Budai Napló, 1930 (27. évfolyam, 979-1022. szám)

1930-11-04 / 1013. szám

XXV11. évfolyam. 1013. sz. Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, tár­sadalom, művészet és sport lerén szolgáld újság. Előfizetése egy évre 24 pengd, félévre 12 pengő. Egy szám 50 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I. Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon ; 502—96. Felelős szerkesztő : VIRAÁG BÉLA Hirdetések ára: Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 40 fillér. 20 mm. magas hirdetés 8 pengő. Szövegsor ára 4 pengő. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. 1930 november 4 Sokaknak írom ezt a levelet! Mindenkinek, aki jó szóval üdvö­zölt akkor, amikor „Fantázia” című cikkemet megírtam és fölíi’tam a bu­dai égre, hogy nekünk Budán, más fájdalmaink vannak, mint bárhol másutt az országban és cppen^ ne­künk a Budáért rajongók pártját kell megalkotnunk. Azokra gondol­tam, akik velem együtt külön oltárt építettünk a szívünkben Buda szá­mára, akik összeálltunk, hogy Hollós Mátyás király nagy emlékére és az­zal a jelszóval, hogy „. .. Tegyük Bu­dát ismét Mátyás király virágzó vá­rosává, ahol jómódban él a művelt polgárság! ...” társaságot szervez­tünk rögtön az összeomlás után, — érdeknélküli társaságot, ahol a tudo­mány segítségével, a fantázia poézi- séveí, mindig művészi formák között kerestük a nagy megoldásokat budai polgártársaink boldogabb jövője szá­mára. Budai barátaim, hogy igazabban szóljak — Buda barátainak a száma évek során át meggyarapodott és ez a szózatom, amely egy táborba hívta őket, harcos táborba, ismét ríj kato­nákat szerzett a Budáért harcba in­duló tábornak. Lelkesen állt akkor mellénk, de talán elsőnek Szilágyi Károly, az óbudai hegyek utat törő, fény tderítő vitéze, a világokat járó őspostás Ilennyeij Vilmos, a föld mé­lyébe néző Pávai-Vajna Ferenc és Szávay Gyula, a Rózsadomb zengő szavú poétája, a természet nagy tit­kainak tudója Lendl Adolf, az igaz­ságokat kereső keménynyakú székely igric Kapcza Imre, a háború szülte nagy regény írója Ujj Gyula, a für­dőzés reális ismerője Ringer Lajos és öccse az européer János, a márványt kemény magyar ököllel véső Istók János, a templomok falát legendák­kal benépesítő ünglnváry Sándor, az ősi dicsőség emlékeit egy templomba hordó Aggházy Kamii, az élő ősiség kutatója Daróci) Zoltán, ennek a re­gőse Peterdy Sándor, a Budát naggyá tevő Plunyadiak rajongója Pfeiffer Gyula, az idegent magyarul imád­kozni tanító Kiss Menyhért, a Bala­ton lantosa Sziklay János, a boldogu­lás útjait építő Eperjessy Béla, Óbuda kincseit kereső Orova Zsig- mond, a nótaíró Zöld Károly, az élő­kért a halottakkal verekedő Szibinkits György, az új világrendnek kapukat nyitó Petracsek Lajos, a tollforgató Móra nemzetség öregje,, István, a po­éta építésztudor Fábián Gáspár, az építő poéta almási Balogh Lóránt, kertes házakat sürgető Bárdos György, Gülbaba rózsákat ültető rabszolgája Nádas Béla, a szittyák nyomán In­diát járó Zajti Ferenc, a kőbevésett magyar éposz építője Medgyaszay István, a magyar műemlékek gondos ápolója Lechner Jenő, Aquincum múltját ásó Tausz Béla,, barlanglaké Bekey Imre Gábor, a budai vár be­vándorolt szerelmese Chrisztián Re­zső, fürdővárost építő Bánlalcy Géza, a nagy úti-mester Bársony Oszkár, a regősök sorsát véső Pintér Jenő, a magyar fürdőügy Ahasver je Szvie- zsényi Zoltán, a város sebeit virággal behintő Manminger Vilmos, a várbeli püspökök soknyelvű utóda Nemes Antal,, a csiszoltagyú reformátor Becsey Antal, a kultúra ólomkatonáit sorakoztató Czakó Elemér, a számok­kal gyógyító Exner Kornél, a hegyvi­dék megváltója Bódy Tivadar, a pol­gárság aranyszívű atyja Ripka Fe­renc, és aki minden köszöntésemet ba­rátságosan viszonozza; — királyi vérből sarjadt József Ferenc, a pol­gári életet élő fenséges úr. A budai front kész vezérkara. És most, hogy kifejtettem a Budai Párt céljait,, összefoglava azokat rö­vid pontokba, lelkesen üdvözölt a bu­dai gondolatokat inkarnáló Kozma Jenő, aki már az anyatejjel szíttá magába azt a szeretetet, amelyet ben­nünk lassan érlelt meg ez a szent vára a magyarságnak. És jöttek sokan! Sokan, akiket ed­dig nem ismertem, akik Budának va­lamely más emlőjén szítták magukba ezt a mindent legyőző szeretetet Buda iránt. És jött a polgárság nagy ré­tegéből kiemelkedők sora. Az iparos­körök elnökei Máté István, Váli Gábor, Papp Lajos,, Pataky László, Halasy Béla, Kőszegi István, Sógor József, a régi iparos patrícius csalá­dokból származott Trautmann Éerenc, Tóth Imre, Hubert Vilmos, Gömöri Győző, Ravasz László, a városszépítő Morbitzer Dezső, generációkat nevelt Oszoly Kálmán, gyógyvizeket csurog­tató Ebner József —- és sokan, sokan, I akik melegen megszorították kezemet, azzal a melegséggel, mely gyógyító­vizeket hajt itt ki a sziklák alól, — azzal a melegséggel, amely beara­nyozza Buda jövőjét. Mért féltsem én ezt a várost, ahol annyi tudás, bölcsesség, jóaka­rat és szorgos buzgalom keresi az utat, mely a szebb jövőhöz vezet. Le­! lietnek még urai a kicsinyek, a rövid­látók, az elfogultak, — de ott, Kelet felől már pirkad! és a turáni mezők felől kél a nap, amely ennek a város­nak a jövőjét besugározza! Ti sokan, Ti mindnyájan szeressé­tek tovább ezt a várost és a kelő nap­pal együtt ébresszétek fel a népét! A holnap szebb lesz a mánál! Viraág Béla. végezte, sub auspicius regis avatták doktorrá. Pályája kezdetén a Tör­vényszéken, a Kúrián és a Hatásköri Bíróságnál dolgozott, majd az Igaz­ságügyminisztérium törvényelőkészítő osztályába került. 1920-ban lett ügy­véd és a Ganz-Danubius jogtaná­csosa. 1924-ben a perjogból egyetemi magántanárrá habilitálták, 1927-ben pedig a Közgazdasági Egyetem hívta őt meg előadónak a részvénytársasági és szövetkezeti jog, valamint a pól­yán perjog tárgykörében. A válasz­tott bíróságról írt monográfiája nem­csak a jogász-világban tűnt fel, ha­nem szélesebb körökben is figyelmet keltett. Tavaly télen jelent meg na­gyobb munkája az öröklési jog és el­járás köréből. A különböző jogi szak­lapokba számos cikket írt, ezenkívül német nyelven is jelentek meg dolgo­zatai. Titkára a Magyar Jogász Egy­letnek és tiszteletbeli főügyésze Pert vármegyének; szerkesztő bizottsági tagja a Magyar Jogi Szemlének. Az utolsó 10 évben főleg gazdasági kér­désekkel foglalkozott. Ma, amikor a szaktudás fontossága egyre inkább előtérbe lép és a köz­életben mindjobban szükségét érzik sokoldalúan képzett és általánosan művelt embereknek, különös súllyal esik latba az ő jelölése, mint olyan emberé, aki a legkölönbözőbb ponto­kon, nevezetesen az ipar, a kereske­delem és a jogélet terén egyaránt megállotta helyét, közvetlen közelről ismeri a felmerülő problémákat és ki­mondottan gazdasági ember. Mint társadalmi állásánál és anyagi hely­zeténél fogva független férfiú, meg­engedheti magának a legnagyobb ön­zetlenséget és tárgyilagosságot. E szempontok különösen fontosak ezidő- szerint, amikor a harcba induló pár­toknak a legfontosabb célkitűzése kell hogy legyen a gazdasági érzék, a köz­életi tisztaság, a fórumon szereplők képzettsége és gyakorlatiassága. Alkalmunk volt politikai felfogá­sáról beszélgetést folytatnunk Fabi- nyi Tihamérral, aki legfontosabb programpontjának tekinti a köz­munkák megindítását, amellyel minél több munkáskéznek lehessen kenye­ret nyújtani. Felfogása szerint leg­döntőbb problémája Magyarország­nak a munkaalkalmak teremtése. Gaz­dasági programja a közgazdasági élet egész területére kiterjed s egyben tanúbizonysága annak, hogy az átla­Fabiiiyi Tihamér dr. Új kerület — Öj vezér Évről-évre változik nálunk Budán az egyes városrészek sú­lya és társadalmi ereje, aszerint, hogy ott mily irányú építkezés folyt, milyen elemekkel gyarapo­dott az ott élő társadalom és mennyivel jutott közelebb ez a városrész a székesfőváros köz­pontjához. Öt-hat évvel ezelőtt a Pasarét még nagyon sivár te­rület volt és szinte elrettentő ké­pet adott az eleje, ahol egy fel- töltött mocsár, csúszó domboldal és lehetetlen utak riasztották el a települőket, — mint ahogy a Statisztikán túli rész, a Rózsa­domb alja a maga rendezetlen utcáival, fejlődésében sehogy sem haladó, ma már hatalmas arányú Mész-utcával össze sem hasonlít­ható a ma ott kifejlődni készülő modern várossal. Az ilyen új 'úrosrészek ön­kénytelenül kitermelik magukból azokat a kiválóságokat, ráter­mettségeket, amelyek megfelelő tudással, fölkészültséggel, családi hagyományokkal, idevágó múlt­tal lépnek az így megváltozott területek képviseletébe, a köz­élet harcterére. így állott — a Rózsadomb ke­leti lejtőjének nagy fejlődéséből, — mintegy kibontakozva, ennek a választási körzetnek közönsége elé FABINYI TIHAMÉR dr., í akit ideköt egyik közgazdasági nagy tevékenységének műhelye, ideköt a gyermekkora, az iskola ! padja, a mult, a jelen és a fej- I lődő várossal kibontakozó nagy | jövendő. Azon a banketten, amelyen az Egységes Községi Polgári Párt és annak vezére, Kozma Jenő dr. orszgy. képviselő is megjelent és hatalmas beszédet mondott, töb­bek között felszólaltak Steinberg Albert is, a Váltakozók Lapjának ! szerkesztője, aki nívós beszédé- | ben különös nyomatékkai aján- I lotta a budai választóközönség fi­gyelmébe dr. F'abinyi Tihamért. A társasvacsora közönsége, ame­lyen képviselve volt Buda színe- java, lelkes örömmel fogadta Steinberg felszólalását s a vá- választóközönség hangulatából máris nyilvánvaló, hogy F'abinyi Tihamér a pártlistán előkelő he­lyet foglal el majd. 1 Fabinyi Tihamér dr. jogtanácsosa ! 1920 óta a Ganz-gyárnak, amelynek • törzsgyára és villamossági gyára tud- I valevőleg Budán fekszik. Életének ; háromnegyed részét Budán töltötte és méltán tekintheti magát tőzsgyökeres ■ budainak. 1890-ben született, a budai ' II. kér. főgimnáziumba (Ferenc Jó­■ zsef Intézet) járt és itt is érettségi- i zett,, tanulmányait pedig a budapesti j Tudományegyetemen, továbbá Lip- ! esében, Berlinben és Chambridge-ben Buda Mhelyei nz ídegenforsalsm szolgálatiban írta: Eperjessy István úr. III. Szent Jobbkéz a budai Várban- Buda kegyhelyei között talán első helyen kellett volna emlékeznünk Szent István királyunknak a budai királyi várban őrzött ereklyéjéről, melyről Paulovits dr. a következőket írja: „A magyar nemzet legféltettebb ereklyéinek egyike, a honalapító első magyar király dicsőséges jobbkeze a m. kir. udvari- és várplébánia-temp- lomában őriztetik arany ereklyetartó­ban és minden év augusztus 20-án, a nagy király emlékünnepén, közszem­lére tétetik ki. Százezrével zarándo­kol a nép a csodálatos Szent Jobb elé, mely összekulcsolódott buzgó imádságra, adakozó volt az alamizs- nálkodásban, erélyes a kormányzás­ban és szeretetet sugárzó a kegyelem­ben. Ez a romolhatatlan királyi kéz év­századok óta a legnagyobb tisztelet tárgya. Mikor első nagy királyunkat halála után negyvenöt évvel szentté avatták, felnyitották koporsóját Szent László király jelenlétében. A nagy király teteme balzsamillatos olajban úszott. Kiemelték a holttestet, hogy másik koporsóba helyezzék, László király azonban előzőleg elküldte on­nan a fejérvári prépost fiát, Mer- curiust, nehogy rajongó buzgalmá­ban magához vegye a drága ereklye egy darabját. Mercurius nagy szo­morúsággal vonult a kórusba és itt búslakodott, midőn a hagyomány sze­rint hófehér ruhába öltözött, meny­nyein szép ifjú jelent meg előtte és i átnyújtott neki egy fehér gyolcsba burkolt tárgyat. — Elhoztam neked, — úgymond — ama nagy királynak dicsőséges szent kezét, melyről elvégeztetett, hogy soha romlás ne érje, hanem örök időkig épségben maradjon a magyarok di­csőségére. Vedd tehát és őrizd meg, mikor eljő az ideje, jelentsd László királynak, hogyan történt ez veled. Nem sokkal ezután a király álmá­ban azt az üzenetet kapta, hogy ke­resse fel Mercuriust és vegyen át tőle egy ereklyét. Ugyanekkor angyal jelentette Mercuriusnak, hogy elérke­zett az idő, amikor a rábízott szent titkot felfedheti. László király püs­pökök és országnagyok fényes kísére­tével érkezett Mercurius barát kolos­torába és mikor megtudta, hogy mi­ről van szó, az aranygyűrűs Szent Jobbot vissza akarta helyeztetni a koporsóba. Ismét álomban kapott fi­gyelmeztetést arra, hogy az ereklye örök emlékeztetőül a hívők szeme előtt maradjon. László király apátságot alapított a Szent Jobb őrzésére 1078-ban és an­nak első apáturául Mercurius bará­tot tette meg. A szentszék jóváhagyá­sával külön ünnepet rendelt s Mátyás király idejében a Szent Jobbnak már külön szentmiséje is van. Az idők fo­lyamán azután elkallódott az ereklye; török hatalmasok Boszniában pénzért eladták. A tudós jezsuita páter, Pray György 1764-ben nyomozta ki, hogy a drága ereklye a raguzai templom­ban van. A velencei köztársaság meg­szerezte azt és ajándékul adta Mária Terézia királynőnek, aki viszont a magyar nemzetnek ajándékozta és nagyszerű diadalmenetben szállít­tatta Budára. A remekművű ereklye­tartó szekrénykét a püspöki kar 1862-ben készíttette. Az ereklye mai ' ! nap a magyar szent korona mellett ezeréves állami létünknek és az irán­tunk számtalanszor megnyilvánult is­teni irgalmasságnak szent szimbó­luma.” — Szent István napján az ország minden tájáról vesznek részt a kör­menetben. E helyen elismeréssel kell adóznunk Ripka Ferenc dr.-nak, Bu­dapest székesfőváros főpolgármesteré­nek, aki átérezve a Szent István-nap óriási jelentőségét, Szent István ün­nepét évről-évre fényesebbé teszi és remélhetjük, hogy a közeljövőben Szent István ünneplésében a külföl­diek ezrei is részt fognak venni. Ssép Jufrászné«i páloskoiostor Volt még Budának egy kegyhelye, amelyet a hívek ezrei kerestek fel a világ minden tájáról, amelyről dr. Paulovits Sándor nem tesz könyvé­ben említést, de akkor amikor a je­lenlegi kegyhelyekről beszámol nem ismerheti azt a kolostort és templo­mot, amelynek helyét ma mindössze néhány szétszórt faragott kő jelzi. Ez a hely a budai hegyvidék egyik legszebb részén a Jánoshegy és Hárs­hegy közti nyergen a mai Szép Ju­hászaié területén állott templom és kolostor, amelyet a magyar remeték­ből alakult egyetlen magyar alapítású szerzetes rend, a Pálosok építettek 1300-tól 1310-ig. A kolostort és a templomot, továbbá azoknak történetét bátori Sigray Pál, Boldog Báthory László pálosrendi szerzetes zugligeti remetebarlangjá­nak ünnepélyes megnyitása alkalmá­val tartott emlékbeszédében a követ­kezőkben írja le: „A zárda négyszögletben volt és mindenkinek frontja 40 öl hosszú volt. A főfront közepén állott a remek templom, amelyet Olaszországból ho­zatott építőművészek építettek gót stílusban faragott kövekből, belül vö­rös, fehér és kékesszínű márványbe­tétekkel díszítve és. gyönyörű szobrok­kal ékesítve, amelyek közül a legszeb­beket Vince rendtag korának híres szobrásza alkotta. A templom előcsarnokát hatalmas monolith-oszlopok tartották. A főbejárattal szemben álló oltár Szent Lőrinc vértanúnak volt szen- szentelve és róla úgy a templom, mint szintén az egész monostor Buda Szentlőrinc-i monostornak neveztetett el. A templom baloldali hajójában volt a Szent István kápolna és ebben állt a Szent István oltára, ezen pedig volt a Remete Szent Pál teste, mint ereklye. Ez az ereklye úgy került ide, hogy mikor Nagy Lajos király a ve­lenceiek ellen folytatott háborúját szerencsésen befejezte: a békekötés al­kalmával kényszerítette a velenceie­ket, hogy Szent Pál testét — mely az ő birtokukba volt — adják ki neki. Ezt azután a király előbb a budai várkápolnába helyezte el, csakhamar azonban a Buda Szentlőrinc-i zárdá­nak ajándékozta és oda nagy pompá­val átszállíttatta. A Szent István oltára körül, termé­szetesen kriptában több jeles rendtag és azok közt itt volt eltemetve boldog Báthory László is. A zárda olyan nagyméretű volt, hogy abban 300—500 rendtag elfért és még 150 vendégnek is maradt benne elegendő hely. Volt is szükség ilyen nagy terje­delmű épületre, mert ebben lakott a rend generálisa, aki az összes magyar- országi és külföldön Spanyol-, Fran­cia-, Német-, Olasz- és Lengyelország­ban is elterjedt pálosrendieknek feje volt. Mind a bel-, mind a külföldi rendek kötelesek voltak a minden év­ben tartott nagygyűlésre ide, Budára követeket küldeni. Ezeknek mind szállást kellett adni... Sőt a királyok közül is némelyek, például Róbert Károly, Nagy Lajos, Zsigmond, különösen Mátyás király, ha uralkodási és kormányzási gond­jaikban vagy a háborúkban megfá­radtak, szívesen jöttek a pálosokhoz néhány napra pihenni és újabb nagy terveikhez a szent atyákkal együtt Isten segítségéért könyörögni. Amit azután más főnrak is követtek. A zárda annálfogva akként volt be­rendezve, hogy míg egyrészről a rend- tagok cellái csak a legszükségesebbek­kel voltak felszerelve, addig másrész­ről a gyűléstermek és a főurak ven­dégszobái a legnagyobb pompával voltak feldíszítve úgy, hogy a kül­földi vendégek és zarándokok a leg­nagyobb elragadtatással vitték hírét messze országokba a Buda Szentlő­rinc-i zárdának. Nagyban emelte a rendház tekinté­lyét, hogy V. Márton pápa és IV. Jenő pápa Szent Pál testéhez búcsút engedélyezett, ami óriási látogatott­ságot és forgalmat idézett elő. Sőt az áldott emlékezetű V. Márton pápa egy bullájában még azt is elrendelte, hogy a rend generálisa csak magyar ember lehessen és csak Magyarország­ban legyen megválasztható. Mint néhai Eperjessy István „Zug- liget és környéke” című munkájában írja, a mohácsi csata után a törökök a templomot és kolostort földig le­rombolták; a pusztulás tíz napig tar­tott, a szerzetesek legnagyobb része elmenekült. Huszonötén ott lelték ha­lálukat, csak Remete Szent Pál testét sikerült előzőleg Trencsén várába szállítani. A kolostor rommaradvá­nyaiból épült fel a múlt század elején

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom