Budai Napló, 1937 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1937-05-06 / 18. szám
« Budai Napló 193? május 6. KÖZGAZDASÁG Újra üzembe helyezik a Szolnoki papírgyárat Az elmúlt hetekben mármár úgylátszott, hogy sikerül a papírkartellnek az egyik kartellenkívüli papírgyárat egészen megszüntetnie. Különböző köz- gazdasági lápokban egymásután jelentek meg a vállalat kényszeregyezségével foglalkozó közlemények és a Szolnoki Papírgyárat közgazdasági körökben már egészen elparemtálták. Azonban kartel tervez, részvényesek végeznek: a gyár nem hogy megszűnt volna, hanem a közeljövőben teljes üzemmel megkezdi a munkát. A vállalat megszűnésével kapcsolatban szárnyra kelt hírekkel szemben a következő dolgok történtek : a Szolnoki Papírgyárat nyolc hónappal ezelőtt alapították és helyezték üzembe. Próbamunkái folytattak, kísérleteztek, ami tekintélyes költséget okozott, azonban távolról sem annyit, hogy fizetésképtelen legyen. Az egyetlen hiba az volt, hogy kevés volt ® forgótőke és ebből lett a zavar. Azonban közben Kunlner Róbert egyetemi tanár, hites könyvszakértő elkészült jelentésével, amiből úgy a részvényesek, mint a hitelezők meggyőződtek arról, hogy a Szolnoki Papírgyár státusa teljes fedezetet nyújt követeléseikre. A könyvszakértő jelentéséből megtudjuk még azt is, hogy a vállalat forgótőkéje majdnem teljes egészében le van kötve a hitelezőknek és a megakadást az elégtelen forgótőke okozta. Dr. Vajda Ödön műegyetemi tanár felülvizsgálta a vállalat üzemi kalkulációit is és megállapította, hogy évi 190.000 pengős amortizációs költség leírása mellett, az üzem teljes kapacitását kihasználva, 110.000 pengős nyereséget lehet kalkulálni. Értesülésünk szerint úgy a nagyrészvényesek, mint a hitelezők ezekből a jelentésekből meggyőződtek arról, hogy a vállalat rentábilis és önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe. 200.000 pengőt bocsátottak a vállalat rendelkezésére, melynek igazgatósága elhatározta, hogy most már egészen rövid időn belül teljes üzemmel megkezdi a termelést. Szent Gellért-pezsgőfürdö GYÓGYFÜRDŐ V1ZGYÓG YINlEZET Külön férfi- 6s nőiosztóly. A legmodernebb berendezés Szendy Károly polgármester a Községi Takarékpénztár elnöke. A Budapest Székesfővárosi Községi Takarékpénztár Részvénytársaság a mull héten tartotta meg 1936- üzletévi rendes közgyűlését*, amely egyhangúlag elfogadta az igazgatóság összes javaslatait. A naipirend során Lám ette Károly dr. alpolgármester, mint a részvénytöbbségneik1 Budapest székes- főváros törvényhatósági bizottságának közgyűlése részéről kiküldött' megbízottja, meleg elismerő szavakkal emlékezett meg Liptay Lajos dr- vezérigazgató érdemeiről, biztosítva őt a székesfőváros mindenre kiterjedő támogatásáról. A közgyűlés ezután a választásokat ejtette meg és a megüresedett igazgatósági tagsági helyre Szendy Károly polgármesterit választotta meg. alkit az igazgatóság a közgyűlést követő ülésén elnökévé választott. A Magyar Vasutforgalmi rt. igazgatósága Beöthy László elnöklete alatt thrtfoti ülésén megállapította a vállalat 1936. évi mérlegét, amely 1,144-893.89 P nyereséget -mutat ki és ebből a tartalékalapot 429.870.59 pengővel dotálja. A vállalat részvényenként 5 százalékot, azaz 1 P 50 fillért fizet. Leimdörfer Ferenc az Ingatlanbank ügyvezető igazgatója- Halom Dezső halála óta á Magyar Általános Ingatlanbank ügyvezető igazgatói állását dr. Szende Péter Pál töltötte be. Szende Péter Pál távozása után Leimdör fér Ferenc igazgatót bízták meg a bank ügyvezetésével. A Budakalászi Textilművek, Kiinger Henrik rt- A vállalat tiszta nyeresége a 2 millió pengő részvénytőke után 174.061 pengő volt, az előző évi 141.258 pengővel szentben. A vállalat részvénytőkéje ilyenformán csaknem 9 százalékkal kamatozott, aimá igen kedvező jövedelmezőségnek felel meg. Az Első Magyar Általános Biztosító közgyűlése- A vállalat április 24-én tartotta rendes évi közgyűlését, amely az 1936. évi nyereséget 388.742.98 pengőben, az osztalékot pedig 15 pengőben állapította meg. Ingatlanforgalom I. kerületben: Bornemissza Gáborról Modern Kávéház rt. és biriCRbtársára (I., Bán-ultca 6—8. sz-), 7823. hrsz-, 95.000 pengőért. Lázár Lipótról Németh Gézánéra (I., Or- módi-utca), 8592/4 ihrsz)., 13.144-50 pengőért. Komfort Épfitlő rt.-ról illetősége ' Förster Nándornéra 7785/5/9—a/19- hrsz., 19.000 pengőért. Vadász Ernőnéről Schacherer Frigyesre (I., Istenhegyi-ut 85 sz), 9773. hrsz, 19.000 pengőért. Baumann Józsefnéról J-í része özv. Aczél Alfrédnéra (I. Bécsikapu-tér 1. sz,)‘, 6561/1. brsa, 27.000 pengőért. Kasza Bálint és nejéről dr- Jánky Károlyra (I., Nógrádi-uitca 18 sz.), 9721 hrsz., 20-500 pengőértII- kerületben: Cservenkai Károly és inietjéről dr. Moór Oszkárra (II., Ákos-utca 7 sz-), 12.287 hrsz., 28.670 pengőértbáró Hatvány Lajosnéról Szurday Róbertra (TI., Vitéz-utca 1 sz-), 14464/1 hrsz., 75000 pengőért. III- kerületben: özv. Raab Isitvájméról 2/3 része Lente Lajosnéra (ÜL kér. Kiskorona ucca 74 szám, III, Kaszás, IH-, Urömhiegy. III, Aranyhegyi- út'51 sz.), 17738, 19611/1—2, 19612/1—2, 19818, 19820, 19821/1—2, 20635, 20646, 221922, 21923, 21926. 21927, 22475, 22679, 22680, 22895 hrsz- öröklés. Köteles Isrtvánttéról % része Ribiánszky József és nejére (ül-, Fehéregyházi-út),18770/13 hrsz., 6000 pengőért. Lovas Sámuel és nejéről Ví része Katale- niik Mihály és nejére (III-, Búza-utca 22 sz.), 19017 .hrsz., 2700 pengőért Károlyi J.zsefnéről Károlyi Amália Máriára (HL, Szemlőhegy), 15165/1 3 hrsz- ajámdék. Dervarilfe István és birtoktársáról Ziegler János és nejére (Hl., Raktár-utca 52 sz.), 18699 hrsz-, 16000 pengőért. Billegi Ágota és birtoktársairól K része Czinka László és nejére (III., Táborhegy), 16692 hrsz., 5000 pengőért. XI- kerület: Mü'nich Aladárnéról Kolosi Lajosra 2777 hrsz., 9320 pengőért. Erős Istvánról Budapest székesfőváros közönségére Kőérberók 370/4 hrsz., kisajátítás- Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete nyugdíjpénztáráról Stringer Antalra (XI.. Budaörsi-út), 2780/13 hrsz., 10886 pengőén- Frank János és Józsefről rész Budapesti Helyiérdekű Vasutakra (Kőérberek); 546/7 hrsz., kisajátításKrammer Ignácnéról Raksányi Károly és nejére (Sasad), 2382/31 hrsz., 5000 pengőért. Alapy Béla és nejéről dr- Süpök Istvánnéra (Mihály-utca 4/b), 5241 hrsz., 60.000 pengőért. Zvikli Andrásról Irján Béla és társaira (Sasadi-út), 2323/5 hrsz-, 9250 pengőért. Menczer Arnold és társairól Németh Rezső és társaira (Torbágyi-út), 8830/33 hrsz., 9800 per Erőért. Kurucz Albert és társairól Koczur Lajosnéra (Fehérvári-út), 5834 hrsz., 6100 pengőért- Halász Andrásról Fleischer Árpádra 4390/2 hrsz.. 12.000 oengőértSchuller Jánosról Budapest székesfőváros közönségére (Kőérbereki-til), 597/2 hrszy, 11-000 pengőért. Elsőrendű mánkét jutányos áron készít VALI GÁBOR Első budai ci mtó b I a f • s téli ttc II Iskola*!». 18. Telefon hívő : 1 -568-63 _________________ a T abánban Kegyszerek, versenydijak, ezüst- és íém dísztárgyak MISÁK. LÁSZLÓ MOÖTVÖS ________ 1,. Dőbrentei* tér 1. szán, a i éargit-köruton FOLK MÚR Festék, háztartási tlkkek FESTÉKÜZLET b- Mergil-kr! 9. 1.1-571-76 Rffiiehor Icfvált e legrégibb budai kelme- KKILIICI lOIVdlI festő és vegyllsztité U„ Tóglo-ntco >■ Tel.; I-BLM 0 közismert HOGY és EICHER gyártmányok Budán kizáróing II., MORGIT-KÜRUT 36b. SZÓM. I LEGJObB FŰZÖK, KEZTYÜK TCDIíb mAI II.» Margil-kőrut 13. |fIE1\l -nei XI, Horthy M. ut 18., IV, Mvzoum-krt 27. Harisnyák, kombinék nogy választékban Szőrme, ernyő csak Vagácstól I FI., MARGIT-KORUT 45. — U„ FQ-DTCA ti, SZÁM, FURNÉR és FAKERESKEDÉS SVGAn CASZCÓ II. MARGIT'KRT 56* Tel: 1-511-45. (az udvarban) a Vízivárosban _ _ _ ÉVE ÓRÁT, — ÉKSZERT, _ JAVÍTÁST _ 140 FISCHER UNTÁL SZAKCÉGTŐL® ■ ^ w a CORVIN-TÉR 5. TELEFON: i-511-tS. * Éhgyomorra igyék egy Kristály-vizet naponta pohár Hz épülő Buda A polgármester a in. ügyosztály javaslatára a következő építési engedélyeket adta ki: I, Varázs u. 3. Egyemeletes családi házra Demény Károlynak, Napos út 3- (Tervező: Fa- binyil Emil, I, Kútvölgyi út 61.) II. Zárda u. 56, Földszintes házra, Benedek Sándornak, V- Nádor u. 38, (Tervező: Gutt- mann Gyula. I- Maros u. 23.) ni. Szépvölgyi út 165- Egyemeleten lakóházra Reinisch Tivadarnénak, Ajtósi Dürer sor c. (Tervező: Wohl József u. o) ó in. Vérhalom u. 5- Egyemeletes lakóházra Fuchs Györgynének, n. Nyúl u, 3, (Tervező: Kozma Lajos, Bertalan u. 2-) XI. Kond vezér u. Földszintes házra Fövenyi Pál és nejének, Lenke út 44. (Tervező: Borocz István, XI- Sasadi u. 13.) — XI. Törcsvár u- 5. Földszintes házra Szöl- lösi Albert és nejéinek u. o, (Tervező: Danika Endre, I. Hóvirág u- 14.) GYORSÍRÁST és gépírást KOZMA iskolában------II., ISKOLn-U. 27. SZÓN. ■ VÁS ÁROLJUNK BUDÁN KOTS IS E. művészi fényképész n., CORVirv'-TÉR 5. TELEFON: 1-535-32. a legrégibb VIRÁGÜZLET Budán MOND JULISKA II.. Sx:I4jyvá Dezmő-tér 5 TELEFON: 1—524—11 az Olasz-fasor és környékén GANCS-tÓl ti., WETEK-V. 33—35. 1/CQ7I rp riC'7 A lesték, vas, ká starttal TX Cslv LiLn és villamos cikkek üzlet • Főüzlet II. OLASZ FASOR 23. Fiók II., OLASZ FAS0R 45 OLASZ PÉTER Saját és hozott anyagokból kószit jutányosán elsőrendű ruhát. TELEFONHIVÓ; 1-503-54 + II., OLASZFASOR 15. a Pasaréten KUBA SÁNDOR höleylodrá.z, ipari szakoktató II , Csalooány-ucca 52. T-: 1-551-75. II., Pasarétl-út 51. T. hivő: 1-643 73. a Zsigmondi utcában .TAKÁCS IMRE, speciális Uvegszaküxlete II., Zsigouond-utcu 24. Tel. < f—606—00. a Krisztinában a Déli-pályaudvarnál xüziia, ZSOLNAI HERMANN iron-** GÉPFAVÍGÚ ÉS TÜZELŐANYAGTEIEP szén. koksz t. Eayedi-n. 5. Tel.: 1-530*3 LÉISZERÉSZ ÉS F0T0SZRKÜZLE1 ZIBRINYI L, KRISZTINA-TÉR 3. Auguut-hiz Borotválás 16. hajvágás úri 40, női 40, oaüalálás 50 f. SINAYNÉ úri és hölgyfodrász I. Allila-u. 12. 68. M. kir. Allamsorsjáté k Főnyeremény 40.000 ar. pengő 17.000 nyeremény 250.000 ar. P értékben. Nyeremények: 20.000 ar. P 4-szer 2500 ar. P 10.000 ar. P 8 szór 2000 ar. P 2-szer 5000 ar. P 10-szer 1000 ar. P és még számos nagyobb és kisebb nyeremény, melyeket mind készpénzben fizetnek ki Húzás iunius hó 4-én Sorsjegyárak: Egész or, P 3.— Tél ar. P 1.50 Kapható az osztálysorsjegy föárusitóknál, valamint dohánytőzsdékben. Postai rendeléseket a pénz előzetes beküldése után azonnal teljesít a Székesfővárosi m. klr. Pénzügyigazgatóság, Budapest, ,V.„ Sza- lay-ulca 10. szám. Papír, könyv én Írószer szükségletét a „Verbőczy“ pnpiriizletben szerezze be . ifnisZTINA-KÓRUT 145. - TELEFON« 1—SÍI-99. IŰTÉ K-OTTHON KRISZTINfl-KÖRUT 34. Tel: 1-459-48 vAsznak logolcaóbban. VILLÁM. RáDIÓ SZERELÉS — CSERE — JAVÍTÁS Teletau 1-523-27 ImBIPREISACH-CIPOjimlom U KRISZTINA-TÉR 5. AUGU8ZT-HÁZ PATHÓ BEL és KÜLfÖLDI HENTESÁRUK MÉSZÁROS ÉS HENTES I., R0HAM-U- 6. Tel.: 15-35-28. Kiss Ferenc illatszer és foto 1., Endresz Gy.tér 4b. (Városmajor u, sarok) T.i 1-668-22 VI,: Vilmos cs. ut 45. T.: 1-119-1 / Zálogjegyet, ékszert legmagasabb áron veszek, Ha pontos órát akar, forduljon bizalommal rAcz mik l ós I. ALKOTÁS-UTCA II. SZÁM. H/tJ/IGOS úri- és Qölgyfodrásx Ißajiestö specialista ■■■■■ Főüzlet: I. ENYEDI-U. 5. Fiók; I. FERY O.-U. 24|d M százalék engedmény előfizetőinknek PAULINYl ÉLEMER BUDAI KÉZMÜhARI KELMEFESTŐ ÉS VEGYTISZTITOÁNÁL HL, Zslpuséstcs k (sz trdvarban.) Telefont l-ééé 72. a Szent Imre-városon T Svájci Pontos javítások O P A k' tarjÁNY1 szakképzett órásnál ^ ^ ^ ^ Xt , Horthv-körtér 7. szám Fehérneműi is GELLÉRT DIVATHÁZBÓL XI , HORTHY MIKLÓS UT 25. — Telelőn: 2—695—06. n legkényesebb igényeknek készit úri-, női-, si- és sportcipőt Káli András XI., Verpeléti-ut4/6 a Böszörményi úton Nagysándor Mg; , .. bördiszmüéru készítő I-, MÁRVÁNY-UTCA 11. ______ NAG Y JÚZSEF gyula! kentes áruk lerukata megnyílt FODOR fűszer- és csemegeüzlstében _______ I. Királyhágó-tér 4. Tel.« t—551—88. 20 év e SZŰCS gőzmosóüzem 1. Márvány-utca 86., 1., Attfila-utca 23. 1. Krisztina-kőrút 167. sz. “ a Postapalotával szemben ATTILA TAKARITÚ VÁLLALAT ELVÁLLAL SÚROLÁST, BEERESZIEST, TAKARÍTÁST, ABLAKTISZTÍTÁST L, Attila-atca 71. Telsfonkiré ; 1-614-80 KOPFMANN JÁNOS CBkDrha- éj;v”foiö,!éL, ENDRESZ GYÖRGY-TÉR 1. Fiók: II., MARGIT ÉRT. SZŐNYEG uv,tAs' mosás^ tisztítás L, ATTILA PTCA IÁ Tel.: 1-556-15 9fi Áwo IUszerl,c*emegét ésUalArut «»« KODNÁR161 i il - iilmili m I-.ATTILA-U. 25. (.éjit biz) Tel.: 1-605 3 3 Foto-pipere szukUzlel S 8 b 6 S f Í JÓZSef I. Krlsztlna-körnt 6'- Csaba-u. oldalon. Tololon : 1—666—36 Zugliget, Hűvösvölgyben HOFFMANN üveges képkeretez 0 I- HIDEGKUTI-UT 5. Tel- 1-647-98. Porcellán és edényáruk__________ a S zéna-tér környékén A Ltfvőház-ulca 20. alatti WINKHORGT hentes és mészárosüzletet ____________átvette : NÖTI GÉZA, Tolofon : 1-570—82 KRÍ lKfT bördiszmüdru-szaküzlei „IlIIUnU ii, Csslogáiy-u. 50. íz. (Széna-térnél] rétikul ók, böröntlök, aktatáskák.. Pénztárcák, esernyők, övék , OLÁH JÓZSEF VASXERESKEDŰ X/. Hortfjy Miklós ut %9. Tét.: 2—692—34. ________5% engedmény durva vasáruk kivételével. Specialis N ÉPMŰVÉSZETI kézimunkák , IPARMŰVÉSZETI CIKKEK, FEHÉRNEMÜKÉSZITÉS Szí. Imro kózImunkaUzlot XI., Vásárhelyi Pál-ucca 12. _________Túl.: vitéz Dr. TAKÁCS NÁNDORNÉ________ Sze nt Imre k8°yT- <• P«pírkero»k*«ié» négynyelvü külcsönkfinyvtér XI., Szí Imre herceg-ul 2.1.: 2.40 -33 CSENDES ANTAL Xllf "sAR BOG’ARdF-ÍFt" 6. ervez és készít: ylzvezeták-, csatom ázás- és szlvattyúbore adózási.___________ DVO RAK- LÁSZLÓ KÉSMCVÉS XI., Horthy Mikló« ut «7. és Szent Imro herceg «I *■ s M A R z paplan, MATRAC XI. H0RIHY MIKLÖS-UT 1B. SZ. ■ KRAMER ADOLF FIA fVXSíI XI-, Lágymányosi-utca 4. Telelőn: 2—56! 25. | Esőernyők nap^yölrtu XI., VÁSÁRHELYI PÚL UCCA 11.________________ÍELEF0H_ Fel elős szerkesztő és kiadó: LIPPAY GYULA Dr. Főmuukatárs: László Zoltán dr. Nádor Zoltán könyvnyomdája, Budapest, VI., Vörösmarty utca 47/a. Telefon. 1-281 98. / 1