Budai Napló, 1932 (29. évfolyam, 1069-1105. szám)

1932-10-11 / 1098. szám

1 BALÁZS hüÄv végállomás Specialistátok: Rontott csirke, dampfnudÜ. Nyitott is csukott teraszok. Naponta cigányzen* KÖZGAZDASÁGI NAPLÓ Rovatvezető: Szászhalmi József Szél Jenő előadása Amsterdamban Az am&terdami Algétneen Handels bladból olvassuk, hogy Szél Jenő, a Kisipari H>>elintézet vezérigazgatója előadást tartott az V. nemzetközi ra­cionalizálási kongresszuson arról a kérdésről, hogyan lehet az irodai munka terén tudományosan olyan tel­jesítményiegységeket megállapítani, amelyek a racionalizálás alapjául szolgálhatnak. A Budapesti Kisipari Hitelintézet rt.-nál — amely intéz­mény a kisemberek hitelellátási szerve lévén, nemcsak altruisztikus üzeme a fővárosnak, hanem egyben a magyar gazdasági életnek is költségmentes kutató intézete a pénzintézeti racio­nalizálás problémái számára — egé­szen különleges rendszer nyer alkal­mazást. Ezért tudja ez az intézet a pénzintézetek által nem vállalt altru­isztikus munkát a köz minden megter­helése nélkül végezni. Szél vezérigaz gató a kisipari hitelintézet rendszeré nek ismertetésénél is kfejezésre jut tatta, hogy a legtökéletesebb techni­kai felkészültség mellett is döntő fon­tosságú az ember, akinek egyéni ké­pességei szerint lendítő energiái an­nál fontosabbak, minél tökéltesebbek és teljesítőképesebbek az alkalmazott eszközök és módszerek. Rendszerének lényege az, hogy az egyéni érdeket automatikusan kapcsolja bele a^köz érdekébe. Érdekes, hogy a sok előadó közül a lap csak négy előadóról em­lékezik meg és ezek között szerepel Szél Jenő, akiről ugyanez a lap július 19-iki száma is megemlékezik a racio­nalizálás közoktatásügyi problémájával kapcsolatban történt felszólalása al­kalmából. Szemere Jenő, a Hermes Magyar Álta­lános Váltóüzlet ügyvezető Igazgatója 39 évi érdemes tevékenység után nyugdíjba ment. A Háztulaldonoso-i Országos Szövetsége érintkezésbe lépett a TÉBE-vel, hogy az önhibájukon kívül bajba jutott háztulajdo­nosok függő köicsöneit a méltányosság ke­retei között rendezzék. Németh Béla és Hegedűs Lóránt képviselték a tárgyaláso­kon a két testületet. Tárgyalásaik ered­ménye az, hogy a TÉBE ezentúl minden kirívó sérelemmel külön foglalkozik és. a thai viszonyoknak megfelelő gyors segítsé­get nyújt. A Kőztísztviselőik Fogyasztási Szövet­kezete igazgatósága elhatározta, hogy Kossuth Lajos utcai dracsarnokdt meg­szünteti. A szövetkezetnél megindult re­organizációs munkálatok és takarékossági akció ugyanis szükségessé teszik mind,- azoknak az üzleti szerveknek a leépítését, amelyek jövedelmezőség tekintetében nem A vér- és bőrbetegségeknél, úgyszintén ha arcbőre pattanásos, ki­ütéses, ajánlatos a vérkeringés élénkí­tésére naponta félórával a reggeli előtt félpohár Hunyadi