Budai Napló, 1930 (27. évfolyam, 979-1022. szám)

1930-01-01 / 979. szám

Budapest, 1930 január 1. BUDAI NAPLÓ 3 Közös törekvések Buda érdekében Ida: HE&NYEY VILMOS dr. ny, államtitkár A sablonos karácsonyi mellékle­tek közül kimagaslott „A fordí­tott város” című melléklet, amely egy generációra való eszmét tár­gyal Budának helyes irányban való fejlesztéséről. A cikknek min­den egyes pontját fel kellene ka­rolni és a Hollós Mátyás Társaság- további működési programmjába beleilleszteni, hogy így állandóan napirenden és nyilvántartsuk. , Amint most a Hollós Mátyás Tár­saság egy szükebb bizottsága fog­lalkozott az Attila-szobor kérdé­sével, mely „a turáni világnépek Európába előretolt bástyáját”, Magyarországot tüntetné fel mint ilyent, úgy a Budai Napló minden egyes programmpontjára egyese­ket vagy kisebb bizottságokat kel­lene a Hollós Mátyás Társaság ré­széről megbízni, hogy a kérdéssel foglalkozva annak megmozdítását, nyilvántartását előkészítsék. Mi­lyen értékes volna a felvetett sok eszme közül az eltűnt óriás Her­kules történelmi szobor kiásatása, a világhírű Hunyadi János-forrás hírnevének megfelelő környezetbe foglalása, a Császár- és Lukács­fürdő Dunapartjának rendezése, a főváros északi részének a gyárké­ményektől való felszabadítása, a Tabán kiépítése, a gellérthegyi sziklák állatkerti benépesítése, a Vérmező parkírozása, a sikló meg­felelő átalakítása, ha ugyan meg nem öli előbb az autóbuszjárat és a többi kérdés állandó napirenden tartása. Ezzel kapcsolatban élve­zettel olvastam a József nádor céh egyesület megalakulását. A Hollós Mátyás Társaságnak ezzel az alakulással érintkezést kellene keresnie. Ha a Hollós Mátyás Tár­saság felkarolja tevékenyen ezt a budai programmot, úgy sok irány­ban érintkezési pontunk lesz a céhhel, amit egy közös bizottság intézhetne- Ugyanilyen kapcsola­tot kellene keresni a Budapest Fürdőváros Egyesülettel is. Azért örvendtem annak a beszédnek is, amellyel a Fürdőváros Egyesület közgyűlésén a Hollós Mátyás Tár­saság üdvözölte az elnöklő főher­ceget s amely mintegy már beha­rangozott a két egyesületnek egy­mással való közös munka gondola­tának. fi gyufa feltalálójának, Irinyi Jánosnak hét ágra oszló utó­dai, most, hogy az állam monopó­liummá tette a gyufát és azt gazda­ságilag- erősen ki is használja, valami csekély részt kérnek ebből a jövede­lemből. Beadvánnyal fordultak a mi­niszterelnökhöz, amelyben kifejtették, hogy addig, amíg a gyufagyártásból az állam nem húzott hasznot, ők sem érvényesítették a föltaláló nagyaty- juk révén fennálló méltányos érde­keltségüket. Most azonban tekintet­tel arra, hogy Irinyi János, mint Römer bácsi egyetemi vegyésztanár tanítványa és a gyufa feltalálója, összesen négy garast kapott az el­használt kénért és foszforért, igényt tarthatnak arra, hogy a világraszóló találmány révén őket is kártalanítsák. Nem kérnek különös áldozatot, csak azt, hog.y egy bizonyos összeg után egyszázalékos kamatkülönbséget fizes­sen íTnekik a gyufatröszttel kötött szerződés alapján, valamely bank, amelyben megfelelő összeget, a bead­vány szerint 21 millió pengőt he­lyezne el az állam, vagy a gyufa­tröszt, amely összeget vagy gazda­sági, vagy ipari célokra lehetne gyü- mölcsöztetőleg felhasználni a szerző­dés lejártáig s a család hét ága csak éppen az egyszázalékos kamatkü­lönbségre tartana igényt, életjáradék gyanánt. Irinyi János sok keserű megpróbáltatás után, amely elsősor­ban Pest^ városa részéről érte, ahol A Soroksári-úton tervezett gyufagyá­rara azzal tagadták meg az enge­dély megadását, hogy az túlságosan tuzveszelyes, visszavonult Debrecen­be, ahol feleségül vette első szerel­mét, vái'adi és micskei Baranyi Her- mint, aki akkor már kis- és nagy- dobai Dobay Adám özvegye volt. Irinyi János 1895 december 19-én 79 eves korában halt meg Vértesen, bácsiszérűi 100 holdas, pusztáján, ahol Lajos fiával együtt gazdálkodott. Egyik unokája, Irinyi János, aki szintén okleveles vegyészmérnök és szívesen folytatná nagyapja mester­ségét, ha kedvező területre juthatna, megélhetése miatt valami külvárosi vámon tölt be kis hivatalt. Ez a föl­találó és családja tragédiája. A kér­vényt, melyet tisztelettel intéztek a miniszterelnök úrhoz, a Budán élő Horváth Viktor ny. honvédszázados írta alá a család nevében, amely szű­kös viszonyok között, nagyapja ta­lálmánya révén vár enyhülést és jobb sorsot. Munka az óbudai hegyvidék parcelláján Irta: SZILÁGYI KÁROLY az Óbudai Hegyvidéki Szövetség elnöke A hegyvidéki ember szereti a pozitívumokat. A gyászos emlé­kezetű komm üli bukása után úgy emlékszem, mi vettük fel elő­ször a közmunka szerszámait és azóta részben a mi erőnkből hat útszakasz és ezeken a villanyvilá­gítás, a szövetségnek egy szép székház-telke — amelyen most elemi iskolát óhajtunk látni —, a hegyvidék kert gazdaságának meg­szervezése mint megvalósult té­nyek dicsérik a hegyvidéki polgá­rok szorgalmát. De ezek mellett a lakosság részéről viszonylag je­lentős anyagi áldozatokat igénylő befejezett munkák mellett seré­nyen dolgozunk a főváros ezen ré­szének a jövőjéért is. Megmozdítottuk a legfrekven­táltabb nemzetközi jellegű auto­strada mellett e célra már évtize­dek előtt kisajátított területen a „Honalapító Árpád-liget” és „Ár­pád-templom”, valamint emlék mű megépítését, amelyről írott törvényünk van, hogy a Budapest határába jutókat méltó módon köszöntse Árpád apánk emléke, aki magját vetette ezen a föld­darabon a magyar kultúrának. Folytatjuk azt a munkát, amelynek célja idehozni erre. a hegyektől övezett egészséges leve­gőjű síkra — hátterében a római kultúra egyetlen fővárosi emlék­tömbjével — akvinkirmi ásatások, múzeum és amfiteátrum — szem­ben a fentebb említett Árpád­templom — a magyar nemzeti stadiont, amelyhez az ország leg­jobb autóút ja vezet s amelynek közlekedése a legkönnyebben töké­letesíthető s amelynek 23 fokos langyos forrásvíz szolgáltatása egyedül alkalmas amortizálni a befektetett tőke legnagyobb ré­szét. Örömmel regisztráljuk, hogy a nép minisztere, Vass József is e mellé a törekvés mellé állott — hiszen mindenki tapasztalhatta a | vitézi avatások alkalmával, hogy szigeti megoldás mellett a forga­lom lebonyolítása, még nagyobb tömegek mellett — egyenesen le­hetetlen volna. Munkáljuk a hegyvidéken át­vezető transzverziális út megépíté­sét és ebbe a munkakörbe illesz­tettük bele az ú. n. Attila-park ügyének a közérdekre való figye­lemmel történő- megoldását és a téglagyárak legsürgősebb kitelepí­tését, amelyekről dr. Ripka Fe- i rcnc főpolgármesterünk már mint­egy 2 évvel ezelőtt megállapította, hogy ezek a vályogvető dolgok itt a vámvonalon belül: a tegnapnak az ö dolgai. Szóval dolgozunk, hogy a vég- re-valahára megszülető Öbuda— Hungária-úti hidat, amelyet né­hai Wekerle Sándor telt törvény- óé, már megfelelő vis-ä-vis fogad­ja: az eredeti hivatásának vissza­adott szép óbudai hegyvidék. Öt szép fővárosi hegy lakossága kívánja ezeket a legnagyobb rész­ben meghozott törvényekben le­fektetett — tehát országosan el­ismert — igék testté válását. A Mátyás-, Remete-, Tábor-, Test­vér- és Ürömhegy lakossága. A „Budai Napló” mindig tá­mogatta törekvéseinket, reméljük — figyelemmel a nagy „finish“-ve, hogy ezt az ő kedves közönségé­vel — amelybe Pestnek a mi ol­dalunkon nyaraló legjobbjai is beletartoznak — még fokozottabb mértékben fogja folytatni a kö­vetkező- esztendőben, hogy a fővá­rosnak ez a „nyugati kapuja“ méltó legyen a mi mindig gyö­nyörűbbé váló Budapestünkhöz. Virágos Buda "x Irta: Marminger Vilmos dr,, a Virágos Budapest — Virágos Magyarország végrehajtó-bizottsá­gának elnöke, a dendrológusok es kertbarátok szakosztályának alelnöke Nemcsak a mucsai elfogultság mon­datja velem, hanem Magyarország kertészettörténcte és a kertészetek megfigyelése, hogy a „Virágos Mor- gyarország”-nak koszorújában Budáé a vezetőszerep. Az a néhány méter magasságkülönbözet, amely Buda és Pest közt megvan, korai és késői fa­gyok szempontjából döntő szerepű. Ha nagyobb vizünk nincs is Budán, de ott van a hegyvidék lombos taka­rója, ami a mi száraz, kontinentális magyar klímánkat mégis lényegesen párásabbá teszi, mint az Alföldet és ami a napi nagy hőingadozásokat enyhíti. A talaj is olyan, hogy kevés fáradsággal és nem sok költséggel úgy el lehet azt készíteni, hogy a leg­több, még kényesebb, igényesebb nö­vény is tenyészthető, kivéve azt a né­hány növénycsaládot, amelyik a me­szel, az agyagot nem tűri vagy nem szereti. A végére hagytam a legfontosab­bat, a budai őslakosságnak virág- szeretetét, amelynek nyomait a Ta­bán, Viziváros és Óbuda szűk siká­toraiban, szerény udvaraiban ma is megláthatjuk, ha a véletlen elvisz e legszerényebb, legszegényebb budai negyedekbe. Oleandert, fuehsiát, grá­nátalmafát csak ezeken a helyeken találunk szép öreg példányokban, je­léül annak, hogy a nagy leromlá­sunkban a mi budai népünk átmen­tette a virágok, a növények kul­tuszát. Az tagadhatatlan, hogy a békeide­jéhez képest ez a törzsállomány na­gyon meggyérült, hogy új beszerzést alig találunk. Ennek nemcsak az az oka, hogy elszegényedtünk, hanem az is, hogy az immár 15 éves lerom­lásunk — a háború és a háborúnál rosszabb békénk — nagyban leron­totta kertészetünket is, úgy, hogy az újabb, szebbnél-szebb fajták beszer­zése sokszor csak a külföldről lehet­séges. Ebben a tekintetben — mint a leg­több „magyar betegség-bon” — a szer­vezetlenség a hiba. A napokban tar­tott Tost szakosztályi elnök előadást a kertészeti egyesület közgazdasági szekciójában, amelyben hivatalos ki­mutatások alapján elmondta, hogy Németországban közel félmillió pol­gár él meg a kertészetből, nálunk mindössze 7000 bejegyzett kertész működik. És ennek ellenére a mi kertészeink nyomorognak. Nincs tő­kéjük, nincs olcsó hitelük és ezért költséges berendezkedéseket, amik a virágzó üzemek alapföltételei, nem tudnak beszerezni. A következmény az, hogy egymást gyilkolják, egymás sírját ássák az árak lerombolásával, ä.az olcsó, selejtes áru tömegtermelé­sével. Az érem másik oldala az, hogy a fogyasztóközönség is meggyérült, a piac elromlott. Az évekig tartó, lel­keket ölő nyomorúság idejében vi­rágzó magánkertek a művelés hi­ánya, a talajjavítás elmulasztása, a kártevők elleni ! védekezés elha­gyása folytán leziillöttek. A rossz viszonyok miatt jól képzett, mester­ségüket szerető kertészek helyett olcsó, hozzánemérto alkalmi munká­sokkal, legjobb esetben B-listás ház­mesterekkel végeztették a kerttulaj­donosok a kerti munkákat. Az ered­mény csodálatosképpen nem is olyan rossz, mint ahogy azt a premisszák­ból várni lehetne — de csakis azért, mert türelmesebb, hálásabb teremt­ménye e világnak kevés van, mint a növény. Ehhez járult még az is, hogy még a nagy kereskedelmi ker­tészeteink a rossz konjunktúra miatt árjegyzékeikben nem tudtak lépést tartani a külföldi nagy cégek pom­pásnál pompásaid), a nyomdatechnika minden új haladását felkaroló, gyö­nyörűen illusztrált állapjaikkal, i amelyekkel elárasztották az orszá- ! got. Az, hogy az ily