Budai Napló, 1933 (30. évfolyam, 1106-1151. szám)

1933-02-18 / 1112. szám

Budapest, 1933. február J8. Budát Napló 8 Szent GELLERT GYÓGYFÜRDŐ Vfzgyógy intézet, hullám- és napfürdő Külön férfi és női osztály. A legmodernebb berendezés. Szakképzett személyzet, i azBKKé| éw^v ) ) t \ i Személyi hírek. RIPKA FERENC dr. udv. tanácsos, v. főpolgármester visszatért nejével Párizs­ból, ahol kitüntető módon fogadták. LENDL ADOLF dr., akit annyira Sze­retnek Budán, é hó 16-án Budára érkezett és néhány napot tőit itt. ' SCHÖN GYŐZŐ a gázgyár helyettes vezérgazgatója, kétszer egymásután szenvedte végig az influenzát, de már is­mét ellátja hivatalát jó egészségben. GEGUS DÁNIEL ny. főkapitányhelyet­tes ii. v. elnök nyitja meg a nemibeteg- ségek leküzdésé» alakult „Teleia“ egyesület 40-ik előadásának ez idei elő­adó sorozatát e hó 19-én d. e. II órakor Eötvös u. 3. szám alatt. ÉBER ANTAL dr. orszgy. képviselő, az Iparkamara elnöke 21-én este 8 órakor előadás . keretében fejtegeti az aktuális gazdasági kérdéseket. URBANOVICH G. ZOLTÁN a fuvar- hitelintézet vezérigazgatója lesz a Beszkárt igazgatósági tagja, mint Platthy György utóda. OSZOLY KÄL.MAN ny. igazgató a Bu­dai Társaskör szeretetben álló háznagya influenzában megbetegedett KORODI KATONA JÁNOS orsz. gy. képviselő mondott nagyhatású beszédet az Óbudai Hitvalló Férfiak Egyesülete febr. 14-i ülésén. NÉMETH IMRE a Magyar Országos Tudósító felelős szerkesztője a budapesti városháza izgalmas belső életét rádió­riportban fogja a jövő héten ismertetni. KULCSÁR RICHÁRD nyomdatulajdo­nost e 'hó 10-én, pénteken súlyos betegen a Korányi klinikára szállították, eszmé­letlen állapotban, ahol erős vérvétel után állapota javult, de huzamosabb kezelésre bent kell maradnia. NÁNÁSY L. DEZSŐ dr., orvos az ószö­vetség erkölcsi tanáról tart előadást feb­ruár 20-án este 7 órakor a Kalazantinus kulturszinpadon (II. Toldy F. u. 30.), ahol február 9-én tartott előadást Orel Géza dr. c. főigazgató az iparos ifjúról. TÉRI MIKLÓS dr. közkórházi adjunk­tus, sebész, rendelőjét Ifi., Bécsi út 109. sz. alatt nyitotta meg. Az I. kér. keres­kedők és Iparosok köre tb. orvosává ne­vezték ki. KALPASZKY GYULA íöv. erdőőrt, aki a kommun alatt élete kockáztatásával védte meg a főváros vagyonát — a föld­művelésügyi miniszter díszoklevéllel tün­tette ki, amelyet Huszár Aladár főpolgár­mester adott át ünnepies külsőségek között. KR1SZHABER ADOLF dr. ügyvéd, az budai izr. hitközség elnökének nevét té­vesen- közöltük múlt heti tudósításunk­ban, amennyiben József-nek szedték, Adolf helyett. beszéd után Ripka Ferenc mondott meleg köszönetét az előadónak, értékes meg­jegyzéseket fűzve az előadáshoz, amely­hez érdekesen szóltak hozzá Massány Ernő dr., az ismertnevü meteorológus, Szilágyi Károly vezérigazgató v. orszgy! képv., és Okolicsdnyi Kulhy Dezső dr., főorvos, aki Ripka Ferencet és Hoór Tempis Móritzot köszöntötte fel. Mennyi adót fizetnek a ház után az új pótlékolások után? Erre a kérdésre felel a „Háztulajdonosok Lapja“ a következők­ben: — a liázadó alapjául mindig a nyers házbérjövedelem szolgál. Ennek 17 száza­léka az állam liázadó. 3 százaléka a ház- bérfillér, egy és fél százaléka a szemétfu­varozási illték, nyolc és fél százaléka a községi pótadó, 2.72 százaléka a beteg­ápolási pótadó, 1.7 százaléka a rokkant­adé, 0.255 százaléka az útadó, öt száza­léka rendkívüli pótlék. A háztulajdonos­nak tehát összesen a nyers házbérjövo- delem 43.075 százalékát kell adó címén fizetnie. Ha a ház adómentes akkor is 9.175 százalékát kell a nyers házbérjöve­delemnek fizetni, mert csak az állam ház­adó és a községi pótadó alól van mente­sítés. A Budali egy vidéki Polgári Lövész Egye­sület e hó 4-én tartotta ezévi rendes köz­gyűlését, melyen a nagyszámban meg­jelent tagok Peresei Béla halálával meg­üresedett elnöki tisztségre Oszoly Kálmán törvényhatósági bizottsági tagot válasz­tották meg, Az új elnököt dr. Lejthényi Aladár dr. kir. törvényszéki biró és Pyber Ignác ny. délivasúti főfelügyelő üdvözöl­ték meleg szavakkal. Oszoly Kálmán meg­hatva mondott köszönetét az iránta meg­nyilvánult bizalomért. Gyász. Borszélty Károly dr. egy. nyilv. rk. tanár, főtanácsos, szkfvi közkórházak köz­ponti igazgatója, a Rókuskórház igaz­gató-főorvosa, honvéd fötörzsorvos, a Ferenc József rend lovagja és számos más kitüntetés birtokosa e hó 15-én 57 éves korában hirtelen elhunyt. Február hó 18-án délután 4 órakor temetik a ke- repesi úti temetőben lévő családi sírbolt­ban. Elhunyta rendkívül nagy és őszinte részvétet váltott ki föl a legmagasabb körökig, de főleg Budán, ahol nyaralója van és mélységesen siratja őt Paióczy Antal építész családja, akinek leányát Mártát bírta feleségül. Az özvegyen és két leányán kívül nagy rokonság gyá­szolja. RaVaSz cukrász j l khiszdha-kCrűt iá r,uíBA„EL^KEL® I Telefon: nno.ee CUKRÁSZ SZALON KOPF HA NN JÁNOS EGYETLEN BUDAI CUKORKAGYÁRA hoór tempis móritz dr. egyetemi tanár a Budai Társaskör társ­elnöke tette értékessé előadásával a kör legutóbbi társasestjét, amikor az ő érde­kes témáinak egyikét, a gépek szerepét a gazdasási életben, világította meg. Az előadást társasvacsora keretében ren­dezte a Társaskör és a nagyszámban megjelenti közönséget Ripka Ferenc dr. elnök üdvözölte, méltatva Hoór Tempis Móritz szerepét a kör életében, amit ked­ves óvációval fogadott a közönség. Hoór Tempis Móritz azzal kezdte az előadásáé és ez vonult rajta vörös fonalként, 'hogy helytelen a gépet vádolni a mai nehéz gazdasági helyzetért. Százötven év óta folyton gyarapodott a gépek száma és folyton javult a gazdasági helyzet is, de a hirtelen beállott változásnak nem a gép az oka. Ennek a romlásnak az okát a nemzetközi ostobaságok egész soroza­tában kell keresnünk. Rendkívül érde­kes adatokat sorolt föl, amelynek alap- juál szolgál a gépek által kifejtett lóerő­nek az átszámítása az ország lakosságá­ra, illetve a munkásság keresetére, ahol érdekes hullámzások láthatók, de mind­egyik hullámzás azt bizonyítja, hogy a gép sohasem vált ártalmára az emberi­ségnek. A nagy tetszés közt befejezett Üzletei: 1., Krisztina-körúl 91. 11., Margit-körút 36. Az evezősport autóbusza lesz majd az a járat, amit a Beszkárt helyezett kilá­tásba a budapesti csónakházak és evező­sök egyesülete küldöttségének, amely arra kérte a vasút igazgatóságát, hogy a Berlini térről rendszeres autóbuszjárato­kat indítson a Rómaiparton épült csónak­házakhoz. A városmajori egyházközség tanács- és képviselőtestülete ülését elhalasztotta és azt nem február 15-én, hanem március 4- én este 6 órakor tartja az Attila-utcai elemiiskola tantermeiben. Kérjük szíves megjelenését! Budapest, 1933 február 11. Elnökség­Az új fürdőkórház az eddigi tervek sze­rint a Rózsadomb oldalán, a Szent Lu­kács-fürdővel szemben lesz. GYERMEKKÉPEK Blahosnál, Fő-u. 18. Arckép leleplezés. Havas József építő­mester, v. főv. törv. hat. biz. tag, Kollár Gábor, a Mészáros Ipartestület elnöke, Kéry Lajos kovácsmester r. társelnök, Patíió István hentes és mészáros mester, Hollenzer Béla fényképész mester és Zimmerer Pál üveges mester, mint érde­mes iparos vezérek arcképeit leplezte le február elején díszvacsora keretében az f. kér. Iparoskor. Keresek 4—5 szobás villát, verandás, kertes családi házat bérbe a közlekedési vonalak mentén. Értesítések az ár és hely megjelölésével a „Budai Napló" ki­adóhivatalához intézendők. Tel: 502—96. A III. kér. Kcresztély Társaskör február 19-én rendezi tisztújító közgyűlését. Kereskedő-dinasztiák. Orell Géza dr. kir. tank. főigazgató a Kalazantinusoknál febr. 9-én a „Kereskedöifjú“-ról beszélt. A kereskedő dinasztiáknak megalapítása csak úgy lehetséges, ha a vagyonosabb emberek nem akarják mindenáron tovább taníttatni fiaikat, hanem beveszik üzle­tükbe. A jeles előadó azt üzenj a budai kereskedőknek, hogy kirakataikat és üzle­teiket rendezzék be Ízlésesen és pedig saját kézügyességük révén. Távfűtő központot terveznek a Kelen­földre, amely a fürdőkét és a közelben lévő középületeket látná el melegszük­séglettel, a természetes hőforrások fel- használásával, füstmentes tüzelést bizto­sítana, — mint ahogy azt a Budai Napló már húsz év óta hirdeti és sürgeti. Kalazantinus Kuiturszínpad. Sok vi­dámság és móka volt a vasárnapi előadá­son. A budai közönség szívesen keresi fel a tanoncok otthonát, mivel a hallga­tóság a fiúkkal mintegy nagy családot képezhetnek. A házigazda közvetlensége és humora mindnyájukra átragadt A fiúk mind elevenek és ügyesek voltak. Mürscli- berger Antal és Ferenc, ifi. Bucher János, Kelecsényi Béla vendégek pompás játé­kukkal, valamint Behrjnger Istvánná zon­gora számaival nagy, tetszést • arattak. Jelenvolt többek között dr. Szakály taná­csos, a II. kér. kapitányság vezetője vala­mint a közszeretetben álló Kabakovics városbiró is. Farsangvasámap és kedden kerül először színre, Fárkas Imre szerző­nek jelenlétében, híres operettje: az „Iglói diákok“*. Tévedés. Apponyi Albert gróf temeté­sén a magyar mohamedánokat hivatalo­san képviselték Husszein Hilmi budai nagymufti és Mehmedagics Izmail budai imám, ulema. A diplomaták páholyából ők is elkísérték a koporsót a Mátyástemplom kriptájába és a requiemen is részt vet­tek. Mint rendesen a rádió s nyomán a sajtó egy része ismét tévesen Abdul La- tif nevét közölte Husszein Hilmi helyett. ESKÜVŐI KÉPEK Blahosnál, Fő-u, 18. A mohamedánok ünnepén megjelent mohamedánok közül többen vettek részt a társas-vacsorán • »j-hogy -közszeretetben álló főpapjukat, a budai nagymuftit Husz- szein Hilmit, vagy ahogy ők nevezik, Hilmi babát ünnepeljék. És most arra kér­ték lapunkat, hogy a vacsorán résztvet- tek névsorát is közöljük annak bizony­ságául, hogy a magyar mohamedánok ki- zárlag csak a megválasztott főpapjukat ismerik el lelkészüknek. A társasvacsorán ott voltak: Rezulovics Mehmed bég, Had- zsi Muszics Hasszán bég, Mehmedagics Ismail, Ikanovics Omer, Onnanbasic Ab- dullah, Rigvanovics Nulian, Csatics Abid, Szalko Muhics, Réfal Kasin, Zsuko Su- lejman, Hadzsalics Kadro, Hadzsi Haj- dics Hajdú és neje, Hadzsi Hajdics Omer, iopcsagics Mujaga és neje, Topcsagics Aslr Gromov Ismail, Tuzslak Mohamed, Vreto Ibrahim, Turtuna Musan, Miradjud- din Khan Saduddin, Hodjics Avdó, Szla- tinovics Mohareni, Muldaehmétovics Hasszán, Jamakovics Hasszán, Gyulovics Omer. Gyász. Wladárczyk Károlyné született Kusztra Rózália e hó 7-én éjjel, életének 69-ik, boldog házasságának 37-ik évében, rövid szenvedés után elhunyt és e hó 9- én délután temették az új köztemető ha­lottasházából. Az elhunytban Wladárczyk József dr. főorvos, a Zugligeti Egyesület le kés főtitkára az édesanyját siratja. özv. Herboly Alajosné szül. Bálványos- sy Vlasits Theodóra életének 63-ik évé­ben február 8-án hosszas és kínos szen­vedés után elhunyt Nagykanizsán. Benne édesanyját vesztette el lapunk munka­társa, Herboly László. IGYUNK „HARMAT“-VIZETJ Meg- rendelhető a székesfővárosi Ásvány­vízüzemnél I. Gell ért-rakpart 1. Tele- fon: S3—ü—03. A Budai Református Nőegylet nagy­számú előkelő közönség részvételével rendezett szeretetvendégséget február 16-án, csütörtökön. Haypál Béla lelkész imája és bibliamagyarázata vezette be az estet, majd Gregersen Lujza az Országos Protestáns Nőszövetség főtitkára tartott I előadást. Országos műkedvelő versenyt rendez a Magyar Műkedvelő Egyesületek Orsz. Szövetsége február 19-én délután 6 óra­kor a Városmajor-u. 59. alatti iskolában, ahol a Budapest-jobbparti I. osztályú egyesületi bajnokság sorsa dől el. A versenyt a Budai Iparos és Kereskedő Illák Kutturegyesülete rendezi. FÉNYKÉPEZŐGÉPEK FOTÓCIKKEK) LÁTCSÖVEK Zibrlnylnél, Attila u. 8. Mflvészestét rendez a Frontharcos Szö­vetség I. Kér. Főcsoportja február 19-én, vasárnap este 6 órai kezdettel a Fehér- sas-téri iskola termében, amelyen Eys- sen Tiborné és Maróthy Magda opera- énekesnők, Simonyiné Gróth Klára hege- düművésznő, Mlkus Csák István zeneszer­ző, Csóka Béla az Orsz. Kamaraopera társ. tagja, Fölsinger Gyula operaéneke­sek és vitéz Doktay Gyula szerepelnek. A hangverseny után bemutatásra kerül: „A színigazgató“ víg dalmű egy felvo­násban. ÉTTEREM, KÁVÉZÓ SÖRÖZÖ. TÁNC, BRIDZSE „ CCarídQe. I. BŐSZŐRMÉNYI-UT 28. 2-ea autóbusz, 75 és 59villatnos megálló GAÁL-U. SAROK Tel 510-64. 570-36 Igazgató: Tachler Lajos János. Közgazdasági Napló Rovítveiotő: Szászhaimy József A kisemberek hitelellátása Irta: Frledlender Andor, « Budai Alt. T.-pénztár vezérigazgatója. VELENCE GÁRDONY füred a Velencei tónál, vasút állomás mellett, Budapesttől 1 órányira. Egész­séges fekvésű, magaslati s partmneti vllldtolkok Q*ölonkéflt P 3-tól. Havi lefizetés P 10.-től. Nagy homokos strandi Für­dőjog! Nyári és téli spoithely! Villanyvilágítás I Jé ivóvíz! Jó utak! Olcsó házak égett téglából már P 500-tól. M intahéizak a telepeinken megtekinthetők. _ _ _____* __________ INGYEN AUTÓBUSZ telekvevők részére e velencei tőhoz és vissz* minden vasár ás ünnepnap délelőtt 9, (délután 3 minden kedd. csütörtöké szombaton délután 3 órakor Indul á Városi Irodától (Horthy Mikiós-körtér 51 b. Tolofoni 694-33) Kór jón Propoktustl Hazánk gazdasági életének megbénulá­sát a gabonaárak katasztrofális zuhaná­sán, az export lehetőségek megszűnésén kívül a hitelélet vérkeringésének tenné szetes és mesterséges zavarai okozzák. A hitelszervezetek működése a lehető­séghez képest egészen az 1931 júliusában bekövetkezet bankzárlatig Magyarorszá­gon kifogástalan volt. Hitelszervezeteinknél a Pénzintézeti Központ kuriális beosztása szerint három kategriát különböztetnek meg, mely kate­góriákból a kisembereket a 3-ik kategória illetve a 3-ik kúriabeli intézetek működé­se érdekli. A 3-ik kúriabeli pénzintézetek | közönsége összegszerűleg kevesebb hitelt I élvez, de a lakosság számarányához vi­szonyítva aránytalanul nagyobb töme- j gekben tartozik n 3-ik kúriabeli pénzinté- I retek táborába. Ha figyelmet szentelünk az európai és I amerikai pénzpiaci eseményeknek, lát- ! juk azt, hogy nálunk mennyivel egészsé- j gesebb ezen a téren a helyzet. Különösen I a 3-ik kűriabeli kis intézetek állották I meg kiválóan a helyüket, mert ezeknek ' a hitelszerveknek apró kis exisztenciáju adósai a legnehezebb viszonyok mellett is a lehetőséghez képest megfeleltek kö­telezettségeiknek. Másrészről pedig lé­vén a kihelyezési anyaguk nagyszámú és jól megosztott, vagyis nem akasztottak egy szegre aránytalanul sokat, ennek következtében egyes add: K Lzeteské-: o- lonsége 11 ír is okozott külön'* * 1.ebb bajn- IU. A bankzárlat óta azonban minden vo­natkozásban romlott a helyzet. A külön­böző moratóriumszerű rendelkezések meg­bénították a forgalmat és a hitelszervek­nek az a csoportja, amely a kisemberek szolgálatában állott, kénytelen volt) Jó­formán teljesen ledllani. Mi lesz tehát azzal a kenyerét vesz­tett kis emberrel, aki hitel hiányában nem tud magának valamelyes exlsz* tenciát teremteni? Elzülllk és a szél­sőségek karjaiba kerül, vagyis abbéi a Józan kispolgárból, kinek hazasze­retetére és hűségére az ország min­den vonatkozásban építhetett — nincstelen elkeseredett proletár lesz; — ezt kell elkerülni legelsősoiban, mi­után a nagy tömegek elproletdrosoddsa sokkal nagyobb veszélyt rejthet magá­ban, mint a nagybirtokosok, nagyiparosok és nagyvállalkozók „elégedetlensége". Mindezek dacára mégis olyan álláspont alakult ki, amely a hitelszervek nagy­számának tulajdonítja a hitelélet stag­nálását, holott ez a kedvezőtlen állapot kizárólag a nagy kapitalizmus rovására Írható. Az ország érdeke azt kívánja, hogy a 100 és 100.000-et kitevő kisembe­rek részére mennél több szerv álljon ren­delkezésre! Meg kell oldani teíiát legelsősorban u 3-ik kúriabeli pénzintézetek pénzellátásá­nak problémáját. Meg kell nyitni előttük a Nemzeti Bank hitelforrásait, hogy ne legyenek kénytelenek másodkézből szerezni drágábban a Nemzeti Bank pén­zét és ami a legfontosabb biztosságot kell teremteni a takaréküzlet, a takarékbetét illetve a tőkeképződés kérdésében is. Azok a törekvések, amelyek bizonyos természetű adósságoknak nemcsak a ka­matban, hanem a tökében való elenge­dését is célozzák, rendkívül rossz szolgá­latot tesznek a hiteléletnek. A háború és a forradalom után 1924-ben a valorizáció gondolatát elvetették és amíg az ingatlantulajdon 100 százalékig átmentette vagyonát, ez az átmentés tel­jesen a takarékos tőkés tekére ment, mi­után a takarékos ember, akár bankban volt a pénze, akár hadikölcsönt vásárolt értékeit teljesen elvesztette. Es mégis megindult egy újabb tőkeképzödési folya­mat, amit nem szabad kitenni annak, hogy az eladósodott ingatlantulajdonosok ismételten nemzeti ajándékképen kapják meg a kisember szorgalmának és takaré­kosságának gyümölcsét!! Igaz ugyan, hogy mezőgazdaságunk is súlyos válsággal küzd, de ugyanakkor minden más foglal­kozási ág hivatkozhatna arra, hogy a vállalkozásra kölcsönvett tőke nem áll arányban a kölcsön felvételének időpont­jában fennállott áraknak a különböző cikkek mai áralakulásával szemben. A kamatkérdés, mely ma már majdnem a béke nívóra van szabályozva a kisem­berek hitelellátásánál majdnem másod­rangú fontosságú, mert a néhány száz pengő, vagy egy-két ezer pengő kölcsön­nél az évi egy vagy két százalékot ki­tevő kamatkülönbözet annyira kicsiny, hogy exisztenciájában a kölcsön vevőt egyáltalán nem érinti. Már peaig a tőke­képződésnek lehetősége csak akkor áll­hat lenn, ha a takarékoskodó kisember a betét formájában a hitelt kereső kiskö- zönség rendelezésére bocsátott tökéi után megfelelő hozadékot kap. Ezt a kérdést igen nagy hozzáértéssel és körültekintés­sel kell kezelni, mert a rendeieiek és az erőszakos beavatkozások töbtet árthat­nak, mint használnak. Mi haszna abból a kisembernek, ha üzlet vagy vállalkozás létesítéséhez 500 pengőre van szüksége és nem juthat e'„ez a hitelhez azért, mert a rendeletek által megszabott kamaimaxi- mum m.att nem fizetődik ki a hite.szer­veknek az ilyen hitelek szolgáltatása. És mennyivel súlyosabb áldozat a hitel­kereső kisember részére az, ha a fentebb említett példaképen 500 pengő nem áll rendelkezésére, mert a rendeletekben megszabott ka­matok mellett nem juthat pénzhez, míg ha évente 10 pengővel több kamatot fizethetne ez összeg után, tudna magá­nak megfelelő exisienciát teremteni. Rendkívül fontos volna ha ebben az irányban a kisemberek hiteleit ellátó 3-ik kúriabeli hitelintézetek vezetőinek véle­ménye alapján létesülnének a döntések, mivel csak ezek tudják, hogy mi felei meg az ő lehetőségeiken keresztül a kis­ember érdekeinek. Sürgősen meg kell oldani tehát a kis­ember hitelellátását az arra hivatott és bevált hitelszerveken keresztül és olyan térre terelni, hogy elérhessük azt a gaz­dasági ideált, amelyben Magyarországon is mindenki polgár lesz és nem lesz proletár! A Gyümölcstermelők Országos Egyesü­letének budavidéki fiókegyesülete február 11-én tartotta alakuló ülését, amelyen Huszár Aladár főpolgármester is részt- vett. Luspay Mihály előadása után Halász Elemér ny. tanácsnok indítványára az alakuló ülés egyhangú lelkesedéssel Hu­szár Aladár főpolgármestert választotta meg elnöknek, aki köszönetét mondott lovag Sterndd István kormányfőtanácsos vezérigazgatónak értékes szervező mun- • kásságáért, maid táviratilag üdvözölték Kállay Miklós földművelésügyi minisz­tert és Gyömörey György zalavármegyei főispánt. A Budai Általános Takarékpénztár köz­gyűlése. A hitelszervek működését bénító kormányintézkedések igen kényes hely­zetbe hozták a pénzintézeteket. A külön­böző rendeletek korántsem könnyítettek a megszorult adózók helyzetén, a behajtási lehetőségek bizonytalansága, a fedezetül szolgáló ingatlanok értékcsökkenése máris igen hátrányos helyzetet teremtet­tek. Ilyen körülmények között valóság­gal meglepetés a Budai Általános Taka­rékpénztár üzleteredménye. Ez az intézet a mai nehéz időkben is mindent elköve­tett, hogy teljes mértékben betölthesse hivatását, súlyt helyezve arra, hogy a postbudal és környéki kisexisztenciák hitelszükségleteit tökéletesen kielégítse. A február 15-i közgyűlés, amelyen Kozma Jenő elnökölt, örömmel vette tudomásul, hogy az intézet az elmúlt évben 131 té­telben összesen 375.214 pengőnyi úl hitelt folyósított; ezzel szemben érdemes meg­említeni, hogy a régi adósok külön fel­szólítás nékül kb. félmillió pengőt törlesz­tettek. Az intézet váltótárcáia 1,849.540.04 pengővel, t.-betétei 572.64.27 pengővel, folyószámlabetétei 697.337.05 pengővel, összesen több, mint 1,260.000 pengővel szerepelnek az 1932. év mérlegében. A közgyűlés elfogadta az igazgatóság |a- vaslatait, mely szerint a kimutatott 26.62783 P tiszta nyereségből részvé­nyenként 0.50 pengő kerül kifizetésre, ezenkívül 2.424.73 P-t a tartalékalap do­tálására, 1000 P-t a tisztviselői nyugdll- alapra, 3.300 P-t az igazgatóság javadal­mazására, 3.700 P-t a tisztviselők remu- nerációjára fordítanak, valamint 1.203.10 P-t a következő évre viszne kát. Az osz­talékszelvények február 16-tól kerülnek az intézet pénztáránál beváltásra. A közgyűlés új igazgatósági tagul bevá­lasztotta ifi. gróf Bethlen Istvánt A na­gyon kielégítő üzleteredmény Friedlender Andor vezérigazgató nevéhez fűződik, aki óvatos, gondos üzletpolitikájával elérte 600 szobakonyhás lakást akar bérbe venni a főváros szükséglakások céljaira. A város felszólította a háztulajdonosokat, | 'hogy jelentsék be az üresen álló egy- j szobakonyhás lakásokat, a főváros ha- ! yonkint 25—30 pengőt fizetne egy-egy ; ilyen lakásért, amelybe azután beutalná | azokat, akik teljesen fedél nélkül álla­nak. A bérleti összeget a főváros az in- Régenyhítő akcióra szánt összegből fizet­né. Egyidejűleg felmondta lakását 91 I szükséglakásban lakó bérlőjének, mert j kiderült, hogy az illetők jövedelme olyan, amely elbírja a bérfizetés teljesítését. — Vájjon Budáit is bérelt a főváros szilk- ; séglakást?

Next

/
Oldalképek
Tartalom