Budai Napló, 1932 (29. évfolyam, 1069-1105. szám)

1932-03-24 / 1077. szám

\

Hu&tpesí, 1932 március 24.

föusuét és szokásai

A nagyhét komor, mélységes szertartásai rádöbbentik az embert a megváltás hatalmas ipisztériúmára, mely a legnagyobb örömben a húsvéti fenséges allelujában olvad fel. A kereszthordozó magyarság is véres golgota- útján a négy táj felé való keresztfe- ,szítás minden borzalmát átszenvedte és várja, nagyon várja a trianoni kriptából a feltámadást. A világot is megriasztja hazánk igazságtalan és oktalan feldaraboltatásának szörnyűsége és a legszomorúbb nagypéntek után már hajnallik a magyar husvét: — a mélységekbe hullt nemzet fölött fel- ívelödik a feltámadás glóriás fény- özöne. Csak legyen hitünk az Istenben, bizalmunk a nemzet életerejében és akaratunk, elpusztíthatatlan akaratunk a hatalmas összefogásra s akkor nem lesz erő, mely lebéklyózhatja a nemzeti öntudat vezetékén a dicsőséges jövőbe száguldó magyart!

Csak merjünk akarni! és máris a feltámadás útjára vittük a most ájult félelemben vonagló, a gyötrelmek és lélekmérgezések, a legdurvább ösztönök és megalkuvások között véres vargabetűkkel dülöngő magyart.

Jön az alleluja diadala, csak higy- jünk az isteni örök igazságban!

A husvét nagy ünnepéhez a nép képzelete sok és változatos szokást kapcsol. Sok helyen már nagy, vagy zöldcsütörtökön kezdődnek a babona- ságba hajló szokások. Faluhelyen, amikor a szentmise glóriája felhangzik s a harangok megszólalnak, minden épkézláb ember a templomba siet. Akit pedig valamely munkája otthon tartott az a patakhoz megy, megmosdik benne, hogy elmúljék a szeplője, szemfájása, vagy egyéb ehhez hasonló nyavalyája. Ha sok a patkány a házban, akkor a harangzúgás alatt az asszonynak egy köteg kulccsal kell megkerülni a házat. Ez a legjobb védekezés a patkányok ellen. Ezen a napon ajánlatos a gazdának a gyümölcsösbe is kimenni és sorba megrázni a fákat, hogy felébredjenek téli álmukból. A kereplő is ezen a napon szólal meg a tornyokban, nemcsak faluhelyen, hanem a főváros templomaiban is, míg a harangok jelképesen elzállnak Rómába ,hogy csak nagyszombaton kerüljenek onnan újra vissza.

. 'iöldcsütörUikini a falu népe zöldségét eszik, a városokban pedig spenótot s ettől a naptól kezdve husvétig a vallásos emberek az éj nagyrészét passzióolvasással töltik. Óbudán, a Rácvárosban s ott ahol még Krisztus kálváriaútja' megvan, nagycsütörtökön hosszú sorokban zarándokol a nép stációról, stációra egészen hajnalig, imádkozás mellett.

Nagypénteken nemcsak a falut, de a várost is csend és az áhitat szállja meg. Szigorú böjtöt tart a nép. A városokban templomról-templomra járnak szentsírt látogatni, míg falun járják a keresztutat, a férfiak hajadonfővel, az asszonyok pedig gyászruhában. Ha az utat patak, vagy folyó keresztezi, lábat mosnak, mert ennek gyógyító hatása van.

Nagyszombat már- a húsvéti örömnek kezdete. A szentmise alatt megszólal már újra a harang és faluhelyen a nép másodszor is nyilvános mosakodást végez.

A budai templomokat ezrével látogatják, ahol a legértékesebb szentség- mutatóban őrzik az Oltáriszentséget,

a legpazarabb virágdíszben álló szentsír felett. Délután mindenki ünneplőbe öltözik s megszólal a nagyharang a - feltámadásra. Ez a körmenet jelzi a nagyböjt végét.

Vasárnap, husvét reggelén az asszonyok elkészítik a sonkát, a bárányt, a kolbászt, a pirostojást és a sót s elküldik a templomba megszentelni.

Husvét héttőjén pedig megindul' a legvidámabb pajzán öntözködés. Falun és városban egyaránt még ma is él ez a pajzánkedvű szokás, melyet ugyan a modernség ki akar kezdeni, de azért évről-évre mégis csak érintetlenül visszatér a húsvéthétfői otko- lonos locsolás. A fehér és rózsaszín tüllbe pólyáit nyakú üvegekben a színes és illatos rózsavíz kapta az otko- ion nevet, amelynek ugyan nem sok köze van Johann JVLaria Farina eau de cologne-os fiaskói tartalmához. Öregek és kis legények az illatszóró szerszámokkal felfegyverkezve be-be- rontanak a nagy és kis dámákhoz, akik magukat kellető sikongatással fogadjáka .széptevésnek ezt a módját, s adják cserébe a tojásfestészet remekeit és a tavasz első virágait a gomblyukakba. A vendégváró asztalokon a pompás konyhai csemegék mellett a likőrök is ott sorakoznak — a pely- hedző állú ifjakat nagy legényekké avatva.

A locsolás divatjának már a XIV. századból van nyoma a német és angol feljegyzésekben. Hozzánk valószi- nii'leg Németországból került ez a szokás és a XV. században már hétfőn jártak a férfiak, kedden a leányok locsolkodnis ugyanakkor az asszonyok lábát is megöntözték. Már akkor az volt a hit, hogy a megöntözött leány nem marad pártában s ezt hiszik ma is sok vidéken, ahol a legények vagy a szivárványos kúthoz, vagy a patakhoz viszik a leányokat és csuromvizesre öntözik. A Mátra alján vízhányó hétfőnek hívják husvét másodnapját, és itt azért locsolják meg alaposan a leányzót, „hogyha férjhez megy, hadd legyen belőle friss menyecske.“

Óbudán derűs hangulatban, apák a fiaikkal járják együtt a lányos házakat és a kis fiacskák öntözésközbeii a következő versikét mondják:

Itten c ház udvarában szép kis bimbó nő. Nevelje maid szépre, jóra a jó Teremtő. Vizet hoztam a tövére, szálljon áldás a

(fejére,

Istenemtől ezt kérem. Piros tojás a bérem.

Kapják is a sok szép piros tojást, úgy itten, mint faluhelyen, ahol nemcsak befestik, hanem himessé is teszik a néplélekkö ltőiességét, közvetlen érzéseit rákarcolva, - rárajzolva. A díszítés változatosságában oly gazdag a képzelet, a kis tér kitöltése, a komponálás olyan erejére vall, hogy mi városiak, csak elbúsultan nézhetjük a cukorkaüzletek kirakatainak sablonos holmiját. Természetesen a szerelem van itten is a cselekvések tengelyében s úgy az öntözés, mint a tojás-adás a szerelmes szíveknek a kicserélése. Ma is látunk még Hont megyében rózsa és nefelejts közé írt szerelmes sorokat a hímes tojásokon és Nog- rádban tulipános girland közepébe sokszor írják a leánykák:

Zöld erdőben illatozzál,

Kedves rózsám hű légy hozzám.

I Síron innen, síron túl,

Éljünk rózsám boldogul.

Az erdélyi himes tojásokon ugyanazokat a díszitéseket találjuk, mint a varrottasokon. Nemcsak boldog sziveket cserélgetnek így husvét hétfőjén, hanem sok hímes tojáson magá- banálló szomorú-szives rajzú tojás hirdeti:

Hamis szivet bírtál,

Engem ámítottál,

Egy szívért, két szívért Máshoz sóhajtottál.

Baján nem tojást, hanem húsvéti almát készítenek szép virág és levélrajzzal. A locsolás mellé a legények sok helyen fűzfavesszőből font korbáccsal tréfásan hármat-négyet suhintanak az otkolonnal megöntözött hajadonra. Merthogy az asszony verve jó!

R—w.

ben. Most egymásután váltakozik Bö- singer Ferenc Ignác 1702—1705., majd Sauttermeister Frigyes 1705—1710-ig. Baitz János Keresztély 1710—1712-ig. Zaunack János kereskedő 1712— 1737-ig. Perger János Benedek ugyanig. Vánosy Ferenc Kristóf városi szin- dikus 1727—1730-ig. Dillmann János Sebestyén ismeretlen foglalkozású 1737-ig. Perger János Bendek ugyancsak ismeretlen foglalkozású polgár- mester 1737—1739-ig. Schultz Lőrinc helyettes 1741-ig. Sauttersheimbi Sauttermeister József kereskedő 1741 —1751-ig. Cettó Antal Jakab kereskedő 1754-ig. Sauttermeister József Manó 1755—1768-ig. Klinglmayer József városi tisztviselő 1768—1786-ig. Pavianovics János helyettes 1787— ig. Szlatinyi Ferenc 1789-ig. Marga- lics János helyettes 1787—1795-ig. Laszlovszky József 1795—18Ó0-ig polgármesterkedtek Budán.

Buda bírái kétszáz év előtt

nagy változatossággal követték egymást. Névsorukban ma már teljesen elfelejtett neveket találunk. A Budai Almanach összeállításakor keressük a leszármazókat, azonban nem találjuk. Alább közöljük a nagy múltnak Buda kétszáz év előtti történelmének megalapozói neveit, kérve azokat, akik a családokról tudnak valamit értesítsenek bennünket.

Zaunackh János kereskedő 1707— 1711-ig vezette Buda város ügyeit. Sauttersheimbi Sauttermeister Frigyes kereskedő 1711—1719-ig. Kepel- ler Rudiger Gáspár városi tisztviselő 1719—1722-ig. Vánosy Ferenc Kristóf Gáspár városi szindikus és apostoli itélőmester 1722—1724-ig. Kepeller Rüdiger Gáspár 1724—1739-ig. Depré Xav. Ferenc 1730—1737-ig. Christen Antal sebész 1738—1739-ig. Cetto Antal Jakab helyettes 1739—1741-ig. Cetto Antal Jakab 1741—1751-ig. Neu- hauser Ferenc Tamás városi tisztviselő 1754—1755. Klinglmayer József városi tisztviselő 1755—1765-ig. Ba- lásy Ágoston városi tisztviselő 1765

—1769-ig. Szlatinyi Ferenc helyettes Pestmegyei esküdt 1782-ig. Paviáno- vics János városi tisztviselő 1788-ig. Szlatinyi Ferenc újólag 1788—1789-ig. Margalics János Pestmegyei főszolga®, bíró 1790-ig. Kramerlauf (Kalmárffy) Ignác városi tisztviselő 1792-ig. Laszlovszky Ferenc városi tisztviselő 1795-ig. Balásy Ferenc városi tisztviselő 1797-ig. Kalmárffy Ferenc városi tisztviselő pedig 1797—1825-ig kormányozták Buda városát. — Ugyanekkor a polgármesterek névsora, akik rangban sokkal kisebbek voltak, mint a bírák a következő volt: Ebenhoffeni Prenner Farkas Endre Lipót császári kapitány és városi főkapitány 1687— 1688-ig. Kiichl JVliklós és Leink Henrik helyettes 1688-ban. Salgári Salgáry Péter császári postamester 1688— 1692-ig. Ungar (Unger) János György kereskedő 1692—1695-ig. Bösinger Ferenc Ignác patikus 1695—1698-ig. Sautterheimbi Sauttermeister Frigyes kerskedő 1690—1701-ig. Újólag Bösinger Ferenc Ignác 1702. Sautterheimbi Sauttermeister Frigyes újólag 1702Q magyar

feeresfeedefem

tulajdonképen Budánindult meg. Amint a régi római birodalomban minden út Rómába, a fórumra vezetett, úgy Magyarországon minden út Budár avitt, melyet árúmegállítási jogánál fogva ki is használt. A fő sarkalatos privilégiuma a városnak a vásártartási jog volt. Buda e jogot már a XIII. században nyerte el és így a kereskedelmi tevékenység falai között igen élénk volt. A középkorban nemcsak a hivatásos kereskedők foglalkoztak adás-vétellel, hanem a kisiparosok is, sőt mivel kereskedőcéhek nem léteztek még akkor, az alkalmi kereskedők nagy tömege működött közre az árú közvetítésében. A városban alig volt polgár, aki adásvétellel valamiképen ne foglalkozott volna. Az áruforgalom lebonyolítását a vásárok intézték, amelyek nemcsak az ország különböző vidékei között létesítettek kapcsolatot, hanem a nemzetközi forgalomba is bekapcsolódtak. Voltak olyan árúcikkek, amelyeknek tetemes mennyisége előbb érintette Budát, mint Bécset. Ezek voltak a keleti cikkek, amelyeket Konstantinápolyból a genuaiak szállítottak a Duna torkolatához és onnan szárazon, Brassón keresztül hozták Buda felé, a jellegzetes, óriási térfogatú, egy-egy kis ménes által vontatott brassói oláh szekeren, majd a budai hajósok azt vizen vontatták lovaikkal felfelé. A keleti árukról világosan mondják a nyugati németek, hogy a Dunán felfelé viszik őket s Budán keresztül vándorolnak egész Amsterdamig. Buda város abszolút hatalmával a polgárok mindennapi életét, munkáját, szórakozását és szokásait irányította s így természetesen a hetivásárok rendjére is nagy befolyást gyakorolt. Szigorúan megszabta a tanács, hogy mivel, hányán foglalkozhatnak, hol és mennyiért árusíthatnak. Az áraknál hatósági árszabást írt elő. A piacon meg volt az állandó helyük a mészárosoknak s ez a hely volt a piacnak a főhelye. A mészárosok mögött a vad-árusok helyezkedtek el, akiknek közönséges húst kimérni szigorúan tiltva volt. A mészárosok mögött a vadárusokkal egysorban következtek a zöldségárusok, míg a tyukos kofák a mészárosokkal szemben lévő sarokháznál kínálták az áruikat. A sajtosok a kenyeresek sorát folytatták, a gyümölcsösok sora' pedig á Nagyboldogasszony temploma körül kezdődött A henteseknek nem volt szabad máskor, csak a hetivásárok napján árusítani portékájukat s nem volt szabad a mészárosokkal egysorban helyet foglalniok, tőlük feltűnően elválasztva árulhatták csak a zsírt, a szallonát és a füs* tölthust. A külföldi kereskedelemben a legjelentősebb cikkek a borok, a bányatermékek, a marha, a bőr és a gyapjú volt. Sajnálatos, hogy a török hódoltság alatt a középkorban olyan magas fokú magyar ipar és kereskedelem teljesen leromlott, sőt meg is állt Buda tanácsa a külföldi kereskedőkkel és túlkapásaikkal szemben sta- tumokat hozott s ezzel védekezett. Csak a városban dívó és szokásos mértékekkel és mérlegekkel volt szabad az árukat kimérni. Másnak, mint budainak árut eladni nem volt szabad, ha az idegenek árúkat vettek az országban, azokat elvesztés terhe alatt ki is kellett vinni. Egyébként idegen csak akkor vehetett hazai árut, ha belföldi azt meg nem vette. Belföldi kereskedőnek külföldivel társaságba lépni tilos volt. Alkusz iiélkül az idegen kereskedő árúját el nem adhatta, ha ez nem kelt el, úgy köteles volt Győr felől kimenni az országból anélkül, hogy más vásárba mehetett volna. Csak nagyobb mennyiségben adhatta el árúját az idegen. Ennélfogva Budán a vásáron idegen kereskedőnek nem volt szabad kereskednie, idegen kereskedő magyar földön magyar árúkkal nem kereskedhetett Az idegen kereskedőnek csak saját hazájából hozott árút volt szabad eladnia, vagy csak a saját hazája részére volt szabad vásárolnia. Ez volt ebben az időben a hazai kereskedelemnek hatályos védelme.

Polgári

szabadság

virágzott a múlt században Budán és a többi magyar városok ki voltak véve az országos hatalom, az országos törvények és hatóságok alól és közvetlenül a királynak a fennhatósága alá tartoztak és ezt a XIII. században érték el. A városi törvény- könyvben a polgárokat csakis a király iránti hűségre és engedelmességre intették. A városok pénzáldozatokat hoztak, egyéb támogatást is adtak és ezen a réven autonómiájukat, vagy azoknak kiterjesztését, szinte azt mondhatni, megvásárolták. A városok önkormányzati szabadsága a

XIII. században oly magas fokra emelkedett, hogy ez páratlanul áll a magyar történelemben. Államot alkottak az államban. Buda ügyeibe még a király is csak bizonyos esetekben szólhat. Beleavatkozás csupán a felségsértés bűneire, a bíró Ítélkezésével szemben való felebbezésre és a biró- választás helybenhagyására vonatkozik. A király felhatalmazására a budai várnagy, a tárnokmester és a kamaragróf is beleavatkozik itt-ott Buda ügyeibe. A budai várnagy helyettesíti a királyt az új bíró és az esküdtek bemutatásakor. A tárnokmester szintén ezekben az ügyekben é$ az igazságszolgáltatás terén jár el a király helyett A kamaragróf csak a pénzverő polgároknak a kamarát és pénzt illető ügyeibe szól bele. Az esztergomi érsek az új plébánost erősíti meg és csupán a polgárok lelki

Q bor

Irta és a Budai Polgári Kör pénteki borgazdatárSaságában előadta: Benedek Sándor

a Közigazgatási Bíróság másodelnöke

Hogy én most ebben a bizalmas baráti társaságban a borról tartok előadást, annak két főoka van.

Az első ok egyéni vonatkozású s nem más, minthogy ma Sándor napja van s három nap múlva Benedek napja. lesz, én pedig Sándor is vagyok, Benedek is. Utóbbi minőségemben közelebb állok a borhoz. Hogy miért mindjárt kiderül.

Két híres történetíró, Pauler Gyula és Pór Ferenc nem tudtak megegyezni abban, hogy a XlII-ik század elején szerepelt Bánk bán és Benedek vajda külön személyek voltak-é vagy nem, abban azonban egyetértettek, hogy a Benedekek a Bor nemzetségből, származtak (de genere Bor). Ez alapon én a boratyafiságot vállalom, kis b-vel is, nagy B-vel is.

A másik ok tárgyi természetű s kapcsolatos azokkal a kitűnő előadásokkal, melyek itt a télen dr. Szlávik Ferenc és Szombáthy Kálmán ajkairól elhangzottak. Szlávik tisztelt bor- gazdatársunk tőle megszokott tudományos készséggel fejtegette az alkohol káros hatásait, Szombáthy barátunk .pedig azt az igen érdekes, de vitatható axiómát állította fel, hogy lehet búsulni bor nélkül is. Már akkor elhatároztam, hogy én eh'hjez a bor I

körüli utazáshoz beszállok. Ebben a szándékomban aztán megerősített egy hírlapi közlemény ,mely szerint itt, a mi kerületünkben nagyon elszaporodj tak volna a borestélyek s aggasztó lenne a borfogyasztás. Én mint újságíró kezdtem a pályafutásomat s így nem tarthatok mindent szentírásnak, ami 'nyomtatásban megjelenik. Ezért statisztikai adatok után néztem és találtam is.

A fővárosi statisztika i hivatal évkönyve szerint, Budapest borragyosz- tási adóbevétele az 1926. évben 4 millió 882.000 pengő volt, mely a következő két évben egy-egy millióval csökkent. A vigalmi adóból pedig 1923-ban 3 millió folyt be, mely 1929- ben 1 és fél millióra zsugorodott le. Ez a két adat egyáltalában nem bizonyítja, a borfogyasztás emelkedését. Valószínű, hogy a folyó évben lesz valami emelkedés, mert 1931-ben nagy bortermésvolt (3,620.000 Hl). Ebből csak 269.000 hektolitert sikerült exportálni. tehát a belföldi fogyasztásra fejenkint 38.6 liter maradt. Persze ennek a tekintélyes része még a termelő pincéjében várja a korcsmároso- kat és a keresztelőt.

Hogy a Vízivárosban, vagy egyáltalában Budán a borfogyasztás az országos átlagot meghaladná, arra nincs különleges ok, az ellenkezőre azonban igen. Én 48 év óta vagyok budai polgár s mikor a szél ide sodort, még jó részben virultak a híres budai szőlők s tele voltak a hordók, melyeken a fekete macska fiit. Az 1879-ben Pancsováról útnak incult filloxera azonban elpusztította éltekét a gyönyörű telepekét,

melyeken most díszes villasorok emelkednek. Az elpusztult szőlőkultura pedig gazdag forrását képezte Buda gazdasági életének, az ős budai polgár kialakult jellegének, a jókedvnek és kedélyességnek, melyet ma az anyagi nyomorúság is lefokoz. A sashegyi vörös s a fehér keserű bor fénykorában más volt itt az élet, erre emlékezünk mi öregek s maga polgári körünk történetének lapjai is bizonyították.

A budai polgári kör 1872-ben alakult meg s néhai derék tagtársunk, dr. Bu- day József tanár megírta a kör 25 éves történetét. Ebből a jeles munkából látom, hogy a II. kerületben már ezt megelőzőleg i* voltak társadalmi alakulatok. A „Gondflző“, meg a „Muri“. Már a nevük s mutatja, hogy a kedélyes társadalmi életet kultiválták, az akkori viszonyoknak megfelelően magyarul is, németül is. Hiszen Buda j társadalma annyira német volt, hogy dr. Csorba Ferenc még 1889-ben is szükségesnek látta a közgyűlésen azt az ndítványt tenni, hogy a kör tanácskozási nyelve a magyar legyen. Buday azt is felemíti, hogy a Muriban nagy szerepet játszottak azok a vörös borok, melyekkel Rupp Imre látta el a társaságot. Stolp Ferenc pedig „Égy vén dilettáns emlékeiből“ cím alatt 1897-ben felolvasást tartott, melyben élénk színekkel vázolta a kör szombati előadásait és mulatozásait, honnét „a fiatalság a szebbnél-szebb leányokat álmos mamáikkal és alvajáró ápá- ikkal sokszor fényes nappal kísérte haza“. Én ebből azt következtetem, de magamnak is vannak bizonyos emlékeim, hogy derültebb volt akkor a kedély és bővebben folyt a bor. Abban I pedig biztos vágyó,k hogy a század-! végi báránykák körül settenkedő farkasok némelyikét feltalálhatjuk azok között a kopaszodó ésőszülő öreg urak között, akik ma itt olyan ártatlan áb- rázattal figuráinak.

Bor alatt jogi szempontból azt a szeszes italt kell érteni, mely a szőlő levéből, a mustból erjesztés útján állíttatik elő. A bornak, mint szeszes italnak túlságos élvezete nagy bajok és betegségek forrása lehet, de mérsékelt mennyiségben üdítő, sőt gyógyhatása

van. Élénkíti a képzelőtehetséget, gyorsítja a felfogást, erősíti a hangot, fokozza a beszélőképességet s olyan kellemes érzést idéz elő, melybe beleiül a gond, a bú és a bánat. A szálló ige szerint, borban van az igazság. Ezt Krisztus előtt 610 esztenrdővel megírta már egy görög író, s mi most elveszett igazságunkat keressük.

A bor az őskorban ismeretes és kedvelt ital volt. A biblibáól tudjuk, hogy Noé apánk nagy tisztelője volt a bornak. A görög és római mithologiában pedig a bornak külön istenei voltak (Bacchus, Dionysius). Az égi védelem a keresztény világban a védszentekre ment át. Példa erre Szent Antal, aki az elveszett tárgyak megtalálására segít, vagy Flórián, aki a tűz ellen védelmez. Nem régen olvastam egy előadásról, melynek az volt a célja, hogy Szent Kristófot a taxik védszentjévé avassák. Franciaországban, mely a legnagyobb bortermelő állam s ahol a háború előtt a borfogyasztás fejenként 126 litert tett, Szent Márton lett a bortermelés védszentje. Innét van az, hogy azt a

másnapos állapotot, melyet ml Katzen- jammernek nevezünk, a franciák „mai de St. Martin“-nek hívják.

A bornak nem ártott sem a keresztény vallás, sem a reformátió. Az első keresztények szeretetlakomáin bor is volt, mire maga Jézus adott példát, midőn a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta. Hat kőveder víz vált borrá, még pedig jobb borrá, mint amilyen volt a már elfogyasztott bor. így olvastam ezt Czeglédy Sándor „Jézus élete“ című munkájában a 39-ik lapon. A nagy reformátor Luther Márton pedig versben hagyta reánk azt az életigazságot, hogy

„Wer nicht liebt Wein, Weib und

Gesang,

Der bleibt ein Narr sein Lebenlang.“

így aztán természetes, hogy az egyházak a borral kapcsolatos vonatkozásukat megőrizték és hogy a lelkészi asztalokon a bor a vendégszeretet symbolurna lett. Azt azonban meg kell állapítani, mert igaz, hogy ma már minden felekezetben vannak lelkészek, akik nem isznak bort, sőt akad olyan is, aki nem tud tarokkozni.

A bor eredeti magyar szó, melyet magokkal hoztak honfoglaló őseink. Ezt bebizonyította Wolf György, a híre* nyelvész, kinek nyelvészeti tanulmányai aranyat érnek, mert ezek nyomán a za tény alakul ki, hogy ebben az országban | legrégibb nép a magyar.

Anómetnek a bora (Wein) s a franciának a bora (Vin) nem dicsekedhetik nemzeti eredettel, mer tezek nyli-