Budai Napló, 1937 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1937-11-04 / 44. szám

1937. november 4. Budai Napló Afnilcfrc míty Bűdet teucg# f/Mt a ca&sz. is. B&sií a (á Ma, amikor a jobbmódú emberek Pestről az egészségesebb levegőjű Budára tódulnak, szinte el sem hisszük, hogy alig néhány évtizeddel ez­előtt még fordítva állt a dolog: Buda levegő­je volt az egészségtelen és Pesté az egészséges. Igen, Buda, amely akkor még csak a Várból, Tabánból, Rácvárosból, Vízi­városból állott, a maga összezsúfolt, szűk utcái­val, rozzant viskóival; bizony nem volt az ,,ép­ség, erő, egészség“ boldog tanyája. Erre mutat az is, hogy az 1872-ik évi kolera­járvány idején, október—november hónapokban, Budán sokai erősebben pusztított a dögvész, mint Pesten. Ez év november 10-én az alábbi jelen­tést adták ki a járvány pusztításáról: „Budán november 6-án 25 kholeraeset fordult elő; ehhez számítva az orvosi ápo­lás alaitt levő 147-et, a kholera-betegek összes száma 272-öt tesz; meggyógyult 7, meghalt 14. Október 18-ika óta Budán 388 személy betegedett meg; meggyógyult 127, meghalt 110, ápolási alatt maradt 151. Pes­ten e hó 6-án megbetegedett 15 ember; eh­hez számítva az ápolás alatt lévő 18 bete­get, az összes szám 33. Ezek közül jmeg- gyógyult 5; meghalt 18; ápolás alatt ma­radt 25.“ A jóval kisebb lakősságú Budán sokkal, sok­kal több volt a kolerás! Mai szemmel nézve a dolgokat, ugyebár kü­lönösnek látszik. De ne feledjük, hogy a mai ker­tes, virágos, szellős Buda akkor még csak álom sem volt. A hegyvidéken még szöllök voltak, így például a Rózsadombon sem lakott senki, legfeljebb néhány csősz, a maga putrijában. A Gül-baba mecset e'hagyatottan állt, nagyritkán jutott csak el oda egy-egy jámbor, Budára té­vedt muzulmán zarándok. A mai XI. és XII. kerület pedig teljesen lakatlan volt, kívül esett a városon, még csak kirándulók sem jutottak el odáig. A lakott területeken azonban annál könnyeb­ben terjedhetett a járvány, semmi se tartóztatta fel. Ellenkezőleg, számos körülmény segítette terjeszkedését. Egyebek között az aban az időben nagyon sokat emlegetett ördögárok is, amely miatt sokat panaszkodtak a budaiak. Az Ördög­árok a járvány terjesztésének egyik legfőbb fész­ke volt, amelyről a járvány idején eképen ír a hatóság: „A csatorna, amely másfél mértföld hosszú, a hidegkúti határban ered, s a vér­mezőt és a. városi majort átszelve, a rác­fürdő előtt elhaladva, a rudasfürdőnél öm­lik a Dunába. A városon keresztül vonuló kisebb része jól-rosszul már boltozva van, de ez mindamellett nem képes meggátolni a bűzös kipárolgást, mely nagyon ártalmas hatást gyakorol a budai lábán és rácváros­beli lakósok egészségi viszonyaira. Azon­felül a Duna vizét is fertőzéssel tölti meg, melyből italukat merítik a lakósok“. Érthető tehát, hogy a kolera jobban szerette a Tabán, R|ácváros és Víziváros szűk utcácskáit, mint az akkortájt rohamosan épülő modem Pes­tet, ahol már egyik bizottságot a másik után küldték ki, hogy a vízvezeték dolgában tárgyal­jon a külföldi, főleg angol vállalkozókkal. (Zárójel közt itt meg kell jegyeznünk, hogy az ördögárok akkor még a Vérmező kellős kö­zepén haladt végig. A Közmunkatanács és Buda városa együtt vezették el onnan a Vérmező szélé­re, ahol ma is van, természetesen beboltozva. Ez is mutatja, hogy akkor nem gondoltak még arra, ami azután következett be, hogy a katonai kincs­tár végképen ráteszi majd kezét a Vérmezőre.) A kolera akkoriban elég sűrűn látogatta meg a fővárost, meg az országot, sőt még későbben is. Nem is nagyon respektálták az emberek; a megszokás kevésbbé félelmetes színben tüntette fel előttük, miitat amilyen a valóságban volt. Hogy csak egy példával illusztráljuk állításunkat: Pes­ten az akkori István-téri színházban (ma KPau- zál-tér) a járvány idején egy bohózatot mutat­tak be, amelynek címe’ ;,Kholeracsöppek“ volt és nagyon jól mulattak rajta a pestiek. A színház­nak sem ártott, hogy a városban járvány dühön­gött. A budai polgár pedig a maga módján véde­kezett a járvány ellen. Hogy milyen volt ez a „védekezés“, azt az alábbi újsághír mutatja, amelyet egy akkori lapból irtunk ide: „(Sorsát senldsem kerülheti ki.) Egy budai polgár ,' félvén a kholerától, megszo­kott sör italával felhagyott, s a sashegyi vörös bornál, mint kholera elleni gyógy­szernél keresett üdülést. A kholera meg is kímélte, hanem szerdán este, éppen a vörös bor élvezése után szívszélhűdés érte és rög­tön meghalt.“ Egykori újságíró kollégánk téved; a sashegyi megtette a maga kötelességét... A kolerától Igaz alapossággá’ egyozersmindenkorra megmen­tette a budai polgárt. A jubiláló Kisfaludy-Szinházban hajolt meg elsőízben Molnár Ferenc a függöny előtt Budai szerző darabjával ünnepli a Kisfaludy-Színház negyvenéves jubileumát Az idei színházi évad a jubileumok évadja. Jubilált a Nemzeti Színház, a Magyar Színház és most egy szerény kis óbudai színház készülődik lázasan fennállása negyvenedik évfordulójának ünnepére: a Kisfaludy Színház. Viszontagságos múlt, keserű és diadalmas színházi esték után ju­tott el a nevezetes dátumhoz. Merész vállakózás volt negyven esztendővel ezelőtt a pesti színházi központtól rettenetesen messze eső, a közlekedésből szinte tejesen kikap­csolt óbudai réstzen színházat alapítani. Serly Lajos, a kiváló muzsikus és karmester, aki nyolc­van évvel a vállán, messze, az Óceánon túl gondol vissza erre a régi emlékére, vágott neki a nehéz feladatnak, hogy Óbuda -németajkú lakosságát a magyar szóhoz édesgesse. — Megtakarított pénzét ölte bele az építkezésbe és amikor a kis színház felépült, egyetlen fillérje se maradt. Réthy Pál sietett segítségére: összetoborozta a társulatot, kevés fizetést és sóik dicsőséget helyez­vén- kilátásba Thalia papjainak és papnőinek. A legnagyobb fizetést Faragó Ödön, a későbbi kas­sai színigazgató kapta, aki rendezőnek.és előadó­művésznek — ötven forintért szerződött le. A lelkesedéstől! fűtött társulat gondot fordí­tott a reklámra is, amit bizonyít az egykori szín- lapokon a következő csábítgató közlés: „A mar­gitszigeti fürdővel szemben, a dunaparton kelle­mes, hűvös levegő van a színházban.” A színház azonban ennek ellenére sem akart „ menni”. Buk­tak a darabok és velük együtt sorra az igazgatók: Hatvani Károly, Károlyi Lajos és Fehér Dezső. A szerencse csillaga első ízben Kövessy Albert igazgatósága alatt tűnt fel. Az ő nevéhez fűződik a Kisfaludy Színház aranykora. Első nagy sikere Hauptmann „Henschel fuvarosa” volt. A darabot a még egészen pelyhes állá Molnár Ferenc fordí­totta és ái ma már 'világhírű. szerző, akit az óbudaiak a függöny elé tapsoltak, életében elő­ször hajolt meg elfogódottan a közönség előtt. Aztán jött az emlékezetes „Szulamith” olyan si­kert aratva, hogy visszhangja támadt Pesten is. Százötvenszer ment sorozatosan, egymásután a darab. Goldfaden melódiáival fele volt nemcsak a főváros, hanem az egész ország, mert időközben a darabot Pestre is átvitték, ahol a Magyar Szín­házban- folytatta di-adalútját. Hihetetlen módon fellendült Óbuda forgalma is. Csak úgy ömlött át a közönség a pesti oldal­ról. A lóvasuttársaság új lovakkal, új lóvasúti kocsijáratokat volt kénytelen beállítani a színház­hoz. Konflisok, számozott és számozatlan fiakke- rek zsúfolódtak össze a szűk óbudai utcákon, várva az előadás végét, hogy a közönséget el­szállítsák. Sokain azonban ott maradtak Óbudán és ellepték a kis korcsmákat és halászcsárdákat. Boldog idők voltak azok! De jött a nagy világégés, lehanyatlott újból a Kisfaludy Színház csillagai. Többen is próbálkoz­tak vele — Pintér Imre, majd Sándor Ferenc — míg végre Erdélyi Mihály érdekkörébe -került és az ö vezetése alatt ért el most negyvenéves ju­bileumához. Óbuda vezető társadalmi körei mindvégig jó­akaraté figyelemmel kisérték a kis színház sorsát és most, a nevezetes évfordulón, belekapcsolódnak az ünnepségekbe is. A november 15-iki díszelő­adásra. a meghívót a II. kerületi Stadion és Vá­rosrendezési Bizottság bocsátotta ki. Nem sablon­szerű meghívó ez, az Óbuda valamennyi társadal­mi egyesülését magába ölelő előkelő bizottság ■magáévá tette a színház ünnepét, odaadással, Szeretettel állt „a kultúrintézmény mellé, amely negyven év nemes harca után minden támoga­tást megérdemel, és amely fáradságot nem ismerő küzdelmet folytat a magyar szp, a magyar munka és annak harcosai érdekében.” A díszelőadáson Farkas Imre bevezetője után g. Pásztor Zoltán és b. Tóth Sándor daljátéka „A fekete szivárvány” kerül bemutatóra. A dal­játék szövegírói és zeneszerzője is budaiak. Pász- \tor Zoltán a zeneszerző minden porcikájában mu­zsikus és — budai, Iegföbbképben pedig óbudai. — A szívem vérével írtam ezt a darabot — mondotta a Budai Napló munkatársának. Gyer­mekkorom óta fájt látnom a papot, a tanárt, a katonatisztet az operettfigurák között. Az én- lel­kemben nemes hivatása magaslatán alakul ki a katona: az arany csillag mögül s- a -legénységi zubbony alól ennek a rendnek nagy érteke és miély lelkisége -áramlik felém. A magyar könny és ma­gyar kacagás, a magyar fájdalom és magyar re­ménység úttörő dalijátékát igyekeztem megterem­teni a nagyszerű magyar katona jellemén keresz­tül és ezzel megjelölni -a magyar daljáték további tiszta útiénak vonalát... BUDA es csodája PEST A. MAGYAR VILÁG KÁVÉHÁZ II., Margit-körút 40. Telefon: 151-888. SázU&zty mwz&iUát, Szataty ímUxí kesfővárosi építési ügyosztály vezetője, műszaki fötisztviselöi és közigazgatási vezéremberei meg­értették gondolatomat és fölösleges egyelőre a könnyen megoldható részletekkel foglalkoznom. Még csak Buda levegőjéről kívánok pár szót szólni. Az újonnan épített paloták valósággal okádják az emberi szervezetre ártalmas, egész­ségtelen füstöt, amely nem a dolgok rendje sze­rint a magasba száll fölfelé, hanem levágódik az udvarokba és lakásokba. Tudom, hogy a hazai szénnel való fűtés elő van írva, de azt is tudom, hogy különös rendszabályok vannak a tüzelésre alkalmas, megfelelő kazánok beállítása tekinteté­ben. Vagy vannak megfelelő szabályok és akkor azok betartására szigorú felügyelet mellett rá kell kényszeríteni a háztulajdonosokat, vagy nin­csenek szabályok, akkor pedig gondoskodni kell megfelelő szabályok létesítéséről. Ha pedig más nehézsége van a megoldásnak, amidőn szellemi óriásaink nagy kérdéseket, technikai bonyodalma­kat meg tudnak oldani, erre is találnak módot, ha azt érdeklődésük középpontjába állítjuk. SszönyeQjaviiás: Turáni, utca SO TECEFOS: 151~5 79 Olcsó kislakásokat a Víziváros öslakóinak ! Pénzes Mi&ály ár, előadása 1 Pénteki Horgazda Társaságban ■ Október 29-én, pénteken este Pénzes Mihály, a Pénteki Borgazda Társaságban nagy és előkelő közön­ség jelenlétében tartotta meg borgazda-estjét. A Vízi­város száműzött lakóiról beszélt Pénzes Mihály dr., akinek tartalmas és megszívlelendő előadását, mint amely a nagy nyilvánosság elé tartozik, az alábbiak­ban közöljük. Számos politikai estét és gyűlést hallgattam végig és igen sokat hallottam -a nemzet hűségében megingathatatlan, erkölcseiben emelkedett, gondol­kodásában szolid budai polgárról. Sokszor hal­lottam azt is, hogy Budán egészen másképpen gondolkoznak az emberek, mint Pesten; Budán még a levegő is más! Sajnos, ez a jobb sorsra érdemes budai polgárság az elkallódás veszélyé­nek van kitéve. Hat-nyolc esztendővel ezelőtt is nehéz volt a budai kispolgároknak a sorsa. Az irányadó körök és azok vezetői igen sokat foglalkoztak azzal a kérdéssel, miként lehetne az évtizedek óta mozdu­latlanságra kárhoztatott Vízivárosba életet hozni. Hogyan lehetne munkaalkalmat teremeteni és ide tömeget vonzani. Sok töprengés után- ,az az állás­pont alakult ki, hogy különleges adómentesség biztosításával, beépithetési kedvezményekkel és egyéb mesterséges eszközökkel oda kell hatni, hogy a régi, értéktelen viskók helyébe modern pa­loták épüljenek. Ezzel két célt reméltek elérni. Egyrészt a munkaalkalmak szaporítását, másrészt pedig az életet jelentő lakósok szaporulatát. Ennek a gondolatnak a megvalósítása érdekében a II. kerületi iparosok élén magam is többször eljártam városrendező hatalmasságoknál, közhatóságok ve­zetőinél, politikusoknál, városatyáknál -stb. Erről dr. Kozma Jenő és akkor még városatya és -kép­viselőjelöltként szereplő barátunk és -borgazdatár- sunilc, dr. Fabinyi Tihamér is tanúságot -tehet, Amidőn az építkezéseket és ilyenformán a város- fejlesztést szorgalmaztuk, egyidejűleg azt is kér­tük, hogy a vízivárosi őslakók megmentése -és helyben-lakási lehetőségének biztosítása céljából egészséges, tágas, de amellett olcsó kislakásukat építtessen a főváros. Az általunk is mozgatott eszme városfejlesz­tési vonatkozásban azóta megvalósult A szemünk előtt nőnek fel Budán, de főként a Vízivárosban-, a szebbnél szebb paloták. Nem történt azonban intézkedés a -másik irányú kérelem tekintetében. . Éppen a Víziváros volt az, ahol Budapest szé­kesfőváros a más kerületekben megvalósított kis- la-kásépitést mellőzte. Ennek azután az lett a kő­WADLER Megbízhatóságáról ismert ÓBUDÁN-II. 13 Telefon: 162-765. vetkezménye, hogy a kis vijWttban, sokszor em­berhez nem méltó odukbamáphelyezkedett kis­kereskedők, kisiparosok é*p tisztviselők, tehát általában a vízivárosi ös®gánság, lakás nél­kül maradt. — Hiába vtm kultúrá és hiába épülnek az összkomforttal I* minden kényelemmel ellátott lakások, ha azt aflejövedelmű kispolgár­ság megfizetni nem tudj »«Arra képtelen, hogy szobánként 800—^1000 pengőt fizessen. Ennek egy­előre az a következménye, hogy a foglalkozásá­nál fogva idekötött kispolgárság a környéken he­lyezkedik el, ott lakik. Ez az eljárás nemcsak mél­tánytalan és igazsátefeian, hanem egyenesen helytelen is. Ezek a kipróbált és -megbízható pol­gárok kiesnek a székesfőváros közösségéből, meg­szűnnek székesfővárosi adófizetők lenni, nem já­rulnak. hozzá annak közterheihez, sőt a munkájuk eredményét innen egyenesen kiviszik. Nem kell hangoztatnom, hogy a fejlődésnek barátja vagyok és így azt hiszem, senki sem fog­ja szavaimat félreérten,*, Nem -azt nehezményezem, hogy az emberi tartózkodásra már nem alkalmas viskókat és odúkat lebontják, hanem az önhibá­jukon kívül elgyengült anyagi viszonyok között lévő, de különben minden megpróbáltatást kiáltott, megbízható kispolgárság szégyenszemre való ki- cbrudalása ellen szólalok fel. Ezekután- előtérbe tolul -a kérdés, mi a- tenni­való. Szerintem igen egyszerű: Gyakorlatból tu­dom, hogy az emberi lakásra alkalmas, egészsé­ges, tiszta, nem modern és olcsóbérü házakban- a lakásokat, ha netán- megüresednek, -késedelem nélkül, haladéktalanul ki lehet adni. Ebből a tény­ből, valamint abból, hogy drága telkeken, igen drága kényelemmel megépített, magasbérií laká­sokba is -lehet kapni lakót, azt következtetem, hogy olcsóbb kiállítású, de amellett nem dísztelen, föképen olcsóbérü kislakások építése még a magántőke részére is jövedelmező vállalkozás lenne. Erre csak a közfigyelmet kell felhívni. E mellett -azoniba-n úgy tartom, hogy a közhatósá­goknak, főként Budapest székesfővárosnak, köte­lességei vannak ezzel iá polgársággal szemben. Ha Budapest székesfőváros a rengeteg beépítetlen és rendszerint igen elhanyagolt állapotban lévő telkekből hosszabb időre, úgynevezett örökbérlet­be adna telket és esetleg magasabb adókedvez­ményt és más előnyöket biztositana, feltétlenül akadna vállalkozó töke, amely a megoldást je­lentő kislakásokat megépítené. Nem kívánom ezt a kérdést részleteiben- is ki­fejteni. Úgy tartom azonban, hogy a társaságunk­ban helyet foglaló hivatott városrendezők, a szé­Óbuda kiásott faragott köveinek pusztulása Kiemelték, letisztogatták, megcsodálták a le­bontott óbudai Lajos utcai háztömeg alatt talált szép faragott köveket — ki tudja milyen értékes középkori épületnek az emlékeit — és azután újra beleásták .elföldelték a kötömeg közé, amelyre az óbudai kivezető út, „Árpád fejedelem útja” kerül. Hiába hívtuk fel idejében az óbudai romokra az illetékesek figyelmét, hiába emelt szót a Hollós Mátyás Társaság a Közmunkák Tanácsánál Óbuda drága emlékei ügyében, ha felszínre ke­rülnek, gyorsan visszahányják őket s talán még bosszankodnak is, miért -kell pár percre a munká­nak megállni miattuk. Sehogyan sincs ez jól igy! A magyar múltat nem szabad másodszor is elte­metni. Vagy félnek tőle az illetékesek és gyorsan eltüntetik, nehogy mégis Óvárost kelljen Óbudá­ból tervezni, ami a spekulációnak nyakát szegné? VOGL és VILLANYI TÁNCISKOLÁJA II. Medve-utca 6. Telefon: 152-346. Déryné és szinésztársai a Várszínházban A budai magyar színészet hőskorát idézi fel Déryné Széppataki Róza várszinházbeli szereplése, amely most épen százkét évvel ezelőtt, november 7-én végződött. Megyeri és Páli vezértagok igazgatása alatt Vácról jött a magyar színtársulat a Várszínházba, melyet Buda főváros hazafias tanácsa 1835 febru­árjában ingyen engedett át magyar előadások ré­szére. Később az állandó magyar színház igazga­tójának Pest vármegye Fáy András és Döbrentey Gábor után Simonsits János óbudai főszolgabírót nevezte ki és az eltespedt magyar társadalom új kutturéletre virradt Az úttörő magyar színészek közül Déryné „ifiasszony” sokoldalú tehetségével, törékeny alakjával és szépséges hangjával a leg­első és a legjobb volt, aki mindig telt házat vonzott. Még a budai „spiess”-ek is szívesen hallgatták s igy a magyarosodásnak is buzgó apostola volt. Hangjával csodákat müveit, a közönség még a drámai előadásokon is öt akarta hallani. A felvo­násközökben kénytelen volt elővenni gitárját és énekelni. A vígjátékokat is feletüzte-füzte ének­számokkal, amiktől felpezsdült az álmos német vér és magyar taktusra vert a szív. Méltók voltak hozzá nagynevű kortársai is: Szentpétery, Lendvay, Megyeri, Tóth, Szigligeti, Nagy, Bartha és a nők közül Kantomé, Lendvay- né, Laborfalvi Róza. Mennyi fényes név, melyek­nek emlékét semmi sem hirdeti a Várszínház falán.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom