Budai Napló, 1932 (29. évfolyam, 1069-1105. szám)

1932-03-24 / 1077. szám

Budai Rapló Bwttógsf t#ág pitire His 24 már masa is életveszélyes. Az azpír ban a polgárságra nézve nem kozorn- I bős. hogy hová kerül. Erre nézve több megoldást emlegetnek. Legkedvezőbb volna, hogyha a kö­zelben levő csalogányutcai tanítom* képző intézetet alakítanák át az iskola céliaira. Ott el lehetne helyeaii a 13 osztályt és az előadótermeket. ue akkor elveszti Buda a onőkepzo intézetet, ami jelentékeny kart »hozna a leánynövendékeket ellátó polgár családoknak. A képzőt, , me y nincs helyhez kötve, máshol könnyen el le­hetne helyezni. , n Ettől a gondolattól azonban az me- I tőkés körök, — úgy látszik, — fáznak. Katonáék bizonyára nem szívesen engednék át a Pálffy-téri kaszárnyát, de a nagy forgalom miatt kissé bajos is volna. Az összes fővárosi elemi iskolák a maguk helyén céljaiknak annyira meg­felelnek, hogy egyikbe se lehetne a reálgimnáziumot telepíteni, holott mar sokan kombinációba vették pl. az Ai- dás-utcai éc a Városmajor-utcai, eset­leg a Vérmező-utcai elemi iskolát Legmakacsabbnak tartja magat az a terv, hogy a Ferenc József intézetet! megszüntetik és oda telepítik az ísko­.. W Szakkörök szerencsétlennek mond­ják ezt a megoldást hogy egy közös épületben helyezzenek el két azonos jellegű középiskolát Ugyanis cak az 1 jnternátust törülnék a Ferenc József­ben, de a kir. kath. egyetemi reálgim­názium megmaradna Ez az együttélés mind a két iskolát megakadályozna a fejlődésben, elkerülhetetlen súrlódá­sokhoz vezetne, a tornaterem, rajz­terem, udvar és játszótér kérdése nem volna megoldva, fekvésénél fogva kü- lönösen a perifériák lakóit egész élet­rendjükben károsan befolyásolná. Remélhetőleg a kultuszminisztérium illetékes ügyosztálya alaposabb meg­fontolás után ennél a tervnél jobb megoldást fog találni. Az érdekeltek kíváncsian várják a fejleményeket és mi is figyelemmel kísérjük az eseményeket, hogy olva­sóinkat — akik közt nagy számban van érdekelt család, — idejében tájé­koztassuk. HALLÓ 1 ITT 82 hogy csak n kertbeJyiségém NAGY | I“ V fcL/fcsWj Órdemlinyárona látogatást MEOT BIZALMAS ^TÉLEN vendég kitűnő konyhám, pincém ésajó zene mellett Sí TROMBITÁS vendéglő tulajdonosa Tisztelettel GUTTENBERGER A. I!., RETEK UCCA 12 KÖZGAZDASÁG Szerkeszti: SZÁSZHALMI JÓZSEF Augsburg—Müncbeni tanulmányi kirán­dulása előtt március 18-án mutatkozott be a várbeli Szilágyi Erzsébet-leányliceum énekkara a Zeneakadémián. Hollóssy Béla főigazgató bevezető beszéde után a kül­földi előadások müsorszámai tadta elő a hajlékony, frisshangú kórus, melynek fegyelmezett, muzikális előadása a vezető tanárnő, B. Szíojanovils Adrienne hozzá­értő, lelkes munkáját dicséri. Gyász. Ozv. Schneller Adolfné szül. Vurglich Matild 80 éves korában Zala- szentgróton meghalt. A nagyasszonyt, akit szívjósága és műveltsége révén az egész Túladunán tiszteltek, Szombathelyen te­mették el a családi sírboltban. Nővére volt néhai Vurglich Ágoston felsőörsi prépost- prelátusnak, a balatoni kultusz egyik lel­kes apostolának. Széleskörű rokonság gyá­szolja, köztük fia: Schneller Jenő m. kir. kormányfőtanácsos, zalaszentgróti esperes­plébános, Ilona és Ella leányai. Lelkigyakorlatokat tartott a városmajori templomban márc. 17., 18., 19-én a Szent Klára egyesületnek és tart folytatólag márc. 21., 22., 23-án délután fél 5 órakor az Oltáregyesület, Karitasz szakosztály és leánykongregációnknak és márc. 21*. 22., 23-án este fél 7 órakor a Credo egye­sület, Budai Urak Kongregációja, az Egy­házközség Képviselőtestülete férfitagjainak Kriegs-Au JEmil. Alagyar-bolgár-albán kapcsolatokról tar­tott érdekes előadást Waisbecker Antal szaktanácsadó a Gaianthay Glock Tiva­dar tábornok elnöklete alatt működő „Ma­gyar Nemzeti Szövetség' ülésén e hó 17-én este. Ezt megelőzte Sándor János tanár rendkívül értékes előadása a magyar cserkészcsapat útjáról Bolgárországban és a magyar-bolgár cserkészkapcsolatokról. Az előadásokat nagy gonddal rendezi dr. Puskás István főtitkár. Országos Gazdakör március hó 20-án, vasárnap délelőtt 10 órakor VII., Podma- niczky utca 45. sz. a., a „MOVE“ nagy­termében rendezi közgyűlését, amelyen szakszerű előadások során a kisgazdakö­zönség összes kérdései megvitatás tárgyát képezik* „Céhbeliek" magy képzőművészek tár­sasága VII' reprezentatív kiállítását, ame­lyen számos budai művész vesz részt, március hő 20-án vasárnap d. e. 11 órakor a Nemzeti Szalon Erzsébet téri kiállítási palotájában ünnepélyesen megnyitja. A Hazai Bank igazgatósága folyó ho 12-én tartott ülésén megállapította 1931. üzletévi mérlegét és zárószámadásait. A Hazai Bank XXXVII. üzletévi rendes közgyűlése az 1931. üzletévre vonatkozó mérleget, valamint az igazgatsóág összes | javaslatait elfogadta és elhatározta, hogy | a kimutatott 876.170.01 P összegű tiszta nyereségből osztalékra részvényenkint 2.40 pengő (6%), vagyis 600.000 P. a tartalék­alap javadalmazására 125.000 P. az ingat­lanok értékcsökkenési tartalékának növe­lésére pedig 25.000 P fordíttassék, míg 73.670.24 P az 1932. üzletév számlájára vitessék át. Az osztalék a XXXVII. sz. osztalékszelvény beszolgáltatása ellenében a társaság pénztáránál folyó . hó 23-tó- kezdődőleg kerül kifizetésre. A közgyűlés ezekután az igazgatóság cs: felügyelő- bizottság eddigi tagjait újra megválasz­totta. Uj tagként Milos György m. kir. kormányfőtanácsost, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár-Egyesület vezérigazgató­helyettest választották be az igazgató­ságba. A Magyar Országos Központi Takarék­pénztár igazgatóság március 14-én tartott ülésében megállapította az 1931. üzletév mérlegét. A zárszámadások 1,066.601.07 aranypengö tiszta jövedelmet mutatnak ki. Az igazgatóság a közgyűlésnek azt a ja­vasolja, hogy részvényenkint 5%, azaz 2 aranypengö fizettesék ki az alapszabály­szerű levonások után fennmaradó felesleg 391.574.22 aranypengő pedig a jövő év számlájára vitessék át. A takarékpénztár­nál könyvecskékre, pénztárjegyekre és folyószámlán elhelyezett betétek összege 57.3 millió pengő. Az intézet mobil jelle­gű vagyonrészei és pedig: készpénzva­gyona, bankári követelései, váltótárcája, az értékpapir-lombardüzletbcn kihelyezett pénzei, állami, közhatósági kölcsönökbe és más közforgalmú értékpapírokba fektetett tőkéi 51.9 millióra rúgnak. A pénzintézeti és' vállalati érdekeltségek 12.5 millióval szerepelnek a mérlegben. A jelzálogköl­csönök állománya 26 millió pengő, melyre 23,436.000 pengő értékű záloglevél van ki­bocsátva. A főváros legforgalmasabb he­lyein épült házakba fektetett ingatlanva­gyona úgy, mint az előző évben, 2,384.000, pengővel szerepel a mérlegben. Az igaz­gatóság a közgyűlésnek javasolni fogja, hogy az intézet részvényeinek száma a 40 pengős névérték fenntartása mellett 100.00 darabbal 200.000 darabra csökkentessenek. Olykép. hogy a darabokat a Központi Vál- tóüzlct Részvénytársaságtól megszerezzék. Az igazgatóság meg van győződve arról, hogy javaslata ennek a célnak elérésére 'az adó- és költségteher csökkentésére, valamint egyéb kihatásai révén megfelel az intézet érdekeinek. A javaslat ^ elfoga­dása után 200.000 darab 40 pengő név­értékű részvény marad forgalomban s az intézet a 8,000.000 pengő alaptőkén felül 9,321.500 pengő nyílt tartalék felett fog rendelkezni. Budapest Székesfővárosi Községi Taka' lékpénztár márc. 18-án megtartott évi ren­des közgyűlése egyhangúlag elfogadta az igazgatóság összes javaslatait és elhatá­rozta, hogy a tiszta nyereségéből e hó 19- étöl kezdödöleg részvényenkint 2.50 uruny- pengő osztalékot űzet. A közgyűlés azután á választásokat ejtette meg és az igazgató­ságba Ascher Istvánt, almási Balogh Ló­rántot, Buzáth János dr.-t. Csupor József dr.-t, Faber Fiilőpöt, Faragó Andor dr.-t, tíündisch Guidó dr.-t, Koós Zoltán dr.-t, Lamotte Károly dr.-t. 'Mónus Illést, vitéz Pesthy-Mlillcr József Leót, Pető Ernő dr.-t, PUker Frigyest, Rausch Aladárt. Rauscher Aurél dr.-t, Sepőcz Jenő dr.-t, Szakáll Gé­zát és Szigeti Jánost, a felügyelőbizott­ságba pedig Andrássy Bélát, Erdős’Zala Lászlót. Erősdy Sándort. Freund Jenőt, Halász Lajost, Markó Eleket, Neuschloss- Kuíisli Kornél dr.-t és Sebő Bélát válasz­totta meg. A közgyűlést követő igazgató- sági ülésen az igazgatóság Sipöcz Jenő dr. polgármestert elnökké, Buzdtli János dr. nyugalmazott alpolgármestert és Rausche Aurél dr.-t, Sipöcz Jenő dr.-t, Szakáll Gé- alclnökké választotta meg. Az Angol-Magyar Bank Rt. ma tartotta iFleissig Sándor alelnök-vczérigazgató el­nökletével (az elnök, gróf Károlyi Imre szemoperáció folytán akadályozva volt a megjelenésben) 41. évi rendes közgyűlé­sét, mely jóváhagyta az 1931. üzletév mérlegét és az igazgatóság összes javas­latait elfogadva, elhatározta, hogy a kimu­tatott 1750.117.16 P tiszti nyereségből 5 százalékos osztalékul 1,150.000 P, vagyis részvényenkint 2’50 pengő fizettessék ki március 16-ától kezdve a tartalékalap gyarapítására 150.000 P, a nyug- és kegy­díjalapok növelésére 250.000 P fordíttas­sék, a fennmaradó 280.117.16 P pedig az 1932. üzletév számlájára vitessék át. Az igazgatóság és a felügyelőbizottság man­dátuma lejárván, a közgyűlés az összes le­lépő igazgatósági és felügyelőbizottsági ta­gokat egyhangúlag újból megválasztotta. Az Orsz. Magy. Ipari Jelzálogintézet március 21ére hívta össze harmadik ren­des közgyűlését A pénztárkészlet 464.036 pengő, a rendk,viili tőkevisszafizetések összege 368.308 pengő; az értékpapírok tétele jóval alacsonyabban van fölvéve, > inni tu n mitévőén cs 376.590 pengő értékkel szerepel. A jelzálogkölcsönük 25,340.554 pengő értélcet képviselnek, míg adósaitól 573.884 pengőt követel a Jelzálog-intézet. A nyereség jóval nagyobb, mint 1930-ban volt: 94.641 pengő, míg átmeneti tételek címén a vállalat 332.259 pengő értékű va­gyont mutatott ki. Az intézet a múlt év­ben 362.151 pengő kamatjövdclmct ért el és az alapítási költségekből, a záloglevél- kibbcsátási kötvényekből, valamint a be­rendezésből 70.669 pengőt írt le. A Nemzetközi Vááár technikai osztálya már a városligeti irodában működik. A városligeti területen megkezdődött az épít­kezés is. Csütörtöktől, március 17-től kezdve, ezért a vásár technikai osztálya már áz Iparcsarnok déli kapuja mellett elhelyezett irodaépületben áll a kiállítók és egyéb érdeklődők rendelkezésére. A Magyar Országos Központi Takarék- pénztár Metzler Jenő dr. elnökhelyettes­vezérigazgató elnöklésével március 23-án tartotta meg LX. évi rendes közgyűlését. Elnöki kegyelettel emlékezett meg az in­tézet halottairól, elsősorban nagyérdemű elnökéről, Wolfner Józsefről, majd Bang- ha Gyula dr., Szitányi Géza és Halász Frigyes dr. elhunyt igazgatósági tagokról, kiknek emlékét a közgyűlés jegyzőkönyvi­leg megörökítette. Ezután a közgyűlés el­fogadta az igazgatóság összes javaslatait és elhatározta, hogy a kimutatott 1,066.601.07 pengő nyereségből részvé- nyenkint 5%, azaz 2 pengő osztalék ke­rüljön kifizetésre, a megmaradó 391.574.22 pengőt pedig tartalékolják. Továbbá elha­tározták, hogy az alaptőkét 100.000 da­rab egyenként 40 pengő névértékű rész­vénynek visszavásárlása és megsemmisí­tése útján 12,000.000 pengőről 8,000.000 pengőre szállítják le. A Fővárosi Közmun­kák Tanácsának alelnökc, Czabahiy Kál­mán dr. indítványára a közgyűlés az igazgatóságnak, a vezérigazgatónak és a hivatalnoki karnak a nehéz viszonyok kö­zött elért eredményért elismerését és kö­szönetét fejezte ki. Kettőszobás komfortos nyári iaká st keresek május 15-töl szept. 15-ig dr. Kovács Báivány-utca 4, Budai Általános Takarékpénztár RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budán, II., Fő-utca 9. szám Elfogad kamatoztatásra takarék­éi folyószámlabetéteket Lekötött betétek után megállapo­dás szerint magas kamatot téritQnk O© AKÁR VENNI, AKÁR ELADNI ÓHAJT INDÁI-LANT, FORDULJON BIZALOMMAL ÚJONNAN BEVEZETETT INGATLAN OSZTÁLYUNKHOZ <30 Mindennemű bank- és takarékpénztári ügyben készséggel állunk rendelkezésére 30 SAFE DEPOSIT Telek, lakás ÉHGYOMORRA NAPONTA IGYÉK EGY POHÄR Kristály vizet Faj b o r o k palackban és kimérve KÁLLAY MIKLÓS Kállósemjcni szó Hot el epének Budai leraicatában II.» Margit-körút 27. kaphatók Krisch Fekete János tetőfedőmester BUDÁN, 1., Karoiina-út 16. Telefon: 699-59 Uj telekparcellózás Gárdonyfü reden villasorok mentén, közvetlen a Velencei- tó mellett, legszebb kilátással a tavat határoló Vértes-hegységre. Talajvízmen­tes házhelyek D*pe4-töT 24 havi részletfizetésre. Gárdonyfüredet nyaralók és kirándulók ezrei, szép villa­sorai már eddig is divatos fürdőhellyé és nyaralóhellyé avatták. LEGOLCSÓBB HÁZHELY­PARCELLÁZÁS Baracska-Pettend telepen vasútvonal két oldalán, balatoni ,müút mellett, kitűnő minőségű, talaj vízmentes □•ölenkint P 1.20-tól havi 10 pengős részletre. Velencei tó vasúton, autóbusszal 12 perc. A Velencei tó a viziélet minden örömét nyújtja nyári, téli sportkedve­lőknek. Strandfürdő, csónakázás. vitor­lázás, vízi vadászat és halászat, kor­csolyázás. jégvitorla, a Vértes-hegy lankás oldalán síelés. Ingyen fűtött autóbuszjárat Baracska- Pettendre, Gárdonyfüredre és vissza vasár- és ünnepnapokon délelőtt fél 9, délután 2, minden csütörtökön és szombaton délután 2 órakor elő­zetesen bejelentett csoportok részére bármely időben. Gyülekezés: kedvezőt­len időben is a városi irodában: I., Hor­thy Miklós körtér 3b. I. 6. Tel.: 694-33. RÉSZLETES PROSPEKTUST KÍVÁNATRA INGYEN KÜLDÜNK. házhelyek Kettő-három-négyszobás komfortos lakások, központi fűtéssel, melegvízzel, hároméves házban, budai hegyekre sza­bad kilátással, kettőszoba hallos, kom­fortos lakás, négy szoba hallos, urasági angol cottage, belső lépcsövei, saját központi fűtéssel, Horthy Miklós kör­térnél levő házakban, tulajdonos mű­építésztől, Fadrusz-tt. 6. A:it. 694—40 azonnalra bérelhetők. Álvrllóc V Minden szakmabeli ügybon Htta o forduljon a régi jóhírű céghez TeWoÄ.393 Béres Márton Hidegkúti úton, Star filmgyár mel­let, villamos közelében, kettő á 298 öles telek diófás parkban, összes közmű­vekkel eladó. (3) MÁTÉ ISTVÁN szobafestő és mázoló mester, I. kor., Attila-körut 2. Telelőn: 573-55. Egy-, kettő-, három-, négy és ötszo­bás lakás kiadó. Iroda: 1., Naphegy-u. 21. Tel.: 527—80. (2) Üzlethelyiségek kiadók. Bővebb fel­világosítás I., Naphegy-u. 21. Telefon: Aut 527—80. ____________________ö) Le ngyel Pál mMorasztaios képkeretező* és müasztalos műhelye Budán, I., Mészáros-u. 3. Zongora, pianino fényezés, szinezés Restaurálás, átalakítás Telefon hivó 531 -18. GARSZONLAKÁSOK I., Lógodi-utca 74-76 TELJES KOMFORTTAL: fürdő­szobával, központi,fűtéssel, meleg- vizszolgáltatással. Étterem, társalgó, telefon. Felvilágosítás: A haz- gondnoknál, vagy STILUS ÉPÍTŐ R.T.-nál I., Attila-u. 95-99. Telefon: 55-7-44 és 55-3-36. Rózsa-utca 90. számú földszintes ház telekárban 50/0 kamatozás mellet. Andor-U. 20. sz- alatt 4 lakásos bérház 30 éves adómentességgel 18.000 P-ért, Isiért- hegyi-út 4fl|B négyszokás modern villaépület 30 éves adómentességgel, nagy gyümölcsössé], telkek a Puszta- SZSfl-uton cca 3oo n-31 nagyágban, Farkasgótefl Hóvirág- és Torbágyl-utak között !4o-l6o Q-31 nagyságban/Diósárok-ilt 12. nagy gyümölcsös eladók STILUS ÉPÍTŐ RT., I.. Attila-utca 99-99. Telelőn: 55-7-44 és 55-8-36 VILLANY ÉS RÁDIÓ SZAKÜZLET Legszakszerübb munká­kat a legelőnyösebb árak mellett végzi RÁOtÓ ANTfllUiRIOn TÖRZSÜK JÓZSEF és TRS TllttOII: 518-29 HUBERT és Tsa B. T. Egfisztógllgyl bBrandazáSBh, csávák mSsiihi cinkék, Iteigytrtts VI., Liszt Ferenc-tér 4. T 222-67 Szépvölgyi fenyvesben egyedülálló 16 holdas és a római Dunaparton 4 holdas telek szanatórium, weekend-te- lep részére eladó vagy bérbeadó. Dr. Lugmayer József ügyvéd, II„ Margit- körút 1. Automata telefon: 515-52, (14) Nem jelszó! Valóság! hogy BUDÁN MINDENT MEGTALÁL ékszerjavitasok, brilliánsfoglalások megvárhatok a Budai ókszerjavitómthelyben Kár Pestre fáradni I ozv. oroszhegyi Szabó Istvánná II., Zsigmond-utca 12. ezelőtt Fo-o 45. RÓMAI FÜRDŐ ÓBUDA Áj* VINKit J M A szói Kitűnő konyha. — a t . . „api hozama 160.0<* BJ* liter rárhoaktiv thermal^ iitendrei HÉV vasutsuk a Mftb , , ÚJPESTI átkötő p.cpall«^ fiáz és kert A liba májának nagysága sok speciális körülménytől függ, melyek közül a w jelentősebb az egyéni hajlamon kívül a hizlalás módja. Ismert dolog, hogy a ten­geri a mái növekedésére jó hatással van s így a tengerin hizlalt lúd mája mindig nagyobb, mint az egyéb szemes takarmá­nyokon . .hizlal té. Azok a hizlalók, akik nagy májat akarnak, ezenkívül erősen sós eledelt és ivóvizet, valamint faszenet adagolnak, miáltal sok víz felvételére kényszerítik az. állatokat s ez a máj ro­hamos növekedését idézi elő. Ugyancsak jó hatással van minden etetéskor egy kés­hegynyi antimon adagolása, valamint az állatoknak rekeszekben való tartása, hol sem mozogni, sem felállani nem tudnak. A váci hizlalók a Duna partján található kék agyag etetésének tulajdonítják a máj erős növekedését. Ezekkel az eljárások­kal 500—700—900 g-os májakat sikerül előállítani. Ami az egyes fajtákat illeti, az cmdeni Iáddal érnek el szép eredmé­nyeket, de hazai irodalmunk szerint, a loárostollá magyar lúd mája hizlalás után másfélszer akkorára megnő, mint bármely másfajta Iádé (tenyésztik Vas megyében, Duna mellékén, óbecsén). A hízottság fo­kával a máj nagysága nincsen arányban, amennyiben csak májra való hizlaláskor sok esetben az állat annyira lesoványodik, hogy csak csont és bőr marad rajta, mája pedig az 1.5 kg-ot is eléri. A január-februárban vetett egynyári virágok egyszer tűzdelt palántáit már­ciusban langyos ágyba visszük ki s ha kellőképen megerősödtek, oda ki is iiltethetők. Halaszthatatlanul fontos munkáink márciusban a Chrysanthemum és Hy­drangea dugványozás. Míg december­januárban a koronás fának nevelendő Chrysanthemum fajtákról szaporítunk március hónapban a hokoralakra szánt fajták tömeges szaporítása esedékes. A világszerte fellépett kalilomkii pajzstetű ellen kiadott rendeletet » földmívdésügyi miinsztérium az ér­dekeltek kérelmére bizonyos részeiben módosítani fogja. Három vagy öt bútorozott szoba, összes mellékhelyiségekkel (és garázzsal is) egész nyárra, esetleg télre is kiadó, megegyezés szerint. Orbdnhegy, Nárcisz u. 21. Tel.: 515—14. Két bútorozott szoba, fürdőszoba, kony­ha, kamra keleti fekvéssel, dunai kilátás­sal és a Jánoshegyre, akár nyárra, akár évi lakásnak, — kertrész használattal együtt havi 100 pengő bérért kiadó. Cím: Áfonya u. 4. Rózsadomb. Kőbányán 11 lakásos adómentes bérház, az iskolával szemben, 420 négyszögöles telken, villannyal, víz­vezetékkel, modernül felszerelve, csa­ládi okok miatt jutányos áron sürgő­sen eladó. Cím a kiadóban. VIRÁGOS BUDA VIRÁCOSKERTJE1T TERVEZI TÁBORI JÁNOS KERTÉPÍTŐ I., ÉRD-ÜT 18. SZ. Vörös salak *z ideális burkolóanyag kerti utak, tenniszpályák részére. A11 ifi a . Salak kereskedelmi JídUllja. és Szállítási Vállalat VU., DoMny-u. M Tel.: 42444. Abszolút komfortos 1—2—3 szobás lakások csem­pészett fürdőszobával, gáz, vil­lany, erkélyek, loggiák lagmo- dernebb kivitető kitti- nőén épitett új SAROKBÉRHÁZBAN III., Zápor-utca 16/a szám alatt május l.-ér« kiadók, feltűnően olcsó bérek Felvilágosítás: Dr. Krecsdnyi Kálmán r. tanácsos III. Tintám. 32, I. 9. Telefonhioó: 620-31. Házhoz szál Htom 57-8-82 telefonon megrendelt friss- és déligyümölcs, valamint zöldségszükségletét Olcsóbb, mint Pesten BUDAI GYÜMÖLCSHÁZ II., Szilágyi Dezső-tér 5. Budai Vigadó Közvetlen termelői összeköttetés BELLEVUE SZÁLLODA ÉTTERMEIBEN ESTE Á N C Elsőrangú koncert- és tánczene Európa előkelő restaurant)** között foglal helyet. Füst- és pöt- mentes levegő. Este kétféle meflt* 3 és 5 pengős. Déli menü 2.ÖO Asztalrendelés: A. 528-48 ÜVEG és porcsUin-irnltbsn GÁL LAJOS Bőéin ^^m Széna-tér 7, VEZET TISZTVISELŐK nagy irkedvozménybon rénoaüliwk. Ksdvicő faartési IsltétoloL Laptulajdonos: VTRAÁG ES T^SA Főmunkatars: dr. László Zoltán- Kiadásért felelős; Víraág Béla. Nyomatott a „Budai Napló“ nyomdában. Budapest, I.. Bors-utca 24. Tel.: 502—95, Nyomdáért felelős: Béléi Lajos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom