Fővárosi Hírlap, 1914 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1914-12-16 / 51. szám
Harmadik évfolyam Budapest, 1914. december hó 16-án. 51. szám fiiimiiiaiimiiiaintiTnaiiiaiiiaiiínlfliHlllg»i'diiiDuiaindHin»iaiiiBiiimiiajiiaiiiniiiniHB«iininaiiia»»n»>f EEŐFIZETÉSS A ÍR?! Ki Égési évre ...............,.»16 K Fé l évre ...................... S K Eg yes számolt kap ft a- fi/St a kiadóhivatalban. Várospolitikai és közgazdasági hetilap rmimtöa Dacsó Emil. T&wsax.nT’fieaw.tS dr. Szilágyi Hugó Megjelenik, mindan szerdán. Szerkesztőség és kiadóhivatal t VM, kér., Szív-utca • • • 13. szásm Telefon ••••••• 137-13 Közegészségi viszonyaink súlyos próbát állottak ki a háborús világban. Amire béke idején hiába hívtuk fel a közfigyelmet, azt a háború kényszerű szükségessége megteremtette. Budapest a legnagyobb kórházváros ina a monarchiában. Annyi kórháza van s e kórházaknak akkora a befogadóképessége, amilyen felkészültségre a legvérmesebb reményekkel sem lehetett számítani. A hadsereg sebesültjei és betegei seholsem részesülnek elyan jó ellátásban, orvosi kezelésben, mint Budapesten, az állam és társadalom vállvetett munkával segít e téren a katonai -iés polgári hatóságoknak. A közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén Feleki Béla bizottsági tag — ezeknek a mintaszerű állapotoknak elismerése mellett — fájó sebre mutatott rá. A háborúnak nemcsak halottat és sebesültjei vannak, hanem betegei is s ezek között fölös számmal szerepelnek a súlyos fertőző betegségekben szenvedők. Nem titok, hogy a dizentéria után a kolera grasszál a leghevesebben egyes vidékeken, ahol katonai operációk folynak. S a kolerás betegeket érthetetlen okokból nem tartják az amúgy is fertőzött helyeken, hanem végighurcolják a betegeket s a betegekkel együtt a fertőző kórt is az országon s az országon keresztül az ország szivébe szállítják a kolerát. Természetes, hogy ez a lehetetlen állapot nagy mértékben veszélyezteti a főváros lakosságát s olyan feladatokat ró a hatóságokra, amelyeknek csak a legnagyobb anyagi és fizikai erőfeszítésekkel tud megfelelni. Holott egyedül a sebesültek ellátása, gyógyítása is rendkívüli áldozatokkal jár, a fertőző betegekről való gondoskodás tehát a sebesült hősöknek a rovására történik. Budapest olyan bámulatos munkát produkált, olyan horribilis áldozatokat hozott, hogy a polgárság megfertőzését bátran elengedhetnék az illetékes tényezők. Nem lehet érdeke senkinek sem, hogy Budapestből koleraközpontot csináljanak, mert ha tovább tart a járvány behurcolása, akkor a hatóságok képtelenek lesznek megbirkózni azzal a rengeteg munkával, amellyel a baj elhárítása jár s akkor a sebesültek gondozása sem minőség, sem mennyiség tekintetében nem lesz többé olyan elsőrangú, mint most. Hihetetlen összegeket emészt fel amúgy is a sebesültek és betegek ellátása. A főváros egymásután két hatalmas maradandó becsű kórházat nyitott meg, ezenkívül pedig egész csomp barakkot, kisebbszerii épületeket emelt a háború szánandó hőseinek. Az áldozatkészséget méltányolni kell mindenkinek, még — a hadvezetőségnek is. A moratorium békességet, nyugalmat, üdvöt hozott a városházának. A főváros most tulajdonképpen abból él, amivel tartozik-, s amit a moratóriumra való tekintettel nem fizet. A Magyar Viilamosságinak például december hó elsején huszonhárom millió koronát tartozott volna fizetni a város. De közbelépett Mars isten és hozta a jó moratóriumot s a részvénytársaság most nagynehezen három millió koronát tud kicsikarni, a többi, tizenkilenc millió megmarad jó követelésnek. A régi köicsönkötvények tulajdonosai meg rosszabbul jártak, mint a Magyar Villamossági, meri a kötvények kamatait s a kisorsolt kötvényeket most egyáltalában nem fizeti a város. A világért sem saj’.óljuk a Magyar Villamossági részvényeseit, akik bizonyára valamennyien jól szituált emberek s tudnak várni néhány hónapig, esetleg évig. Még kevesebb részvéttel fordulunk a kölcsönkötve- nyek tulajdonosai felé, akiknek javarésze angol és francia. De leszögezzük, hogy a város most az adósságainak nemfizetéséből él s aggódva kérdjük, mi lesz, ha vége lesz a háborúnak s a moratórium jótékony hatását nem érzi többé senkisem? Megfeszített munkával dolgozik a városházán minden ügyosztály és minden ügyosztályvezető, hogy méltó legyen a háború után márványkőbe vésésre. Egyedül a közélelmezési ügyosztály s annak vezetője körül vannak bajok és pedig olyan halmozott mértékben, mint soha annakelőtte. Baj van a maximális árakkal, az élelmiszeruzsorával, a tejjel, a sertéssel vájjon mikor unja meg a polgármester Folkusházy basáskodásáf? A Csavargőzös poribérlete végre alkalmat nyújtott a városatyáknak arra, hogy őszinte véleményüket leplezetlenül kinyilvánítsák. Egyetlenegy hang nem akadt, amely a vállalat jelenlegi vezetését dicsérte volna. A városatyák jól tudják, hogy a közönség torkig van ezzel a vállalattal s ha most békés időket élnénk, akkor egyáltalóiban semmiféle szerződést sem volna szabad kötnie a városnak, hamm a kereskedelmi kormányt arra kellene bírni, hogy a Csavargőzös által monopolizált engedélyt a város kapja meg. A világháborúhoz képest természetesen jelentéktelen ez az egész ügy, de nagyon helyesen tette a tanács, hogy példát statuált és kellő határok közé szorította a senkit és semmit sem respektáló vállalatot. Uj állások a protegáló városatyáknak A háború kitörése óta csaknem minden egyes számunkban tekintélyes számú sorokat szenteltünk azoknak a városatyáknak a magasztalására, akik a háború dacára is folytatják hasznos tevékenységüket a városházán s lankadatlan szorgalommal végzik mindennapi kijárásaikat. Jóleső elégtétellel olvassuk ennek a megállapításnak a hitelesítését a legnagyobb magyar napilap fővárosi rovatában. A Pesti Hírlap „Protegáló városatyák“ címmel a következő épületes dolgokkal szolgál: „Minthogy a bizottsági tag uraknak ez idő szerint a fővárossal nincs valami sok bajuk, egv részük azon van. hogy a fővárosnak legyen töméntelen baja velük. Elszántan, szinte a végkimerülésig vrotegálnak. Vannak sokan, akik azt hiszik, hogy a fővárosra nézve megtisztelő kötelesség az, ha az ö atyafiait alkalmazhatja, akár a központban, akár az üzemeknél. Az egvik főnők, akit naponkint legalább 3—4 protegáló városatya tisztel meg látogatásával, azt ajánlotta a polgármesternek. hogy létesítsenek valami hatalmas üzemet a városatyák rokonainak alkalmaztatása céljából. Ez amolyan atyafiak otthona lenne. Mindenesetre érdekes képei nyerhetnénk, ha a főváros összeállítaná az utolsó három évben alkalmazottak neveit, protektorait, fizetését és munkakörét!“ A szerdai közgyűlésen van egv tárgy, a melynek elfogadása — ami nem kétséges — ismét alkalmat fog adni derék városatyáinknak arra, hogv kipróbált művészetüket csillogtassák. A tanács előterjesztéssel járul a közgyűlés elé s kéri. hogv a hadbavonult városi tisztviselők pótlására 160 ideiglenes alkalmazást engedjen. Az előterjesztés nem egészen indokolt. Tény, hogy a fővárosnak közel 2300 főnvi hivatali tiszti személyzetéből, már a mozgósítás első napjaiban több százan vonultak be katonai szolgálatra s ma kb. 550 tisztviselő és hivatalnok végez katonai szolgálatot. Az is bizonyos, hogv ez a szám a most folyamatban lévő népfölkelő bemutatószemle befejeztével még emelkedni fog mintegy 200-al. Azonban a fővárosnak módjában áll ezek közül annyinak a felmentését kérni és kieszközölni, amennyire feltétlenül szükség van a közszolgálat érdekében s minthogy a régi tisztviselők mégis sokkal használhatóbbak, mint az újak s a fizetésüknek egv részét még hadbavonulásuk esetén is fizetnie kell a városnak: — sokkal helvesebb az a megoldás, hogv a város igyekezzék összes népfölkelőinek a felmentését kieszközölni. Ebben az esetben semmiféle rázkódtatástól nem kellene félnie az adminisztrációban s pénzügyileg is sokkal jobban iár a város ha nem terheli meg a költségvetést 160 ui alkalmazott fizetésével. Tizenötezer koronára rúg ez a havi kiadási többlet; nem ártana, ha ezt az összeget inkább más célokra fordítaná a város. Az uj állások ismét rázuditják a tanács tagjaira a kijáró városatyákat, ez pedig egymaga felér minden bajjal, mert a tanács tagjainak most más a hivatásuk, mint az. hogy a, városatyák protegáló kedvében járjanak.
