Budai Napló, 1938 (36. évfolyam, 1-49. szám)
1938-11-10 / 45. szám
i i Napló VÁROSPOLITIKAI, FÜRDŐÜGYI ÉS IDEGENFORGALMI HETILAP ELŐFIZETÉSI ÁRA: EGY ÉVRE 24 PENGŐ. ALAPÍTOTTA : VIRAÁG BÉLA SZERKESZTI: LIPPAY GYULA dr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 11., BEM JÓZSEF*UTCA 7. T : 150-296 MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN Trianonban a békeszerzők ... Trianonban a békeszerzők Kimondták: elvégeztetett ■—, S amott a Duna, Tisza táján Egy nép csendben elvérezett. A történet múzsája búsan Jegyzé fel a történetet S az ég bezárult zord-mogorván A szenvedő magyar felett. A szenvedő magyar csak állta Némán, mint annyi más csapást, Nagy múlt emléke ült a lelkén És vállain mártír palást. Szeme ott függött a kereszten És szólt: osztályosod vagyok És mert, Uram, Te feltámadtál: Hiszem: én is feltámadok. így lön, hogy a csodás hitének Fáján kinyílott a virág: Börtön kitárult, lánc lehullott S rámosolygott a szép világ. Onnan felül, dübörgni halljuk A bibliás szózatot: Ne keresd holtak közt az élőt, Nincs itt az Ur: feltámadott. Mit durva lábbal durva ellen Tiport: a földünk, lám, szabad, Felénk testvérek közelegnek Virágos lobogók alatt. Álomszerű, csodás jelenség, Hogy végetértek a tus áh S a távolból harangok zengik A feltámadás himnuszát. Én népem, drága, jó magyar nép Lelkedbe vésd e szent napot, Amelyet néked drága kincsül Az igazságos ég adott. Hadd szálljon át zengő magyar dal Magyar völgyön, magyar hegyen S a rossz álmok zordon szülötte: Trianon, csak enílék legyen. GEGUS DÁNIEL EMLÉKEZÉS A Felvidéknek csak egy részét ismerem. Nem azt, amelyik most visszakerült hozzánk. Északon, a Kárpátok gerincénél harcoltunk 191-1- -15. telén, a duklai mélyedésben. Ott álltunk őrt a sárosi és zempléni határokon, mellettem estek el legdrágább barátaim, lefl hűségesebb katonáim. Mezölaborc, Homonna, Kisberezsnye, Felsővizköz, Pusztaháza, Bányavölgy és a többi északi határközség erdeiben azóta bizonyára pirosabb virágok nyálnak: magyar vér patakjai öntözték és avatták százszor szentté ezt a „csehszlovák“ földet. Az oroszok mély darabon bennálltak a sze- pes területen. 1915, májusában azután meg történt a nagy esemény: a gorlicei áttörés és elindultunk a menekülő sorok nyomában. Minden ellenállás nékül értünk a határra, a Kárpátok gerincére, ahol még egyszer megá tak az oroszok. Ilyen gyönyörű ütközet nem volt több a világháború folyamán: a Himnuszt- énekelve mentünk rohamra és ... és akkor végesvégig az egész arcvonalan megálltak a rajvonalak néhány percre: a magyar határ felszabadult. Magyar földön nem volt többé ellenség. Leírhatatlan boldog pillanat volt ez. Min denki, a legutolsó; oláh baka is tudta, hogy pontosan az országhatáron áll. És ismét felhangzott a Himnusz, szállt, szállt fel a tavaszi égbe, ahonnan futó fehér felhők mosolyogtak le reánk. Mellettünk, az országút szélén kő- obeliszk állott, déli oldalán ez a felírás: Magyarország, Zemplén vármegye. Az oszlopot össze-vissza csókoltuk: most már akár haza is mehetünk, a mi részünkre befejeződött a háború: Magyarországon nincs ellenség! De nem fordultunk vissza, mentünk tovább előre, Galicia földjére, amely ma Lengyelországé, de akkor Ausztriához tartozott, tehát szintén a „miénk“ volt, üldözni a menekülő ellenséget. Azután még negyedfél esztendeig tartott a szörnyű vérontás. Galicia után jött az olasz háború, Karintia örök hóval borított hegyóriásai, a Doberdo, San Martino, San Michele, a Piave és azután a vége. A „béke.“ Leszereltem és elfoglaltam szerkesztőségi íróasztalomat, amely négy és fél esztendeig várt rám a régi kossuth-párti néplap, a .„Budapest“ szerkesztőségében. Forradalom láza rázta az ország testét. És jöttek a sötét hírek mindenfelől: a románok betörtek Erdélybe, a szerbek a délvidékre. Azután pedig a legváratlanabb: a cseh csapatok — hát vannak cseh csapatok is? — a Felvidékre. Hevenyészve összeszedett seregek szálltak szembe a betörőkkel, északon pedig, a Felvidéken, maga a föld népe is kaszára-kapára kelt, hogy kiverje a cseh rablókat az ősi földről. Azután jöttek a parancsok, melyeket a győztes antant-hatalmak diktáltak. Uj fogalommal ismekedtünk meg: megtanultuk, mi az a demarkációs vonal. Napról napra, hétről hétre változott a parancs, hogy hová kell visz- szavonni a demarkációs vonalat, hová kell visszavonulniok a magyar csapatoknak. Egy végzetes márciusi napon azután megjött a szörnyűséges Vyx-féle jegyzék és összeomlott minden. Magyarország új határokat kapott. Az a homokkő-obeliszk ott, Mezölaborc felett vájjon megmaradt-e továbbra is, mint határkő Csehszlovákia és Lengyelország közt? ... * Csak a képek és még sok-sok minden egyéb vonul fel előttem, zajlik fel bennem, amikor a rádióban felhangzik a visszatérő, felszabadult magyarok csukló zokogása, ege két ostromló, mámoros lelkesedésének viharja. A Himnuszt énekelve, fegyverrel a kezűkben vonulnak be a magyar honvédek az ősi, szent »Istennel a Hasáért! Előre!“ földre, míg el nem érik a Bécsben megállapított új határokat. És érzem, újból érzem, amit ott, a Kárpátok gerincén éreztem 1915. májusában: a nagy-nagy boldogságot, a leirha- tatlant és kifejezhetetlent. Fehér paripáján bevonul a magyar nemzet imádott hőse, Horthy Miklós Kassa városába. A gyönyörű dómban feltámad a Nagyságos Fejedelem lelke és örömmel telve néz kései utódjára., méltó örökösére, aki fennen lobogtatja a szent zászlót, „pro libertate“, a lobogót, melyet árulás és ármány csavart ki az ö kezéből. Az őszi szélben vígan lobog a zászló., Késmárk felé mutat, fel, fel észak felé, ahol Rákóczi fejedelem ősi városai várják a megváltást, a Nagyságos Fejedelem lelkének örökösét. Boldogság, szépség a magyar nemzet élete ezekben a gyönyörű hetekben. Ünnep és imádság minden hétköznap is, kacagó öröm, köny- nyes mámor. „Lesz még egyszer ünnep a világon“: most, ime, itt van. Ilyen szép ünnepe talán még sohasem volt magyarnak az ezer esztendő alatt. És én mégis azt a pillanatot várom, ami kor újból ott énekelhetem majd a nemzeti imádságot a Kárpátok tetején, a mezőlaborci kőoszlop mellett.... _____ LI PPAY GYULA Egy angol térképen már 1931-ben ott láttam az új felvidéki határokat Irta: Berényi János gróf Az Ur 1915. esztendejének december havában Montenegro határán meneteltem, saját, nem teljes létszámú századommal. Legénységem csupa betegállományból gyógyultan visszavezényelt lengyel, rutén, tőt és cseh gyalogosból állott. Nagyon szerettek, mert se remiben sem voltam kivétel; ugyanazt ettem, mint ók és mindig közöttük aludtam. Karácsony este volt- Kint táboroztunk a lakatlan, magas hegyek között. Ösmagyar módra alakítottam a tábort s néhány szekér és vagy harminc kis sátor alkotta kör közepén magasan lobogott a tűz; a fözöládákban melegedtek a konzervdobozok, az üstökben forrt a teavíz. A mindinkább parázsló tűz mellett kis fenyőfa állott, azt teleaggatták tábori lámpásokkal, zsebórákkal, pénztárcákkal, öngyújtókkal, sőt akadt még uj harisnya is. A csodálatosan tiszta, sötét égen ezernyi csillag fénye reszketett, teljes szélcsendet, enyhe hideget urait a táj s a parázsló tűz rött világánál mint fekvő kisértetek pihentek embereim, a karácsonyfa felé fordított fejjél. Lassan elbóbiskolt a tábor. Már csak hárman beszélgettünk. Két fiatal altisztem, • az egyik prágai tanár, a másik banktisztviselő, mindketten .csehek. .Halk suttogáaspl tárgyaltuk az akkor igen kedvezőnek látszó katonai helyzetet. Aztán másra fordul a sző. Valahogyan kiejtettem azt a meghatározást, hogy: „régi cseh nemesi családok“. Erre az én tanárom, mintha hirtelen felriasztották volna, szinte kiabálva mondta: —' Ninjcsenek cseh úricsaládok, 'nincsenek régi cseh nemesi családok, a fehérhegyi ütközet után a Habsburgok mind kiirtották őket. Csak égy ilyen család maradt életben, ezt is elnéme- tesítették (azt hiszem, Choteket mondott). Mi csehek mind parasztoktól származunk, parasztok vagyunk s erre vagyunk a legbüszkébbek. Ferenc József császár okosabban cselekedett volna, ha megkoronáztatta volna magát Csehorság királyának. .) pjersze sildkor v ö. csehországi adókat nem lehetett - volna Bécsbe vinni .. Prágában kellett volna hagyni és elszámolni, mint ahogyan Magyarországon teszik... Azért mégis úgy lesz, ahogy mondom... igen, én tudom, mert most jövök Prágából, tudom, hogy leszünk még nagyok, fel fog támadni a régi cseh állam, az északi szlávok egyesülnek, s a magyarokat lleszorítjuk az Alföldre északról, délről, keletrőL Mindent elveszünk a magyaroktól s aztán «3 jenek a mélységben, ahogy tudnak__ — Úgy lesz, úgy lesz... szólt erre a banktisztviselő. És a két csejh átszellemült arccal nézett egymásra, mint aki beavatottja egy nagy titoknak. Mosolyogtam e meggyőződéstől fütött, hazafias lelkesedésen. De mosolyom lássan töprengéssé változott. És azóta folyton csak azon tűnődöm, honnan tudta ezt oly biztosan az a I két jelentéktelen fiataember, az a két megbízhatatlan „osztrák", amikor nálunk még hivatásos politikusok sem tudtak semmit és még 3 éven át százezrével küldték a magyarokat a frontra. H. Ezerkilencszázharnüncegy junius végén Párizsban voltam s Londonba szándékozván utazni, felmentem az ottani angol nagykövetség vizumosztályába. Egy nagyobb szobában elvették az útlevelemet és fflámot nyomtak a markomba. Leültem egy székre s a mellettem lévő falon egy nagy Európai-térképet pillantottam meg. Az egyes háborúutáni utódállamok különböző színekkel voltak feltüntetve. Szomorkodva néztem a mi csonkahazánkat ábrázoló részre. De mi az? Mintha kápráznék a szemem? Hisz ennek a határnak más alakja van! Mintha kövérebb lenne északon, mint a gazul lefaragott trianoni test!... Lássuk csak közelebbről, a szemüveggel! Hát kérem, majd összerogytam a meglepetéstől. .. Itt, a legkomolyabb hivatalos helyiségben, egy angol térképen már 1931. előtt is rajta voltak mindazok a felvidéki városok, melyeket csak most kaptunk vissza... Losonc, Kassa, Munkács... Csak az bánt, hogy Pozsonyt nem néztem meg, mert már behívtak a szobába a vízum elintézésért. Úgy látszik, azt az 'élvet követték, hogy ha többet veszünk el, akkor van mit könnyen visszaadni. Az angol dirigálta akkor még Európát is. Azóta eltolódott a tengely Berlin— Róma felé... Most azon töprengek, mit akart jelenteni ez a térkép? Miért és mire készült?... Nem tudom eldönteni. De bizonyos, hogy ott volt és ez olyan érdekes, hogy most eOj kellett mondanom. i I 1IM
