Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1916-06-28 / 26. szám
2 Budapest, 1916 junius 28. modern, okos. és minden téren céltudatos. A háború alatt Budapestnek természetszerűleg voltak zavarai és nehézségei az élelmezéssel. Mindenesetre sokkal kisebbek, mint Berlinnek. Budapest alig érezte meg a gazdasági blokádot, amint erről Wermuth főpolgármester legutóbbi budapesti tartózkodása alkalmával személyesen is meggyőződhetett. Bár Budapest élelmezése a háborúban természetszerűleg nem jár akkora nehézségekkel, mint Berliné, mégis, a budapesti polgármesternek bizonyára nem kis mértékben van része abban, hogy a magyar főváros lakói szinte korlátlan mennyiségben 1 aphatnak élelmiszereket. Bárczy polgármesterben Wermuth főpolgármester azonban nemcsak kiváló és ritka képességű városvezetőt és városi politikust ismert meg, hanem kitűnő és végtelenül kedves embert is, akinek a barátságára büszke és a vele töltött órákra mindig kellemesen fog visszaemlékezni. Wermuth főpolgármester kívánságához képest ime, itt közlöm a Fővárosi Hírlap közönségével ezt a nyilatkozatot, amelynek a melegségéből valóban visszatükröződik az a megbecsülés és érdeklődés, amelylyel a berlini főpolgármester, Európának ez az egyik legkiválóbb várospolitikusa Budapest fejlődését és Bárczy István munkásságát kiséri. Déri Imre. Bojkott az olasz nemeskő ellen. A magyar márványbányák mozgalma. Érdekes és jelentőségében igen nagy mozgalmat kezdtek meg most a magyar nemeskőbányák, amely mozgalomnak bevallott célja, hogy az olasz köveket Magyarországból a lehetőségekhez mérten száműzzék. Hasonlóképen az olaszországi idegenforgalomhoz, amely igen nagyrészt a magyar kéjutazókból tellett ki, a háború után az Olaszországból behozandó köveket is külön figyelemben kell részesíteni. A gazdasági harc a. fegyverek letétele után is tovább tart és az olasz hűtlenségért igazán komolyan csak akkor álltunk bosszút, ha ezen a területen mutatjuk meg, hogy nem felejtettük el az olasz orvtámadást. Sírköveket és egyéb művészi objektumokhoz szükséges köveket a magunk termelésén kivid rengeteg sokat hoztunk Olaszországból. Az olasz kővel valósággal elárasztották az országot, ami nemcsak azt jelentette, hogy Olaszország nyersanyaga révén jutott igen sok pénzhez, hanem azt is, hogy a munkálatokat is ott végezvén el, rengeteg összeg ment ki Olaszországba munkadijak fejében is. Most, amikor az akció megkezdődött, nem szabad elfelejteni, hogy vannak azért kőfajták, amelyeknek Olaszországból való beszerzését speciális művészi tekintetek miatt nem lehet mellőzni. Ilyen például a karrarai márvány, amely bizonyos művészi munkáknál egyenesen nélkülözhetetlen. Az olasz kereskedelmi politikának évtizedek óta az volt a törekvése, hogy a vámszerződések megkötésénél két anyagnak, a bornak és a kőnek, szerezzen előnyöket. Most hogy szakköreink megmozdultak, mindenesetre elsősorban a kormányt kérik, hogy az olasz kőnél ragaszkodjék majdan a magasabb vámtételekhez. Ez az intézkedés sem elegendő azonban akkor, amikor az olasz kő bojkottját akarjuk keresztülvinni. Hiszen ma is Svájcon keresztül igen sok olasz sirkövet hoznak be. A magyar nemeskőbányák tehát most két kéréssel fordultak a székesfővároshoz. Elsősorban járjon közbe a főváros a kormánynál, hogy az eljövendő vámszerződési tárgyalásoknál legyen gondja a magyar kő érdekeire. Másodsorban mondja ki a székesfőváros törvényhatósági bizottsága, hogy a főváros temetőiben csak magyar bányából származó köböl való síremlékeket szabadjon fölállítani. Az említett okokon kívül fölhozzák még azt is érvként, hogy Berlin községtanácsa már régen kimondta a külföldi kőnek a berlini temetőkben való bojkottját. E mellett azonban ez az egyetlen mód arra, hogy megteremtsük a magyar kőcsiszoló ipart, amelyre, mint minden újonnan bevonható iparágra szükség lesz, ha a sokszázezer munkásház megtér a háborúból. A főváros törvényhatósági bizottsága valósziniileg jóindulattal fogadja majd ezt az indítványt, bár annak sovinizmusát egy kissé le kell majd tompítani akkor, amikor komoly művészi szempontokkal kell számolni. Ez a vélemény alakul ki valósziniileg már a tanácsban is, de különösen ez lesz az intenciója magának a polgármesternek, akinek az erdei temetőre vonatkozó terveit ismerve, tudjuk, hogy a gyászban megnyilatkozó művészet életföltételeinek nem akar gátat vetni. Egyelőre a közgazdasági ügyosztályban van az érdekes memorandum, amelyet most a tudományos, művészeti és gazdasági érdekeltségeknek küldenek meg véleménynyilvánítás céljából. így szavát fogja hallatni majd a Földtani intézet, a Kereskedelmi Muzeum, a Kereskedelmi és ipar-kamara, hozzászólnak a szobrászok testületéi, a statisztikai hivatal és a sirkő- készitők is. Nagyszabású újítások a kórházak vezetése körül. A székesfővárosnak terjedelmes és értékes kórházprogrammja van, amelynek megvalósításában azonban igen nagy szerepet játszana a pénz. Különösen az állami hozzájárulás biztosítása képezi e tekintetben legfőbb gondját a tanácsnak. Persze a háború alatt, mint annyi minden más, ez az akció is szünetel és ma csak a legsürgősebb tennivalók és alkotnivalók azok, a mikkel komolyabban foglalkozni lehet. A csecsemőkórház és néhány más humánus intézményben merül ki ma az, amit a közegészség- ügyi ügyosztály gazdag munkaprogrammjából meg lehet valósítani. A Fővárosi Hírlap azoban arról értesül, hogy az ügyosztályban igen komoy munka folyik, a melynek ugyan nem uj alkotás a célja, hanem a meglevőnek biztosabb, célszerűbb alapokra való fektetése. Nagyszabású reformról van szó, a mely a kórházak igazgatására vonatkozik. Ez a reform pedig két részre oszlik. Az egyik a kórházak gazdasági ügyeinek centralizálása, a másik az orvosi igazgatás decentralizálása. A közegészségügyi ügyosztály immár csaknem teljesen elkészült előterjesztésével és az talán már a kora ősszel nyilvánosságra is kerül. A kórházi igazgatás ma tulajdonképpen két kézben van, a balparti és a jobbparti direkció kezében. Az egyiket Ángyán Béla, a másikat Irsay Arthur professzor vezetik. Az uj terv szerint minden kórház igazgatása külön kézben lenne, ami orvosi vélemények szerint sokkal tökéletesebb rendszer, mint a mai. Úgy tudjuk, hogy valami felsőbb ellenőrző fórum, talán kórházi főigazgató címmel, tervbe van véve, sőt városházi körökben azt is rebesgetik, hogy a főigazgató személye is meg van már határozva. Wenhardt János dr. fővárosi bizottsági tag, aki ma a Zita-kórház igazgatójaként működik, az a férfiú, akinek szaktudásától és tapasztalataitól ebben a pozícióban igen sokat várnak. Az orvosi igazgatás decentralizációjával szemben igen fontos a kórházak gazdasági ügyeinek centralizációja. Az élelmiszerek beszerzésében és minden gazdasági kérdésben lényeges megtakarítást jelent a bevásárlás egységes volta és az adminisztráció központból irányított működése. A kórházak igazgatásában várható és két ellenkező irányban haladó változás valószínűleg jelentős reform lesz, amely anyagi szempontokból is komoly haladást jelent, de a főváros köz- egészségügyének végleges rendezésében is sokat számit. Egységes gázárak Kész a világítás áremelése. A pénzügyi ügyosztály teljesen elkészült a vigalmi adó tervezetével és úgy volt, hogy azt már az elmúlt héten nyilvánosságra hozza, majd a bizottsági tárgyalások is megkezdődnek. Ez eredeti terv szerint több újabb adójavaslat követte volna a vigalmi adót szép sorrendben. Ezen az elhatározáson azonban legutóbb változás esett, amennyiben a.z uj adójavaslatok egész komplexumával egyszerre fog fellépni az ügyosztály és azokat a városházán is, csak úgy, mint a képviselőházban, Teleszky javaslatait, összefüggő egészként fogják letárgyalni. Ennek az elhatározásnak megfelelően, az ügyosztály elkészítette a gáz és villamosáram- fogyasztás árának emelésére vonatkozó terveket is. Olvasóink tudják, hogy a pénzügyi és a világítási ügyosztályok között nagy harc volt e kérdés körül. Búzáik tanácsnoknak az volt az álláspontja, hogy a fogyasztás árának emelését a világítási müvek pénzügyi eredményei nem követelik meg, de ha a főváros háztartásának e többletre szüksége van, akkor emeljék fel az árakat; csakhogy a világítási adót nem szabad behozni, mert ennek az üzemek látnák a kárát. Bérezel tanácsnok viszont inkább a világítási adót favorizálta, amihez az impulzust Glücksthal Samu költségvetési beszéde adta meg. Most aztán dűlőre jutott a dolog: a világítási müvek direktóriumai már foglalkoztak a kérdéssel és elhatározták, hogy ősszel az áram- fogyasztás árának emelését fogják kérni a közgyűléstől. Elhatározott dolog, hogy az ipari és világítási gáz árát egységesítik; húsz fillérbe fog kerülni a gáz az eddigi 16 és 18 helyett, amiben tagadhatatlanul van némi szociális gondoskodás, mert a nagyobb áremelést a tehetősebb adózók fogják inkább érezni. A villamos világításnál az a kérdés okozott fejtörést, hogy biztosítsa a főváros a maga számára a Budapesti Általános Villamossági r. t.-nak az emelésből származó több-hasznát. Hosszas tárgyalások után megegyezés jött létre: az Általános Villamossági arra kötelezte magát, hogy a 4 filléres áremelés hasznának nyolcvanöt százalékát átengedi a fővárosnak. Végeredményben tehát jól jár, mert ellenszolgáltatás nélkül jut 15 százalékhoz. Megható történet egy önsegélyző-egyesület életéröl és szomorú kimúlásáról. Sok mindenféle csodabogár egyesületet megteremtett már a társadalmi egymásrautaltság, de mindezek között is a legexotikusabb volt az, amelyet 1911. év júliusában alapított meg három derék zongoramester, ama fajtából, amelyet ildomos társaságokban csak a „vak“ jelzővel kapcsolatosan szoktak emlegetni. A szegény — csak hivatásukra nézve vak — művészek figyelemreméltó szorgalmat fejtettek ki, pedig nem is a saját, hanem rabszolgatartóik egyesületéről, helyesebben érdekszövetkezetéről volt szó. Szép kaligrafikus betűkkel irt kérvényben kérték Khuen-Héderváry Károly gróftól, az akkori belügyminisztertől, alapszabályaik jóváhagyását. Ez meg is történt, istenem, ki is tagadhatná meg a szegény „vak“ művészek szociális törekvéseinek jogosságát? Mikor aztán megtörtént a jóváhagyás, akkor a mór megtevén kötelességét, a mór mehetett. Az elnök ur, alelnök ur, meg a titkár ur visszatértek a csája-szagu zongora mellé és verték a „Szobára, szobára..." kezdetű néphimnuszt, amit a lengeruhás dámák sohasem értettek félre. Alakulás a „Kéményseprő“-ben. Megtörtént azután a nagy alakulás, a Kéméin - seprő-vendéglőben, amelyen a leányhus keieskede- lem összes notabilitásai megjelentek. Többnyire az indiánok frazeológiájával nevezték egymást a derék urak. A „Kék Szilva“, töméntelen gyűrűvel az ujjain jelent meg, a „Sárga Barack“ elhozta pusztájának telekkönyvi kivonatait, dé legnépszerűbb mégis a „Vörös-Lámpa-testvér“ volt. Voltak aztán olyanok, akik csupasz számokkal jelölték meg magukat. Lelkes szónoklatok hangzottak, ameli'ek után szétosztották maguk között a tisztségeket. Az elnök W í g- d e r Samu lett, akinek kedves szalonja az aradi előkelőségek találkozóhelye volt. Alelnök lett a brassói, pénztáros a szatmári, ellenőr a győri kartárs. Feloszlatják az egyesületet. A cinre az egyesületnek „Éjjeli mulatók tulajdonosainak országos önsegélyző egyesülete. Budapest volt. Az iparág mély fájdalommal tudatja, hogy csak „volt“, mert egy negyedévi áldásos működés után, még 1911. októberében, detektívek kezdtek Szag- lálni az egyesület körül. A detektívek mindenekelőtt kiderítették, hogy nem éjjeli mulatókról, ami alatt orfeumokat szokás érteni, van szó. Aztán kiderült az is, hogy a vak művészek csak strohmannok voltak. Az alapszabályok ugyan rokonszenvesen emlékeztek meg róluk, de a gyakorlatban nem álltak velük szóba a főnökök. Végül pedig megállapították azt is, hogy ügyvezetéssel, az alapszabályok végrehajtásával nem sokat törődtek, ellenben komoly gazdasági törekvéseknek szentelték az egyesületet. Ez adatok alapján, bár a derék husiparosok Aradon lapot is szerkesztettek, a belügyminiszter 1912. évi november hó 2-án
