Budai Napló, 1933 (30. évfolyam, 1106-1151. szám)

1933-01-07 / 1107. szám

Budai Napló > Budapest. 1933. i.nmár 7. A „Würtenbergi király" és több niás kiváló gyümőlcskülönlegességet és virág- újdonságot ismertet a „Kertészeti Lapok“ legutóbbi száma, amely a szokottnál is gazdagabb tartalommal jelent meg. Min­den kertkedvelö — a 12.— pengő évi tag­sági díj ellenében a gazdag és változatos lapot dilalanul kapja, melyet kiválóan szerkeszt Darvas Ferenc m. kir gazd. fő­tanácsos. Érdekes hasznos tervet valósított meg a -székesfőváros IX. ügyosztálya. Az isko- lánkívüli Népművelő Bizottság és a Stefá­nia Szövetség az anyák és (csecsemők védelmére legutóbb egy délután a Lenke-úti elemi iskolában megtartotta az Anyák Is­koláját és amig a pompás műsor Adorján Gézáné és Pesthy főorvos irányításával az anyákat oktatta és szórakoztatta, ki­csinyeik meleg uzsonnát kaptak a Stefánia konyháján. Az orvosi előadást Pesthy Endre főorvos tartotta. A Szent Imrg kol­légium zenekara és Janek mester bűvész­kedése után Mirkovszky Mária tanárnő orkesztikai. növendékei előadták a munka j pantomimját. Majd egy bájos egyéniségűi kellemes hangú énekesnő, dr. Schumy Jó- zsefné zajos tetszés mellett elénekelt né­hány dalt. Szombathelyi Blanka szépen szavalt. A jólsikerült munka után a közön­ség még sokáig együtt maradt. FÉNYKÉPEK Blahosnál, Fö-u. 18. Reuma betegek központja lesz most már ténylegesen a Szent Gellért gyógy­fürdő. Egyes kiváló orvostanárok távoli városokból is küldenek ide csúz, isiász, izületi gyuladás és más hasonló bajokban szenvedőket .Schnitzer egészségügyi fő­tanácsos, saját, nejét ismételten Budapest­re küldötte és most többheti reuma-gyógy- kúrát is, végeztet vele a Gellértfürdöben. Szaporodna a vendégek száma, ha a rcu- makórház mielőbb felépülne. Kopenhágá- ban dr. Borberg professzor és Chemnitz- ből Runge professzor ajánlják Budapes­tet. Dr. Rajka és dr. Radnay budapesti orvosok nemzetközi kongresszusi előadá­sai nyomán már tavaly amerikai, német, egyiptomi, most pedig dán és német be­tegek érkeztek ide a külföldi tanárok ja­vaslatára. Óbudáról—Óbudára utazni sokkal drá­gább, mint Óbudáról Rákoskeresztturra, vagy Hüvösvölgybe menni, mert az utóbbi helyekre 24 fillérrel elmehet az ember, de a Hajógyártól a Római fürdőig 32 fillért kell fizetni a helyiérdekű vasúton. A Hév­et most a főváros átveszi s ezért Kunde Lajos dr. bizottsági tag indítványozta a ! főváros közgyűlésén, hogy a Polgármes- | tér olyan rendeletet adjon ki, amely a székesfőváros területén a Hév vonalain is a Beszkárt viteldíjszabását tegye kötele­zővé és ennél fogva a Beszkárt átszálló­jegyeit a székesfőváros területén a Hév. vonalaira is érvényessé tegye. LÁTCSÖVEK Zibrinyinél, Attila-u. 8. Uj naptárak A Ludmünyi János szer­kesztésében mejelenő VADÁSZNAPTÁR az 1933. közönséges évre dús és prakti­kus tartalommal megjelent. Nélkülözhe­tetlen hasznos útmutatója a magyar j| nimródoknak a vadászat minden terén. A | vadászati tilalmi időre, a lőpor és sörét- adagolásra, valamint a vadásztöltények sebesség és gáznyomására vonatkozó táb­lázatai igen érdékesek és pontosak. — Ugyancsak megrendelhető már a Molnár és Fia naptárkiadó cégnél (V. Wekerle Sándor utca 24.) a Vasúti MENETREND- naptár is, mely minden irodában és üzlet­ben nélkülözhetetlen. BARACSKA-PETTEND TELEPEN Budapesttől 28 km.-nyíre vasútvonal két ol­dalán, balatoni mííút mellett, talajvízmentes házhelyek nógyszti gőténként P 1.20-tól, havi 10.— pengő rész­letfizetéssel. — Jó ivóvíz. — Kitűnő termőföld, gyümölcstermelésre kiváló. Ingyen autóbusz indul a városi irodától (l., Horthy Mik­lós körtér 3—b. I. 6. telefon : 694—33.) minden vasár- és ünnepnap, délelőtt há­romnegyed 9 és délután 3 órakor, minden kedden, csütörtökön és szombaton 3 órakor! KI KELL Köszörülni I a csorbát ! I Speciális beretva, tyúkszem vágó kés, manikű r és fodrász­olló, vágó, szúró szerszámok stb. szakszerű köszörülése SURÁNYI ÉS TARSA VILLANYERŐRE BERENDEZETT MÜKÖSZÖRÜLÖ- ÜZEMÉBEM II., MARGIT KOÍIUT 30 encesek templomáv; íl szem 53 e re n á d Ablakod leomló függönyén lágyan surran át az esti fény. Halkan lopja, csendben át magát, s vissza-vissza néz a fákon át Mintha visszaszólna: — „Csendesen, míg a sóhajtását meglesem. Míg a sóhajtását hallgatom, míg a remegését altatom-“ Fönn az égen foszlott fellegek. Mint a megtépázott emberek. És a mellém hulló rőt levél, . mintha félne, hogy már földre ér, oly remegve hintáz lefelé. Szárnya, mint a fáradt emberé, oly szegett. A bús szél lengeti, sírjába így lassan engedi. Ablakod leomló függönyén halkan surran át az esti fény. És utána lágyan, remegőn csendes , szerenád száll epedőn. Körülfoly csobogva, felzokoE, s körülfogja halvány homlokod­Ajkadon megül, mint virágon — “,j. Csak egy kislány van a Bak Béla. világon!“ A SZÉP NŐI KÉZ SZEBB LESSZ.HA ENGELTHALLER ÉS NÁD KEZTYÜT VISEL Mérték utáni készítés* -átalak; tások, javítások, tisztítások Árai a legoMM II. Margit krt. 15­Zárda-u. sár ok. ÉHGYOMORRA NAPONTA IGYÉK EGY POHÁR Kristály vizet Mikulásra, karácsonyra a közismert STÜHMER - CUKORKA Legközelebb I. KRISZTINA KÖRÚT 61 sz. FÜRDŐ kád, kályha, mosdó stb. szabott áron IHP HUBERT Liszt F.-tér 4. T. 222-67. Modern fűzőszalón fűzök, haskötők, melltartók, gyógyhaskötők elsőrendű Jcivitelblen.. Harisnyák, fehérne- müek legjobb minőségben. Fűzők alakítása, javítása, tisztítása. II. Margit-krt. 51-53. Alkalmi nyomtatványok a Budai Napló nyomdájában 1., Bors-utca 24. Buda és Óbuda kávéházai 1867-ben Kedves régi jó Budánknak a koronázás évében 14 kávéháza volt, már tudniillik Óbuda 9 kávéházát nem számítva ide. A kávéházak eloszlása igen tanulságos dolog, mert ezek az 1867-beli helyiségek úgyszólván kivétel nélkül még az 1700-as évek közepe óta állanak régi helyeiken, így tehát jól mutatják, hogyan alkalmaz­kodott a kávésok üzletalapitó vállalkozó kedve a régi város adottságaihoz: hídhoz, vásárhelyekhez, vagy hivatalokhoz. A Várban, a mai Honvédszobor mögött szép, rómais háromszögű orompárkányos, egy emeletes házban volt a Kaszinó Ká­véház, a „Parádés-tér No. 81“ alatt. Ez volt a Disz-tér régi neve. Tulajdonosa Fischle . Vilmos úr volt. A kávé/táz 1907-ben még állott. Fiának és unokájá­nak kedves, régi vendéglője ma is ott van az Országház-utcában. A Fortuna-utcában volt a máig álló Fortunaházban Buda Ki­rályi Szabad Város Vendégfogadója a Fortuna. Ennek kávéházát 1867-ben Fischle Ferenc ur, az előbb említett Fischle ur rokona bérelte a Tekintetes Tanácstól. A kávéház még 1915-ben is megvolt, régi bútorait szétszórták az idők szelei, öz­vegy Nyű! Józsefné volt utolsó tulajdo­nosa. A vízivárosi Fő-uton, a mái Fő-utcán nágy kávéház volt. Az első a mai Keres­kedelmi Minisztériummal szemben Keiner József űré volt. Ez a mai Lánchid-kávé- ház, ott volt a mai helyén. Később Beg­gyel József űré lett, az 1900-as években bank nyílott meg a helyén. Gyermekko­runkban ez a kávéház látta el az Alagút bejárója laposán volt kedves nyári kiosz­kot, ahol minden délután a Három nyúl kaszárnyában elhelyezett „közös“ zászló­alj katonabandája muzsikált. E sorok irója mint öt esztendős pöttöm budai polgár 1890-ben „idejárt“. (Tudniillik néhai atyja néha elhozta ide.) A másik kávéház a Fehér leereszt ven­dégfogadóban volt, a mai Batthyány-téren levő bájos bárok házban. A harmadik a Három Szerecseny vagyis a mai Batt- biány-utca sarkán, a mai Római Császár gyógyszertár helyén állott. A negyedik a Három Nyúl kaszárnyával szemben levő házban volt. A krisztinavárosban, a színházzal szem­ben volt az Ország Nádorához címzett kávélház, Wastl Lambert űré. Ez adta meg a mai Philadelphia helyét. A kávéház a Krisztina-körut és a nemrégen megnyílt Alagút forgalmára alapozódott. A Tabánban volt a Hajek-íélc a budai Hél választó fejedelemhez, a Debreczen Városához, a régi hajóhíd hídfejével szem­ben a mai Kioszkkal átellenben. A hires régi Szarvasbázban — a mai gyógyszer- tár helyén — volt Moisztalvi János ur kávéháza: a Szarvashoz. A Döbrentei-uton — egykor Fő-utca neve — több apró kávéház volt. A mai Görgey-utcában volt a Három Almához cégérezett kávéház. Látható, hogy 1867-ben a csendes Vár­ban csak két kis kávéház van, a Fő-utca nagy forgalma hozza a többit Az Alagút­nak egy uj kávéh'áz köszöni a létét. Újla­kon, a Bécsi-uton a szekeres utasok jár­nak Beliczky uram kávéházába. Óbudán a Aíóftus-utcában, a főtéren, a kaszárnya mellett, a Korona-téren volt több kávéhaz. Ezek közül a 'Madár-\\oz és a Mókus-hoz cégéres még 18. századi volt. Összesen 9 kávéház volt Óbudán, mert az ottani Zsidó község nagy keres­kedői életet folytatott, a kávéházak bör­zékul szolgáltak. Mai budai kávéházaink, a régi nyomokat követték, csak a Vár maradt kávéház nélkül. Bevilaqua Borsody Béla. VELENCE GÁRDONY füred (6 0)1 a Velencei Vonal, vasútállomás mellett, Budapesttől 1 órányira. Egész­séges fekvésű, magaslati s p.artmneti VÍllAtOlkOlC L]-Öl©nként P 3-tól. HciVÍ lefizetés P 10. tői. Nagy homokos strandi Für­dőjogi Ny.iri és téli sporthelyl Villanyvilágítás! Jó ivóvíz! Jó utakl Olcsó házak égett téglából már P 500-tói. Mintaházak a telepeinken, megtekinthetők. _ INGYEN AUTÓBUSZ telekvevők részére a velencei toboz és vissza minden vasár és ünnepnap délelőtt 9, délután 3 minden kedd, csütörtök, szombaton délután 3 órakor indul a Városi Irodától (Horthy Miklós-körtér 3| b. Telefon; 694-33) Kérjen Propektust! Óbuda — Akvinkum Kés<5 őszig Pompás Strand Kitűnő konyha. — A források napi hozama 160.000 hekto­liter radioaktiv thermálviz A szentendrei HÉV vasútnak a MFTR hajóknak és az ÚJPESTI átkelő propellernek állomása Credeti zőtd színű, zárt csőrrel éneklő-Kanári w 10 pengőtől „'tabáni" Qyürüjelzesset márkázott Kun tabáni János tenyésztőnél II. Tiltér u 17 Budai Általános Takarékpénztár RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budán, II., fö-utca 9. szám Elfogad kamatoztatásra takarék­os folyószámlabetóteket Lekötött betétek után megállapo­dás szerint magas kamatot térítünk Qö AKÁR VENNI, AKÁR ELADNI ÓHAJT INGATLANT, FORDULJON BIZALOMMAL ÚJONNAN BEVEZETETT INGATLAN OSZTÁLYUNKHOZ 3© Mindennemű bank- ós takarékpénztári ügyben készséggel állunk rendelkezésére ‘oo SAFE DEPOSIT fl A PÉCSI SZŐLÉSZÉT! ES BORÁSZATI KIÁLLÍTÁSON ÁLLAMI ARANYÉREMMEL EZENKÍVÜL KÜL, ÉS BELFÖLDÖN SOKSZOROSAN KITÜNTETETT Dr JANTS1TS SÁNDOR VILLÁNYV1DÉKI FÁMÁINAK TERMELŐ! i. KIMÉRÉSÉ GREGUS-UTCA 12, BORARAK 60-90 FILLÉRIG DÍJTALAN BORKÓSTOLÁS LEVELEZŐLAP MEGRENDELÉST HÁZHOZ SZÁLLÍTUNK a Bellevue BEN SANTA NELLY J AZZÉNEKESNŐ ÁVOR-VARSÁNYl ZENEKARA Kitűnő konyha Olcsó árak J OL JÁR MAJOR CIPŐBEN! Elsőrangú minőség Méltányos árak I. Krisztina-körut 61 Postapalotával szemben CÍM FESTŐ 1SSSf EI»o budai, legrégibb cimtáblafestészet VALI GÁBOR II, Iskola-utca 16 Budapest Riviéráján, a Gellértfürdőnél, a hatholdas Batthyány - Őspark tőszomszéd­ságában, a főváros legelőkelőbb villa­negyedében, a Ménesi-út 3 alatt már épülő tizenegyedik társasvillánk­ban májusra, a Mányoki-út 7 (Kelen- hegyi-út 24) sz. alatt építendő társas­villánkban augusztusra, a Pasaréti* Út 1 számú, közfeltünést keltő társas­villánkban azonnali beköltözésre jutá­nyos fixára, saját tulajdonjogu, remek­szép kétszoba-halloa, továbbá 3—5 szo­ba-hallos, saját kertes lakrészek kapha­tók. Páratlan otthon. A legbiztosabb tőkebefektetés; bérbeadás ese­tén kamatjövedelmét meg­kétszerezheti ! Prospektus. Hely­színi bemutatás minden vasárnap 11-kor Nagyboldogasszony-utja 3 alatt. „CENTRUM” HÁZÉPÍTŐ VÁLLALAT Horthy Miklós-út 9 Tel. 69-3-01 Óvakodjunk az északi fekvésű örök­lakásoktól ! Vállalatunk kizárólag napsütéses fek­vésű, higiénikus öröklakásokat épít! Lakjunk Budán! ' (<n>B»aaeaaeea»waweaea«»eaa»e Teiek flOflQQQQQPQflQttfluggggggQQQQQQQ Sashcgyi-út 26. sz. alatti cca 5000 négy­szögöles lelek parcellákban, .vagy egész­ben eladó. Utak és közművek építés alatt. Felvilágosítás Pathó István, hentes, I. Po- ham-u. 6; Tel. 535—28. Rómaijürdötelepen, Rómaídunaparton par­cellázott közműves telkek, Csillaghegyen és környékén telkek, villák, családiházak Farkas József F. M. Ingatlan irodájában, Rómaifürdő Emőd-utca 40. Lakás <X»W09WW88B888l«)8WHKI8WtK> szénatérnél Újonnan épülő házban modern 1, 2 és 3 szobás hallos utcai és kerti lakások, kü­lön szobának beillő nagy cselédszobával, olcsó árban 1933. május 1-re KIADÓK. Felvilágosítás a helyszínen II. kér. Gör­gey Arthur-u. (volt Szegényház-utca) 38/a vagy a tervező építésznél Mőhn Antal építőmester; II. kér. Hattyú-u. 7. II. em. 2. Telefon; 506-24. Hálófülkés garzonlakás fürdőszobával, főzőfülkével, budai kertes villában, villa­mos- és autóbuszmegállónál kiadó. Buda- keszi-út l/d. Vagy telefonon 4—5-ig 298—92. Kis souterrain ÜZLETHELYISÉG min­den elfogadható áron azonnalra bérbeadó. Lőgom-u. 63. vagy d. u. 4—5-ig telefonon 298—92. Krisztinavárosban zaj és pormentes, nap­sütéses hegyi levegőjű 2 szobás és 3—4 szobás hallos erkélycs összkomfortos úri lakások azonnal kiadók. Gyönyörű kilátás­sal a budai hegyoldalra. 61. villamos, 4. autóbusz megállóknál közvetlenül. Qyőri- út 24. Telefon: 534—20. ÖRÖKLAKÁS egy- és kettőszoba hal­ion, Budán, Avar utcábban, magaslati helyen .autóbusz-, villamosközlekedés. Bővebbet Székely Marcell építőmes­ternél, Visegrádiéi. 9. Telefon: 214-97. Kiadó azonnal egy utcai világos helyi­ség 15 és.54 méter hosszú 5 és 54 méter széles bármely iparos részére olcsó áron. I. Logodi-utca 35. RÓZSADOMBON gyalog 5 percnyire a Margithídtől, autóbuszon 9 percnyire a Vörösmarty tértől, modern bérházban 3 szobás szép lakás 1500-ért kiadó. Ugyan­ott 4 és 5 szobás lakás. Telefon: 314—76. Üzlethelyiségek kiadók. Bővebb fel­világosítás 1., Naphegy-u. 21. Telefon: Au*. 527—80. (2) Pasaréti úton autóbusz végállomás­nál egy 3 és egy 8 szobás villa eladó. Tisztességes öreg házaspár kertes lak felügyeletét és gondozását vállalná. Szük­ség esetén főzést, magányos úr, vagy úr­nőnél, akár az egész háztartásbeli teendők végzését is. Cím: Otáczky Mihály, III. Folyondár-öt 10. Krisch Fekete János tetöfedömester BUDÁN, I., Karolina-út 16. Telefon: 695-59 I |\ #1“™ Porc®íl*n"®ru^^an w V HéO Gál LAJOS Budán flHHHHHBHHHB II., Széna-tér 7, VEZET TISZTVISELŐK nagy árkedvezményben részesülnek. Kedvező fizetési feltételek. ffálirhácf Minden szakmabeli ügyben * forduljon a régi jóhírű céghez Teleien530-33 Bé^S MártOIl SZALFÉTER EDE Üveg- és porccilán kereskedés, üvegezeai- és képkerolezési vállalat fióküzlete egyidejű meg­szüntetésével I, KRISZTINA KÖRÚT 83 alól I, KRISZTINA KÖRÚT 77 SZÁM alá költözött ____________TELEFON: 50-2-36 Lapt ulajdonos: V1RAAG ÉS TAKSA Kiadásért felelős: Viraág Béla. Dr. LÁSZLÓ ZOLTÁN szerkesztő. Nyomatott a „Budai Napló“ nyomdájában Budapest, I., Bors-utca 24. Tel.: 502—96. Felelős nyomdavezető: Reach Nándor;

Next

/
Oldalképek
Tartalom