Budai Napló, 1930 (27. évfolyam, 979-1022. szám)
1930-11-30 / 1017. szám
Mit követelünk a közigazgatási gépezettől ? Először is két negatívumot: — az egyik, hogy ne nyomjon bennünket agyon. Azt hiszem, hogy annyi közigazgatási intézkedés nehezedik ma reánk,. — amelynek jórésze felesleges — hogyha ezt kiküszöböljük, segíthetünk a• polgárságon. — A második az, hogy engedjük a 'polgárokat szabadon érvényesülni s ne akadályozzuk gazdasági érvényesülésüket. Itt rá kell mutatnom a közüzemek kérdésére, amely mindenkit izgat s el kell ismernünk, hogy ezen a téren rengeteg a túlten- gés. A harmadik az, hogy közvetlenül kell támogatnunk a polgárt, először azzal, hogy a közigazgatási apparátust egyszerűsítjük, gyorsítjuk s segítenünk kell az iparost és kereskedőt is, de különösen támogatni kell a polgárságot munkaalkalmak teremtése által. E követelések teljesülését van hivatva az új fővárosi törvény biztosítani. Csak röviden akarom a fő elveket ismertetni, amelyek ennek a célnak megvalósulását szolgálják. Az egyik az.,, hogy a polgárság választottalak kezébe került a végrehajtás a bürokráciával szemben s hogy ez mit jelent, azt tudják mindazok, akik nem tudtak átjutni a bürokrácia falán. Ma már nem mondhatják a polgárok képviselői, hogy én szeretnék valamit csinálni, de a bürokrácia akadályokat gördít ez elé, ma ha ígérünk valamit, azt meg kell tartanunk s meg kell tudni tartani ! (ügy van, úgy van...). A másik a hivatali felelősség kihegyezése. Ma már az új törvény biztosít arról, hogy az ügyeket valakinek el kell intéznie, ha senki más nem tudja, a polgármesternek kell elintéznie. A harmadik a közigazgatás egyszerűsítése. Kétségtelen, hogy ezen a téren igen jelentős rendelkezések vannak a törvényben. A negyedik az üzemi gazdálkodás helyes területre szorítása. A törvény kimondja, hogy csak ott lehet községi üzemet felállítani, ahol az a közérdek szempontjából feltétlenül szükséges, továbbá, hogy nem szabad részvénytársasági alapon szervezni községi üzemeket (úgy van, úgy van) hiszen az összes visszaélés mind csak olyan üzemeknél volt — a vásárpénz- támál, pedagógiai filmgyárnál, — amelyek részvénytársasági alapon állottak. Mert a közüzem a részvényDr. FABINYI TIHAMÉR egyet. m. tanár, gyárigazgató szólal fel ezután: Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Engedjék meg, hogy röviden fejezzem ki magamat és az Egységes Községi Polgári Párt programját tömören a következő három pontban foglaljam össze: a közélet tisztasága, a polgári összetartás és a gazdasági szakszerű munka. Ezek közül a harmadikkal foglalkozom elsőnek, mert ma a legfontosabb a gazdasági gyakorlatiasság szempontja. Praktikusan és gyorsan kell megfognunk a gazdasági problémákat, arra kell néznünk, hogy hol a legnagyobb a baj és hol szükséges és lehetséges a gyors segítség. Ezt akarja nyújtani ez a párt, mely eme a célkitűzésére cs Önök által ismert eddigi eredményeire való tekintettel méltán nevezheti magát a munka pártjának. Olyan vehemenciával folynak azonban útón-útfélen a vádaskodások, hogy — mielőtt a segítés módjaira rátérnék — röviden foglalkoznom kell azzal a kérdéssel, vájjon igaz-e az a vád, hogy tehetetlen kormányzat van a fővárosban és az országban, amely állítólag kizárólag maga volna oka tehetetlenségével és előrelátásának hiánya miatt annak a súlyos gazdasági helyzetnek, amely alatt az ország és a főváros szenved. E vád megcáfolására napokig lehetne beszélni és köteteket lehetne írni, de én itt csak néhány adatra akarok rámutársasági formával a részvénytársaság összes hibáit átvette, annak előnyei nélkül. Elve továbbá a törvénynek, hogy a községi üzemek nem használhatók fel kizárólag a községi háztartás céljaira, hanem szolgálják ki olcsóbban a szükségleteket, de nem lehet a közüzem kényelmes adóztató apparátus. Természetes, hogy a város vezetői számára kényelmesebb, ha számlát küldhetnek, mint végrehajtót. Kérdem már most, hogy mily álláspontot foglaljunk el mi, akik a városi dolgokkal foglalkozunk, mikor azt halljuk az ellenzék részéről, hogy ez a törvény a legrosszabb, a legutolsó. Kérdem azt, hogy rossz-e az a törvény, amellyel ezt az öt követelést meg lehet valósítani és kérdezem, hogy kik vannak hivatva a megvalósítására*? Azok, akik a főváros ügyeit intézik s akik vállalják, hogy azt a törvényt jól végre lehet hajtani, vagy pedig azok, akik azt állítják, hogy ezzel a törvénnyel nem lehet cisnálni semmit *? Uj gépezetre van szükség s ez az új gépezet az új fővárosi törvény, annak kell-e ez, aki ezt jónak, vagy aki rossznak tartja*? Aki hozzá tudja állítani a gépészeket, vagy pedig azok, akik csak a kritikusokat állítják oda? Erre ugyan könnyű felelni. A párt teljes tudatában van annak, hogy mi nagy alkotó munkákra vállalkoztunk, de mi megtesszük azért, mert meg van a kellő felszereltségünk, hogy ezzel az apparátussal a bajokat megoldjuk s hogy olyan gépészeket fogunk az apparátus mellé állítani -—■ ha, majd a listákat meg méltóztatnak nézni, láthatják -—, akik már tanúbizonyságát adták annak, hogy közérdekű ügyeket helyesen tudnak intézni. Ez a párt az, amely értékeli és tudja azt, hogy mit jelent egy városi igazgatásban az államhatalom támogatása. Nyíltan valljuk, hogy mi az államhatalommal s a törvénnyel karöltve akarjuk a bajokat orvosolni. Mi azzal a tudattal szállunk harcba, hogy nekünk sikerről kell beszámolnunk, mi nem mondhatjuk, hogy: „pardon, tévedtünk”,, hogy megpróbáltunk mindent, de nem sikerült, mert mi valljuk, hogy a nehéz kérdéseket is meg lehet oldani és pedig helyesen megoldani. A mi sorsunk meg van jelölve, — vagy a sikerről való beszámolás, — vagy a távozás lehet. Ezzel tisztában vagyunk. De az Önök támogatásától függ a siker, melyet mi biztosan várunk s kívánom, hogy ez a siker minél nagyobb legyen s minél gyorsabban következzék be! (Éljenzés mindenfelől.) Sokan üdvözölték a szónokot a bátor szókimondásért. tatni, amelyekből kiderül, hogy nagy bölcsesség van abban az egyszerű mondásban: — „ha nálunk esik az eső, valószínűleg a szomszédban is esik”. Ha végigtekintünk azokon a rendszabályokon, amelyeket a különböző államok nemcsak Európában, hanem világszerte gazdasági rendjük és költségvetésük egyensúlyának fenntartása érdekében kénytelenek alkalmazni -—- és pedig tekintet nélkül alkotmányuk formájára és az uralmon lévő kormányok pártállására — akkor azt láthatjuk, hogy világbetegséggel állunk szemben. Nem akarom önöket adatokkal úntatni, de érdekes, hogy a hatalmas Angliában a kormány a legutolsó három évben 76 millió angol font deficittel dolgozott és érdekes, hogy ezt az angol munkás- kormány az összes, egyébként is rendkívülien magas adók pótlékolásával, az örökösödési illeték és a söradó felemelésével igyekszik megszüntetni és noha a múlt évben 10%-kal felemelte a jövedelmi adót, most megint emeli és mindezek után mégis majdnem annyi lesz a deficitje, mint a magyar budget egész közigazgatási célra fordított kiadása — miközben az angol munkanélküliek száma állandóan horribilisán emelkedik. Vagy nézzük a polgári szabadság és a mesébe illő gazdagság hazájának tartott Északamerikai Uniót! Ez is a legnagyobb bajokkal küzd. A fejenkénti adóteher 1923 óla 23 dollárról 77 dollárra, vagyis 3 (^-szeresére emelkedett és a gazdasági helyzet oly veszélyessé vált, hogy Hoover elnök szükségesnek tartotta magához hivatni a közgazdasági, és pénzügyi élet vezető férfiait és kérve-kérte őket, ne adják oda magukat a gazdasági peszBudai Napló szimizmusnak, hanem bizakodjanak, mert optimizmus nélkül és bizalom nélkül nincs fellendülés. A fasiszta kormányzati Olaszországban az egész mesterségesen megcsinált költségvetési, plusz nem tesz ki többet csekélyke 5 millió líránál és hogyan érték el ezt is? Súlyos adóemeléssel, úgyhogy például a forgalmi adót 1%-ról U/Aj/o-va emelték. Franciaországban pedig az állami adósságok törlesztésére külön alapot csináltak, amely szentség volt, ahhoz nem volt szabad hozzányúlni, s most nem kevesebbet, mint 1800 millió frankot elvettek ebből a költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében. Ilyen képet mutatnak a győztes államok! — A legyőzött Németország a legkülönbözőbb közszolgáltatásokat kénytelen felemelni; az április óta foganatosított ilyen rendszabályok révén 2500 millió márkát kénytelen kipréselni és többek közt 140 millió márka jövedelememelkedést abból, hogy felemelte a postadíjakat. Hát lehet ilyen köHARRER FERENC Dr. ny. alpolgármester, volt miniszter rülmények között mondani, hogy kizárólag egy tehetetlennek állított országos vagy fővárosi kormányzat okozta volna nálunk a súlyos gazdasági helyzetet? Azt hiszem, világos ■— mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, —• hogy ezt jóhiszeműen állítani nem lehet. (Helyeslés.) De hogyan lehet hát segíteni? — Egy módon biztosan nem lehet: ha pesszimisták vagyunk és magunk sem bizakodunk, mert nem gyógyulhat meg az a beteg, aki maga sem bízik meggyógyulásában ! Az Északamerikai Unió nagy elnöke, Roosevelt — akinek fia most itt amerikai nagykövet — már hosszú évekkel ezelőtt budapesti látogatásakor azt a szállóigévé vált kijelentést tette, hogy „megbotlani lehet, ez még nem baj, ha mindjárt felkel az illető, de nem szabad lefeküdni”. Mélyen tisztelt választópolgárok! Nekünk nem szabad lefeküdnünk, nekünk nem szabad kétségbeesnünk, nem szabad a nehézségek elől meghátrálnunk s ha egy évezred viharai között meg tudtuk állani a helyünket, éppen a mostani nehéz időkben kell megmutatni és meg is fogja mutatni a mi, népünk és különösen a mi kitűnő kereskedő- és iparostársadalmunk, hogy túléljük és legyűrjük a bajókat, hogy igaza van az olasz közmondásnak: „vihar idején látszik meg, hogy ki a jó hajós”. És ne felejtsük el, hogy akkor, amikor mindenütt bajok vannak, itt nálunk sziikségszerűleg még több a baj azért, mert mi magyarok vagyunk. Nézzék csak a módszert, amelyet a le- győzöttekkel szemben alkalmaznak. A német népen — ahogy valaki szellemesen mondotta — állandóan eret vágnak, de mielőtt az utolsó csepp vére elfolynék, vérátömlesztést alkalmaznak, hogy tovább bírja a terhe- heket, — mi pedig olyan szűk üvegbúra alá vagyunk helyezve, amelyben el sem férünk és mégis állandóan kiszivattyúzzák belőle a levegőt. Es mi mégis magyarok akarunk és magyarok fogunk maradni! Inkább tűrünk és szenvedünk, hogy magyarok maradhassunk! (Éljenzés.) De nincs is ok elkeseredett gazdasági pesszimizmusra. A minket körülvevő sötétségbe már vegyül egy-egy bíztató fénysugár. Itt van a most felvett 31/2 millió angol fontos kölcsön, amelynél nem annyira az összeg fontos, mint az a tény, hogy a külföld bízik gazdasági erőnkben és minden külön zálog és fedezet nélkül,. kedvező feltétel'k mellett, ad hitelt nekünk akkor, amikor sokkal nagyobb és nem legyőzött országoknak nem ad. Van már heljdink a nap alatt, van már szavunk ^ a politikai, és nemzetközi érintkezésben, amelyet kormányelnökünk utazásai és ezzel kapcsolatos tárgyalásai éppen napjainkban mind nagyobbá és jelentékenyebbé tesznek. Mit kell tehát tennünk? Munkaalkalmat kell teremteni! Ehhez azonban két fenntartást fűzr nék. Csak közvetlenül produktív munkákat szabad végeztetni és nem szabad követni a kínai«mandarin példáját, aki egyszerűen úgy akart két- szerannyi embert munkához juttatni, hogy hátraköttette a munkások félkezét. És nem szabad helyet adnunk a gyertyamártók kérésének, akik valaha állítólag azt kérték a királytól, hogy tömessen be a házakon minden ablakot, hogy nagyobb legyen a sötétség és így ők több gyertyát adhassanak el. (Derültség.) A legszigorúbb gonddal kell őrködnünk a kiadandó munkák produktivitásán, mert ha az ezekre fordított összegek a munkák gyiimölcsözése révén meg nem térülnek, fiaink és unokáink fogják azt visszafizetni és megsínyleni. Ezzel kapcsolatos a másik követelmény is, hogy olyan munkákat kell kiadni, amelyekre fordított összegeknek nehogy abba a végzetes hibába essünk, amelyet egy nagy német államférfiú előttem így jellemzett: „und von jetzt an, meine Herren, werden wir sparen und sollte es noch soviel Geld kosten”. (Derültség.) Különös óvatossággal kell a takarékosság szempontját kezelnünk a kulturális célú kiadásoknál. Ez éppen úgy fővárosi, mint országos politika, amiről most beszélek, mert főleg kulturális szempontból Magyarország Budapest által és Budapesten keresztül él és ha mi a fővárosban nem mutatunk példát, Magyar- ország jövendője meg van pecsételve, mert ne méltóztassék elfelejteni, hogy kelet felé a civilizált Európa halára Magyarország határával azonos és ne méltóztassék elfelejteni, hogy a kultúrával tartjuk fenn pozíciónkat. Mi továbbra is a kultúra őrei kell, hogy legyünk és az ország szíve Budapest a vezetője ennek. A fővárosi oktató személyzet paritásos egyenlő elbánásban való i'é- szesítésére, az oktatás okos szakszerűségére ügyelnünk kell és meg kell valósítanunk a hosszú évekre vonatko- zóleg kidolgozott átfogó kultúrpro- gramunkat. Ez csak javára fog válni a többi társadalmi osztálynak is. Budapest neve Budával kezdődik nemcsak a nyelvben, a szóban, hanem a történelmi létesiilés igazságában is. Budával kezdődött fővárosunk és amikor Budát alapították, kereskedők és iparosok voltak a város első lakói, akik akkoriban talán még egy szót sem tudtak magyarul és szívükben mégis a legigazabb magyarok voltak. A várba harcosok,, nagyurak 'jöttek, megfordult ott a török és az osztrák, akik mind eltűntek,, de ez a dolgozó polgárság, mely azóta nyelvében is magyarrá lett, ma is itt él és élni és boldogulni akar. Ennek a boldogulását akarjuk előmozdítani. (Tetszés.) Ezért legyünk nemcsak hazafiak, hanem szeressük fővárosunkat és ezen belül is ezt a szép és gyógyforrásai révén is nagy jövőre hivatott Budát és annak II. kerületét. Ne csak patrióták legyünk, hanem ha kerületünk boldogulásáról van szó, legyünk kis körre szorítkozó lokálpatrióták, annál is inkább, mert a városi politikában a mindennapi élet szükségEz olyan pont, ahol párton belül és kívül tisztességes emberek között vé- I leménykülönbség nem lehet. Ebben a leromlott, dúlt világban semmi vagy nagyon kevés jut csak fényűzésre és eleganciára; de legalább egyben legyünk elegánsak: — az erkölcseinkben. Ezért ennél a választásnál, amely lajstromos és titkos, talán ellenmondásnak hangzik, de mégis úgy van, a nyilvánosság a legfontosabb oly értelemben, hogy a választópolgárok megnézzék a jelölteket, hogy kikkel is állnak szemben. Tekintsék őket szemletárgynak, nézzék és forgassák meg őket jobbról balra, tudakozódjanak személyiségükről és múltjukról, mert én szentül meg vagyok győződve, hogy ha ebből a szempontból Budapest, 1930 november 30. minél nagyobb része esik munkabérre, hogy minél több munkátváró dolgos kéz jusson foglalkoztatáshoz, mert kenyeret, tetteket és megértő segítséget várnak tőlünk küzködő polgártársaink ezrei. Én nem vagyok elragadtatva az állami és városi mindenhatóság rendszerétől, amely az utóbbi évtizedekben mindenütt kialakult. Nekünk ama kell törekednünk, amit Széchenyi hirdetett: a polgári erényekkel ékeskedő szabad férfiak számát kell növelnünk. Ez a polgári párt ezt tűzte ki céljául és ez egyik főoka, amiért hozzá csatlakoztam. Karitatív úton is segélyezni kell a szűkölködőket, de a főcél az legyen, hogy szabadsághoz, önállósághoz és munkához juttassuk azokat, akik a gazdasági helyzet súlya alatt sántikálnak: én nem a mankót akarom tökéletesíteni, hanem a beteg lábat akarom meggyógyítani. (Éljenzés és taps.) Parancsoló kötelességként áll előttünk, hogy nagy takarékossággal éljünk. De azt a fényűzést nem engedhetjük meg magunknak, hogy ott takarékoskodjunk, ahol az bűn volna. 1 leteinek minél jobb kielégítéséről s a mindennapi élet gondjainak enyhítéséről van elsősorban szó. Szeretetteljes figyelemmel vagyunk a magán- és köztisztviselők iránt. A köztisztviselői kérdés az érdeklődés homlokterében áll és mélyen fájlalom,, hogy sok meg nem értő szó hangzik el ebben a vonatkozásban. Wallenstein táboráról szól a mondás, hogy: „in deinem Lager ist Österreich”. Hát mélyen tisztelt polgártársaim, a köztisztviselőkről is elmondhatjuk, hogy az ő karukban ott van egész Magyarország. Itt nem lehet és nem szabad ellenségeskedni, meg nem értő, gyűlölködő hangot megütni, mert végeredményben önmagát üti meg az, aki feléjük sújt; kölcsönös egyetértéssel és jó- szándékkal kell az itt felmerülő problémákat megoldani,, mert méltóz- tassanak visszaemlékezni, hogy amikor nem is olyan régen átmenetileg ebben az országban sem szilárd kormány, sem fegyveres erő nem volt, tehát az államrend alappillérei hiányoztak, ki tartotta fenn a gépezetet? A tisztviselői kar, mely teljesítette kötelességét és amely, hogy praktikus gazdasági szempontot is megüssek, kereskedőnek és iparosnak legjobb, mert szükségszerű vevője. A „polgár” a legdicsőbb jelző, amelyet a jószándékú hazafi neve mellé tűzhet, végezzen akár szellemi, akár testi munkát s tartozzék bármely feleke- zethez és mi ilyen értelemben vagyunk „polgári” párt. Nevetséges volna tagadni, hogy bajok és hibák vannak. De mi következik ebből? Az, hogy azokon javítani, segíteni igyekezzünk. De más az, ha valaki a hibákon javítani akar és ismét más az, ha valaki a hibákból élni akar, más az, ha a hibákat és okait futatjuk — miként mi tesszük — az orvoslás célzatával és ismét más az, ha a hibákat azért keressük, hogy örömmel konstatáljuk, hogy íme, hibák vannak. Mit szólnának Önök ahhoz az orvoshoz,, akinek tevékenysége abban merülne ki, hogy leszidja, a beteget, családját, ismerőseit, egész környezetét, szidja a háziorvost és amikor már mindenkit felizgatott s azt kérik tőle, hogy segítsen a betegen, azt felelné, hogy: hát segíteni, valami más gyógymódét ajánlani én sem tudok, de baj nem lehet, mert a fődolog,, hogy az általam rossznak állított háziorvost elkergettük. (Élénk derültség.) Pro grammunk továbbá | szigorú gondossággal megvizsgálják I őket, lehetetlen hogy hosszabb időn keresztül ki ne tűnjön, melyik a tisztességes, alkotni tudó és akaró emberek meg- győződéses gyűjtőszava és — melyik az üres harangkongatás. Méltóztassanak arra súlyt helyezni, amit a nagy amerikai elnök, Washington mondott, amikor megkérdezték tőle, hogy kiket válasszanak a nép képviselőiül: — „Válasszanak Budai Napló legközelebbi, 101S-ik száma december 2-án jelenik meg. Sántít a gazdasági életi Okosan kell takarékoskodnunk, a polgári összetartás
