Budai Napló, 1931 (28. évfolyam, 1023-1068. szám)
1931-05-24 / 1042. szám
Budapest, 1931 május 24. Budai Napló SZENT IMRE GYÓGYFÜRDŐ (Rácfürdö) Erősen radlóaktív és r&dlumelemet tartalmazó természetes 42** 0° földes-meszes hőforrásokkal. Két női és egy úri-gőzfürdővel, valamint kő- és kádfürdőkkel. Az összes gyógytényezökkel felszerelve. Egész éven ál nyitva. Személyi hírek HENNYEY VILMOS dr. ny. h. államtitkár tartott érdekes előadást az idegenfogalomról e hó 22-én este a Gazdaságvédelmi Társaság ülésén. DINICH VIDOR azt az indítványt terjesztette a város közgyűlése elé, Hogy tekintettel a jövő évi olimpiász- ra, alakítsa meg a város a külön sportbizottságot. HETÉNYI IMRE dr. főkapitány- helyettest, a volt lapszerkesztőt rendkívüli ünneplésben részesítették kar- társai 60-ik születésnapja alkalmából, de üdvözölte őt a belügyminisztérium nevében Scilovszky Béla miniszter levélben, Sztranyavszlcy Sándor államtitkár, Bezzegh-Huszágh Miklós főkapitány, Andrélca Károly h. főkapitány, Markovits Miklós dr. k. főtanácsos a detektívosztály és a hírlapírók nevében Kovács Arnold. PÁVAI VÁJNÁ FERENC dr. főbányatanácsos Hajdúszoboszlón e hó 17-én tartott előadásán rámutatott Hajdúszoboszló rohamos fejlődésére az ott eszközölt mélyfúrások révén és ezzel önkéntelenül rámutatott Buda fejlődésére az itt eszközlendő mélyfúrások esetén. HUSZKA ELEMÉR dr. mondott rendkívül érdekes beszédet a pedagógiai pacifizmusról. borgazdacstjén a „Péntekiek“ társaságában számos pedagógus vendég jelenlétében. SCHÖN GYŐZŐT, a Bp. szfőv. gázgyár h. vezérigazgatóját értékes szakmunkásságáért levelező taggá választotta az Osztrák Gáztechnikusok Egyesülete most tartott 50-ik jubiláns közgyűlésén és aranytollat nyújtott át neki ünnepélyesen. ILLYÉFALVI LAJOS, a statisztikai hivatal igazgatóján, orvosi műtétet végeztek sikerrel s így gégebán- talmai megszűntek. Teljes felgyógyulásának érdekében délvidékre utazott. ! KRUCK ELEMÉR ir. ügyvédet ünnepelték e hó 15-én a pénteki bor- gazdatársaságban, mint borgazdát kedves barátot és kiváló ügyvédet. CSELÉNYI PÁL dr., a Nemzeti Hitelintézet főtisztviselője került főváros parlamentjébe a tragikusan elhúnyt Nagy Géza helyére, a Keresztény Községi Párt hegyvidéki kerületéből. Cselényi a keresztényszociális mozgalmak vezetői közé tartozik és személyében a többségi párt elsőrendű debattert nyert, aki a közgyűléseken eddig is már jelentős sikereket aratott. ZÖLD KÁROLY karnagyot meleg szeretettel köszöntötte az Óbudai Dalkoszorú e hó 14-én 60. születésnapja alkalmából. 40 éve, hogy dalos, 25 éve, hogy az Óbudai Dalkoszorú- nak karnagya s boldog házasságának is most van a negyedszázados évfor dulója, A dalosok, örök hálájuk jeléül, kedves emléktárggyal lepték meg az ünnepelt házaspárt. BEMMEL ALADÁR dr., a Föld birtokrendező Szövetkezet ügyv igazgatójának a kincstári főta nácsosi címet adományozta a kor mányző.' ÖTTÖMOSY ZÉNÓ dr. ügyvéd e hó 23-án zárta be a Pénteki Borgazd Társaság estjeit. Ez alkalommal száj molt be dr. Zboray Gyula az esi tek sikeréről. Ezentúl nyáron csak két estét rendez a társaság, amikor a téli vendégek látják vendégül volt borgazdákat. NAGYÖSZI FERENC vezeti met az országos választásoknál a II kerületi Egységes Párt választási iro dáját. SZITÁR. ENDRE dr., a Budi Társaskör és a Budai Ügyvédek Egy sóletének titkára, e hó 19-én „A sze- gényvédelem gyökeres refonnjá“-ri értekezett, amihez Csorna Kálmán < vitéz Pétery Aladár szóltak hozzá. HARINGÁTS KÁROLY és neje őt hét óta Afrikában, Algír városé ban tartózkodik sógoránál, Herczegh Kálmán gyárosnál, aki magyar gepek kél rendezte be az ottani gyárát, kinek vendégszeretét Apponyi Albe gróf is élvezte ottartózkodásá alkal mával. Negyvenéves ügyvédi jubileum. A Budapesti Ügyvédi Kör május hó 7-én tartotta ötvenedik rendes közgyűlését és ünnepelte azt a 16 tagját, akik ebben az évben töltötték be ügyvédi pályafutásuk negyvenedik esztendejét, köztük két budai polgártársunkat, Rose Henrik dr.-t és Berényi Sándor dr.-t. Bőse Henrik dr. ügyvéd, m. kir. kormányfőtanácsos. Kassán született 1864-ben. Középiskolai tanulmányait a budapesti Ferenc József intézetben végezte, ügyvédi oklevelét 1891-ben nyerte el. Már fiatalabb éveitől kezdve résztvett az országos és városi politikában. Három ízben tagja is volt a székesfőváros törvényhatósági testületének. Az Egységes Párt, valamint a Tisza István Társaskör tagja. A Tisza István-féle disszidens kor mozgalmaiban élépk részt vett és a választási bizottság jegyzője, majd al- elnöke volt. A legutóbbi községi választásoknál a IV. választókerület elnökeként működött. Több cikluson keresztül elnöke a II. kér. adófelszólam- lási bizottságnak is. Tagja a Kúria ügyvédi tanácsának. A Községi Takarékpénztár megnyitásakor annak főügyészévé nevezték ki s visszavonulva a magánpraxistól, csak ezen hivatásának él. ügyvédi és közéleti téren szerzett érdemei elismeréséül 1929 áprilisában a kormányzó m. kir. kormányfőtanácsosi címmel tüntette ki. Berényi Sándor dr. a fejérmegyei Bicskén született 1865 május 3-án, gimnáziumi tanulmányait Budapesten a kegyes tanítórendiek gimnáziumában végezte, a jogot pedig a budapesti egyetemen fejezte be 1888-ban 1891 június 9-én nyerte el az ügy- di diplomát. Húsz évig volt a pesti oldhlon keresett irodája és éppen 20 éve annak, hogy Budára helyezte át lakását és irodáját. Intenzív jogirodalmi tevékenységet fejtett ki, főleg lakásbérleti ügyekről írt cikkeiben. Jogirodalmi működését Králik Lajos A magyar ügyvédség története“ c. nagy munkájában már 1903-ban mint példaadót méltányolta. Szentendrétől — Nagytétényig gyöntetű. közlekedés létesülne, ha a város átvenné a HÉV. budai onalait s azokat átalakítaná villamos közúti útvonallá, ami a közbül fekvő községeket szorosabban kapcsolná Budához, lehe tővé tenné e községekben a hiva tását végző családapák számára nyaralást, a városban élők számára a kirándulásokat, az idegenekének a Dunapart és a hegyvidék szépségeiben való gyönyörködést. Uj életet hozna Budára, annak idegenforgalmát emelve, fürdőügyét fejlesztve. Geológusok állítják, hogy az egész útvonal mentén, számos helyen tárhatók fel gyógyforrások, a mi hasznára válna az érdekelt községeknek, de szolgálná Budapest élelmezését is ez útvonal mentén létesülő kertgazdaságok útján. Ezt kérdést nemcsak garasos vasúti szempontokból szabad elbírálni, hanem Budapest, a milliós Budapest székesfőváros és közvetlen környéke magasabb szempontjából is. VADASKERT VENDÉGLŐ Hűvösvölgyi végállomás (Ai uj vám mellett) JAZZ-TÁNC Elcsúfítja a Császárfürdő látképét laz a baraképület, mely a háború idején épült a fürdő és a HÉV állomása Iközött s amelyet sehogy sem tudott onnan eddig elvakarni semmiféle hatalom. Az egykori kórházbarakba a háború után mindenféle menekült családok telepedtek le és talán házbért sem fizettek s így nagyon ragaszkodtak ehhez a csúf odúhoz, mely most már sehogy sem illik a „fürdőváros“ szép gondolatához. Ennek a beraknak az eltávolítását tette szóvá Günther Béla, a III. kér. Egyesült Polgári Társaskör e hó 5-én tartott választmányi ülésén, amelyen Andréka Károly elnökölt, akit Szalag Sándor volt elöljáró üdvözölt, mint a RÁC egyik elnökét a sportklub 10 éves jubileuma alkalmából, amikor a Testnevelési Tanács aranyéremmel tüntette ki. Az ülés folyamán felvetődött az óbuddi híd kérdése s hogy az ezzel kapcsolatos városszabályozást állandó ügyeimmel kísérhesse, bizottságot küldött ki a választmány. Az óbudai 'társadalom szervezéséről Martin Gyula igazgató tett jelentést és hosszú vitára adott alkalmat Günther Béla már említett felszólalása a barak ügyében. Ott furcsa volt a helyzet, mert egyideig a Császárfürdő ellenezte a lebontást, amikor azt az elöljáróság sürgette, — most a Császárfürdő is a lebontás mellett volna, de most az elöljáróság felsőbb helyről rendeletet vár, hogy azt lebonthassa. Andréka Károly is a lebontás mellett foglalt állást. Azután Deutsch Adolf könyvtáros jelentette, hogy Gloetzer József gázgyári h. igazgató 167 kötet könyvet ajándékozott a könyvtárnak. Az örvendetes bejelentés után az elnök berekesztette az ülést és társasvacsorához ült a társaság. A Budai Klub előadássorozatát befejezte és helyiségeit a nyári idény tartamára a volt Florida kioszk (Fogaskerekűvel szemben) területére helyezte át, ahol a tagok részére elkülönített parkrész rendelkeésre áll. A Budai Lövészegyesület közgyűlése, mely e hó 21-én nem volt határozatképes, — június hó 2-án lesz, amikor dr. Kozma Jenő orszgy. kép- vislőt választják meg egyhangúlag főlövészmestemek. Pusztuló villatelepek. A Balaton partján uralkodó szörnyűséges állapotokról írja egyik — ott villával bíró — előfizetőnk az alábbi sorokat: A balatonparti erőszakos árvíz kultúrapusztításai égbekiáltó kérdőjelként merednek a jóhiszemű polgár elé: hát ez is lehetséges?! Hát szabad ennek egy kultúrországban megtörténnie, éppen ott, a legnagyob kincsünknek hirdetett Balaton partján 1 Hisz ez hajmeresztő! Békés polgárok kincseiket beépítik a balatoni kultúra emelésére, azután jön az árvíz (a mesterséges) és kiönti őket, mint az ürgét. Hát ez borzasztó! Mert azt mondják, hogy a Duna vize magas, hogy lehet a Siót belevezetni. De ez így van már 7 éve. Láttuk a Duna fenekét kiszáradva, de a Balaton vize az mindig a kiöntés szélén állt. Mert mesterségesen akadályozzák a Sió-gát levezetését Hadd pusztuljanak a villák. És itt Balaton-ankétokat rendeznek a Balaton partjának intenzív beépítése érdé kében szegény magyarok! (F. G.) A Magyar-Indiai Társaság május hó 29-én (péntek) d. u. 6 órakor, „MOVE” székházában (VII., Podma- niczky-utca 45., II. em. kis terem) tartja évi rendes közgyűlését, Zaj ti Ferenc elnölete alatt. Ezt megelőzi d. u. 5 órakor ugyanott a választmány ülése. Xyí t ElSkelS Ravasz eBkrís,9‘ / V cukrász* I. kér., ^ Krisztina-körút 75 A képviselőválasztásokra izgalmas készülődés folyik már az összes budai pártokban, ahol tisztikarok reorganizálása is — siker érdekében — nagyobb mérveket Öltött. Mindenhol megfelelőbb embereket keresnek, mint akik a múlt választást intézték, mert annak eredményével sehol sem voltak megelégedve. Sok személycsere van kilátásban, ami majd a listákon is érezteti hatását. Egy-egy mandátum elnyeréséhez a decemberi választási statisztika alapján 11.044 szavazat szükséges, összesítve a községi választásoknál leadott szavazatokat,- a következő helyzetképet kapjuk: a szavazatok számával a sor elején áll a keresztény párt, amelyik az első kerületben 3988 szavazatot nyert (48-8%), a II. kerületben 4991 (29-1%), a III. kerületben 3740 (25-8%), a XI. kerületben 4879 (35-7%) és a XII. kerületben 3858 szavazatot (30-3 százalékot) nyert, összesen 21.456 szavazattal, 32-4 százalékát hódította el a szavazóknak. Az Egységes Párt az I. kerületben 2149, a II. kerületben 4136, a III. kerületben 1994, a XI. kerületben 1865, a XII. kerületben 2131, ösz- szesen 12.275 szavazattal, 18-5 százalékát érte el a szavazatoknak. A Keresztény Ellenzék egész Budán 6320 szavazatot, vagyis 9-5 százalékot, a Frontharcosok 4930 szavazatot, vagyis 7-4 százalékot, s Szabadelvűek 4589 szavazatot vagyis 6-9 százalékot, a Nemzeti Demokrata Párt teljesen letörve 3428 szavazatot, vagyis 5-1 száza lékot és a Szociáldemokrata Párt ugyancsak egész Budán 13.268 szavazatot, vagyis 20 százalékát érte el a választópolgárok bizalmának. A jövő választáson a szavazatok leadásánál nem lesz nagyobb eltolódás, mert a helyzet december óta nem változott, így a fenti statisztikából következtetve a Keresztény Pártnak két, az Egységes Pártnak és Szociáldemokrata Pártnak cgy-e,gy biztos mandátuma van, míg a másik két mandátum a nagyobb töredékeknek juthat. Díszgyűlés keretében ünnepelte az óbudai r. kát. egyházközség elnökének, Mettelka Frigyesnek kormányfőtanácsossá történt kinevezését, majd május 5-én az óbudai keresztény társadalom ünnepi vacsorát rendezett tiszteletére a zsúfolásig megtelt Korona Vigadóban. Az est egyúttal kedves alkalmid szolgált dr. Botzenhardt János örökös fővárosi bizottsági taggá való megválasztásának megünneplésére is. Az első felköszöntőt szívhez szóló szavakkal Sagtnüller József prelátusplébános mondotta, éltetve a két ünnepeltet, majd Kontra Aladár orszgy. képviselő, Stercz István iskolaigazgató, Schulz Ágoston államtitkár köszöntötte a két régi kereszténypárti vezért, akik meghatottan köszönték meg az ünnepeltetést. A pohárköszöntők között az egyházközségi énekkar Pataki Dezső karnagy kiváló ezénylésével szebbnél-szebb magyar nótákkal szórakoztatta az előkelő közönséget. Budán a tanítóság külön tanügyi bizottság keretében szervezkedik a választásra és így egytáborban csatlakozik a keresztény és nemzeti politika támogatására. Az első kerületben Till Géza és Libentritt József, a II. kerületben Bácz József végzi a nagyarányú szervezés munkálatait, míg a harmadik kerületben Stercz István elnöklése alatt máris életerősen mű ködik és jelentős eredményeket ért ell az új szervezet. SZEMÜVEG Zi brill viliéi, I. Attlla-U. 12 Gyermek őfelsége volt a központja nemzeti gyermekhét ünnepségeinek az összes fővárosi iskolákban és különösen kedvesen emlékeztek meg a magyar jövendő nagy ígéretéről a Római fürdő-telepi elemi iskolában, ahol Reischl-Béw Sándor igazgató bevezetése után dr. Geguss Dániel főkapitányhelyettes, a gyermekvédelem nagy apostola tartott emelkedett, költői szépségekben gazdag ünnepi beszédet azokról a feladatokról, amelyeket a magyar társadalomnak teljesítenie kell. A szülői szíveket mélyen meghatotta az apostoli lelkületű, ' gyönyörű beszéd, amely után vitéz dr. Csabai/ Jánosné iskolaorvos a gyermek testi védelméről tartott nagyértékű, tanulságos előadást, a legbá- josabb közvetlenséggel. Az elismerő tapsok elhangzása után Flóri/ Győző és Kocsán József tanítók kiválóan sikerült, szép vetítettképes előadása következeit a gyermek helyes és szép életéről. Nagy taps jutalmazta fű radságukat. Az ifjúság énekkara Hollós Katalin tanítónő betanítása mel- ett a leghatásosabb irredenta dalokat énekelte. A szép ünnepséget kiegészítette a változatos, eredmlónyekben azdag kézimunkakiállítás, melyet Kis-Kovács Rezsőné és Kuncze Ilonka napközi otthonfelügyelők rendeztek. A „budapesti kisegítőiskola” Gyermekvédő Egyesülete a III. kerületi kislétszámú osztályok bevonásával május 9-én kitűnően sikerült- gyermeknapot tartott a raktárutcai elemi iskolában nagyszámú közönség előtt, amelyet az egyesület elnöke dr. Botzenhardt János nyitotta meg lelkes szavakkal, vázolva a huszonhároméves egyesület eredményekben gazdag mfi- ödését. Maréin Gyula igazgató, ügyvezető-elnök hatásos ünnepi beszédében a gyengék védelméről tartott előadást, amelynek keretében ismertette azt a szép munkát, amely a gyenge tehetségű gyermekek tanítása és nevelése terén eddig történt. A jövőben a kislétszámú osztályoknak újra iskolákká kell csoportosulniok, mert csak így védhetők a gyengék s válnak keresetképessé. A nagy tapssal honorált beszéd után szavalatok, ének, színdarabok következtek. Cicutti Lajos igazgató lelkes felszólalásával ért véget a szép ünnepség, amelynek rendezését nagy' agilitással Francozo Richard, Wiltek Kató, Fáy Adolfné, Mezei Géza tanítók munkálták. VIRÁGOS BUDA KERTÉSZETI KÖZLEMÉNYEK Asparagus helyett virágkötészethez szabad földben micsoda zöld növényt lehet ültetni? A kérdés alapján úgy gondolom, hogy a szabadföldi közönséges, ehető spárgát (Asparagus officinalis) kellene helyettesíteni, mert az A. Spren- gerit meg az A. plumosát szabad földbe ültetni, nem való, legfeljebb kihűlt melegágyba. Tudnom kellene ezért, hogy melyik A.-ról van szó. Az A. officinalis finomságú szabadföldi zöld növény alig van; azonban kötészethez jól felhasználhatók a nyári ciprus (Kochea trictiophylla) hajtásai- Ennek magja tavasszal magvető ágyba vetendő és palántázni helyes. Egy nyári növény, sövénynövényként is jól gondozható. Az anyanövényekről ősszel hullott mag a szabad földben át is telel, tavaszkor ki kel és így is palántázható. Leanderemmel mit csináljak, mely a pincémben telelt, levelei összezsugorodtak, csörögnekt Nem szokatlan jelenség, hogy a Ne-' rium oleander telelés közben, mert ilyenkor rendszerint ügyeimen kívül marad, kiszárad. Valószínűleg növényével is ez történt. Ilyen esetben alaposan meg kell öntözni s hogy ha a baj nem súlyosabb, a növény vízzel teleszívja magát. Az nem valószínű, hogy az elszáradt levelek megmenthetők, nagyobb a valószínűség, hogy lehullanak s új leveleket hajt. Ha a zsugorodás már a hajtásokra is átterjedt és a bőséges öntözés dacára sem múlik ez el, akkor a növény koronáját felényíre vissza kell vágni. A tavalyi muskátli miért nem virágzikf A fűtőtest mellett nagyon jól nélelt. A muskátli (Pelargonium), a szabályszerűen augusztus végén, fej dugványozással szaporított, jól telelt, tehát első éves növényen virágzik szépen. A kertészek tavaszkor ilyen, akkor még nem is egyéves növényeket árusítanak. Minél idősebb a muskálti, annál silányabb a virágzása. Hogy a fűtőtest mellett muskátlija jól telelt, nehezen tudom elgondolni, mert azon valószínűleg megújultak a hajtások. Auguszt pavilion Gyönyörű •parkja és pompásan berendezett helyiségei Buda előkelő közönségének kedvéne uzsonnázó helye Budán, I., Hidegkúti-út 22 KIRÁLY-FÜRDŐ épített« tS&S-ku HM BUST AT A Mai tUL Budán, IL, Fű-utca 84. szám. 45 fokos szénsavas n Átront, szénsavat mész at. szénsavas klómátriaawt és ■«iDézlaait tartalmazó héwlz Mszotaf, csúz-, Mr- és csontbetegségek, fém mérgezés, máj-, lép-, méh-, húgyhólyagban^ faltnak, gyomorhmmt is álhast pangás ellen. KádfBrdfik: »gé« napon át ftc-fn-iz . férfiaknak .... reggel 5—1 éviit aOZTuniQ . nőimet hétköznap délután 2—7 éráig !! IVÓ KURAÜ RÓMAI FÜRDŐ ÓBUDA—AKVINKUM Kitűnő konyha. — A források napi hozama ióo.ooo hektoliter rádió aktív thermdlvia A szentendrei HÉV vasútnak, a MFTR hajóknak és az ÚJPESTI átkeld propellernek állomása Ó-Buda-Ujlaki Takarékpénztár KfiSZVÉVnAltSASAG BUDAPEST, m, LAJOS-UTCA 148. SZ. (TELEFON: AUTOMATA 624—57. Betéteket elfogad könyvecskékre és folyószámlára a legmagasabb kamatozás mellett Kölcsönöket folyósít váltóra, folyószámlákra, értékpapírokra a legelőnyösebb feltételek mellett BALAZS vendéglő Specialitások: Rántott csirke, dampf- Hüvösv j így nudli. Nyitott ée csukott terraszok. végállomás — Naponta cigányzene. — KERPEL MIMOSA CREME TEGYEN KÍSÉRLETET KERPEL SZÉPÍTI, FEHÉRÍTI MIMOSA TOILETTE ÉS ÉS PUHÍTJA AZ ARCOT MOSDÓSZAPPANNAL EGY TÉGELY ÄRA: t P Szépít, Qdit, fehérít. EGY iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiin » NAGY DARAB ÁRA: 90 f KÉSZÍTIJ KERPEL „SZENT ISTVÁN“ GYÓGYTÁRA BUDAPEST, II., MARGIT »KÖRÚT 38 TELEFON: 5-16-10 Széchenyi Strandfürdő 24«én( pünkösd vasárnap megnyílik