Budai Napló, 1934 (31. évfolyam, 1152-1182. szám)

1934-07-04 / 1172. szám

XXXI^rt^172^z. ELŐ FIZ ET É S Egy évre . . 24.— f5 Negyei! évre . 6.— 1’ Egyes szám -40 f. Egyesületek', amelyek nek hivatalos lapja, tagjai félárun kapják Budai Napló 1934. juilllS 4. HIRDETÉSEK Egy hasáb széles, 1 mm. miagas sor egyszeri közlés­nél 30 fill. Szövegsor ára 2 P. Ismerteit) közlemé- >vek megállapodás szerint. A hirdetés dij<a mindenkor előre fizetendő* állandó hirdetőknek nagy kedveimény Buda érdekeit a várospolitika, közélet, közgazda­ság, társadalom és művészet terén szolgáló újság FELELŐS SZERKESZTŐ: VIRAÁG BÉLA Szerkesztőség és kiadóhivatal: II, Batthyány u. 6?. Telefoni 50-2-96. Hivatalos érák: délután 4- 6-ig. Megállapított tény, hogy nyáron át a hullámfürdő rendkívüli hatást gyakorolt az idegenekre és olyanok is, akik csak két-három napra jöt­tek Budapestre, a különleges fürdő kedvéért két-három hetet is töltöt­tek itt. Ezt a hivatást átveszi most télen át a pezsgőfürdő, amelynek különleges mesterséges napfénye. A lehetetlen kérdés a mesterséges „fürdőváros“ építése, sehogy sem akar ebben a mederben haladni, hanem a maga természetes útján fejlődik, egyszer a főváros, máskor magánvállalkozások révén, fejlesztve azokat a tényezőket, ame­lyek 'tulajdonképen a fürdővárost alkotják. Ünnepélyes keretek között nyílt meg junius 28.-án a Gellértfürdő „Pezsgőfürdője“, amely a téli kúra egyik fontos tényezője, mert pótol­ja a már világszerte ismert „Hul­lámfürdőt“ és újabb látványos té­nyezője a budai fürdőügynek. Néhány héttel előbb nyitották meg a Svábhegyi Szanatórium Strandfürdőjét és a Szent Lukács- fürdő berendezte a maga Reuma­fürdőjét, átszervezve modern ala­pokon a fürdő idevonatkozó részét. A fürdőváros kialakulásában mért­földes lépések ezek,, amelyek lé­nyegben és keretben szolgálják ezt a legelsőbbrendű budai kérdést. A Gellértfürdőnek nemcsak mini szállodának, de mint gyógyténvező- nek is ma már megvan a nagykö­zönsége, úgy itthon, mint a külföl­dön. A páratlanul álló Pezsgőfürdő csak növelheti ezt a közönséget, olyan pompás helyet teremtve a fürdőzőknek, aminőnek aligha van párja széles e világon. Bánlaky Gé­za igazgató nem állott meg ott, ahol a Gellértfürdő és szálloda volt an­nak megnyitásakor, hanem rend­szeresen fejleszti a székesfőváros­nak ezt a nagyértékű intézményét, csaknem évről-évre újabb és újabb alkotásokkal téve azt a világ egyik első gyógytényezőjévé. Annyira el­választani a valódi beteget az üdü­lést keresőtől nem lehet, mint ahogy azt régebben elképzelték, abban a téves hitben élve, hogy a Gellért­fürdő lakói mindegyikének man­kón járó betegnek kell lennie. Ná­lunk a fürdőkérdés éppen olyan fontos, mint az idegenforgalom, s ha a kettőt tudjuk szolgálni egy- egy alkotással, intézménnyel, szol­gálatot tettünk a városnak és kere­seti lehetőséget adunk a kereskede­lemnek. Skatulyázni, rekeszekbe osztani ezeket a kérdéseket nem lehet és nem szabad az idegent az­zal molesztálni, hogy érkezésekor hivatalos közegek és bizottságok vallassák ki, hogy tulajdonképen mi célból jött Budapestre. lYolt a Gellértfürdőnek egy meg­hitt, gyönyörűen megalkotott része, a poéta műépítész Sebestyén Artúr által megtervezett műértékű oszlop­sorral és vízmedencével, amely év­tizedes kísérletek után sem bizo. nyúlt annak és nem is szolgálta azt a célt, aminek szánták. Ezt alakí­tották át a rövidesen nagy hírre szert tevő pezsgőfürdőnek. Szerencsére a Városházán is van­nak a fürdőügynek lelkes barátai és pátronusai, elsősorban Liber Endre polgármester-helyettes sze­mélyében, aki nemcsak szóval, de tettekkel is kész szolgálni a fürdő- kérdést, — amiben buzgó segítőtár­sa az idegenforgalom terén Kovács- házy Vilmos tanácsnok. Itt megér­tésre talál Bánlaky Gézának min­den előterjesztése, amely gyakor­lati tapasztalatok alapján van hi­vatva előbbre vinni ezeket az ügye­ket. Az új. pezsgőfürdő, mint művészi kivitelű látványosság is hatásokat vált ki és méretei is -elérné impo­nálnak, mert az úszócsarmok me­dencéje 30 méter hosszú és 9 méter széles, oszlopos körüljáróval, a víz. beépített fülkékkel és padokkal, zölden csillogó víztükörrel és külö­nösmozgású, gyöngyöző, hullámzó vizével, amelyet a medence fenekén elhelyezett 44 különböző színű vi­lágítótest tesz pompásan csillogóvá. Az uszodának erkélyekkel és virá­gokkal feldíszített emeleti része a nézőközönség számára is kedves hely, mert itt van elhelyezve a büf- fé. Nyáron az emeletmagas uszoda Uvegszerkézete nyitható, rossz idő­ben zárt. művészi kivitele nemcsak a Szem Gellért gyógyfürdő és szálló szá­mára jelent világpropagandát, de föltétlenül nagymértékben szolgál­ja a főváros idegenforgalmát is. Magát a fürdőváros eszméjét szol­gálja az a tény is, hogy a székesfő­város megveszi az évszázados hírű Rácfürdőt, ma Szent Imre fürdőt, amely kiegészíti a Gellérthegy alól kibuggyanó, feltörő források körül kialakuló gyógytelepet és fekvésé­nél fogva alkalmas arra, ho°-v a Naphegyen kialakuló új városrészt kapcsolatba hozza Budapest fürdő­ügyével. Szegény Barfhou külföldi? Talán a párisi francia, aki met­ropolisának legtöbb emeletes bérházában még ma sem ismeri a fürdőszobát? Az an­gol, ki csak úgy tud kényelmesen ülni, ha lábait az asztalra rakja? Vagy a ná­polyi olasz, ahol az utcákon egyik ablak­ból a másikba húzott madzagokon szá­rítják az alsónadrágokat még ma is? Ilyet nálunk még a „cigánysoron“ sem láthat! Tehát követeljük azt, hogy az illetékes hatóság a mi kedvünkért javítson a pa- naszlott helyzeten s ne csak a „külföldi­nek“ akarjon szívességet tenni. Mert, ami a külföldinek rossz, az nekünk sem jó! Annyi kultúr igényünk és szépérzé­künk nekünk is van, mint bármely kül­földinek. Szerkesztő úrnak maradok hazafias tisztelettel Pobula Dani nem akarja tudni azt, amit a frank tudósok is hirdetnek, hogy Európá­ban még sok ezer évig nem is lehe­tett kultúra, de egyáltalában ember sem élhetett még, amikor Ázsiában már virágzott a kultúra. Ott a han népek foglalták el a keleti részt, — a bún népek a nyugatit. A húnok vitték nyugat felé a kultúrát és — a London nagyságát megközelítő — turáni főváros: — Ur városa már magas kultúrán álló világváros volt, amikor Nyugat-Európában még csak barlanglakok éltek. Még a beszédjük is hiányos volt. A germánok a szem-bői csinálták a senn szót, az arc egyik szervét ők is O/ir-nak nevezték el, a ma­gyar orr után, amely itt, mint orr­úr az arc kiálló részét jelezte, mint a t-or-ony a faluban. A kar-ból lett az „arm“ és a fus-ból lett a Fuss— láb. A kínaiból átvett menny szól megelőző „Ilim“ révén csinálták a „Himmel"‘-t és Európában egy nép sem tudná megnevezni az Isten há­zát a magyar Ős-Ten neve nélkül. Ten-plum._ Ezt a sok ezer évet meghaladó kultúrelőnyt ezentúl nem engedjük magunktól elvitatni, még a franci-' áknak sem. Legkevésbbé Barthou úr­nak, aki talán nem tudja, hogy a „vlach“ az pásztort jelent és nem népet. Hogy miképen szaporodtak el ennyire, azt is tudhatná. A román nem nemzet, csak érdekszövetség. Erdélv volt a hún-teke törzs nagybirodalmának — amely az Uraitól terjedt a magyar Alföldig — egyik jelentős része és a dákák, illetve tekék, akik fejedelmüket Bál-nak (Ur) nevezték, tehát teke­bál volt minden uralkodójuk (és nem Dece-bál, ahogy a rómaiak felületesen elkeresztelték), azért tar­tották Erdélyt, mert kitűnő sóját Bizánc és Róma drágán fizette, de volt aranya is, ezüstje is. Ezt meg- sokallották a római cézárok és óri­ási hadsereggel kiverték onnan a teke-törzset, a Hargitán túlra. A tekék birodalma azontúl is fenn állt még századokig. A tekék ott maradt utódai azok a hún-magyar törzsek, amelyek széfcefc-ben éltek, azaz a székelyek: — Erdély több ezer éves őslakói. A különféle hún- magyar törzsek járásokban és mes. gyék-ben (mecrvék) is éhek. Az ősi szó a „szék“, ezt vették át a tótok is (stolica). Amikor a rómaiak vették át a sóbánvákat, úgy művelték tovább, mint a tekék, azaz tölcsérszerüen vájták ki felülről a hegyeket. (Lásd Szovátát.) Téltől-télig dolgoztak. A konzul hadifoglyokat és rabokat kapott e célra Rómából, azokat élelmezte az állam költségén, de el­nézte, hogy tél elején megszökjenek és zsebrevágta a kosztpénzt télen át. Tavasszal új rabokat kért. (Ezek a megszökött gallusok, ger­mánok, ilyerek, berberek, arabok és sok más népből kikerült hadifog- lypk és rabok széledtek el a Balká­non és a hegyek közt legeltető pász­torok (vlachok) mellé szegődtek, így szaporodott a vlach, azaz oláh népség, átszivárgott Erdélybe és ott belopódzott a harcokban elhullott székelyek és magyarok elhagyottan álló házaiba. Egész faluk maradtak üresen a tatárok és törökök dúlásai után. Ez volt az ő erdélyi honfoglalá­suk. . . . És szegény Barthou ezt nem tudná? Azért némi köszönettel tartozunk neki, meri néhány lépéssel közelebb lökött minket az ősmagyar.kultúra bölcsőjéhez — Turánhoz. DUBONAI PÁL . ---— !<, ­Mit SZÓI a külföldi? — Levél a szerkesztőhöz — Igen tisztel Szerkesztő Ur! Nap-nap után olvashatunk a különböző lapokban a „Város Uraihotz“, Vagy a „Magas Kormány“ címére szóló panaszos leveleket, amelyek­ben az érdekeltek hol egy sáros utca, vagy gödrös országút, rossz világítás s egyéb hétköznapi bajok miatt panaszkod­nak. Jól van, jól. Nem árt felhívni az ille­tékesek figyelmét egy-egy elmaradottság­ra, sőt kötelesség a hibákat szóvátenni, de mindig bosszankodom e levelek ref­rénjén, miszerinti „mi magunk, itt adó­fizető polgárok nem érdemelnők meg, hogy valamit a Öli kedvünkért javítsa­nak. meg? Vagy nekünk bármilyen disz- nóság jó, dehát itt a külföld! (ö. m. a. f.), amely előtt mégsem állhatunk ki Alsó- Fehér megye színeiben? Micsoda invektiva az, feltételezni a hatóságról, hogy ré­szünkre nem, csak a külföldtől való fé­lelmében fogja a hibákat helyrehozni? Micsoda balkáni ízű megalázkodás ez a „külföldi“ előtt? No és kicsoda az a hires Buda egyik csodájáról, a Várkertről huszonöt évvel ezelőtt azt írtuk, hogy gyönyörűséges, utolérhetetlen szépségű hely, mely most elrejtve, körülbástyázva, beépítve megközelithetetlenül fekszik a Várhegy pompás déli lejtőjén. Ma a Ta­bán felépítésével kapcsolatban újra felele­venítjük t/' a kedves tervet. Minden I «juJolkodás, művészi elme, i ..*/,tön is, azt súgja, hogy a Várpalota legtermiészetesebb feljárója Bu­da főútvonalának, az Attila-körútnak a Szarvas-tér és Apród-utca felé való szét­ágazó tengelyében találná meg legideáli­sabb helyét, ahonnan a hegy lankás lej­tőjén szinte számba sem vehető emelke­déssel juthatnának el a Palota tabáni pla­tójára. Ezt a magától kínálkozó megol­dást figyelembe se vették, alz ősi kaput betemették és elzárták a palota átépitői és a budai Várkertnek alsó déli legérté­kesebb pontjában a kutyaólakat, az is­tállókat, a kertészházakat helyezték el. Tétován áll meg az idegen és nem tudja megtalálni az elátkozott várkastély fel­járatát, bejáratát. És ott van a déli lejtő csodaszép parkja, melyet megközelíteni lehetetlen. Nyissuk meg az utat az ősi ki­rályi parkhoz a Szarvas-tér kínálkozó megoldásával, alkossunk itt egy hatalmas park-kapuzatot, mely valóban a nemzeti érzés szülötte és kifejezője legyen, a bu­dai Dunapart nagyszerű útvonalának méltó lezárása. Legyen a park valóban a nemzet parkja, ahol a sétaló elmereng­het a régi, letűnt dicsőség magaszto ténetén. séges nevelési eszméit szerzőjük a nagy ügy védelmére csatasorba ál­lítani. .. Ez az érdekes könyv eljutott a Budán állomásozó Kiss Károly grá­nátos főhadnagynak a kezébe. Ta­lán épp e kertben, szülei házában eszmélt először rá, hogy Isten is a „honvéd“ szót teremtette, mint leg­alkalmasabbat a magyar hadsereg elnevezésére. Kiss Károly katona volt, író volt, lelkes magyar volt és Kisfaludy Károlynak meghitt ba­rátja volt. Vele már nem beszélhet­te meg, hogy mily nagy szerepei szánt „honvéd“ szavának, mert a nagy költő még *830-ban sírba szállt, de nagy barátja szellemében várta nagy idők eljövetelét, hogy mint a magyar nemzeti hadsereg új elnevezését honfitársainak közkin­csévé tegye. így jött el 1848—49. nagy ideje. Kiss Károlyt, a vitéz kapitányt, a napóleoni háborúk egykori hősét bízta meg a Honvédelmi Bizottmán ij a mozgó nemzetőrség szervezésével. Ekkor lépett elő eszméjével, ekkor születeti meg a magyar Honvédség és a ma 100 éves „honvéd“.. Gondoljunk kegyelettel Kisfaludy I Károlyra, ponori Themrervk Jó­zsefre és Kiss Károly ezredesre, mert az ő nemes szellemük él ma is a „honvéd" névben. És hirdesse mennél előbb, méltó emléktábla a Császárfiirdő falán a három lelkes magyar ércábrázolásával, hogy ők voltak azok, akik áz ezeréves di­cső magyar nemzeti hadseregnek ezt az örökéletű és új nevet adták: — Honvéd ! Palóczi Edgár tör­Száz éves a „Honvéd“ név! — Kisfaludy Károly mondta ki a szót először — Zászlószentelő ünnepi 'ebédre jöt­tek össze junius 117.-én a hajdau- való Óbudának, a kétezer éves városnak frontharcosai, ott ahol a maihoz egyedül hasonló világom­lásnak, a római világbirodalom bu­kásának idején, utoljára védték a kultúra keleti frontját méltó őseik: a római légionáriusok. E kerület ősi dicsőségének múzeumában, Aquin­cumban, kőbe vésve, kőbe faragva láthatók e hősök nevei és alakjai, mert az igaz hős emléke örök életii. Nincs nemzet a világon, amely több hőst adott a történelemnek, mint a magyar! Van-e a magyar­nak a „honvéd“ névnél tündöklőbb neve?! A magyar vitézség jelképe ez az elnevezés. A hazaszeretetnek, az áldozatkészségnek és a hősiesség­nek örökkön élő valósága. Annak bölcsője, akinek tanácsú­ra a „honvéd“ nevet adták 1848- ban a magyar hadseregnek, a Csá­szárfürdő kertjében ringott. Ennek történetét akarom elmondani, hogy szivekbe vésődjön az ünnepnap felemelő emlékével és a szivekből emléktáblára kerüljön az ősi ház falán. Az 1793-ik év tavaszán, távol egymástól, két bölcsőt ringattak szerető anyai' kezek. Az egyik föle itt hajolt dalos ajakkal Kiss József­nek, Szeged volt polgármesterének, a Császárfürdő akkori bérlőjének hitvese: Kringó-Szerenka Julianna nemzetes asszony, a másik bölcsőt hirkoszoruzta Déva vára lábánál égy eperfás kis ház kertjében rin­gatta a dévai harmincadosnak, po­nori Themrervk uramnak szépséges élete párja. így indult el életútjára Kiss Ká­roly és Themremk József, hogy majdan a „honvéd" elnevezés je­gyében egymásra találjanak az élet rejtélyes útjain. A múlt század huszas éveiben Kisfaludy Károly lantján. Az c!e/| korai című költeményben születeti meg a „honvéd“ szó. A költő lant­ján így szerepelt az először : „Midőn hazáját rabbilincs fenyíti, Bőszült érzéssel harcmezére száll; A szép szabadság hős lánggal hevíti, Körüldörögje bár ezer halál. Nem csügged, s honvéd tisztét teljesíti, Míg győz, vagy testhalmok közt sírt talál: A jobb utókortól reményelve bérét, A nyert borostyánon kiontja vérét. Kisfaludy új szavát ponori Them­remk József, a nagy és sokoldalú tudós szerette meg először és 1834- ben, éppen száz évvel ezelőtt, Po­zsonyban, ahol ma-holnap tilos lesz a magyar szó és halálbüntetés jár a magyar zászlóért, napvilágot láttak az első „honvédek Kávé­barna köntösben indultak el a két haza minden tája felé, még pedig gyorspostával, mert ezek még nem voltak húsból és vérből való kato­nák, hanem Thewrewk uram egy elmés és hazafias művének címlap­ján szép glédában felsorakozó ólomkatonák: a tudás fegyveréi szolgáló néma, és mégis sokatmon­dó szellemi harcosok. Segítségük­kel akarta a haza védelmére sziik­A virágsó Gellérthegy Rendkívül kedvesen ír D i e 11 Fedor u „Nemzeti Újságában a Szent Gellért­hegy új virágflórájáról: Csupa virág most Szent Gellért hegye! A déli lejtőn, ahol nyári verőn égve tűz a nap, az egész ország flóráját kívánják meghonosítani és máris ott lombosodik a Kankalin, a Szarkaláb, a Százslzorszép, Pipacs, Lone, Sáfrány és Margitvirág mellett a cifralevelű fügefa — egyetlen hírmondója az Adriának. A virágokon járt az. eszem, amint föl­ballagtam a Citadella felé, — a rengeteg virágokon, amelyek épp úgy élnek, akár az emberek, akik ott nyüzsögnek közöttük a vasárnap áldott békéjében kora reggel­től késő estig és akik közül ugyan ki tud róla, hogy akadnak korán és későn k virágok, lusták és szorgalmasak, merészek és szerények, egyszerű és hivalkodó tag­jai a Természet nagy füvészkertjének. Eltöprengtem fölötte, hogy ma már csak vidéken tisztelik „Szivárványnak“ az Orgonát és szeretik a tavirózsát, amely a reggel 7 órai harangszóra_nyitja a kelvhét, mint valami rendszerető, pon­tos tisztviselő. A mályvának meg talán azért nincs becsülete a józan vidéken, mert „lusta" virág, amely csak délben kél. A szagos bükköny éppenséggel javit- hatatlan bohém! Az o számára csak este 6 órakor kezdődik a nap. Lám, mennyire más a mécsvirág, amely alighanem holmi éjjeli őr lehet a virágok között, mert esto 10 órakor bontja ki szirmait 'és hajnal- hasadáskor szépen aludni tér. Arról is aligha tud valaki szeretett hazánk szép fővárosában, hogy van időjós is a virágok között, — a Szamárkóró —, amely ha be­csukja ibolyakék szirmait, elered az eső, — hogy a cseresznye és meggyfa fehér vi­rágát a néphit szerint „bevérzi a nap" s hogy ezek a derék fák azért teremnek — piros gyümölcsöt. És ha már a fáknál tartunk, hogy a diófa levelén nem hatol ót fény, csupán a Röntgen-sugár,, hogy nemcsak csípős, de simogató csalán is terem és hogy a muskátlinak becézett Pe­largonium szétdörzsölt levelének kábi- tóan erős az illata. Olyan erős, hogy majdnem besorozták szegényt a „verődő illatú“ virágok közé, mint a jázmint, bod­zát, a liliomot, ezt a „gyilkos illatú“ vi­rágot, amelyből ezer szál illatfelhője ha­lált okoz. Fedezzük fel Ulcisciát!- Szentendre jövője — _Az ókori romok szóig ól Jók az Idegenforgóimat ­Val óban elképesztő, hogy a „boldog béke“ éveiben milyen keveset törődtek nálunk a régi kon emlékeinek megmen­tésével. Az még csak érthetői hogy a tö- rökdúlás után újra épülő ország városai onnan vették az építőkövet, ahonnan leg­könnyebben szerezhették: régi, összelőtt kolostorok, római bástyafalak, városok kőmaradványai mind jók voltak e célra. Innen van, hogy nem egy magyar város épült fel a széthordott régi kövek funda­mentumán. Érthető volt ez abban az idő­ben, amikor a régészet nemzeti szempont­ból való fontossága nem volt annyira el­ismerve és „szükség törvényt bont" jel­szava is jogos lehetett. Bűn azonban ma a nemzet dicső múltja ellen, ha az ősi emlékeket kegyeletien feldúlják, vagy pe­dig az ujonan feltaláltakat gondosan meg nem óvják. Pedig ez a budai hegyvidék, amely Visegrádiéi a Gellérthegyig ter­jed, úgyszólván nap-nap után hoz napvi­lágra olyan érdekes ősi emlékeket, ame­lyekről, — ha külföldön lennének, — a világlapok hasábokat Írnának. A Du­nának ez az északkeleti hajlata zárja kö­rül azt a földrészt, mely valóban megér­demelné, hogy a Magyar Szentföldet lás­suk benne, éppen úgy, mint a világ zsi­dósága Palesztinát. Itt nyugszanak Hon­alapító Árpád hamvai, ez az a hely, mely először látta bejönni a hunokat, avarokat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom