Budai Napló, 1930 (27. évfolyam, 979-1022. szám)

1930-08-18 / 1005. szám

XXVII. évfolyam. 1005. sz. Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, tár­sadalom, művészet és sport terén szolgáld újság. Előfizetése egy évre 24 pengő, félévre 12 pengő. Egy szám 50 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal; I., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon : 502—96. Felelős szerkesztő: V1RAÁG BÉLA Hirdetések ára: Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 40 fillér. 20 mm. magas hirdetés 8 pengő. Szövegsor ára 4 pengő. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. Ä hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. 1930 augusztus 18. A Gellérthegy sorsa Irta: DORMER GYULA mérnök, miniszteri tanácsos Mint a nyári felhő, úgy gomolyog­nak a Gellérthegy homloka körül a tervek és gondolatok, amelyek ennek az ősi sziklaoromnak sorsát akarják eldönteni. Az egyik terv kilátót, a másik ki­állítást, a harmadik vendéglőt, a ne­gyedik kúrszalónt és az Isten tudja mi mindenféle alkotást akar a komor sziklák tetejére telepíteni, mintha j csak egyszerűen valami üresen ma- | radt városi telek hasznosításáról volna szó. A legtöbb felbukkanó terv lebe­csüli ennek a természeti kincsnek a jelentőségét, amikor azt valamiféle üzlettel kapcsolatos célra akarja fel­használni. Pedig nem szabadna elfe­ledni, hogy ami Bécsnek a Szent István templom tornya, ami Párizs­nak a Louvre és az Eiffel-torony, ami Rómának a Szent Péter-templom, az Budapestnek a Lánchíd és a Gel­lérthegy. Jelleget ad a városképnek és olyan benyomást kelt a szemlélő­ben, amilyen milliós városban sehol a világon fel nem lelhető. Aki a hatal­mas folyamok hullámaiból a város közepén kiemelkedő sziklacsoportot valaha látta, az azt soha elfeledni nem fogja. De nemcsak mint természeti szép­ség elsőrendű értéke a fővárosnak a Gellérthegy, hanem annál sokkal töb­bet jelent, mint nemzeti emlék, mint régmúlt idők hagyományokkal meg­szentelt tanúja. A magyarság szent hegye a Gel- 1 érthegy! Ezt a természeti és nemzeti kincset nem lehet és nem szabad kúr- szalónnal, vendéglővel, vagy másféle , csarnokkal lerántani a hétköznapok keserves küzdeknei közé! A Gellért­hegy komor szikláira nem lehet és nem szabad szórakozó- vagy mulató­helyet telepíteni, aminthogy eg'y hős szobrára, nem lehet esörgős sapkát húzni! Vigyázzunk — őrködjünk, hogy egy, — az első pillanatra talán tet­szetős, — egyébként kicsinyes, hét­köznapi gondolat vagy terv megvaló­sításával, útját ne álljuk egy nagy­szabású, a helyhez méltó elgondolás életre hívásának. A Citadella hatalmas kőfalai, — amelyeket közel egy évszázad előtt a magyar nemzettel ellenséges szellem épített fel, — csak egy olyan alkotás alapjai és keretei lehetnek, amely a nemzet dicsőségének és küzdelmeinek, nagyságának és szerencsétlenségének emlékét őrzi és szolg’álja! A Citadella lcövevn és köveiből emelkedjék jel a nemzet nagyjainak pantheonja, a nagy múlt szomorú és dicsőséges emlékeinek múzeuma, s a jövő reménységeinek temploma! Hordjunk össze ide mindent, ami nemcsak a tudomány megítélése sze­rint nemzeti érték, hanem ami alkal­mas arra is, hogy a laikus tömegek lelkében okulást, érdeklődést, szere- tetet és lelkesedést keltsen a mondák homályába vesző nagy múltúnk, s a történelem által igazolt szenvedé­seink, erőfeszítéseink, s dicsőségünk iránt. Legyen itt együtt minden, ami fény és sötétség fűződili nemzetünk történetéhez, s legyen itt minden, mindenekfelett — magyar! A régmúlt idők emlékei által meg­szentelt hegy legyen a magyarság bú­csú járóhelye, ahol a magyar lelke felemelkedik, s új erőt nyer a jövő küzdelmeire, az idegen pedig tiszte­lettel hajlik meg a nemzet nagysága előtt! Egy ilyen nemzeti szentély nem le­het egy épület. Az épületek össze­függő csoportja lehet csak hivatva a nemzet múltját, jelenét és jövőjét reprezentálni. Épüljön tehát egy kö­zépkori várkastély, amelynek magját és alapjait a mai Citadella képezze, s amelynek égretörő tornyai messze tájakra hirdessék a nemzetnek a múltra alapított büszkeségét, s a jövőbe vetett erős, törhetetlen hitét és reménységét. Egy várkastély méltó módon, s esztétikailag is megragadó tökéletességgel koronázná meg a Gel­lérthegy ormát s magyarok és idege­nek tömegesen keresnék fel nemzeti szentélyünket. Amit Bajorországban egy uralkodó álmodó lelke megteremtett, s aminek megcsodálására a fél világ érdeklődői sereglenek össze, teremtse azt meg a Gellérthegyen a nemzet önmagát meg­becsülő akarata és lelkesedése. Nem új gondolat ez, hisz gyökerei a polgárság széles rétegeiből táplál­koznak. Hosszú évtizedek óta hol itt, hol ott bukkan fel ez a terv, bizony­ságául annak, hogy sokaknak lelké­ben él és fejlődik ez a magasztos el­gondolás. Mintegy két évtizeddel ez­előtt Glück Frigyes a főváros tör­vényhatósági bizottságának örökös tagja adott hangot ennek az eszmé­nek, s azóta is él, terjed mindenfelé, itt mint ködös ábránd, amott mint már kialakult, formát nyert tervezet. Sokakat riaszt vissza a gyakorlati megvalósítástól annak nehézsége, — a költségek előteremtése. Szinte lehe­tetlennek látszik mai nyomorúságos viszonyaink között a terv életre- hívása, de csak addig, amíg úgy kép­zeljük, el a kivitel munkáját, hogy az egész épületcsoport egyszerre épüljön fel; — ilyen elgondolás valóban le­hetetlenné tenné a megoldást, ha azonban körültekintünk a világban, azt látjuk, hogy aránylag kicsiny és szegény gazdasági egységek, —• váro­sok, kis vidékek — hatalmas alkotá­sokat hoztak létre, olyan módon, hogy a munkát évtizedekre, néha egy év­századra (a milánói Dóm) osztották el. Biztosítja ez az eljárás nemcsak a Nagyon sajnálom, hogy ellentétbe kerülök ismét egyszer a Budai Napló kompetenciájával, mint amikor egy­szer, vagy négy esztendeje, magamra haragítám jó Dubonai Pált, Yiraág Béla szerkesztővel egyetemben. Akkor a budai hidak körül volt vala némi nézeteltérés közöttünk. Igaz, akkor kettőjükkel szemben én is másod- ma.gamm.al álltam. Ma sokkal rosz- szabh a helyzetem: mert míg, -—• Is­tennek hála, — úgy Dubonai Pali, mint Yiraág Béla élnek s róják a második ezres számhoz a milliónyi sok betűt, s mindketten hegyezik is pen­náikat, hogy mostani ellentétes néze­temet atomokra boncolván kimutas­sák, hogy megint nincs igazam, addig akkori nagynevű harcostársam köz­ben örökre letette a tollat. HoitSy Pál volt. S hogy vele egy nézetet hir­dettem akkor, kit soh’se volt szeren­csém személyesen ismerhetni, arra ma is büszke vagyok. Már most miért helyezkedem is­mét szembe a Budai Napló dicséretes szándékával ? Csak a Gülbaba tövében emelendő török mecset miatt. Jobban mondva nem is magáért a mecsetért. Örülni fogok neki, ha meg lesz. Miért is ne legyen pont a törököknek Budapes­ten, hol elég sokáig voltak urak, me­csetjük? Nemrég egy templom alap­kő-ünnepén ama jelmondás mellett tettem meg Kőbányán a szokásos hármas kalapácsütést, hogy: „Minden templom: egy lépés előre a vallás, a kultúra és hazaszeretet terén.” A tö­rök templom is az. Tehát jöjjön kö- zibénk s akkor nekem sem kell majd Konstantinápoly után áhítoznom, ha egyszer igazi müezim imáját aka­rom hallani. Dicséretes szándék, amely most annyi lelkes úrnak szívében kél s nyargal s szorgalmazza nagyon a tö­rök mecset létesítését. Ebből mit se von le az, hogy az eszme nem új. 1915-ben, mikor Törökország is csat­lakozott a központi hatalmakhoz, efö­lötti lelkesedésünkben szintén elhatá­roztatott, hogy hálából török mecsetet emelünk s az állatkerti elefántházat viszont kivetkőztetjiik az itteni törö­kök által sérelmezett mecset-stílusból. Az új valódi mecset helyéül akkor is költségek könnyebb megszerzését, de biztosítja azt is, hogy hosszú időre nyújt munkaalkalmat, s elkerülhetővé teszi nagyobb munkaerőnek egy helyre való időleges koncentrálását is, ami gazdasági szempontból soha­sem előnyös. Semmi akadálya sincs annak, hogy ugyanezt az eljárást kövessük a gel­lérthegyi nemzeti fellegvár megépíté­sekor is. Pia az állam és a főváros évenkint egy-egy aránylag szerényebb össze­get vesznek fel költségvetéseikbe, — például egyenkint 250.000 pengőt, — ebből már húsz év alatt fokozatosan jelentős építési tőke adódik ki. És ha az első évi költségvetési összegek jó- I részét felemésztik is a tervezési és előkészítési költségek, a második év­ben az építést már meg lehet kezdeni. De lehet az építés tartama alatt is gondoskodni arról, hogy például az építmény modelljének kiállításából, vagy az időközben elkészült épület­részek megnyitásából bevételekre te­hessen szert az építőalap, amelyek az építés és az adminisztráció költsé­geire felhasználhatók. Ez a megoldási mód reményt nyújt arra, hogy egy hatalmas, —■ a hely­hez és a célhoz méltó, — alkotás fogja a Gellérthegy ormát egy-két évtized múlva koronázni, s az mint a magyar nemzeti gondolat inkarná­ciója fogja magyarnak és idegennek hirdetni a nemzet nagyságát és na- gyotakarását. A jövő magasbatörő fája a múlt televényébe bocsátja gyökereit, s on­nét szívja soha el nem apadó erőit; ennek a szimbóluma legyen a Gellért­hegy várkastélya, s ez legyen szent Gellert püspök hegyének sorsa! — TJgy legyen! már szintén a Margit-utca., Zárda­utca és Szerpentin-út által határolt háromszögű puszta terület választa­tott ki. A két határozatnak közben csak egyikét valósították meg: azt, amely az állatkerti vastagbőrűek la­kóházát megfosztja törökös jellegé­től. LIa akkor 1915-ben megépül a me­cset a mondott helyen, akkor se lett volna szerencsés megoldás, de ez nem volna a legnagyobb hiba, melyet a háborúban elkövettünk. De ma, mi­kor évtizedes mulasztást jóvátéve, a főváros a szóbanlévő pusztaságot ép a nyáron egyévi élőmunka árán par­kír azt a s tegyük mingyárt hozzá: mintaszerűen parkírozta, hogy ezidő- szerint ennek a kis parkocskának nincs mása Pesten se, — ami pedig nagy szó, — akkor valóban vétek lenne ezt a kies üdülőhelyet az ő 30 pacijával, mely napestig pihenő s szórakozóhelye a környékbeli lakos­ságnak, most elpusztítani. Még ha mingyárt mecset épülne is helyébe. Olyan szépet, szívet-lelket üdítőt úgy­sem építhetnének oda,, mely a sok ró­zsacserje, mezei virág, subalpinflora vagy a mesterien a Korvin-térről odaplántált terebélyes fenyőket pó­tolhatná. Ez a kis park az .Isten kertje. Sőt ez az igazában. Mert is­tenházát emberkéz akár tízakkorát is képes építeni, mint aminő a római Szentpéter temploma is. Legfeljebb pénz és ízlés kérdése. De semmilyen emberi tudomány még nem volt képes akár csak egy természetes szamár- kórét fs mesterségesen produkálni. (A parkot mi sem bántjuk. A szerk.) Az egész Rózsadombon szűk utcá­kon kívül ez az egyetlen szabad terü­let létezik. De vannak emberek, egyébként igen józan gondolkozásúak, kedves, szeretreméltó urak, kik tér­iszonyban szenvednek; nem tudnak szabad teret látni, anélkül, hogy arra valamit ne kívánnának odaépíteni. Ez egy speciális pesti betegség. En­nek köszönhetjük egész Pest sivársá­gát a körutakon s azokon belül és kí­vül ! Szeretettel indítványozom: méltóz- tassanak továbbra is lelkesen, kitar­tóan küzdeni a Gülbaba-mecset érde­kében. Legyen is az meg mielőbb. Lesz itt egy nevezetességgel Adjunk alkalmat török testvéreink­nek, — méltóztatik látni, a rokonsá­got is elfogadom, bár életemben sem­milyen rokontól jót nem tapasztal­tam, — arra, hogy itt is saját rítu­suk szerint imádkozhassanak a jó Istenhez; de ne akarják ezt pont a rózsadombi parkocskában s egyálta­lán: semmilyen parkban. Túlontúl szűkében vagyunk ilyeneknek. A par­kok egy nagy város tűdéi s mert Bu­dapesten alig van, van annyi tbc.-s köztünk. A. minaret részére kerül majd liely valahol az út vagy utcák mentén rendes telken. Az eszme megvalósítá­sára vállalkozott urak a kérdés eme részét is sikeresen fogják bízvást megoldani tudni. De a rózsadombi névtelen kis par­kot ne bántsa senki. Azt vegye védel­mébe a „Rózsadombi Egyesület” s még egyet: a park alatti ciklop-falba Lehetetlen utakon imbolygó autók és autóbuszok igyekeztek megtalálni a Rómaifürdő clunapartján a „Bürger- meister”-féle vendéglőt, ahol szoká­sos hétfői vacsoráját rendezte e hó 11-én este a Polgári Egység Klubja. Talán szerencsés gondolat volt ide­hozni a pesti városatyákat, hogy meglássák azt a tarthatatlan állapo­tot, azt a szégyenteljes helyzetet, amely a főváros legforgalmasabb he­lyén a nyári vasár- és ünnepnapokon lehetetlenné teszi itt az életet. Ilyen napokon ma már 30.000 ember is megfordul a Római­fürdő úgynevezett strandján, amely ^nem egyéb, mint a forduló Duna által kimosott, természetadta part. Néhanapján 2—3 ezer csónak hozza ide a vadevezősöket, de ontja szakadatlanul a strandoló- kat úgy a HÉV, mint a MÁV és sok-sok magánkocsi. Borzalmas el­nézni, hogy micsoda rendszertelenség­ben hempereg és fetreng itt összezsú- foltan 15—20 ezer ember, akik szá­mára nem tudja megteremteni ez a város azt a kicsi, kevés kényelmet, rendet és életlehetőséget, amit ez a kisigényű közönség méltán megkíván. A veszedelmes nyaktörő utakon, sok kérdezősködés és laikus útbaiga­zítás után mégis csak befut az autó a „Biirgermeister”-hez, ahol a „III. kerület Egyesült Polgári Társaskör” tagjai várták a pesti vendégeket, hogy azután a vendéglő fedett helyi­ségében vacsorához üljenek. A vacsorán resztvettek: Anclréka Károly, Béla Henrik, Dorner Gyula, Girardi Tibor, Hor­váth Károly, dr. Hutirai Gyula, Kar­kas Rezső tanácsnok, Ledermann Mór, dr. Okolicsányi László, dr. Orova Zsigmond, dr. Szarnék Emil városi bizottsági tagok és vendégek, továbbá Auerbach Károly, Alerdt Dániel, Bárczy Lajos és neje, Bach Lajos és neje, Bérezik István és neje, dr. Benedek Szabolcs, Blum Albert, Blum Frigyes, Blum Vilmos, Búzái Pál és neje, Bodó Rezső, Braun Jenő, Cserhalmi Ágost, Deutsch N„ Edel­mann Sándor, Gaupp József, Faller Mihály, Günther Béla, Halaman Já­nos, Horváth János, Jancsó János, Kellermann Árpád, Kranczl Károly, Ladók Sándor, Lukács Jenő, Läufer Armand, Martin Gyula, Magasházy Mihály, Móra István, Nagyőszi Fe- Ferenc, dr. Nebovidszky és neje dr. Philipp Kálmán, Ronga Sándor, Sán­dor Mátyás, Schönwetter Árpád, dr. Sümeghy László, dr. Szemkő Barna és neje, Trauschenfelsi Trausch Fii­gyes, Vető Arnold, Viraág Béla, Wolff Lili, dr. Wilhelm Jenő, dr. Zboray Gyula és neje és sokan má­sok. egy kis márvány táblát, ak­korát csak, melynek ára azoknak a meddő kérvényeknek bélyegilletéké­ből kitelik, amelyekkel egy év alatt hiába ostromolja a különféle hatósá­gokat, — a következő aranyfelirattal: „E kies sétányt Budapest Székesfő­város Tanácsának határozatából Csár- mán Ferenc székesfővárosi tanácsnok rendeletéből és Cyprián Gyula fő­mérnök tervei szerint Morbitzer Dezső létesítette 1929—1930.” Mondhatom: megérdemlik. Az eszme nem az enyém. A rózsa­dombi autóbuszon adta meg hozza az ideát a parktól elragadott társaság­nak Szávay Gyula a" költő. Én csak szóváteszem. U. i. A mecsetet pedig — te­kintve, hogy a Korán kötelezővé teszi a gyakori mosakodást, — talán jó lenne oly helyre állítani, ahol sok olyan ember fordul meg, akinek ez a példa — nem ártana Vacsora után ANDREKA KÁROLY, a vendéglátó kör elnöke emelkedett szólásra és üdvözölte a vendégeket, annak az örömének adva kifejezést, hogy szép számban jelentek meg a hölgyek is, ami azt bizonyítja, hogy a hölgyek nemcsak a szavazásnál ve­szik kötelességszerűen e részüket, ha­nem részt követelnek a társasestékből is. Ez jellemzi az Egységes Községi Polgári Pártot és ezt a családi egyet­értést kell megerősíteni kint az élet­ben is. Á vacsorát is azért rendezték a Rómaifürdőben, hogy a vendégek megismerjék Budának ezt a szép ré­szét és kedvet kapjanak a gyakori ki­ránduláshoz. Rejtett célja az itteni vacsorának pedig az, hogy a mérv­adók közvetlenül meggyőződjenek a közlekedés itteni nehézségeiről, amit bizonyítanak azok a döcögő utak, amelyeken ide kijutottak s ami azt bizonyítja, hogy itt még sok a tenni­való. (Mintha színpadi elrendezés lett volna, ebben a pillanatban ki­aludt a villanyfény és sűrű sötétség borította rövid ideig a termet. Mint­ha jellemezni akarták volna a Római- fürdő tájékán uralkodó sötétséget.) A néhány pillanat múlva kissé ki­gyulladó lámpák fénye mellett foly­tatta beszédét Andréka Károly azzal, hogy a Rómaifürdő vidékén sok a teendő, ezzel sok munka jár, ami sok keresetre ad alkalmat, főképpen ak­kor, lia itt az utakat megépítik. (Á közönség lelkesen megéljenezte a je­lenlévő Karkas Rezső tanácsnokot.) A jó kocsi utak és a jó közúti és vas­úti közlekedés mellett azonban jól megszervezett hajó járatokra is szük­ség van. Kéri a jelenlevőket, hogy e vidék fejlesztése érdekében mindent kövessenek el és rendkívül sajnálja, hogy a külföldön, az északi tenger szigetén üdülő pártvezér, Kozmái Jenő dr. országgyűlési képviselő nem lehet jelen, akiről köztudomású, hogy Buda érdekeit mindig a szívén viseli. Újból hálás köszönetét mond a meg­jelenteknek és éltette az itt megnyi­latkozott egyetértést és összetartást, amelyet át kell vinni az életbe, a haza boldogulása és Nagy-Magyaror- szág föltámadása érdekében, magyar szívvel és magyar lélekkel. Az éljenzés csillapultával ZBORAY GYULA dr. szólalt föl, mégpedig a távollevő pártvezér, dr. Kozma Jenő megbízá­sából. Mielőtt azonban üzenetét tol­mácsolná, foglalkozott a fürdőváros kérdésével és örömmel üdvözölte a Budai Napló szerkesztőjét, mint en­nek a kérdésnek évtizedes kemény- veretű bajnokát, amit a közönség él­jenzése is bizonyított. Ez a kérdés a budai polgárság jövője és boldogulása. Megtörtént a napokban, hogy a III. M mecset és n rózsadombi új pern Irta : MAÜÜK ERSMŐ m. kir. kormányfőtanácsos több. tétessen Ahol 30.000 ember strandol A Rómaifürdő dunaparfja — A vízellátás mellett megmarad a fürdő is

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom