Budai Napló, 1931 (28. évfolyam, 1023-1068. szám)
1931-04-22 / 1039. szám
Budai Napló Budapest, 1931 április 22. felosztassák ás 193.559.33 schilling új számiéra vitessék át. * A Magyar Pamutipar R. T. igazgatósága április 16-án tartott ülésén elhatározta, hogy a közgyűlésnek javasolni fogja 751,136.52 P nyereségből 445.594.45 P értékcsökkenés leírása után részvényenként 3 —r P osztaléknak 1931. május 1-től való kiűzetését. A szelvények a Magyar Általános Hitelbank pénztáránál kerülnek beváltásra. * A MÁK, ahogy röviden a „Magyar Ált. Kőszénbánya RT”-ot nevezik, április 14-én tartotta XXXIX. közgyűlését Berzeviczy Albert b. t. t. elnöklésével. Á közgyűlésen 141.554 részvény képviseletében 51 részvényes jelent meg. Berzeviczy Albert elnök felolvasta a Kormányzó úr kabinet- irodájának Vida Jenő alelnök-vezér- igazgatójához, a felsőház tagjához intézett legmagasabb leiratát, mely a társaság tatabányai telepeinek a közelmúltban történt megtekintése során látottakkal kapcsolatban elismeréssel emlékezik meg a vállalat vezetéséről, valamint azokról az üdvös hatású szociális intézményekről, amelyeket a társaság a munkások jóléti és kulturális érdekeinek felkarolásával létesített. A közgyűlés a kitüntető elismerést köszönettel és általános éljenzés közepette vette tudomásul. — A közgyűlés ezután egyhangúlag tudomásul vette az igazgatóság jelentését, jóváhagyta az 1930-as zárószámadást és az igazgatóság nyereségfelosztási javaslatát, amelynek értelmében az 1930-ra szólói 39. számú szelvény darabonként harminckettő pengővel kerül beváltásra április 15-től kezdve, a szokásos szelvénybeváltó helyeken. Az igazgatóság tagjaivá Monod René és Ranzinger\ Vince újból megválasztattak. A felügyelő-bizottságba új tagként a közgyűlés TFlassies Tibor báró dr-t választotta meg. A közgyűlést követő igazgatósági ülésen elnökké Berzeviczy Albert dr. b. t. t., felsőházi tagot, al- elnökökké Bisteghi Rudolf és Vida Jenő felsőházi tag, vezérigazgatót újból megválasztották. * A Hangya szövetkezet április 11-én tartotta ezidei rendes közgyűlését gróf Zichy Aladár elnöklete alatt. A közgyűlés elfogadta az 1930. üzletévre megállapított mérleget, amely szerint 105.000 pengő a tiszta nyereség. Az igazgatóság javaslata alapján osztalék az idén nem kerül kifizetésre, mert, igen helyesen, a tartalékolásra fordították a nyereség legnagyobb részét. A közgyűlés elismerését fejezte ki Balogh Elemér vezérigazgatónak, aki céltudatos irányításával érte el ezt a szép eredményt a szövetkezet 1929-i veszteségteljes éve után. * A Magyar-Cseh Iparbank R. T. igazgatósága megállapította a lefolyt üzletév mérlegét, mely megfelelő tartalékolások után 223.698.06 P tiszta nyereséggel zárult. Az igazgatóság a f. é. május 2-ára összehívott közgyűlésnek javasolni fogja, hogy e nyereségből 160.000.20 pengő, részvényenkint 0.60 pengő osztalékul fizettessék, a tartalékokra 40.000 pengő fordíttas- sék, a fennmaradó 23.697.86 pengő pedig új számlára vitessék elő, továbbá, hogy az intézet igazgatóságába az elhalálozások folytán megüresedett tagsági helyekre Flórián Kelemen, a Böhmische Industrial-Bank vezérigazgatója, Pelikán K. dr. és Simek J., ugyanazon intézet ügyvezető-igazgatói beválasztassanak. Ó-Buda-Ujlaki Takarékpénztár RÉSZVÉNYT! RSASiG BUDAPEST, m. LAJOS-UTCA 118. SZ. TELEFON: AUTOMATA 624—57. Betéteket elfogad könyvecskékre és folyószámlára a legmagasabb kamatozás mellett Kölcsönöket folyósít váltóra, folyószámlákra, értékpapírokra a legelőnyösebb feltételek meUett RUDAS FÜRDŐ radioaktiv kőt o r r á s GŐZ- ÉS KÁDFÜRDŐ FEDETT USZODA HUNGÁRIA radium tartalmú, lithiumos gyógyforrás Budán, Erzsébothidnál IVÓ-KÚRA reggel 7 órától este 6 ig. — Szénsavval telítve! — HARMAT-VIZI Budai Napló L kér., Bors-utca 24. szám Bérháztelkek Buda 'Tejein eladók 1. A Fő-utca, Pálffy-tér, Gans-utca által határolt parcellázott telkekből 76 négyszögöltől kezdve. Hatemeletes bérhá- zak összenéző udvarokkal engedélyezve l 2. Fillér-utca és Ezredes-utca sarok. 3. Donáti-utca 3. sz., öt emelet építhető. Öröklakásoknak kitűnő helyek. Bővebbet dr. Székely Márton ügyvéd irodájában, VIL, Erzsébet-körút 32. sz. alatt d. u. 4—6 között. Telefon: 448—22 Lakások kiadók a statisztikai hivatallal szemben: Bimbó-utca 1-3-5. sz. házban ket14, hdrom- és OlszoMs hallos modern kivitelben. Központi fűtés, meleg víz; Bővebbet a helyszínen, vagy Katona, Székely és Molnár építészmérnökök irodájában, Személy nők-utca II. Telefon: 298-29 és 135-41. BELLEVUE SZÁLLODA ÉTTERMEIBEN DÉLUTÁNI TEA ANC Elsőrangú koncert- és tánczene Európaelökelö restaurantjai között foglal helyet. ITüst- és pormentes levegő. Este kétféle menü 3 és 6 pengős. Déli menü 2.50 Asztalrendelós : A. 528-84 Bácskai KONYHA! CSASZARFÜRDO éttermeiben bácskai étel- különlegességek dunántúli borok 1 CSIRSZKA KONRAD VENDÉGLŐS ALKALMI KÜLÖN TEREM I POMPÁS KORAREGGELI KÁVÉ uw Ifálnhátl Minden szakmabeli ügyben KlUiyilUeX forduljon a régt jóhirfi céghez I, L«|o4l-u. 19 Béres Márton Toll 530-n ÜVEG él poreeUán-árukbtn OAl LAJOS Budán II., Széna-tér 7 vezet Tisztviselők nagy árkedvezményben részesülnek. Kedvező fizetési feltétel öröklakások 2—8—4 SZOBÁSOK HAT,T,AT,, MODERN KIVITELBEN (fcOzpontl fűtés, melegvfeszolgáltatís, gís- Bzérító, stb.) A Vérmezőre néző ATTILA- UTCA 95, 97, 99. sí. telken épülő Stílus Tánash&zbsn KAPHATÓK, 1991 májai 1-re. V., Bslaton-utcs 10. Telefon: 108—23. Rózsadomb elején földszintes családi villa két 3 szobás lakással, 316 négyszögöles kerttel, 76.000 pengőért eladó. Bővebb felvilágosítást a kiadó- hivatal ad. Különleges szépségű, elsőrangú építkezésű sarokbérház, étage-fűtéssel, 55.500 pengő bérjövedelemmel, 11% nettó hozamra, eladó. Részletes felvilágosítás a kiadóhivatalban. (107) Sósfürdőnél egyemeletes, 3 lakásos ház, összes közművekkel 40.000 pengő. 24.000 pengővel átvehető. — Ugyanott 150 öles telek is. (118) Városmajor-utca mellett pompás villa, 7 szobával, minden mellék- helyiséggel, parkos kerttel, luxus- kivitelben, Vajda Zsigmond freskóival, eladó. 25 évi adómentesség. (49) Adómentes villa, 4 szobás, minden komforttal, télen, nyáron lakható, fogaskerekű Orgonás megállónál, villamos és autóbusztól 5 percnyire, gyönyörű kilátással, 870 EH-öí dísz- es gyümölcsöskertben. — Ugyanott - 780 Q-ó'I gyümölcsöskert, nyaralónak átalakítható házzal olcsón eladók. Telefon: J. 343—01. «0RI-IIT 12 szövetkezeti ház épül. Augusztus 1-én beköltözhető. Buda legkulturáltabb és legszebb helyén 4, 3, 2, 1 szobás háztartásos és garzónlakások dél és délnyugati fekvéssel, minden kényelemmel, feltűnő olcsó áron előjegyezhetők. 30%-os befizetés beköltözésig zárolt számlára. Felvilágosítás a helyszínen és a kiadóban Villák, öröklakások! Az előkelő közönség bizalmától támogatott, a legszolidabb alapon megszervezett, utánfize- tésektől, perektől mentes építési akciónk keretében 1931-ben, november 1-i beköltözéssel, fővárosunk valóban legszebb, legegészségesebb helyein megépítjük: lrNyolcadik és kilencedik TÁRSASHÁZUNKAT, a Szent Imre szobor mellett, 1, 2, 3, 4 szobás, előkertre néző hallos, villaszerű öröklakásokkal (300 D-öles kert, hangfogó válaszfalak, díjtalan üzlethelyiségek) és az Arcna-útnál hasonló kertes öröklakásokat. Tetszés szerint szövetkezet vagy a tulajdonos nevére szóló telekkönyvezés. 2. A Margit-körútnál, a parkírozott Bimbó-utca 4 stb. sz. Gróf Majláth- telkeken, 10 drb 4—5 szobás, hallos MAGÁNVILLÁT. 3. A Városmajornál, a Tombitás-utca 7. sz. alatt, továbbá a Gellérthegy déli lejtőjén, a Kelenhegyi-út 24. alatt két TÁRSASVILLÁT, néhány 3—4—5 szobás, elkülönített luxuslakással, saját kertrésszel. Névre szóló telekkönyvi tulajdon. Olcsó, fix árak. Rendkívül előnyős, törlesztéses Láb- vagy bankkölcsön. Kívánatra prospektus tervekkel, kibővített szaktanácsokkal, hogy öröklakás vételnél esetleges károsodásokat mikép lehet elkerülni. , .Centrum” Házépítő Vállalat, Horthy Miklós- út 9. (9—12-ig, 3—5-ig, Lágym. 9—96.) Társasházban a Centrum vezet! Keresek 40.000 pengős árban családiházat, a budai hegyvidék alján, I. vagy ÍI. kerületben. Ajánlatok a kiadóba. (124) Buda legszebb helyén négyszobás villa, külön házmesterlakással, olcsón eladó. Telefon József háromszázhat— negyvennégy. Bornemissza-u. 46. sz. alatti villa, szerű ház, két háromszobás és egy egyszobás komfortos lakással eladó. Délivasútnál négyszobás, modem alagsoros villa 20.000 pengővel átvehető. (111) Rózsadombon 6 szobás, gőzfűtéses villa 70.000 pengő. (57) Rózsadombon kétlakásos nagy villa, szép kerttel, alkalmi áron eladó. (109) ÖRÖKLAKÁSOKAT építünk a Villányi-út (Szent Imre herceg útja) 8. számú, kitűnő fekvésű telkünkön. Felvilágosítások, tervek Benedikt Gyula építész irodájában, VI., Jókai-utca 12. Rózsadombon 5 nagyszobás lakás kerthasználattal máj. 1-től kiadó. II., Orgona-u. 8. 2 szobás jól berendezett lakrészt keresek konyhahasználattal Bors-utca közelében április 16-ra. Ajánlatokat Jutányos áron” jeligére a kiadóba kérek. Csak utcai vagy kertes lakásra reflektálok. Retek-utca környékén keresek kétszobás lakást. (.129) Németvölgyi-út 2/b. sz. a. házban egy-, kettő- és háromszobás lakások hallal és központi fűtéssel, utcai fronton, kilátással a hegyekre és a szemben fekvő kertekre, villamos (75, 59) és antobusz közelében, május hó 1-ére kiadók. Felvilágosítás a helyszínen vagy Aut. 831—09. Négyszobás lakás renoválva kiadó május hó 1-re I., Alkotás-u. 23. szám alatt összes mellékhelyiségekkel (2 W. C., 2 kamra, külön garderobe stb.) az I. emeleten, külön bezárható folyosórésszel. Évi bér 2500 P. Telefon: Aut. 504—14. 3 szoba hallos, minden komforttal épült lakás 2 W. C-vel, előszobával, központi fűtéssel vagy anélkül május 1-re. Székely, Retek-u. 69. Telefon: 532—28. Rózsadombon 5 szobás lakás, beüvegezett verandával, összkomforttal májusra kiadó. Elemi és leány- gimnázium mellett. Autóbusz megálló. (115) Egy- és másfélszobás lakások, egy- és másfélszobás garzónlakások minden komforttal május 1-re. Mészáros u. 60/b. alatt épülő új bérpalotában autóbusz megállónál. Székely, Retek-u. 69. Tel.: 532-28. Buda legegészségesebb vidékén 3 szobás, magasföldszintes szép lakás azonnalra, egy 5 szobás gyönyörű lakás május 1-re kiadó. Vígszínháztól 5 percnyire, autóbusz megálló. Buday Laszló-utca 5/b. Telefón 534—69. Műegyetem parkjával szemben, Budafoki-út 17. szám alatt kettő és négyszobás modem öröklakás és műterem háromszobás öröklakással eladó. Bővebbet a házgondnokságnál, hétköznap délután 3—4 óra között. I., Városmajor-utca 8 és IX, Kapás-utca 40. szám alatti öröklakások eladók. (119) Keresek villalakást legalább 4 I szobával és mellékhelyiségekkel, lehetőleg a Németvölgy környékén, aug. hó 1-re. Ajánlatok a kiadóba, I., Borsutca 24. Tel. 502-96. Három-négyszobás komfortos lakások hároméves házban, közp. fűtéssel, melegvízzel, budai hegyekre legszebb szabad kilátással, valamint 2 szoba hallos, komfortos, modem lakások központi fűtés nélkül májusra, augusztusra és egy 4 szoba hallos, angol rendszerű urasági lakás belső lépcsővel, saját fűtéssel májusra, Horthy Miklós-útnál, Fadrusz-u. 6. Háztulajdonosnál kiadók. Telefon: Lá 6—80. Műtermet keresek egy- két szobával lehetően Buda belterületén. (114) Két gyönyörű Bergére-plüss fo- teuille és egy fehérre mázolt garnitúra hall, vagy gyermekszoba részére eladó: II., Retek-u. 53/57., Az új kárpitosnál. Tel.: 549—10. 502-96 Egy-, kettő-, három-, négy- és ötszobás lakás kiadó. Iroda: I., Nap- liegy-u. 21. Tel. 527—80. Németvölgyi-út 2/E. szám alatt 2 évvel ezelőtt épült bérházban, elsőrendű egy- és kétszobás lakások május 1-re kiadók. A lakások minden mellékhélyiséggel, központi fűtéssel és melegvízszolgáltatással rendelkeznek. Megtekinthetők a házfelüevelő útján. Háromszobás, hallos, telekkönyvi tulajdont képező öröklakást keresek, törlesztéses vételre. (123) OILETHELV Németvölgyiút 2/b. sz. a. nutóga- rázs vagy nagyobb műhelynek vagy raktárnak megfelelő helyiség és több üzlethelyiség május hó 1-ére kiadó. Felvilágosítás a helyszínen vagy Aut- 831—09. Buda legszebb helyén, 2 épülőbérház mellett, melyekben üzlethelyiség nem lesz, vasportállal, karzat létesítésére alkalmas belmagassággal, bármely célra, de különösen mészáros, hentes, trafik, szabó, háztartási cikkek, festéküzlet stb. részére olcsó bérrel kiadók. Mészáros-utca 60/c. Főútvonalon II, Retek-u. 83-85. sz. alatt épülő sarok-bérpalotában valamint legmodernebb 2—3 szobás (hallos) lakások és 1 szobás garcon- lakások augusztus 1-ére kiadók. Közelebbit: V., Sziget-u. 38. V. em. 26 ÜGYVÉDI IRODÁBAN HALWA S. BUDÁN, I., SZENT jANOS-TÉR 4 TELEFON: AUTOMATA 507—37 állami díszoklevél — Ezüstkossorüs mester NAGY ARANYEREMMEL KITÜNTETVE Vadászfegyverek, fegyverjavítások, sportcikkek, cserkészfelszerelések PUSKAMÜVES 0R0KLAKAS0K a Horthy Miklós-úton. Lakbértörlesz- téssel minden modern igényeknek megfelelő olcsó és príma kivitelű öröklakások kaphatók 2—3 és 4 szobások hallal Horthy Miklós-út 97. szám alatt épülő házban, melynek fizetési feltételei kilencszeres lakbér mint LÁB kölcsön, a többi pedig készpénzben fizetendő. Minden öröklakástulajdonos telekkönyvi tulajdonosa lesz az öröklakásának és megszűnt az egyetemes felelősség. Jelentkezni lehet: Gábor Miklós, V., Mérleg-utca 2. 1/6., ahol a tervek és kalkulációk megtekinthetők. FEDEZZE FEL Oil IS A SASHEQYETt Sashegy a Belvárostól gyalog is csaló 25 percnyire. Sashegy a Belváros hegye. Sashegy a székesfőváros szivében — szivének jobbik oldalán. Sashegy az előkelő középosztály települő helye. Osak hegylejtőn lévő telkeket vásároljunk, ott van csak levegő, napsugár és kilátás. Ön gyermekei arcáról leolvashatja hogy hol lakik; nézze meg azután a sashegyi gyermekeket- Sashegyi telkeinkről prospektust küld z Hubalura részvénytársaság. Budapest, főpostafiók 77/0 Budai Általános Takarékpénztár Részvénytársaság Budán, II., Fő-utca 9 Elfogad kamatoztatásra takarék* és folyészámlabetéteket. Lekötött betétek után megállapodás szerint magas kamatot térítünk Budai Ingatlan - tulajdonosoknak gyors lebonyolítás meUett bekebelezett váltőkölcsönöket nyújtónk Mindennemű bank- és takarékpénztári ügyben készséggel áUunk rendelkezésre BAFB DEPOSIT HUBERT és Tsa B. T. Egészségügyi berendezések, csövek. Műszaki cikkek, fémgyártás. Vl„ Liszt Ferenc-tér 4. Tel.: 222-67 Lap tulajdonos: VIRAÁG és TÁRSA Kiadásért felelős: Viraág Béla. Nyomatott a Révai Irodalmi Intézet Nyomdájában, Bpest V., Vadász-u. 16- —* (Nyomdaigazgató: Linzer M.) —