Budai Napló, 1937 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1937-07-01 / 26. szám
SPORT A budaiak kétnapos sportünnepe A működésének 50 évét ünneplő ///. kér. TVB- nek pompásan sikerült kétnapos sportünnepsége a Császár-fürdőben. A nagyszerű programnak megfelelően kitűnő volt a megrendezés is, Gáldy Béla, Federit Herman és dr. Dárdai/ Zoltán vezetésével. Vasárnap a „nagy“ számokban Csik legyőzte Fischerl, Gróf is, a BEAC-staféta is győzött. A legnagyobb meglepetést azonban maga a III. leer TVB szolgáltatta azzal, hogy vizipolócsapata megverte a hétszeres bajnok UTE-t. Csik Ferenc megint legyőzte legnagyobb európai ellenfelét, Fischerl 100 méteren. Gróf Ödön 400 m-en új országos re. kordtott állított fel, de a 200 m-es gyorsuszóstafélá- han egyedül Csík világbajnokunk bravúros hajrájának köszönhetjük a már elveszetnek hitt verseny „holtversenyére való javítását. Az idén nagyon feljavult Kerület vizipolócsapata csak bírói téve désekkel kapott ki az MTK-tól, amelynek különben is folytatása lesz még az Uszószövetségben. A kél nap versenyeinek egyéni meglepetése a 18 éves j budai Zólyomi (8BTE), aki először biztosan verte, tnásháp hajszállal kapott ki a német válogatott Heibeltől. Sajnos a „Komjádi-serleget“ az SV Bremen nyerte (46 p.), a BEAC (45 p.) és az GTE előtt. A nagy sportesemény megrendezéséért minden dicséretet megérdemel a III. kér. TVE. A BBTE-pályán vasárnap a Phöbus női atlétikai versenyt rendezett, amelynek érdekes* sége, Nagy Rózsi (GFB) országos rekordja a 200 méteres síkfutásban. Érdekes az is, hogy a résztvevő 9 egyesület tkjözül 5 budai: BBTE, GFBSC, BEAC, NTE; TFSC és 4 pesti volt. A BEAC-pályán a jövő vasárnap rendezi a MASZ a budapesti kerületi férfi és Magyarország női atlétikai bajnokságát. Mivel ez a verseny előkészület a nemsokára megtartandó osztrák—magyar viadalra, iát versenyen á legkiválóbb magyatr atléták mind megjelennek. A nagy külföldi túrára induló Szabd világrekor- deriinik itt «kar bizonyságot tenni amellett, hogy a túrájára kisérő reményeinknek megvan az alapja. Uj sprotpálya Budán. Hosszas élőmunka után a Városházán is befejezéshez közeledik a Budai Sport Egylet pályaügye. A nsgymultú budai egylet pár évvel ezelőtt vesztette el sportpályáját, aminek hátrányos hatása hanta1 rosan jelentkezett is. Az egyesület barátainak mozgalma: azonban odáig jutott már, hogy a leendő szép sportpálya területét föl is mérték a mérnökök a régi vízivárosi temető területen a Kútvölgyi út mentén: Ez lesz a legjobb levegőjű sportpálya egéstz Budapesten, ami főleg az -ifjúsági sport terén nalgyjelentőségű. A 55-as FC sakkosztályát kitűnő erők képviselték a már régebben folyd nemzeti mester-l képző versenyen. A mesterképző főtom.3| elődöntőjéből már eddig is továbbkerült Klein- berger, a 35-as FC együk éljátékosa. A feljebbkerültek között még több budai v.ain: Petró (Szávay Sakkor) és Wiesel (Budai S:lkk Egylet). GYORSÍRÁST és gépírást KOZMA iskolában 'T ' ■ II.. ISKOUI-ll. 27. SZÍH. --= S3 * 13 Közgazdaság Kedvező a Balatoni Gyógyfürdőié és Nagyszállóié rí. üzleteredménye Hz ipiiltt Buda A polgármesteri III. ügyosztály az elmúlt héten a következő építésű engedélyeket adta ki Budára: I. Zuhatag p,t l?at egyemeletes lakóházra Bakos Jenő és nejének, Rálkospalota (tervező: Lehotzky János.) I Kiss Áron utca 8. földszintes házra Fal- vay‘Lászlónak. II. Nyúl u. 16, (tervező: Soproni Ferenc, IX. Tűzoltó u. 45,) II. Vitéz u. 13ai, b és 15ai b háromemeletes házra özv. Berkovits IgtnáOnénalk, V, Doroty- tya u. 5. (tervező: Kudelka György, I, Attila, u. 55.) Iafii XI. Albert u. 16b, egyemeletes lakóházra Deretpkey Józsefijeik (tervező: Gutvay [Ti- hátmér Tibor XI, Parádi u. 7.) A Balaitoni Gyógyfürdők és Nagyszállók rt. június hó 50.-án tartotta évi rendes közgyűlését A részvénytársaság a 360,000 pengő részvénytőke után 19.000 pengő tiszta nyereséget mutat ki. E szerény nyereség annak tudható be, hogy az Érti fivérek, akik a fürdőt bérlik, nagy áldozatkészséggel állandó beruházásokkal igyekeznek azt világvárosi nívóra emelni. A Bauxit 5-ról 6 frankra emelte osztalékát. A Bauxit Trust A. G., Zürich, igazgatósága megállapította, az 1937. január 31-én lezárt üzletév mérlegét. A tiszta nyereség 1,501.742,601 svájci frankot (az előző üzletévben SÖ4.439.52 svájci frank) tesz ki, Ez ,a> nyereség lehetővél tenné, hogy a társaság részvényenkint 6 sváj-] ci frank (az előző üzletévbeni 3 svájci frank)] osztalékot fizessen. Tekintettel azonban a fennálló transzfernehézségekre, aiz igazgatóság a július elején megtartandó közgyűlésnek indítványozni fogja, hogy a. társaság 1,404.255.32 svájci frankot külön, tartalékalapba helyezzen. Ez a tartalék annakidején — áz osztalékadó levonásé után — kizárólag a 13. sz. osztalék-] szelvénynek darabonlkint 6 svájci frankkal! való beváltására lesz fordítandó. A Magyar] Általános Hitelbank ai nosztnifikált részvények 13. sz. szelvényét a Magyar Nemzeti Bánik engedélye alapján darabonkint 7 pengőért megvásárolja. A tavalyi osztalékot fizeti a Nova. A Nova lefolyt üzletévét kedvező számokkal zártj ést elhatározta, hogy az idén sem fizet magasabb osztalékot, mint tavaily, azaz'—.70 fillért. Úgy mondják, hogy az igazgatóságban ,ai Manovill^ és Sáliamon, óéig főnökét Salamon Tivadart beválasztják, *' A Magyar Konfekcióművek Rt. mérlege. A most közzétett 1936. évi mérleg szerint a vállalat tiszta nyeresége 112 ezer pengő. Az Ibitsz közgyűlése. Az Idegenforgalmi, Beszerzési, Szállítási és Utazási rt. 2,400.000 pengő részvénytőke mellett 179.380 pengő tiszta nyereséget ért el. Az ingatlanok mérleg szerinti értéke óvaltos becsléssel 389.000 P, A Fegyvergyár üzleteredmémye. A Fémáru, Fegyer és Gépgyár rt. igazgatósága e hó 21-én tartott ülésében megállapította a vállalat 1936. üzletévi. mérlegét, amely az értékcsökkenési tartalékalapnak 587.666 P-vel való javadalmazása után, -486.188 P 33 fill, veszteséggel zárult, A Gazdák Biztosító Szövetkezetének újítása, Az intézet a mezőgazdaság körében megindult nagyarányú kivitelre való tekintettel a mezőgazdáknak szélesebb körben akar rendelkezésére állami s a Felügyelő Hatóságnál szállítmánybiztosításra 'kiért és kapott működési engedélyt. . A Gazdák Biztosító Szövetkezete sikeresen folytatja iaz életbiztosítás terjesztését és a ’kisjövedelmű lakosság között olyan rendkívüli eredménnyel népszerűsíti a Szöveti- kezet életbiztosítási kötvényeit, hogy múlt A bérlő részvénytársaság hét szállodát tart 'üzemben 240, részben fürdőszobás, szobával, folyóvízzel ési minden kényelmi berendezéssel, ami egy világvárosi fürdőszálló tslrtozóka. Hogy a külföldiek oly nagy mérékbeni látogatják ,ai Balatont, abban nagy része van az Érti fivérek áldozatkészségének. «> VÉCSEY MÁTYÁS évi 25%-os díjemelkedéssel sikerült az élet- biztosítási piacon vezető szerepet betöltő vál lalatok díjbevételeit a Gazdáknak elérnie. A vállalat most & kisgazdaszervezetek útján fej leszti tovább ezt az üzletágat s előreláthatóan a folyó év végén az életbiztosító vállalatok élére kerül. A Szent Margitsziget Gyógyfürdő Rt. múlt évi mérlege 1 millió pengő alaptőke mellett 19.551 pengő tiszta nyereséget mutat ki, ami újabb bizonyítéka annak, hogy «. társáság vezetősége mindenekelőtt ,9; reábízott természeti kincsnek: a gyönyörű Margitszigetnek a fejlesztését és szépítését tartja szem előtt és nem törekszik mindenáron: nagy nyereségre. A mérleg vagyonoldialán a Közmunkatánács áltál áíádott leltár és beruházás 4.5 millió, á saját beruházás, leltár és készlet 4.3 millió pengővel szerepel, míg a hitelezők tétele 4.4 millió pengő. A/3525. sz. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest Székesfőváros Gázmüvei Igazgatóságai az óbudai gázművek kokszoltó berendezéséinek átalakítására, egy uj kokszfeldolgozó építésére és öntödei kokszlcezelö berendezés létesítésére nyilvános verseny- tárgyalást hirdet. Az ajánlattételre és szállításra! vonatkozó vállalati feltételeik és rajzok Budepest Székesfőváros Gázmüvei Anyagbeszerző osztályánál (Budapest, VIII. Tiszai Kálmán-lér 20.) megtekinthetők és ugyanott 50 a. P-ért megkaphatok. A kívánt műszaki felvilágosításokat az óbudai gázgyár üzemvezetősége (Budapest, III. Homokos-dűlő) adia meg, ugyanott az építkezés helyszíne is niégte- kinlhető. Bánatpénzül a versenytárgyalást megelőző nap déli 12 órájáig az ajánlati összeg 250.000 pengőn aluli részének 2 százaléka, az ezen felüli résznek 1 százaléka teendő le a Gázművek Központi Főpénztáránál (Budapest, VIII. Tisza Iíálmán-tér 20.) Ez az összeg a szerződés megkötése előtt 5 százalékra emelendő fel és biztosítékul szolgál. A bánatpénzt vagy készpénzben, vagy a Gázművek által megfelelőnek talált váláine- ílyik budapesti teűephellyél [bíró elsőrangú pénzintézet által kiállított és a Gázmüvek előirt szövegezésével ellátott záradékú betétkönyvben, vagy a Gázművek előírása szerint szövegezőit garáncialevélben lehet letenni. A szabályszerűen kiállított és magyar okmánybélyegekkel felülbélyegzett ajánlatok sértetlen borítékban elhelyezve, pecséttel lezárva a Gázművek Anyagbeszerzési osztályánál 1937. szeptember hó 30.-án 10 óráig személyesen, vagy posta utján nyu'tandók be. Budapesten lakó és ott bejegyzett ceggel bíró Vállalkozók aján’átukat postán neon nyújthatják be. Az ajánlatok felbontása 1937. szeptem bér 30.-án 11 órakor a Gázművek Igazgató- • ságánál (VIII. Tisza Kálmán-lér 20.) fog megtörténni, amikor is az ajánlattevők, illetve azok igazolt képviselői jelen lehetnek. Budapest, 1937. ,'unius hó 25. Budapest Székes fő járás Gázmüvei, a Tabánban a Krisztinában ♦ TAKflCSNÉ DEFFERT OTTILIA ♦ belvárosi nfllruha - szalonja I. Krisztfna-kifrut 30. Krisztina virágüzlet I..KRISZTINA-KÖRUT 141. VILLHM, RÁDIÓ JAKABNÁL I., ROHAM-UTCA 2 SZER ELÁS — CSERE — JA VITAS Telefoni 1-522-27 EHHiPREISACH-CIPÖimnB L, KRIBZTlNA-TtR ). AUGUSZT-HAZ a Déli-pályaudvarnál Kiss Ferenc illatszer és foto l.i Endresz Gy. tér 4b. (Városmajor a, sarok) T.i 1-668-22 VI,: Vilmos cs. ut 45. T.: 1-119-17 HAJAGOS url~ és Ifölgyfoűrtisz specialista FBSgI.1i I. EWYEDt-U. 5. Fiók; I. FERY O.-U. 24|d a Böszörményi úton Narv Sándor IhSÜ 1 11 ű y J V d u 4 u r és btirdisz PATHÓ BEL és KÜLFÖLDI HENTESARŰK MÉSZÁROS ÉS HENTES I., R0HIM-U- 6. Tel.: IS-35-28. KOPFMANN JÁNOS CBkor,,a-és «om«. _____ svára L. ENDRESZ OTOROT-TfiB I. Flík: II., MARG1T-KST. 30 Áwa mszert.cíemegétéstialá rul Bwe KODNAR-IóI vásárolunk M LATTIL4-U. 2S. (<i|it Mi) Tel.; 1-60 S-33 a Zugliget, Hűvösvölgyben üveges képkeretez ö „ I* HIDEGKUTI-UT 5. Tel-: 1-647-9 8. Porcell&n és edényáruk . .. bfirdiszmüáru készítő »., MARVANY-LTCA 11._________ NAG Y IÓZSEF gyulai hentes áruk lerokata megnyílt FODOR faszer- és csemegeüzletében __ le Királyhágó-tér 4. Tel,« 1—551—88.______ 20 év e SZtlCS gőzmosóüzem 1. Márvány-utca 86., I., Attila-ntca 23. — 1. Krisztina-körnt 167. sz a Széna-tér környékén A Lövőház-ulca ZG. alatti WINKHNRDT hentes és mészárosüzletet ______________éltette: Máit GÉZB. Telelőn: 1-570-82 KROKIT bűroiszmüór u-s z q k U z let M,*****nU ig Ceelogény-u. 50. sí. (Széna-térnéll retlktllfik, bőröndök, aktatáskák. _ pénztárcák, esernyőit, övék. Keg yszerek, versenydijak, ezüst- és fém dísztárgyak MISÁK LÁSZLÓ MfJÖTVÖS ________1.- Döbnntci. tér 1. aUi, róa rgit-köruton SZENASI - HÜLGYFOORASZMESTERI MflR6lTAKBBUTk576 SZÖM - ^ÍeLEFOL- ,51-8» 1 Rpirhpr letván aleflfágibbbtitlaikeline- SYCIbllCI IMVdII festő és vegvlisztlló 11.. TéRle-ntee 1. Tel.: 1-522 *1 Nagy és Eichner BYértménynli Búdén klzérélen II., MflRGITKÖRUI 36b. — TELEFON: 1-5f5-13. LEGJOBB FCZÖK, KEZTYÜK TCDIIb hÁI II., Margit-körut „lem -nei xi., Horthy M. u* 3.t IV., M« zeum-Lrt 27. Harisnyák, kon>binékoBgy választékban Szőrme, ernyő csak Vagácstói 11., MARGIT-KORMT 45. — II., FÖ-DTCA II. SZÁM. FURNÉR ssFAKERESKEDÉS svg4r c/tsr.co Tel: t-511-45. II. MARGIT-KRT 56 (az udvarban) a Vízivárosban _ _ _ RVK ÓRÁT, — ÉKSZERT, — JAVÍTÁST _ 11Q FISCHER ANTAL SZAKCÉGTŐL! ■ ^w a CORVIN-TÉR 5. TELEFON: I-511-1S. ■ TISZA T£§TV£REK ||., FÖ-U, 12 1. 1-527 13 Könyv-és 2saeműkereske d ése, papír-, író- és rajzszerek raktára, hivatalos kiadványok nagy raktára. KO ISIS E. művészi fényképész IL, CORVIN-TÉH 5. TELEFON: 1-515-52. B legrégibb VIRÁGÜZLET Budán NONN JULISKA II.» Sz'l&pyl Dezső-tér 5 TELEFON: 524—11. az Olasz-fasor és környékén Fűszert CANCS~tÓl esem égéi 11, RETEKl/. 33—35. GLASZ PETER Saját és hozott' anyagokból kószit jutányosán elsőrendű ruhát. TELpFONHIVÓ: 1-503-54 ♦ II.. OLASZFASOR 15. a Pasaréten KUBA SÁNDOR hSIgylodrá.z, Ipari .«»kokl.tó II , Csalogany-ucca 52 T.: 1-551-75. II., Pasarétl-út 51. T. hivó : 1-643 73. a Zsigmond~utcában T akács-iiveg TÖK ÁCS IMRE léblaUvag szakflz'et, tükör, képtere ___________M , Zsiginond-atcn 24. — Tel. I—606—OO 10 százalék engedmény előfizetőinknek PAULINYl ELEMfcR BUDAI KÉZMŰIPARI KELMfcFtSlO ÉS VEGYTISZTITÖ3ÁNÁL PL, Mpaaé a tea 54 (m nd varban.) Telefon: I 444 71 Óbudán KÖFARAGÓMUNKÁK GYULÁTÓL III, LAJOS UTCA 77-79. a Szent Imre-városon TARJÁNYI kIpzett ÓRÁS XI. Horthy Körtér 7.______Pontos javítások. VÁS ÁROLJUNK BUDÁN Speciális gyermekkocsi és játékáruiizlet XI. Irinyi János u. 2. Horthy körtér! oldal. Minden saját készítmény S ÍI R Á D RÁDIÓ, CSILLÁR, ÍRÓGÉP, I U U H n KERÉKPÁ R, VILLANSZERELÉS I XI., HORTHY KÖRTÉR 4. 0 legkényesebb igényeknek készít úri-, női-. sí- és sportcipőt Káli András XI., Verpeléti-ut 4 6 OLÁH JÖ2SSEF VASKERESKEDŰ Xf. Horthy Mllel ós ül 9. te».: 2—B92-S‘4. _________5°/p engedmény durva vasáruk kivételével.__________ Szen t Imre k#nTV- él papirkereikodé. ■Min négynyelvii kölcsönkönvvtór mt^mak^a Xl.. Szt l mre hercen-m 2. I.: 2.60-33 rétimre ihitíií eg(szségogyi berendező, szerelű- LoCNUto UHIIIL mester. - xi.. sárbogárdi ur 6. ervez és készít: vízvezeték-, ceelornézés- és szlvattyúberendezés.t. DVORAK. LÁSZLÓ KfeSM®VÉS XI., Horthy Miklós ni 47. és Szent Imre herceg ni 4. S M A B Z paplan, MATRAC XI. HORTHY MIKIÖS-0T 18. SZ. — KRAMER ADOLF FIA rLK XI-, Lágymányosi-utca 4. Telel o n: 2—581—25. Felelős szerkesztő és kiadó: LIPPAY GYULA Dr. Főmunkatárs: László Zoltán dr. Nádor Zoltán könyvnyomdája, Budapest, m t . < not no