Budai Napló, 1932 (29. évfolyam, 1069-1105. szám)
1932-08-06 / 1091. szám
Budapest, 1932. augusztus 6. Budai Napló Személyi hírek SÜMEGHY LÁSZLÓ dr. klr. közjegyző korm.-főtan. e hó 1-én 10 napra Balaton- fürcdre utazott, ahonnan Bad Hall-ba megy. GALLINA FRIGYES dr. tanácsnok, aki idegölő nagy munkát végzett a városi ügykezelés racionalizálása terén, aug. hó 4-én kezdte meg nyári szabadságát, amit otthon, Hajóson, Kalocsa mellett tölt LIBER ENDRE kormányfőtanácsoe szív. alpolgármesternek a társadalmi iótékony- ság megszervezésében kifejtett érdemes munkásságáért a signum laudist adományozta a kormányzó. SCHULER DEZSŐ szív. tanácsnoknak a jótékonyság megszervezésében kifejtett értékes munkásságáért legfelsőbb dicsérő elismerését adta tudtul a kormányzó. NEMETH BÉLA dr. kormányfőtanácsost, aki ezidén tölti be a Háztulajdonosok Országos Szövetsége elnökségét külön ünneplésben részesítette a Szövetség és trrlékalbumot nyújtott át neki. LUGMAYER JÓZSEF dr. társelnök, a Budai Ingatlantulajdonosok Egyesülete legutóbbi összejövetelén követelte Óbuda rendezését és az óbudai hid felépítését sürgette. KRIVOSS ÁRPÁD dr. ügyvéd, a törvényhatósági bizottság tagja augusztus 8-ig Fonyódon tartózkodik, ahonan családostól Sopronba megy és ott tölti a nyarat. NÁDAS BÉLA dr. ügyvéd, a „Rózsadombi Egyesület“ főtitkára a Balaton-sza- badii „Fenyvesen“, Siófok mellett tölti a nyarat családjával. MORBlTZER DEZSŐ, a székesfővárosi kertésze^ igazgatója Balatonvilá&oson tölti nyári szabadságát HORONY PALFI AURÉL dr. tanácséi gyző e napokban ment nyári szabadságra és hat hetet tölt Alsógödön. STRAUSZ ADOLF a keleti, főleg a bolgár ügyek kiváló Ismerője, a külföldön is elismert publ cista, a legjobb egészségben és munkaerőben érte meg 80-ik évét. ALSZEGHY BÉLA dr.-nak, a Duna-Szá- va-Adria Vasúttársaság igazgatóhelyettesi címmel feiiuházott főfelügyelőjének a magyar közlekedésügy terén sok éven át kifejtett érdemes munkássága elismeréséül a magyar királyi kormányfőtanácsosi címet adományozta a kormányzó. PLENCZNER SÁNDOR dr. belgyógyász nyári szabadságáról visszatért és rendeléseit régi lakásán: II. Ostrom-u. 29. (Tel.: 56-2-72.) folytatja. BENYÓ JÁNÓS dr. a Szent Imre gyógyfürdő titkára a Balaton mellett Fűzfőfürdőn tölti szabadságát. BRANÄ JANOS dr. egyet. m. tanár ismertnevű szemorvos Budára költözött és II. Bimbó-u. 3. sz. a. nyitotta meg rendelőjét TÓBIÁS MIHÁLY, a farmtelepítési mozgalom vezérembere ez ügyben most Ta- polczán tartózkodik. Magdolna főhercegnő •felhívása. A Duna jobbpartjának a Lánchídtól délre eső területe, ez a hatalmas, fejlődésnek indult gyönyörű városrész, minden egészségügyi intézmény hijján van, egyedül a Budai Ambulatorium Egyesületnek negyed- dik éve az egészségügyi szolgálatot ezen a vidéken. A székesfőváros méltányolva a Budai Ambolatorium Egyesületnek negyed- századot meghaladó tevékenységét, amellyel a betegek tízezreit látta el önzetlenül és szeretettel, hajlékának és kórházának felépítésére megfelelő telket adományozott. Ennek a célnak elérésére Magdolna főhercegnő, továbbá Erődi-Har- rach Tihamér elnök, krsnft., orsz. képviselő és dr. Herrmann igjazgató-főorvos sorompóba hívja Buda polgárságának előkelőit kérve áldozatkész közreműködé- két. Ez az intézmény föltétlenül megérdemli, hogy minden melegszívű budai pol- gár támogassa! ___________________________ RÓ MAI FÜRDŐ ÓBUDA — AKVINKUM Pompás Strand Kitűnő konyha. — A források napi hozama 160.000 hektoliter rádioaktiv thermálviz A szentendrei HÉV vasútnak a MFTR hajoknak ós az ÚJPESTI átkelő propellernek állomása SZENT ANTAL KEGYTÁRGY ÜZLET ÚJ HELYISÉGE II., MARGIT-KRT. 34. Ferencrendiek templomával szemben, FIÓK': 1., Krl»ztlna-körút 8-10 FELD OLY vegytisztító üzleteben. Tel; 541>26 Megjelent „Baylon Szent Paszkál élete“ Pálffy Erzsébet grófnőtől 325 oldalon, finom papiron ára 4.50 i A Hajas-vendéglő megszűnt. A Krisztina körúti régi, jóhírnevü vendéglő augusztus 1-én lehúzta a redőnyöket. Tulajdonosa pár hét előtt tudvalevőleg (hirtelen meghalt. Az özvegy folytatni kívánta az üzletet, de sehogyse volt képes a mai, nehéz viszonyokkal megküzdeni s így végül is az üzem megszüntetésére határozta el magát. A helyiséget alkalmasint több részre osztva adják bérbe. Mint értesülünk a Horthy Miklós-úti (Jeliért kávéház is megszűnt. Háromnapos zarándoklást végeztek júl. 19-iki kezdettel a budapesti görög-katho- líkusok Máriapócson Kralnyák Gábor dr. szentszéki tanácsos veetése alatt. A zarándoklaton a budai görög-katholikusok is szép számmal vettek részt. WaVaSz cukrász I., KMIZTHU-KlfttT li Tolefon: .no.»* CUKRÁSZ SZALON A Tétényi út és a Sósfürdő Mintegy 60 évvel ezelőtt, puszta területen, óriási áldozattal alapította az Erzsébet Sósfürdőt Mattoni. Gyógyforrásokkal és fürdőkkel. Nagy árnyas parkkal. Parkjaiban sétautak, strandfürdő, teniszpályák, vendéglő, tánc és zene. Oázis a sivatagban, a magyar Franzensbad. Most nyáron telve helybeli és idegien fürdővendégekkel és kirándulókkal. A hozzávezető út? A Horthy Miklós-útról elágazó mintegy 200 m. hosszú Tétényi-fit. Elejétől a Sósfürdőiig ősi állapotban. Kacskaringós, itt- ott ideiglenesen salakozott szallag, — ez a járda. A kocsiút vonala, ahogy az ősi svábok ötletszerűen a hajdankori mezőkön át kikeréknyomozták. Hol keskeny, hol széles. Vonala egy gyomorgörcsökben fetrengő kígyóé. Néha sáros, majd poros. Nyáron olykor valami rövid ideig tartó kulimásszai bekenve, amit szaknyelven olajozásnak neveznek. Néha karbantarva, a legtöbbször nem. Horthy-úti torkolatától kezdődőleg az út közepén kukoricás és veteményes, a legtarkább gizgazos területekkel tarkítva. Az útnak hol a jobb-, hol-a baloldalán vízvezető árkok, amelyeknek egyéb rendeltetésük nincsen, minthogy a poshadt víz megálljon bennük. Ez az út vezet a „Magyar Franzensbad“-hoz Budapest-Fürdőváros nagyobb dicsőségére. A villamos? A Horthy Miklós-úttól a Sósfürdőig egy megállóhelynyi ingavonal. A Sósfürdőtől a második megállóhelyig csak átszálló- jeggyel lehet utazni. Azt hiszi a Beszkárt, hogy a környékbeli lakósok ezt igénybeveszik? Nem. Ez a mai állapot! És amilyennek mi elképzeljük? A Horthy Miklós-úttól a mintegy 200 m. távolságú Sósfürdöig kiépített, fásított úttest kétoldalt rendes járdával, a poshadt- vízű árkok betömve. A környék kertjeit megrontó giz-gaz kiirtva. Szóval, olyan út megépítése, amely egy sűrűn lakott vidék és egy budapesti fürdőhöz méltó, nemcsak a fürdő, de főleg a látogató nagyszámú közönség és az égés környék lakosságának érdekében. Az illetékes faktorok azt akarják, hogy a „Budapest-Fürdőváros“-t és az idegenforgalomnak bankettezés nélküli propagálását komolyan vegyük. Amig egy fővárosi fürdő környéke ilyen állapotban van, addig ezt nem vehetjük komolyan. Várnai Alajos. Kelmefestóst,vegytísztltást C C A K képesített J M •' KELMEFESTŐVEL VÉGEZTESSEN I SKÁFÁR, I, Szt Imre herceg útja 2 időben a tanári testület tagjai: Ábrahám Sándor, Angyal Dezső, Amberg József, Bartalus István, Baló József dr., Bogyo Samu, Dadai Jenő dr., Farkas Sándor, Gyulay László, Havranek Ferenc, Hanzély Béla dr., Heiler Ágoston, Hermann Antal dr., Horvay Ede, Káldy Gyula, Kiss Áron “r., Király Pál, Koch Ferenc dr., Kovács János dr., Kozocsa Tivadar, Kun Alajos, Lányi Ernő, Lovcsányi Gyula, Miklós Gergely, Nagy Károly, Pavetits Mihály dr., Rohn József, Rucsinszky Lajos, Suppán Vilmos, Snasel Ferenc, Szabó Lajos, Szabó Gábor, Sztankó Béla, Trautmann Henrik, Trombitás Gyula, Ugrai János, Weber Ede, Zoltai Mátyás. Csupa olyan név, mely összeforrott Budával, sok budai családnak őséül szolgált s ma is fenntartja áldott emléküket az a tudat, hogy a magyar népoktatásnak voltak hirdetői a germanizált országban és fővárosában. A Budai Almanach legközelebbi kötete a budai patríciuscsaládok sorában fogja méltóképpen feljegyezni nevüket. FÉNYKÉPEK Blahosnál, II. Fő-utca 18. sz. Műteremből templom. A Pasaréti-út 127. szám alatt van a főváros egyik müvészhá- za, amely szobrász-műterem céljaira szolgált. Miután az épület évek óta használaton kívül van, most a Szent Ferenc rend főnöke azzal a kéréssel fordult a fővároshoz, hogy a telket a felépítménnyel együtt templom céljára adják át. A városrendező bizottság foglalkozott az üggyel és határozatában a kérés előterjesztését javasolja. Buda Alsóváros gyásza. Pótolhatatlan veszteség érte a külső Lágymányos katho- likus társadalmát. Zofahl Aladárt, a Szent Adalbert Egyházközség vezetőjét fiatalon, 29 éves korában szinte tragikus módon vesztették el hívei. Isteni kegyelemmel bőségesen megáldott lelke emberfölötti küzdelmet vívott egész egyházközségéért, de főleg egyházközsége szegényeiért és szegénysorsú gyermekeiért. Temetési szertartását folyó hó 2-én délután 5 órakor dr. Bárdos István végezte nagyszámú papi segédlettel. Híveinek és kartársainak mélységes szeretetéről és tiszteletéről a gyászolóknak szokatlanéi nagy tömege, mintegy 600 hívő tanúskodott. Emlékét nemcsak hí'/ei őizk, hanem mindazok, akik öt ismerték. UJ NŐI és FÉRFIDIVAT- ÜZLET nyílt meg II, Csalogány ucca 50 alatt jót, szépet, olcsón Goldschmied-nél Gyász. Kammer Siegfried vezérigazgató a Magyar Textilgyárosok Országos Egyesülete elnöki tanácsának és igazgatóságának tagját az egyesület gyászűlésén Szur- day Róbert elnök búcsúztatta és egyúttal megemlékezett az elhunyt nagy érdemeiről, melyeket a hazai textilipar naggyá és versenyképessé fejlesztése körül szerzett. Kammer Siegfried halála nagy vesztesége a magyar textiliparnak. Buda ismét szegényebb lett egy érdemes kitűnő polgárának elhunytával. L I A %iT TOJÁS li, Zslgmond u. 9. Telefon: 27-5-84 A Krisztinaváros rendezése ügyében kaptuk az alábbi megszívlelendő sorokat: A budai alagútnjál kezdődő Horváth-kert nevű sétány jelenlegi szélességben vezettessék le egész a Hadnagy-utcáig, illetve a Szent Imre fürdőig. Miután Tabánt előbb- utóbb úgyis leépítik, az eszme könnyen megvalósítható. E területbe sajnos a Bethlen-udvar is beleesik, de miután lebontani úgysem lehet, hát maradjon a sétány területén. Jelenleg is ott van a Nyári Színház és még néhány épület amelyek nem zavarnak. Ez eszme megvalósítása a lebontási költségeken kívül alig kerül többe, a lakások egyharmada pedig üres, így külön áldozatot sem kell hoznia a fővárosnak. Egyelőre talán a Szebeny Antal-térig lehetne parkírozni ezt a városrészt, az is áldás lenne. Hogy szépség szempontjából mit jelentene ez a fürdőváros számára, nem is hangoztatom — írja nekünk egyik olvasónk, aki szintén rajongója Budának. Pesthidegkút felé megindult az új autóbusz. A kocsik 23-as jelzéssel a Szénatérről indulnak és az Olasz-fasor, Hideg- kúti-út, Máriaremete érintésével félóránként közlekednek Pesthidegkútra. 23A jelzéssel a Hűvösvölgyi végállomástól ingaautóbuszjáratok közlekednek Pesthidegkútra. A betegségek egész sora így: az epekőbetegség és epehólyag- bántalom, gyomorbajok, csalánkiütés, az asztma bizonyos esetei, vérpangás a hasban és különösen a májban, kösz- vény, vesemedencebetegségek, alkati kövérség stb. stb. eseteiben a HUNYADI JÁNOS keserflvíz biztosan megszünteti a székrekedést, szabályozza a bélmúködést, azt nemre és korra való tekintet nélkül mindenki kiváló eredménnyel használhatja. Az orvosok ezrei írják elő betegeiknek és a betegek tízezeréi írtak róla elismerő nyilatkozatot. (43) I SZÉP KÉPHEZ - SZÉP KERETET | Szalíéter Ede utóda Bendik József készít | II, Margit körút 32. szám X Telefon 56-2-43 9 Ferenciek templomával szemben 9 «eeeooeeeeeeoeeoBBeBeeoceaetf Buda-Alsóvárosi ügyek Ismét a közlekedési ügyek kérdésével foglalkozott a Buda-Alsóvárosi Egyesület csütörtöki választmányi ülése. A közlekedés ügyében ugyanis a belügyminiszter teljes egészében jóváhagyta a HÉV megvásárlására vonatkozó székesfővárosi közgyűlési ismert határozatot. Ennek az ügynek fejleményeit ismertette az ülésen Gömöri Győző igazgató, ügyvezető elnök, bejelentve, hogy a Beszkárt kocsijainak a Fehérvári-úton, egészen Albertfalváig, vagyis a székesfőváros közigazgatási határáig való járása esetleg a HÉV-nek Albertfalvára történő kitelepítésével megvalósul. Az iskola-ügyek tárgyalása folyamán ismételten szóbakerült az a körülmény, hogy a Buda-Alsóváros belső területén, tehát a Bártíai-utca környékén, sem elemi iskola, sem középiskola nincsen. Homloktérbe került újból elsősorban egy reálgimnázium létesítése ezen a területen a főváros vagy az állam részéről, avagy ezek támogatásával, mert a távolabb eső gimnáziumok már nem képesek befogadni a felvételre jelentkező ifjúságot. Ezt a kérdést az egyesület állandóan napirenden tartia. A válasz*mányi ülést családias jellegű vacsora kivette, amelyen GSmöri Győző ügyvezető elnök meleg szavakkal köszöntötte a egyesület választmányi tagját: Mischinger Gergely őrnagyot abból az alkalomból, hogy a Kormányzó őt legutóbb polgári minőségben is tett szolgálatainak elismeréséül a signum laudis-szal tüntette ki. Mischinger őrnagyban a katonai és polgári erények egymást kiegészítve összpontosulnak. Az ügyvezető elnök által kifejezésre jutott jókívánságokat a nagyszámban megejlent. hölgyek és urak nagy lelkesedéssel fogadták Mischinger őrnagy meghatva mondott köszönetét személyének megbecsüléséért. Ezután Viraág Béla mondott még m|eleg érzéstől kísért, tréfás hangú köszöntést, éltetve Mischinger őrnagyot. A Buda-Alsóvárosi Egyesület tagjai ezentúl is minden csütörtökön este találkoznak, illetőleg közérdekű megbeszélést folytatnak Lukács Béta, /., Bártíai-utca 25. szám alatti vendéglőjében, amelyben az egyesület megfelő helyiséghez jutott. LÁTCSÖVEK Zibrinyinél, I., Roham-utca Uj templomosé. Budapest közgyűlése hozzájárult ahhoz, hogy három új plébánia és két lelkészség állíttassák fel. A református egyházmegye ezenkívül öt református parochia és templom építésére kért támogatást a fővárostól. Az öt templom építésére, öt éven keresztül évi 250 ezer pengőt, vagyis össesen 1,250.000 pengőt kérnek. A főváros illetékes fórumai a legközelebb foglalkoznak a református egyházmegye kérelmével. A metapSzlhikal múzeum, amely a Mészáros-utca 62. szám alatt megalakult, díj- taianúl megtekinthető minden kedden és csütörtökön délután 6—8-ig, ha a látogatást előzőén Chengery Pap Elemér dr.-nál (I., Várfok-utca 8.) levelezőlapon bejelentik. P OMPÁS KERT. Vacsora és ílalvárja a Lövölde Park vendéglőben II, Mardbányi-tér 6 Tll: 305-99 Szent GELLÉRT GYÓGYFŰ RDŐ Vízgyógy intézet, hulláim- és napfürdő Külön férfi és női osztály. A legmodernebb berendezés. Szakképzett személyzet, i Szak« 7 } } ) * t \ * eiyzet, a A „Rek1ám“-hoz Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Ne haragudjon, hogy a mindenoldalú, különlegességében páratlan, hétről-hétre várva-várt, kitűnően szerkesztett ‘„Budai Napló“ egy kis tévedését helyesbítem. Legutóbbi számában Székely Vladimir azt Írja, hogy „a reklám apja Barnum, a nagy cirksztulaj- donos volt.“ A fogalom helyes megrögzítésére közlöm, hogy a reklám megteremtője Reclam Fülöp élelmes lipcsei nyomdász volt, akinek nevét hatvan év előtt kezdték megismerni világszerte. Semmi egyebet nem tudtak róla, csak azt, hogy élelmes, de ebben aztán olyan nagy volt, hogy lassankint az emberiség összetévesztette őt magát az élelmességével, mert Reclam Fülöp és nagyvonalú módszere egy fogalommá vált. Az ügyes és amellett végtelenül becsületes nyomdász, aki huszpfenniges könyvekkel érte el sikerét, már régen meghalt, ma már nem is igen tudják róla, hogy élt, de az emberiség örök időkre rá testálta életének nemzetközt emlékét, a reklámot Érdekes, hogy a zseniális nyomdász már az első pillanatban megérezte a „reklámozás“ helyes útját. A hirdetés őse ugyanis a boltajtó fölé függesztett tábla, továbbá a házak falára rajzolt képes fölirat: az ősplakát volt. Reclam szakított ezzel az ősi módszerrel és a több újságban egyszerre közzétett nagy és szellemes hirdetéssel hívta fel portékájára: a hihetetlenül olcsó könyvre a közönség figyelmét Az Unióban nemrég megejtett népszavazás imponáló statisztikája mutatja, hogy ma is az újságokban elhelyezett reklámoknak van a legnagyobb hatása s az újsághirdetések nyomán vásárlók száma mellett valósággal eltörpül azoknak a száma, akik a plakátok, világító transzparensek, röpcédulák és egyéb reklámeszközök nyomán térnek be egy-egy üzletbe uj árucikket vásárolni. Egy budai tanító. Kertes 2 szobás komfortos lakást keresek Pasarét környékén vagy a 81-es villamos mentén. Ajánlatokat „kertes“ jeligére a kiadóhivatalba kérek. , A közismert óbudai CONNERTH-féle VASKERESKEDÉS Fiókja: II, ZSIGMOND UCCA 5 alatt a FRIEDRICH-féle üzlet hely n megnyílt. I Főüzlet: III, FLÓRIÁN TÉR 14 Telefon; 62-2-88 ATTILA STRANDFÜRDŐ BÉKÁSMEGYER (Csillaghegy mellett) Természetes hőforrás, homokfürdők, ICO zárt kabin, rétközök. Kitűnő konyha. Hév megálló MINDENNEMŰ TEHERAUTÓFUVAROZÁS IfJ. SCHÄFFER FERENC U., TOROK-U. 2. Telefon HÍVÓ 55-2-89 ■■■■■■■■■■■■■BMBannnDHnaBnRBBnHaMnMBHsnHaaaHBaBaMnaa KÖZGAZDASÁGI NAPLÓ Szerkeszti: Szászbalmi József. Uj korszak nyílik a külterületek számára A HÉV megváltása A belügyminiszter elvetette a HÉV megváltása ellen benyújtott felebbezést és így már misem állja útját annak, hogy az egy kézben központosított közlekedés lvelyes irányítása mellett meginduljon e város külterületeinek eddig olyannyira nélkülözött kiépítése. . A HÉV hosszúlejáratú szerződésében biztosított kizárólagossági jogok sok esetben gátlólag állták útját az időközben világvárossá fejlődött „Nagy-Budapest“ eszméje megvalósításának, nemkülönben a jóval gazdaságosabb, gyorsabb, a sínpároktól független gépiárműközlekedés fejlőlésének. Sokan a tőkét okozták, hogy túlzott óvatosságból nem vesz részt a külterületek kiépítésében. Az ily nagy általánosságban elhangzott megállapítás azonban nem helytálló, amennyiben az eddigi gyakorlat ennek ellenkezőjét igazolja. Ott, ahol adottak az előfeltételek, amilyenek a gyors és olcsó közlekedés Is, a töke megmozdulása eleve biztosítottnak tekinthető. Szociálpolitikai és egészségügyi szempontból is üdvösnek jelezhető a közgyűlésnek a HÉV megváltása mellett leszögezett álláspontja, mert többek között szeme előtt lebegett az erőteljes, nemzetfen tartó generáció megteremtése, mely eddig levegőtlen, a bacillusok millióival fertőzött városi tömegszállásokon fonnyadt. A magyar munkás és középosztály óhajtott álma, a „saját otthon" megszerzése is közelebb jutott a célhoz, s mivel a gazdasági életben a kríziseket szabályszerűen váltja fel a regenerálódás, annak' beálltával megindulhat a belsőtőkeképzés, mely útját állja a nemzetfelforgató törekvéseknek. Ahogy már előbb említettem, a városMOST JELENT MEG!- BUDAPEST FÜRDŐVÁROS MOST JELENT MEG I Ára 2 pengő ÉS AZ IDEGENFORGALOM Irta: Dr. BENYÓ JÁNOS Kapható a Budai Napló kiadóhivatalában és az uceai könyvárus pavillonokban Ára 2 KIS ROYAL elismerten, elsőrangú étterme Budán I, Márvány u. 19 sz. alatt ebédek házhoz szállítását vállalja. Menü ára: P 1.60 5 cég! egytisztitást rel végeztessen :R II., TÉGLA-U 9 JRCSA KONOSIURLAR I Buda történetéhez tartozik az állami fiú tanítóképezde megalapítása, mely 1869. november havában nyílt meg a Vérmező sarkán, a Seidl-féle házban. Az intézet első igazgatója Schwiecker János» az első tanárok pedig Bili József, Szente Jószef, a számtan rendes tanára, Bartalus István énektanár, Rostaházi Kálmán r. k., Kohn Salamon lzr. hittanár voltak. Tíz növendék folyamodott felvételért, akik a vizsgálaton megfeleltek s közülök hat ingyen élelmezést, egy pedig ösztöndíjat kapott. A következő évben a tanítványok száma már 44, az utána következőben pedig már 102, de 49 az év folyamán kimaradt. A háromosztályos képzőbe 1872—73. évben 76 növendék iratkozott s ekkor kezd az életre hivatott iskola komoly intézménnyé válni. Ekkor kerül a nagynevű, kiváló pedagógus Gyertydnffy István a központi képző élére. 1874. március végen az intézet a Országház-utca 117. sz. épületbe költözik. Ezután a Spolarich-féle villát és kertet bérelték ki (Alsóbástya, Lo- vas-út 4. sz.) az internátus céljára. A iskola életében Gyertyánffy István teremtette meg a hatalmas alkotások korszakát. Első ,e]ondja volt, hogy az intézet megfelelő, állandó épületbe költözhessen. A várbeli helyiséget nem iskolának építették s nem is volt arra való. A termek rosszak és elégtelenek voltak. Az 1873-i kolerajárvány ideién az első megbetegedés itt tör- j tént Amikor még műegyetemi helyiségül I szolgált az épület, I. Ferenc József meglátogatta azt és bizony csodálkozását fejezte ki, hogy iskolának használják. Ezek- után mégis a képzőnek juttatták a házat nagy kegyesen. Hosszú Idő múlt el, amig Gyertyánffy szorgalmazására felépült a gyönyörű uj képző a Győri-utón mintaszerű kerttel, gazdasági épületekkel mintegy három holdnyi területen. Gyertyánffy bölcs igazgatása alatt kiváló szellemi tőkét képviselő tanári karával, rövid idő alatt elérte fejlődésének fénykorát. Ebben az