Budai Napló, 1930 (27. évfolyam, 979-1022. szám)

1930-04-20 / 994. szám

XXVII. évfolyam, 994. sz. Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, tár­sadalom, művészet és sport terén szolgáld újság. Előfizetése egy évre 24 pengő, félévre 4 2 pengő. Egy szám 50 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon: 502 96. Felelős szerkesztő : V1RAÁO BÉLA Hirdetések ára: Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 40 fillér. 20 mm. magas hirdetés 8 pengő. Szövegsor ára 4 pengő. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint, fí hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. 1930 április 20. És mégis feltámad ez a város! Meg kell váltani ezt a várost, hogy föltámadhasson! Ennek a városnak emberi bűnei vannak: a rövidlátás, a rátermett­ség hiánya, a kicsinyesség, a bá­tortalanság és adott helyzeti erők fel nem ismerése. Ami hibája van, ember követte el, — ami szépsége van, a magyarok Istene adta. A magyar zseni csak a részleteiben látszik, — hétköznapi lélekre vall nagy vonásaiban. Akik ezen ké­sőbb változtatni akartak és tudtak volna, azokat elgáncsolta az irigy tudatlanság. Sem tervezni, sem gazdálkodni ez a város sohasem tudott. Az osztrák abszolutizmus idejéből örökös nyűgként ránkmaradt kis­városi észjárás ülte meg a tervein­ket is, a gazdálkodásunkat is. És nehezen tudunk szabadulni tőle. Ahol tavasszal húsz vagon rot­hadt burgonyát dobnak ki a sze­métpiacra, ott a város vagyona nem jobb a Csáky szalmájánál. Ahol egy városrészt, ahonnan százszámra hordják a teherszeke- rek a téglát, csak egy olyan szűk sikátor köti össze a dunai híddal, mint a Zsigmond-utca a Császár­fürdő előtt, ott a városépítés ügye pallérok kezére került. Ahol a hi­dakat nem a völgyek irányában, hanem a hegyeknek építik, ott a várostervezés kontárok kezén van. Ahol a kórházat nem a gyógyvi­zek mellé, nem a hegyilevegőre, hanem a futóhomok fertőzte sík­ságra építik; — ahol patakokban zudul a Dunába az áldott gyógy­víz és fölötte víz nélkül állanak a hegyek, de rozsdás vizet iszik az egész város, ott büntetésképpen a népek sorsát intéző Isten a tudat­lanságot ültette a városintéző székbe, hogy nagy legyen a meg­próbáltatás, amely megelőzi a fel­támadást. Horváth Károly mondotta, hogy „... ha 12 hindu szent akarattal egy csillagra tekint, nincs az a földi hatalom, mely őket céljaik elérésében megakadályozni tud­ná”... Mi pedig vagyunk nem tizenketten, de vagyunk talán száztizenketten, hinduk, akik szent akarattal tekintünk arra a csil­lagra, amelyhez áhítattal fűzi a magyar egyik ösztönös nagy ki­nyilatkoztatását: — Áll Buda, él magyar még!... Ennek a magyar világempóriumnak a csillagát nézzük szent akarattal és el fog­juk érni a múltnak véres mohájá­val takart város föltámadását. Vannak köztünk izzóvérű ma­gyarok, azok a Pávay-Vájnák, akik a tíz körmükkel vájnák ki a földből azokat a titkos erőket, azokat a kincseket, amelyek nagy- gyá tennék ezt a nemzetet és a világ első városává ezt a várost. Azok a Becseyek, akiknek nagy technikai tudásuk mérföldes csiz­mákkal jár a városi bürók sablo­nos észjárása előtt, — azok a Koz­mák, akik városgazdasági felké­szültségükkel még a vízművek csődjét is meg tudják előzni a lé­tező tényezők bölcs kihasználásá­val. Azok a Szviezsényiek, akik­ben szent hittel él a tudat, hogy ez a város a világ legméltóbb és legelsőbb fürdővárosa és ennek révén gócpontja lehetne az ide- özönlő idegeneknek, — azok a Bánlakyak, akik éjt-napot készek úton tölteni, hogy idegen nemze­tek figyelmét felhívják ezekre a mi gyógyhatású forrásainkra, — és még sokan százan, ezren, akik tudjuk, hogy ennek a városnak és országnak a sorsát más vágá­nyokra kell átterelni, hogy fenn­maradjon a magyar, — akiknek élén a világot járja a történelmi nagyságú Bethlen-család nagy fia, István, hogy betöltse a maga nagy történelmi hivatását, — akiknek élén a városépítő nagy Palatinus- család méltó ivadéka,, dr. József Fe­renc főherceg az ellenséges Frank- földön merte diadalmasan kibon­tani ennek a városnak lobogóját és minden elgáncsolás, minden csalódás dacára itthon is szaka­datlanul hirdeti, hogy Budapest boldogulása a gyógyforrások bölcs kihasználásán fordul, — és előt­tünk jár a polgári erények minta­képe, a polgári munka inkarná- ciójaként Ripka Ferenc, akinél ügybuzgóbb főpolgármestere még nem volt ennek a városnak, — ezért kell föltámadni a. Mi csalódhattunk sok minden­féle intézményben, amelynek vilá­gító fáklyaként kellene vezetnie ezt a nemzetet és ezt a várost a mai sötét viszonyok között, mint ahogy csalódtunk a Magyar Tudo­mányos Akadémiában is, — ez a nemzet és ez a város a maga ős isteni hivatásában túl fog gázolni mindenen és új fényre derül. Mert kétségbeejtő, hogy akkor, amikor egy nemzet ilyen elképzelhetetlen pusztuláson megy keresztül, leg­első tudományos intézménye, amely minden javát ennek a nem­zetnek köszönheti, olyan hitvány­ságok felett folytat vitát, mint a vakrákok szőrös lábaszára és a leg­fontosabb kérdés elő te az, hogy a vörösbegynek mért vörös a begye. Tátongó szakadékok szélén áll a nemzet, a lét és nem lét talán csak napok kérdése, új elhatározások, új nemzeti irányok helyes megol­dása, a földművelés, a kereskede­lem, az ipar teljes átalakulása előtt, új világszövetségek, a turá­ni nagy világeszme ébredése ide­jén, — amikor a nemzet ösztönsze- rűen vetette oda az Akadémiának a Vigyázó-vagy ont, hogy ezekben a kérdésekben teljesítse hivatását, — kétségbeejtő tudat, hogy ez a vezérlő intézmény teljesen csődöt mondott. Tudósai egymást mar­ják, kicsinyes elvakultságban és gyufákat gyújtogatnak akkor, amikor lángban áll az egész or­szág és beleég a sokezer esztendős magyar nemzet. De mi, magyar hinduk szent áhítattal, rettenthetlen akarással és életet feláldozó hittel nézzük azt az egy csillagot, amely el fog vezetni bennünket a megváltó já­szolához és a körülöttünk őrjöngő minden pokol dacára fel fog tá­madni az „Űr” városa, amelyet Ázsiában eltemethetett a futóho­mok, talán azért, hogy új fényben, új ragyogásban itt támadjon fel újra Európa szívében. Dubonai Pál. KOZMA JENŐ A feloszlás előtt álló közgyűlés tag­jairól adott ki György Endre lap­szerkesztő érdekes könyvet „Amíg vá­rosatya lettem“ címen, amely nagy­részt önéletrajzokat és arcképeket kö­zöl. Ehhöl a könyvhői vettük ki az aláhhi tanulmányt: Egy porszem nem áll még a maga helyén, ebben a felforgatott ország­ban. Ennek a kornak a krónikásai, fog­ják majd megírni az átalakulásnak azt a forgatagát, amelyből meg kell születnie az új és a sorsát intéző po­litikusoknak. Itt halomra kellett dől­nie mindennek, ami. néhány évtized előtt még szent és sérthetetlen volt és a formáiban is megváltozott ország, a szervezetében megroppant állam új > kialakulása olyan kirobbanásokkal I jár, amiket a múlt századbeli ma- I gyarság meg sem értett volna. Össze- 1 omlottak a politikai, iskolák, kereteik­kel együtt és nem maradt azokból más, mint itt-ott egy ember, aki bir­kózik a fölötte összecsapó árral, aki keresi talpa alatt a biztos talajt, aki. mer megküzdeni a rajtunk végighöm- pölygő idegenszeríí áradattal és aki úrrá ind lenni ezeken az egymásra törő hullámtorlaszokon. Mi öregek még emlékezünk arra az időre, amikor a sándorutcai. parla­mentben egymásnak mutogatták a képviselők azokat, akikből államtit­károk, miniszterek lesznek. Akkor ta­lán még csak az előadói székben ül­tek. akkor még csak tanulták azt a szakmát, amelyre felsőbb politikai, hatalmak szánták. Évtizedes munka volt ez. , A világháború után néhány év alatt végigcsináltuk az egész magyar történelmet a patriarchális kortól s a föltápászkodó nemzet első vezetői a néptanítók voltak, föl egész a minisz­terelnöki székig. Azután jöttek a bí­rák, akik valamelyes igazságot terem­tettek, hogy azután a hivatott politi­kusok alatt ezek alapján érvényesül­hessen a reális élet a maga gazdasági céljaival. Nagy tanulságot rejtő ne­héz idők voltak. Aki tanulni akart és tudott, az sokat tanult. , Budán mindig különleges életet élt a politika és inkább hajlott a városi politikára, mint az országosra. Itt is nehéz feladat volt az utódok nevelése. De akire rámutattak a vezérek, azt figyelni kezdte a polgárság és annak le kellett tennie valamilyen módon a mesteri vizsgát. Budán még sokáig élt a céhrendszer, akkor is, amikor már valójában nem volt... Kozma Jenő dr. pelyhedző bajusz- szal már ott állott a küzdő vezérek mellett és a mesteri, vizsgát külföldi vándorlásai után, remekbe alkotta meg. A Darányi-párt petícióval tá­madta meg 1905-ben Nyíri Sándor akkori honvédelmi miniszter mandá­tumát, amelyet Budának akkor legis­mertebb három ügyvédje védett: Stehló Kornél, Kiss Károly és Smick Lajos. A Darányi-pártot a fiatal Kozma Jenő dr. képviselte. A bu­daiak ezt a páros viaskodást úgy néz­ték, mint valamikor a lovagjátékokat, amikor az ifjú levente kiállt az öreg vitézekkel. Bíztató mosolygás kísérte a fiatal ügyvéd bizakodó viaskodását. Még az ellenfelei is megtapsolták, amikor győztesként került ki a via­dalból és ez az erkölcsi, siker a ve­zérek sorába tolta, A következő esz­tendőben, 1906-ban már bekerül a városi közgyűlésbe. A világháború természetesen egy­általán nem volt alkalmas politikai nagyságok kitermelésére, de tanulni sokat lehetett belőle. Kozma Jenő dr., aki édesatyjától nagy karitatív mun­kakört örökölt, lehántota magáról a pártpolitikus tógáját s meggyarapo­dott tekintélyét a budai beteg társa­dalom, a minden sarokból reávigyor- gé nyomorúság enyhítésére, gyógyítá­sára érvényesítette. Ezt a szociális te­A tabáni rác ésa budai német mé­szárosok csstepaíéja 1723-ban és a húsvéti árszabás Nagy, kemény lármától volt han­gos 1723 április 6-án délelőtt a pest­budai röpülőhíd pestoldali hídfeje: mint az errevonatkozó panaszos levél ezt ékesen elmondja abban az instán- ciában, melyet a tabáni rác mészáro­sok intéznek vala Buda Fő és Rezi- denciás Városa ,,Nemes, Szigorú és Parancsoló Tanácsához”. Az irat több más ezerrel együtt a Budapesti Mé­szárosok Ipartestülete három, 17. és 18. századi céhládájából került ki, minek utána az Ipartestület e sorok íróját kérte fel középkori és újkori iratainak feldolgozására. A céhládák­ban feküsznek a budai céh iratai is: egész sereg Zsigmond, Ulászló és II. Lajos idejéből való oklevélkolosszus, melyek igen sok középkori oklevél hiteles szövegét őrizték meg a budai káptalan hites átirataiban. Munkánk vaskos kötetté dagadva májusban je­lenik meg. Üjabbkori részének ízelí­tőjéül szolgáljon az- alábbi húsvéti budai história. * A budai Tanács a budai mészáro­sok céhét igen erős kordában tartotta. Hogy a marhahúsárakat lenyomja, megengedte, hogy a Tabán rácai kü­lön mészárostársaságot alakítsanak. Ez persze nem volt céh, hanem afféle 18. századi engedélyezett „hatósági üzem”-et pótoló, melyet a Tanács a budai árak leszorítására konkurren- eía céljából tűrt meg. „Rácok Compá- niája” volt a neve. A rácok általában felettébb duhaj népség voltak a 18. századi Buda „Vorstadt’-jában, vagyis „hóstát- ján”, magyarul „bástyáján” a Tabán­ban. E rácok igen kevert népség vol­tak, főleg az lévén nevezetes bennük, hogy bár ,,rácok” nevén neveztettek, rác vala közöttük a legkevesebb: még kevesebb volt közöttük keleti óhitű. Legtöbbjük katolikus boszna volt. Ezek itt voltak már a török hó­doltság alatt is Budán, fehér fezt hordottak, mint minden katolikus a török hódoltság alatt, rengeteg la­kott a Várban is. Mivel katolikusok voltak, pénteken böjtöltek, bojtos, vagyis „savanyó ételt” ettek. Az egyik budai várbeli kerek bástya a Vérmező felett bizonyára ezért nevez­tetett el a ,,Bojtost Evők Bástyáját- nald’, vagyis „Bosznák Bástyájának”, alkalmasint hibásan fordíttatván __ az eddigi irodalomban „Savanyú Étel Tornyának”. Volt a budai „rácok” között temén- telen ipekvidélci és podgoricavidéki származású „arbanas” is, vagyis al­bán: és pedig részben katolikus, rész­ben óhitű. Csernovics, másképpen Csarnojevics Arzén ipeki pátriárka ezeket hozta be Magyarországra Montenegróból. Volt közöttük sok igazi rác is, vagyis szerb: ezek rész­ben már a török alatt is itt voltak, részben a 17. század végén — 1686 után — húzódtak fel a török elől a Dunamentén. Marhakupeckedő, haj- tóskodó vad nép voltak. Siklóssy László „A régi Budapest erkölcstör­ténetében” pompás képet rajzol a Tabán duhaj életéről. A rácok hajla­mosak holmi kis marha elkötésekre is. Budán (némileg polgáriasodva) to­vább folytatták marhahajtó foglalko­zásukat. Ebből nőtt ki kontármészá- roskodásuk is. A budai céh nem jó szemmel nézte a tabáni rác mészárosokat, míg végre kenyérellentéteik egy parázs vereke­désben robbantak ki. A rácok mar­hát vettek: a pesti Kecskeméti Kapu előtti Széna Téren, azt végighajtot­ták a pesti Városfal vizesárka part­ján (később ezért lett neve M és zár o- sok-utcája, mert erre folyt a hídhoz való marhahajtás: ma Vámház-körút) a Dunáig s ott a parton, a falak alatt elhajtották a marhát a Szent Feren- ciek-utcája sarkáig. Itt, a Halászok Terén (ma a Modem Kávéház áll rajta) voltak a pesti céh mészárszé­kei. A budai kollégák jóféle marha- ösztökékkel, bikacsökökkel és egyéb harci eszközzel a pesti kollégák szé­kei között várták be a rácok hajtá­sát. A tizenkét dereglye által tartott, a Duna közepén, a mai Petőfi-szobor táján „levasmacskázott” rengeteg lánc végébe kötött két nagy dereglyére szerelt „hidlás”-t a víz sodra nyomta Pestről Budára és vissza. „Die bruckhen” volt a neve, elmés szerke­zet volt, a kormányos csak beállította a „timont” a víz ellenébe, a sodra átn'yomta azt a túlsó partra. Alig­hogy a rácok behajtották a marha­álló „csárdák” külön e célra készült hídján a marhát a repülőhídra, oda­rontottak a mérges németek, kemé­nyen ellazsnakolták a rácokat, köz­ben rettentő dolgokat mondtak. Az egyik rác így vallja a dolgot: „Piha! — mondotta az egyik német mester — nem tekintetes mesterek ezek a rácok, hanem afféle ebhitüek („von hundts glauben) ! Csak menjetek a Városbíróhoz, meg a Tanácshoz, fü­tyülök rátok velük együtt!” Nagy riadás lett az ökrök között, ,,da die teütschen maijster sind mit dero Vieh- Couplet in die bruckhen hin ein ge­rutscht”: mivel a német mesterek az ökörösztökélő vasakkal rontottak be a hídra. Majdnem hogy legázolták a riadt ökrök a sikongató budai fejér­népeket a repiilőhídon. A panaszos levélre a Tanács beidézte a német mészárosokat (Laniones germanieos Budenses) egy-egv rhénus forint stóffot vetett ki rájuk közrendzavarás miatt. Igen ám, de valahogyan a Ta­nács nem intézkedett a húsvéti hús- árszabást illetőleg, mire a németek sürgős intézkedést kértek, mondván, hogy nem mérhetik a jóféle magyar ökör húsát (fontját hat magyar déná­rokon), hiszen gyermekeikkel együtt nyomondtid elvesznek emellett az ár­szabás mellett, bírságot is kapnak, kérik, hogy a Tanács emelje a hús fontjának árát 10 dénárra és csak három rác -széket tűrjön. A Tanács a közeli húsvéti szent napokra való tekintettel úgy határoz, méressék a jóféle ökör húsa tovább is hat déná­ron, búsvét után majd dönt a rácok megszorítását illetőleg. A rácokat csakugyan eltiltották a kontárolástól, de az ellenségeskedés csak megmaradt a büszke városi mes­terek s a később is favágó szekereken majorbéli falusi kontár mészáros ál­tal suttyomban vágott búst a kapukon becsempésző rácok között. Végre Pest Város Tanácsa is keményen beleszólt a dologba. 100 botot („hun­dert briegl”) ígérvén a pesti kapuk kamiálló hajdúinak (fiiro thiir ste- her). ha csak egy lat h i mp 'll ér mód­dal vágott búst engednek be. ígv az­után vége szakadt a tabáni rácok kon­tárolásainak. főleg mikor a Tekinte­tes Nemes Pest, Pilis és Solt Várme­gyék Rendei is megunták a herce­hurcát. Mivel pediglen a szekér is csak akkor gurul, ha tengelye kene- tik, oly kulimásszal, melynek „Schmiergüdt” a neve, ezért akad a céhiratok között holmi 45 font finom nádmézről és 25 font finom török. ,.Coffe”-ró\ szóló számla is, mely ká­vét és cukrot bizonyára valamely nagyúri asszonyság kap vala, hogy vegye pártfogásába a szegény budai német mészárosmestereket a rácok ellen. Kiket „ebhitű”-nek nevezni bi­zony budai török örökségű emlék volt 1723-ban, mint a többi „ebbel” kap­csolatos máig megmaradt szólás-mon­dás. „Kelb ibn kelb!” — mondá Bu­dimban egykor a derék moziéin, ami annvit teszen, hogv: „Ebnek eb <z kőinké!” „Kutyhiten.” volt mindenki, aki nem mozlem biten volt. ..Kutya kőinké” a „Hundsfott”, miből a ..hnnefut”, majd a „huncut” szó lett. Ilvesmi a „kutya terrremtettte!”. a „kuttttya meg a mája!”, a. „kutfya terrinnettét nókije!”. a ..kutyafülű”, a „kutyafáját”, a „kutyából nem lesz szalonna!” és a kútnak'’sérvét!” A „Pácok Városa” felett meekon- dult a budai nagvharang. A kedves, szutvkos. holdvilágos, maszatos. regé­nyesen és bűbájosán piszkos Tabán eltűnik. Ez helyes, mert ígv kell lenni s elvégre ez a dolgok rendje. Jmde vén budai fiúk örökifjú szíve örökre megdobban azon boldog és „huncu­tul” jókedvű estvék emlékétől, melye­ket a „rác ürmös”, a „tepsin sült rác pontú” és a „rác wte” íze. zamata és illata tett f lejthetetlenné. Tfion- tivá. derűssé, vidórrá. Röviden: bu­daivá. Bevilaqua-Borsody Béla.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom