Budai Napló, 1937 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1937-04-15 / 15. szám

53 évfolyam Budapest, 1937. április 15 15. szám VÁROSPOLITIKAI, FÜRDŐÜGYI, IDEGENFORGALMI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP ALAPÍTOTTA : V I R A Á G BÉLA SZERKESZTI: LIPPAY GYULA dr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: l, KRISZTINA-KÖRUT 113/b. T.: 1-502-96 MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN hctwsetícözi t/á&ác Kint jártunk a Városligetben, meg­nézni, hogyan készül a Nemzetközi Vá­sár. Amit láttunk, deprimáló. ' Ugyanaz a piaci bódétömeg, mint az előző éoekben, semmi új, sehol egy ötlet, — a régi tinigli- tangli, kirakodóvásár, vidéki nívójú, nem méltó Budapest világváros nagy kul­iul ájához, a gyönyörűen fejlődő magyar iparhoz. Amíg a Vásár a Ligetben marad, nem is lehet másképen. Megírtuk nem egyszer, hogy meg kell teremteni az ál­landó kiállítási területet, Budán, a Lágy­mányoson fel kell építeni az állandó ki­állítás kereteit és most, amikor a Horttiy Miklós-híd építése befejezés előtt ált, elérkezett az ideje annak, hogy Becsey Antal terve megvalósuljon. Bessenyei/ Zénó, a Közmunkatanács elnöke is ma-, gáévá tette a lágymányosi vásárváros gondolatát: nem lehet többé ennek a gon-, dolatnak az útjában, jövőre már Bu­dán kell megtartani a tavaszi Nemzet­közi Vásárt. Tudjuk: a vásár vezetőségének nem tetszik ez a gondolat. Nékik jobban tet­szik, hogy évről-évre sivataggá tegyék a Városliget legszebb részét, tönkrete­gyék a kertészet remek munkáját, job­ban tetszik, hogy falusi kirakodóvásár maradjon á magyar ipar és kereskede­lem évi bemutatkozó ünnepe, de a veze­tőségnek ez a sívár gondolkozása nem lehet kötelező a fővárosra és a produk­tív magyar iparra nézve. Szendy Károly polgármester nagysze rű elhatározással élére állt a vásár ve-, zetőségének és már ez magában véve k. parancsolja, hogy a vásár külső megje­lenésében méltó legyen Budapest pol­gármesteréhez. Szendy polgármester nagy kultúrájának, kifinomodott Ízlésének bi­zonyára nem felel meg a ligeti vásárjel- legű, zsibvásárszerű kiállítás. Úgy tud­juk, a Nemzetközi Vásárnak többszáz­ezer pengő megtakarított pénze van, en­nek a pénznek pedig kell, hogy rendel­tetése is, legyen. Lehet-e jobb, szebb ren­deltetése, mint az, hogy méltóbb keretek közé helyezze, világvárosi nívóra emel­je a magyar ipart reprezentáló évi se­regszemlét ? A Városliget a pesti oldal népének üdülőhelye,' egészségének egyik rezervo- árja. Nem szabad minden tavasz elején szemét- és por sivataggá tenni, csupán azért, mert ez így kényelmes néhány vezető embernek. A Budapesti Nemzet­közi Vásár régen kilépett a ligeti vurstli keretéiből, nagy, hatalmas intézménnyé dagadt: külső formájában is éreztet­nünk kell az ideránduló külföldiekkel, hogy a magyar ipar az ország gazdasá­gi életének egyik legfontosabb tényezőr je, amely megérdemli, hogy végre igazi otthont kapjon, méltót magas színvona.- lához és Budapest-világvároshoz. Ez pe­dig csak akkor valósulhat meg, ha Bu­dára hozzák a vásárt, aminek elérkezett a pillanata abban az órábatn, amikor á Horthy Miklós hidat átadják a forga­lom ndk. Gyönyörű, hatalmas terület várja Budán a Nemzetközi Vásárt. Most dön­tenek majd arról, milyen célokra hasz­nálják fel a budai hídfő mögött levő részeket. Elmúlt a habozás ideje: ha a Vásár vezetőségének nem is tetszik, akkor is végképpen meg kell oldani az állandó vásári terület kérdését. És épüljön fel a szép, esztétikailag is rep­rezentatív vásárváros, olyan, amely már külsejében is hirdesse aj magyar munka és teremtő erő diadalát. A mostani ligeti bódéváros pedig tűnjék el egySzersmin: denkorra, mint elmúlt idők méltatlap emléke. SZÉLLJÓZSEF Irta: LÁSZLÓ ZOLTÁN dr. Buda ismét az ország élére került, ahogyan az való is. A Mátyás király, az! Anjouk, a Széchenyi Istvánok, és Deák Ferencek tradícióinak megfelelő­en. A kiegyezés óta a nagy minisztere­ket is a Dunántúl szállította, Budával az élen. Csak úgy találomra1 néhány nagy név: Bittó Dénes, Szapáry Gyula gróf, Kerkápoly Károly, Fejérváry Géza bá­ró, Széli Kálmán, Khuen-Héderváry Károly gróf, Wlassics Gyula báró, Per-| czel Dezső, Hadik János gróf, Wekerlej Sándor, Zichy Aladár és János grófok, nem is győznék hamarjában felsorolni.' Egyes túladunai családok egészen ösz- szeforrottak a politika, az államadmi­nisztráció és az országvezetés feladatai­val, szinte szokatlan, ha ezek közül bi­zonyos ideig nem látunk valakit az or­szág felelős vezetői között. Alkotásaik­nak eredményeit a mai generáció is lát­ja s Deák Ferenc iskolája nem hiába élt. A túladunai-budai családok közül ta­lán egyik sem szerzett annyi érdemet u hazia! köirül, miaut éppen a dukai és szentgyörgy völgyi ^Széli-család, amely ősi, honfoglalásbeli, tiszta fajimagyar származású s így mindig a nemzet ér­dekeit tudta szolgálni. Vérségi kapcso­latok fűzik a legjobb magyar nemes úri famíliákhoz, hogy csak a Vörösmarty Mihályét említsem. A Széli-név a ma­gyar közigazgatásban fogalom volt s mindenütt ott találjuk tagjait, Ferenc József világának megyei önkormány­zatában, valgy a fontos állami admi­nisztrációban. Széli Kálmán, (Buda legfontosabb tere róla van elnevezve), mint pénzügy­miniszter, megmentette az országot az államcsődtől s későbben., mint minisz­terelnök, kiérdemelte a „második Deák Ferenc” nevet. Széleslátókörű, alapos | képzettségű, tisztakezű politikus, moz­galmas, és joviális, aki felelősséges mél­tóságában is csak otthon, a csöndes, kis rátóti kúriájában érzi jól magát, a sa­ját nevelésű gyönyörű szimentáli bikái és tehenei között. Testestől-lelkestől gaz­da ember volt s az is maradt haláláig. Ha Budáról átment Pestre, valahogyan mindig idegenszerűen érezte magát, hiányzott neki a Dunántúl levegője, amely Budán a legerősebb. Lokálpatrió­ta volt, amit csak érdemül lehet felróni minden igaz politikusnak. Széli Ignác, az öccse, évtizedeken át a belügyminisztérium adminisztratív ál­lamtitkára volt, külföldi összehasonlí­tásban is a legkiválóbb közigazgatasi szakférfiú, akit 1867 óta a magyar po­litikai élet produkált. Teljes egészében helyét sohasem lehetett pótolni. Puritán, egyenes, közvetlen modorú, dunántúli nemes űr volt, akiben a túltenyésztett bürokrata egyetlen vonását sem lehetett megtalálni. Mindig szolgálatkész volt s mindenkinek, amint tehette, maga intézte el ügyes-bajos dolgait. Országosan meg­gyászolták, amikor meghalt ő, akit ro­konai,. baráti köre, tisztelői csak „Náci bácsi“ néven becéztek. Emlékszem, hogy egy alkalommal (elsőéves jogászkoromban) sürgősen Törökországba kellett utaznom. Este kaptam egy laptól a megbízást és a je­gyet is. Az orientexpressz másnap dél­ben indult. De. ehhez az expedícióhoz útlevél kellett, aminek a megszerzése, minden jó összeköttetés mellett is, (kis­korú és katonaköteles voltaim), legalább három napot vett igénybe. Nyár elején voltunk. Mitévő legyek ? Vettem egy fiákkert s robogok föl a belügyminisz­tériumba, majd megpróbálom „Náci bá­csit”, édesatyámnak kedves, öreg ba­rátját. A titkárt majd a guta környé­kezte, amikor délelőtt 10 órára ilyen szeíiségtörő kérelemmel állottam elébe. Lehetetlen ilyenkor bejutni. Nincs audiencia-nap, stb. A szokásos bürokra­ta kifogások, amelyek némelykor, elis­merem, indokoltak is lehetnek. De ak­kor nem akceptálhattam semmit. A vé­letlen behozza Szivák Imre képviselőt, akinek valami kerületbeli elintéznivaló-, jaj akadt Széli államtitkárnál. Megszólí­tom : — Imre bácsi juttasson be! — Sürgős dolgod van ? — Halaszthatatlan. , — No jó, gyere be velem ! így jutottam be, a titkár ur igaz rémületére. Elpanaszoltam bajomat. Ná­ci bácsi elmosolyodott, átvette két fény­képemet és csak annyit mondott:--- Várj' öcsém. Még elutazhatsz a vonattal. Egy óra leforgása alatt a szabály- szerű útlevél és egy ajánlólevél Palla- vicini nagykövethez Konstantinápolyba (pedig nem is kértem) a kezeim között volt. Ez volt Széli Ignác. A fia: József, aki kor- és jogásztár-, sam volt, egészen az édesatyjára ütött. Szolgálatát a családi hagyományoknak megfelelőleg a vármegyénél kezdte s on­nét emelkedett tehetségének megfelelő­en fokról-fokra. 27 eves korában már főispán, a háború alatt Erdély kor­mánybiztosa. majd ismét főispán, végül a közigazgatási bíróság másodelnöke, felsőházi tag, vasárnap óta pedig a kormányzó úr kinevezése alapján. Ma­gyarország belügyminisztere. Megfelelőbb, vpálrtpolitikailag egyál­talán nem exponált, a ferenejózsefi vi­lág alkotmánytisztelő atmoszférájában nevelkedett jobb politikust nem lehetett volna a jelenlegi viszonyok kozott ta­lálni. Ez a kinevezés minden oldalon, minden pártban megnyugvást kelt, őszinte örömmel fogadta az ország köz­véleménye. Nem fogunk Széli Józsefben csalód­ni. Harmincöt éve t, ismerjük egymást, mintahogy édesatyja (Széli Ignác) és az én atyám (László Mihály) is ugyanany- nyi időkig meghitt barátok voltak. Te­hát) nem ma ismertem meg az új belügy­minisztert, hanem akkor, amikor együtt vágtunk az életnek, őt a sors az ország vezetői közé dezignálta, én megmarad­tam a toll szerény munkásának. Széli József már akkor kiforrott jellem volt, amikor elhagytuk az egyetemet. Azóta se változott. Családi tradíciói, múltja, közszolgálata predesztinálta arra a dí­szes állásra, amelyet most elfoglalt. Mi budaiak s dunántúliak meg külön a miénknek könyveljük el az új belügy­minisztert. A túladunai Széli-család büszke le­het múltjára, mert beleírta nevét a ma­gyar állam történelmébe és azzal, hogy minduntalan az állam vezetői között láthatják a családnak egy-egy tagját, magának halhatatlanságot biztosított. Mint ahogyan az agglegény, nagy német zeneszerző, Brahms mondotta: „A való­di halhatatlanság nem a művekben, ha­nem a gyermekekben él tovább!” Nagy várakozásokkal, őszinte re­ménykedéssel tekint a közvélemény az új belügyminiszter. Széli József mű­ködése elé. , Miért kell késsen állnia 1938 nyarán asz állanáé buáal ssinéf ásznak Irta z Meárlcszky Anáor ár. a évig nem Egy év múlva, 1938-ban Magyarországra tere­lődik az egész világ figyelme. Alkalmat ad erre az eucharisztikus kongresszus, amely meg­mozgatja a világ 400 mil'ió katolikus hívőjét. De alkalmat ad erre Szent István király halálának 900’ esztendős jubileuma is, amely a nemzetközi közvélemény elé állítja azt az egy istenhivő, po­gány családból származó zseniális magyar uralko­dót, aki nemcsak erős kézzel meg tudta szervezni száz évvel előtte meghódított teriifetet és az ezer legváltozatlanabbul megmaradt országot, ha- világpo'itikai perspektívát is adott egy ma­roknyi nemzet számára akkor, amikor bátor és határozott fellépésével a német császár és a római pápa között a hatalomért folyó nagy sakk játék­ban a pápát ismerte el és ezá'tal tette lehetővé Rómának azóta változatlan lelki és fizikai hatal­mát. Bizánc és Róma között is tudott választani: a belülről gyenge bizánci hatalom helyett megerő­sítette a nyugati kereszténységet és igy lett a nyu­gati kereszténység legkeletibb országának szuve­rén urává. Szent Istvánt és politikáját ez a jubileum fogja tulajdonképen a nagyvilág számára kiásni a fe'e- dés homokjából és újra a világpolitika legna­gyobbjai közé sorolni. Az Aranybullára, mely az angol Magna Charta után hét évvel keletkezett, úgy mutatunk rá, mint a magyar alkotmányosság­nak a’apvctö dokumentumára. Pedig már 200 év­vel azelőtt alakult ki itt az a birodalom, amelynek történelmi hivatása mindenkor' túlnőtt a nagysá­gán, mindenkor túlnőtt népességének számará­nyán nemcsak gazdasági és katonai, hanem kul- t iiralis szempontból is. Sajnos, az eddigi tapasztalatok alapján már most is félve kérdezzük: vájjon megtaláljuk-e azt az alaphangot, amely jogos büszkeség öntudatából fűtve tényleg jelentőségéhez mérten állítsa a világ közvéleménye elé 1938-ban az 1000 éves magyar nemzetet, a nyugati kereszténység megalapozásának egyik legelső pillérét, a nyuga'i civilizációnak év­századokon keresztül védövárát, az emberiség mai civilizációjának legkeletibb előőrsét és annak az első királynak az alakját, akinek szentségénél csak a zsenialitása volt nagyobb. Minél magasabb per­spektívából nézzük a jövő évi évfordulót, annál jebban tűnik szembe Szent István alakja világpo­litikai viszonylatban. És minél alacsonyabb szem­szögből nézzük a jövő esztendő jubileumát, annál félénkebbek, dadogóbbak és á1 szerényebbek va­gyunk. Szent István évét nem lehet máskép méltóan megünnepelni, mint ha nagy összefogással alkal­massá tesszük a nemzetet uj elgondolásokra, ter­vekre, uj általános, széleskörű alkotásokra és a belső értékelés vakítóan erős reflektorát rávilágít­juk a mi értékeinkre. Bátorság, merészség, elhatározókészség, alkotó fantázia volt a magyarban amióta csak Árpád el­foglalta ezt a hazat. Szent István pedig megala­pozta az ország külpolitikáját és belpolitikáját egyaránt. És ez a tulajdonság lette lehetővé azt is. hogy a mai angol királyi családnak az ősei között annyi Árpád-házi hercegnőt találunk 1 Ezzel szemben áll, sajnos, mostani nyomorúsá­gunk közepette — a pesszimizmus, a lökéletlensé- gi érzés, az egyhelyben topogás, a merész alkotó- tszség hiánya Az állandó ráfizetést eredményező túlzott óvatosság jellemzi a magyar társadalmat Alig tudnak a vezetésre hivatott rétegek mozgást vinni ebbe a lanyha társadalomba. Pedig a vezető- rétegek körében nem hiányzik az alkotókészség, merészség, mig a társadalmat elöntötte a semmivel nem 'törődés, a tunyaság, a pillanatnyi kenyérgon­dokban megszokott energiátlanság mérge. Egyik legjellemzőbb tünete ennek az a pesszi­mizmus, amellyel pl. idegenforgalmunkat kezíte a közönség. Pedig, ugyanakkor, amikor csökkent a belső idegenforgalom és csökkent az elszakított származó idegenforgalom, minden területekről

Next

/
Oldalképek
Tartalom