módon hirde- I tett, gyakran selejtes áru (hisz a ] Balkánhoz hasonlítanak bennünket), | a nehéz aklimatizáció folytán gyak- j ran évekig sínylődik, hogy sok ki- i váló külföldi növény egy-két év I múlva beadja a kulcsot, a kerttulaj- ' dánost nem vitte jobb belátásra, j mert a hibát rendesen haszontalan, lusta vagy tudatlan’ kertészére tolta, aki nem ért a finomabb növények igényeihez. Többször látogattam meg egy híres budai kertet, amelyet egy német világcég rendezett be horribi­lis költséggel. Az elgondolás, az el­rendezés és a növényanyag igazán legelsőrangú volt. A cég kipróbált német kertészt is adott egy-két évre a kert ápolására, aki német viszo­nyokra bizonyára kitünően megfelelt volna. Itt a munkája csütörtököt mondott, mert sem a talajt, sem a klímát nem ismerte és a pompásan beültetett kert a második év végén siralmasan kívánkozott a viszonyok­kal, az itteni termesztéssel ismerős magyar kertész után. Ezeken a viszonyokon véleményem szerint segíteni csak úgy lehet, ha állandó oktató- és propaganda-mun­kával újból megnevelünk olyan kert­barátokat, akik maguk is törődnek és értenek is a kertjeikhez és ugyan­akkor megteremtjük bennük azt a bizalmat a hazai kertészeteink iránt, amely nélkül ez életképessé soha nem válhatik. Minden új rendelő újabb termesztési lehetőséget bizto­sít a mi kertészeteinknek és módot ad arra, hogy kultúráikat új anyag­gal kiegészíthessék. Ezt a munkát, ezt a feladatot vál­lalta a „Virágos Budapest —• Virá­gos Magyarország” mozgalom, amely nem egyesület, hanem oly társa­dalmi munkaközösség, amely a meg­lévő szervek felhasználásával igyek­szik feladatának megoldására. Ablak, erkélydiszítési verseny, amely a jövő évben kertversennyel fog bővülni, minél több virágkiállítás és ha a főváros vezetősége állandó ostro­munknak engedni fog, állandó kert- kiállítás szabadon termett növé­nyekkel, idénykiállításokkal: ezek a külső oktató- és propaganda-munka eszközei. Ebhez az időszaki propaganda- j munkához társul most január elseje- j ’* p8’y áj, kéthetenként megjelenő ! lapmelléklet, is, amely az Országos ! Kertészeti Egyesület tagjainak in- j gyen fog járni, mint a „Kertészeti ! lapok” kiegészítője. Ebben az uj- ; Ságban, a „Virágos Budapest — Vi- j rágós Magyarország ”-ban lehetőleg ] gazdagon illusztrálva, szeretnők a ! kertbarátokkal közölni mindazt, ami * a laikust a házikert elrendezésében, j fönntartásában érdekelheti. A „Kér- 1 tészeti lapok” kiadója vállalta e'zt a költséges kiadványt, abban a re- 1 menyben, hogy ezzel újból sikerül i KIRÁLY-FÜRDŐ tpttstta l55*-tüm KARA »US TAT A teld ten. Budán, IL, F5-utca 84. saém. 45 fokos vEiirávxui Min»««»«™ é* taria!mazó hówis iSstewy, csúz-, bír- H csomibetsgsigek, /few mérgnís, máj-, Up-, méh-, kúgyh.uragbáx- talmak, gvomorhurui is attiasipastgás gőzfürdő Kádfürdők: •<>«»* At. , férfiaknak .... rago®* I—I 1 nőknek bétkSznap délatia J_J trflq !! ÍVÓ KIÍRASS majd az anyaegyesületbe tömöríteni azokat a kertbarátokat, akik azt alapították és a háború kitöréséig fönn is tartották. Ebben a remény­ben a dendrológusok szakosztálya kibővült és megalakította a kert­barátokét is. Évi 10 pengőért min­den tagnak joga van a 0 szakosztály bármelyikébe belépni es annak szak­ülésein és a tanácskozásaiban reszt­venni. Jár a lap, mely a törzslapban a szakkertészet, a mellékletben a kertbarátokat érdeklő kérdésekkel foglalkozik. Mint a dendrológusok és kertbarátok szakosztályának tagja, ingyen kap évről-évre a mag- és növény-csereakció révén rendelke­zésre álló ritka évelőkből, cserjék­ből, amelyeket az elnök, Ambrózy Lajos gróf buzgólkodása folytán már elég nagy mennyiségben termel a szakosztály. Az egyesületi tagság ezenkívül ingyen belépést biztosít a kiállítások területére. A felsoroltak oly előnyöket bizto­sítanak, hogy — akár a jó bor — cégéire nem szorulnak. Es mégis el kellett azokat itt mondani, mert bi­zonyos vagyok benne, hogy 100 bu­dai kerttulajdonos közül kettő sem tudott ennek létéről. Arra az egye­sületnek nincs elég vagyona, hogy na­gyobb számban küldjön mutatvány- számot a lapból, mert egy ilyen propagandafüzet költségéből jófor­mán az egész évre tudja a lapot a meglévő tagoknak előállítani. Leve­lezőlapon beküldött kívánságra a szerkesztőség azonban szívesen küld egy-egy mutatványszámot. (Kerté­szeti lapok, Dohány-utca 20.) Nem mernék ilyen hangos propa­gandát kezdeni, ha biztosan nem tudnám azt, hogy ennek az akciónak sikerétől függ igen nagy mértékben nemcsak kertészeink sorsa, hanem kertjeinké is. Mert olcsó és jó, biz­tosan megeredő növényanyagot csak hazai földön termelhetünk. Ennek a lehetőségét a felvevő közönség, a kertbarátok megszervezése adja meg, amelyet e lapok útján tudunk csak szerény, elszegényedett ország lé­tünkre a termelővel összehozni. Bíz­vást remélem, hogy Buda minden jó és hasznosért, szépért lelkesedni tudó közönsége felelni fog hívó sza­vamra és beáll a kertbarátok zász­laja alá. Buda régi családjai Jegyzetek Buda történetéhez A krónikás kötelességét teljesít­jük, amikor a 27 év óta összehor­dott és Buda történetével kap­csolatos krónikák mellé most igyekszünk a küszöbön álló esz­tendő folyamán megírni azoknak a régi polgári családoknak a tör­ténetét, amelyek Buda sorsát irá­nyították a töröktől való vissza­vétel óta, immár barmadfél szá­zadon át. Ezekkel a családokkal rokonságban áll ma is Budának csaknem minden jelentősebb pol­gári családja és így remélhető, hogy a családi hagyományok, fennmaradt okmányok, régi leve­lek és a budapesti levéltár segít­ségével ki lehet majd egészíteni azokat az adatokat, amiket 27 év óta a családok életére és történe­tére vonatkozólag sikerült eddig összegyűjtenünk. Vonatkoznak pe­dig a jegyzetek a következő csa­ládokra: az Áldássyak és elő­deik, a Budának polgármestert is adó Oeffnerek, —- az Andaházy és az — Andorffy családokra. A most is élő Balázsy, — a kémény­seprőipart még most is folytató Bauer, — aBiscara, — Bozóky, — Brannauer, — Bruckner és Birckhoffer családokra, — a Ce- hetner és Bégen családokra, vala­mint az Éberling, — az egykori kéményseprő Eisdorfer, — Eschen­bach, — Buda egyik leggazdagabb és tragikusvégű Fischer család­jára, ezenkívül a Frenreisz — Gallauner, — Greifeneck és Grö- stenberger, úgymint — Hoffhau- ser és Holzspach családra, akik a Szépvölgyben téglagyárosok vol­tak. A Killmayer, Kimnach, — KoUmann, az óbudai bőrgyáros Lenz család, — a mézesbábos Lud­wig család, Laumann, — Mam- brini, — a 250 év óta most is ugyanabban a házban lakó Pfeif­fer család, — a Margit-körút és ak­koriban „Drei Herzengasse“ (mai Tégla-utca) sarkán élt Praxl nevű vendéglős család. — A Schlosser, —- Schaeffer, SchleicJier vízimal­mon őrlő család, — a Stróbl ács­mester családja, aki a Ferdinánd- kaszámyát építette, — Szabó M. Ferenc családja, — báró Tunckél és az egykor híres lakatosmester családtól származó Verderber ács- ládok. — A Budai Napló azzal a kérelemmel fordul előfizetőihez, hogy aki ezekkel a családokkal ro­konságban áll, azok múltjáról, családi hagyományairól tudomás­sal bír, szíveskedjék bennünket levél útján vagy telefonon (502- 96) megkeresni, hogy adatainkat kiegészíthessük és ezeknek a köz- becsülésben álló régi családoknak monográfiájának a megírásához a szükséges adatokat beszolgáltatni.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom