Fővárosi Hírlap, 1915 (4. évfolyam, 23-52. szám)

1915-11-03 / 45. szám

Budapest. 1915 november 3. 3 jnüvészettel véghezvitt könyvelésnek valami külön ér- Iflplme lesz. Ialán erre a kérdésre a városházán — ahol a Délnémet Dgt.-t. különös kegyekben részesítik —. már is felvilágosítást áldhatnának. Javítják a közélelmezést. Burgonya, zöldség, hagyma, A közélelmezési ügyosztály hatáskörének, de különösen munkájának igen (tekintélyes része átszáirmazott a városgazdasági ügyosztályra, helyesebben az ügyosztály vezetője, M á r- kus Jenő dr. tanácsnokra, aki amúgy is igen nagy elfoglaltsága melletti most olyan terheket vállal magára, amelyek minden idejét igénybe veszik. A tanácsnok előszobájában olyan nagy a látogatók száma, mint sehol máshol, bent a dol­gozószobájában pedig állandóim cseng a telefon, a termelők pedig egyik a másiknak adja ált! a kilincset. A városházán járókelőknek lehetetlen észre nem venni ezt a nagy sürgés-forgást, amelynek, úgy látszik, hamarosan eredménye- keti ke’if felmutatni. Erre vall legalább az az ér­dekes válasz is, amelyet Márkus 'tanácsnok a Fővárosi Hírlap mamik altársának kérdé­seire adott és amely így hangzik: — Amikor a zöldségüzem működéséről és üzleti eredményeiről szóló jelentésemet bemutattam, fölve­tettem egyben a kérdést, szükséges-e az üzem to­vábbfolytatása, vagy illetékes faktorok annak be­szüntetését kívánják. A népélelmezési bizottság és a tanács erre egy akarattal megbízott, hogy a zöld­ségüzemet tovább folytassuk, annak költségeit ren­delkezésemre bocsátotta, egyben pedig a főváros la­kosságának burgonyával és hagymával való ellátá­sát is rám ruházta. — A burgonya-készletek beszerzésénél igen egy­szerű számítással éltem. Alapul azt vettem föl, hogy Budapesten kétszázezer család él, amelyek mind- egyikének átlag napi egy kiló burgonyára van szük­sége. Novembertől számítandó nyolc hónap alatt tehát Budapest burgonyaszükséglete mintegy ötezer waggonra rúg, amelynek a kereskedelem utján — úgy számítottam — mintegy fele kerül forgalomba. A mi általunk beszerzendő burgonya mennyisége te­hát kétezerötszáz waggon. — Mi már ott tartunk, hogy a téli hónapok szük­ségletét megvásároltuk és az már útban van Buda­pest felé, sőt november 20-ika táján már valamennyi be is lesz raktározható. Most azután a további, a tavaszi szükségletek fedezésére szolgáló burgonya- mennyiségek vásárlását eszközöljük. A tavaszi szükségleteket most nem hozzuk Budapestre, ha­nem aj vidéken raktározzuk el. — A Budapestre érkező burgonya-mennyisége­ket — al vasutból való kirakás megkönnyítése szem­pontjából — több helyen helyezzük el. Egyrésze ítt- bent a városban kerül pincékbe, a többit pedig a konyhakertészeti telepen helyezzük el vermekben. Ebből a célból a Mátyás-utca és Közraktár-utca sarkán levő téren egy gyűjtő építését kezdtük el. Ugyancsak uj alkotmányokba költöznek a zöldség­árusok is. Az eddigi asztalok helyett fából készült, tehát fagymentes bódékat állítunk. Mindez szintén kész lesz három hét alattt. ■ — Külön érdekessége lesz akciónknak a kony­hakertészeti telep, ahol olyan nagymérvű beruházá­sokat eszközlünk, hogy még iparvágányt (mezőgaz­dasági vasutát) is építünk, hogy ezáltal a vasúttól való szállítást megkönnyítsük, illetve az ígaerő hiá­nyával megbirkózzunk. Szándékomban van, hogy a konyhakertészeti telep újításait legközelebb bemu­tassuk. a; népélelmezési bizottság tagjainak. Megkérdeztük a tanácsnokot, hogyan segített azon, hogy a városgazdasági ügyosztály ellen ne merülhessen föl az a vád, ami a közélelme­zési ügyosztály munkájánál állandóan kísértet es ami abban állott, hogy szakemberek és hoz­záértés nélkül dolgozik: — A közélelmezési ügyosztályban is mindig vol­tajk szakemberek és igy ez a vád nem is állhat meg. Ami minket illet, vásárlásainknál mindig kikérjük a mi szakértőnknek, a földmivelésügyi minisztérium burgonyavizsgáló állomása egy professzor-tagjának a véleményét. Emellett persze magam is értek meg­lehetősen a burgonyához és igy remélem vásárlá­saink ellen nem lesz majd panasz. — Hagymánk szintén van annyi, amennyire szűk­ségünk lesz. 50 waggonnal lendíteni tudunk a főváros szükségleteinek kielégítésén. Újabb vásárlásokat nem ezközöltem, ez még az a mennyiség, amelyet a közélelmezési ügyosztály és én egyforma árban vá­sároltunk. Az ár, amelyen vettük, ma már szintén elfogadható, mert a hagyma; ára azóta emelkedett. jfxnmDM 1A/JZL4P Tűzveszélyes mulatóhelyek Az ellenőrzés megszigorítása Október utolsó napján a H a d s e g é 1 y z ő Hi­vatal nagy matinét rendezett a V i g- szinházban. Az utolsó pillanatban majdnem elmaradt a matiné, menő a rendezőség elfelej­tett engedélyt kérni a fővárostól. A tanács csak hosszas tárgyalások uitiáai, Kirchner altábor- 1 nagy kenésére adta meg az engedélyt, azzal a ki jelentess el azonban, hogy ez az eset nem szolgálhat precedensül, mert a jövőben néni haj­landó hozzájárulom ahhoz, hogy egy napon há­rom előadást rendezzenek egy színházban. Ebből' az alkatomból kommünikét is adott ki a (tlanács és 'hangsúlyozta, hogy a háború alatt, a nagy mértékben leapadj tűzoltói létszám nuiatt, a színházak, mozik és mulatóhelyek elő­adásait konlátózni kell. A tanács előitlt tehát nem j ismeretlen az a körülmény, hogy mostanában egyes mozik és mulatóhelyeik tűzbiztonsági szempontból nagy mértékben v e s z e d e l m e- s e,ik. A mozik és mulatóhelyek óvintézkedé­seit már a béke időben is meglehetős felületes­séggel kezelték. Pedig Budapesten egész cso­mó olyan mozi és mulatóhely van, ahol előbb- utóbb feltétlenül katasztrofális tiiz lesz, mert a legelemibb tűzbiztonsági rendszabályokat' is fi­gyelmen kiviil hagyják. A tanácsnak és a tűzol­tóságnak, csak úgy mint a rendőrségnek, nagy része van ebben a hanyagságban. Két eszten­dővel ezelőtt pl. megtörténi ti, hogy a Stein- hard t-íéle mulatóhely megnyitása előtt! hely­színi szemlét tartott a tüzviizsgáló-bizottlság és megállapította, hogy a mulató berendezése nem felél meg az előirt) kellékeknek, mert a hely erő­sen tűzveszélyes. A mulató tálai diónosáití arra kötelezték, hogy vasfű g g ö nyt 'é p i t s e in, ami azonban — mai napig sem történt meg, merj a hatóságok csodálatosképpen nem vették szigorúan a saját 'kikötéseiket, pedig az ügy felebbezés folytán megfordult a tanács előtt is. Tlyen ,,felületesség“ gyakorta megesik, de most, amikor a tűzoltók 'létszám,a minimális, amikor tehát az elővigyázatj intézkedéseket meg kel­lene tizszerezni: — elengedhetetlen kötelessége a hatóságnak, hogy sürgős vizsgálatot ta|rtson minden mulátóhelyiségben és moziban és a leg­nagyobb szigorúsággal követelje mindazt, amit a tűzoltóság csekély létszámának figyelembe vétele melletti a közönség életének érdekében szükségesnek tart. A közgyűlésnek erre a célra kiküldött bizottsága jól ((enné, ha kissé utána . nézne ennek a dolognak. Rizsnzsora és babspekuláció Vázsonyi az árdrágítás ellen. A tízes bizottság pénteki ülésén nagy vita volt ar­ról, miképpen értékesítette a város a bab- és rizskész. lptet. Folkusházy tanácsnok előadta, hogy 125 wag­gon rizst vásárolt és 200 waggon babot. Elhatározta a bizottság, hogy a babot és a rizst a füszerkereske- dők utján bocsátják forgalomba. Az ülés erre átala­kult bizalmas értekezletté, ai sajtót kizárták belőle s amikor az urak végre egyedül voltak, rátértek an­nak a kérdésnek a tárgyalására, hogy mennyiért ad­ják el a babot és a rizst. A közélelmezési ügyosztály vezetője előadta, hogy a rizs átlag- egy koronájába kerül a városnak, a bab pedig 64 fillérjébe. Azt ajánlotta ennélfogva, hogy a főváros adja el a rizst két koronájával, a babot pedig saját árban, 64 fillér­jével. Ez ellen a kalkuláció ellen a leghevesebben fejzállt síkra Vázsonyi Vilmos. Lehetetlenségnek mon­dotta, hogy a főváros 64 fillért kérjen a fogyasztók­tól, amikor a bab kilójának piaci ára ma 56 fillér. A város nem járhat elől ate árdrágításban, nem lehet drágább, mint- a magánkereskedelem. Ha Folksuházy -ur olyan rossz üzletembernek bizonyult, ha a 40 bo­ronában maximált babért 64 koronát fizetett, akkor j tegye jóvá a főváros ezt a'z eredendő hibát és egyen- ' litse ki a differenciát úgy, hogy a rizsen várható nagy Nyereségnek egy részét fordítsa a babon várható vesz­teség fedezésére. A bizottság egyhangúlag magáévá tette Vázsonyi álláspontját és elhr.tározta, hogy a rizs ira 2 korona 20 fillér lesz, a babé pedig 50 fillér. Minthogy pedig a várostól a fűszeresek a rizst 2 korona 10 fillérjével vásárolják, a babot pedig 50 ifíllérjével, a imérleg a következőképpen alakul: A rizs beszerzési ára 1 korona, költségekkel együtt be­lekerül a városnak 1 krona 20 fillérbe. 125 waggon eszerint belekerült 1,250.000 koronába. A főváros a fűszereseknek 2 korona 10 fillérjével adja el a kész­letet, kap tehát a 125 waggonért 2,625.000 koronát. Végeredményben tehát a város nyer a rizsen (2,625.000 — 1,250,000) egymillió négyszázezer ko­ronát. A bab beszerzési ára átlag 58 fillér, dacára rimák, hogy 40 fillér a maximális ár. 200 waggon bab vétel­ára tehát költségestől 1,160.000 korona. A főváros « flíiszeresektől 200 X 5000 — egy millió koronát k?)p érte, tehát a város vesztesége 160.000 korona. Ebből a számításból kiderül, hogy a főváros még igy is, a leszállított babárak mellett, 1,240.000 koronát nyer ezen az akción, ami arra vall, hogy a város spekulációs közélelmezési politikát folytat, arra vi­gyáz, hogy mennél több legyen a nyeresége. Arra nem gondol, hogy ezt a horribilis összeget a szegény emberek fillérjeiből szedi össze. — Közgyűlés előtt. A főváros törvényhatósági bizottsága szer­dán tartja első rendes közgyűlését. Napirend előtt a polgármester alkalmasint előterjesztési fog tenni a főváros h adilkiö le sön jegyzé­sére vonatkozólag. A tárgysorozat egyébként nem igér különösebb vitet. Az a ti to taxik üzembehelyezésén kiviil a bérkocsisok ké­relme kerül tárgyalásra. A bérkocsisok azt kérik, szánja meg őket a közgyűlés és lvosz- szaib'bitsa meg. a féléméit tarifáról hozott határo­zatot. A közraktárak sem maradnak el a versenyben és hasonlóképpen a felemelt íokbér fenntartását kívánják. Néhány nyugdíjazási, viz- csöfék/tletési ügyön kiviil a közéi elintézési ügy­osztálynak vannak újabb beruházásokra vonat­kozó javaslatai. Szigorú a Pesti Hazai Örkény Hugó gyógyszerész azzal a kére- lemrnel fordult a székesfőváros tanácsához, hogy a Váci-utcában lévő gyógyszertára előtt álló utcai gázlámpásra a gyógyszertárt jelző tábláit függeszthessen fel. Kérelmét azzal indokolta, hogy a háztulajdonos Pesti hazai első takarékpénztár egyesület a b o 11 h e 1 y i s é g f ö 1 ö tit semmiféle ki­álló hirdető tábla alkalmazását nem engedélyezi egyrészt, másrészt pedig a gyógyszertár bejárója és az efölötti elhelyezett tábla olyan mélyen fekszik, hogy úgyszólván alig észrevehető s végül, hogy a gyógyszertár könnyű feltalálíhatósága közegészségügyi érde­ket is képvisel. A tanács ezt a kérelmét! elutasí­totta, mert nem tarthatja megengedhetlönék, hogy a közvilágításra szolgáló lámpások oszlo­pait magánfelek hirdetési-avagy egyéb célra fel­használják. A gyógyszerész felebbezését szer­dán tárgyalja a közgyűlés. Enyedi—Schwarz. Legutóbbi számunkban ily címen megjelent cikkünk­re vonatkozólag illetékes helyről azt közük velünk, hogy Schwarz Gyula 34 év óta' dolgozik a budapesti piacon, mint a legelőkelőbb cégek gabonabecslője és szakértő­ije es e működésével elismert nevet szerzett magának. Arról is értesültünk, hogy Schwarz a fővárosnál is ér­tékes munkát végez, mert sok-sok ezer korona vissza*- {éritést eszközölt avval, hogy meg nem felelő gabona- szállitmányokat vísszautasitottt. — Rendben van. — Elismerjük, hogy Schwarz hasznos tevékenységet fejt ki a fővárosnál, keresetét becsületesen megszolgálja. Ámde akkor miben dolgozik Enyedi Simon és milyen QÍmen húzza a' havi 2000 koronákat? Hiszen állitólag ő volna a főváros gabonaszakértője?

Next

/
Oldalképek
Tartalom