János természetes keserüvizet Inni. Az or­vostudomány legelőkelőbbjei megál'a- pították, hogy a Hunyadi János ter­mészetes keserüvfz a legtökéletesebb gyógyvíz. Szabályozza a székletet, le­vezeti a test fölösleges káros nedveit, tisztítja és felfrissíti a vért, előmrz- ditja az anyagcserét. (43) kielégítők, tehertételt jelentenek a szövet­kezetre és felesleges versenyt támaszta­nak a magánkereskedelemmel szemben, anélkül, hogy a tagok részére lényegesebb előnyöket biztosítanának. Ezzel a lépéssel az igazgatóságnak az is a célja, hogy a szövetkezet a lövőben minél eredménye­sebben teljesíthesse a köztisztviselötársa- dalomnak az élelmiszer- és tüzelőanyag el­látására Irányuló régi és eredeti hivatását. ÉHGYOMORRA NAPONTA ICYÉK EGY POHÁR Kristály vizel fCály ., Logodi- Telefon: L í . | Minden szakmabeli ügyben • forduljon a régi jóhírű céghez sVm Béres Márton ÜVEG ól porcollsn-áiukbaa GÁL LAJOS Budán i —ii ii ■■umi i __ 1L, Széna*tér 7, VEZET ; TISZTVISELŐK, nagy árkedvezményben részesülnek. Kedvező fizetési feltételek. Ó-Buda-Ujlaki Takarékpénztár RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, 111., LAJOS-UTCA 148 SZ. TELEFON: AUTOMATA 624—57 Betéteket elfogad könyvecskékre és fo yószám ára a legmagasabb, kamatozás mellett Kölcsönöket folyósít váltóra, folyószámlára! értékpapírokra a legelőnyösebb ========== feltételek mellett ===== HUBERT és Tn B. T. fgéJitéüígyi (neidufitk. cserek miit ill Ciliik, fémgyártli VI., Liszt Ferenc-tér 4. T 222-67 Budai Általános Takarékpénztár RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budán, II., fő-utca 9. szám ■Ifogad kamatoztatásra takarók­és folyószámlabetéteket Lekötött betétek után megállapo­dás szerint magas kamatot térítőnk (30 AKÁR VENNI, AKÁR ELADNI ÓHAJT INGATLANT, FORDULJON BIZALOMMAL ÚJONNAN BEVEZETETT INGATLAN OSZTÁLYUNKHOZ 30 Mindennemű bank* és takarékpénztári ügyben készséggel állunk rendelkezésére 1 00 SAFE DEPOSIT SZENT ANTAL KEGYTÁRGY ÜZLET ÚJ HELYISÉGE II., MARGIT-KRT. 34. Fórencrendiek templomával szemben, FIÓK: l«j Kriszti na.-körút 8*10 FELD OLY vegytisztító üzletében. Tel: 541*26 Megjelent „Baylon Szent Paszkál élete“ Pálffy Erzsébet grófnőtől 325 oldalon, finom papiron ára 4.50 Megjelent PÁDUAI SZT ANTAL Missziós Naptára — Ára 60 fillé' LEGSZEBB AZ ŐSZ BUDAPEST SZIVÉBEN A MARGITSZIGETEN A Szanatóriumban: tolj.. «Háti., für­dők ha.zaál.tavai és gyógykezeléssel 16 p.-től, a Nagy szállodában; szoba négyszeri el­látással, thermal-, strandfürdő és vizgyógy hasz­nálattal, egy személynek 12 pengőtől, 2 sze­mélynek 20*50 pengőtől. Week-end szombat délutántól hétfő regge­lig. ellátással s fürdőkkel egy személy­nek P 20.—i kettőnek P 35.— Zene — Tánc — Telefont 206-20 BARACSKA- PETTEN D TELEPEN Budapesttől 26 knt.-nyire vasútvonal két ol­dalán, balatoni muút mellett, talajvízmontoa í?!£.helyek né9yszögölenkénl P 1,20-tól, Havi 10.— pangó rósz- latflzetessel. — jó ivóvíz. — Kitűnő termőföld, (yümölcatermelósro kiváló. Ingyen autóbusz indul a városi irodától (l„ Horthy Mik­lós körtér 3—b. I. 6. telelőn : 694—33.) minden vasár- és ünnepnap, délelőtt há­romnegyed 9 éa délután 3 órakor, minden kedden, csütörtökön éa szombaton 3 órakor a Császárfürdö belső terrasza nagy zenekarral, bácskai konyhával M. t. vendégeit szolgálatkészséggel várja Csírszka. Konrád vendéglős 6UDA LÁTVÁNYOSSÁGA a fényesen átalakított „S TA M B U L“ nagykávéház ÍL, Margit-körut 1. szám Telefon: 54-0-97 54-4-28 MURSI ELEK muzsikál Külön termek. Színházi vacsorák Tulajdonos: OTTÓ DEZSŐ Hangulatos esték Kabaré Szeiffert kávéházban Csorba Gyula cigányzenekara muzsikál Tulajdonos: Tlhaméry Kálmán ESTE TÁNC ELSŐRANGÚ JAZZ RELLEVUE C7ÁI I /*% éttermeiben és bme- wAMLLUlbtes TERRASZÁN EURÓPA ELŐKELŐ RESTAURANTJAI KÖZT FOGLAL HELYET ASZTALRENDELÉS: S2-8-48. Lakjunk Budán! BARTOS DEZSŐ F. M. ingatlanirodája az óbudai hegyvidék összes eladó ingat­lanait nyilvántartja. Vétel és eladási meg­bízásokat lebonyolít. III. Táborhegy, Far- kastorki-útiiál, Donáti kápolna mellett. Tel.: 626—47. KISSVÁBHEGY legszebb részén nagyobb telektömb 300-as parcellákban kedvező fizetési feltételekkel eladó. Jószágigazga- tóság II. Fő u. 11. Telefon: 52—4—22. BUDÁN, LENKE-ÚTf evangélikus temp­lomnál, HÉV. inellett és a Beszkárt közvet­len közeiében, családi háznak igen alkal­mas egy 163. négyszögöl és egy 96 négy­szögöl telek szabad kézből eládó. Bódis Károly, VII., Aréna-út 14. VELENCE GÁRDONY füred a Velencei tónál, vasútállomás mellett, Budapesttől 1 órányira. Egész­séges fekvésű, magaslati s partmneti VÍIÍateikek Q-ÖlBllkánt P 3-tól. Havi lefizetés P 10.—töl. Nagy homokos strandi Für­dőjog ! Nyári és téli sporthelyi Villanyvilágítás! Jó ivóvízi Jé utak! Olcsó házak égett téglából már P 500 tói. Mlntaházak a telepemben megtekinthetők. INGYEN AUTÓBUSZ telekvevők részére a velencei tóhoz és vissza minden vasár ás ünnepnap délelőtt 9, délután 3 minden kedd. csütörtök, szombaton délután 3 órakor Indul a Városi Irodától (Horthy Mikiós-kőrtér 3| b. Telsíon; 694-33) Kérjen Propektustl cd 1 >\ 1 & 8 Cd I 1 oapeeeeeeeeeeeeeeeeeeeaeeeea „ Ház Rózsadombi villák (P 50—80.000) kapha tők. Cim a kiadóhivatalban. Rózsadombon, egyedülálló négyszobás úri villa, két üvegezett verandával, összes mellékhelyiségekkel, 600 négyszögöles parkban, nagy gyümölcsössel, évi lakásnak bérbeadó. . Cím: II. Mész-utca 20b. (9-es autóbusz megállóhelye a kapu előtt.). Előnyős áron megvehetők belvárosi II. emeletes sarokbérházak Váci-u. és Du- napart között P 250—300.000 közötti ár­ban. Bővebbet a szerkesztőség. Telefon: 50—2—96. JöucdeCmcző aranyérték /■ Budapest legelőkelőbb villanegyedé­ben, a Nagyboldogasszony (Ménesi) útja 3. sz. a., a Batthyányi-parkkal szemben épülő társasvillánkban 3, 4, 5 szobás, teljesen elkülönített luxuslakrészek már leköthetők. — Már felépült kertes társasházunk­ban, a „Tátra-udvar“-ban (a Horthy Miklós-körtérnél), továbbá az ok­tóberre elkészülő „Bellevue" tár­sasvillában (Pasaréti-út 1, a Fo­gaskerekűnél) -még pár tehermentes 3 szobás, 3—4 szóba-hállos' ‘luxus- lakrész (loggiák, ruhatá|r, tálaló, étagefűtés) már 14.500 P-től kap­ható. Díjtalan; üzlethelyiségek. Név­reszóló telekkönyvezés. Korábbi tár­sasházainkban még kapható pár 2, —3 szoba-hallos, etagefütéses örök­lakás, ' rendkívül kedvező fizetési feltétellel. Díjtalan prospektus ter­vekkel. „CENTRUM“ Házépítő Vállalat Horthy Miklós-ut 9. Tol.; 693-01, és 692-78 Cegszebbek, legjobbak legolcsóbbak a „Centrum" öröklakása Pasaréti úton autóbusz végállomás- nál egy 3 és egy 8 szobás villa eladó. Budai oldalon 4 és kétharmad magyar holdas gazdasági terület eladó, 2 mhold szőlő és sok épületből álló tanya is van rajta. Minden belterjes üzemre alkalmas. Autóbuszmegállótól pár lépésnyire. Tele­fon: 5-59-69. laaeeeeeaeaeeeeeeeeeeeeeeooo Lakás 8<>iÜ00QO0999e099999O0900epj)ÍBÍ KERTES 2 SZOBÁS komfortos lakást ke­resek Pasarét környékén, vagy a 8les villamos mentén. Ajánlatokat „kertes" je­ligére a kiadóhivatalba kérek. Bútorozott lakás a Rózsadombon 3—4 vagy 5 szoba, hall és mellékhelyiséggel ki­adó. Cím a kiadóhivatalban Halászbástyánál autóbusz megállónál, luxus kivitelű, leg­modernebb két szoba hallos lakások no­vember 1-ére kiadók és már október 20- án beköltözhetők. Minden lakás uccai és kertre néz, továbbá lépcsőházi bejárattal, csukott és nyitott erkéllyel bír. A laká­sokban központi fűtés, melegvíz, beépített kádak és garderob szekrények, továbbá acél tolóablakok vannak. Érdeklődni le­het délelőtt a helyszínén, Ponty ucca 14. sz., vagy Dénes és Erős cégnél 875—95, (d. u. 5—7 között). ÖRÖKLAKÁS egy- és kettőszoba hal­lo», Budán, Avar utcábban, magaslati helyen .autóbusz-, villamosközlekedés. Bővebbet Székely Marcell építőmes­ternél, JVisegrádi-u. 9. Telefon: 214-97. Egy-, kettő-, három-, négy és ötszo­bás lakás kiadó. Iroda: I., Naphegy-u. 21. Tel.: 527—80. (2) RÓZSADOMBON gyalog 5 percnyire a Margithídtól, autóbuszon 9 percnyire a Vörösmarty tértől, modern bérházban 3 szobás szép lakás 1500-ért kiadó. Ugyan­ott 4 és 5 szobás lakás. Telefon: 314—76. ÉPÜLŐ KERTES BÉRPALOTÁBAN mo­dern háromszobás hallos, valamint gar­zonlakások és egy üzlethelyiség, II., Fillér utca 16. sz. alatt, a legszebb villanegyed kezdetén kiadók. Felvilágosítás: Málnai Béla műépítész, V., Tátra-u. 4. Telefon: 17—7—89 és dr. Országit 86—8—60. Budapest, 1932. október 11 Két bútorozott szoba, fürdőszobai kony­ába; kamra keleti fekvéssel,^.kilátással Dunára és a Jánosbegyre, akár nyárra, akár évi lakásnak, — kertrész használattal együtt havi 100 pengő bérért kiadó. Cim: Áfonya u. 4. Rózsadomb. HORTHY KÖRTÉRNÉL Bercsényi uccä 7, Vak Bottyán ucca 4., Fadrusz uccu S„ hároméves házakban htldtdsos, erkélye, lakások: egyszobások 800.—, kettőszo. bások 1100.—, háromszobások 1500.-n négyszobás, 2300.— P-től lelles komforttal, központi fűtéssel, melegvízzel, vagy anél­kül, azonnalra, későbbre kaphatók. Tele­fon : 69—4—40. üzlethelyiségek kiadók. Bóvebb fel­világosítás I., Naphegy-u. 21. Telefon: Aui. 527—80. (2) KIRÄLY-FÜRDÖ Építette 1558-ban KARA MU8TAFA budai ban. Búdén, IL, Fő-utca 84. az. ír szénsavas nátront, szántavat 43 lUllUu me8Zet| szántavat klórnátriumot ás magnéziumot tartalmazó hévvlz köszvány, csúz-, bőr* át csontboteg- ságek, fámmárgozás, máj*,láp*, méh-, húgyhólyagban talmak, gyomorhurut ót alhasi pangás ellen. Kádfürdők: egész napon át. Gőzfürdők: ‘ ' feji­nőknek hétköznap J. u. 2—7. Juókúra. aeaaaaaaaaaaaaaaaaeaaaaaeaaa RÓMAI FÜRDŐ Óbuda — Akvinkum Késő őszig Pompás Strand Kitűnő konyha. — A források napi hozama 160.000 hekto­liter rádioaktív thermálviz A szentendrei HÉV vasútnak a MFTR hajóknak át az ÚJPESTI átkelő propellernek állomása eeceemxwNwwKMKMKbeeaceqeeeriO Modern fűzőszalón fűzök, haskötők, melltartók, gyógyhaskötők elsőrendű kivitelblen.. Harisnyák, fehérae- miiek legjobb minőségben. Fűzők alakítása, javítása, tisztítása. II. Margit-krt. 51-53. P ' B O R q Szombat, Vasárnap ÉTEL ® Schrammelzene A KÖZISMERT ÓBUDAI WETZER VENDÉGLŐBEN ili; SZENTENDREI ÚT 28 SZÁM Megnyílt Mocsári Antal ÉS NÖIPIVATÁRÚ ÜZLETE II. Margit körút 4. ElsOrendii minőség Ölesé érák JÓ BŐR Kell a jó cIpöHözt Budai clpészmeeterek A legjobbat e legolcsóbban szerezhetik be SI M EK ÁRMIN BöráruhAzAben II. Margit kűrttut BT. szAliTi Ajk összes clpóozkellákek raktáron Cipöfelsörászek e legjobb Kivitelben MINDENT KAPHAT OLCSÓT, JÓT Hodor Andris vas-, hAztertáal*, villainy-, fee* tök*. Játék- és sportáruüzletében I. MÁRVÁNY-Ó. 46. TEL., B81-31. 33 éves cég! Keimefestest, vegytisztítást csak szakemberrel végeztessen REICHER IL, TÉGLA-U 9 BU DŰKENDB túrosa konosiurlar Budai vendéglős, kávás es minden háztartás friss gyümölcs ás dáligyümölcsszükségletét Ä csak Buciéin szerzi be adlershejmnél Vérmező ut 14. Tel.: 556-79 Mindig friss áru, legolcsóbb napi árak Telefonmegrendelást házhoz száll jt Krisch Fekete János tetőfedőmester BUDÁN, I., Karolina-út 16. Telefon: 695-59 Laptulajdonos: VIRAAQ ÉS TAR8A Kiadásért felelős: Vlraág Béla. Főmunkatárs: Dr. LÁSZLÓ ZOLTÁN. Nyomatott a „Budai Napló" nyomdájában Budapest, I., Bors-utca 24. Tel.: 502—96. Felelős nyomdavezető: Reach Ntadas

Next

/
Oldalképek
Tartalom