Budai Napló, 1934 (31. évfolyam, 1152-1182. szám)
1934-04-23 / 1165. szám
építőmester III. Vérhalom-u. 28/b. Tel. 55 4-77. Építés, átalakítás, tatarozás. Költségvetés díjtalan. SZEMÉLYI HÍREK JÓZSEF FERENC kir. herceg Rómában írt mélységes értelmű feltámadás misztériumát közölte legutóbb a Kalazantinus Tudósító. NEMES ANTAL dr. c. budai püspök újabb jótékonyságával a Fortuna utcai Zichy házat a szükölködők részére szere- tetháznak megvásárolta. A bíboros hercegprímás ezért őszinte elismerését fejezte ki a nagylelkű főpapnak. HUSZÁR ALADÁR dr. főpolgármester tiszteletére a frontharcos szövetség április 18.-án díszvacsorát rendezett. PAYR HUGÓ országgyűlési képviselő, törv. hat. bizottsági tagot 800 terítékes banketten lelkesen ünnepelte a Kőbányai Egységes Polgári Pártkör e hó 14-én, szombaton este. , LENDL ADOLF dr., az Állatkert volt igazgatója a „Balatoni Akvárium" tervét ismertette érdekes előadás ikteretében Keszthelyen a „Balatoni Társaság“ gyűlésén és tervéhez József Ferenc főherceg külön gratulált is neki. BEDNÁRZ RÓBERT dr. prelátus mondott nagy beszédet a III. kér. Tanügyi Bizottság gyűlésén. ENYVVÁRI JENŐT, a Fővárosi Könyvtár érdemes igazgatóját lelkesen ünnepelte a könyvtár személyzete 50-ik születésnapja alkalmával. A tisztikar P á t z a y Pál _ szobrászművésszel emlékplakettet készíttetett s azt Dávid aligazgató meleg szavak kíséretében nyújtotta át a közszeretetben álló ünnepeltnek. BUCSÄNYI GYULA dr. egészségügyi tanácsos rendkívül érdekes előadásban ismertette az élet meghosszabbításának titkát, a „Budai Társaskör“ e hó 19.-én este rendezett előadóestjén, amit nemcsak a közönség tapsolt meg, hanem R i p- k a Ferenc elnök is hálás szóval megköszönt. NEMES JENŐ GYÖRGY dr. szfőv. dis- pensaire-orvosnak „Ivókúrák* 61 1 11 * * Budapest gyógyforrásainál“ című nagysikerű könyve elismeréséül a TESz a „Nemzeti Munka“ érdemkeresztjét adományozta. UJJ GYULA gépészmérnököt, a H. M. T. tagját bízta meg a főváros a Horthy Miklós^ úti új iskola gépészeti munkáinak tervezésével. KOLLÁR GÁBOR lett újból a mészáros ipartestület elnöke. GEORGI ILONA, a Lajos utcai női- iparislkola tanára, a Mária Dorottya Egyesületben április 22.-én előadás keretében ismerteti a népművészeti munkákat. SZABÓ LÁSZLÓ dr. hírlapíró beszélt érdekesei» a , II1. kér. - Demokrata Körben „egy jobb 'világról . VENCZELjL GEYZA tanácsjegyző az I kér. anyakönyvvezető helyettese. FORSTNER KÁROLY főpénztáros lett a II. kér. elöljáróság pénztárának vezetője. HARGITAI JÓZSEF kezelőtiszt lett a 111. kér. anyakönyvvezető helyettes. L0RGN0N0K Zibrinyinél I., Attila utca 8 A XI. kerület elöljárósága, mely Verpeléti út 3. sz. a. székházába most költözjik át a Várból, — április hó 25.-én kezdi meg ott a hivatalos működését. Lengyel arisztokraták jártak legutóbb nálunk, Potoczky Alfréd gróf Keszthelyen Festetich György hercegnél, - D e y m Stanislav gróf Károlyi József grófnál. ünnepelték Sagmüller József pre- látus-plébánost, Kontra Aladár^ kormány főtanácsóst, és Szent e Miklós ny. kér. elöljárót nagyszabású társasvacsora keretében, a III. kér. Keresztény Társaskörben. Uj elnököket választott a szakbizottságok élére a székesfőváros tanácsa: — Lázár Ferenc dr. (elnöki), — Kozma Jenő dr. (közöktatásügyi), — D o r n e r Gyula (út- és csatornaépítési), — H a rinvnszi KALAP ÚJDONSÁGOK! BUDAIAK nasy FeRene KALAPOSNAK VII., MUZEUM-KÖRUT 2. vagy VII., ERZSÉBET-KÖRUT 27. vegyetek KALAPOT mert ő is BUDAI I A VAROSBAN NYARALHAT POZSOHY-ÉTTEREM I» O M P A S TERRASZÁN I. KRISZTIN n-K 0 R U T 8-10 r_fl' Ferenc dr. (városrendezési és ma- I ganepitéSi), — Scheuer Róbert (közio gl es illetőségi). — Wolff Károly dr‘ (pénzügyi), _ Usetty Béla dr. (közélelmezési), — Mihalovics Zsigmond dr. (szociálpolitikai), — Csilléry András dr. (közegészségügyi), _ Horn o n n a y Tivadar (városgazdasági), _ Ugr ón Gábor dr. (közművelődési), — Biecsey Antal (közüzemi) és _■ IÍóvsz ky János (közgazdasági). A transzkontinentális, London-Istam- buli autóút ügyében kongresszus lesz Budapesten, amelyre az útvonalon érdekelt államok küldik el képviselőiket. A fővárosi vízművekhez a polgármester három tagból álló szakértőbizottságot küldött ki. A bizottság tagjai: S a j ó Elemér miniszteri tanácsos, a földmívelés- ügyi minisztérium vízügyi osztályának vezetője, Pap Ferenc folyamőrkapitány, oki. mérnök és Breitenbach Károly magánmérnök, a pozsonyi vízművek dunai alagutjának építője. Utóbbi budai polgár. A melegvízfűtés végre megvalósul, ahogy azt örömmel olvassa a közönség a hírlapokban. Meg lesz a házakban az ingyenes, meleg vízzel való fűtés. Az illető gyárak, már meg is kapták a száz kilóméternyi vezető csöveikre a rendelést s így egy éven belül többé nem lesz gondja senkinek téli fűtésre, meleg vízre. Külföldi szakértők tanulmányozzák ezt a grandiózus tervet. — Sajnos, a hír ugyan szószerint igaz, ám nem Budapestről van szó, hanem Izlandról, és annak fővárosáról, Rajkjevikről, valamint Uj-Zéland- ról, amely ezt a jó példát követi. Pedig nekünk is volna elég meleg vizünk, amivel most a Dunát melegítjük. De kár I... GYERMEKKtPEK Blahosnál II , Ffl u 18 Eredeti eszmét vetett fel a fővárosi tanácsülésén S c h e u e r Róbert orszgy. képviselő, amellyel a mindinkább nehezedő házasodási kívánta lehetőbbé tenni olymódon, hogy indítványt terjesztett elő, mely szerint a főváros kérje meg a kormányt, hogy engedje el a házadót mindazon lakások után amelyet fiatal házasok bérelnek ki, akik igy csallc fél házbért fizetnének. Előny ősien befolyásolná ez a házasságkötés lehetőségét. A Pasaréti Egyesületnek április 24.-én este 7 órára összehívott barátságos összejövetelén Siklóssy László dr. művészeti szakértő mond el érdekes részleteket a budai hegyvidék múltjáról, a Bruckbauer-féle vendéglő különtermében. Pasaréti út 25, amely előadáshoz vendégeket szivesen lát az elnökség. Előadás után társasvacsora. A Sasadi Szövetség április hó 22.-én, vasárnap délután fél 5 órakor rendezi alakuló közgyűlését a XI. Érdi úti községi elemi iskola tornatermében. Az 59-es villamos Süveg utcai megállója mellett van az iskola. A meghívókat Szalay Sándor dr. m. kir. kormányfőtanácsos, ny. kerületi elöljáró nevében küldötte szét az előkészítő bizottság. Megrongált állapotban van a „Királyok országutja,“ ahogy régente a Buda-Viseg- rád-i országutat nevezték amely ut autó- strádává átalakítva, á legkedvesebb és leghüvösebb autókirándulásra adna alkalmat nyáron. Az ottani érdekeltség küldöttsége járult legutóbb Pest megyie főispánja elé, alki megígérte, hogy az egész útvonalat rendbehozatja és már e tavaszon hozzákezdenek a munkához. Kacagó délutánt rendez a rómaifürdői iskola április 29.-én délután, hogy a mai siralmas életet legalább néhány órára mosollyal, derűvel bearanyozza. Harmincezer diák vesz részt a tornászvilágbajnokságokon, amelyet az ügetőversenypályán fognak lebonyolítani. Sikerült teadélutánt .rendezett e hó 19.-én délután a Kelenföldi Társaskör női választmánya, amelynek elnöke B e- c s e y Antalné. A háziasszonyi tisztséget ezen az estén az elnöiklnőn kívül dr. Barla- Szabó Józsefné. Sdhvarz_ Samuné, Lakos Vilmosné, Csilling Dezsőnó vállalták. Rendes közgyűlésére hivja meg ezúton is tagjait a „Budai Iparosok és Kereskedők Köre“ április 27.-én, pénteken este fél 9 órára. I. Krisztina körút 8—10. sz. a. helyiségébe, a Pozsony vendéglő külön termébe. Óbudai zsidó múzeumot, amelyet az „Óbudai Izr. Hitközség“ létesített és ösz- szegyüjtve a régi dicső idők fennmaradt emléktárgyait, azoknak a (köz számara való megóvását és megtekintését tette ezzel lehetővé, — megnyitják április 22.-én, vasárnap délelőtt fél 11 órakor, a III. Zichy utca 9 .sz. a. székház I. emeleti dísztermében tartandó felavató ünnep keretében. Az ünnep sorrendje: ■— Megnyitó: Or óva Zsigmond dr.. a hitközség elnöke; — avató beszéd: Neumann József dr. főrabbi: — Ünnepi beszéd: Vörösváry Miklós dr., a hitközség tiszteletbeli tagju. SZEMÜVEGEK Zlbrinyinél I., fltlila utca 8 Praktikus újítást léptetett életbe a „Budapesti Helyi Érdekű Vasutak Rt." azzal, hogy a vállalat V. kér. Lipót körút 22. sz. alatti központi 'igazgatósági hivatalait május hó 1-től a Beszkárt székházának, VII. kér. Kertész utcai részén helyezi el. A BHÉV és a Beszkárt köz- pointi pénztárát és központi bérle t- jegypénztárt egyesítik s^ a BHÉV központi bérletjegypénztára április hó 28-ától, — központi pénztára pedig május hó i-től kezdve már az Akácfa utcai főépületében levő pénztári helyiségekben lesz. De a ■ A I STELLERDIVBTSZBLON " BUDAI ELŐKELŐ HŰLGYKÖZÖNSÉG SZALONJA I-, ATTILA-U. 23 Krisztina téri tepmplommal szemben- Telefon; 55-5-01 közönség kényelme érdekében azt az újítást is bevezetik, hogy ezen- a i ,a,.berietjegyeket nemcsupán az Akacia utcai bérlet jegy irodában, hanem a BHÉV budapesti négy fej- Mlomásán (Kerepesi út, Soroksári u ’ ^ a, y Gellert tér) is meg* le- hét váltani. Az Akácfa utcában bármely hétköznapon, a fejállomásokon pedig minden hónap 28.-tól kezdve a következő hó 5.-éig bezárólag. A Gellert téren a bérletje- gyeket a náróbqdéban adják ki. A i . j központi igazgatósági hivatalainak május hó 1-től új telefonszamai: 43—6—40 és 46—2 _08. Épí ttetni akart.családi házakat, öröklakásos bérházakat és családi villákat nyereménykötvények segítségével néhai Gallina Frigyes* dr. tanácsnok, aminek most nagy hasznát venné a Tabán építésénél a főváros.. Ezt a tervet kérte el Szmirna város; - vezetősége és ilyen sorsjátékkal kapcsolatban valósítja meg e kisázsiai város „újjáépítését. A Tabán lebontásával nem mult el a budai vendéglők romantikája, amelyet a? orsz«g határain belül, de a külföldiek is ismertek. A Pesten járt külföldiek, ha igazi-.- magyaros hangulatot, magyar konyhát kerestek, ezeket a ked- I VS,S,. bnjta' vendéglőket keresték fel. A -Gólya“ vendéglő a Krisztina körúton, a vásárcsarnok mellett is ezek közé a vendéglők közé tartcAik. Pompás konyhájával, amelyet a vendéglősné maga vezet, kertjével, cigányzenéjével igazán megérdemli, hogy felkeresse mindenki, aki az estéjét kellemesem akarja eltölteni. Török hölgyek, albán zarándokok, bektási dervisek, indiai muzulmán fejedelmek, 4000 angol turista és amerikai újságíró jön május havában Budára. Egyrészt a fürdők és mohammedán emlékek megtekintése a céljuk, de egyúttal a tavaszi árumintavásáron is óhajtanak részt ven ni. Siremlék-avató , ünnepet rendeznek a budahegyvidéki egyesületek április 23-án. hétfőn, Béla napján, d. u. fél 5 órakor, hogy felejthetetlen elnöklük és vezérük, bonyhádi Perczel Béla emlékének adózzanak kegyelettel. Évadzáró, jólsikerült „Magyar estet“ rendezett a III. kér. Iparos kön e hó 18.- án, á Korona vigadóban, amelynek keretében Somody István szerkesztő a név- magyarositási mozgalom lelkes apostola értékes előadásban értekezett „A magyai név, a revízió és a nemzet jövője^ címen. Az est sikeréhez hozzájárultak még Tóth Lia cimbalom-művésznő, Votisky Aliz, Balatoni Károly, ifj. Kőszegi István szólótáncokkal és Szabó Imy hegedű- és énekművész, akinek cigányzene kísérettel előadott hangulatos magyar nótái elragadta a közönséget. A megjelent iparos vezetőket: Stulz Ferenc, ip. test. elnököt. Piazza Győző főv. biz. tagot, Hengl Andort, Gre- nyó Bertalant, a II. kér. ip. kör ügyv. elnökét, Győrbiró Istvánt meleg szavakkal üdvözölte Hokky István, a kör elnöke. A kedves estét tréfás tombola és tánc fejezték be. A rendezés munkáját Kőszegi István ügyv. elnök végezte. A borgazdu- tisztet a három alelnök viselte. — Legközelebb társas hajókirándulást tervez a vezetőség. Háromszor egymásután rendezett sikeres önképzőkört előadást a Böszörményi úti polgári leányiskola Böngérffy Géza igazgató, Balassa Nándorné, Bahnert Re- née tanárnők vezetésével. A Iourdesi kápolna javára a vízivárosi Szent Anna templomban nagy siker mellett műsoros estéE rendezett a budai Szent László Árvaház. MENYASSZONYI képek Blahosná! Fflu 18 Gyász. Krencsi Krcncsey Géza műszaki főtanácsos hosszú szenvedés után, 61 éves korában elhunyt. Halálával nagy veszteség érte n főváros műszaki igazgatását és a magyar vivósportot is. A farkasréti temetőben helyezték nagy részvét mellett a főváros díszsírhelyén örök nyugalomra.' — Bárczy István ny. igazságügyminiszter, v. főpolgármestert családi gyász érte. Sógornője: dr. Ozoray Frigyesné, szül. Ko’vácsy Margit, a Pedagógiai Szeminárium főigazgatójának felesége meghalt. — Regi budai család feje szállott sírba C s i 11 é r y Kálmán ny. kir. kúriai biró halálával. Előkelő rokonság gyászolja a népszerű, 87 éves birót, a régi bírói világ egyik utolsó nagy alakját. A szocializmus osztozását honfoglaló Árpád jó ezer évvel ezelőtt megoldotta már a leghelyesebben, mert „amit közös erővel szereztek, abban mindnyájuknak részük volt". „Mindenki részes a földben és a tőkében, — arról külön senki sem rendelkezik, csak az összesség, de mindenkit tekintetbe véve.“ Micsoda bölcsesség volt ez már 1038 évvel ezelőtt ! Árpád nemcsak a magyar,_ hanem az európai 'közös munka legelső megszervezője és becsületes végrehajtója: az állami, nemzeti, társadalmi és egyéni feladatok magasrendű összhangba hozója - a világ legelői járó elméje, akit századok múlva követtek csak a mai legműveltebb nemzetek. Csillaghegyfürdő számára rendkívül előnyös perspektívát nyit, hogy ott megkezdték a rélgen tervezett mélyfúrást, amelynek célja, hogy meleg vizet — legalább 35 fok meleget — hozzanak -felszínre. Már most — mintegy 65 , méter- mélyen — nagymennyiségű hévvizet nyertek, csak még nem a kívánt hőfokkal, de a geológusok biztosra veszik, hogy 4—5 hét múlva a kívánt hőfokú vizet is megtalálják. Én más vágyóit, mini a többi A címnek megfelel e verseskötet tartalma is. Nem sablonos költemények. A szenvedő, küzdő, intelligens uriasszonv vergődéseinek visszhangja cseng a sorokból. Igen sok turáni érzés, meglepő, új, fordulatos gondolatok, könnyű és dallamos rímekbe szedve. Egy-némely versen ugyan látszik az Ady-hatás, de egyébként új, önálló, eredeti úton jár Baráti Huszár Mária, akinek annak idején irredenta költeményei s vallásos lyrája is méltó feltűnést keltettek. A szerző mint vidéki ujságírónő kezdte pályáját, majd a gráci egyetem szigorló orvosnője lett s most a fővárosban dolgozik a különböző napi és szépirodalmi lapolki számára, érdekes, újszerű stylusával. Költeményei maradandó emlékek maradnak az olvasó lelkében. Nemesség kikuíalásóí és belügyi igazoltatását, nemesi névváltoztatást, valamint Erdélybe és Felvidékre tervezett utazással kapcsolatos levéltári kutatásokra megbízást vállal. Elvállalja ősfák összeállítását, címerek és díszes bizonyságlevelek megfestését „HERALDIKA“ IRODA, IV. Gróf Károlyi u. 14. Tel.: 84-3-99. Aranyérmet és díszoklevelet kapott a III. kér. Lajos utcai női ipariskola a „Nemzeti Munkahét" kiállításán hét üvegszekrényben bemutatott munkáiért. A nagy kitüntetés igazolja az iskola életrevalóságát, korszerű haladását Budán. Olyan szakiskolát ért az elismerés, amely már negyven éve állít az életbe művelt, jó ízlésű, keresetre és boldogulásra képes nőket. Ez év júniusában rendezi az iskola negyvenéves évforudlóját, hogy bemutassa céltudatos, gyakorlati és nemzeti nevelő-oktató munkáját, minden szervezetet és érdekelt tényezőt igyekszik bevonni. Újságírókat ünnepelnek, a toll munkatársait, olyanokat, akik valóban megérdemlik ezt a kis társadalmi előzékenységet. A jubilánsok L e n k e y Gusztáv, a Pesti Hírlap és Roóz Dezső, a Magyar Hírlap felelős szerkesztője. A sajtó munkásai osztatlan szeretettel és kollegialitással ünnepelték a húsz éve működő kétl szerkesztőt. De országos ünneppé vált a , Magyarság főszerkesztőjének, M i 1 o t a y István országgyűlési képviselőnek a huszonötéves újságírói jubileuma is. Műsoros estet rendez április 29.-én a Tanuló-utcai kulturházban az óbudai keresztény női ifjúsági szervezet Schröder Emmi elnöknő agilis vezetésével, Laurisin Irén, Cservenka Gusztáv, Bo- zóky Magda, Piperbovits Ilona közreműködésével. Tavaszi tárlatát a „Budai Szépművészeti Társulat“ (I. Pálffy tér 5. II.) április 22.-én délelőtt, 11 órakor nyitja meg és Cnnek1'keretén belül Borsós István József, --festőművész kiállítását. Nyitva ápr. 22.- fől máj. 6-ig. délelőtt 9—2 óráig. A Vár patinás környezetében most restaurálják a Szt. Háromság-utca ti. számú házat, amelynek (életkora legalább 230 év. Az 1900-as évek elején, miként az sok más várbeli házon is lathato, az ódon épületek átalalkitása az akkori idők ízléstelen, szecessziós stílusában történt: kidobták a régi boltozatot, átalakították az ablakokat s ezzel teljesen tönkre tették ezeket a műemlék-jellegű épületeiket. Szerencsére mind céltudatosabbá válik a törekvés, hogy megőrizzék a Vár eredeti jellegét. A Szt. Háromság-utca 11. sz. ház is áldozatul esett e szecessziós átalakításnak. most azonban Szép ess y Sándor műépítész, tervei alapján sikerül az épületet visszahelyezni eredeti állapotába. Az átalakítási munkálatokat Pénz Sándor budai építési vállalkozó végzi, aki Szepessy Sándor műépítész tervei alapján már számos restauráló munkát végzett a Várban,kettőjük együttműködésének eredménye többek között Beniczky Ödönné és Lovag Wahl Henrik stílszerűen restaurált palotái. Szt. Háromság-utca 11. sz. ház a Pozsonyból ideszármazol t Buchinge r-család tulajdona, akiknek 1885 óta van vendéglőjük a Várban. A házzal együtt átvettek az ott I860 óta fennálló Fehér Galamb vendéglőt is, amely kezelésükben a legjobb hírnévnek örvend már évtizedek óta. A ház alatt 3 emeletes sziklapince húzódik, mint a török idők érdekes maradványa. India fejedelmei mostani sűrűbb látogatása Budapesten bizonyítja, hogy a kelet felé intézett hivő szózat nem vész kárba és az ott kedves visszhangra talál. Egészen más látogató az az indiai nabob, vagy ahogy indus nyelven mondják, ná- vab, mint a nyugatról érkező és mindent a Cook utazási vállalat csekkjeivel fizető idegenek. Ezek a dúsgazdag indiai fejedelmek különös vonzóhatást gyakorolnak a drágaságok-, ékszer-, de főleg a gyémántkereskedőkre, akik állandóan a nyomukban járnak, mint ahogy Budapestre is megérkezett Frederick KI a rck londoni gyémánt ke rskedő feleségével és fiával, akik szintén nem krajcárosko- dó vendégek. Haiderabad miniszterelnöke után, most R a m p u r uralkodóját várják a Hungária szállóban, aki az első emelet egész dunai frontját kibérelte a maga és 24 főnyi kísérete számára. Vele jön A b- d u s a m a n Kan miniszterelnök, aki már tavaly járt Budapesten és akinek a leányát vette el a návab: Sied Raza Ali kán bahador-vitéz. Talán ennek a kedvéért járt itt Harald Wernhern délafrikai gyémántikirály a feleségével, aki Mihály orosz nagyherceg leányát vette feleségül. Megkezdődött tehát ezzel az a folyamat, hogy a Kelet majd idevonzza a Nyugatot. A Magyar Nótakincs, Bárczy István v. főpolgármester magyar dalgyűjteményének második füzete is megjelent. A .Magyar Nótakincs“ újból igazolja Budapest kiváló volt polgármesterének nagy tudását, sokoldalú művészi értekeit es lia- talos munkakedvét. TROMBITDS-VENDEGLO ÁRNY AS KERTHCLYISÉGE II., RETEK. DCCA 12. MEGNYÍLT Szolid polgári árak. Clgáayzoa*. TROMBITÓS-PBNZIÖ BALATONLELLÉN PÜNKÖSDKOR NYIT ElSauion &r napi A.iz.rl ílk.*4inl Janimé 10-1, 5-6 P. — Éid.klSdtl i RETEK-U. ti. Telefon ( 52—7—69 AZ. ELISMERT KJIl/iVŐ KOESTCIN cukorka- és csokoládé gyártmányok A CÉG JOBB MINŐSÉGŰ K A V É, TEA ÉS GTŰMÖCCSÖK KOESTLIN CUKORKRUZLETBEN I., Krisztina - körül 130. (a Budai SzhikOr lejárójával szemben) TABÁNI ROMANTIKA A „GÓLYA" VENDÉGLŐBEN I. KBISZUNB-kORUI 113 lYdsfirctanioltni») A pompás magyar konyhát a vendéglősné vezeti, Állandóan szegedI halászlé, Turóscsusza Kerthelyiség, — Cigányzene, A legjóbb magyar borok. A RÓZSADOMBI KÖLCSÖtNiKlSNYVTtR Gondoskodik elsőrendű olvasmányokról Magyar, német, angol és francia könyvujdonségok naponta cserélhetők havi 2.— pengőért. INGYEN MTflLÚGUS. INGYEN HÍZHOZKÜLDÉS. 11., Keleti Károly-u. 11. Mafláik -Palota ESTÉNK.INT EUGEN STEPAT a rádióból közismert OROSZ; ZENEKARÁV AU hangversenyez a SZE1FFERT KÁVÉHÁZBAN DOTTERWEICH ANTAL KÁLYHÁS MESTER BUDAPEST, II., BATTHYÁNY U. 2. Telefon: 55—6—74. FOGYd-KURÜ BUDÁN Az egyik budai kávéházban, szemben a legmodernebb gyógyszállókkal ketten ültek, elmélyedve beszélgetésükben. Az egyik jellegzetes Hadik-szakállával, költői magyaros selyemnyakravalójával, amely derék embonpoénja felé legyes- kedett. A másik szikár tartásával, kis angolbajszával, felfésült hajával, kimért taglejtésével. Szájában kis makrapipa, Hallgat-beszél. főleg hallgat a derék Ha. dik-magyarra. A szomszéd asztalnál hallgatom én is a szavát: „. . . Itt vannak a világhírű kelenföldi keserüvizek. Forgalmuk jelenleg csökkent. A keserüviz kutak százai vannak elszórva a kelenföldi és őrmezei síkon és a budaörsi dombos határiban. Milyen magától értetődő volna, ha a kutak fe. lett és körül, ezen a szellős, virágos, derűs tájon világhírű gyógyhely keletkeznék, ahol helyben fogyaszthatnák a hires keserű vizeket ivókúrák alakjában I Megértettem. E frappirozó tervek még a mai tervbőségben is kiugranak szokatlan életrevalóságukkal. Tudjuk, milyen divat ma a lefogyasztás hajlama, különösen nőknél és a mi asszonyaink sem átallanak 500 km-es utakat megtenni messzi Marién- badig, hogy ott fogyasztókurát használjanak. Viszont a külföld is elismerte rég a budai keserüvizek értékét és páratlan hashajtó hatását krónikus obstipációk, máj-epebajok, mérgezések stb. eseteiben. Arra az orvosi ellenvetésre, hogy a keserüvizek állandó ivókúrája, még orvosi ellenőrzés mellett is, veszélyt rejteget a belek nyálkahártyáira és hogy a vizet individuális keverésben kellene sós, vagy meleg forrásvízzel való %-os hígításban adagolni, szintén megfelel szakértőnk a kávéja mellől, mert bizonygatja, hogy úgy konyhasós viz-ér, mint a budai hőforrásokhoz hasonló hévviz feltalálása sem probléma a közeli Sashegyalji rétegekből! Imigyen megtalálható volna a legkülönbözőbb betegeknek megszabandó ivógyógymód lehetősége és a szükséges keverés szerint orvosilag előirt kúra messzi idegenből vonzaná a kövér hölgyeket és a gutaütéstől, korai szivbéntal- maktól félő északi országok urait. És jönnének ide, ahol Hunyadi János vize „terem“, ami tagadhatatlanul vonzó idegenforgalmi sláger és kézügyre adódik financiális kihasználása; mert nemzetkö. I zi viszonylatban is konkurrenciaképes, amit a többi budai rheumafürdőről teljes egészében — legyünk őszinték, mégsem állíthatunk. Hiszen Bath-tól AachenI Ny Ári cipő és szandál \ különlegességeim megérkeztek. f Budaiaknak olcsóbb árak. f DIÓSI CIPÖSZflLON 4 VI. Teréz-körut 1,0b. J 4 Címre Ügyelői I i KSzifs érdekűk, úgy a vidékieknek j mint a pestieknek, hogy túlfeszített idegzetüket kellemes estéken, jó vacsora mellett pihenjék ki. MINDEZT MEGTALÁLJA BUDÁN, a SlPOS-Halászkerlben ül. Lajos utca 46.