most a városházi folyosón és fénylő szemekkel újságolja, hogy milyen újabb és újabb kitüntető, dicsérő levelek jöttek á pástétomról. Mert tényleg nem lehet valami haszontalan dolog, az Ijjártó-féle elemózsia. Marha-zsigerekből készül ez a pástétom és olyan jó izt tud adni neki a székelykonyha mestere, hogy megnyalja utánira a száját, aki eszik belőle. Ráadásul a finom eledel csak félannyiba kerül, mint a hús.

Most aztán, hogy Ijjártó mester meghallotta, hogy székely vérei menekülnek Erdélyből, hogy megtelnek a pályaudvarok éhező, nyomorgó erdélyiekkel, úgy érezte, hogy neki is segítséget kell nyújtani.

Beállított hát Miki ó s Elemér tanácsjegyzőhöz és igy szólt:

— Most már jobban megy a dolgom, én is beállhatok azok közé, akik másoknak segítenek. Az éhező székelyek számára egy hónapig minden nap ötven ebédet ajánlok föl. Adok levest, pástétomot és tésztát. De hogy adhassak, zsírra é's lisztre van szükségem. Adjon hát nekem lisztet és zsírt a főváros, megfizetek élte.

Miklós Elemér aztán Bucsánszky tanács- jegyzőhöz utasította, az viszont beprotezsálta liszt és zsir irányában Vájná tanácsjegyzőnél, aki a tőle megszokott nyájassággal fogadta Ijjártót, de lisztet nem adott.

— Szép. szép, a pástétom — mondta — a menekültek segítése is nemes dolog, de a kenyérjegy sem kutya. Fs én lisztet pénzért is csak akkor adhatok, ha kenyérjegyet kapok.

— De tanácsjegyző ur — érvelt Ijjártó — erdélyi menekültekről van szó, akik nemcsak a kenyérjegyüket, de a bugyellárisukat is otthon felejtették.

Vájná tanácsjegyző ur azonban úgy gondolkozott, hogy ha otthon felejtették a kenyérjegyüket, akkor menjenek vissza érte — Brassóba. Mert a miniszteri rendelet és a copf az copf.

így történt az, hogy Ijjártó mesterben bennere- kesztette a jótékonyságot a kenyérjegy. Amilyen furfangos székely, mégis kifog a városházán. Jól fogja ő még lakatni pátétommal erdélyi testvéreit.

Igazgatö-uáltozás a kötszerüzemnél

Az aj igazgató már működik

A főváros egyik legtöbb hasznot hajtó, leginkább szükséges háziüzeme a müszerüzem, amelynek révén a fővárosi kórházakat olyan mennyiségű kötszerrel és műszerrel lehetett ellátni, hogy e tekintetben Budapesten zavarba nem jöhetünk a háború folyamán. Fontos az is, hogy ezen a réven a főváros rengeteg pénzt spórolt meg és csak pár hónap előtt nyílt meg az uj telep a Nagydiófa-utcában, amely egyike a főváros legérdekesebb, legnagyobbszerü gyárvállalatainak.

Ebben a pillanatban, amikor a kötszer- és müszerüzem vezetésében történt gyökeres változásokról adunk hirt, nem tagadhatjuk meg Dénes Gy. Aladártól az elismerést, hogy az üzem körül szép munkát végzett. Újabban azonban olyan körülmények jöttek közbe, amelyek Márkus Jenő dr. tanácsnokot, a közegészségügyi ügyosztály uj vezetőjét, arra indították, hogy Dénes Aladárt elejtse.

Márkus Jenő egy hét előtt vette át az ügyosztály vezetését, ez idő alatt emberfeletti munkát fejt ki. Állandóan tárgyal, ismerkedik ügyosztálya munkájával, s mindez az ő éleslátása mellett olyan merész gyorsasággal megy, hogy az ügyosztály régi tisztviselői ámulva látják hirtelen fejlődő megismerését és gyors elhatározásait. Legelső elhatározásai közé tartozik az, hogy Búrczy István dr. polgármester és Bódy Tivadar alpolgármesterrel történt megbeszélései után nagy változásokat rendelt el a kötszer- és miiszer üzemben.

Dénes Aladár menesztését, — amelynek körülményeit egyelőre nem részletezzük — úgy tüntetik föl, hogy beadta lemondását. Ez lehetséges is, de bizonyos, hogy erre az elhatározó lépésre az ügyosztály erélyes vezetőjének, Márkus Jenőnek, fellépése indította. Dénes Aladárral együtt még többen is távoznak a műszer- üzemből. A hivatalnoki kar egyes tagjait is kicserélik, bár a nélkül, hogy a legkisebb vád is lenne ellenük, de ez célszerűségi szempontokból történik. Távozik ezenkívül Dénes sógornője is, aki eddig mint pénztáros működött.

Dénes Aladár utóda, mint üzemvezető-igazgató, Bedö Tivadar számvevőségi főtiszt lett, akinek ellenőrzésére Szemes Ferenc számtanácsost rendelték ki. Bedő neve nem igen ismert és nagyon valószínű, hogy ilyenformán Márkus tanácsnok tulajdonképen az intézkedés jogát önmagának tartja fönn, ami annyival inkább megnyugtató, mert kiváló üzleti talentuma mindenki előtt ismeretes. Bedö Tivadar különben már szombaton bevonult a müszeriizembe.

A Dunakonferencia után

Megfigyelések és megjegyzések

A szakemberek nyilván sok szép tanulsággal távoztak a budapesti Dunakonferenciáról, nekünk, laikusoknak, leginkább az ötlött a szemünkbe, hogy Weiskirchner őexellenciájával, a bécsiek dédelgetett polgármesterével nem jó egy tálból cseresznyét enni. Ravasz ember ez a Weiskirchner. Álló egy esztendeig mindig szorgalmasan bólintgatott, hogy de bizony Budapest lesz a dunai központ. Még a konferencia határozati javaslatát is úgy nyomatták ki, mig aztán a konferencia reggelén Weiskirchner előállott a nagy ágyúval és azt kívánta, hogy a határozati javaslatból hagyják ki, hogy a dunai parti bizottság székhelye Budapest. A budapestieknek a bécsiekkel szemben udvariasaknak kellett lenniök, mert tisztelniük kellett a vendégjogot. így történt, hogy honorálták Weiskirch- ner kívánságát.

Meg kell azonban állapítani, hogy a Duna- konferencián végleges döntés nem történt. Végzetesen tévednek azok, akik azt hiszik, hogy ezzel Weiskirchner Bécs számára hódította el a dunai központot. Szó sincs róla. Ha a bécsiek Weiskirchnerje ravasz ember, a mi Bárczynk sem esett a fejelágyára és ha Weiskirchner puccsot csinált, visszaadja Ludas Matyi százszor ...

Budapest nem mond le a dunai központról, a magyarság nem adja dunai hegemóniáját. Biztosak vagyunk ebben már csak azért is, mert a bajorok Bleyer és Held vezetésével teljesen mellettünk vannak. Ezek a bajorok őszinte és jóindulatú emberek. Meglátszott ez minden szavukon, amely a konferencián, de különösen a banketten elhangzott. Ahogy Bleyer a győztes magyar népről beszélt, ahogy Held összegyűjtötte kalapjába halomszámra a bankókat az erdélyi menekülteknek, az egészen más volt, mint ahogy Weiskirchner cigánykodott Budapest és Bárczy tömjénezésével.

Délelőtt hátbaszurt bennünket, délután pedig megcsókolta az önmaga ütötte sebeket.

A román betörés eseményei kicsit letompitot- ták a konferencia külső színeit, de ez nem baj, a tanácskozás nívója és komolysága annál szebb volt. Weiskirchner ugyan itt is beállt az ünnep- rontók közé. mert emberröl-emberre járt, hogy álljanak el a szólód, mert neki délután vissza kell utaznia Bécsbe.

— Nehéz idők járnak, a magisztrátusnak ilyenkor otthon kell lennie — mondta.

így történt, hogy tíztől egyig elvégezték a kétnapos konferenciát. Ami szó azonban elhangzott, az föltétlenül nívós volt. Kitettek magukért a magyar hozzászólók és igen értékesek voltak a külföldiek is.

A budapesti városházán ezúttal az előkészítés körül igen becses munkát végeztek, amelyekben Bárczyn kívül Déri alpolgármester, Fock és Vita tanácsnokok vettek részt. Kiválóan hozzájárult a sikerhez a két rendezőnek, Miklós Elemér tanácsjegyzőnek és Zilahi Dezső idegenforgalmi igazgatónak ügyes buzgólko- dása.

Egyről azonban megfeledkezett mindenki. Nem akarjuk megrontani a siker hangulatát, de nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy az egész napon nem hallottunk — ha csak az elv kedvéért is — egyetlen magyar szót. A horvátok eljönnek a magyar képviselőházba, magyarul beszélnek, de el nem engedik, hogy az első mon- datjukat horvátul mondják el. Vendégeink megbocsátottak volna, ha a magyar szónokok a maguk házában egyetlen mondattal magyarul köszöntötték volna őket. Ehhez igazán joguk lett volna. Nemcsak joguk, de kötelességük is.